Pest Megyi Hírlap, 1980. augusztus (24. évfolyam, 179-204. szám)
1980-08-03 / 181. szám
Szállítók és rakodók Egymást segítő közösségek Mindig lehet előre lépni A megnövekedett követelmények, a hatékony gazdálkodásra való törekvés jól ösz- szehangolt csapatmunkát igényel. Egyetlen ipari, kereskedelmi. vagy szolgáltató vállalat sem tudná megoldani föladatát az egyre aktívabb brigádmozgalom nélkül. Ezek a közösségek a gazdasági és társadalmi élet fejlődésének meghatározóivá váltak. Új raktárcsarnok Ezekben a hetekben nemcsak az első hat hónap gazdasági eredményeinek vonják meg a mérlegét, hanem megvizsgálják azt is, hogy miként segítették a brigádok ezt a tevékenységet. A Pest—Komárom—Nógrád megyei Élelmiszer és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat monori fiókjában is a napokban értékelték a vállalások teljesítését. — Hogyan lehetne jellemezni a brigádok eddigi munkáját? — kérdeztük Gazda László szakszervezeti főbizalmit. — Az év eleji vállalások főleg a gazdasági föladatok megoldására irányultak. Az első hat hónap elteltével azt mondhatom, jó lenne, ha mindig így mennének a dolgok. Az áruforgalmi terv időarányos résziét túlteljesítettük. A magas tervszámok ismeretében nem nagyon hittük az elején, hogy sikerülni fog. Ez azért nagy szó, mert tulajdonképpen a második félév az erősebb, hiszen a kapósabb cikkek csak akkor érkeznek be a telepre. És még. mindig lehet előbbre lépni. A munkakörülmények, a lehetőségek jók, a nemsokára fölépülő raktárcsarnok új lehetőségeket nyújt majd. Átadása utón ismét megnőnek a feladatok. Igen magas, évente 16—18 százalékos a forgalom növekedése, amelyet csak a kollektívákra támaszkodva lehet teljesíteni. Mind mennyiségi, mind minőségi szempontból komoly javulás tapasztalható. Egyre többen kapcsolódnak be a „dolgozz hibátlanul” mozgalomba. Az áru előkészítésénél már szinte elhanyagolható a hibaszázalék, pedig naponta átlagosan másfél millió forint értékű árut bocsátanak útjára az Ady Endre brigád tagjai. Ez annak is köszönhető, hogy megoszlik az anyagi felelősség a raktár és a revízió között. Mindenki érdekelt a minőségi munkában. Másfél millió A fiókon belül a szállítási feladatok megoldása kívánja a legkomolyabb munkát. Olyan kocsikísérőkre van szükségünk, akik a partnereknél méltó módon képviselik a fiókot. Ebben nagy szerepe van a nemrégiben megalakult Április 4. ifjúsági brigádnak. Sokat várunk tőlük, de sok segítséget is adunk nekik. Magára talált a könyvelés területén dolgozó József Attila brigád is. Rátettek egy lapáttal, jobban odafigyelnek a munkára, csökkentek a könyvelési problémák. Saját ötletek alapján egyszerűsítették ezt a bonyolult munkát. Még jobb eredményre lehet majd Ipar és mezőgazdaság Szorosabb együttműködés Közös anyagi érdekeltségre alapozva újfajta együttműködés jött létre mezőgazdasági nagyüzemek és húsipari vállalatok között: sertéstermelési gazdasági társaságok alakultak a dobozolt sonkagyártás további fellendítésére. Fejlettebb forma A húsipar többféle tervet dolgozott ki, hogy olcsóbban, jobo minőségű terméket állítson elő az eddigi kedvező pozíciók megtartására. E törekvéseknél részben a belső technológia korszerűsítésével, részben a csomagolástechnika javításával érhetnek el eredményt, de emellett kínálkozik még tartalék a feldolgozásra előkészített alapanyag — magyarán a levágott állat — húsminőségének és az egy állatból felhasználható húsmennyiség arányának növelésében. Éppen e cél valóra váltására fogott össze 85 termelőszövetkezet, 30 állami gazdaság és az öt dobozolt sonkagyártással foglalkozó vállalat; a budapesti, a kaposvári, a pápai, a kapuvári és a termelés beindulása után a szekszárdi húsipari vállalat. A társaságok életre hívása megteremti az ipar és a mezőgazdaság együttműködésének fejlettebb formáját. Lényegében arról van szó, hogy a társaság tagjai közösen törekednek az exportcélokat szolgáló sertéshúsminőség javítására, valamint a sonkában, a lapockában különösen értékes színhús arányának növelésére, a sertésnek ugyanis éppen e része kerül a sonka- gyártás során a konzervdobozba. A közös tevékenység eredményeként a minőségjavulásból származó többletértéket az ipar és a mezőgazda- sági üzemek egymás között megosztják. Ily módon a sertéstartó mezőgazdasági üzemek is közvetlenül érdekeltté válnak a világpiaci verseny- képesség megőrzésében. Kilónként negyven A minőségjavítás és a szín- húsarány-növelés azonban igen bonyolult, összetett feladat, komoly anyagi és még inkább szellemi tőkebefektetéssel jár. Megfelelő fajták, egységes állomány, s a folyamatos vágást biztosító üzemszervezés szükséges hozzá. A magas követelményeket állító sertéstartásra a felkészülés hosz- szabb időt igényel. Ezért a megállapodás szerint a többletjövedelem tényleges megoszlására csak 1982. január 1-től kerül sor. Addig azonban ez év július 1-től az ipar a társaságban részt vevő mezőgazdasági üzemeknek kilogrammonként 40 fillér, úgynevezett termeltetési térítést fizet a leadott állatok után. számítani, ha az itt vonalon dolgozók valamennyien bekerülnek a brigádba. A Március 21. szocialista brigád már négyszer nyerte el egymás után a vállalat kiváló brigádja címet. Tekintélyük van, húzzák maguk után a többieket. Tavaly akadt' például olyan brigád, amelyik csak nagy keservesen, végezte el a vállalt társadalmi munkát, s most alig lehet rájuk ismerni. A parkosítás hoz például a saját pénzükből vettek virágot. — Milyen a kollektívák, és az emberek közötti viszony? Stabil emberek — A Volán dolgozóival jó kapcsolatot alakítottunk ki, általában „stabil” emberek járnak hozzánk. Hasonló viszonyt szeretnénk a Budapesti Szállítási Vállalattal is kialakítani. Együttműködési megállapodást kötünk velük, elsősorban gazdasági, de más területen is. Nem mindegy, hogy a sofőr a rakodás alatt végig ücsörög a fülkében, vagy pedig segít társának. Szerencsére az utóbbi egyre gyakoribb, pedig ezént senki sem kap pénzt. Ha a bérelt kocsi csak áll az udvaron, az nem kifizetődő. Az a jó, ha négyszer-ötsziör fordul naponta. Ezért, ha sürget az idő, más közösségek is beszállnak a rakodásba és nemcsak munkaidő alatt, hanem utána is. De így van ez más területen is. Ma az egyiknek van szüksége a másikra, holnap megfordítva. — Aki nem tud beilleszkedni a közösségbe, lóg, tre- hányul dolgozik, azt a kollektíva kidobja magából. Ez meglátszik a jutalmak elosztásakor, de ennél drasztikusabb esetek is vannak. A múltkor például az egyik kocsikísérő kijelentette, hogy nem hajlandó társával dolgozni, mert lejáratja őt. És igaza van, az ilyen emberektől meg kell válnunk, A partnereink ugyanis nem azt mondják, hogy ez vagy az a dolgozó minősíthetetlenül viselkedik, hanem az egész Füszértre általánosítanak. Ezt pedig nem engedhetjük meg magunknak. Kövess László ŐRI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXII. ÉVFOLYAM, 181. SZÄM 1980. AUGUSZTUS 3., VASÄRNAP indul a megyei bajnokság Pilisi és sülysápi remények a szezonra Véget ért a nyári vakáció a labdarúgóknak is, csapataink többsége már szorgalmasan készül az őszi szezonra, hogy a korábbinál lényegesen jobban tudjanak szerepelni. A moncrri-ceglédi összevont járási bajnokság augusztus 24-én indul, ma délután azonban már megkezdődik az őszi idény a megyei bajnokságban. Rendkívül erős a mezőny, hiszen itt játszik az NB II-ből kiesett Dunakeszi VSE, az osz- tályozón elvérzett ÉGSZÖV MEDOSZ, továbbá a Dunai Kőolaj, az Érd és a Ráckeve. Ilyen mezőnyben bizony nehéz lesz a helytállás mind a pilisi, mind pedig a sülysápi csapatnak egyaránt. Pilisen a rajt előtt nincs látványos változás, hiszen továbbra is a fiatalokra kívánnak támaszkodni, nem igazoltak egyetlen új játékost sem. Az edzői teendőiket továbbra is Gyöngyössy Károly, a csapat volt játékosa látja el. Azt szeretnék a pilisiek, ha csapatuk az első hét között végezne. Ma nehéz dolguk lesz, hiszen Gödre látogatnak, ellenfelük jelentősen megerősödött az átigazolási időpontban. Sülysápon a szurkolók körében vegyes érzelmeket keltett a csapat szereplése a Nyári Totó Kupában. Különösen az elmúlt vasárnap szerepeltek le, ugyanis 8-0 arányú vereséget szenvedtek a Honvéd Köteles SE gárdájától. A vereséget még tetézte, hogy a sülysápjaiktól nem kevesebb mint négy játékost állított ki a játékvezető. Sülysápon továbbra is KdZ- dy Ferenc vezeti az edzéseket, a játékosállomány tovább erősödött. Igazoltak Tápiószecsőröl, Nagykátáról is. Visszatért a csapathoz Bakos, aki hosszú éveken át az NB Il-es 22. számú Volán csapatában játszott. Sülysápra igazolt Witmann (Érd), Halász (Váci Híradás), Andreádisz (Ganz-MÁVAG) és még néhány játékos. Ez feltétlen erősítést jelent, s a vezetőség és a szurkolók jobban várják el, hogy a csapat legalább az első hat között végez majd a bajnokság végén. Ma délután a sülysápiak is vendégségbe utaznak, a Ceglédi VSE otthonában próbálják megkísérelni a pontszerzést, Tavasszal 1-1 arányú döntetlen eredmény született Cegléden, hasonló szerepléssel most is elégedettek lennének. A tavalyinál lényegesein kevesebb átigazolás történt járásunkban, pedig ezúttal egy hónap állt a csapatok rendelkezésére erre a célra. A teljes átigazolási listát egyébként mi is közöljük majd a jövő héten. G. J. Felelősséggel dönt a bizottság Fortélyos szülők is akadnak Csendbe burkolózik a mo- nori nyolcas számú óvoda, csak az egyik ajtó mögül szűrődik ki némi zaj. Furcsa, groteszk látvány fogadja a látogatót: vagy húszán szorongnak a kis székeken az apró asztalok között, ezeket a bútorokat láthatóan nem felnőttekre méretezték. A téma viszont nagyon is komoly, most dől el, hogy milyen gyerekek ülnek ugyanezen a székeken. Az óvodai felvételi bizottság reggel nyolc óta ülésezik, s dél tájban még mindig nyitott a kérdés. A vezető óvónők, a társadalmi szervek és a tanácsi apparátus képviselői minden kérelmet alaposan megvizsgálnak. A. környezettanulmány, aszociális helyzet és még sok egyéb szempont alapján döntenek. A nevek elhangzásába majd mindenki szól a jelöltről néhány szót. Egyszer egy- behangaznak a vélemények, másszor élénk vita bontakozik ki. A bizottság tagjai még azt is tudják, hogy hol van nagymama, aki vigyázhat a gyerekre, melyik családban van súlyos beteg. A kérelmezők nemegyszer hivatkoznak is ezekre a gondokra. Sokan fölhozzák, hogy a nagyszülők már nem tudnak vagy nem akarnak vigyázni a gyerekre. Hogy ez igaz, vagy nem? — ember legyen a talpán, aki kideríti. A szülők ugyanis hajlamosaik a túlzásra, s néhány fortélytól sem riadnak visz- sza. Akad például aki biztos, ami biztos alapon egyszerre több helyre is beadja a kérelmet. A turpisság természetesen kiderül, s ráadásul még hátráltatja is a munkát. Olykor a gyesen levő kismamák is megpályázzák a felvételt, természetesen hiába próbálkoznak. Szintén nem vezetett eredményre annak az anyukának az igyekezete, akiknek gyermeke csak jövő nyáron tölti be a harmadik életévét. Az alapelvekből engedni, azoktól eltérni n'em szabad, s erre ügyel is a bizottság. Itt ugyanis a kivétel nem erősíSegít a közös gazdaság Ha kevesebb is a pénz Egy tanteremmel több — Káván Ezekben az években járás- szerte az egyik legfontosabb feladat a gyermekintézmények befogadóképességének bővítése, korszerűsítésük, felújításuk. Az óriási erőfeszítések, a nagyarányú társadalmi összefogás ellenére az igények ma még több lépéssel megelőzik a lehetőségeket. A gyorsabb fejlesztés egyik legfőbb akadálya kétségtelenül az anyagi eszközök szűkössége. A helyi tanácsok természetesen a legváltozatosabb módszereket kutatják fel és alkalmazzák annak érdekében, hogy legalább a legalapvetőbb feltételeket biztosítani tudják. A számtalan jó példa közül, amelyekről mi is hírt adtunk, a legutóbbi: a három társközséget irányító gombai takács alaposan „kiköltekezett” tavaly az új hat tantermes iskola építésekor. Nemrégiben bővítették, illetve korszerűsítették a kávai óvodát, valamint a bényei iskolát, óvodát is ... Ennek ellenére az idén is nagy fába vágták a fejszéjüket. A körülmények kény- szerítették ki az elhatározást: bővíteni kell a kávai iskolát, a gombai óvodát, s a legnagyobb társközségben is ki kell alakítani az iskolanapközit. © A rendelkezésükre álló pénzből Káván megkezdték, s ebben a hónapban be is fejezik egy új tanterem létrehozását. Az óvodabővítéssel viszont — legalábbis voltak napok, mikor úgy tűnt — megOrvosi ügyelet a járásban Gombán, Bényén és Káván dr. Pénzes János (Gomba Baj- csy-Zs. u. 3.). Gyömrőn: központi ügyelet (Steinmetz kapitány u. 12., telefon 26.). Mo- noron, Monori-erdőn, Csévha- raszton, Vasadon és Péteriben: központi ügyelet (Mono- ron az egészségházban). Maglódon és Ecseren: dr. Gáspár Pál (Ecser). Pilisen és Nyáregyházán: központi ügyelet (Pilis Rákóczi u. 40.). Sülysápon és Úriban: dr. Gáspár István (Sülysáp). Üllőn: dr. Leyrer Lóránt. Vecsésen: dr. Tury István (Jókai u.). Ügyeletes gyógyszertár: Mo- noron a főtéri, Vecsésen a János utcai. Ügyeletes állatorvos: dr. Benczik Kálmán (Budapest, telefon: 163—590). Beteg állatok bejelentése a járás területén: szombaton 13- tól 16 óráig és vasárnap reggel 8-tól 13 óráig a monori főtéri gyógyszertárban, egyéb időpontban az ügyeletes állatorvos telefonszámán. torpantak. Emiatt csak ebben a hónapban folytatódhat az iskolanapközi építése is. A tanács szorult anyagi helyzetében — nem először, s egészen biztosan nem is utoljára — ismét csak a helyi, Fáy András Termelőszövetkezet kollektívája sietett a segítségére. A közös gazdaság szocialista brigádjai ugyanis felajánlották, hogy kommunista műszakokat szerveznek, amelyek bevételét az óvoda bővítésére, berendezésére utalják át. Feladat is adódott: a szövetkezet gyümölcsösében hirtelen beérett kajszibarack szedésében segítettek mindazok, akik nem az aratásban vettek részt. 0 A munka tehát tovább folytatódhat, s ősztől, remélhetőleg, tovább csökken Gombán is azoknak a kisgyermekeknek a száma, akiknek az óvodai felvételi kérelmét helyhiány miatt kellett elutasítani. V. J. ti a szabályt, hanem ellenkező hatást vált ki. Már egyetlen kikérő is elegendő abhoz hogy megkérdőjeleződjön a felvétel tisztasága. Arra is figyelni kell, hogyha ' az egyik gyerek már bölcsődébe jár, akkor lehetőleg testvérének is helyet szorítsanak az óvodában, hiszen a szülő csak így tud munkába állni. Szempont az is, hogy a gyerekeket a lakóhelyhez legközelebb eső intézménybe vegyék számításba, $ az egy családban élő gyerekek ugyanoda járhassanak. Sokszor azonban megdőlnek ezek a szabályok, hiszen az az első, hogy minden gyereket el tudjanak helyezni, s másodlagos, hogy hová. Sokat kell „sakkozni”, hogy végül összeálljon a kép, nebéz mindenki kedvére tenni. A tapasztalatok szerint így is akadnak majd, akik az ellen fellebbeznek, hogy nem oda vették fel a gyereket, ahová szerették volna. Kiss György, a nagyközségi tanács vb-tikára, a fölvételi bizottság elnöke így vélekedik erről: — Sokkal kedvezőbb helyzetben vagyunk, mint tavaly. Az idén kevesebb kérelmet kell elutasítanunk, majd minden jogos igényt ki tudunk elégíteni. A gondot most az okozza, hogy a körzethatárok eltolódtak. A község középpontjában levő intézményekben túljelentkezés van, a külterületeken viszont kevesebb a jelentkező. Nincs más választásunk, mint átcsoportosítani a gyerekeket, oda, ahol több hely van. Még így is 120—140 százalékos lesz az intézmények feltöltötisége — mondotta a fölvételi bizottság elnöke. A hét elején Péteriben már megszületett a döntés. Mindössze három kérelmet kellett elutasítani, olyanokat, amelyek nem is voltak megalapozottak. Az arra jogosultakat mind fölvették. Az óvodai felvételi bizottság a hét végéig Monoron és Monori-erdőn is befejezi munkáját. Néhány napon belül valamennyi óvodában kifüggesztik a felvételt nyert gyerekek névsorát. K. L. Rendőrségi krónika Éjszakai kirándulások... Maszek alkatrészraktár — lopásból Az Udvardi testvérpár ezekben a napokban legszívesebben a képernyő előtt töltötte szabad idejét. Az olimpiaköz- vetításek a két fiút odaszögezték a képernyő elé, s minden este végignézték a műsort. Egyik este azonban a közvetítés befejezése után nem bújt ágyba, egyáltalán nem voltak még álmosak. A kisebbik fiú ugyanis már vacsora közben beszámolt róla hogy a mendei vasútállomáson gépkocsikkal megrakott szerelvényt látott hazafelé jövet. Ez a hír mindkettőjüket fölvillanyozta és késő este a papa kocsijával áthajtottak Menőére. Jó néhány kocsit föltörtek, az alkatrészeket kiszerelték és otthon rejtették el. Július 26-án futott be az első bejelentés a megrongált I Moszkvicsokról. Szerencsére [ valakinek föltűnt az állomás előtt parkoló fehér Lada és fölírta a rendszámot. Ennek birtokában a rendőrségnek már könnyű dolga volt. Az út a gyömrői Liszt Ferenc utcába vezetett, ahol Udvar- diék laknak. A nyomozók akkumulátorokat, gumiabroncsokat és még számos egyéb alkatrészt foglaltak le. A nyomozás során fény derült egy korábbi fosztogatásra is, az év elején szintén a mendei vasútállomáson egy Wartburgokat szállító szerelvényt is feltört a két testvér. A rendőrség a 22 esztendős Udvardi Csabát és a 19 éves Udvardi Józsefet őrizetbevette. Az okozott kár meghaladja a tízezer forintot. ISSN 0133—2651 (Monori Hírlap)