Pest Megyi Hírlap, 1980. augusztus (24. évfolyam, 179-204. szám)
1980-08-22 / 196. szám
PEST MEGYEI VUÁS PiiMHÄRjAl, EGYESÜLJETEK! A7. MSZMP-PEST AXeGYEI BIZOTTSÁGA, ÉS A MEGYEI TANÁCS LAP^A. XXIV. ÉVFOLYAM, 196. SZÄM Ára 1.20 forint 1980. AUGUSZTUS 22., PÉNTEK ALKOTMÁNYUNK KÖSZÖNTÉSE Az alkotmány finnepén, szerdán az Országház épülete előtt több ezer érdeklődő jelen, létében tartották meg a hagyományos tisztavató ünnepséget. Az állami zászló előtt díszőrség sorakozott fel, a térre bevonultak néphadseregünk új tisztjei, az emelvényen elfoglalták helyüket az ünnepség meghívottal, köztük Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KISZ Központi Bi. zottságának első titkára, Borbándi János, a Minisztertanács elnökhelyettese, Farkas Bertalan alezredes, az első magyar űrhajós. Jelen volt az ünnepségen Nyikolaj Szilcsenko vezérezredes, a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erői főparancsnokának magyarországi képviselője és Vlagyimir Szi- venok vezérezredes, az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet déli hadseregcsopori parancsnoka. A Himnusz elhangzása után felolvasták a honvédelmi miniszternek a tisztavatás al. kalmából kiadott parancsát, majd a fogadalomtétel után Czlnege Lajos mondott beszédet. Ezután színes vízi és légi parádéban gyönyörködhettek a budapestiek, a tévékészülékek előtt az ország, este pedig színpompás fénykoronát varázsolt a fővárosra az ünnepi tűzijáték. Csütörtökön délelőtt katonai tiszteletadással levonták az állami zászlót az Országház előtti Kossuth Lajos téren, valamint a gellérthegyi felszabadulási emlékműnél a magyar nemzeti lobogót és a nemzetközi munkásmozgalom vörös zászlaját. _ Augusztus 20-án, az alkotmány napja és az új kenyér ünne.jén Nagykőrösön rendezték Pest megye központi ünnepségét. Az alkotmány törvénybe iktatásának 31. évfordulójára rendeztek megemlékezéseket a megye hét járásában is. A szép ünnepen újabb létesítményekkel, gyermekintézményekkel is gyarapodtak a városok és a községek. A Minisztertanács ülése k » NÉGY MEGYE NAGYGYŰLÉSE BESZÉDET MONDOTT KOROM MIHÁLY, GYŐRI IMRE, PÚJA FRIGYES, ÁBRAHÁM KÁLMÁN Bács-Kiskun megye augusztus 20-i ünnepségét Kiskunfélegyházán tartották meg. A város főterén felállított dísztribünön a megye párt- és állami vezetői, a helyi tömegszervezetek, intézmények, mező- gazdasági és ipari üzemek képviselői mellett megjelent Mo- gyari Béla őrnagy, kiképzett űrhajós, Kiskunfélegyháza szülötte és Vlagyimir Alekszand- rovics Dzsanlbekov űrhajós ezredes. A nagygyűlésen, amelyen a környékbeli települések lakóival együtt tízezren vettek részt, Korom Mihály, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára mondott ünnepi beszédet. — A nemzeti ünnepekről a megemlékezés mindig jó alkalom arra is, hogy együtt és az ország nyilvánossága előtt beszéljünk közös dolgainkról. A mostani számadásnak és számvetésnek — nyugodt szívvel, büszkeséggel is mondhatjuk — az lehet az alaoja, hogy hazánk belső helyzete kiegyensúlyozott, a Magyar Népköz- társaságban szilárd a munkáshatalom, teljességében érvényesül az az alkotmányos elv, hogy nálunk minden hatalom a dolgozó népé. — A társadalmi összefogás — mutatott rá Korom Mihály — további előrehaladásunk nélkülözhetetlen és szinte kimeríthetetlen erőforrása. Társadalmunk nyugodt, kiegyensúlyozott közérzete, az emberek munka- és életkedve igazolja. hogy jó úton járunk — mondotta befejezésül. Tapolcán, a Viszlói-patak völgyében tartották meg szerdán Veszprém megye alkotmányi ünnepségét. A nagygyűlésen Győri Imre, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a KR agitá' dós és Dropagandaosztálvánal rendezett nagygyűlésen Púja Frigyes, az MSZMP KB tagja, külügyminiszter mondott beszédet. Szocialista építőmunkánk egyik döntő tényezőjeként említette, hogy immár három és fél évtizede viszonylag béké3 nemzetközi körülmények között dolgozhatunk. Hazánkat a testvéri barátság és a sokoldalú együttműködés, erős szálai fűzik a szocialista közösség többi országához, elsősorban annak fő erejéhez, a Szovjetunióhoz. ... . j i A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. A Minisztertanács tudomásul vette a Bemard Coard grenadai miniszterelnök-helyettes magyarországi tárgyalásairól szóló beszámolót és döntött a magyar—grenadai kétoldalú kapcsolatok ■ elősegítését célzó tennivalókról. A kormány megtárgyalta és elfogadta a fogyasztási szolgáltatások szervezeti formáinak korszerűsítéséről és a magánkisipari szolgáltató tevékenységnek fejlesztéséről szóló előterjesztést. Megállapította, hogy az elmúlt évtizedben a tervszerű fejlesztés nyomán országosan létrejöttek a szolgáltatások továbbfejlődésének korszerű anyagi-műszaki bázisai. A lakosság ellátási színvonalának további emelése, a kialakított hálózat hatékonyabb működtetése érdekében szükségessé vált a szervezetek korszerűsítése. A Minisztertanács ezért úgy határozott, hogy egyfelől az állami és szövetkezeti szolgáltatóiparban korszerűsíteni kell a jelenleg már működő szervezeteket, másfelől ki kell alakítani azokat a szervezeti formákat is, amelyek jobban alkalmazkodnak a szakmailag és testületileg differenciált igényekhez. A szolgáltatási rendszer továbbfejlesztése nem von el munkaerőt a népgazdaság más területeiről. A jogi szabályozás lehetőséget ad bedolgozók, családtagok, illetve másodállásban dolgozók kiterjedtebb foglalkoztatására e szolgáltatási területeken. Az egyes szervezeti formák működési és gazdálkodási feltételeit úgy kell megállapítani, hogy azok biztosítsák a szervezetek gazdasági érdekeltségét a szolgáltatásokkal kapcsolatos igények mind teljesebb kielégítésében. El kell érni, hogy az egyszerűbb irányítási és gazdálkodási formák tegyék lehetővé az önálló gazdálkodási képesség kialakulását, s azt, hogy a jelenleginél kisebb szervezeti egységek rugalmasan alkalmazkodjanak az igényekhez. A Minisztertanács megállapította, hogy a szövetkezeti érdekképviseleti szervek aktívan részt vettek az előkészítő munkában és javaslataikkal előse- gitették a fogyasztási szolgáltatás szervezeti formáinak korszerűsítésére irányuló javaslatok kidolgozását. A szolgáltató szervezet továbbfejlesztésében is a gazdaságirányító szerAz ENSZ Biztonsági Tanácsa szerda este hozott határozatában élesen elítélte Izraelt, amiért Jeruzsálemet „örökös és oszthatatlan”, fővárosává nyilvánította, s felszólított minden országot arra, hogy költöztesse el nagykövetségét Jeruzsálemből. A határozatot 14 szavazattal fogadta el a testület. A szavazásnál egyedül az Egyesült Államok tartózkodott A most megszavazott határozat erősen letompított változata annak a határozattervezetnek, amely az ENSZ iszlám zott ki és terjesztett a BT elé. Ez utóbbi gazdasági, diplomávek, a tanácsok, a szövetkezeti érdekképviseletek együttes munkájára van szükség. A Minisztertanács megtárgyalta és jóváhagyólag tudomásul vette az 1981. évi mező- gazdasági árintézkedésekre és az élelmiszer-gazdaság ármechanizmusában teendő változtatásokra vonatkozó javaslatot. (Ezzel kapcsolatos interjú a 3. oldalon.) Az intézkedések fokozzák az árak befolyásoló szerepét, takarékosabb energia- és anyagfelhasználásra ösztönöznek, erősítik a hatékonysági követelmények érvényesülését és a termelés növelésében való érdekeltséget. A felvásárlási árak alakulását, az ármechanizmus működését a kormány folyamatosan figyelemmel kíséri, s a szükségessé váló esetleges módosításokról megfelelő időben dönt. Az intézkedésekről a Mezőgazdasági és Élelmezés- ügyi Minisztérium részletes tájékoztatást ad. A kormány elfogadta a KNEB elnökének jelentését az általános iskolai tanulók nevelési, oktatási és szociális feltételeinek alakulásáról. Megállapította, hogy az utóbbi években, valamint a helyszíni vizsgálat alatt és azt követően számos intézkedés, kezdeményezés történt a szociális feltételek — a napközi otthoni és diákotthoni ellátás, az étkeztetés, az iskolaegészségügy — javítására. Ügy határozott, hogy az illetékes szervek dolgozzanak ki átfogó, közös intézkedési tervet az általános iskolák összehangolt fejlesztésére. Szükségesnek tartja, hogy a vállalatok, a szövetkezetek és az intézmények társadalmi munkával fokozottabban járuljanak hozzá az iskolák, napközi otthonok működési körülményeinek javításához. Szerződés oksó ólakra A Hungahib sikere Herceghalom sajtótájékoztatója az 0M£K-on NEMZETI EGYSÉGBEN, BÉKÉS, BOLDOGABB HOLNAPUNKÉRT S. Hegedűs László ünnepi beszédét mondja, mellette, ba’ról Jobbra: Balogh László, Czank János, Csípő Balázs és Vágvölgyi’ József bujkált a nap a felhők mögött, de mégis ünnepi hangulatot tükröztek Nagykőrös utcái, ahol Pest megye központi alkotmánynapi ünnepségét rendezték. Nem sokkal 10 óra után már'sötét ruhás, fehér in- ges emberek siettek a Toldi Miklós Élelmiszeripari Szak- középiskolába. Legtöbben a jó munka örömével érkeztek. Hiszen itt az Alföld kapujában sem volt könnyű a legnagyobb mezőgazdasági tennivaló, az aratás. Magtárakban már a búza, befejeződött a betakarítás, melyet a munkások segítettek, gépalkatrészekkel, s országszerte mindenfelé kétkezi munkával is. A szakközépiskola, az ünnepség színhelye előtt a Nagykőrösi Konzervgyár egyenruhás fúvószenekara adott térzenét. Bensőséges hangulatú eseménnyel kezdődött a megemlékezés. Az oktatási módszevezetője mondott ünnepi beszédet. Bevezetőül kiemelte, hogy az egységben való további eredményes munka és helytállás, az ismert nehezebb feltételek közötti biztonságos, kiegyensúlyozott előrehaladás szándéka uralta a párt XII. kongresszusára felkészülést is. mind a kommunisták, mind pedig a pártonkívüliek körében. — Most azon van a sor, hogy mindenki a saját napi. konkrét munkájában, a maga területén és helyén tanúsítson fegyelmezettséget, harcoljon a jobb minőségért, s bánjon felelősen, ésszerűen a gondjaira bízott javakkal. Tamásiban, a Tolna megyei iparosodó járási székhelyen László, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára, Pest megye 24, választókörzetének országgyűlési képviselője, Balogh László, az MSZMP Pest megyei Bizottságának titkára, Czank János, az MSZMP Központi Bizottságának politikai munkatársa, Vágvölgyi József, a Pest megyei Tanács általános elnökhelyettese, Fodor László, a Szakszervezetek megyei Tanácsának titkára, dr. Monori Balázsné, a Hazafias Népfront Pest megyei Bizottságának alelnöke és Tóthné Fiel Mariann, a KISZ Pest megyei Bizottságának titkára. Jelen volt az eseményen V. A. Vlktorovics, az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet déli hadseregcsoport egyik alakulatának főtisztje. S. Hegedűs László, a HNF Országos Tanácsának titkára mondott beszédet Csütörtökön az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszer- ipari Kiállításon a KGST-or- szágok kiállítóinak napját rendezték meg. Az esemény színhelyén, az A-pavilonban Lakatos Tibor, mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes értékelte a KGST- országok szakmai együttműködését és körvonalazta a további tennivalókat. A kiállításon tegnap a sertéstenyésztők szakmai rendezvényeire is sor került, így egyebek között a Herceghalmi Kísérleti Gazdaság Hungahib Sertéshústermelési Rendszere sajtótájékoztatót és termék- bemutatót tartott. — A Hungahib 180 mező- gazdasági üzemmel áll kapcsolatban és azok évente egymillió hízott sertést adnak át a feldolgozóknak — mondta Gámán József rendszervezető. A tájékoztató során elmondták, hogy bár a termelési rendszer nem tartozik az ország legnagyobb hasonló rendeltetésű szervezetei közé, eredményei alapján mégis kiérdemelte a szakmai közvélemény figyelmét. A húsgyárak, így a tájékoztatón jelenlévő Pápai Húskombinát képviselői is elismerően nyilatkoztak a herceghalmiak, illetve az általuk integrált partnergazdaságok tevékenységéről. A rendezvényen, amelyen megjelent Balogh László, az MSZMP Pest megyei Bizottságának titkára és Csonka Tibor, a Pest megyei Tanács elnökhelyettese, bejelentették, hogy a Hungahib—39-es hibrid konstrukció aranyérmet, a H—50-es ezüstérmet nyert. A legszebb koca díját a rendszer nagy fehér tenyészetéből származó kocasüldő nyerte el. Két apaállat is aranyérmet kapott. Horváth László, az Agrober vezérigazgató-helyettese azt közölté a résztvevőkkel, hogy együttműködési szerződést írtak alá a Hungahib Termelési Rendszerrel, amelynek értelmében a partnergazdaságoknak állattartó-épületeket terveznek és készítenek. Ezeknek az ólaknak a legfontosabb tulajdonságuk az olcsóság, gyors kivitelezés. A tenyésztőkkel közösen olyan épületeket húznak fel, amelyek a kisebb energiafelhasználást igénylő természetes tartáshoz állnak közelebb. Pest megyében például a tápiógyörgyei termelőszövetkezetben épül ilyen telep. Az OMÉK-on résztvevő gazdaságok közül a kerepes- tarcsai Szilasmenti Termelő- szövetkezet ezúttal is hű volt vásári hagyományaihoz, újdonságokkal lepte meg a látogatókat. Bemutatták a tár- kqnyecetet, amely a legkülönbözőbb ételek, de főleg vadhúsok ízesítésére használható fel. Másik új termékük a zöldségecet: különféle fűszereket és zöldségeket tartalmaz. V. B. KÖZELET Lázár György, a Miniszter- tanács elnöke a Torun környéki augusztus 19-i vasúti katasztrófával kapcsolatban részvéttáviratban fejezte ki együttérzését Edward Ba- biuchnak, a Lengyel Népköz- társaság Minisztertanácsa elnökének. Maszajosl Nagao alelnök vezetésével elutazott Budapestről a japán béketanács küldöttsége, amely az Országos Béketanács meghívására tartózkodott Magyarországon. A delegáció megbeszélést folytatott az Országos Béketanács — Sebestyén Nándorné elnök vezette — küldöttségével a japán és a magyar békemozgalom kapcsolatának fejlesztéséről. I ciaS és katonai szankciókat indítványozott Izrael ellen, és — határidőt is szabva — követelte, hogy Izrael hatálytalanítsa Jeruzsálemre vonatkozó törvényét (További közel-keleti híreink a 4. oldalon.) A Biztonsági Tanács határozatai Élesen elítélte Izraelt W Mi a társadalmi haladás, a szocializmus, a népek szabadsága és a béke érdekében folytatjuk nemzetközi tevékenységünket. Heves megye központi alkotmánynapi ünnepségét Hatvanban, a város szabadtéri színpadán rendezték meg. Az * alkotmány törvénybe iktatásá- ’ nak jelentőségéről, hazánk fejlődésének eredményeiről, Ábrahám Kálmán építésügyi és L_ városfejlesztési miniszter szólt ~ ünnepi beszédében. ,. s ' — Az elkövetkező Időszak - ban — mondta a miniszter — t csak azok a gyártási ágak, vál- lalatok, szövetkezetek kapnak- támogatási,, amelyek nemzet- ; közi mércével mérve is jól í hasznosítják az anyagot, az- energiát, a termelőeszközöket, az emberi munkát. ■»■*... reiről, felszereltségéről me- gyeszerte ismert Élelmiszer- ipari Szakközépiskola tanácstermében Kocsis Jánosné, Nagykőrös város tanácselnöke avatta fel Elődné Pászthy Magda textilművész nagyméretű rusztikus kompozícióját. Az avatóünnepségen Horváth Eva, a szakközépiskola tanulója mondta el Garai Gábor: Bizalom című versét. A Himnusz hangjaival kezdődött az iskola aulájában az alkotmány törvénybe iktatásának 31. évfordulójára rendezett megyei ünnepség. Üjabb szavalat következett. Asztalos Sándor: Szabad életünk című költeményét Pintér Katalin tanuló adta elő. Csípő Balázs, a Hazafias Népfront Nagykőrös Városi Bizottságának titkára nyitotta meg az ünnepséget. A nagygyűlésen részt vett S. Hegedűs