Pest Megyi Hírlap, 1980. szeptember (24. évfolyam, 205-229. szám)
1980-09-03 / 206. szám
I Keverckeret Az aszódi Ferromechanikai Ipari Szövetkezet faipari részlege részben az egri Agria Bútorgyár részére készít heverőkereteket, de önálló termékeket is gyárt, s azokat a nyugati piacokon értékesíti. A most és a következő hetekben készülő székek megrendelője Hollandia. A képen: Komáromi Istvánná egy Hollandiába szállítandó széket pácol. Kevesebb széda, több iidílő A Galga vidéke Áfész ellátási körzetébe tartozó községekben az elmúlt évek folyamán egyenletesen és folyamatosan csökkent a lakosság szódavíz iránti igénye, s mivel közben az előállítási költségek növekedtek, az üzemág nyeresége számottevően megfogyatkozott: 1978-ban 302 ezer, tavaly 246 ezer forintot tett ki a tiszta haszon. E tendencia az idén is folytatódik: tavaly a tizenegy község szik- vízüzeme 6448, az idén pedig 5940 hektoliter szódát gyártott az első félévben. Ennél? ellen- súlyozásaként fokozták a különféle üdítők eladását. Vácszentlászló Földgázprogram A vácszentlászlói Zöldmező Termelőszövetkezet az elmúlt években mintegy 28 millió forintot költött a földgázprogram, végrehajtására, az összeg felét állami támogatásként kapták. Ügy számolnak, hogy a beruházás négy év alatt megtérül. Ez év májusától már az újonnan bekötött hálózatokról üzemeltetik a szálas-, illetve a szemestermény-Szárító gépeket, nemkülönben földgázt használnak minden olyan létesítményükbéji is, ahol fűteni kell. Városi moziműsor Folytassa, cowboy. Színes, szinkronizált angol filmvígjáték felújítása. Előadáskezdés: 4, 6 és 8 órakor. A PEST MEGYEI HÍRLAP GÖDÖLLŐI JÁRÁSI ÉS GÖDÖLLŐ VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA VII. ÉVFOLYAM, 206. SZÁM 1980. SZEPTEMBER 3., SZERDA Több szemléltető eszköz Mélyebb ismeretek, változatosan Még a szemmel láthatóan élesen tagolódó tevékenységeknek is megvannak a folyamatos elemei. Nagyjából- egészében a pártoktatás is igazodik a megszokott iskolai tanévhez, legfeljebb valamivel később kezdődik és korábban fejeződik be, de, mint valamennyi oktatási formában, a nyár beköszöntével itt sem áll le minden. A pártoktatás felelősei nyomban megkezdik a tapasztalatok összegezését, az új feladatok ég elképzelések körvonalazását, s mire az utolsó nyaralók is hazatérnek, kész a részletes terv az új oktatási esztendőre. Sikeres felvételizők Városunkban is sokan fáradoznak a pártoktatás színvonalának folytonos emelésén, jobb és hatékonyabb módszerek bevezetésén, a szemináriumok, tanfolyamok, előadások érdekesebbé és vonzóbbá tételén, hogy a résztvevők minél Jobbét és mélyebben ismerhessenek meg napjaink társadalmi, gazdasági, politikai folyamataiból, s a tudás birtokában pontosabban és magabiztosabban igazodhassanak el a szűkebb és tágabb világ eseményeiben. Munkálkodásukat Herczeg Sándor, a városi pártbizottság propaganda- és művelődési osztályvezetője fogja össze és koordinálja. Az új tanévről vele beszélgettünk. Először a káderképző tanfolyamokról kaptunk tájékoztatást. A Marxizmus—Leninizmus Esti Egyetem kihelyezett hároméves tagozata a már jól ismert módon zajlik ebben az iskolai idényben is. Ehhez tartozik, s egyben bizonyítja az oktatók munkájának eredményességét, hogy a jelentkező hallgatók nagy többségét felvették a szakosító tagozatra. Változatlanul indítanak speciális kollégiumokat, közülük érdemes kiemelni a Pártirányítás, pártélet címet viselő tagozatot, amely azoknak ad tudományos alapú elméleti képzést, akik a legutóbbi választáson kerültek be a különböző pártvezetőségekbe. Mindinkább előtérbe kerül az a törekvés, hogy a pártban tisztséget viselők már a kezdet kezdetén ne csak a korábbi tapasztalataikra támaszHavonta száz női Az aszódi Ferromechanikai Ipari Szövetkezet női szabó részleget is üzemeltet, ahol a legkülönbözőbb női ruhákat, kosztümöket, nadrágokat, blúzokat készítik a lengyel varrógépeken szorgoskodó, ügyes kezű asszonyok. Havonta átlagosan száz ruhatermék kerül ki a kezük közül. A részleg kis létszámmal dolgozik, nyolc fővel, de négyen szülési szabadságon, illetve gyesen vannak, ezért az ősszel új tanulókat fognak fölvenni. A képen: Majer Józsefné és Sztrecskó Jánosné női blúzokat varr. Bene Mihály felvételei kodva dolgozzanak, hiszen a mai világban alapkövetelmény, hogy minél többet sajátítsanak el a vezetés, irányítás tudományos módszereiből. Hasonló céllal működtetik a Szocialista kultúra és közművelődés speciális kollégiumát, amelynek résztvevői a különböző területeken honos köz- művelődési munkatestületek társadalmi aktivistái. Példaként említsük a gazdasági egységekben létező közművelődési bizottságokat, amelyekbe néhány éve, megalakulásukkor, főképpen olyanokat választottak be, akiket érdekel ez a tevékenység, ösztönösen keresték a jó módszereket, régebbi tapasztalataikra hagyatkozva. Nekik kínál sokféle tudnivalót ez a tagozat. Jövőre a mostaninál jóval több valláskritikai tanfolyamot terveznek indítani a városban. Ezeknek a leendő előadói kapnak alapos ismereteket a marxista egyházpolitika és vallásfelfogás, illetve -kri-t tika tárgyköréből. Mióta az ML-középiskola tanulmányi ideje kétéves, nem csak szélesebb körű és alaposabb ismereteket sajátíthatnak el az ide járók, hanem változatosabbá tehetők a tudás átadásának formái is. A tanári szakcsoport irányításával folyamatosan fejlesztik a módszereket. Eddig például az volt a megszokott gyakorlat, hogy a tanár az egyik órán előadást tartott, a következőn konzultáció volt. Az idén először a négy évfolyamnak összevontan lesznek az előadások, amelyeket a tanfolyamvezetőkön kívül meghívottak is tartanak. Szemléltető anyagokat is készítenek a tanári szakcsoport tagjai, ábrákat, diagramokat, s egyre inkább felhasználjak a filmet is. E tekintetben sokat segít majd a rövidesen átadandó művelődési ház, ahol lesz alkalmas helyiség a vetítésre. Anyag van bőven, hiszen a Kossuth Kiadótól a legváltozatosabb témakörökben kölcsönözhetők filmek. Információforrás Jóllehet a tömegpolitikai tanfolyamokon nem mélyednek el az anyagban úgy, mint a speciális képzési formákban, az ismeretátadás itt sem lehet felszínesebb. A tartalmas oktató-nevelő munkához legfőképpen jó propagandistára van szüks'ég. Az ó minél szélesebb körű tájékozottságára, előadói készségük csiszolására. módszereik fejlesztésére nagy gondot fordítanak. Egyúttal azonban arra törekszenek, hogy ezt ne az elfoglaltságuk növelésével, hanem intenzív munkával érjék el. Kéthavonta esedékes összejöveteleiken mindenkor kapnak majd tájékoztatást az időszerű bel- és külpolitikai eseményekről, s arról, ami az adott időben a legjobban foglalkoztatja a város lakosságát. A tömegpolitikai tanfolyamok sikerének kulcskérdése a propagandisták és a helyi pártszervezetek vezetőségének jó együttműködése. Sokszorosan megfigyelt tény, hogy a hallgatóság akkor élénkül föl, amikor az őt közvetlenül érintő és érdeklő dolgokról hall, másfelől ilyen példákon keresztül érzékeltethetők a tágabb összefüggések is. S nem utolsósorban a mozgósításra is ily módon nyílik a legkedvezőbb lehetőség. Akár egy negyedik szempontot is említhetnénk, a felsőbb pártszervek informáltságát. A szemináriumokat, tanfolyamokat jó ideje felhasználják információforrásként is. Nos, minél inkább a résztvevőket közvetlenül is érintő dolgokról esik szó, annál nagyobb a valószínűsége, hogy sokrétűen kifejtik erről tapasztalataikat és véleményüket. Természetesen ezeken a tanfolyamokon is változatosabbá teszik évről évre a foglalkozásokat, a propagandistákat éppen ezért említett ösi- szejöveteleiken technikai fogásokra is megtanítják, például a dia- és írásvetítők kezelésére. Nagyobb teret adnak a kiselőadásoknak, így is serkentve a hallgatóság közéleti aktivitását. Évtizedek óta Nyilvánvalóan egyéni fogásokra is szert tesznek az előadók, hiszen számosán évtizedek óta propagandisták, s ezeknek az átadására is jó lehetőséget kínálnak rendszeres megbeszéléseik, valamint oldottabb, kötetlenebb formában, a propagandisták klubja. __________ K. P. Pé cel Szociális ellátás A péceli nagyközségi tanács több mint egymillió-négyszázezer forintot költött el szociális célokra fél év alatt. A körzeti egészségügyi szolgálat, a bölcsődék fenntartása csaknem egymillióba került. A szociális gondozás mintegy kétszázezer, a fogorvosi szolgálat száznegyven ezer forintban van. ' Árammérőgyár Válasz negyven kérdésre Készülnek az új tervciklusra Széles körű felmérést végeztek az Árammérőgyárban a vállalati szakszervezeti bizottság kezdeményezésére, a főbizalmiak bevonásával. A negyven kérdésből álló kérdőíven három fő szempont alapján vizsgálták a dolgozók véleményét, észrevételeit, javaslatait, amelyeket a VI. ötéves terv összeállításakor kívánnak hasznosítani. Az első fő kérdéscsoportban az élet- és munkakörülményekről, a szociális ellátás fejlesztéséről kértek véleményt. Ilyenek szerepelnek ebben: a szociális fejlesztések szükségessége, a juttatások fajtája és mennyiége, a női és a fiatal dolgozók helyzetének megítélése. a törzsgárda megbecsülése, valamint a munkabiztonság. ötleteket kértek a nagy teljesítményű gépek jobb kihasználására, a kézi munkafolyamatok esetleges gépesítésére, egyszerűsítésére, a létszámmegtakarításra. Tudakozódtak az újító- és brigádmozgalomról is. A harmadik csoportba az érdekeltséggel kapcsolatos kérdéseket foglalták. Költségcsökkentő ötleteket kértek, érdeklődtek az ösztönzési rendszerekről, megbecsülték az egyéni bérfejlesztés differenciálásának nagyságát, s arról is kértek véleményt, hogy melyek azok a kritikus rétegek, amelyeknél az átlagosnál magasabb kiemelt béremelést kellene végrehajtani. M. G. Ma délután A gálaműsor a rádióban A IV. Galga menti népművészeti találkozó májusban rendezett galgamácsai gálaműsorára még hosszú ideig em- emlékezni fognak nemcsak helybeliek, hanem az ott fellépő népművészeti csoportok tagjaival együtt az esemény vendégei is, az a mintegy ötezer néző, aki végigtapsolta a táncoló, éneklő együttesek gazdag műsorát. A Kossuth Rádió már adott részleteket a gála programjából, de most ismét visszatér a rendezvényre és ma, szerdán 14.32-kor Hangképek a IV. Galga menti nép. művészeti találkozóról címmel közvetíti a helyszínen felvett műsorának első részét. Ajánljuk meghallgatásra mindazoknak, akik akár szereplőként, akár vendégként voltak ott Galgamácsán, de azoknak is, akik nem lehettek ott, de szeretik a népdalt, a népművészetet. Picos-diszkó lesz szombaton, 6-án este 8 órai kezdettel a hévízgyörki művelődési házban. Anyakönyvi hírek Született: Kovács László és Kockás Andrea: László; Maszlag Ferenc és Móczár Erzsébet: Beáta; Csernich Sándor és Mészáros Mária: Edina; Szebeni Mihály és Bozsó Edit: Attila; Koppány Ferenc és Kurali Edit: Helga; Szigeti Tibor és Balázs Edit: Gábor; Horváth Dezső és Pászti Erzsébet: Szabolcs; Böszörményi László és Tóth-Sebes Julianna: Rita nevű gyermeke. Névadót tartott: Búzás Mihály és Nyíri Sarolta: Bo- tond; Schváb István és Kaszab Sarolta: Katalin nevű gyermekének. Házasságot kötött: Kristóf János és Gáspár Ibolya; Kiss Zoltán János és Hajdú Hajnalka; Marosvölgyi Zoltán Tamás és Fajzon Judit; Szilágyi Tibor és Kristóf Etelka; Tamás János és Horváth Erzsébet Anna; Nagy Bertalan és Bakos Hilda Anna; Várhegyi Ferenc és Moór Rozália Ágnes. Elhunyt: Malatinszlki József, Gödöllő, Hunyadi utca 31, Bene János, Gödöllő, Dobó Katalin utca 5. Gödöllőiek külföldön Halászati kiállítás Leningrádbaa A múlt hét végén zárta kapuit a leningrádi kikötő területén a Vaszilevszki szigeten két hátig nyitva tartó halászati világkiállítás. Immár 'harmadik alkalommal volt ennek az ENSZ által ilyen magas rangra emelt rendezvénynek a házigazdája a történelméről, szépségéről méltán hí- fts város. A számok nyelvén A látogatók száma megközelítette az egymilliót, zömmel persze a környező megyék lakód jöttek, el, de igen sok színű csoportokkal találkozhattunk a Szovjetunió valamennyi köztársaságából. A 'legnépesebb külföldi delegációk közül — még a szocialista országokat is megelőzve — messze kiemelkedtek a szomszédban lakó finnek, akik ezekben a napokban valósággal elözönlötték a várost. Az érdeklődők nagy száma, a látnivalók sokasága ellenére mégis érezhetően visszafogott volt a kiállítás hangulata. Igen nehéz volt ugyanis elszakadni a realitásoktól. A világ- politikában felerősödő hidegebb fuvallatok elérték már azokat a területeket, a sport után már a tudományt és technikát is, ahol korábban nemigen volt keresnivalójuk... Szóval ez a rendezvény sem volt mentes a zavartkeltéstől, tüntető célzatú távolmaradásoktól stb. Nem egy olyan ország és vállalat volt, amelyik csak az utolsó pillanatban mondta le részvételét, sőt olyan is akadt, amelyik kifizette a bérelt helyet, csak éppen elfelejtettp a rendelkező-1 sére bocsátott teret, helyiséget beépíteni. Nem új dolgok ezek, ugyanezekkel a fogásokkal mar az olimpián is találkozhattunk. Ezeken a nem kis nehézségeken gondos szervezéssel a vendéglátóknak sikerült úrrá lenniük. A számok nyelvére lefordítva a dolgot, niíg 1975- ben 22 ország 34 ezer négyzet- méteren állított ki, addig ebben az évben az országok száma ugyanennyi maradt, a terület pedig kilencezer négyzetméterrel csökkent. A három remek anyaggal kirukkoló szovjet pavilon mellett az NSZK, Japán, az NDK és Lengyelország kiállítói vonzották a legtöbb látogatót. A 36 nyugatnémet cég a legmodernebb technikát vonultatta fel, akárcsak a japánok — a szakemberek véleménye azonban az volt, hogy túlságosan technikai irányba szaladtak el. Sztár a flotta A házigazdák voltak az egyetlenek, akik kiterjedésében és mélységében egyaránt teljes gazdagságában mutatták be a halászatot. Igfaz, a Szovjetuniónál erre alkalmasabb országot nehezen lehetne találni a világon, s ők meg is tettek mindent azért, hogy az elvárásoknak megfeleljenek. Pavilonjaik legnépszerűbb színfoltja a horgászfelszerelések, csónakok, halászszerszámok bemutatója volt, ahová a munkaszüneti napokon bejutni egyszerűen lehetetlennek bizonyult. A kiállítás sztárja az a kis halászflotta volt, amelynek hajóit szabadon lehetett megtekinteni, a parancsnoki hídtól a kazánházig. Sok százezer ember bizonyára itt látott először életében közelről tengerjáró hajót. A kiállítás befejezésekor adták át azt az NDK- ban épített 9600 tonnás hűtőhajót is, amely nemsokára egy egész tengeri halászflotta zsákmányának összegyűjtését és tárolását végzi majd el. összességében elmondható, hogy a világkiállításon továbbra is elsősorban a tengeri halászat volt az uralkodó, de ugyanakkor egyre jelentősebb szerephez jut az édesvízi halászat is. Ezen a téren mindössze 100 négyzetméteren kiállító magyarok szépen szerepeltek. Leves és lé A szakembereket1 a magyar kínálatból, ajánlatokból elsősorban azok komplex, egymást szerencsésen kiegészítő jellege fogta meg. Hasonló együttműködést más országok vállalatainál nemigen tapasztaltunk. A kiállítást egyébként szervezett formában (IBUSZ—Agro- inform kooperációban; több mint háromszáz magyar turista; szakember is megtekintette. A MOHOSZ-tól érkezett hatvan horgász kissé csalódott volt az őket inkább érdeklő eszközök, pavilonok szűkösségén, de a gazdag kis- szerszámos halászanyag az ő étvágyukat is sikerrel csillapította. Dr. Pekli József ISSN 0133 — 1951 (GOdflliftl Hll lap)