Pest Megyi Hírlap, 1980. szeptember (24. évfolyam, 205-229. szám)

1980-09-09 / 211. szám

LUOI * PEST MEGYEI HÍRLAP GÖDÖLLŐI JÁRÁSI ÉS GÖDÖLLŐ VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA Vn. ÉVFOLYAM, 211. SZÁM 1980. SZEPTEMBER 9., KEDD Dányi Magvető Tsz Gépek a napraforgóföldön Őszi szántás repce, árpa alá Amikor leültünk Gádor Já­nos dányi termelőszövetkezeti elnök asztala mellé, először az az egy vagon búza került szóba, amelyet a gazdaság az árvízkárosultaknak ajánlott föl. Még nem vitték el, tájé­koztatott az elnök, de bármi­kor jöhetnek érte. S ha már a búzánál tartottunk, foly­tattuk is azzal. A Magvető Termelőszövetkezetben a ked­vezőtlen időjárás dacára is a tervezettnél nyolc mázsával több termett hektáronként, ami együttvéve száz vagon­nyit jelent Felújított szőlők A beérés előtt van a naprar forgó, négyszáz hektáron ter­mesztik, huszonöt mázsás ho­zamot várnak. Ebben a hónap­ban takarítják be, teljes egé­szében géppel. A mag ezután a szárítóba kerül, majd át­adják az iparnak. Ha az idő kedvező lesz, két hét alatt végeznek ezzel a munkával. Ezután már lassan idősze­rűvé válik a szüret és a ku­korica betakarítása. A mun­ka sűrűsödik a gazdaságban, ami nem kis gondot jelent, hiszen Nagytarcsáról Tóalmá­sig és Szentmártonkátáig igen kiterjedt a határuk. Megkezdték már az új gaz­dasági év előkészítését is. A tervezett repce és őszi árpa alá megművelték a terület több miint kilencven százalé­kát. A legutóbbi egy-két évben jelentős munkát ad a dányi termelőszövetkezetnek a szőlő rekonstrukciója. Az idén ta­vasszal 35 hektárnyit újítot­tak fel, most ősszel ismét 25 hektárt vesznek kezelésbe. A rekonstrukciót három év alatt kívánják elvégezni. S milyenek az idei kilátások? Az érésben legalább három hét a csúszás. A korszerűsí­tett szőlőben az idén 60 má­zsás átlagtermésre számíta­nak. Több tej E kis növénytermesztési összegzés után nézzünk szét a termelőszövetkezet más te­rületein is. Igen eredményes a tehenészetük, fejési átlaguk 4 ezer 200 liter, amit az utób­bi évek tervszerű munkájá­nak köszönhetnek. Sok pénzt költöttek fejlesztésre, az ál­lattartás hiányosságainak ki­küszöbölésére. Egybeköltöz­tették a magtárakat és a szá­rítóüzemet, amely így több és jobb minőségű takarmányt ad az állattartó telepeknek, amelyeket korszerűsítettek: elsősorban a vízvezetékeket. A szövetkezet tagságának, alkalmazottainak eredményes munkája lehetővé teszi azt is, hogy a közös gazdaság községeiben segítsék a tele­pülések fejlesztését. Kókán például kulturális célokra en­gedtek át két irodahelyiséget a községi tanácsnak, s a tan­teremhiányt enyhítették az­zal. hogy négy osztályt ala­kítottak ki egy volt tée&z- épületben. A Magvetősök építőbrigád­ja dolgozott az óvoda korsze­rűsítésén is, de nem hiányoz­tak a szövetkezetiek a közsé­gi játszótér építéséről sem. Dányban, Isaszegen is elége­dettek a községek vezetői a termelőszövetkezet nyújtotta támogatással. Igaz, a dolog kölcsönös, hiszen különösen az őszi betakarításkor, szüre­ten, mindhárom község isko­lájából eljönnek a diákok se­gíteni. A termelőszövetkezet az idén húszéves, s a két évti­zed töretlen fejlődése meg­mutatkozik a tagság javuló életkörülményeiben." Nemcsak a nagyobb fizetésről, részese­désről van szó, amint azt Vi­da Sándorné munkaügyi elő­adó. a szociális bizottság el­nöke elmondta, szociális alap­juk egymillió 440 ezer forint. Külön másfél millió az egész­ségvédelemre és az egyéb juttatásokra fordítható ösz- szeg, a kulturális alap pedig 800 ezer forint évente. A tagság érdeme Hatszázhetven nyugdíjas részesül külön támogatásban, tizenöten havonta háromszáz forint szociális segélyt kap­nak. A debreceni Nagyerdő­ben levő Hajdúsági Tsz üdü­lőben negyedévenként nyol­cán pihenhetik ki a munka fáradalmait, a dányi Magve­tőből is, de ez sincs ingyen, évente 30 ezer forint állandó hozzájárulást fizetnek, s tur­nusonként 6 ezer forintot ad­nak az ellátásra. Ahhoz, hogy a jövőre és az­után is jusson elegendő pénz szociális ellátásra, hogy ne legyenek gondjaik, folyama­tos, szorgalmas, a körülmé­nyekhez igazodó munkár'a van szükség. Most, az őszi munkák idején is a nyárihoz hasonló helytállásra készül­nek, hogy a télen nyugodtan foghassanak hozzá a mérleg- készítéshez. Csiba József Városi mozimiser Fekete kalóz. Színes, olasz kalandfilm. Előadáskezdés 4, 6 és 8 órakor. Kerepestarcsa Hónapról hónapra csúszó határié Nemcsak a város, a járás is dicsekedhet határidő után sem teljesen elkészült iskolá­val: Kerepestarcsán, a Il-es számú általános iskolában nemhogy csata utáni, de köz­beni kép tárul a látogató elé. Az épület állványerdőben, most folyik a külső festés, az udvaron durva kavics, járda sehol, lépcső is csak alig, amely a bejárathoz visz. De a gyerekeket, úgy látszik, nem zavarja a káosz, vidá­man játszanak az épület előtt a szünetben. S ami a legfur­csább, mintha a pedagóguso­kat sem idegesítené a félkész állapot: Sok hiba — A Szabadság úti épület­ből költöztünk ide, amelyet már életveszélyessé nyilvání­tottak — mondja Cseh Imre igazgató. Aki arra jár, láthat­ja a megrokkant, iskolát támo­gató faállványokat. S bár itt sincs minden rendben, mégis örülünk, hiszen új, tágas, vi­lágos épületet kaptunk. Csak egy kicsit késve. A ki­vitelező, a Pest megyei Taná­csi Építőipari Vállalat az első határidőt tavaly szeptember­re vállalta, de akkorra csak a falak készültek el, az uni- váz szerkezet. A következő határidő január, aztán június, majd július közepe lett, vé­gül augusztus 27-én kezdő­dött meg a műszaki átadás. Igaz, a helyi tanács költség- vetési üzemének dolgozói, mint alvállalkozók, még min­dig festenek, s csak a napok­ban bontják el 'az állványt. A műszaki átvétel eredménye: három sűrűn, egyes sortávol­sággal gépelt oldalon hibák, hiányosságok, pótolandók. Kívülről, az állványok kö­zött is látható: szemet gyö­nyörködtető iskolával gyarap­szik a község. A belbecsre sém lehet panasz: elkészült nyolc tanterem, több szertár, irodák, mellékhelyiségek, a könyvtár és az úttörőszoba. Igaz, az utóbbiakat egyelőre osztályteremnek használják, hiszen ötszázötven kisdiák és huszonkilenc pedagógus köl­tözött az épületbe. Hogy mi­ként, arról az igazgató így beszélt: Nincs járda — Rajtunk múlott, hogy jö­vünk vagy sem. A régi épület alkalmatlan volt már iskolai célokra, s mivel itt van már vilíany, víz s szilárd tető a fejünk felett, a költözködést választottuk. Két hétig na­ponta húsz szülő és a peda­gógusok takarították az épü­letet, s ennek köszönhető, hogy ma már rend van az osztálytermekben, a folyosó­kon és az irodákban. A leg­szükségesebb feltételek adva Vannak, ezért is vagyunk bol­dogok. Annak ellenére, hogy pél­dául rosszul működnek a mellékhelyiségek, hogy a folyo­sói szekrényekben, nincs fogas, hogy a tanári beépített szekré­nyekből meg a polcok hiá­nyoznak. Rosszul zárnak az ajtók, ablakok, a kémiai elő­adó vegyíülkéje nem szellő­zik, és sorolhatnánk. De a legnagyobb gond az udvar, a járda hiánya. Hogy ennek okát megértsük, korábbról kell kezdenünk. — Az eredeti tervek sze­rint az iskola két ütemben készül el, ez a mostani az el­ső. A másodikban még négy tanterem, napközi otthon, konyha és tornászcsarnok épül. A terv az építkezések logikája szerint: a második ütem végére, az épület teljes elkészülte után rendezik a te­repet, hozzák rendbe aiz ud­vart. készítik el a járdát. De nem ártana, ha egy-egy isko­la tervezésénél megkérdeznék a pedagógusokat is. mit szól­nak az elképzelésekhez. Mi ugyanis rögtön tiltakoztunk volna, mert a gyerekek érde­keit nézzük. Hol játsszanak a szünetekben, hogyain men­jenek friss levegőre, ha nincs megfelelő udvar, tér a szá­mukra? Szélesedő mozgalom Előtérben az egészséges életmód Három éve, a Magyar Vö­röskereszt V. kongresszusa kiemelt feladatként jelölte meg a meglevő bázis megszi­lárdítását és a tagság minél nagyobb részének aktivizálá­sát. Járásunk vöröskeresztes szervezetei is eszerint csele­kedtek, de ugyanakkor igye­keztek szélesíteni is a háló­zatot. Mára hétezer fölé emelkedett a taglétszám, há­rom esztendő alatt több mint négyszázzal gyarapodva. Négy új alapszerviezet is létrejött ebben az időben. Keveset érnének a szám­szerű eredmények, ha nem jártak volna együltt a min- cienapi munka hatékonyságá­nak javulásával. A fejlődés a korábbi tevékenységi körök jobb szervezettségében, vala­mint új módszerek keresésé­ben és alkalmazásában egy­aránt megmutatkozik. Fórumok, klubok Kiemelkedő szerephez jutott az egészséges életmódra való nevelés, s ezen beiül a már hagyományosnak számító elő­adások, tanfolyamok mellett népszerűségre tettek szert az egészség nevelési hetek, a kü­lönböző jórumok, klubok és kiállítások. Újabb feladatok elé állítot­ta a járási szervezetet né­mely külső tényező megvál­tozása. Ilyen voilt például a gödöllői szülőotthon megszű­nése, amelynek következtében a rákszűrések szinte teljesen leálltak. A szervezet vezető­ségének, fáradozásainak ered­ményeképpen, megállapodva a kerepes tárcsái kórház igaz­gatójával és párttitkárával, ez év második feléoen ismét megkezdik a szűréseket. Ettől a hónaptól kezdve a kórház vállalta a járáis közsé­geiben és üzemeiben dol­gozó, élő nők szűrését, s az esetleges betegek gyógykeze­lését is. Az első alkalommal szűrés az ikladi Ipari Mű­szergyárban lesz. Akik valaha azt gondolták, hogy a tisztasági mozgalmak és kampányok hatására előbb-utóbb nem lesznek ilyen gondjaink, azok tévetí­tek. Főképpen azért, mert az elmúlt évtizedekben, az ipari fejlődéssel párhuzamosan, fa­lun is egyre több a közönsé­ges módon elpusztíthatatlan szemét és melléktermék, hul­ladék. Akármelyik községünkben tialálhabunik házakat, melyek homlokzatán a tábla: tiszta udvar, rendes ház felirattal. E tekintetben nagy előrelé­pésről beszélhetünk. Az ud­varok és a házak általában Hát r igen, erre bizony két ütem között is kell gondolni. De az építők a pótrendelés teljesítésétől húzódoznak, ami nem is csoda, hiszen az ere­deti megrendelés ben fpglal- taknak sem tudtak megfele­lően eleget tenni. Az iskolá­ban mégis remélik, hogy egy­két hónap alatt rend lesz, s minden zavaró körülményt kiküszöbölhetnek. Addig is társadalmi segítsé­get kérnek, a jószándékból már jelesre vizsgázott szülői munlcaközösségtől, például a szekrények berendezéséhez, a továbbá talzarításhoz. A kör­nyéken most szárazak az utak, de ha esős idő jön, az agyagos sárban bokáig gázol majd diák és tanár. Előrelá­tóan máris váltócipők sora­koznak a félkész folyosói szekrények aljában, a sáro­sát a bejáratnál hagyják majd. Segítség a szülőktől Az igazgató nevetve említi, hogy szinte teremről terem­re szorították ki az építőket. A tanáriban például a vil­lanyszerelés kellékei fogad­ták őket, Szóltak, ürítsék ki a termet, s miután ez meg­történt, takarítottak, beren­dezkedtek. Ma már minden teremben rendben zajlik a tanítás. Hogy idáig eljuthattak, azt a többi között a helyi tanács­nak, a- pártszervezetnek és a járási hivatal istápolásának is köszönhetik. Kár, hogy ezek a szervek sem tudták rászorítani a határidőre az építőket. De hát ki tudja? G. Z. rendesek és tiszták. Amióta nincs számottevő állattartás a portákon,, könnyebb is rendet tartani, kevesebbszer kell példának okáért figyel­meztetni a trágya helytelen tárolásáért, avagy az ólak és a kút közelségéért. Védik a rászorulót A vörös keresztes aktivisták figyelme is inkább a környe­zetvédelemre irányul. Szor­galmazzák a házonkívüli te­rületek. az utcák, terek csi­nosítását, szépítését. A virá­gos községért mozgalom né­hány esztendeje kezdődött já­rásunk községeiben. A szer­vezetek aktivistáinak példa- mutatása hatásosnak bizo­nyult, szép számmal követték őket a lakók. Nagy gondot fordítanak a rászorulók védelmére. A nem­zetközi gyermekévben vala­mennyi községben felkutat­ták a veszélyeztetett gyere­keket, s azóta is rendszere­sen figyelik sorsuk alakulá­sát, gondozzák, patronálják őket. Általában 150—200 csa­lád és gyerekeik sorsát kísé­rik figyelemmel. Továbbra is súlyos gond az alkoholizmus, hiszen a patro­nált gyerekek többsége is ezért, pontosabban szüleik alkoholizmusa miatt szorul támogatásra. Nálunk is meg­alakult az alkoholizmus elle­ni bizottság, amely kampá­nyokat szervez. Előadásokat, kiállításokat tartanak az al­kohol káros hatásairól. Az al­koholisták gondozásában is A nyár derekán, amikor i sokan hazai és külföldi szép •tájakon töltötték szabadságu­kat, összefutva városunk ta- I nácselnökével, megkérdeztem, ő vajon hol fog nyaralni, azt a választ kaptam, hogy addig sehol, amíg át nem adják a Karikás Frigyes általános is­kola tornacsarnokát, illetve az alsó-parki százszemélyes óvodát. Akkor az idei nyara­lás elmarad — jegyeztem meg, némi rosszmájúsággal. Azóta ismét elszaladt né­hány hát, s az egyik létesít­ményről már múlt időben mondhatjuk, hogy átadták. Mégpedig a tornacsarnokot. Néhány napja Szilágyi And­rásnak, a városi tanács ener­getikai főelőadójának társa­ságában nézhettem meg az épületet, s kaphattam infor­mációkat is. A csarnok az iskola szom­szédságában áll, az udvaron, ahol éppen a Városgazdálko- si Vállalat Nagy Vendel vezette szocialista brigádjának tagjai a" rézsüt burkolták, és úgy­nevezett zöldbetont készítet­tek. Betonrácsoka.t építenek a terepbe, közeiből bújik majd elő a fű, innen az el­nevezés. A csarnok homlokzatán Fábián Dénes festőművész 44 négyzetméter nagyságú tűzzo­mánca látható. Megnyerő kép A GSC felnőtt férfi kézi­labdázói a vártnál kiseob arányú vereséget szenvedtek, a fiatalok három, már a fel­nőitek között is játszó ifistá- val biztos győzelmet arattak a megyei kézilabda-bajnokság legutoobi fordulójában, Buda- kalászon. Budakalász—GSC 29-21 (16-9) GSC: Balogh — Paulovics (4), Horváth (3), Cserven (2), Szlifka (8), Sasvári (1), Me­zei (3). A fegyelmezetten, jó takti­kával játszó gödöllőiek a ti­zedik percben, egyszer a mérkőzés folyamán, még ve­zettek is, de azután a lénye­gesen jobb erőben levő, gyors hazaiak, pontos indításokból lőtt gólokkal már az első félidőben eldöntötték a ta­lálkozó sorsát. A végig na­gyon jó formában és lelke­sen játszó Szlifka teljesítmé­nye kiemelkedett a GSC gárdájából s a nyolcgólos vereség ellenére is kitett ma­gáért a tartalékos gárdánk. A részt vállalnak az aktivisták, vagy ha kell, javaslatot tesz­nek elvonókúrára. Több véradó Amióta működik a kerepes- tarcsai kórház, még nagyobb felelősséggel szervezik a vér­adást. Mind többen vesznek részt ebben a mozgalomban is, különösen szépen gyarapo­dott a véradók tábora Erdő­kertesen, Pécelen, Veresegy­házon, a kerepestarcsai Szilas menti és a vácszentlászlói Zöldmező Termelőszövetke­zetben. Az utóbbi időben már 1300 liter vért adnak járá­sunk lakói egy-egy évben. K. P. Köszöntő Pécelen Századik születésnap Meghitt esemény színhelye les2 csütörtökön, szeptember 11-én, a péceli szociális ott­hon; délután fél háromkor köszöntik, Kiss Pál István és csoportja, a gödöllői zenei iskola növendékei, a péceli általános iskolások és a pat­ronáló szövetkezeti brigád a 100. születésnapját ünneplő Filcsik Pálné Csalovszki An­nát, aki 1880-ban Alsógödön, Göd-pusztán született. A fel- szabadulás előtt nehéá sorsa volt: cselédasszonyként dolgo­zott és 11 gyermeket hozott a világra, akik közül egy lánya él ma is. fogadja a csarnokba belépőt is. A 24x48 méteres játéktér mindenfajta teremsport tíze­sére alkalmas. A kékeszöld színű Graboplaszt-padló szem- pihentető. Ez a burkolat pon­tosan 1172 négyzetméternyi területet fed be, s az ára sem csekély: 1 millió 200 ezer fo­rintba került. Az emeleten találhatók a mosdók, a szo­ciális helyiségek és termé­szetesen a kaizait. A létesít­mény teljes költsége 11 mil­lió forint volt. A csarnok építésében ti­zennégy városi vállalat és szövetkezet, alvállalkozó és társadalmi kivitelező vett részt. Sokan végeztek önzet­len munkát ezen a .létesítmé­nyen is, például az Árammé­rőgyár Rózsa Ferenc ifjúsági szocialista brigádja, amely az elektromos hálózatot szerelte, a Humán Oltóanyagtermelő és Kutató Intézet dolgozóinak egy csoportja a belső víz- szerelési munkát végezte el kifogástalan minőségiben. Az incsői fatelep dolgozói a tor- naeszközök tartóit szerelték fel, illetve lambériáztak. A gépgyáriak a külső távhő- ellátás mélyépítésében vállal­tiak részt. Gödöllő új tornacsarnoká­ban a világítás erőssége tévé­közvetítést is lehetővé tesz. Cs. J. második helyre is esélyes Bu­dakalász otthonában ez az eredmény tisztes helytállásnak' számít, főként úgy, hogy saj­nos Balogh kapus nem reme­kelt ezen a mérkőzésen. GSC ifi—Budakalász ifi 20-14 (9-6) GSC: Fibecz — Pintér T. (1), Kecskés (8), Szatmári (6), Halász (2), Krieger (1), Hegyi (2). A mezőgazdasági munkán levő gimnazisták helyett visz- szatért a korábban már a fel­nőttek között játszó, de ifista korú Szatmári, Krieger és Kecskés, s részvételükkel vé- ' gig magabiztosan vezetve, fö­lényesen nyert a gödöllői gár­da. S bár gólszegénységre sem panaszkodhatunk, ezút­tal főként a védőjátékban je­leskedtek a mieink a tavalyi bajnok otthonában. Jók: Szat­mári, a mezőny legjobbja, Kecskés és Halász. M. G. ISSN 0133 — 1351 (Gödflllrtt Hitlap) Megnyerő kép kívül-beüil Csinosítják a csarnok környékét Kézilabda Félsiker Budakaiászon i

Next

/
Oldalképek
Tartalom