Pest Megyi Hírlap, 1980. szeptember (24. évfolyam, 205-229. szám)

1980-09-27 / 227. szám

yálíav 1980. SZEPTEMBER. 87. SZOMBAT BEFEJEZŐDÖTT AZ ORSZÁGGYŰLÉS ŐSZI ÜLÉSSZAKA (Folytatás az 1. oldalról.) lés és leszerelés kérdéseivel foglalkozó európai konferen­ciát. Támogatjuk a Szovjetunió­nak azt a rendkívül fontos döntését — amelyet Leonyid Brezsnyev a Schmidt kancel­lárral folytatott tárgyalások során ismertetett —, hogy minden előfeltétel nélkül kész tárgyalni a közép-hatótávol­ságú nukleáris fegyverekről és az előretolt állomásoztatású amerikai fegyverrendszerekről, minthogy ezek a kérdések szükségszerűen összetartoznak. Számtalanszor hangsúlyoztuk, hogy ugyancsak hívei vagyunk a Szovjetunió és az Egyesült Államok képviselői által Bécs- ben aláírt SALT—II. szerződés hatályba léptetésének, amely- lyel megnyílhatna az út a más fegyverekre is vonatkozó SALT—III. szerződés megtár­gyalása előtt. Ezek a mi alapvető külpoli­tikai törekvéseink, amelyekről nyugodtan elmondhatjuk, hogy bennük nemcsak pártunk és kormányunk hivatalos állás­pontja, hanem egész népünk őszinte óhaja is kifejezésre jut. Mi, a szocializmust építő ma­gyar nép a világtól semmi mást nem kívánunk, mint azt, hogy béke legyen és folytat­hassuk építőmunkánkat. Mindaz, amiről eddig szól­tam, természetesen magyar ál­lásfoglalások, de nemcsak egyedül a mieink, hanem kife. jezik szövetségeseinkkel azo­Eszmecsere a szünetben: Cservenka Ferencné (P. m. i. vk.), a Pest megyei pártbizottság első titkára és Szirmai István, az OTP vezér­igazgatója. nos platformunkat is. Nagyra értékeljük a Varsói Szerző­dést, amely a mi védőpaj­zsunk, de még ennél is több: a világ-imperializmust féken tartó leghatalmasabb erő, amely ma létezik. Ennek meg­felelően mi a Varsói Szerződés országaival külpolitikai kérdé­sekben tanácskozunk és széles körű, összehangolt együttmű­ködésre törekszünk. Együtt­működésre, álláspontunk egyeztetésére törekszünk kivé. tel nélkül az összes szocialista országgal is. Ez a szocialista országok nagy többségével meg is valósul, és ahol nem így van, az nem a mi hibánk. IGAZI SZOCIALISTA MEGOLDÁST A szocialista országok kő­iül kettőről külön is szeret­nék szólni. Lengyelországról, amellyel az utóbbi időben a nemzetközi és a magyar köz­vélemény is sokat foglalkozik. Mint ismeretes, Lengyelor­szágban a társadalom életé­ben felhalmozódott különböző problémák miatt július végén, -augusztusban széles körű mun­kabeszüntetésekre, sztrájkok­ra került sor, politikai kon­fliktusok támadtak. Ezeket az eseményeket egész népünk nagy figyelemmel és bizonyos aggodalommal kísérte. Mi szo­lidárisak vagyunk a testvéri lengyel néppel, lengyel test­vérpártunkkal, a Lengyel Nép­köztársasággal, s ennek több oka is van. Egyrészt a törté­nelmi, hagyományos lengyel- magyar barátság, amely az utóbbi évtizedekben szocialis­ta alapon tovább erősödött és szilárdult. A lengyel nép ne­héz történelmi útján — a mi népünkhöz hasonlóan — sokat szenvedett és alapvető törek­vése, hogy a megtalált igaz úton, a szocialista építés útján békében haladhasson előre. A Lengyel Népköztársaság és a Magyar Népköztársaság kö­zött sokoldalú együttműködés van. Politikai, gazdasági és kulturális kapcsolataink, a tö­megek széles körű érintkezésé­nek révén mint partnerek is érdekelve vagyunk abban, hogy a Lengyel Népköztársa­ság helyzete szilárd legyen. Ezt az elvtársi, testvéri kap­csolatrendszert, sokoldalú együttműködést a jövőben még tovább akarjuk fejleszteni. Hazánk és Lengyelország a Varsói Szerződés szervezeté­nek tagállama. A Varsói Szer­ződés egysége, ereje létfontos­ságú a magyar és a lengyel nép, valamennyi tagállam né­pének, sőt a világ népeinek szempontjából is. Szolidaritás­sal, együttérzéssel, ésszel és szívvel lengyel barátaink mel­lett állunk. Erről a miniszter- elnöki programbeszéd is hang­súlyozottan szólt. Még azt fűz­ném hozzá, hogy a társadalom fejlődési problémáit a lengyel népnek magának kell megol­dania, a Lengyel Egyesült Munkáspárt vezetésével. Mi teljes sikert kívánunk lengyel elvtársainknak, barátainknak, a testvéri lengyel népnek. Ahogyan Lázár elvtárs is meg­fogalmazta, azt kívánjuk, hogy valamennyi fontos és aktuális kérdésre igazi szocialista meg­oldást találjanak. A másik szocialista ország, amelyről szólni kívánok, Ju­goszlávia. A közelmúltban tel­jes együttérzésünket fejeztük ki Jugoszlávia népeivel abban a nagy veszteségben és gyász­ban, amely őket Tito elnök el- hunytával sújtotta. Ezt az al­kalmat és az azóta létrejött kapcsolatainkat is felhasznál­tuk arra, hogy nyomatékosan hangsúlyozzuk: miként eddig, úgy a jövőben is arra törek­szünk, hogy sikerrel építsük a kölcsönösen hasznos magyar— jugoszláv politikai, gazdasági, kulturális és sportkapcsolato­kat, a lakosság szélesebb körű érintkezését, az egymás bel- ügyeibe való be nem avatkozás elve alapján, kiindulva abból, hogy mi a Varsói Szerződés tagállama vagyaink, Jugoszlá­via pedig el nem kötelezett or­szág. Kapcsolataink jelenlegi álla­potával elégedettek vagyunk és úgy tapasztaljuk, hogy mindkét fél részéről megvan az akarat kapcsolataink továb. bi kiszélesítésére, elmélyítésé­re. Érdekeltek vagyunk abban, hogy szomszédságunkban egy­séges, szocialista Jugoszlávia fejlődjék. Ez nemcsak a két ország népének válik javára, hanem ennek még szélesebb nemzetközi jelentősége is van. Szolidárisak vagyunk Viet­nam, Laosz, Kambodzsa né­peivel abban a harcban, ame­lyet függetlenségükért, szu­verenitásukért, felemelkedé­sükért vívnak. Kiállunk az afgán forradalom mellett. Tá­mogatjuk a Közel-Kelet arab népeit — külön is említve a palesztin népet —, amelyek harcolnak a minden népnek kijáró törvényes jogok érvé­nyesüléséért, az agresszió kö­vetkezményeinek felszámolá­sáért. A Palesztinái Felszaba- dítási Szervezetet a palesztin nép egyedüli törvényes képvi­selőjének ismerjük el. Szolidárisak vagyunk Ázsia, Afrika, Latin-Amerilza né­peivel, amelyek igazságos har­cot folytatnak szabadságu­kért, függetlenségükért, egy új gazdasági "világrend kiala­kításáért. Bővülnek kapcsola­taink a gyarmati sorból nem­rég felszabadult valamennyi fejlődő országgal — ezt kife­jezi Losonczi elvtárs mostani afrikai látogatása is. Értékel­jük az el nem kötelezett or­szágok mozgalmát, mindazt, amivel ez a mozgalom hozzá­járul a világbékéért folytatott küzdelemhez. Támogatjut az el nem kötelezett államok min­den olyan lépését, amely az imperializmus megfékezését szolgálja. Ml A VALÓDI EMBERI JOG? Az utóbbi években a politi­kában — a nemzetközi politi­kában is — gyakran találko­zunk az emberi jogok fogal­mával. Ez valóban fontos, tisz­teletre méltó gondolat, de ta­lán szükség volna az emberi jogok fogalmának bizonyos tisztázására is. Ami bennün­ket illet, készek vagyunk eh­hez hozzájárulni és a jogok érvényesülését mindenütt a világon elősegíteni. Meggyő­ződésünk, eddig a szocialista országok tették a legtöbbet ezen a téren, mert az élet nélkülözhetetlen alapfeltéte­leit jelentő emberi jogokat — mint például a létbiztonsághoz, a munkához való jogot — mi jobban biztosítottuk, mint a kapitalista országok. Ezzel kapcsolatban azért meg kell említeni egy-két dol­got mindazon jóindulatú em­berek számára, akik a tőkés világban is meggyőződésből Parlamenti jegyzet Együtt óvjuk — amire építünk RÉGI DOLGOKNAK — régi kijelen- . téseknek — is lehet új valóságértékük, mondotta Kádár János tegnapi felszó­lalásában. Sőt — tette hozzá —, ha va­laki veszi magának a fáradságot, ha­sonlítsa össze, hogy negyedszázaddal ezelőtt, amikor a kiutat kerestük, mit fogadtunk mi magunk, mit ígértünk népünknek, s mit váltottunk be belő­le napjainkig. Hosszú az út, de érdemes végigtekin­teni rajta. Nem akarom én most és itt Kádár János szavait ismételni, néhány gondolatra térnék ki csupán, ami kü­lönösen megragadott. Vegyük talán elő­ször az emberi jogok fogalmát. Gon­dolom, senki se szállna vitába a Köz­ponti Bizottság első titkárával arról, hogy az utóbbi harminc-egynéhány esztendő alatt mi — a szocialista or­szágokkal egy sorban — a legtöbbet tettük e jogok érvényesítéséért, min­denekelőtt jogokkal ruházva fel egész népünket, köztudott, hogy máshol nem olyan magától értetődő például a mun­kához való jog, mint a szocialista tár­sadalomban. Mi a teljes foglalkoztatás­sal — a munkával — biztos létalapot teremtettünk valamennyi magyar ál­lampolgár számára. Kérdés most már csupán az: tudja-e valamennyi magyar állampolgár, hogy ezzel a jogsai köte­lesség is jár? Uitz Mártonné (P. m. 14. vk.), a Telefongyár Bugyi községben lé­vő üzemének raktárosa azt mondja: sajnos, nem mindenki így gondolkodik. Szavait Kádár János — ieaz, tréfásan egy magyar disszidensről szóló pél­dabeszéddel támasztotta alá: az illető­nek álma az. hogy úgy kelljen dolgoz­nia, mint nálunk, annyit keressen, mint „odakint”, s a keresetét ugyancsak ná­lunk költhesse el. Komolyra fordítva a szót: a becsületes munkával keresett pénzt nálunk csakugyan el lehet köl­teni. Am, ha több jövedelmet akarunk, akkor is csupán annak aranyában kér­hetünk béremelést, amennyivel többet és jobban termeltünk meg. AZ EMBERI JOGOKHOZ tartozik az is, hogy mindenki elmondhassa min­denről a maga véleményét. A képvise­lők között ezen a két napon — termé­szetszerűen — sok szó esett a demok­ráciáról, arról, hogy a következő öt esztendő előremutató programját ha­gyományainkhoz híven kizárólag de­mokratikus alapokon leszünk képesek megvalósítani. Turcsek Ferenc (P. m. 8. vk.), az albertirsai Dimitrov Tsz ag- ronómusa, vagy Antal Imre (P. m. 19. vk.), a Mezőgép érdi gyárának igazga­tója, számos képviselőtársukkal együtt azt vallják: mindenki véleményt mond­hat. elmarasztaló bírálatot is, aki a ma­ga posztján képességei legjavát nyújt­ja, aki azért beszél, hogy hozzájárul­jon a haladáshoz, s azért tenni is akar, tenni képes. Nincs szándékomban ismételni, de idekívánkozik az, amit dr. Barát Endre (P. m. 29. vk.), a szentendrei városi pártbizottság első titkára mondott az ülésszak első napján: nem várhatjuk el, hogy mindenki önmagától, egyik napról a másikra velünk értsen egyet, minden tekintetben. Ott kell állnunk észérveken nyugvó agitációnkkal. Teg­nap mit emelt ki Kádár János? Mi any- nyian leszünk, ahány embert képesek vagyunk igazunkról emberi szóval meggyőzni. Felsorakoztatni a szocia­lista társadalom jellemző tényeit. Mind­azt, amit eddig elértünk. A károsan ható jelenségeket szóvá lehet — sőt, kell — tenni. De aki azokat az alapokat akarja támadni, amelyekre jelen éle­tünket építettük, amelyekért egész né­pünk szenvedett, küzdött, dolgozott az utóbbi évtizedek alatt, azzal nem le­szünk a jövőben sem kíméletesek. De­mokratikus jogunk, hogy védelmezzük azt, amit eddig elértünk, s azt is, amit ezután el akarunk érni. ISMÉT a Központi Bizottság első tit­kárának szavaival élve — hiszem, hogy a megye lakosságával együtt — mond­hatom: elegünk van az afféle (külhon­ból, nem kell mutogatnom, milyen irányból származó) „dicséretekből”, hogy kapitalista módszerekkel akarunk többre jutni. Nem kapitalista vív­mány, ha nyereséges termelésre törek­szünk. És tesszük is, erre számos pél­dát sorolhatnék a Csepel Autógyártól (Kádár János is kiemelte) a Mechanikai Művekig, vagy a dunavarsányi Petőfi Tsz-től a túrái Magyar—Kubai Barát­ság Tsz-ig (melynek brigád vezető je, Pálinkás Istvánná, a 3. számú válasz­tókerület képviselője csak megerősíti az állítást), hiszen mi egész hazánkat gyarapítjuk, ha nyereségesen gazdál­kodunk. A művészetekről is szólt tegnap Ká­dár János. Minket ez is érzékenyen érint, hiszen közismert, hány kitűnő alkotó művész él és dolgozik Pest me­gyében. Való igaz, hogy ami társadal­munk nem szab gátat a művészek ön­megvalósítási szándékainak. Még ak­kor sem — jegyezte meg közbeveitőleg az MSZMP KB első titkára —, ha ez nekünk teszem azt nyolcmillióba kerül. Ám joggal kérhetjük valamennyi mű­vészünktől, vegyék észre, hogy ez a nép is az önmegvalósítás útján jár. Az legyen nálunk a „divat”, hogy ezt a két folyamatot próbáljuk valamikép­pen összhangba terelni. Kérjük hát író- és képzőművészeinket, próbálják a jövőben még inkább ezt a nagy ön­megvalósítást ábrázolni. Egyéni cél­jaikkal ez úgysem ellentétes. A KÉPVISELŐK, akik tegnap ott fi­gyeltek feszülten, vagy derültek a hu­morosnak tűnő — ám. jól irányzott — megjegyzéseken, míg Kádár Jánost hallgatták, elraktároztak magukban öt hosszú esztendőre szóló, megfontolan­dó gondolatokat. A T. Ház kapuján ki­lépve továbbviszik azokat választóke­rületükbe, s szívesen adják át fogadó­óráikon. hétköznapi beszélgetéseken bárkinek, aki az említett demokratikus alapokon lendíteni akar közös dolgain­kon. Bálint Ibolya vallják az emberi jogok szük­ségességét. Mi nem helyeseljük például, ha valaki valamely ország nevében egy másik országban akarja biztosítani az emberi jogokat. Azt tartjuk, hogy a felelős tényezőknek sa­ját országukban kell érvé­nyesíteni az emberi szabad­ságjogokat. Az emberi jogok kapcsán a népek jogára is gondolni kell, mert a kettő nagyon nehezen választható el egymástól. Mi­féle emberi jogokról lehet be. szélni olyan népek esetében, amelyek elnyomás alatt élnek és a világnak még mindig nem jelentéktelen részén kény­telenek elszenvedni a faji el­nyomást és üldözést, a bőr színe alapján való megkülön­böztetést, vagy a külföldi im­perialista fegyveres beavatko­zást? Érvényesülhetnek-e az emberi jogok ott, ahol az im­perializmus megakadályozza, hogy nemzeti kincseikkel ma­guk rendelkezzenek, s elnyom­ják a népek elemi törekvéseit a szabadságra, a szuverenitás­ra, a gazdasági egyenlőségre? Figyelmükbe ajánljuk mind­azoknak, akik az emberi jo­gokat a szívükön viselik: a népek jogait kell biztosítani ahhoz, hogy az emberi jogok a világ valamennyi országá­ban ténylegesen érvényesülje­nek. A népek jogaihoz pedig hozzátartozik a társadalmi cél és rend szabad megvá­lasztása is. Egyaránt ellenez­zük a . forradalom és az ellen- forradalom exportját. Teljes szolidaritást vállalunk a gyar­mati elnyomás, az újragyar- maíosítás ellen küzdő népek­kel. Elutasítjuk azt a rögesz­mét, hogy Dél-Afrika színes­bőrű lakossága, Namíbia né­pe, vagy más országok népei azért küzdenek a kolonializ- mus ellen, mert valamiféle kommunista ügynökök uszít­ják őket. Ez nem igaz, s ezt azok is tudják, akik ezt a rá­galmat terjesztik. Mi, kom­munista meggyőződésű embe­rek lehetőségeinkhez mérten. a nemzetközi jog tiszteletben tartásával segítjük a harcoló népeket. A FELSZABADULÁSÉRT KÜZDŐKKEL Nekem egyébként is mély meggyőződésem, hogy, ha va­laki közülünk Dél-Afrika szí­nesbőrű lakóinak, Namíbia népének, vagy a politikai ter­rorgyilkosságokkal fenyege­tett latin-amerikai haladó em­bereknek azt mondaná — ami persze a mi oldalunkról ki­zárt dolog —, hogy tűrjetek, ne harcoljatok, akkor sem hallgatnának ránk. Mert — s ezt mindenkinek meg kel­lene értenie — új világ szü­letett, amelyben a szocializ­mus világrendszerré vált, a gyarmati rendszer klasszikus formájában egyszer s min­denkorra megsemmisült, és az újgyarmatosítás minden for­mája is pusztulásra van ítél­ve. A népek többé nem vise­lik el az idegen igát. Éppen ezért harcukat minden tisz­tességes embernek támogatnia kell. Szólni kívánok — mégpe­dig megelégedéssel — a fej­lett tőkés országokkal fdhn- álló kapcsolatainkról is. Mi a békés egymás mellett élés elvét a gyakorlatba átültet­ve jó kapcsolatokra törek­szünk ezekkel az államokkal. Ezt sok országgal sikerült megvalósítani; ezek közé tar­tozik például Finnország, a szomszédos Ausztria, a Német Szövetségi Köztársaság, Fran­ciaország, Olaszország — és így lehetne még sorolni to­vább. Az Amerikai Egyesült Államokkal is rendezni tud­tunk több — s ezen belül két lényeges — vitás kérdést. Kapcsolatunk normalizálódott. A haladás erőivel való teljes szolidaritásunk mellett a fej­lett tőkés országokkal békét egymás mellett élésre, sokol­dalú, gyümölcsöző kapcsola­tokra törekszünk. Ide sorol­hatók a politikai kontaktu­sok, a szükségszerű eszme­cserék, a kölcsönösen előnyös gazdasági és kulturális kap­csolatok, sőt a lakosság szé­les körű érintkezése is. Ta­pasztalataink szerint, ez a po­litika nem válik hátrányunk­ra. A lakosság széles körei­nek kölcsönös látogatása is a mi igazságunk felismerését szolgálja. Ennek hatására ná­lunk eltűnnek a nyugati pa­radicsomról kialakult illúziók, a nyugati látogatókban pedig szertefoszlanák — a burzsoá propaganda által táplált — életünkkel kapcsolatos rém­képek, s inkább azon csodál­koznak, hogy milyen emberi és nyugodt élet van Magyar- országon. Amikor hangsúlyozzuk, hogy készek vagyunk az együttmű­ködésre minden reálisan cse­lekvő politikai tényezővel, ak­kor hozzátesszük: a tőkés vi­lágban ilyen kapcsolat csak azokkal alakulhat ki, akik valóságunkat, a Magyar Nép­köztársaságot a tényeknek megfelelően fogadják el, akik tiszteletben tartják, hogy né­pünk a szocializmus építésé­nek útján jár, és azon fog járni a jövőben is. Akik ezt tudomásul veszik — s nekünk egyéb feltételünk nincs —, azokkal készek vagyunk min­denféle értelmes együttműkö­désre, beleértve azt a törek­vést is, hogy a világon béke legyen. HOVATARTOZÁS KÜLÖNBSÉGE NÉLKÜL A világhelyzet áttekintése erősíti azt a mély meggyő­ződésünket, hogy az enyhü­lés az egyetlen ténylegesen járható út. A feszültség nö­velése, a hidegháború, zsák­utca. Ennek a zsákutcának a végén egy erős fal van, ame­lyen még a kalandorlépések­re leginkább hajlamos impe­rialisták sem hatolhatnak át. Mert ennek a zsákutcának a torlasza: a világ összes né­peinek békeakarata! Ha egy­szer megszavaztatnák a világ népeit, akkor minden ország­ban minden nép — társadal­mi rendszerétől függetlenül — a békére szavazna. Ezt jól kifejezi a jelenleg Szófiában ülésező Népek világparla­mentje a békééért, amelyen 120 országból több mint két­ezer részvevő — politikai ho­vatartozására, világnézetére, hivatására való tekintet nél­kül — az emberiség elszánt békeakaratát képviseli. A bé­kéért, s a társadalmi hala­dásért folyó küzdelemnek óriási a jelentősége, mert nincs olyan ország, amelynek kor­mánya figyelmen kívül hagy­hatná a közvélemény szavát Ez a mi külpolitikai elvünk és gyakorlatunk. Minden tet­I

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom