Pest Megyi Hírlap, 1980. szeptember (24. évfolyam, 205-229. szám)
1980-09-21 / 222. szám
M AGAZIN ft:* 1980. SZEPTEMBER 21., VASÄRNAP anU'Xfié««»■*.>AA^v-uwtot&AiSS/to scfCíriiiP Őszbe fordul egyszer az élet is. Ugye, neki mindig süt majd a nap? Osziiyitón, búcsúzik a nyár Ma beköszöntött az ősz. .Nem szívesen bár, de előszedjük szekrények mélyéről pulóvereinket, barátkozunk tavalyi felöltőnkkel, olyannyira, hogy a múlt héten már nem egy reggelen vacogva sóhajtottunk: bárcsak magunkra vettük volna...1 Kisasszony napján itthagytak bennünket a villásfarkú vidám fecskepárok. Aztán utolsó nagy vásárra gyűltek óriás kupacokba a dinnyék a piacokon, még feltűnt itt-ott egy- egy hátizsákos turista, kattogtak a fényképezőgépek a Parlament előtt, Szentendrén s Vác főterén, aztán vége. Kedvenc vizeink mellett az egymásra borogatott csónakok fenekén egyre gyakrabban dobol az eső. Még egy dinnyevásár, aztán vége .,. S miközben a fák lassan szórni kezdik színes lombkoronájukat, a földeken lázas munkával készítik a jövő évi termés ágyát. Elindultak a répaszedő kombájnok, de addig még megfosztják fürtjeiktől a szőlőtőkéket, gyümölcseiktől az aimafákat, hordókba kerül a káposzta is, savanyítják a paprikát — töltögetik az ország éléskamráját. Ma, szeptember 21-én megérkezett az ősz, elbúcsúzik tőlünk a nyár. Megérlelte gabonánkat, barnára pirított bennünket perzselő sugaraival, autók áradatát vitte útjainkra, számtana örömteli órát szerzett nekünk, míg szabadságon voltunk, vagy bosszúságat, ha éppen úgy fordult szeszélyes kedve. Mert megtréfált minket olykor, az igaz. De mégiscsak nyár volt. Már csak arra emlékezünk, ami szép volt. Visszavárjuk. Amíg pihen a természet, új terveket szövögetünk, új nyárra. Azt vesszük észre, hogy ismét utazási irodák prospektusait böngésszük, családi tanácsot üP'k, bová men- Idei utolsó útján a hátizsák jünk jövőre? Ám addig is hívogat bennünket az őszi erdő, utánoziiaíatlan, csak őszszel fellelhető csodáival. Mert szép ez az évszak, ami most köszöntött ránk. Legalábbis reméljük, hogy szép lesz. HALMÁGYI PÉTER képriportja, Bálint Ibolya szövegével. Csónakok fenekén dobol az eső Bundák kelletik magukat Kockakarrier A bűvös kocka többszörösen bűvösnek bizonyult. A Politechnika Ipari Szövetkezet három éve kezdte meg gyártását, s azóta robbanásszerű fejlődésen ment át. A mindössze tízéves múltú szövetkezet a gyengébbek közé tartozott, tőkehiánnyal küszködött. Nem kis kockázattal vállalták Rubik Ernő találmányának, a bűvös kockának készítését — más gyermekjátékok mellett —, s a gyártmányszerkezet átalakítása révén rövid idő alatt az élvonalba -kerültek. Nemcsók Gyula, a szövetkezet elnöke elmondta, hogy szeptember 15-én teljesítették éves tervüket. Elérték a 175 millió forintos termelési értéket a tavalyi 90 millióval szemben. Ebben az évben többet termelnek, mint amennyit korábban az egész ötéves terv idejére terveztek. Hogyan lehetséges ez? Exportra: 2,5 millió A Triál 1978-ban negyvenötezer bűvös kockát rendelt — végül 95 ezret szállítottak. A következő évben az eredeti 95 ezres rendelés helyett IdO ezer darabot vett át a Triói. Az idei 200 ezer darabos rendelést előbb 600 ezerre, majd egymillióra emelték fel. Ezt a mennyiséget karácsonyig atadja a szövetkezet. Nézzük az exportot! Tavaly félmillió kockát exportáltak; ennek alapján a Konsumex erre az évre is öOü ezer darabos rendelést adott. Aztán egymillióra emelték. Ezt július 30-ig teljesítette a szövetkezet. Végül is, az idén 2,5 millió kockát szállítanak az idea! Toyco nevű amerikai cégnek, amely hét országban kapott árusítási jogot, az USA-n kívül Ausztráliában, Kanadában, Angliában, Franciaországban, az NSZK-ban és Japánban hozza forgalomba a Rubik-kockát. Akárcsak itthon, egyelőre ezekben az országokban is hiánycikknek számít. Ha hárommilliót exportálnának, azt is lehetne értékesíteni. Ezért jöyóre már 5,2 milliót ajánlottak tél exportra, (Hadd jegyezzük meg, a Konsumex átiagosan 2,10 dollárt kap egy darabért; vagyis a dollárkitermelési mutató jónak mondható.) Jövőre a belfödi piacon is szeretnék letörölni a hiánycikklistáról a kockát; legalább 1 milliót adnak át a Trióinak. Ilyen sikerre senki sem számított! De: meddig tarthat a kockakonjunktúra? A szövetkezet vezetői derűlátóak; szerintük még legalább három évig. S ha lekerül a slágerlistáról, gondoskodnak más játékról. Ha külföldön is elkezdenék gyártani? Az Ideal elég nagy cég ahhoz -- ha már egymillió dollárt költött reklámra —, hogy az említett hét országban megőrizze értékesítési privilégiumát. Talán ahhoz is, hogy más országokban is forgalmazza később ezt a cikket. Kósza hírek szólnak arról, hogy Hongkongban is megkezdik valamiféle kocka gyártását. De: mit nem gyártanak Hongkongban? Az akkor is csak hongkongi lesz, mint a filléres, kommersz kvarcórák és egyebek. A piac ismeretében egyelőre nem kell tartani komolyabb konkurrenciától. A kocka tehát továbbra is életképesnek látszik. Beszállt a megye Hogyan kerül ez a történet a Pest megyei Hírlap hasábjaira? Hiszen a szövetkezet központja Budapesten van. Ügy, hogy a kockakarrier kihat néhány megyei üzemre is. Ecseren 1973/74-ben alapítottak egy kis bedolgozó műhelyt. Az egykori sportházat alakították át száznégyzetméteres fröccsöntő üzemmé. Ma legalább 3 ezer négyzetméter alapterületű üzem működik itt, előkészítővel és raktárrendszerrel. Ezt fejlesztik tovább. Már megérkezett az NDK-ból tíz, korszerű, automata fröccsöntő gép, amelyek ebben a profilban minden igényt kielégítenek. A kockák és más játékok alkatrészei készülhetnek itt. A csaknem 40 millió forintos beruházás során korszerűsítik az egész munkafolyamatot. A tervek szerint Pusztavacson százfős telepet létesítenek az év végéig. Része ez annak a 82 millió forintos beruházási programnak, amelyet az idén szándékoznak megvalósítani. Eddig mintegy ötven bedolgozónak adtak munkát a községben, olyan lányoknak, asszonyoknak, akik távolabbra, más községbe nem tudnának eljárni. Ha elkészül az új szerelőcsarnok — 6—8 millió forintba kerül —, valamint a készáruraktár és a szociális épület, jó néhányan munkát találhatnak itt. Pilisborosjenőn az év elején a Budai Járási Áfésztól vettek meg egy volt üzletházat. A 250 négyzet- méter alapterületű épületet 1,5 millió forintos költséggel felújítják, $ szereidének képezik ki. Itt 50—60 ember .kaphat majd munkát Üstökös sors Az a tény, hogy a szövetkezet három Pest megyei községben terjeszkedik — ahol még van szabad munkaerő —, önmagában is figyelmet érdemelne. De ennél többről van szó! A Politechnika eddig is jó néhány partnerrel állt kooperációs kapcsolatban, fővárosi és vidéki vállalatokkal, szövetkezetekkel egyaránt. Most azonban — minhogy saját termelői kapacitása szűkösnek bizonyul — másokkal, újabbakkal keresi az együttműködés lehetőségét. A héten tárgyaltak a budaörsi Tex- elektro vezetőivel arról, hogy ők is részt vennének az alkatrészgyártásban; s netán egyéb területeken is segíthetnék egymást. Erről a kezdeti stádiumban levő üzleti kapcsolatról korai lenne még beszélni. A dologban talán nerii is ez az érdekes, hanem a jelenség: miként lehetséges a sokat emlegetett gazdasági nehézségek közepette, a mai szabályozó rendszer kényszerítő hatása alatt, felfelé ívelő, meredek pályán futni? Üstökös sors-e a Politechnikáé? Ha nem robban A kérdésre még nem lehet egyértelmű választ adni. Am a jövőt illetően vissza kell kanyarodnunk a bűvös kocka alaptémájához. A kezdet kezdetén mindenki ta- máskodva fogadta a játékot. (1977. utolsó negyedében a Triál, nagyon óvatosan, mindössze 5 ezer darabot rendelt.) A szövetkezet vezetői azonban jó előre elkészítették a fröccsöntéshez szükséges szerszámokat, úgymond, ugrásra készen várták a nagy rendeléseket. Utólag könnyű okosnak lenni. Mit tettek volna, ha nem jön be ez az üzlet? Állítják: 22 féle játék gyártására készültek fel — valamennyit bemutatták a tavalyi BNV-n — s ott van a háttérlehetőségük, az Ikarusnak és a gyógyszer- gyáraknak az alkatrészgyártás. Ha nem robban a kocka, szerényen, de emelkedő mértékben termeltek volna. Ugyanígy: ha leáldozik a kocka napja, lesz helyette más, nyereséges termék. Már elkészült a bűvös kígyó minta típusa. Ez a játék hasonló a kockához, csak hosszabb, s logikus összeillesztésével kisebb gyerekek is próbálkozhatnak. A Triál 20 ezer darabot rendelt erre az évre, egy osztrák cég viszont 100 ezret. (Nyilván-' való, hogy csak az ilyen nagy szériák gyártása gazdaságos.) Eddig 500 ezret rendeltek jövő évi szállításra a külföldi partnerek. A bűvös dominóból a Triál 60 ezret kért erre az évre; a külföldi piacok felmérése még nem fejeződött be. Az úgynevezett kis bűvös, amely 3—3 helyett csupán két-két kockát tart élenként, szintén a fiatalabb korosztály számára készül. Most esi-, nálják a nagyüzemi gyártáshoz a szerszámokat; s valószínűleg, miután bemutatják az őszi BNV-n, sikert arat. Az idén 10—20 1 ezret tudnak gyártani. Rubik Ernő mérnök tervasztalán már formálódik a bűvös család újabb tagja, az Oktaéder. Ez a nyolcszög alakú, három síkon elforduló elemrendszer azoknak való, akiknek a hagyományos kocka ösz- szerakása már nem kunszt — mert ez kissé bonyolultabb. Jövőre talán megjelenik a boltokban. Nyereségből: új játék Hallom, Rubik tarsolyában az említetteken túl van még néhány dolog, logikai játékokból tehát — végre — nem lesz hiány. Emellett a szövetkezet más, külföldi játékokat is szeretne meghonosítani. Nem tudni, hol a kút feneke? Meddig tart e játékok iránti érdeklődés? Az viszont bizonyos: a szövetkezet a bűvös család nyereségét a játékgyártás további fejlesztésére fordítja. S ez bizony nem is árt, a mai, túl gazdagnak még nem nevezhető játékkínálatot ismerve Ez lesz a legfőbb haszna a kockának. PALÁDI JfWíSEF