Pest Megyi Hírlap, 1980. szeptember (24. évfolyam, 205-229. szám)
1980-09-10 / 212. szám
PEST MEGYEI r VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! A novemberi találkozó megszervezésére Megnyílt a madridi értekezlet AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXIV. ÉVFOLYAM, 212. SZÁM Ara 1.20 forint 1980. SZEPTEMBER 10., SZERDA Előny E lső hallásra furcsa, valójában azonban kézenfekvő tapasztalatra tettek szert az Egyesült Villamosgépgyár ceglédi kis- gépgyárának irányítói, amikor a gyártás- és gyártmány- fejlesztés megkívánta belső munkaerő-átcsoportosítást végrehajtották. Az új üzemrészekben, illetve az új technológiákon foglalkoztatottak közül azok, akik régebben dolgoztak a gyárban, sokkal hamarabb elsajátították a szükséges friss ismereteket feladataik ellátásához, mint azok, akik kevés időt töltöttek a cégnél. Kevesebb gonddal járt előbbieknél a technológiai fegyelem előírásainak betartatása, mint utóbbiaknál, ahogy egyszerűen megfogalmazhatjuk: ők hamarabb álltak át, mint társaik. Egyre általánosabb — és örvendetes — tapasztalatot rögzíthetünk akkor, amikor leírjuk: a megye ipari üzemei a munkaerő-tartalékokat most már elsősorban saját falaikon belül keresik, így járt el a Mechanikai Művek, a Magyar Hajó- és Darugyár váci üzeme, amikor új gyártósorokhoz — s a korábbiaknál sokkal szigorúbb technológiákhoz — keresett embereket, ezt a metódust követte a Maavar GördUlőcsápdgy Müvek diós- <Jf gyára a rekonstrukció teremtette új helyzetben. Mindenütt azonos volt a kissé meglepően — ezzel szemben mégsem váratlanul ható — hangzó tapasztalat: a belső átcsoportosításból származók kevesebb zökkenővel, rövidebb idő alatt megbirkóztak a kezdeti — s szinte elkerülhetetlen — nehézségekkel, mint azok, akik akkor vagy alig valamivel korábban érkeztek mezőgazdasági területről, háztartásból, más jellegű termelőágazatból. Nincs persze semmi rejtélyes ebben a tényben. Az üzemen belül átcsoportosítottak ugyanis ismerik munkahelyüket, az ott érvényes előírásokat és szokásokat, elfogadják és betartják — részben vagy egészében — a munkafegyelmi, technológiai előírásokat, nem hat számukra újdonságként a munkavéde- delem fogalma, azaz van bizonyos rutinjuk, amire ráépülhet az új ismeret, az új foglalatosság. V eszélyes egyoldalúság lenne persze csakis ezt észrevenni, rögzíteni. Azt is elkerülhetetlen leírni, hogy az említett munkahelyeken — s másutt szintén, így az Egyesült Izzó váci fényforrásgyárában, az ikladi Ipari Műszergyárban — nem lebecsülhető számban akadtak olyanok, akik nem vállalták az átképzést, átcsoportosítást. Hiába kínáltak fel nekik két, három lehetséges megoldást, inkább kiléptek. Ahhoz tehát, hogy a belső átcsoportosítás rejtette előnyök kamatoztathatóak legyenek, elengedhetetlen a dolgozók megnyerése, egyetértése, s elengedhetetlen. hogy maguk a dolnozók is fölismerjék a közös és az egyéni érdekeltség mind szorosabb összefüggéseit a szigorodó gazdasági környezetben. Ez az első, alapvető, de persze nem egyetlen föltétel a belső átrendeződés előnyeinek hasznosításában. Mert lényeges szerepe van a jól kialakított — a megváltozott feladatokat, az értékesebb munkát tükröző — bérezési rendszernek, s annak szintén, hogy az átképzéshez megfelelő színvonalú oktatási rendszer jöjjön létre a gyárban. A feltételek sorában kell említenünk az új eszközök és technológiák hibátlan ösz- szehangolását, a rajtuk, velük végzendő teendők megszervezését. hiszen ez utóbbi híján a lehetséges előnyből könnyen válik veszteség ...! H osszú időben telt, amíg az irányító szervek és a vállalatok elfogadták gyakorlati igazságként azt az elvi megállapítást, hogy az ipar munkaerő-tartalékai az iparban vannak, s hogy elkövetkezik az az idő — bekövetkezett —, mikor bizonyos iparterületek — a viszafej- lődők, a dinamikus fejlődésre alkalmasak — munkaerőforrásaivá lesznek. Nem volt könnyű ennek belátása, elfogadásá, hiszen évtizedeken át az ipari foglalkoztatottak tábora a megyében döntő részben a mezőgazdaságban felszaba- dulókból, illetve az addig háztartásban levőkből bővült, s csak szerény részben az iskoláikat elvégzettek _ munkába állásától. Ma mindhárom forrás lényegében elapadt — a megyében a mezőgazdaság már nem bocsát ki fölszabaduló munkaerőt, sőt, maga is munkaerőt igényel, az életükben először munkaviszonyt létesítők csoportja oly kicsiny, hogy csupán a nyugdíjba vonultak pótlására elegendő —, s maradt a fölismerés: gyárkapun belül kell körülnézni. Ennek a fölismerésnek azonban — furcsa módon — a kényszer jellege kerül előtérbe, s szinte szó sem esik a megnyerhető előnyökről, hasznokról. Arról, hogy a belső átcsoportosítás — s az azzal egyre inkább összefüggő átképzés — már gyakorlott munkaerőre támaszkodhat, olyanokra, akiknél nem az abc-nél kell kezdeni az ipari munka jellegének bemutatását. S ez hatalmas előny, de csak akkor, ha öszefonódik az értékesebb munka tárgyi környezetének megfelelő kialakításával — megszervezésével —, azaz, ha a munkahelyek tudatosan — s előre alaposan megtervezetten — törekednek az előnyök maximumának be- zsebelésáre. Erre a tudatosságra, előzetes megtervezésre ma még a lehetségesnél kevesebb a példa, emiatt azután vagy sikerül a dolog, vagy nem. A feladat ilyen könnyed kezelése azt igazolja, hogy még mindig nincsenek képességeik, tartalékaik határán az üzemék, mert ha ott tartanának, akkor nem mondanának le ily fura nagyvonalúsággal arról, ami a maguk és a közösség haszna lehetne. Mészáros Ötté Attikai látogatásra Losonczi Pál ma utazik hosonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke szeptember 10-én, szerdán indul hivatalos, baráti látogatásra a szocialista Etiópiába, a Tanzániai Egyesült Köztársaságba, a Mozambiki Népi Köztársaságba és a Zambiai Köztársaságba. Megnyílt az európai biztonsági és együttműködési találkozó előkészítő tanácskozása A spanyol főváros kongresszusi és kiállítási palotájában kedden délelőtt megnyílt •• ülésszakra készülnek a képviselők Kádár János felszólalt a budapestiek ülésén Tanácskozott a Pest megyei csoport Az országgyűlési képviselők budapesti csoportja kedden ülést tartott a Hazafias Népfront budapesti bizottságának székházában. Az ülésen részt vett és felszólalt Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára. A képviselők meghallgatták Bozsó Lászlónak, az MSZMP Budapesti Bizottsága titkárának a főváros fejlesztéséről és az ipari vállalatok első félévi gazdálkodásának tapasztalatairól szóló beszámolóját, majd a tájékoztatást az őszi parlamenti ülésszak előkészületeiről. Kovács Károly, a képviselőcsoport vezetője, a XIII. kerületi pártbizottság első titkára tájékoztatta képviselőtársait az országgyűlés őszi ülésszakának előkészületeiről. Tegnap délután a Pest megyei Tanács budapesti székházéban — az országgyűlési képviselőválasztás óta először — ülésezett a képviselők 29 tagú Pest megyei csoportja. Elsőként Cservenka Fe- rencné, at MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Pest megyei pártbizottság első titkára, az országgyűlés alel- nöke, Pest megye 4. számú választókerületének képviselője valamennyiük nevében köszönetét mondott S. Hegedűs Lászlónak, aki öt éven át jól töltötte be képviselőcsoportvezetői tisztét, eredményesen segítette a megyei képviselők tevékenységét, és csoportvezetői munkájához további sikereket kívánt. Ezt követően Kovács An- talné, a Hazafias Népfront Pest megyei Bizottságának titkára a népfront nevében köszönte meg a megyei képviselők fél évtizedes fáradozását. Az újonnan megválasztott képviselőknek további hasznos, a közösséget eredményesen szolgáló munkát kívánt, amelyhez — mint ígérte — a népfront minden támogatásé, a számíthatnak. Ezután dr. Mondok Pál, a Pest megyei Tanács elnöke, a 26. választókerület országgyűlési képviselője beszámolt a megye ez évi munkájáról. A többi között elmondotta, hogy Pest megye tanácsai helytálltak a terv teljesítésében. Idén négymilliárd forinttal gazdálkodtak, ami a tavalyinál húsz százalékkal több. Ez lehetővé tette, hogy különösen az egészségügyi és oktatási kérdésekben a tervezettnél több jogos igényt elégíthessenek ki. A tanácsok a. fejlesztési alappal is jól sáfárkodtak. 1,7 milliárd forinttal költhettek többet a tervezettnél, hiszen a forintokat a lakosság önzetlen társadalmi összefogása, valamint az ipari és mezőgazda- sági üzemek támogatása meg-' sokszorozta. Dr. Mondok Pál "részletesen szólt a lakásépítési terv, valamint a járulékos beruházások teljesítéséről és beszámoli arról, hogy a tervnél kétszeresen több' villanyhálózat épült, a vízivezetékrendszer is csaknem 1000 kilométerre! bővült. Gödöllőn, Érden, Szentendrén és másutt is bevezették a gázt, ami szintén jelentős fejlődés, öt év alatt 958-cal lett több kórházi ágy a megyében és ötven helyett 62 szakrendelői munkahelyet építettek. Hagyományosan, kétszer annyi óvodai hellyel lettünk gazdagabbak, mint amennyi a tervben szerepelt és az általános iskolai tantermeknél is kétszeres a túlteljesítés. Ugyanakkor a napközis ellátásban, a bölcsődei helyek számának bővítésében sok a gond. A tanácselnök sók számadattal támasztotta, alá mondandója lényegét: Pest megye gyarapodása, új iskolái, egészségügyi beruházásai, kereskedelmi és szolgáltatóipari fejlődése, a szép, egészséges óvodák, lakóházak, lakótelepek tanúsítják; felelősen, megfelelően gazdálkodtak a közös. vagyonnal. Nem lebecsülendők á megoldásra váró feladatok, de aZt a választópolgárok láthatják, hogy az ő közreműködésükkel, támogatásukkal minden fillér jó helyre került. Pest megye képviselői ezután meghallgatták S. Hegedűs Lászlónak, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa titkárának, Pest megye 24. választókerülete képviselőjének tájékoztatóját a soron következő országgyűlési ülésszakról, illetve at' azt megelőző bizottsági ülések rendjéről. Végezetül elfogadták a képviselők ez évi munkatervét. Az ülésen felszólalt Győré Sándor, az abonyi Ságvári Endre Termelőszövetkezet elnöke, az Elnöki Tanács tagja, Pest megye 9., dr. Barát Endre, at MSZMP Szentendre városi Bizottságának első titkára, a 29., Réger Antal, a Magyarországi. Németek Demokratikus Szövetségének főtitkára, a 25., és Tausz János, a 22. választókerület képviselője. az európai biztonság és együttműködés kérdéseivel foglalkozó madridi értekezlet előlcészítő tanácskozása, amelyen a helsinki európai biztonsági és együttműködési értekezlet záróokmányát aláíró 33 európai ország, valamint az Egyesült Államok és Kanada kormányának képviselői vesznek részt. Magyarországot Petrán János nagykövet, a Külügyminisztérium főosztályvezetője vezetésével kép- ,viseli küldöttség. Az! előkészítő tanácskozást a házigazda szerepét betöltő Spanyolország küldöttségének vezetője, Javier Ruperez nagykövet nyitotta meg, majd a spanyol kormány nevében Jose Pedro Perez Llorca külügyminiszter üdvözölte a 33 európai ország, valamint az Egyesült Államok és Kanada képviseletében megjelent küldöttségeket. A spanyol külügyminiszter üdvözlő szavaiban kifejezésre juttatta azt a reményét, hogy a találkozó résztvevői eredményes munkát végeznek majd és ennek nyomán a jövőben nemcsak a helsinki szellemről, hanem a madridi szellemről • is pozitív módon fognak megemlékezni. Az üdvözlő beszéd után megejtett sorsolás eredményeként a szerdai első munkaülésen az Egyesült Államok küldöttségének vezetője fog elnökölni, majd őt naponta a francia abc sorrendjének megfelelően követik a többi ország küldöttségeinek vezetői. Az előkészítő ülés a tervezetthez képest 25 perc késéssel kezdődött, mivei at új spanyol külügyminiszter a kormány többi tagjával együtt ebben az időpontban tette le az esküt I. János Károly király előtt. A megnyitó ülés mindössze 30 percet tartott. Az előkészítő tanácskozás feladata a\ helsinki záróokmány rendelkezései értelmében tartandó és november 11- én kezdődő találkozó szervezeti, ügyrendi előkészítése. Őszi vásár BNV a divat jegyében Kilencezer négyzetméteren 183 vállalat és szövetkezet mutatja be a könnyűipar termékeit a közelgő őszi BNV-n. A Pest megyei vállalatok, szövetkezetek is a kiállítók között lesznek. Az A és az F pavilonban öltözködés és otthon elnevezés alatt á két fő árucsoportban mutatják be termékeiket — hangzott el a Köny- nyűipari Minisztériumban tegnap délelőtt a sajtótájékoztatón. Dr. Móré András, a köny- nyűipari vásári bizottság tagja adott számot az iparág felkészüléséről e nagy seregszemlére. Az öltözködés kiállításon a ruházati szakmához tartozó cégek jelentkeznek termékeikkel, míg az otthon a lakberendezés kellékeit, termékeit vonultatja fel. Egy sor olyan újdonságot ígérnek a vásárlátogatóknak, melyek a gyártmányfejlesztés legfrisebb eredményei. A BNV-n való részvételükkel a vállalatok, a szövetkezetek azt is jelzik: miként járulnak hozzá az idei népgazdasági terv fő céljainak valóra váltásához, a külgazdasági egyensúly javításához, s mindezek mellett a lakosság ellátásában ígért színvonal megőrzéséhez. A kiállított termékek döntő többsége olyan, amely gyártható egy éven belül, vagy már gyártják. Csak mintegy 15—20 százaléka olyan a termékeknek, melyeket, ha meg is rendelnek, gyártási KÖZÉLET Púja Frigyes, a Magyar Népköztársaság külügyminisztere Hans-Dietrich Genscher - nek, a Német Szövetségi Köztársaság külügyminiszterének meghívására szeptember 10- én, szerdán hivatalos látogatásra a Német Szövetségi Köztársaságba utazik. Dr. Vaszil Tuprkovszki elnök vezetésével látogatást tett hazánkban a Jugoszláv Szocialista Ifjúsági Szövetség konferenciájának delegációja. A küldöttség kedden megbeszélést folytatott 'Maróthy Lászlóval, az MSZMP PB tagjával, a KISZ KB első titkárával. sukra később kerülhet sor. Most először jelentkezik az őszi vásáron a háttéripar, a kellékgyártók. Aprócska termékeikkel, melyek elengedhetetlenül fontosak, szebbé varázsolják a legjobb anyagból varrt vagy legjobb bőrből készített ruhát, cipőt. Szereplésükben az a kívánalom fogalmazódik meg, hogy a különféle kellékekből is gazdagabb választékot vár a könnyűipar. A vásár jól szemlélteti majd az ipar bel- és külkereskedelmi kapcsolatait, s egyúttal a gazdaságosabb termékszerkezet kialakításának eddigi eredményeit is. S vásárnak ígérkezik egyúttal a javából. Hiszen nemcsak bemutató, csalogató, hanem meglepetés is: a boltokban, az áruházakban a BNV-vei egyidőben a termékek jó része megvehető. Az eddigiek szerint harmincöt nagyvállalat, a Centrum, a Szivárvány, a Domus áruházakban kínálja termékeit. A PEV- DI például saját mintaboltjában szervez árusítást kiállított termékeiből. Az idén is meghirdette a Könyűipari Minisztérium a gyártmányfejlesztési pályázatot ruházati és bútoripari' termékekre. Mégpedig a korszerű, divatos, a gazdaságos és rövid idő atatt forgalomba hozható új termékeket ösztönzik, fejlesztési hozzájárulással is. Ahogy a sajtótájékoztatón megtudtuk, a szakmai napokat a Magyar Kereskedelmi Kamara fővédnökségével, a külkereskedelmi vállalatok, a könnyűipari vásárbizottság, a külföldi vállalatok vezetőinek, szakembereinek részvételével, közreműködésével rendezik. A központi divatbemutató a 24- es pavilonban — a Magyar Divat Intézet szervezésében — lesz. A kiállított ruházati termékek jellemző tulajdonságairól, szakszerű kezelésükről éppúgy szakemberek adnak majd tanácsot, mint á lakberendezés után érdeklődőknek. V. E.