Pest Megyi Hírlap, 1980. szeptember (24. évfolyam, 205-229. szám)
1980-09-25 / 225. szám
’Mirtgn 1980. SZEPTEMBER 25., CSÜTÖRTÖK A TÁJÉKOZÓDÁS SZÉLESÍTÉSE A tudományos irodalom tükre Hat évvel ezelőtt hozott határozatot a Tudománypolitikai Bizottság arról, hogy ki kell alakítani a társadalomtudományi információs rendszert, azaz, könyvtárainkban egységessé kell tenni a különböző társadalomtudományokkal kapcsolatos tájékoztatást, biztosítani kell, hogy az egyes intézmények munkája kiegészítse, segítse a másikét. Bármilyen kérdéssel fordul így az olvasó egy-egy könyvtárhoz, kérjen akár szakirodalmi jegyzéket, akár fordítást — végül nem távozik dolgavégezetle- nül. Hiányzó rendszer Annak idején kijelölték azokat a szakközpontokat is, amelyek egy-egy terület felelős gazdáivá váltak. Az Országos Széchényi Könyvtár az irodalomtudományra, a magyar történelemre, a Pedagógiai Könyvtár az oktatással, neveléssel kapcsolatos irodalomra, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár a szociológiára, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem könyvtára a köz- gazdasági irodalomra, az Országgyűlési Könyvtár a politikára, állam- és jogtudományra fordít figyelmet elsősorban. — Az intézmények ki is dolgozták saját koncepciójukat, azóta is ennek alapján működnek, egységes társadalom- tudományi információs rendszerről azonban ma sem beszélhetünk — mondta Vályi Gábor, az Országgyűlési Könyvtár igazgatója azon a tanácskozáson, amelyet a közelmúltban a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Pest megyei Szervezete tartott. Igaz, Ilyen rendszer külföldön is kevés helyen alakult ki, részben a társadalomtudományok, részben a dokumentumok sokfélesége miatt. Hazánkban a természet- és a műszaki tudományok területén sem sokkal jobb a helyzet, külföldön viszont számos helyen felismerték, hogy a tudomány és a termelés szoros kapcsolata elengedhetetlenné teszi az azonnali információszerzést. A hazai társadalomtudományok területén sajnos nem ez a helyzet — a felhasználás alacsony színvonala szinte fölöslegessé teszi a hatékonyan működő rendszer kialakítását. Egységes koncepcióra azonban mindenképpen szükség van, hiszen a könyvtárak egyre nagyobb mennyiségű információt tárolnak, ezek visszakeresését egy-egy könyvtár önmagában aligha tudja megoldani. Témafigyelés Mi a helyzet ma? A különböző szak- és közművelődési könyvtárak szolgáltatásai között találunk hagyományosakat és moderneket, de például a tudományos kutatáshoz alapvetően szükséges bibliográfiák színvonala meglehetősen eltérő. Elhanyagolt terület a néprajz, a történettudomány, zenetudomány — itt a legfrissebb irodalom visszakeresése igen nehéz. Igen jelentős szolgáltatás a témafigyelés — egységes módszerek azonban ezen a területen sem alakultak ki. Az Országgyűlési Könyvtár — mondta Vályi Gábor — évek óta ötven-nyolcvan intézménynek végez jogtudományi témafigyelést a külföldi anyagból, érdeklődést keltenek a tartalomjegyzék-másolatok — ezek alapján a kutatók cikkmásolatokat, fordításokat rendelhetnek. A nemzetközi kapcsolatokra vonatkozó irodalmat számítópépes módszerrel rögzítik, így kereshetik vissza. A társadalomtudományok területén a gépesített szolgáltatást azonban csak néhány nagy könyvtárban vezették be — az Országgyűlésin kívül a Magyar Tudományos Akadémia és a Központi Statisztikai Hivatal könyvtárában. Nagyobb szerep Korunkban, amikor egyre nagyobb a dolgozó ember szerepe, amikor napról napra bebizonyosodik, hogy önmagában a legkorszerűbb technológia, a legmodernebb gépsor is keveset ér, a társadalomtudományok újra a figyelem középpontjába kerülnek. Ez pedig a könyvtári információs rendszer következetes fejlesztését is szükségessé teszi. Abban, hogy a következő évek apró lépései sikeresek legyenek, két tényezőnek van igen nagy szerepe. Az egyik a könyvtárügy irányító, felügyeleti szerveinek munkája, koordinációja. A másik a kisebb, a községi, városi könyvtárak tevékenysége: o tájékoztatás iránti igényeket nekik kell összegyűjteniük, továbbítaniuk. s az országos központból kapott információkat szétsugározniuk. Ha csak ennyi tudatosult a tanácskozás résztvevőiben, már akkor is hasznos volt az egyesületi ülés. P. Sz. E. Bondarouk köszöntése Hatvanadik születésnapja alkalmából köszönti a szovjet és a nemzetközi filmvilág Szergej Bondarcsukot. A világhírű színész és rendező neve egybeforrt a szovjet filmgyártással: 1948 óta, amikor a háború miatt kettétört tanulmányai befejeztével filmművészeti diplomáját megszerezte, egyre-másra vitte sikerre az orosz és szovjet klasszikusokat. Népszerűsége a hősi és jellemszerepekben nyújtott alakításai nyomán egyre nőtt. s sikereit a kritikusai szerint elsősorban annak köszönhette, hogy kevés eszközzel is meg tudta teremteni a dráma légkörét. Rendezőként első íZben 1959-ben Az emberi c.rs emlékezetes filmrevitelévcl jelentkezett — a film főszerepét egy két évvel korábbi feldolgozásban maga alakította. Bondarchuk gazdag életművének teljes elemzésére vagy akárcsak felsorolására a születésnapi megemlékezések egyike sem vállalkozik. A legmaradandóbb alkotások közé tartozik a Háború és béke, amelyet 1964 és 1967 között, mintegy válaszul és vitába szállva a King Vidor féle alkotással, vitt filmre négy részben. A rendezés feladatán kívül eb ben a feldolgozásban Bondar- csuk Pierre Bezuhov alakját is magára vállalta. NEMZETI GALÉRIA Lézer a művészetben Számos érdekes, a képző- művészeti műveltség gyarapítását szolgáló rendezvénysorozat szerepel a Magyar Nemzeti Galéria őszi programtervében. Így a következő hetekben három olyan előadás- sorozat indul a Budavári palota épületében, amely a hazai művészettörténet egy-egy VAS ISTVÁN KÖLTÉSZETE Az ellentétek keresztezésében S A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Vas Ist- \ ván Kossuth-díjas költőnek, műfordítónak irodalmi ^ munkássága elismeréseként, 70. születésnapja alkalmá- ^ ból a Magyar Népköztársaság babérkoszorúval ékesí- ^ tett Zászlórendjé kitüntetést adományozta. A kitüntetést Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács S helyettes elnöke adta át. Jelen volt a kitüntetés átadá- § sánál Knopp András, az MSZMP Központi Bizottságá- ^ nak osztályvezető-helyettese és Tóth Dezső művelődési 5: miniszterhelyettes. A most hetven esztendős " Vas István költészete, ha pusztán a hangot és a formát tekintjük, józan nyugalomról tanúskodik. Mégis mennyi vívódó nyugtalanság, végletes feszültség rejlik a hagyományos előadás, a tiszta forma mögött! Ifjúságának avant- garde-vonzalmával korán szakított. önéletírásában, a Nehéz szerelemben számolt be arról, hogy e szakításnak mik voltak az előzményei és következményei. Valójában drámai fordulatot hajtott végre — fordulatot, amelynek nemcsak személyes jelentősége volt, hanem nemzedéki értelme is. Vas István, akárcsak a Nyugat „harmadik nemzedéke”, hátat fordított az izmusoknak, s az emberiség évezredes kulturális örökségét tartotta pajzsként maga elé, midőn támadásba lendült a fasizmus, és megjelent a láthatáron az új világháború. A szertelen lázadásnál ő is többre becsülte a fegyelmezett érvelést, a merész kísérletezésnél a klasszikus hagyományt. A klasszikus hagyományok iránt érzett vonzalmáról tanúskodnak első verseskön wei: az 1932-ben kiadott őszi rombolás, laz 1935-ös Lenéi a szabadságról és az 1938-ban megjelent Menekülő múzsa című kötetek. Űjabb költészete mégis arra figyelmeztet: a míves és fegyelmezett forma valójában romantikus költőegvéniség kezén születik. Romantikus e<*vé- niségről árulkodnak határozott eszményei. amelyeket mindig odaadó hűséggel vállalt. Akkor is. ha félre kellett állnia, vagy műfordítások közé kellett temetkeznie. Líráiét ? személyes bátorság, a helytállás, a szembeszegülés morálja hatja át. Le tudott számolni illúzióival, annál biztosabban őrizte megalapozott eszményeit, ifjúságának nemes ideáljait, amelyek a baloldali költészet ideáljai voltak: szabadság, emberi egyetemesség, személyes bátorság és forradalmi remény. A felszabadulás után ezeknek az eszményeknek a jegyében dolgozott tovább. Munkássága mind teljesebben bontakozott ki. Vas Istvánt romantikus egyéniségnek mondtuk az előbb. A józanság, mint minősítés, mégsem hamis. Szervesen hozzátartozik a bátorsághoz: a helytállás morális stratégiáját a tisztán látó elméknek kell vezérelnie. A költő, aki rapszódiát írt a bátorságról és a hűségről, korábban ódában ünnepelte a józan észt: „Nem az, ami örök, nem az, ami múlandó, / Csak az, ami lehet, a megvalósulandó — / Tévelygő szilaj ész, te vagy nekem a hit" — hangzik az Oda az észhez című versében. A józan értelem, a mérlegelő ráció irányítja művét. A romantikus szellem szabad lobogását az ész fegyelmezi. A választott költői magatartásnak kettős arca van. A romantikus hajlam és a fegyelmező irónia, a fenntartás nélküli idealizmus és a józan realizmus alakítja ezeket az arcokat. Az idealizmus küzdelemre biztat, a realizmus számot vet e küzdelem esélyeivel és kockázataival. Janus-arcú szerep. de csak a szerep kettős. A költői személyiség, amely e kettősségbe öltözik, szervesen épül, egységes marad. Ellentétes tulajdonságokat és lehetőségeket foglal össze: a szabadságvágyat és a szükségszerűségek ismeretét, a lázadást és a fegyelmet. A „coincidentia oppositorum” helyzetében az ellentétek keresztezési pontján — érzi magát. Ellentétek keresztezési pontján — vet számot saját múltjával is. Vas István mind többet foglalkozik ezzel a múlttal. Nemcsak önéletrajzi regényében, amely saját fejlődésének rajza mellett a két világháború közötti magyar szellemi élet történetét is eleven képekben festi le, hanem költészetében is, amely mindinkább a múlt kérdéseivel viaskodik. A múlt — a „kérdező idő” — mindig jelen van verseiben. Vas István szemlét tart emlékei felett. V an ebben az emlékezésben ' nosztalgia is. A múlt fel- támasztását mégis a számadás vágya vezérli: Vas István versei a történelmi tapasztalat értelmét és tanúságát keresik. A személyes számadáson túl közösségi szerepet töltenek be: a magyar művész-értelmiség önvizsgálatának adnak hangot. Pomogáts Béla jelentős korszakáról, illetve alakjáról ad áttekintést az ér deklődöknek. A Galéria őrzi a magyarországi gótikus táblaképek és faszobrok legnagyobb gyűjteményét. Az ezt bemutató kiállítás látogatói a XIV. és XV. századi magyar művészetről, annak európai összefüggéseiről kaphatnak képet az elsőként október 16-án — majd további öt alkalommal — sorra kerülő előadásokon, megismerhetik e műtárgyak restaurálásának módszereit is. A magyarok a modern művészet élvonalában című szintén októberben kezdődő sorozatban elsősorban azokat a legjellemzőbb törekvéseket érzékeltetik, amelyek a XX, század első felének hazai alkotóit az európai áramlatokkal összekapcsolják. A „Ma gyár művészportrék” sorozatban századunk egyik kiemel kedő alkotóját, a főként falikárpitjairól ismert Ferency Noémit mutatják be a Gálé ria munkatársai. Elsősorban a középiskolások érdeklődésére tarthat számot az október 1-én kezdődő új ifjúsági előadássorozat, amely az antik mítoszok világába vezeti el a hallgatókat. Nemzeti Galéria klubjának idei foglalkozásain a tudó mány és a művészet kapcsolatáról esik szó. A legújabb művészeti törekvésekből — lézertechnika felhasználásából a mozgás és a fényhatások együttes alkalmazásából adnak ízelítőt a résztvevőknek. A klub munkájába bárki bekapcsolódhat, a foglalkozó sokat minden hét keddjén tartják. ÚJJÁALAKULT AZ EGYÜTTES Hagyományőrzők Csornádon Az ötvenes években nagy sikerrel működött, országszerte ismertté vált a csomádi szlovák nemzetiségi népi együttes. Később hosszú évekig nem hallhattak róla az érdeklődők — egészen a tavalyi, november végi újjáalakulásig. A csoport tagjai december 1-én kezdték meg a próbákat, s néhány hónap múlva, ez év február 24-én már be is mutatkoztak a helyi közönség előtt. A műsor rövid volt: egy magyar, és egy szlovák népdalcsokor, egy magyar és két szlovák tánc — az egyiket csomádi motívumokból állították össze. Április 4-én, felszabadulásunk 35. évfordulóján újra fellépett az együttes, néhány nappal később pedig egy falugyűlésen mutatkozott be. Az első igazi sikert Vácrátóton aratták, négy környékbeli köz ség közönsége tapsolt a csomádi fiataloknak. Az együttesnek jelenleg 28 KISZ-korosztályú, és 22 általá nos iskolás tagja van. A nép tánccsoportot Suba Éva, a KISZ központi táncegyüttes tagja vezeti, ő tanítja be az is kolások új műsorait is. színjátszó csoporttal és a kó russal Gyenes József nyugat mázott pedagógus foglalkozik A további nemzetiségi ha gyományőrző munka sikerét részben a csoport tagjainak, és vezetőinek lelkesedése, részben a nagyközségi közös tanács, és a helyi pártbizottság támogatása biztosítja. Gy. J. HETI FILMJEGYZET Az 51-es dosszié Jelenet Az 51-es dosszié című filmből. Michel Deville francia rendező új filmjében időről időre feltűnik néhány jókora paraván. Mindegyiken valami felirat: „Ifjúkor”, „Család”, „Házasság”, „Hobby", „Barátok”, „Szexuális élet”, stb., stb. S ahogy időben egyre előbbre halad a film, úgy telnek meg az egyes paravánok; fotók, rajzok, grafikonok, diagramok, újságkivágások borítják el lassan a több négyzet- méteres felületeket És mindezek a dokumentumok, adatok egyetlen emberre vonatkoznak, bizonyos Dominique Auphalra, akit egyébként a könnyebb regisztrálás kedvéért az 51-es számmal kódolnak. Miniden anyag, ami vele kapcsolatos, ezt a számot viseli. Innen a film címe is: Az 51-es dosszié. Kémiáim tehát Deville alkotása? Is. A titkos hírszerzés gátlástalan módszereit bemutató leleplező munka? Is. Politikai krími? Is. Nagyon nehéz lenne belegyömöszölni valamelyik ismert filmtípus kereteibe, mert Deville szándékosan lépi át ezeket a kereteket. Nem öncélúan —nagyon is jól felismerhető célból. Napjainkban a világ tele van a legkülönfélébb politikai botrányokkal, a Waterga- te-ügytöl az egyes országokban hallgatólagosan állami támogatást élvező terrorizmusig, az emberrablásoktól a maffia és a bűnüldöző szervek titkos szövetségéig. Nagyüzemmé fejlődött a megfigyelés, az információszerzés, mindenkiről minden megtudható, s adott pillanatban ezek az információk felhasználhatók az illető megpuhítására, elhallgattatására, megvásárlására, lebuktatására, kompromittá- lására, futtatására, vagy likvidálására. Iszonyú belegondolni, hogy gyakorlatilag ugyanazt az információhalmazt a szükségleteknek megfelelően lehet így vagy úgy, ilyen vagy olyan céllal felhasználni. És még iszonyúbb arra gondolná, hogy ez az emberi személyiséget tökéletesen átfogó totális információszerzés, ez a néha az egyén előtt is rejtett pszichológiai tulajdonságokat, személyiségsérüléseket felszínre hozó kutatás igen gyakran úgy megy végbe, hogy az illető még csak azt sem sejti: megfigyelik, követik, elemzik minden lépését. Ugyanakkor ez a megfigyelő tevékenység lehet tökéletesen személytelen, szenvtelen, gépies — sőt, kívánatos, hogy ilyen legyen, hiszen máskülönben belekeveredhetne az értékelésbe valamiféle szubjektív érzés, benyomás. Kompú- terek, s más technikai csodaeszközök dolgozzák fel az információkat, amelyeket sok esetben ugyanilyen tökéletes technikai eszközök segítségével gyűjtenek össze. De működésbe lépnek az igen magasan képzett ügynökök, provokátorok, álbarátok és álszeretők is, és ha más nem használ, velük férkőzhetnek közel a kiszemelt emberhez. Deville filmje — egy nálunk is nagy sikert aratott könyv, Gilles Perrault a filmmel azonos című műve nyomán — tulajdonképpen ezt a félelmetes folyamatot állítja a középpontba. Majdhogynem maga a folyamat, a titokzatos szervezet munkája itt a főszereplő, hiszen magát az ölest szinte csak villanásokra látjuk a filmben, s gyakorlatilag személytelenek maradnak az ügynökök is. Akiknek arcuk is van, azok már a magasabb fázis képviselői: az adatokat értékelő, a tanulságokat levonó, a lépéseket kidolgozó szakértők, akiknek a munkáját az egész láthatatlan gépezet segíti. Ha ebből a szempontból nézzük, nyomasztó film Az 51- es dosszié. S Deville célja éppen ez volt: ha nyomasztó, ha idegesítő módon is, de fel akarta hívni a figyelmünket egy ijesztő jelenségre. Nagy kár, hogy mindezt kissé vontatottan. sok didakticizmussal teszi: önnön mondandói hatását gyengíti ezzel. Mondd, hogy mindent megteszel értem A cím bizonyos értelemben jelképes is: az olasz rendező, Pasquale Festa Campanile igyekszik mindent megtenni a nézőért abból a célból, hogy a Nagyérdemű jól szórakozzon. A bajok azonban éppen ebből a görcsös akarásból származnak. A film úgy indul, mintegy szolidan mulatságos bűnügyi komédia. Aztán átvált bur- leszkbe. Később a szabványvígjáték vizeire evez, majd a végén egy kontrafalssal érvényteleníti az összes korábbi műfajt és variációt. Ez a stíluskavaikád önmagában még nem lenne olyan nagy vétek: láttunk már ennél cifrább dolgokat is. Ámde Campanile nem bírja megállni, hogy valamennyi variációban fel ne melegítse a műfajok több évtizedes geggyűjteményét. És még ez sem elég, mert, .ha egy geg feltűnik, azt rögtön megduplázza, vagy akár há- romszor-négyszer is bedobja, ami által tökéletesen ki is végzi. Ha csak azt nézem, lehet-e nevetni Campanile filmjén, akkor azt is mondhatom: ez jó vígjáték, mert sokszor nevethetünk. De, ha azt is nézem, hogy min nevetünk, s hogy miképp tálalja a rendező ezt a mit, akkor azt kell mondanom: ha a humor csúcsa az, hogy a főhős folyton le-, ki-, beleesik valamiről, valamiből, valamibe, meg hogy a teljesen ütődött dagadt kamaszról derül ki, hogy nyo.mozózseni, s a nyalka felügyelőről, hogy tökfej, akkor azt kell mondanom: a hosszú című olasz film trükkje az, hogy mutatósán adja elő a semmit. Diktátor az Antillákon Bizonyára többet ért meg ennek a kétrészesnek is hosz- szúra sikerült mexikói—kubai —francia filmnek a jelképeiből, célzásaiból a latin-amerikai néző, mint a közép-európai. A chilei rendező, Miguel Littin, a tőle megszokott barokkosán túlburjánzó képi fan táziával és barokkos túldi menzionáltsággal mondja e egy képzeletbeli elnök képze letbeli kalandjait — számunk na kissé fárasztóan és elét unalmasan. Takács István