Pest Megyi Hírlap, 1980. szeptember (24. évfolyam, 205-229. szám)

1980-09-12 / 214. szám

1980. SZEPTEMBER 12., PÉNTEK ~^ÚAap Szolidaritási hét Ifjúmunkás és iparitanulo-napok Ma nagygyűlés a művelődési központban A szolidaritási hét esemé­nyei között az első az az if­júsági nagygyűlés, melyet ma délután 4 órakor rendez a KISZ -városi bizottsága a Jó­zsef Attila Művelődési Köz­pontban. * Záhorszky Árpád, a KISZ városi bizottságának titkára tájékoztatása szerint ez alka­lommal a dél-amerikai népek fel­szabadító mozgalmai mel­letti szolidaritásukat nyilvánítják ki a KISZ-fia- talok. Az ünnepségen, mely egyben a szolidaritási hét vá­rosi megnyitója, részt vesznek a hazánkban tanuló chilei és bolíviai diákok, akiknek mű­Duna-parfi lakótelep, 1090 A Városépítési Tervező Intézetben elkészítették a Duna-parii lakótelep továbbépítésének terveit, melyeknek makettjét már megkapta a városi tanács. A képen látható épületek, közintéz­mények elhelyezésének, építésének terveit októberben hagyja véglegesen jóvá a városépítési tudományos tanács. Felszólalások nyomában... A megoldás még késik A választásokat előkészítő tanácstagjelölő gyűléseken fel­szólaló helybeli lakosok közül többen is érdeklődtek a város szennyvízelvezetésének rend­szeréről, a tisztítás és kezelés kiterjesztésének lehetőségeiről. A Pest megyei Víz- és Csa­tornamű Vállalat igazgatója, Barta Antal éppen a tanács végrehajtó bizottságának ked­di ülésén tájékoztatta a vb-t, így mi is a legfrissebb infor­mációkkal szolgálhatunk: A város szennyvízrendszerét a MÉLYÉPTERV 1965-ben ter­vezte, majd hat évvel később áttervezte. A szennyvízmű épí­tését a Dunakeszi—Fót tár­sulati beruházásban — a Ta­tabányai Szénbányák Vállalat kezdte el, s a tervek szerint 1975. tavaszára kellett volna elkészülniük a munkákkal. Minthogy az építési határidő­ket nem tartották be. s mert az új lakótelep, az iskolák és óvodák működtetése elenged­hetetlenül szükségessé tette. 1976. április elején a telep ideiglenes jelleggel megkezd­te a szennyvizek fogadását. (Azóta is így — ideiglenesen — üzemel!) A telepre ma naponta 2 ezer 200 köbméternyi szennyvíz ér­kezik. Tekintve, hogy az ere­detileg tervezett biológiai tisztításhoz szükséges gáz-gé­pészeti rendszer nem épült meg, s így a víz biológiai tisz­tításából kibocsátott víz után a vállalat szennyvízbírságot kénytelen fizetni. A négy év­vel ezelőtt felszerelt automa­tika rendszer máris felújítás­ra szorul, noha még nem is üzemelt A helybeli gyárak, üzemek egyre jobban sürgetik a telep teljes üzembe helyezését, hiszen most sem a konzervgyár sem a hűtőház, sem a szomszédos Fót ipari üzemeinek szennyvi­zét nem tudják fogadni, vi­szont a jelenlegi — ideiglenes — tisztítási rendszer nem te­szi lehetővé, hogy a napi 2 ezer köbméternyinél több vi­zet tisztítsanak meg, és jut­tassanak a folyóba. pasztalataikat a szocialista munkaverseny-mozgalomról. A vitaindítót Vonczem István, az MSZMP városi bizottságának gazdaságpolitikai reszortvezető­je tartja. Este disco és bál színesíti az eseménysorozatot, mely szeptember 22-én város­politikai fórummal foly­tatódik. Ennek előadójául Metykó Gyuláné tanácselnököt akar­ják megnyerni a szervezők. Téma: a város fejlődése,ered­ményei a most záruló tervcik- iusban. Szeptember 28-án a jármű­javító sporttelepe lesz a szín­helye az ifjúmunkások és szakmunkástanulók olimpiájá­nak. A versenyen edzettségük­ről, ügyességükről is bizony­ságot tehetnek a jelentkezők kispályás labdarúgásban, a kézilabda-, a lábtenisz- és az asztalitenisz-versenyeken, ösz- szetett honvédelmi versenyre is sor kerül. E napon, a fegy­veres erők napján avatják fel a jelentős társadalmi segítség­gel épült új lőteret. Október 6-án és 7-én megyei rendezvény színhelye lesz a város: szakmai-politikai vetélke­dőt rendeznek \ a megye szakmunkásképző in­tézetei és az azokat patronáló vállalatok, üzemek közös csa­patainak részvételével. Szerdán Előadás nemzetközi kérdésekről A városi pártszervezetek propagandistáinak és reszort­vezetőinek tartanak előadást szerdán a József Attila Műve­lődési Központban időszerű nemzetközi kérdésekről. Paitel Klára, az MSZMP Dunakeszi Városi Bizottságának agitációs és propaganda reszortvezetője pedig rövid áttekintést ad az 1939/81-es oktatási év tartalmi és szervezeti feladatairól. Zebrán gázolt ' Szabálytalankodott, fizet A Váci Járási Városi Rend­őrkapitányság szabálysértési előadója kétezer forintra bír­ságolta Dombóvári Vilmos helybeli lakost, aki Gödön, az autópihenőnél a gyalogátkelő­helyen elütötte Makrai Zsolt 8 éves gyermeket. A kisfiú 8 napon belül gyógyuló sérülése­ket szenvedett. A közúti közle­kedés rendjének megzavarása miatt, a pénzbüntetés mellett, három hónapra bevonták a szabálytalankodó autós jogo­sítványát is. A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA Akció indult Tiszta, csinos munkahely Erkölcsi elismerést kaptak A MÁV Dunakeszi Jármű­javító Üzemének vezetői az év elején tisztasági és munkahely- csinosítási akciót hirdettek az üzemrészek között. Mindenek­előtt a szocialista brigádok részvételére számítottak. A versenyt most értékelték, s a bírálók örömmel állapíthatták meg; az akciónak osztatlan sikere volt a járműjavítóban. Nyolcvankilenc brigád csat­lakozott a felhíváshoz, vállalták a munkahelyek rend­betételét, a környezet parkosí­tását, szépítését, voltak brigá­dok, melyek az új létesítmé­nyek felett vállaltak védnök­séget; Szekeres László üzemi ver­senyfelelős 4537 társadalmi munkaórát könyvelt be, szá­mos újítóötletet jegyzett fel, melyekkel a brigádok tagjai az anyagmozgatást korszerűsí­tették, ésszerűsítették a táro­lást. Az V. üzemrész brigád­jai egyszerűsítették az anyagmozgatást, hogy egység­kosarakat, tárolólapokat készí­tettek. A brigádok a vas-, a fém. és az egyéb hulladékokat össze­gyűjtve, rendszerezve lehető­vé tették azok újbóli felhasz­nálását. Ugyancsak gondos­kodtak a javításnál keletkező olaj- és zsírmaradék össze­gyűjtéséről, tárolásáról is, jelentőseit hozzájárulva az üzemek anyag- és energia­takarékossági tervének meg­valósulásához. A III. üzemrész közössége a környezet szépítésében tűnt ki. Munkájukat rendezett park, sok színben pompázó virág­ágyások dicsérik. Részt vállaltak az akcióból az alkalmazottak is. Iratrende­zéssel, a sokéves dokumentu­mok selejtezésével járultak hozzá a tisztasági és munka- hely-csinosítási akció sikeré­hez. Megszépültek, lakályosab­bá váltak az irodák és a kör­nyező zöldterületek is. Mind­ezek értékét' az növeli, hogy ez a verseny eleve csak erkölcsi elismeréssel kecsegtetett: a legtöbb, legszebb munkát produkáló 34 brigádot a jár­műjavító vezetői oklevéllel ju. talmazták. Fektetik a vezetéket A Dunáké ifi lakótelep most épülő központi fűtőművéhez fektetik a szennyvízelvezető, 300 milliméteres vezetéket a Pest megyei Állami Építőipa­ri Vállalat dolgozói. A képen: csőtagot emelnek a helyére. Közösen a gyermekekért Korszerű, új tanműhely Korszerű, minden igényt ki­elégít ... Ilyen jelzőket hal­lottam a szakemberek szájá­ból, osztatlan elismeréssel be­széltek a szakmunkásképző nemrégiben elkészült új tan­műhelyéről, melynek pedagó­gusai, szakoktátói nagyszerűen ki is használják lehetőségei­ket. Moziműsor hét napra Vörös Csillag filmszínház: Ma este a Volt egyszer egy vadnyugat című kétrészes, amerikai—olasz koprodukció­ban készült westernt játsszák. — Szombaton és vasárnap a felnőtteknek A jó, a rossz és a csúf című olasz westernfilmet vetítik, a gyermekek szovjet mesefilmet, a Mese Szaltán cárról-t nézhetik meg. — Hétfőn és kedden magyar bűnügyi film pereg, a címe: Az áldozat. — A hét első két napján az óvodásoknak külön vetítik a Csodabogyó mese­filmsorozatot. — Csütörtökön és jövő pénteken olasz vígjá­ték kerül műsorra, a Blöff. József Attila filmszínház: Vasárnap itt is a Volt egyszer egy vadnyugat-ot vetítik, ti­zennégy évesnél idősebb nézők számára. — Hétfőn Az áldozat lesz a műsor. — Szerdán ame­rikai filmet vetítenek: A do­minó elv-et. — Csütörtökön régi magyar filmet újítanak fel, a Csendes otthon című vígjátékot. Új tagokra várnak Mozgalmas közművelési évkezdet Taníolyamok/ szakkörök, klubok, szórakoztató műsorok — Lehet-e még jegyet kap­ni? — Noha még a plakátok ki- ragasztása előtt a jegyek egy része elfogyott, még hozzá le­het jutni néhányhoz az üze­mi közönségszervezőknél és a központ pénztárában. Válasszon! — Hogyan alakul klubjaik és szakköreik működése az új évadban? — A József Attila ifjúsági klub. melynek vezetője Ve­tési Imre, minden hétfőn és csütörtökön este hat és fél tíz között tartja rendezvényeit. A Kölcsey utcai ifiklub Szű­rös Mária vezetésével szer­dán és pénteken várja vendé­geit ugyanebben az időben. Az eszperantisták szerda dél­utánonként négy órától várják régi tagjaikat és mindazokat, akik e nyelvvel ezután kíván­nak megismerkedni. Szakkö­reink is megkezdték a nyári szünet után tevékenységüket. A képzőművészetit Lengyel István vezeti. Hétfőn délután fél öttől fél nyolcig jelentkez­hetnek itt az érdeklődők. A fotósok keddenként délután három és este hét óra között tartják foglalkozásaikat Üve­ges Imre vezetésével. Párat­lan hetek csütörtöki napjain lehet jelentkezni a filatelisták közé, délután három és este hat óra között. Fórum — Mondana előzetest a kö­vetkező hetek programjából? — Szeptember 21-én, va­sárnap délelőtt 10 órakor Le­kente Péter lesz a gyerekek vendége, ám — mivel a Kalá­ka együttes ebben az időben külföldön lép fel — a falraga­szokon meghirdetettől elté­rően a Karasai pantomim- együttes kíséretében. Végül lesz még egy, elsősor­ban a helybéli autósokat és motorosokat érdeklő esemény a művelődési központban: a közlekedésbiztonsági ta­nács, a népfront városi bizott­sága és a szakmaközi bizott­ság szeptember 26-án közleke­dési fórumot tart. A biztosítás és a kárrendezés új rendsze­réről. a helyi közlekedés gond­jairól és a vezetéssel kapcso­latos egészségügyi kérdések­ről nyerhetnek új ismereteket az érdeklődők. Most például azzal rukkol­tak elő, hogy elvállalták a 3-as és 4-es számú általános iskola hetedik és nyolcadik osztályában a politechnika ok­tatását. Sajnos a város másik két ál­talános iskolájának növendé­kei — a nagy távolság miatt! — nem vehetik igénybe a tan­műhely nyújtotta lehetősége­ket. Őket úgy kárpótolják, hogy számukra szakkört indí­tanak ebben a tanévben. MSZBT-vetélkedő Az olimpia városa A járműjavító MSZBT-tag- csoportja kezdeményezett ve­télkedőt Moszkva, az olimpia városa címmel Dunakeszi is­koláiban, üzemeiben. Az álta­lános iskolák csapatai szep­tember 22-én délután 3 órakor a művelődési központban ve­télkednek, míg a felnőttek versenyét október 3-án tart­ják. Több fényt! A város forgalmasabb útvo­nalain korszerűsítik a közvi­lágítást. Az Élmunkás utca, a Kossuth Lajos utca és a Ti­sza utca egy szakaszán kicse­rélik a közvilágítási lámpá­kat, míg a Nap utcában újabb lámpákat helyeznek el, s a Rumpa földeken is több lesz a fény estétől pirkadatig. Anyakönyvi hírek Született: Tóth László és Lóránt Katalin: Krisztina, Ko­vács Gábor és Major Anna: Gábor, Zsikovszky József és Újvári Erzsébet: Bernadett, Tóth András és Papp Ilona: Mónika nevű gyeremeke. Házasságot kötött: Ábri Zol­tán Mátyás Teréziával, Ozs- várt István Koblán Judittal, Szabó János Kátai Erikával, Bolváry József Hazai Zsuzsan­nával. Elhunyt: Lipótváry Mihály (Katona József u. 46.), Kotlán József (Dimitrov u. 17.), és Apfel József (Honvéd u. 20.). Az oldalt írta: Bányász Hédi Fotó: Barcza Zsolt és Enyedi Lajos vészegyüttese műsorral kö­szönti a helybeli ifjúkom­munistákat. Szeptember 17. és október 12. között rendezik a városban az ifjúmunkás- és szakmun­kástanuló-napokat. A megnyitót 17-én, szerda délután 4 órakor a 201. számú ipari szakmunkáskép­ző intézet kollégiumában ren­dezik. amatőr képzőművészeti kiállítással egybekötve. Más­nap délután ugyanebben az időben a város ifjúsági szocia­lista' brigádjainak vezetői és az üzemi munkaverseny-fele- lősök, valamint a fiatal mű­szakiak és közgazdászok taná­csainak vezetői cserélik ki ta­Az egész épület, a nyíló­csukódó ajtók, az innen is, on­nan is megszólaló hangok azt jelzik: megkezdődött az új közművelődési évad a József Attila Művelődési Központban. Kongrssszus Szőnyi Lajos igazgató a Vas­utasok Szakszervezete Orszá­gos Központjának munkatár­saival nem kisebb eseményről tárgyal, mint a szakszervezet kongresszusának előkészítésé­ről, lebonyolításáról. A József Attila Művelődési Központ ad ugyanis otthont, a szervezett vasutasok tisztújító kongresz- szusának november 8—9-én. Veress Tamás közművelődé­si előadót kérdeztem hát a kö­vetkező hét programjáról. — Ma (pénteken) este a könyvtárban a dél-amerikai né­pek életét bemutató fotódoku­mentációs kiállítás nyílik. A nagyteremben a dunakeszi fia­talok rendeznek szolidaritási nagygyűlést — mint erről fen­tebb beszámolunk. — Szom­baton az üzem két nyugdíja­sát búcsúztatják a kollégák. Szerdán a város propagandis­tái tanévnyitó tanácskozásá­nak adunk otthont, csütörtö­kön az ifjúsági szocialista bri­gádok vezetői találkoznak ná­lunk. — A politikai rendezvények mellett szerveznek-e szórakoz­tató műsorokat? — Klubjainkban megin­dult az élet, munkaterv sze­rint dolgoznak. A közönség szórakoztatását pénteken este a Hofi-kabaré szolgálja, me­lyen Hofi Gézán kívül szín­padra lép Külkey László érde­mes művész. Angyal János pa­rodists, Payer András és Ha­vasi Viktor zeneszerző, éne­kes. Faragó Péter és Hegedűs Csaba, a birkózóválogatott ka­pitánya. Ezzel a műsorral kap­csolatban azt kérjük közönsé­günktől, hogy tizennégy éven aluliakat ne hozzanak maguk­kal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom