Pest Megyi Hírlap, 1980. szeptember (24. évfolyam, 205-229. szám)

1980-09-27 / 227. szám

1980. SZEPTEMBER. 27. SZOMBAT %tÉMap DARTVONAL A tettes ismeretlen. Leg- alábbis a hétközi fegyel­mi tárgyaláson nem tisztázó­dott: ki volt a csikkdobáló, aki égő cigarettavéget dobott a partjelző nyakába. A súlyos incidenset követő bírói sípszó vetett véget idő előtt — a 73. percben — a Sülysáp—Duna­keszi Vasutas megyei bajnoki labdarúgó-mérkőzésnek. A tett- helyről elillanó dohányos, a sportparagrafus szerint tettle- gességnek számító viselkedé­sére alaposan ráfizettek a he­lyiek. Bár 2-1-re vezettek, mégis 0-0-ás gólkülönbséggel a Dunakeszi javára könyvel­ték el a félbeszakadt találko­zót. Ezenkívül két soron kö­vetkező bajnoki, illetve kupamérkőzésre betiltották a pályát. A találkozókat csak 15 kilométeres körzeten kívül tarthatják, 20 karszalagos ren­dező közreműködésével — tá­jékoztatott Bálint Ferenc a fe­gyelmi tárgyalásról, amelynek más pontja is akadt. A Vác- szentlászló—D unavarsány ta­lálkozón az egyik helyi rende­ző nem állt hivatása magas­latán. Karszalagosan sorozato­san szidta a játékvezetőt, vé­gül a főrendező beavatkozásá­ra már csak egyszerű néző­ként figyelhette a meccset. A rendezői hiányosság miatt a Vácszentlászló költségére, két mérkőzésre szövetségi ellenőrt rendeltek ki. Sajnos nemcsak a pálya szélén voltak a sport­hoz méltatlan jelenetek, ha­nem a játéktéren is. Ezt bizo­nyítja az 5 kiállítás. Faragó István (Perbál) 3, Basa János (Vácszentlászló). Kökény Ti­bor (Fót), iMCzkő János (Tá- piószentmárton) 2—2 és Cseh Mihály (Dunai Kőolaj) egy mérkőzésen nem állhat csapa­ta rendelkezésére... — Reitter — Négy balkezes A kijelölt Játékvezetők hiá­nyában a szövetségi ellenőr ve­zette le legutóbb a Budakalá­szi Textiles—Verőcemaros me­gyei bajnoki férfi kézilabda­mérkőzést. A hazaiak szép csúcsot állítottak fel, sorozat­ban 10. meccsükön veretlenek. Érdekesség, hogy az utolsó 5 percben négy balkezes — Pol­gári, Szilágyi, Fekete és Valen­tin — szerepelt egyszerre a helyi együttesben. A szép sorozattal büszkélke­dő Textiles vasárnap nehéz erőpróba előtt áll. A nagy fö­lénnyel vezető Dunai Kőolaj­hoz Százhalombattára utazik. Vajon hálózörgetésben hogyan jeleskednek majd a balkeze­sek a 15 órakor kezdődő mécs­esén? Kézilabda-rangadó Csömörön Dunakeszi atlétika, dán fi Több időpont-módosítás után a megyei szövetség ma Dunakeszin rendezi minősítő atlétikai versenyét. Első­sorban serdülőszámo-k szere­pelnek műsoron. A megyénk­ben egyre népszerűbbé váló motocross újabb eseményét rendezik a Dány és Kóka kö­zött levő Varga-hegyen. A ma délutáni edzést vasárnap a hi­vatalos viadal követi. A mini- cross 50—125, a motocross pe­dig 250-es és 500-as géposz­tályban mozgósítja a sportoló­kat. Megyénkben Dunavar- sányban tartják vasárnap a Magyarország—NDK ifjúsági válogatott kajak-kenu viadalt. A KPVDSZ, a MÉSZÖV és a Pest megyei Vendéglátóipari Vállalat vasárnapi ceglédi, sportnapjára közel félezer részvevőt várnak. Újításként a kisgyerekek részére is kiírnak játékos sportvetélkedőket. A labdajátékok érdekessége, hogy két sportágban Pest me­gyeiek találkoznak egymással az NB II mezőnyében. Férfi ko­sárlabdában például a hernádi gárda szabadtéri pályáján fo­gadja a Gödöllői EAC együt­tesét, női röplabdában pedig a dunavarsányiak látogatnak Dabasra. A harmadik helyen álló Szilasrhenti SK Csömör kézilabdázói a második helye­zett Dunaújvárosi Kohászt fo­gadják. A találkozó nagy je­lentőségű, hiszen az NB I B- ből az első két helyezett jut az NB I-be. Amelyik csapat vasárnap győz, fontos lépést tesz a legfelsőbb osztály felé. A labdarúgó NB II-ben a váciak az NB I-ből kiesett Szé­kesfehérvári MÁV Előre gár­dáját fogadják. Igaz, a fehér­váriák nem múltjukhoz mél­tóan szerepelnek, a Váci Izzó mögött a 16. helyen állnak a táblázaton. Otthon játszik a Bem SE is, a Kossuth KFSE Dunaújvárosban szerepel. A megyei bajnokságban a Kartal—Aranykalász s az ÉG- SZÖV—Dunakeszi mérkőzés emelkedik ki a műsorból. Szombat ATLÉTIKA. Megyei minősítő verseny (Dunakeszi, Vasutas­sporttelep, 14). KÉZILABDA. NB I. B. Férfiak. DÉLÉP SC—Ceglédi Üttröszt Idén utoljára Kettős bajnoki a Népstadionban Kerekes is vá!ogatottje!ö!t A spanyolok elleni mérkőzés Után, az osztrákok elleni játék előtt kerül sor az NB I-es lab­darúgó-bajnokság kilencedik fordulójára. Idei búcsúfellépés következik a Népstadionban, az ősz folyamán utoljára ad otthont a hatalmas sportléte­sítmény bajnoki mérkőzések­nek. Szombati mérkőzések. Tata­bánya—Ü. Dózsa (14.45), Pécs —Békéscsaba (16), Diósgyőr— Zalaegerszeg, Dunaújváros— Videoton, Nyíregyháza—Cse­pel (16.30), Rába ETO—Debre­cen (17), MTK-VM—Ferencvá­ros (Népstadion, 17), Vasas— Bp. Honvéd (Népstadion, 18.45). Vasárnap. Volán—Kaposvár (15). ★ Október elsején, szerdán is­mét labdarúgó kupanap lesz. A versenyben levő három ma­gyar csapat közül az UEFA Kupában szereplő Vasas és Ü. Dózsa idegenben szerepel, a bajnokok tornáján viszont a Bp. Honvéd a Népstadionban fogadja a Sporting Lisszabont. ★ A magyar labdarúgó-váloga­tott legközelebbi mérkőzését október 8-án Bécsben játssza Ausztria ellen. Mészöly Kál­mán szövetségi kanitány a szerdai kupamérkőzések után jelöli ki a keretet, előtte Me- zey Györggyel e<?vütt fi "véli a szombati bajnoki találkozó­kat is. — Az már bizonyosnak lát­szik, hogy Kerekes Attila a válogatott keret tagja lesz — mondotta Mészöly Kálmán. — Valenciában kitűnően játszott, Lantos Mihálytól igen pozitív véleményt kaptam teljesítmé­nyéről. Nagyon jó benyomást keltett a nyíregyházi Kiss is, akit továbbra is külön figye­lemmel kísérünk. Kajak-kenu Vád válogatottak A szombat-vasárnapi mün­cheni nemzetközi kajak-kenu versenyre 19 magyar sportoló utazott el, sorukban a Váci Hajó' két sportolója, Kosztyán József és Konacsni Péter. Egyébként a válogatott gerin­cét a moszkvai olimpián sze­repelt versenyzők alkotják. mmm—rnB » m —■ I Az 5-8. helyért Banja Lukán a női kosár­labda Európa-bajnokságon be­fejeződtek a csoportmérkőzé­sek. A magyar együttes 77-70- re kikapott Csehszlovákiától, így 4. lett, s a szombat-vasár­napi folytatáson csupán az 5— 8. helyért játszhat. Ebből a csoportból Jugoszlávia és Csehszlovákia, a másikból a Szovjetunió és Lengyelország jutott a négyes döntőbe. KÖZGÉP (16). Szondi SE—Duna­keszi VSE (16). NB II. Férfiak. Debreceni MVSC —Iklad (15). KOSÁRLABDA NB H. Férfiak. Hernád—Gödöllői EAC (16). Nők. Monor—Tipográfia (16). RÖPLABDA. NB II. Nők. Daba- si SE—Dunavarsány (Dabas, Le­nin tér 15.). Vasárnap ASZTALITENISZ. NB I. Férfiak. Bp. Spartacus—Ceglédi VSE (Vili. Szentkirályi út 26., 11). Nők. Sa- baria—Dunai Kőolaj (Szombat­hely, 11). NB Iíl. ÉGSZÖV—Kiskunfélegy­háza (10). ÉRDÉRT—Perbál (10). KAJAK-KENU. Magyarország— NDK, ifjúsági válogatott viadal (Dunavarsány, 8). KÉZILABDA, NB I. B. Férfiak. Szilasmenti SK—Dunaújvárosi Ko­hász (16). NB II. Nők. Váci PENOMAH— VM KÖZÉRT (11), Csepel Autó— Soltvadkert (9). LABDARÚGÁS. NB II. Közép- csoport. Bem SE—Balassagyarmat (Cegléd, 15, dr. Botka), Dunaúj­városi Építők—Kossuth KFSE (15, Egri), Váci Izzó—Székesfehérvári MÁV Előre (15, Hartmann). Megyei bajnokság. Az ifjúsági előmérkőzésen 12.45, a felnőtt-ta­lálkozók 14.30-kor kezdődnek az elöl állók otthonában. ÉGSZÖV— Dunakeszi (Ivády, Horváth G., Mocsai), Perbál—Sülysáp (Csönge. Nagy J., Váradi), Pilis—Dömsöd (Baila, Kapitány, Sillye), Kartal— Ráckevei Aranykalász (Szentkúti, Kálmán, Soós G.), Érd—Gödöllő (Fekete L., Horváth J., dr. Varga), Iklad—Dunai Kőolaj (Schőmen, Angyal, Toldi), Dunavarsány— Ceglédi VSE (Soroksár VOSE-pá- lya, Tóth T.. Halász, Oláh), Fót— Vácszentlászló (Klement, Bokor, Márk, XV. Szántóföldi u.), Göd— Tápiószentmárton (Hűvé, Gergely, Kedves). MOTOCROSS. A Dányi KSK or­szágos meghívásos mini- és mo­tocross versenye (10). SAKK. Megyei másodosztályú csapatbajnokság. Dabas—Gaigamá- csa, Aszód II.—Pilis, Törökbálint— Ocsa, Mechanika—Dunakeszi II., Túra—Hévízgyörk, Ráckeve—Mali- novszkij SE (a mérkőzések 10 óra­kor kezdődnek az elöl állók ott­honában). SPORTNAP. A KPVDSZ Pest megyei bizottsága, a MÉSZÖV és a Pest megyei Vendéglátóipari Vállalat tömegsport nap ja (Cegléd, Vasutas-sporttelep, 8.50). Mozgalmas tornásznspok Mozgalmas napokról tájé­koztatott Szlatényi Lőrinc, a Pest megyei Torna Szövetség főtitkára. A Ceglédi Vasutas sportcsarnok adott otthont a Pest megyei bajnokságnak, négy helyen zajlottak a gya­korlatok, s a viadal gyorsan pergett. Íme az eredmények. Felnőtt 111. osztály: 1. Tóth Erzsébet (Túra) 35,8, 2. Mihalik Tün­de 34, 3. Dobrányi Katalin 33,5 ponttal (mindketten aszó­diak). Ifjúsági II1. osztály: 1. Há­mori Csilla 35,1,' 2. Szénési Mónika 34,6, 3. Várkonyi Edit 33,8 (turaiak). Ifjúsági 11. osztály: 1. Pető Mónika 10,2, 2. Petrik Erika 67,5, 3. Sági Tünde 64,9 (mind­három Ceglédi Vasutas). A serdülő II. osztály sze- renkánti összetett versenyé­ben: 1. Randos Gabriella 73,4, 2. Prohászka Tímea 69,6 (ceg­lédiek), 3. Máté Judit (Duna­keszi VSE) 68,3, 4. Koczka Éva (CVSE) 66,7, 5. Pólyák Judit (Dunakeszi VSE), 56,5, 6, Veres Ildikó (CVSE) 65,3. Mind a négy szeren, geren­dán, ugrásban, talajon és kor­láton Randos végzett az élen. A ceglédi sportolók a terü­letbajnokságon is bizonyítot­tak. Randos az erős me­zőnyben az egyéni összetett 2. helyét hódította el, s bejutott az országos vidéki bajnokság résztvevői közé Prohászka Tí­meával egyetemben. A DC'M sakkcsapata vezet A megyei első osztályú sakk­csapatbajnokság őszi idénye a 9. fordulóval folytatódott: Szob—Érd 5-5, Nagykőrös—lk- lad 6-4, Váci DCM—Albertir- sa 9-0 (egy játszma értékelés­re vár), Dabas—Nagykáta 6-4. A Dunaharaszti—Perbál mér­kőzésre a vendégcsapat nem utazott el, s mivel a találkozó utólagos lejátszására már nincs idő, a Dunaharaszti idei leg­jobb eredményével (9,5—0) igazolták a mérkőzést. A bajnokság állása: Váci DCM 75 fi), Dunaharaszti 67, Iklad 50,5, Érd 50,5, Szob 47, Dabas 44, Gyömrő 44, Albert- irsa 38,5 (1), Perbál 35,5, Nagykáta , 29,5, Nagykőrös 29, Aszód 28 ponttal. A másodosztály elhalasztott mérkőzését az éllovas Maglód 9-3-ra nyerte Galgamácsa el­len. Mgkezdődött az első osztály­ra minősítő sakkverseny 14 részvevővel. A mesterjelölt viadal és a másodosztályra mi­nősítő verseny a jelentkezők hiánya miatt elmaradt. APRÓHIRDETÉSEK Járási labdarúgás Nagykáta Tápiószecső—Nagykáta 3-2, Tá- pióság—Pánd 3-0, Farmos—Tápió- szele 1-0, Tápdóbicske— Zrínyi SE 6-2, Kóka—Szentmártonkáta 4-1, Tóalmás—Újszilvás 4-0, Az élme­zőny: 1. Farmos 10, 2. Tápióbics- ke 9, 3. Tápióság 8 ponttal. UTAZZÉK VELÜNK! Rendkívüli kedvezmények az Express Ifjúsági és Diák Utazási Irodánál BAKONYI TORA Útvonal: Budapest-Veszprém-Kiliántelep-Nagyvázsony- Tapolca-Sümeg-Keszthely-Badacsony-Tihany-Budapest. Teljes ellátás. Elhelyezés: 2-4 ágyas faházakban. Részvételi díj: 3 napos túrán: 340 Ft 2 napos túrán: 240 Ft. ZALAI TÚRA Útvonal: Budapest-Balatonföldvár-Nagykanizsa-Zalakaros- Keszthely-Badacsony-Tihany-Budapest. Teljes ellátás. Elhelyezés: 2-3 ágyas szállodai szobákban. Részvételi díj: 3 napos túrán: 430 Ft. 2 napos túrán: 300 Ft. Jelentkezés és részletes felvilágosítás: az Express Utazási Iroda Pest megyei Kirendeltségén, Budapest, Szentendrei út 22. 1035. Tel.: 686-Ó66. Költségvetési Üze­münk azonnali belé­péssel felvesz: kő­műveseket, ácsokat, iestöket, kubikosokat, segédmunkásokat. Je­lentkezés: Vecsés, Bajcsy-Zs. u. 43. a munkaügyi előadónál, telefon: Vecsés, 130. Azonnali belépéssel felveszünk fonó- és x-csévélö munkakör­be nőket, takarítónő­ket, és óvodai mosó­nőket, . továbbá beta­nított munkakörben férfiakat. Vidékiek­nek szállást biztosí­tunk. Jelentkezés: Budapesti Lenfonó­gyár XI., Karolina út 17. szám. A Ceglédi Vasipari Ktsz. órás szak­munkásokat azonnal felvesz. Jelentkezés a szövetkezet munkaügyesénél Cegléd, Szabadság tér 5. Gyakorlott tmk üzem­vezetőt keresünk fel­vételre pilisszentiváni munkahelyre. Buda­pestről Pilisszentiván- ra vállalati autóbusz szállítja a munkahe­lyig és onnan vissza dolgozóinkat. Autóbu­szok útvonalai: Örs vezér térről Árpád hídon át és Bartők Béla út. Móricz Zsig- mond krt., Moszkva tér. Hűvösvölgyön át az üzembe. Jelentke­zéseket kérjük írásban önéletrajzzal, vagy személyesen. Cím: Pest megyei Vegyi és Divatcikkipari Vállalat Pilisszentiván. Bánya­telep 14. 2084. A monori FŰSZERT fiók felvételre keres kocsikisérőt (erkölcsi bizonyítvány szüksé­ges) rakodót, raktári munkára nőt és férfi munkaerőt. Jelentke­zés: Monor Ipar u. 12. A Váci FÜSZÉRT raktárháza munkatár­sakat keres az aláb­bi munkakörökbe: 8 fő árukísérői. 2 fő ra­kodói. — Jelentkezés: Vác, Derecske dűlő 4. A (Hétkáoolna és a Hajógyár között) alat­ti , raktárházunkban szombat kivételével. HIRDESSEN A PEST MEGYEI HIRLAPBANI ADÁS­VÉTEL Elektromos 2 tonnás autóemelő eladó. Meg­tekinthető Alberársa, Pesti út 16. szám, Pe­tőnázinál._____________ Bevezetett zöldség­bolttal 487 n.-öl ken­tei ház sürgősen el­adó. Érdeklődni lehet: egész nap. Cím: Vai- gel, Gödöllő, Isaszegi út 40. ____________ Cs aládi ház. nagy te­lekkel, vasútállomás­hoz közel sürgősen el­adó. Tengelic, Kis­híd ja 1. ________ Va c-Deakvaron építési telek, 377 n.-öl, (köz­művesített), eladó. Ér­deklődni: GödfelsŐ, Stromfeld A. u. 18. (Mozi utcája)._______ Tv-antennák szerelé­sét garanciával vállal­ja vidékre is műsze­rész kisiparos. Gödöl- lő, Török Ignác u. 12. Két szoba konyha + melléképületekkel és garázzsal, családi ház eladó. Cím: Albert­iba, Nagyváradi u. 3. 2730.__________________ Sz ob községben Dózsa György. u. 12. egy szoba, konyha + egy helyiségből álló ház­rész eladó. Érdeklődni: vasárnap délelőtt, Fe­kete János, Szob, D6- zsa György u. 13. Monor belterületén családi ház. 180 négy­szögöl telekkel eladó. Cím: Monor, Bajcsy- Zs u. 16. Vecsésen 254 n.-öl te­lek kisházzal, bekerít­ve, víz van, eladó. Ve­csés. Előd u. 17. a vasúttól, jobb kéz felől a tizenötös szám után. Érdeklődni: vasárnap egész nap. ___________ Ec seren eladó 630 n.- öl telek házzal együtt. (2 szoba, 1 konyha. 1 kamra). Érdeklődni lehet: Kálvária u. 3. szám. Eladó Gödöllő Illés István utca 1. sz. alatt, a 3-as főútvonal mel­lett, 174 n.-öl terüle­ten levő 2 szoba kom­fortos családi ház. Ér­deklődni: Jóvér Ist­ván, Mogyoród, Hév­állomás. Erdő utca 4. sz. 2146. Galambszeretők fi­gyelem! 40 db. vegyes színű Strasszer ga­lamb eladó. Érdeklőd­ni lehet: Gyurkó Mi- hálynál, Csemő, Határ út 13. szám. Eladó Gödöllőn 440 négyszögöl megosztha­tó hétvégi telek, kis faházzal. Érdeklődni: Gödöllő, Sallai u. 1. sz. 11/17. Eladnám gödöllői ker­tes kétszintes, három­szobás szövetkezeti lakásomat. „Megegye­zés” jeligére a Gödöl­lői Hírlaphoz, Szabad­ság tér 1. Egyszobás, összkom­fortos, gázfűtéses szö­vetkezeti lakás eladó: Vác. Mező utca 3. (Rádi úti lakótelep). Horváth. Eladnám rózsadombi másfél szobás össz­komfortos. gázfűtéses, társas öröklakásomat. „Földszint” jeligére a Gödöllői Hírlaphoz, Szabadság tér 1. Trabant Lim. eladó. Érdeklődés: Vác, Köl­csey utca 19. V/l. Te­lefon: 10—714. ________ Nagy ház Sződligeten — igényesnek —, el­adó. Érdeklődni: a Rózsa vendéglőben. Verőcemaroson 248 négyszögöl építési te­lek — tervrajzokkal — eladó. Érdeklődés levélben: Vác-Deák­vár. Degré utca 4. földszint 1. Pallagl. Boroshordók 50 lite­res 3 és ll hektós, négyezerötszázért el­adók. Gödöllő, Hársfa u. 25. VEGYES Csempe, mettlachi,* mész, tégla és egyéb építőanyagok nagy választékban kapha­tók. Monori-erdő, Barátság u. 44. ______ Cs empék és mett- lachik nagy válasz­tékban és mindenne* mű építő- és festő­anyagok kis meny- nyiségben is, házhoz- szállítva kaphatók. Oltott mész 5 kg-tól. Várhidi Róbert XIV., Gyarmat u. 57. T.í 832—022. Nyitva: •— 16-jg.___________ Mi ndennemű tüzelő- és építőanyag, csem­pe, mettlachi, már­vány, műmárvány és kerámia burkolóla­pok. „Terranova” ne­mesvakolat húsz szín­ben, nyílászáró szer­kezetek, fürdőszoba­berendezések nagy választékban. Egyedi ízlést kielégítő ipar- művészeti csempe — mintakollekció alap­ján — a helyszínen megrendelhető. Rá­koscsaba, Pécell út 75. Telefon; 481—440. Zenekar mindenfélt rendezvény — eskü­vő is — zeneszolgál­tatását színvonalasan vállalja. — Értesítést: Füzesi Sándor, Vác, Mária utca 19/a. 2600. Monori lakásra cse­rélném új, békásme­gyeri 1+2 fél szobás, 57 négyzetméteres, távfűtéses, telefonos, 7. emeleti, hívóliftes szövetkezeti lakáso­mat. Érdeklődni le­het: 124—483. illetve 18 órától: 873—541. Gyökeres Zalagyön- gye. homokos talajra Szlanka és egyéb sző­lővessző 17 és 15 Ft. 11. g. 10. Ft. Piros és fekete ribizli, nagysze­mű egres 12 Ft. Után­véttel is szállítok. VARGA, Albcrtirsa. Dózsa György utca 17'a. 2730. Vecsésen összkomfor­tos, különálló albérle­tet keres kb. 1 évre kisgyerekes fiatal há­zaspár. Telefon: 574— 918 646-os mellék munkaidőben, vagy egész nap. Vecsés, Bartók B. u. 3. A szakmai napokon: szeptembei 29-én, 30-án és október 1-én, 10-től 14 óráig csak a szakmai jegyek érvényesek. Megközelíthető: a metró Fehér úti végállomásától a 100-as autóbusszal, a József körút és a Népszínház utca sarkától a 29-es, szombaton és vasárnap a Baross térről a 29 y jelű villamossal. 33%-os vasúti utazási kedvezmény.

Next

/
Oldalképek
Tartalom