Pest Megyi Hírlap, 1980. szeptember (24. évfolyam, 205-229. szám)

1980-09-19 / 220. szám

A PEST MEGYEI HÍRLAP VÁCI JÁRÁSI ÉS VÁC VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXIV. ÉVFOLYAM, 220. SZÁM 1980. SZEPTEMBER 19., PÉNTEK Évkezdés az ifjú gárdánál Több alegységet átszerveznek Az elmúlt mozgalmi évben végre jelentősen fejlődött a járási ifjú gárda. Nemcsak a tartalmi munka minősége, ha­nem a létszám is növekedett. Mint Náday Gyulától, a já­rási IG-parancsnoktól meg­tudtuk, az elmúlt esztendőben , is az előre elkészített és jóvá­hagyott terv szerint tevékeny­kedtek az alegységek, ame­lyek munkájuk összehangolá­sával is megteremtették a fej­lődés alapjait. Emellett örven­detes, hogy a községekben mű­ködő önkéntes ifjúsági tűzoltó­rajokat is be tudták vonni az IG kötelékébe, így a kiképzés­ben részvevő rajok száma gya­rapodott. Az új csoportoknál kezdetben elsősorban az alap­ismeretek elsajátítása a leg­fontosabb cél, ám a fiatalok lelkesedését mutatja, hogy az évvégi felmérésen már teljes erővel és magas felkészültség­gel dolgoztak a több éve mű­ködő alegységekkel együtt. Fóti tervek Az elmúlt mozgalmi évben is a járási ifjúgárda-parancs- nokság sokrétű és tartalmas kapcsolatokat alakított ki a társszervekkel, egyebek között a honvédség és a határőrség több alakulatával, az MHSZ- szel. Ennek köszönhető, hogy sikerrel rendezték meg az egyik járási alakulat segítségé­vel az évközi válogatót, a zá­ró felmérés szervezéséhez pe­dig a járási tűzoltótestület nyújtott támogatást. A jövőben az egyik Igfon- tosabb feladat a létszám to­vábbi növelése — természete­sen a minőség javításával. — Mivel az egyik legnépesebb IG csoport Foton, a gyermekvá­rosban működik, s a nagyköz­ségben is alakult már egy al­egység, a helyi termelőszövet­kezetben szintén akadnak ér­deklődő fiatalok, az elképze­lések szerint ott egy századot hoznak létre, az elsőt a váci járásban. Önvédelmi ismeretek Külön dicséret illeti a vá- mosmikolaiakat: az ott műkö­dő rajokból kiállított váloga­tott Körmenden, az országos határőr szakági versenyen — megyénket képviselve —, a harmadik helyen végzett! Az elmúlt esztendőben ala­kult meg Kisnémediben egy új raj, amely gyors fejlődés­nek indult, s lehet rá számí­tani, hogy példájuk alapján a környék településem is ked­vet kannak a fiatalok a KISZ honvédelmi szervezetének munkájában való részvételhez. Ám nemcsak egy-egy új al­egység létrejötte, hanem a járás legnagyobb megmozdu­lásai, ahol a rendezésben az ifjú gárda tagok szintén részt vesznek, valamint az év köz­ben és végén rendszeresen megtartott versenyek is jó propagandát jelentenek. A leg­utóbbi váci és gödi erőfelmé­rés lehetőséget nyújtott az al­egységeknek ahhoz is, hogy jobban megismerjék egymás munkáját, kicseréljék tapasz­talataikat. A záró versenyen ezenkívül olyan önvédelmi fo­gásokat is elsajátíthattak és gyakorolhattak a részvevők, amelyekre eddig szakmai irá­nyító hiánya miatt nem volt mód. Náday Gyula ezután részle­tesen értékelte az alegységek tevékenységét. Dicsérőleg szólt az idén alakult kemencei ha­tárőr rajról, amelynek tagjai a helyi - tanács segítségével már megkapták egyenruháju­kat is. Szakirányításukat a határőrség egyik fiatal tiszt- helyettese vállalta, s ez záloga a magas színvonalú, rendsze­res munkának. A tervek kö­zött szerepel az alegység sza­kasszá való bővítése. Ugyan­csak ezt a feladatot tűzte ki célul a járási parancsnoksága vácrátóti tűzoltórajnál is, ahol a szakmai vezetés már megoldott. Tevékenységük színvonalát jól jelzi, hogy leg­utóbb ők kapták meg a kiváló raj kitüntető címet. Záróverseny Ugyancsak jelentős sikere­ket könyvelhet el a nagyma­rosi vízirendész szakasz, amely az új parancsnok beállítása óta gyors ütemben fejlődik. Az évközi válogatón másodi­kok lettek, a záróversenyen pedig már a dobogó legmaga­sabb fokára állhatták fel. Szintén egyenletes, jó teljesít­ményt nyújtó alegység a püs­pökhatvani termelőszövetke­zetben működő csoport, amely­nek tagjai minden eddigi ver­senyen az első három helye- zés_ valamelyikén végeztek. Újjá kell szervezni viszont a járásban több alegységet, köztük elsősorban a letkésit, ahol az utóbbi időben a terü­leti KISZ-bizottsági titkári poszton bekövetkezett változás miatt alaposan visszaesett a munka. Ugyancsak gondot je­lent, hogy a szobi gimnázium megszűntével fokozatosan el­apadt a nagyközségi IG-alegy- ség utánpótlási bázisa. A leg­több baj a rádi polgári védel­mi szakasszal volt: e csoport tevékenysége olyannyira ala­csony színvonalúvá vált, hogy például a legutóbbi záróver­Cirok - takarmánynak senyen már meg sem jelentek. Ezért a járási parancsnokság felkérte a helyi KlSZ-bizott- ságot, hogy alkalmas parancs­nok beállításával, a feladatok megszabásával és rendszeres ellenőrzéssel segítsék az al­egység újjászervezését. Az újak A jövőben is minden segít­séget megadnak az újonnan alakult alegységeknek, köztük a fóti és a verőcemarosi tűz­oltórajoknak. A nemrég tartott parancs­noki megbeszélésen fogadták el az új kiképzési tervet, amely alapjaiban meghatároz­za az alegységek feladatait. F. Z. Elismerés és újabb feladatok Mérlegen az Afész tevékenysége A szövetkezeti kereskede­lemről úgy tudjuk, hogy főleg falusi jelenség. A városok el­látásában az állami üzleteké a döntő szerep. Talán kevesen is gondolunk arra, hogy Vác legnagyobb, a tájegység leg­korszerűbb áruháza, mely a közigazgatási határokon túl lakó vásárlókat is vonzza, szintén szövetkezeti intézmény, melynek építésére az ötéves tervben a Vác és Vidéke Áfész fejlesztési alapjának legna­gyobb részét költötték. Kiváló szövetkezet A szövetkezet munkáját, ki­emelten a lakosság ellátásá­ban betöltött szerepét, a háló­zatfejlesztés lehetőségeit a ha­todik ötéves tervben, kedden délután tárgyalta meg az MSZMP városi végrehajtó bi­zottsága, Papp József első tit­kár elnökletével. A napirend előadója Furák János elnök volt, s részt vett az ülésen Szőke Ferenc, a megyei párt- bizottság tagja is. A kereskedelmi társulás működési területe Vácra, Du­nakeszire és 18 községre ter­jed ki a járásban, s itt 102 kiskereskedelmi és 50 vendég­látóipari egységet működtet. Nemcsak eladással, hanem 18 felvásárló telepen a kisterme­lők áruinak felvásárlásával is foglalkoznak, méghozzá kis té­telekben is. Ezzel kétszeresen is jól jár a lakosság, mert Ifjúsági rejfvénypályázat II. Politikai TOTÓ X. az ország kötött Megkezdték a silónak való cirok betakarítását az Alagi Álla­mi Tangazdaság váci kerületében. A képen: munkában az NDK gyártmányú E—280-as silózógép. Barcza Zsolt (elvétele 1. Hol és mikor alakult meg a DÍVSZ, a Demokratikus If­júsági Világszövetség? 1. Lon­don, 1945. XI. 20. 2. Párizs, 1945. V. 30. X. Helsinki, 1946. I. 3. 2. A Nemzetközi Diákszö­vetség kezdeményezésére a kairói és a bombayi diáktün­tetések vérbefojtásának nap­ját a gyarmatosítás ellen küz­dő diákság nemzetközi szoli­daritási napjává nyilvánítot­ták. Mikor van ez? 1. január 15. 2. február 21. X. március 21. 3. A felsoroltak közül melyik ország szabadult fel a gyar­mati uralom alól a VI. VIT évében? 1. Ghana, 2. Indoné­zia, X. Kuvait. 4. Melyik afrikai nép foly­tat fegyveres harcot a SWAPO vezetésével országa törvényte­len megszállói ellen? 1. az etióp, 2. a namíbiai, angolai. 5. Melyik afrikai reakciós kormányával augusztus második felében az USA katonai egyezményt „a Nyugat stratégiai érdekeinek megvédésére”? 1. Egyiptomi AK, 2. Marokkó, X. Mauritá­nia. 6. Melyik ország ellen har­col a Polisario front? 1. Ma­rokkó, 2. Mauritánia, X. Algé­ria. 7. Melyik baráti állam ün­nepelte szeptember 2-án füg­getlensége kikiáltásának 35. évfordulóját? 1. Kuba, 2. Viet­nami Szocialista Köztársaság, X. Bulgária. ' 8. Melyik dél-koreai város­ban verte le brutálisan május végén a katonaság a demokra­tikus szabadságjogokat követe­lő fiatalok megmozdulását? 1. Szöul, 2. Puszan, X. Kvang- zsu. 9. Vietnam memorandumban szólította fel az érintetteket, hogy az indokínai országok és az ASEAN tagállamai, nézet- különbségeiket félretéve, ala­kítsanak ki tartós együttmű­ködést, baráti kapcsolatokat. Kik az ASEAN tagjai? 1. Thaiföld, Malaysia, Kambod­zsa, Burma, Indonézia. 2. Thai­föld, Malaysia, Fülöp-szigetek, Indonézia, Szingapúr. X. Ma­laysia, Fülöp-szigetek, Japán, Ausztrália, Indonézia. 10. Milyen céllal ült össze nemzetközi konferencia 1980. június 2-án Teheránban? 1. Az amerikai túszok további sorsának megvitatása, 2. Az USA Irán-ellenes tevékenysé­gének vizsgálata, X. Az USA és Irán viszonyának rendezé­se. 11. Hol tartották legutóbbi találkozójukat a békéről és a leszerelésről az európai kom­munista és munkáspártok? 1. Varsó, 2. Párizs, X. Budapest. 12. Melyik kommunista test­vérpárt központi lapja a GRANMA? 1. Spanyol KP, 2. Chilei KP, X. Kubai KP. 13. 1980. június 5-én, hosz- szú betegség után elhunyt az olasz munkásmozgalom ki­emelkedő egyénisége, az OKP KB tagja. Neve? 1. Aldo Mo- ro, 2. Giorgio Amendola, X Luigi Longo. 13 + 1. Melyik országot vet­te fel soraiba 1980. augusztus 25-én az ENSZ-közgyűlés rend­kívüli ülésszaka 135. tagállam­ként, közfelkiáltással, szavazás nélkül? 1. Kambodzsa, 2. Kí­na, X. Zimbabwe. Beküldendő: a III. forduló­ban megjelölt időpontig. Tánctanfolyam Disco-tánctanfolyam indul a művelődési központban Kiss- né Kékesi Ilona vezetésével. Az első foglalkozásra szeptem­ber 22-én, hétfőn kerül sor este fél hatkor. Könnyűzenei programok Jön a Mini! Érdekes könnyűzenei prog­ramok várják a fiatalokat a hónap hátralevő napjaiban a művelődési központban. Szep­tember 20-án este 6 őrkor a 34-es teremben tartja összejö­vetelét a jazzklub. A műsor­ban az Üj Rákfogó együttes lép fel. Három nappal később, este hét órakor a színházte­remben a Mini és az East együttesek adnak koncertet. A hónap végén, 29-én a magnós­klub vendége lesz Bálint Pé­ter, a Pesti Műsor munkatár­sa és Balázs Ferenc, a Korái együttes vezetője. láto­köz­Két kiállítás Két kiállítás várja a gatókat a művelődési pontban: a gyermekrajzosok tárlata szeptember 27-ig a 40- es teremben, a képzőművé­szeti szakkör kiállítása pedig az emeleti galériában 25-ig tekinthető meg. A Főt Nagyközségi Tanács V. B. 1980. szeptember 29-én (hétfőn), or­szágos állat- és kirakodóvásárt tart. Köszönetnyilvánítás. Köszönetemet íejezem ki mindazoknak, akik sze­retett édesanyám — özv. Pavlik Bálintné — temetésén megjelen­tek, sírjára a szeretet virágait he­lyezték és ezáltal mély gyászom­ban osztoztak. Fia: Pavlik Károly. azok, akik a háztáji gazdasá­gokban zöldség-, gyümölcs­vagy állattenyésztéssel foglal­koznak, könnyebben értékesít­hetik az áruikat, s ez a lehe­tőség a parlagföldek bérbevé­telét és művelését is ösztönzi. Másrészt a közvetlen beszer­zés révén rövidebb az áru út­ja, kisebb a rezsi, s ennek volt köszönhető az is, hogy például a zöldpaprikát jóval olcsóbban árusították a szövetkezetiek, mint mások. Ez nagyon fontos ma, amikor a fogyasztói igé­nyek kielégítése a korábbi idő­szaknál is nagyobb felkészült­séget igényel. Ezt a célt töb­bek között jobb munkaszerve­zéssel, a munkafeltételek kor­szerűsítésével is igyekszik elérni a gyorsan fejlődő szö­vetkezet, melynek jelenleg 703 dolgozója van, s 110 ezer lakos ellátásában játszik fontos sze­repet. Vácott 12 kiskereskedelmi egységet működtetnek. Az áru­ellátás javítása érdekében ta­valy a Naszály Áruház is csatlakozott a Skála Coop kö­zös vállalathoz. Ennek érdeké­ben bővítették tavaly a cseh­szlovák határmenti forgalmat is, mely az NDK-beli partne­rek csatlakozásával együtt 8 millió forintot jelentett. Az öt évvel ezelőtt tervezett forga­lomfelfutás 48,2 százalék he­lyett 59,2 százalékra alakult, s még erőteljesebb volt ez a vendéglátási ágazatban, ahol 37,2 helyett 50,3 százalékos eredmény várható a tervidő­szak befejezésére. Huszonkilenc szocialista bri­gád, 467 egyéni vállalást tevő dolgozó, akik idei érdemei kö­zött nemcsak a gazdasági ered­mények, hanem 50 ezer forint értékű társadalmi munka is felsorolható. Mindez hozzájá­rult ahhoz is, hogy a kong­resszusi és felszabadulási mun­kaverseny elvő évében jelnyer­ték a Kiváló szövetkezet cí­met. Négy fő ágazat A többféle előnyökkel járó szövetkezeti tagságot az elmúlt öt évben 2 ezer 117-en kérték, s ennyien is nyertek felvételt. Vácott jelenleg 1 ezer 194 ta­got számlálnak. A munkás fo­gyasztási szövetkezetek a Du­nakeszi Járműjavítóban, a hű­tőházban és a konzervgyárban a legnépesebbek. Ezt az elő­nyös társulási formát a jövő­ben a minél több váci üzem­ben is szeretnék létrehozni. A négy fő ágazatot képező kiskereskedelem, a vendéglá­tás, a felvásárlás és az ipar Középtávú tervekoen előirány­zott 750 milliós árbevétele elő­reláthatólag 803 millió lesz, s a szövetkezet első félévi for­galma a bázishoz viszonyítva 9,2 százalékkal emelkedett a megyei 8,1 százalékos átlaggal szemben. Magasabb lesz az öt evvel ezelőtt tervezett nyere­ség is, melyből az idei 16 mil­liós terv már a félév oen 10,1- re alakult Ezek az eredmé­nyek tették lehetővé több köz­ségben az üzlethálózat fejlesz­tését, felújítását, s ezek foly­tatása következik a hatodik ötéves tervben is. A 66,8 mil­lió forintos beruházásból Vá­cott egy 1450 négyzetméter alapterületű vendéglöház épí­tését, a Földvári téri ABC- áruház bővítését is tervezik. A 33,8 millió forint saját keret mellett állami és tanácsi tá­mogatást, és hitelt is igényel­nek majd. További fejlesztést Az áfész tevékenysége jelen­tősen hozzájárul a város la­kosságának ellátásához. A több szektorú városi kereske­delem adatait elemezve gyak­ran hangzik el a megállapítás, hogy Vác sok szempontból jól, a megyei átlagnál is jobban ellátott település. Ám mérték­tartóan kell értékelni — mon­dotta felszólalásában Papp Jó­zsef —, mert az egy főre jutó forgalom és más hasonló ada­tok alakulásához a vidékről érkező vásárlók is hozzájárul­nak, ez pedig nagyon jelentős. Akár a deákvári, akár a Föld­vári téri városrész ellátását nézzük, már nem ilyen kedve­ző a kép — jegyezte meg. A dinamikusabb hálózatfejlesz­tés, a bátor kockázatvállalás szükségességét hangsúlyozva megállapította: e téren is több segítséget várhat el a város az erre illetékesektől. Elsősorban az élelmiszerel- látást, a szolgáltatásokat és a tömegétkeztetést szolgáló be­ruházásokat kell előirányozni, az új lakótelepek ellátását ja­vítani — állapítja meg a vb­határozat, mely azt is kimond­ja, hogy tovább kell szélesíte­ni a szakcsoportok tevékenysé­gét és a háztáji gazdaságokkal való kapcsolatot. A párt vezető testületé elismerését fejezte ki az áfész dolgozóinak, szocia­lista brigádjainak, a kommu­nistáknak és a vezetőknek eredményes munkájukért. K. T. I. VÁCI APRÓHIRDETÉSEK Konyhai dolgozót fel­vesz a váci Géza ki­rály téri Egészségügyi Szakközépiskola. Je­lentkezés az iskola gondnokságán. _______ Vá c-Deákváron más­félszobás, 48 négyzet- méteres KISZ-lakás készpénz + OTP-át- vállaiással eladó. Cím: Vác, Harkály utca 6. szám.- I. emelet 1. szám. (M. A). AZONNALI BELÉPÉSSEL FELVESZÜNK főfoglalkozású villanyszerelőt és részfoglalkozású vízvezetékszerelőt. Jelentkezni lehet a váci Madách Imre Művelődési Központ gazdasági irodájában hétköznaponként 10—14 óráig. Eladó: fél házrész, háromszobás, kom­fortos lakással, kert­tel. Cserelakás szük­séges. Érdeklődés es­ténként : Békési. Be- niczky u. 12. ______ El cserélném váci fél házamat egy,- vagy másfélszobás tanácsi lakásért. Leveleket: „Esetleg eladnám” jel­igére hirdetőirodába Vác. Jókai utca 9.__ Sz övetkezeteknek, kis­iparosoknak alkalmas Vác legforgalmasabb helyén — üzletkiala­kítással — jó karain levő ház eladó. Pin­cében tárolási, udva­ron (fedett színben) raktározási lehetőség­gel. Vác. Széchenyi utca 35. UY-os Zsiguli Combi eladó. Vácduka, Kos­suth u. 8. Elcserélnénk: buda­pesti, Keleti pu. köze­lében levő 1 szobás, tanácsi lakást váci másfél- vagy kétszo­bás tanácsi lakásra. Érdeklődni lehet: Vác, Sirály u. 1. I. em. 2. Vágj Mihály._________ Pe tőfi Sándor Általá­nos Iskola azonnali be­lépéssel keres portás munkakörbe nyugdíjas férfit. Érdeklődni: 8­tói 16 óráig. Vác, Ernst Thälmann tér 5. (gondnokságon). ______ Eg yszobás, komfortos tanácsi lakásomat el­cserélném nagyobb ta­nácsiért. Vác, Hor­váth Mihály utca 19. Érdeklődni: délután háromtól. ____ A Váci Városi—Járási Központi Műhely fel­vételre keres könyve­lői képesítéssel (köz- gazdasági technikum) rendelkező adminiszt­rátort. Munkaidő: napi 4 óra, megállapodás szerint. Jelentkezni le­het: 8-tól 16 óráig: Központi Műhely, Vác. Takács Á. utca 1. (Kisváci református temmom mellett.). Eladó Vác-AlsótÖ- rökhegyen 634 négy­szögöl. bekerített zárt­kert (termő gyümöl­csös), új alápincézett hétvégi házzal, ásott szivattyús kúttal. há­ziállatok tartására al­kalmas gazdasági ud­varral. Érdeklődni: Vác, Eperfa utca 1. Ugyanitt osztrák pa­norámás. variálható gyermekkocsi eladó. UB-s fehér Wartburg de Luxe, tolótetős, ga­rázsban tartott — megkímélt állapotban —, eladó. Megtekinthe- Vác. Petőfi utca 54. (Ambrus). ____________ 2 s zobás összkomfor­tos. Földvári téri laká­sunkat kp-ért elad­nánk vagy sződ’igeti— felsőgödi családi há­zért elcserélnénk. Vác, Erdős B. u. 42. II. em, 7. (du 4 órritói). 1200-as zöld Zsiguli, UX frsz., 36 ezer kilo­méterrel — áron alul —. eladó. Vác. Nagy­körút 95. (Kovács). Budapesti tanácsi, szo- ba-konyhás lakásomat elcserélném váci ta­nácsiért. Telefon: Vác 11—531/1. Egyetemi felvételi vizsgára és állami nyelvvizsgára előkészítő tanfolyamok indulnak a váci Művelődési Központban. Tájékoztatás és jelentkezés a helyszínen, szept. 27-ig. Kisipari sötét kombi- náltszekrény, 2,30 mé­ter hosszú, kétezer fo­rintért eladó. Vác, Degré A. utca 1. föld­szint 3. (érdeklődés: minden délután két órától.) _______________ Sü rgősen eladnám UF-s rendszámú, ga­rázsban tartott, meg­kímélt, 1200-as Zsigu­limat. 1982-ig érvényes műszakival. Érdeklőd­ni lehet: mindennap 17 órától: Dunakeszi Gyártelep, Garas ut­ca 24. I. emelet 5. (Új lakótelep). Albérleti szobá"JIR!£f*,íWő részére — különbejá- rattal és fürdőszobá­val — kiadó: Vác- Deákvár, Bacsó Béla út 40. ISSN 0H3-21M (Váci Hírlap)

Next

/
Oldalképek
Tartalom