Pest Megyi Hírlap, 1980. szeptember (24. évfolyam, 205-229. szám)
1980-09-28 / 228. szám
vxMrim> 1980. SZEPTEMBER 28., VASÁRNAP Fénykor után, fénykor előtt? Egy jó klub bizony itt is elkelne... A Presszó. Így nevezik Túrán a társasági élet, ha nem is egyetlen, de mindenképpen legkedveltebb színhelyét, az eszpresszót. Így hívják, nagybetűvel, a mintegy nemesi rangként hozzátapadó, elmaradhatatlan névelővel. A Presz- szó elsősorban a fiatalok törzshelye. Itt mindig lehet találkozni az ismerősökkel, tetszés szerint hosz- szasan beszélgetni, vagy csak néhány szót váltani, lehet nagyokat kortyolni kólából, sörből, s közben lányokat nézni, fiúkkal csevegni. Egyszóval a presszóban társasági életet lehet élni. Bezzeg Galgahévíz! A füstös, zsúfolt, nagynak még jóindulattal sem nevezhető helyiségben a felszolgálónő kedves mosolyától kísérve az egyik, tizenévesekkel körülült asztalnál kérek helyet. A bemutatkozáskor nemcsak az derül ki, kik lesznek beszélgetőpartnereim, hanem az is, valamennyien a helyi művelődési ház néptánc együttesének tagjai. Próbára gyülekeztek, amikor megtudták, hogy az ma elmarad, itt ragadtak, beszélgetnek egy kicsit. Mondom, arról faggatnám őket, mivel töltik munka után az idejüket. A válasz sokat eláruló, kedves fintor és mosolygós hallgatás. Végül, egymás tréfás nógatása után, Győri Józsefet nevezik ki szóvivőnek. — Hány éves vagyok? Tizennyolc — mondja a fiú, akinek tanult szakmája: szobafestő. — Szabad időmből jócskán elvesz a néptánc, ami megmarad, azt a barátokkal, haverokkal együtt töltöm el. Leggyakrabban itt üldögélünk, amikor meg lehet, discóba megyünk. Sajnos, Túrán csak hetente egyszer van, így sokszor átruccanunk - a galgahévízi művelődési házba. — Én nehezebben tudok válaszolni — szól Bíró Erzsébet. vétlen volt kézsérülést. Mindebből követ, kezik, hogy a termelőszövetkezet megsértette a mezőgazdasági balesetelhárításról szóló rendelkezéseket, tehát a társadalombiztosítási szerv jogosan bocsátotta ki a kártérítésre kötelező fizetési meghagyást. — Aszódon járok gimnáziumba, csak a szünetekben vagyok itthon. Annyit azonban én is tudok, gyakran hallani: bezzeg, Gálgahévíz! Ott sokkal több program várja a fiatalokat! — Egy jó klub itt is elkelne — veti közbe Bálint József. — Ikladon dolgozom, esztergályos vagyok és nem venném rossz néven, ha lenne egy olyan hely, ahova munka után bemehetnék, zenét hállgatni, beszélgetni, táhcolni. Mert ebben a presszóban se zene, se tánc nincs. — Szerettek itt lakni? — teszem fel a kérdést, s mint Tóth M. László válaszából kiderül, feleslegesen: — Hát persze, különben miért lennénk itt?*Aki nem így gondolja, az elköltözik vagy Gödöllőre, vagy Pestre. Mi nem akarunk máshol lakni. Hogy miért? Jó a társaság, jó a levegő, a környék is gyönyörű. Itt nőttünk fel, megszoktuk. szeretjük Túrát. — A baj az — mondja Szilágyi Péter, a községi pártbizottság titkára, amikor munkahelyén felkeresem —, nincs olyan hely Túrán, ahol a fiatalok szórakozni tudnának. Terveinkben ugyan szerepel egy bisztró, eszpresszó építése, ahol esténként zenét hallgatni, táncolni lehet. Megvalósításához azonban pénz kellene. Ha kedvük kerekedik — Persze, azt is figyelembe kell venni — folytatja Szilágyi Péter —, a fiatalok közül sokan megengedhetik maguknak, hogy ha kedvük kerekedik, kocsiba ülnek és máshova mennek szórakozni. Jómódú ez a község. Több mint 600 gépkocsitulajdonos van Túrán. Évente 60—70 családi ház épül a meglevő 2800-hoz. Egyre többen fóliáznak, gyakorlatilag mindenkinek van kertje, ahol legalább azt megtermeli, amire a konyhában szükség van. De ha a 'fiatalokról akar többet megtudni, akkor keresse meg Gólya Istvánt. Ö sokat tud róluk, hosz- szú ideig volt a községi KISZ-bizottság titkára. Gólya Istvánnal, a Galga- vidéke Áfész ifjúsági és köz- művelődési előadójával, munkahelyén találkozom. A 29 éves, családos, házát most építő fiatalembernek azt javaslom, induljunk ki — gondolván, sorsa tipikus — az ő példájából. — Egy cseppet sem tipikus — nevet. — A legtöbb korombeli túráinak már nem kell a házépítéssel bajlódnia, tégla, építőanyag után futkosnia. Jóval előbb beköltöztek már a • készbe, amit szüleiktől, nagyszüleiktől kaptak. — Hogy hol szórakozhatnak? Itt helyben nemigen... — magyarázza Gólya István. Szűkre szabott találkozásunkkor mindenféléről szó esik. így az 1973—74-es fénykorról, amikor — az azóta már megszűnt — ifjúsági klubban^ zajlott az élet, a művelődési házról, ahova sokan visszakívánják az egykori igazgatót, a ma már Budapesten dolgozó Szarvas Gábort. Lajtos István neve is szóba jön, a könyvtár volt igazgatójáé, ő, amíg egészsége engedte, és le nem százgiékol- ták, nagyon sokat tett, dolgozott Túra kulturális életének jobbításáért. De beszélünk tömegsportról is, ami nincs és természetesen a mindennapokról, melyek sokaknál a szerzésben telnek el. Nem reménytelen Morvái Istvánnál, a túrái tanács elnökénél éppen megbeszélésre gyűltek össze a község vezetői. Hogy mi mindennel kell törődnie a mindennapi államigazgatási munka mellett a tanácselnöknek, ak? nemcsak a jelenlegi tisztségében eltöltött időt, de életkorát tekintve is* fiatal? A művelődési ház igazgatója helyett — aki tanításra cserélte fel mostani posztját —, újat kell keresni, az oly sokat vitatott, pusztulófélben levő kastély is épp elég feladatot ad, s a három éve bezárt straiídra is gondolnia kell. — Arról sem feledkezhetünk meg — mondja Morvái István —, hogy az emberek többsége nem helyben keresi kenyerét. A munkaképes fia-' talok mindössze 12 százaléka dolgozik a községben, legtöbbjük Gödöllőre, Pestre jár dolgoznik Arra kell hát törekednünk, olyanná tegyük Túrát, hogy e két város ne csábíthassa el, azokat a tízen- és huszonéveseket, akik szeretik községüket és tennének is érte. § A tanácselnök szavait § hallgatva, nem reményte- ^ len, visszatér a Gólya Ist- ^ ván említette fénykor. Hi- § szén, ha a művelődési ház gazdag programokkal vár- $ ja majd az érdeklődőket, \ ha sikerül a strandot úgy ^ helyreállítani, hogy az ^ esetleg tömegsportolásra is ^ alkalmas legyen, ha a kas- i télyt valamilyen formában $ — természetesen külső se- ^ gítséggel, hiszen erre a ta- \ nágs pénze nem elég — ^ ismét használhatóvá lehet § tenni, akkor nemigen lesz § olyan fiatal Túrán, akit ' máshová húz a szíve. Kaffan Éva Tekintélyes matuzsálemek és száguldó modellek Különleges autókat láthattak a héten a fővárosiak. Az angol „Rolls Royce Ghost Club” karavánja haladt keresztül Budapesten. Rövid pihenőt tartottak a Hősök terén, ahol fbk érdeklődő csodálhatta meg az értékes régi kocsikat, .■-..i Äü.iür.<ag|v Egy évtizede épít autómodelleket Szepes Attila, a MOM világbajnok versenyzője, akivel legutóbb a budaörsi viadalon találkozhattunk. Az idei autómodellező világbajnokságon az NSZK-ban a másfél köbcentis kategóriában 210 kilométeres sebességgel első helyezett versenyző már a jövő évi nagy összecsapásokra készül. Ami nem is kis feladat, hiszen egy- egy modell elkészítéséhez, mintegy ezer munkaóra szükséges. 6 A sárga fény A közúti közlekedésben figyelmeztető jelzésül a villogó sárga fény szolgál. Sok országban olyan nagy a sárga fény tekintélye, mint nálunk a megkülönböztetett járművek által használt kék fényé. A magyar utakon közlekedőket viszont semmilyen fokozott figyelem nem száll- ja meg a sárga 'villogó fénynyel közlekedő járművel való^ találkozáskor. Ez valószínűleg azért van, mert nálunk a sárga fény sokkal inkább a jármű különlegességét jelöli mintsem a közlekedés veszélyességét. Joggal vetődik fel a kérdés, hogy- miért kell például a normál méretű, 40 km/óra tempóban haladó locsolókocsira vagy a járdán cammogó seprőjárműre sárga fény? Ezek mellett elhaladva senkinek sem jut eszébe lassítani, elővigyázatosabban hajtani. Erre viszont kifejezetten szükség lenne a nagy méretű és súlyú közúti szerelvények, túlméretes. nehéz fuvarok láttán, esetenként még a félrehúzőcLást is megkísérelve, vagy éppen megállva. Nem árt tudni, hogy a sárga villogó jelzést használó jármű vezetője — feltéve, hogy ez a munka érdekében elkerülhetetlen —, ha a forgalmat nem veszélyezteti és lényegesen nem akadályozza, nem köteles az általános jobbra tartási szabályoknak eleget tenni. Ugyanő — 22 és 06 óra között, megfelelő biztonsági intézkedések mellett és legfeljebb 10 km/óra sebességgel — egyirányú forgalmú úton és osztottpályás út bal oldali úttestjén a menetiránynyal szemben is közlekedhet. A figyelmeztető jelzést használó jármű — az útügyi hatóságok engedélyével, de leg- legfeljebb 10 km/óra sebességgel — a járdán is> közlekedhet. Mindamellett élvezi azt az előnyt is, hogy olyan helyen is megállhat, ahol egyébként ez tilos. A villogó sárga fénynyel közlekedő járműveknek• egyébként a többi járművekkel szemben az általános szabályoktól eltérő elsőbbségük nincs. B. I. Munkaügyi viták A traktoros Az egyik mezőgazdasági termelőszövetkezet traktorosa munka közben észrevette, hogy a kombájn úgynevezett kihordócsigája megállt. Belenyúlt, hogy a benne összegyűlt kukoricát kiszedje. Eközben a csigaszerkezet előzetes jelzés nélkül megindult, és a szerencsétlen ember jobb keze fején súlyos roncsolásokat okozott. A történtek miatt a SZOT Társadalombiztosítási Főigazgatóságának megyei igazgatósága, fizetési meghagyással, a szövetkezetét a sérült ápolásával kapcsolatos költségek, valamint a részére megállapított havi életjáradék visszafizetésére kötelezte. Ezt azzal indokolta, hogy az üzemi balesetet a gép olyan műszaki hibája okozta, ami rendszeres és megfelelő karbantartással kiküszöbölhető lett volna. Nem gondoskodtak arról, hogy a berendezés balesetmentesen működjék, ezért a tsz felelősségét meg kellett állapítani. A szövetkezet a járásbírósághoz benyújtott keresetében a fizetési meghagyás hatályon kívül helyezését kérte. Arra hivatkozott, hogy a balesetet kizárólag dolgozója okozta, mert olyan munkára vállalkozott, ami nem tartozott a hatáskörébe. Az alsó fokú bíróságok ellentétes ítéletei ellen emelt törvényességi óvásra a Legfelsőbb Bíróság a tsz keresetét elutasította. A határozat indokolása szerint a traktoros nem működésben lévő gépbe nyúlt: hanem jogosan, abban a Íriszemben volt. hogy a kombájn kihordócsigája megállt és a gép csövéből a kukoricát letisztíthatja. A kombájn azonban korszerűtlen volt és a csigasor váratlanul, valószínűleg üzemzavar következtében megindult, s ez okozta a súlyos FÉL NAPIG kerestem Izsót Jártam az utcákat, benéztem a homályos kapualjakba, leültem a Kossuth téren a szobor elé, de hiába. A kisváros élte ráérős és barátságos nagy szabad szombati életét, a vendéglőben hét-nyolc tagú társaságok verődtek össze, kint az aszfalton az autók közt lovas kocsik lassították az időt. s még a bevásárló asszonyok is kicsit ráérősebben vonultak szatyraikkal, hogy magukhoz engedjék a melengető őszi napsütést. Néhány óra alatt a fél város megmutatta magát a központban, a templom, a tanácsháza és a vendéglők előtt; kis- katonák álldogáltak Táncsics emléktáblájánál, diáklányok sétáltak egymásba karolva, és feltűnt néhány pillanatra egy reverendás, pap is. Csak éppen Izsó nem volt sehol. Az újságos azt ajánlotta, nézzem meg a postánál, egy öreg botjával a piac felé bökött, de én hiába próbáltam bárkire is ráilleszteni a személyleírást: vékony arc, ősz haj, simléderes barna sapka. Jártam persze az Izsó-házban is. a Kossuth Ferencről elnevezett főutcán. Nagy négyablakos épület ez, a régi idők emlékét őrzi még a homlokzaton néhány épen maradt ginsz- füzér, de különben feslik. mállik, tégláig pusztul minden. A ház valójában már nem is Izsó-ház, a lakás nagvobb részét egy másik család lakja. Izsó Jánoséknak egyetlen ablakuk. s az ablak mögött egy szerény lakásuk maradt. — Fürdőszobánk ez a zománcos lavór, mutatja a csapos foglalkozású feleség, mert Izsó természetesen nincs otthon. Mondják: ő örökké csatangol. Ahogy zárom a rozoga ajtót, a szűkülő résen egy patkót, veszek észre az olajjal festett falon. Egy műanyag aranypatkót. Na igen, egy magánzó tegyen meg mindent a szerencséjéért. Mert Izsó amolyan ügynökféle, de mondják éppenséggel kupéénak is. Ha Cegléden valaki adni-venni akar, őt keresi meg gyakran. Én magam is kíváncsi lettem volna erre az emberre, de nem keresztezte egymást az utunk. Ahogy jártam a várost, mégis lassan-lassan úgy tűnt, egyre inkább megismerem Izsót. Mert ez az ember közismert figura, sajátos személyiség, már-már jelenség Cegléden, az útbaigazításokból pedig egyenesen úgy tűnt, mintha minden utcasarkon éppen egy-egy izsónyi hely maradt volna szabadon. Sok mindent beszéltek róla: volt, aki rálegyintett, volt, aki a pokolba kívánta, s volt, aki jó szívvel emlegette. — Egyszer hozzám is eljött — mosolygott titokzatosan egy férfi —, de egy perc alatt kidobtam. Én, kérem, 1938 óta állami alkalmazott vagyok, nem kellenek nekem mindenféle zavaros ügyek. A Jánosról sok mindent mesélnek. Hisznek is neki, nem is. De azért mennek hozzá. A világon nem tud olyant mondani, amivel az ne foglalkozna. El tud adni állítólag bármilyen ócska kocsit, vevőt visz akármilyen házra, de mondhatnék cifrább eseteket is. Állandóan jegyzetel, jár-kel, kérdezősködik, ajánl- gat már, ki tudná megmondani, mióta. Ügy tudom, tüdőbajjal jött vissza a frontróL s betegsége miatt nézi el ezt neki mindenki, mert azért mégiscsak illegális, amit csinál. Hatósággal mégsem volt összeütközése soha. — Majd búcsúzóul hamiskásan hozzáteszi: — Bár tőlem akár lehetett is. HÄT IGEN, egy feketeügynökkel sok minden megeshet... Ugyanakkor egy jelenséget nemigen szoktak elítélni, márpedig Izsó nem egyszerűen Izsó János 59 éves ceglédi lakos, hanem valami más, egyszemélyes intézmény, közvetítő iroda, vagy valami ilyesmi. Izsót most mégis elítélték „üzletszerűen és jelentős értékű árura elkövetett üzérkedés bűntettéért”. Hiába védekezett a bíróság előtt, hogy ő nem üzérkedett, hanem csak tiszteletdíjért összeismertette a feleket, mégis egyévi börtönre ítélték, de négy évre felfüggesztve. Ahogy mondják, egy eltartási szerződésen bukott le. A történetet háromszor hallottam, mindig másféleképpen. — Kint a Jatagánban élt egy kétgyermekes család, s a férfi állandóan Izsó nyakára járt, hogy szerezzen bent a városban neki egy lakást. Izsó végül összehozta egy idős, beteg lakatossal, s hamarosan megkötötték az eltartási szerződést. A ház nagyon jó helyen van, Izsó 20 ezret kért. Az M. utca szóban forgó házában egy tiszta arcú fiatalasszony fogadott — Mihánt kifizettük a pénzt Izsó odasúgta, ha valaki kérdezősködne, mondjuk, hogy egy anyadisznóér’ volt a segítség. Akkor már sejtettük, hogy be vagyunk csapva... Mi addig úgy hittük, törvény szerint intéz mindent, hiszen még papírt is adott Most már követelnénk vissza a pénzünket, de nem is tudom, mi lesz. A pernek, amely Cegléden folyt le, több tanúja is volt. Köztük egy maszek kőműves, akinek ötödik házát értékesítette Izsó. — A bírósági folyosón találkoztam azzal az emberrel, aki a 20 ezer forintja után futott. Nagyon csodálkozott, amikor mondtam, hogy engem az Izsó nem csapott be. Nekem megért 6 ezret, hogy eladta a házat, annál is inkább, mert H. úrék a városi ingatlanközvetítőben nem találtak rá vevőt. Hogy őszinte legyek, nem értettem azt a férfit, hiszen 5 is pontosan tudta, mire adta a 20 ezret. Valahogy úgy nézett ki, most, hogy megvan a ház, jó lenne vissza a pénz is. Három ember, három vélemény. Hát ilyen ember ez az Iz^ó, és ilyen különbözően látják a ceglédiek. Sürgölődik, jegyzetel, figyeli az ablakokba, fákra, kocsikra kitett hirdetéseket. ott van az autóvásáron, és egyáltalán mindenütt, ahol üzletelni lehet. ÚTKÖZBEN többen ajánlották, keressem meg az öreg J.-t is. Mint mondják, legtöbbször ott ül a Föld- szöv Szabadság téri kocsmájában egy szörp mellett, mert ő már nemigen dolgozik. Sokak szerint az öreg J. egy igazán „becsületes" feketeügynök volt. Máig emlegetik koszos kis noteszát, abból még azt is meg lehetett tudni, hogy egy eladó házból mennyit lehet lealkudni... Babus Endre » Izsó, a magánzó
