Pest Megyi Hírlap, 1980. augusztus (24. évfolyam, 179-204. szám)
1980-08-01 / 179. szám
4 A PEST MEGYEI HÍRLAP MELLÉKLETE Televízió RÁDIÓFIGYELŐ HALLÓ, ITT MOSZKVA! — Csak most teszem szóvá, mert már aludtunk rá néhányat. Vasárnap indult, a moszkvai olimpia atlétikai versenyeinek negyedik napján, a gerelyhajításban Németh Miklós, az előző, a montreali olimpia aranyérmese, s Paragi Ferenc, e szám világrekordere. A rádióhallgatók remek helyszíni riportban, a Halló, itt Moszkva! című népszerű műsorban, az eseménnyel egyidejűleg, osztozhattak az izgalmakban s lehettek — a versenyzőkkel szintén egy időben — részesei a csalódásnak. Változtathatatlan tény, hogy Paragi, mert hajításával — a gerelyt ugyanis hajítják, nempedig „dobják”, bár utóbbiként emlegetik riportereink —, nem jutott túl a 80 méteren, ezért be sem jutott a nyolcas döntőbe, de Németh sem járt sokkal jobban. A nyolcas döntőben nyolcadik —merjük kimondani: utolsó — lett: 82.40-nel. Milyen messzire került tőlünk, egyszeriben, a bűvös s az olimpiai aranyhoz szükséges 90 méter túlszárnyalása! Igaz: az olimpián nem a győzelem a fontos, hanem a részvétel. Mégis igaz, hogy áz olimpiai számokat űző sportolók — versenysportolók —, életében az olimpiai aranyérem a legfontosabb s legfényesebb. Vasárnap délután — aztán — a Magyar Rádió munkatársa, nemes emberi szándéktól sarkallva, interjút készített Németh Miklóssal. Az egykori olimpiai bajnok végtelenül megnyerőén, végtelenül emberien szólt a kudarcról. S arról is, hogy többen mondták már neki, ne induljon nagy versenyeken, de ő „azt” a szép befejezést megfutamodásnak tartotta volna, s inkább vállalta a kockázatot, a tiszteletre méltó küldetést: eljött — az olimpiai cím védőiéként — Moszkvába, ahol végül is rangját-címét- hírét nem tudta megvédeni. Nos, ebbe a „hír(H”-be szólt bele, szintén a legjobb szándékkal a rioorter. Valami olyasmit mondott: „Miklós... ne keseredj el... nézd. M’ki... az emberek elfelejteni nem fognak...” Ne áltassuk magunkat: mi, emberek. Ugyanis — mi, emberek! — feledékenyek vagyunk. Előbb- utóbb a dolgok rendje-módja szerint elfelejtjük Németh Miklóst. Mint ahogyan sok nagy versenyzőnket elfelejtettük már (történelmünk nagy alakjairól nem is beszélve); s akkor — mi okon, jogon? — lógna ki ebből a sorból éppen Németh Miklós. Az Olümposzon a halhatatlanok éltek: az istenek, közöttük a legnagyobb, a minden jónak forrása, Zeusz, aki a legmagasabb csúcson trónolt. És a többiek? A nevüket könyvek őrzik. A könyvek nem felejtenek, csak az emberek. Az egykori olimpiai bajnokok neveit is könyvek őrzik, a sport- történet kötetei, mert az emberek elfelejtenék. Bár az is igaz: a legszebb dicsőség, a sportbéli halhatatlanság, egyszer, bekerülni oda. S „abban” a nagykönyvben csak kis-kicsiny hely jut azoknak, akik próbálkoztak az olimpiai címük megvédésével, de nem sikerült nekik. Talán így — ilyeténképp —, jutunk közelebb az igazsághoz, s a versenyzők lelkivilágának, hogy úgy mondjam, helyrebillenté- séhez. Nemcsak négyszemközt, hanem — a nyilvánosság előtt is. TUDÓSÍTÁS AZ ARATÁSRÓL. — Az egyik olimpiai hírösszefoglaló előtt, a Kossuth rádióban, szó esett az aratásról. Az Olümposz csúcsairól le-le kell jönnünk: mindennapi dolgaink közé: mindennapi dolgunkhoz. Az olimpiai adások mellett sok szó esik a mostani legfontosabb dolgunkról, az aratásról. Ennek is megvan — most! — az „olimpiai nehézségi foka”. Mint — a Berta Béla szerkesztette műsorban — hallottuk: „A kombájnok haladását zavarja a felázott talaj... Az aratás képe felemás... A húsz százalék nedvességtartalmú búzát meg kell kezdeni aratni... Az első időszakban szárítsuk ki a búzát... hideg levegővel járatva a ventillátort, anélkül, hogy begyújtanánk a kazánokat...” Az eredményre itt is — itt, a legjobban! — égető szükségünk van. Az országos mezőgazdasági vásár közelgő megnyitása kapcsán is készült riport. Ebből VASÁRNAP nak hetei. 19.10: Osváth Júlia operaáriákat énekel. 20.01: A Berlini Filharmonikus Zenekar Brahms* hangversenye. Közben: 20.55—21.15: A szép könyv törvényei. 22.20: Jascha Heifetz hegedül, Emanuel Bay zongorázik. 23.10: Hoffmann meséi. Részletek Offenbach operájából. 0.10: Dvorzsák: A természetben — dalciklus, vegyeskarra. PETŐFI RÁDIÓ 7.0«: A református egyház félórája. 7.30: Robert Köbler Bach- mü veket orgonái. 8.05: Mit hallunk? 8.30: Miska bácsi levelesládája. 9.00: László Margit és Réti József opcrettfeivételetböl. 9.23: Világvasárnap. Sediánszky János műsora. 10.26: A Magyar Rádió Karinthy Színpada. 11.23: Béres Honának hívják. Foglalkozása színművész. 11.53: Jó ebédhez szól a nóta. 12.50: Öz, a nagy varázsló. Frank Lyman Baum meseregénye. II. rész. 11.05: Híres előadók albuma. 14.33: Táskarádió. 15,30: A világ „másik” fele. Marinbátói a Sao Pauló-i Operáig. 16.00: János vitéz. Részletek. 16.35: Régi magyar dalok és táncok. 17.00: Slágerek mindenkinek. 17.55: Mit üzen a rádió? 18.33: N’ótakedvelőknek. 19.20:- Újdonságainkból. 20.01: A világirodalom gyöngyszemei. 20.10: A vasárnap sportja. Totó. 20.38: Társalgó. 22.35: A Ragtime megtudtuk; „... a gépigényt negyven százalékban a kézigep elégíti ki..Érdeklődéssel várjuk: „Az ácsai tsz paradicsomtermelési gépsort... A gödöllőiek új jellegű r»lőszert ... mutatnak be”. S ami ugyancsak figyelemre méltó: „Egyedi gépeket nem lehet eladni ... gépsorokat láthatunk”: majd a mezőgazdasági vásáron. Mennyi mindent el lehet mondani tíz percben! A tízperces műsorban megszólalt Sárközi Péter professzor is, aki a talaj és a növény; az éghajlat és a növény; a növény és a növény közötti összefüggés jelentőségének kiemelése közben ilyeneket jegyzett meg: „Fokozott figyelmet kell a biológiai tényezőkre fordítani... Latba kell vetni valamennyi célravezető eljárást... A termelésben mindenkor a gazdaságosság fontos követelmény... Nem szégyen a feledésbe merült jó eljárásokat is elővenni..." Jó, ami jó. Ezt másképpen úgy is mondhatjuk: nemcsak a magvakat kell elhinteni, hanem a termést be is kell takarítani. Ez mindenféle aratásra — mindenféle eredményességre — messzemenően vonatkoztatható. Simon Gy. Ferenc Televízió GYILKOS AZ ESŐBEN NSZK bűnügyi tévéfilm. Irta: Harald Vock. Rendező: Alfred Weidenmann. Jensen gazda gyűlölködő, erőszakos, mindenkit megalázni és tönkretenni akaró természete miatt rendkívül népszerűtlen. Amikor meggyilkolják, a rendőrségi nyomozás csupa lehetséges tettesre talál. A valódi gyilkos leleplezésében az eső siet segítségükre ... Adás: kedd, augusztus 5., 2. műsor: 21.55. együttes játszik. 23.10: Kurt Weill zenés játékaiból. 3. MŰSOR 7.00: Szerb-horvát nyelvű műsor. 7.30: Német nyelvű műsor. 8.08: Romantikus kamaramuzsika. 9.40: Weber operáiból. 10.25: Üj zenei újság. 11.00: Neville Marri- ner vezényli a St. Martin-in-the- Fields-i kamarazenekart. 13.05: Sztárok sztereóban. 14.00: Kis magyar néprajz. 14.05: Veszélyes decibelek. Riport. 14.20: A kamarazene kedvelőinek. 15.28: Reneszánsz kórusmuzsika. 15.45; Montserrat Caballé operaáriákat énekel. 16.26: Így láttam Kodályt. 16.48: Hangfelvételek felsőfokon. 17.30: Évfordulók nyomában ... 18.10: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Fülöp Attila dalestje. Közben: kb. 18.45—kb. 19.03: A magyar széppróza századai. 19.40: Rádiószínház. 20.18: Felicia Weathers és Mártii Talvela operaáriákat énekel. 20.45: Töltsön egy órát kedvenceivel. 21.45: Zenélő nagyvilág. 22.31: A Francia Rádió Üj Filharmonikus Zenekarának hangversenye Messiaen műveiből. TELEVÍZIÓ 9.00: Tévétorna. 9.05: óvodások fümműsora. Kasper és az oroszlán. NDK-bábfilm. 9.25: Utazás egy mosolyért. Lengyel kisjátékfilmsorozat. VI. rész* Kalapvadászat (ism.). 9.55: Papírsárkány. Szórakoztató összeállítás kisdobosoknak. 10.35: Találkoztunk. EuróJEAN GABIN-SOROZAT AZ ELNÖK Francia film. Georges Simenon regényéből írta; Michel Audiard és Henri Verneuil. Fényképezte: Louis Page. Zene: Maurice Jarre. Rendező: «Henri Verneuil. Beaufort, Franciaország nyugdíjas elnöke egyedül él gyönyörű vidéki kastélyában, visszavonultan emlékiratain dolgozik. Most, hogy Chalamont, a volt titkára akarja megszerezni magának az elnöki széket, Beaufort biztos, benne, hogy hamarosan vendége érkezik ... Adás: szerda, augusztus 6., 1. műsor: 20.00. Rádió LEVÉL A SZOMSZÉDASSZONYHOZ Szél Júlia műsora. Milyen felnőtté válik egy kizárt gyermek? Egy egyedülálló fiatalasszony arra kérte a szomszédait szóban is, levélben is, hogyha később jön haza néha, engedjék be a gyermeket, míg hazaér, ö maga szívesen veszi, ha a gyerekek az ő lakásában találkoznak: alkalom arra, hogy megismerje őket is. Választ nem kapott: ha beesteledik, a többi gyereket behívják a játszótérről, csak az övéit senki. Miért van ez így? Adás: péntek, augusztus 8., Kossuth rádió: 16.05. pai gyermektalálkozó. 1L10: Hírek. 11.15: Carlo Gozzi—Hcltai Jenő: A Szarvaskirály. Mesejáték két részben. A békéscsabai Jókai Színház előadása, felvételről (ism.). 14.30: Berkes Péter: Az öreg bánya titka. 1. rész: Melyben megnyílik a föld és Kisvacak eltűnik (ism.). 15.00: Hangverseny népi zenekarra. Közvetítés a Magyar Néphadsereg Művelődési Házából, felvételről. — II. rész. 15.30: Vakáción a Mézga család. 8. rész: Egymillió dollár! 15.55: Marlene Dietrich-sorozat. A kék angyal. Német film. 17.25: Reklám. 17.30: Műsorainkat ajánljuk! 17.55: Lehet egy kérdéssel több? 18.25: Reklám. 18.35: a közönségszolgálat tájékoztatója. 18.40: Tévétorna. 18.45: Esti mese. 19.00: A Hét. 20.00: Hírek. 20.05: Tetthely. NSZK bűnügyi filmsorozat. Aki az ördöggel cimborái. 21.30: Sporthírek. 21.40: Egy-két-há-négy ... Könnyűzenei koncertsorozat négy részben. 22.40: Hírek. POZSONYI TV 14.00: Autó- és motorverseny, 17.25: Az alattvaló. NDK-filra. 19.30: Híradó. 20.05: Obeliszk. Szovjet film. 21.55: Komolyzenei műsor. 2. MŰSOR 17.40: Huckleberry Finn. Amerikai zenés film. 20.00: Irodalmi műsor. 20.30: Folklórműsor. 21.00: Zenei krónika. 21.40: Angol bifsz- tek. Tv-jelenet. Televízió PEST I MEGYÉI, melléklet e 1980. augusztus 4—10. H ÉT FŐ KOSSUTH RÁDIÓ 8.25: Kétzongorás trió. 9.00: Hel- tai Jenő versei. 9.10: A hét zeneműve. 9.40: Amerre a Galga folyik. 10.05: Kisiskolások műsora. 10.35: Cherubini—Martens: F-dúr szonáta. 10.42: Üj operalemezeinkből. 11.43: Utazás a Balaton körül. Eötvös Károly útirajza. 12.35: Válaszolunk hallgatóinknak. 12.50: Zenei érdekességek az elmúlt hét műsorából. 14.39: A századforduló irodalmának hetei. 14.54: Édes anyanyelvűnk. 15.10: Bemutatjuk új felvételeinket. 15.24: Winnetou. Kari May regénye. 16.05: A Szovjetunió népeinek zenéjéből. 16.20: A Stuttgarti kamarazenekar Per- golesi-f el vételeiből. 17.10: Az Állami Népi Együttes műsorából. 17.45; Árfórum. 19.15: A Rádió Kabarészínházának múzeumi hónapjai. Kernkabaré. 20.25: Töltsön egy órát kedvenceivel! 21.25: Van új a Nap alatt. 21.40: Szalay László nótákat énekel. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: A kamarazene kedvelőinek. 23.38: Alessandro Scarlatti-madrigálok. 0.10: Mészáros Ágnes táncdalaiból. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Nóták. 9.00: Slágermúzeum. 9.50: A sértődés anatómiája. Bárót! Szabolcs jegyzete. 10.60: Ze- nedélelőtt. 12.00: Árpássy Sándor cimbalmozik, Jónás Mátyás népi zenekara játszik. 12.33: Kis magyar néprajz. 12.38: Tánczenei koktél. 13.25: vámos Agnes és Kövecses Béla operettfelvételeiből. 14.00: Kettőtől ötig — a rádió kívánságműsora. 17.00: A „tehetetlen kor”. Beszélgetés a XIX. századi magyar reformmozgalomról. II. rész. 17.30: ötödik sebesség. 18.33: Zeneközeiben. 19.35: Az ABBA együttes története. 20.10: Bé- keffy Sarolta népdalokat énekel. 20.33: Nincs képem hozzá! 22.00: örökzöld dallamok. 23.15: Johann Strauss müveiből. 3. MŰSOR 9.00: Julius Caesar. Részletek. 9.50: Jerome Rose Liszt-műveket zongorázik. 11.05: Zenekari muzsika. 12.50: Aszály. Verseit elmondja: Csíki László. 13.07: Pet- rovlcs Emil: Szerb népdalok. 13.25: Üj dzsesszlemezeinkből. 14.10: Mahler: V. szimfónia. 15.25: Don Pasquale. Részletek Donizetti operájából. 16.35: Huszonöt perc beat. 17.00: A Magyar-vonósnégyes lemezeiből. 18.02: Láttuk, hallottuk. 18.30: A hét zeneműve. 19.05: A stuttgarti Bach-kollégium és a Gächingi kamarakórus hangversenye. 21.05: A Takács—Nagy vonósnégyes hangversenye. 22.05: James MyCracken operaáriákat énekeL POZSONYI TV 17.55: Szabina. NDK-film. 19.30 és 22.00: Híradó. 20.00: Barbora Rosselova. Tv-játék. 3. rész. 20.55: Szórakoztató műsor. 22.25: Lengyel zenés műsor. 2. MŰSOR 20.00: Ifjúsági zenei stúdió. 20.55: Vitorlák. Szovjet film. 1. rész. 22.30: Komolyzenei műsor. KEDD KOSSUTH RÁDIÓ S.2SS A „tehetetlen kor”. Beszélgetés Lukács? Sándor irodalomTV-FIGYELŐ Szemtől szembe... Ismét egy új sorozat elindítása miatt dicsérhetjük a televízió külpolitikai szerkesztőségét. Szemtől szembe".’.remekül Vadonat friss vállalkozásuk a indult, és a beharangozott Szemtol szembe... (egyéb- vendégek listáját, valamint a kant nem túlzottan ötletes) rájuk váró hivatásos érdeklőcímet viseli, és első ötvenöt percét végigfigyelve — no, meg a műsorújság előzetesét is elolvasva — immár tudhatjuk, hogy mindig egy valamely külország jeles politikusát, alkalmankint vezetőjét ültetik oda a honi kérdezgetők elé ebben a Chrudinák Alajos szerkesztette műsorban. (Műfaját tekintve külpolitikai portréinterjúnak nevezik ezt a televíziós műfajt. Valójában persze ez a tévés interjú sem más, mint beszélgetés. De olyan beszélgetés, amelyben több újságíró kérdez egyetlen interjúalanyt. Vagyis más, mint a külpolitikai fórum, ahol a nézők tesznek fel kérdéseket az újságíróknak.) Elsőként a már jól ismert szovjet politikusit, Vagyim Zaglagyint invitálták meg, s az ő nagy hozzáértésről, a szóba hozott témák mindegyikében való tökéletes jártasságáról tanúskodó megnyilatkozása igazán remek nyitánya volt ennek a bizonyára gyorsan népszerűvé váló eszmecserének. Örömmel mondhatjuk, hogy a szóban forgó kérdezz-felalek nem csak a joggal dicsért vendég jelenléte miatt ragadta meg a nézők millióinak figyelmét, hanem azért is, mert a magyar tudakolózókban igazi partnerekre akadt. Bátran és lényegre törően sorolt kérdőjelet kérdőjel után a kvartett — név szerint Bokor Pál, Hajdú János, Csák Elemér és Szabó L. István —; helyenként oly bátran és oly lényegre törően, hogy a nézőnek bizony meg- borsódzott a háta. Merthogy — emlékezhetünk rá — ilyesmik után is érdeklődtek: szocialista ország-e még Kína? Az igenlő választ, meg az azt követő, lefegyverzően (bár így lenne!) szabatos méltatást tudomásul véve egyrészt a téma nagy fokú bonyolultságáról győződhettünk meg, másrészt meg arról, hogy az Illető ország jelenlegi vezetőinek minden ódzkodása ellenére Filmsorozat a dekabristákról Bulat Okudzsava a Szegény rista felkeléséről szól, és arra Avroszimov című regénye hivatott, hogy „forradalmasok vitára adott alkalmat az sítsa a szovjet történelmi re- irodalomtörténészeknek és gényírást”. Mások viszont ki- kritikusoknak. Egyesek sze- fejezetten „antitörténelmi re- rint történelmi regény íródott, génynek” nevezték. amely az 1825-ös év dekab- „„„ , . . . . Egy fura, a cár iránt roppant elfogódott, őt majd istenként tisztelő orosz nemes áll a cselekmény központjában. Olyan ember, aki mindaddig gondolkodás és kétség nélkül fogadba el a fennálló hierarchiát és a zsarnokot. A tv-forgatás jelentős része tágas, cári lovardában játszódik le. A háttérben mindvégig fess cári testőrök kerengenék lovaikon. A rendkívül mozgalmas, színes kép mintegy alapjául szolgál a Szegény Avroszimov múlt századbeli históriájához. A forgatás egyik érdekessége, hogy a főszerepet alakító Andorai Péter mellett, a kis hivatalnok lelkére árnyékként ránehezedő Tatyi'scsev hadügyminiszter figuráját Hernádi Gyula író játsza. hárítható el végképp a sokszor és sokféleképpen kezdeményezett tárgyalás... Egy jelző, mint száz: ez a dőket ismerve, minden bizonnyal így is folytatódik majd. Akácz László Rádió A MAGYAR RÁDIÓ KARINTHY SZÍNPADA Színek a színházak történetéből. Szatirikus sajtószemle kritikus hangvételben. Gyűjtötte : Závodi Endre és Tóth Eras ebet Gabriella. Kaposy Miklós mondja: — Egy meglepő felfedezés: mi a jubileumoK országa vagyunk. es ami még meglepőbb: majd’ minden évfordulót már egy évvel előtte elkezdtünk megünnepelni. a Karinthy Színpad most túlteljesíti ezt az átlagot: mielőtt más elkezdi rágni ezt a csontot, megelőzze az újságíró kollégákat, már most megüljük a magyar nyelvű színjátszás 190-ik születésnapját. Kelemen László 1790-ben toborozta össze az első magyar nyelven játszó szín- társulatot. És még ugyanabban az évben id. Wesselényi Miklós védnöksége alatt, Kolozsvárott is alakult színtársulat. (Ez is olyan jellegzetes magyar jelenség: sokáig semmi, aztán egyszerre mindjárt kettő.) — Ha a 120 év alatt megjelent és most fölidézésre kerülő színházi hírekben és bírálatokban a hallgató ismerős és aktuális mozzanatokra bukkan, azt előre megfontolt, több rendbeli szándéknak tessék tulajdonítani .. . Adás: vasárnap, augusztus 10., Petőfi rádió: 10.26. Televízió SZALAD, SZALAD A KÜLVÁROS... Francia film (1972). (14 éven felülieknek!) Rendező: Gérard Pirés. Két fiatal szeretne összeházasodni, de lakáshoz jutni Párizsban sem egyszerű. Nagy az öröm, amikor sikerül otthonra lelniük egy modern külvárosi lakótelepen. Nem is sejtik még, hogy a mindennapos munkába járás milyen buktatókat rejt számukra. Adás: szombat, műsor: 20.05. augusztus 9., 1. A rádió állandó műsorszámai KOSSUTH RADIO: 4.25: Rákóczi-induló. 4.30: Hírek. Időjárás-jelen- tés. 5.00: Hírek. Időjárás-jelentés. Lapszemle. 5.20: Tudósítói jelentések. 5.30: Hírek. Időjárás-jelentés, közlekedés. 5.40: Falurádió 6.00: Hírek. Lapszemle. Időjárás-jelentés. 6.20: Reklám. 6.30: Hírek Időjárás- jelentés. Belföldi tudósítások összefoglalója. 6.45: Szót kérek! 7.00: Hírek. Tudósítóink jelentik. 7.12: Vidéki tudósítások, közlekedés. 7.19: Körzeti időjárás-jelentés. 7.20: Reklám. 7.30: Reggeli párbeszéd. 7.52: Összefoglaló. 8.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 8.05: Műsorismertetés. 8.20: A mai nap kulturális programjából. 10.00: Hírek. Időjárás-Jelentés. 12.00: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben. 15.00: Hírek. 17.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 18.30: Esti magazin. 21.00: Hírek. 22.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 22.15: Sporthírek 24.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 0.25: Himnusz. 0.30: Vfzjelzöszolgálat. PETŐFI RÁDIÓ: 4.30: Hírek. Időjárás-jelentés. 5.00: Hírek Időjárásjelentés 5.30: Hírek, időjárás-jelentés 5.55: Torna. 6.00: Hírek. Időjárás-Jelentés. 8.30: Hírek. Időjárás-jelentés. 6.35: Reklám. 6.45: ÜJ könyvek. 6.50: Reklám. 6.55: Torna. 6.58: Hallgatóink figyelmébe! 7.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 7.30: Hírek. Idő járás-Jelentés (kb.): 7.35: Körzeti Időjárás-jelentés. 8.00: Hírek. Időjárás-Jelentés. 8.30: Hírek 9.23: Délelőtti torna. 9.30: Hírek. 10.30: Hírek. 10.50 (hétfőtől péntekig): Munkahelyi testnevelés. 11 30: Hírek. 12.30: Hírek. 13.30: Hírek 13.45: Időjárás, és vízállásjelentés. 14.30 Hírek. Körzeti időjárás-jelentés. 15.30: Hírek. 15.33: Műsorismertetés. 16.30: Hírek 18.30: Hírek. 20.30: Hírek. 22.30: Hírek. 24 00: Hírek. Időjárás-jelentés. 0.10: Műsorzárás. Utána: Idegen nyelvű vfzjelzöszolgálat. 3. MŰSOR: 8.00: Hírek. 8.05: Műsorismertetés. 11.00: Hírek. 13.00: sem Hírek. 13.05: Műsorismertetés. 19.00: Hírek. 83.30: Hírek.