Pest Megyi Hírlap, 1980. augusztus (24. évfolyam, 179-204. szám)
1980-08-28 / 201. szám
xMfap 1980. AUGUSZTUS 28., CSÜTÖRTÖK VITA A NÉPMŰVÉSZETRŐL Máris ángyom hol vétett? A régi parasztházak kapuja mellől elmaradhatatlan volt a lóca, s vasárnap délutánonként a rajtuk ülő, hímezgető asszonyok. Beszélgetés közben át-átpillantottak a másik kézimunkájába és amint észrevették a hibát, már le is csapott a kérdés: tudja-e Máris ángyom, hol vétett? Aztán a rokoni szálaktól és a vérmérséklettől függően következett a vita, vagy a hetekig tartó harag, esetleg az életre szóló háborúskodás. A népművészet hagyományaival ezt a szokást is átmentettük, nem szeretik e kézmívesség mesterei, ha valaki a hibát szóváteszi, mert hiszen, ki-ki legjobb hite szerint formálja a mintát, meg aztán ez ítélet mondásához sincs társadalmi hittel, felelősséggel vállalható mérce és koncepció. Tiszta szándékkal Kétségtelenül bizonyította a fentieket a népi iparművészek Pest megyei kiállítása idején, a Csepel Autógyár művelődési központjában a múlt hét végén tartott vita. Az alkotók vitatkoztak a zsűrivel és vitatható volt mindkét fél álláspontja. A zsűri hivatalából eredendően is döntött, s az ítéletek mögött legtöbbször megbújt az ominózus kérdés: tudja-e, ángyom, hol vétett? Csakhogy erre a zsűrinek is sok esetben válaszolni kellett volna. A vita alapjául ai amatőr népi iparművészek III. országos dunaújvárosi találkozójának előkészítéséül szolgáló megyei tárlat adta az alapot. Szőkébb hazánkból 43 alkotó 136 művet küldött a tárlatot rendező autógyári művelődési házba. A bíráló bizottság 21 népművész 38 munkáját érdemesítette arra, hogy a november végi dunaújvárosi országos kiállításra elküldjék. Milyen mércét alkalmazott a zsűri? Azokat az alkotásokat minősítették jóknak, „amelyek hordozzák a népművészet mintakincsét, látásmódját, ornamentikáját; lehetőleg mese alapanyagon készültek és legalább kísérletet tettek arra, hogy ezt a mának megfogalmazzák”. Rossznak minősítették azokat, amelyek megsértették az ornamentika kincset, az eredeti színvilágot és nem funkcionális tárgyként jöttek létre. Ez volt az állásfoglalás a hímzéseknél és kézimunkáknál, a fafaragásoknál, a féméi bőrmegmunkálásoknál. Első pillanatra — sőt végső soron is — alapvetően helyesnek tűnik az eredetiségre törekvés, a népművészeti formakincs megőrzése. Ezen azok az alkotók sem vitatkoztak, akiknek produktumai kihullottak a rostán. Arról persze mit sem tudtak, hogy a kiállítás létrehozását már megelőzte egy Pest megyei zsűrizés. Ez a bizottság a kiállított tárgyaknak több mint felét már le akarta vetetni a falról, mint hamisat, ízlésrombolót. A rendezők azonban nem hajtották végre a döntést: mondván, hogy akik saját szabad idejükben a népművészet iránti szeretetükből, tiszta belső szándékkal létrehozták és beküldték az alkotásokat, azokat nem lehet ilyen módon megbántani. Nos, Máris ángyom, hol vétett? Mert ebben az esetben majdhogy egyforma erejű igazság áll mindkét oldalon. Bizonytalanság Közművelődésünk hatalmas energiával igyekezett minél többeket beszervezni az aktív népművészek körébe. Aligha túlzás, hogy csupán Pest megyében ennek eredményeként ezerszám születnek értéktelen, népművészetileg értéktelen alkotások is. A hígulás azonban együtt jár ai üzleti szellem erősödésével. Ugyanis a valóságos értékeket nem ismerők nyugodt lelkiismerettel bocsáthatják áruba termékeiket, hiszen ugyanilyen rossz minőségű tárgyakat forgalomba hoz a , háziipari szövetkezetek többsége, sőt a budapesti iparés népművészeti boltok zöme. Hogy milyen mértékű a szakmai bizonytalanság, azt az is I példázza, hogy az országos zsűri tucatnyi olyan alkotást minősített alkalmasnak a du- ! naújvárosi kiállításra, amelyet a megyei zsűri rossznak tartott. Torzulások Vitatkozni kell azonban az országos zsűrivel a funkcionalitás követelményén. A nép- művészeti textíliák ugyan — legalábbis részben — megőrizték gyakorlati szerepüket a XX. század végének otthonaiban is. Az egyéb tárgyak azonban nem. Nincs funkcionális értékük — különösen városi lakásokban — a mángorlóknak, rokkáknak, sulykotoknak, pásztorbotoknak és csa- nakoknak. Milyen torzulást erdményez a funcionalitás kívánalma? Lássunk egy példát: a Csepel Autógyár mérnöke küldött be egy gyönyörűen megmunkált csanakot, azaz egy darab fából készült füles ivóedényt. A zsűri az^al az indoklással minősítette rossznak, hogy a csanak ivórésze alá egy emberi arcot faragtak, ezért hamisítvánnyá vált és rossz érzést vált ki használat közben. Egészen biztos, hogy ezt a nagyszerű darabot sohasem fogja már senki ivásra használni, az is biztos, hogy az alkotó, földműves apjának képét faragta az edényre. Így a tárgy megőrzi a hagyományos forma lényegét, sőt személyes érzelmek, társadalmi kötődés őrzőjévé válik. Mi is ennek az — Nem tudsz újat írni, hidd el, nincs semmi érdekes. Mondjam el, hogy bánatom van, és beteg voltam? Hogy kevesebbet írtam ebben az évben, mint máskor? Adok inkább egy verset, azt közöljétek. Nem látszik, hogy beteg volt. Figyeltem, amíg végigjöttünk a folyosón; megmaradt egyenes tartása, kemények a léptei. Most itt ülünk — szinte beleveszünk a hatalmas fotelekbe —, amíg szabódik, végignézem a szobát: múltat idéző bútorok, kitűnő festmények, realista alkotások és néhány egészen modern grafika, meg könyvek halmaza olvasottan vagy olvasásra várva. Mikor legutóbb itt jártam, minden ugyanígy állt, csak kézirattenger öntött el mindent. Most nagy rend van, mintha a szobája is ünnepelné Békés István írót, költőt, szerkesztőt, újságírót, a magyar kultúrkincs kutatóját. — Nem én tehetek róla, hogy 80 éves lettem. Persze, mindent elkövettem érte, hogy életben maradjak és az is igaz, hogy körülöttem a világ mindent elkövessek: ne lehessek 30 éves. Az apróságokat nem is számítom, de megéltem két világháborút, két ellenforradalmat és üldöztetéseket. Voltam dramaturg, riporter és külföldi tudósító, katonaszökevény, majd színigazgató. Mondhatom, háromévenként értek komoly megrázkódtatások. Mégis itt vagyok. Időközben teleírt több mint tízezer nyomtatott könyvoldalt. Három kötetet a magyar és külföldi anekdotakincsről, kettőt napjaink szállóigéiről, egyet Pest megyei barangolásairól, egy átfogó gyűjteményt Hazádnak rendületlenül címmel. Jobb abbahagyni a felsorolást, mert úgyis kifelejt valamit az ember. Ugyanakkor az életmű szerves részét alkotják a gondozott, szerkesztett antológiák, összesen majdnem negyven kötet. Munkáiról nehezen található pontos nyilvántartás, de ha volna, be kellene sorolni azt a sok-sok színikritikát, amelyet a világ különböző társulatainak produkcióiról írt. S hogy el ne felejtsem: hát a versek. Amíg próbálom rendezni gondolataimat, apró történetek egész sorát hallgatom — le kellene jegyezni valamennyit. Lehetne is, alkotásnak a valóságos funkcionális értéke? Hol vétettük, vétjük el a hibát? Útjára segítettünk egy mozgalommá terebélyesedett közművelődési formát, de sem előtte, sem közben nem tisztáztuk pontosan, hogy mit várunk a népművészettől. Dunaújvárosban olyan kiállítás lesz, amelynek tárgyai példát mutatnak arra: mit várnak a mozgalom irányítói. A tárgyakkal szembeni követelményeket a hagyományok eredetiségében, további megőrzésre érdemes voltukban és funkcionális alkalmasságukban fogRégészek és muzeológusok „szállták meg” a Somogy megyei Babócsa községet. Itt, a párját ritkító nárciszmező alatt 1978 óta folytatnak nagyobb Árpád-kori ásatást. Eddig négy temetőt, egy katonai jellegű építményt és egy mezőváros két tornyát találták meg. A leletek egyértelműen arra utalnak, hogy Babócsa a XI. századtól jelentős révátkelőhely volt a drávai út mentén, ahová István király a német eredetű Tibold nemzetséSürgetés az ép észhez Tudós, ki itt beléptél. Gondold meg, kérlek, százszor, Hogy nem lombikgolyókkal — A földgolyóval játszol, S ha agyad bérbeadtad A rontás démonának, Goldold meg, paktumodra Jöhet még késő bánat . . , Mert rajtad kívül élnek Ez átkozott és áldott Földgömbön békességes Es dolgos milliárdok, Kik eltorzult tudásod És vásárolt hatalmad Uralmi tébolyába Egyszer majd belehalnak, Ö, észnek árulói, Tételt teremtő szörnyek, Előttetek az ember Vesztére várva görnyed Ö, titkot-fejtő dőrék, Akiket sorsunk megvert, Mért szegezitek nekünk az Ezerhalálú fegyvert, Mért gerjed gőzötöktől Gázbombává a kék ég . ..? Miért nem konstruáltok Megbonthatatlan békét?! Tudós, fékezd meg végre ölésre hajszolt elméd — Hidd el, hogy bölcsebb lenne, Ha otthonodba térnél £r kertedet művelnéd. úgy, ahogy elmondja. Irigylésre méltóan kerek, befejezett és kitűnően fogalmazott mind. — Ha visszanézek az életemre, akkor arra vagyok a legbüszkébb, hogy nem keli szépítenem semmit, nem kell visszavonnom egyetlen soromat sem. Gondold csak el: 1955-ben jelent meg a Hazádnak rendületlenül kötet. Ebben benne vannak Árpádtól egészen a felszabadulásig a társadalom, a tudomány, a kultúra, a művészet és ezen belül a színház legfontosabb személyiségeinek életrajza és koruk történelmi háttere. Ebből a kötetből hiányzik ugyan néhány ember, azok, akikről akkoriban nem lehetett írni, de egyetlenegy olyan sincs benne, akit törölni kellene Amit akkor írtam, az elméletileg ma is helytálló. Lopva az órámra nézek alaposan túlléptük a kiszabott időt, de látom, nem fárasztja a beszéd. Néha megtörli a homlokát, hátrasimítja teljesen ősz haját, talán ilyenkor csak a kezét pihenteti a széles gesztusokat megszakítva. Régen volt utoljára a Szentendrei Teátrumban, amelynek létrehozásánál bábáskodott, amelynek műsorához előásott elfelejtett magyar drámákat. Különös érzés hallgatni szaBARANGOLÁSOK Szülőföldemen A Szülőföldemen című műsor nézői — szeptemberben — Bács-Kiskun megye székhelyén, Kecskeméten, Katona József szülővárosában kezdik barangolásukat, majd ellátogatnak Petőfi Sándor, illetve a Petrovics család Duna menti tartózkodásainak színhelyeire. Megismerkedhetnek Kiskőrös, Kiskunfélegyháza, Szabadszállás, Dunavecse, Szalk- szentmárton, Dömsöd emlékházaival is. Nagykőrösön Arany Jánost idézi az adás, s bekukkantanak a kamerák Móra Ferenc kiskunfélegyházi szülőházába, Nagy Lajos szülőfalujába, Apostagra is. A félórás séta József Attila gyermekkori nyarainak színhelyén, Szabadszálláson fejeződik be. get telepítette. Ezúttal az egy hónapra tervezett munka során elsősorban annak járnak utána, hogy valóban itt lehetett-e az Árpád nemzetség legkorábbi „magja”, amire az a hullámvonalas kerámiával jelzett ház lelete enged következtetni, ami még a tavasszal került felszínre. Mint dr. Magyar Kálmán régész elmondta, e fő kutatásuk mellett tovább folytatják a tavaly megkezdett középkori temető feltárását is. vait a megnyugvásról, fele életkoránál is fiatalabban. — Nem szeretek hangzatosán bölcselkedni, de kérdeztél. Ha mégis üzennem kellene valamit, akkor először nektek, a te korosztályodnak mondanám: ne válasszátok el magatokat azoktól, akiknél kétszer idősebbek vagy fiatalabbak vagytok. A generációs probléma mondvacsinált. A legfiatalabbaknak azt üzenem: az öregség maradandóbb állapot, akár 20—30 évig is eltarthat, a fiatalság azonban nagyon átmeneti, ezt ne felejtsék. Előttetek sok-sok, nem várt fordulatot rejtő esztendő, amelyben még számtalan jót, de rosszat is csinálhattok. Mögöttem a pontosan leszámolható 80 esztendő, amelyben azt csináltam, amit képességeim és körülményeim lehetővé tettek. Lassan, tagoltan mondja a szavakat, lesi a tollvéget, hogy jegyeztem-e. Apásán, tanáro- san, jóindulatú idősebb kolléga módjára vissza is kérdez egy mondatot. Rendben találja. Mintha ingerült lenne, amikor készülő könyvéről faggatom. Nem válaszol. Nem babonából. Csak mert így szokta. Talán megint az újságíró támad fel benne, megértőén elcsöppent egy információt: két könyve is készül, mindkettő monográfia, az egyik politikai, a másik művészeti témáról. Megelégszem, hát megenyhül. S a mai estén most mosolyog először. — Egyébként még szeretnék legalább annyit írni, mint eddig. Tudom, ez egyenesen kihívóan hangzik, de ha nem eszem vagy nem alszom, akkor képes vagyok állandóan dolgozni. Talán megírom az élettörténetemet is, valami olyan címmel, hogy Egy élet-, tükör cserepei, vagy inkább egyszerűbben: Tükörcserepek. A legnagyobb örömöm, hogy magyarul írhatok. Gyönyörű az anyanyelvűnk. Komoly gondnak érzem, hogy mind többen és mind több helyütt beszélik helytelenül. Tudok németül és olaszul, olvasok angolul, franciául, görögül és latinul. De magyarul írni csodálatos. — Még sok boldog születésnapot, Pista bácsi. És az életregényt várjuk. Nekem jobban tetszene a Tükörcserepek cím. Kriszt György BÉKÉS ISTVÁN NYOLCVANÉVES Nem kell visszavonnom semmit látták össze. Kr. Gy. MEZŐVÁROS TORNYAI Árpád-kori ásatások HETI F I L MJ EG Y Z ET Két történet a félmúltból Bács Ferenc Makk Károly film Jenek A téglafal mögött című részében. Makk Károly új filmje úgy hat, mintha egy korábbi alkotásának folytatása, vagy még inkább a második része lenne. S ebben nincs is semmi meglepő, hiszen azt a ko- ] rábbi filmjét, a Szerelem címűt, éppúgy Déry Tibor elbeszéléseiből készítette, mint a mostanit. Az ábrázolt világ s e világ írói-művészi befogása tehát azonos matériájú. Illő, hogy a film is tükrözze ezt. A mostani műben Makk nem montírozza össze a különböző Déry-írásokat; a film határozottan két külön részre, fejezetre tagolódik. Az első rész címe: A téglafal mögött, a másodiké: Philemon és Baucis. És mégis: a film két fejezete a legszorosabban összefügg egymással, sőt, az előző Makk-filmmel, sőt: Déry többi művével (legalábbis a rö- videbbekkel — novellákkal, kisregényekkel!. De erről később. Az első novella, A téglafal mögött, az 1950-es években játszódik. Roppant egyszerű történet: Bódi, a középkorú művezető, munkába menet a gyár hátsó kerítése mögött észreveszi, hogy valaki talp- bőrdarabokat dobál ki a gyárudvarról. Gyanút fog, nyomozni kezd, feljelentés lesz a dologból, a vétkeseket társadalmi bíróság elé állítják, s a tárgyalás után az egyik vádlott, egy sofőr, felakasztja magát egy darab rézdrótra az öltözőben. Bódi lassan megérti, hogy örökös fejfájása nem az ő szervezetében levő betegségektől származik. Nem kevésbé egyszerű a másik elbeszélés, a Philemon és Baucis sem. Két idős ember, egy egymás mellett megöregedett házaspár, születésnapra készül. Az asszony születésnapja van; békésen készülődnek az ünnepre — miközben odakint fegyverek dörögnek: 1956 őszén vagyunk. A klasszikus görög monda házaspárját idéző kisöregek azonban alig veszik észre, mi zajlik körülöttük, míg egy sebesült fiú be nem zuhan az ajtajukon. Az idilli nyugalom széttörik; az öregek megpróbálnak megszabadulni a fiútól. A külvilág azonban beleszól az életükbe: a fiú elmegy i ugyan, de mire megvirrad, a két öreg is halott. Mint majdnem minden érett Déry-mű, ez a két novella is jelképekben, áttételekben gazdag. Makk kifogástalanul rá- érez a primer történet mögötti mélyebb tartalmakra. Az első novellában nyomasztóan feszült légkört teremt, a gyanakvás, a félelem, a hurrá- optimizmus és a piti dörgö- lődzés keverékét. Mindezt Déry művészi határain belül; nem akarja felülbírálni, mai véleményünk felől átrajzolni Déry korábrázolását. A második novellában az idilli emberi kapcsolat és a szétrobbant külvilág feszültségét tudja finom eszközökkel megteremteni. Ami pedig a korábbi Makk —Déry filmhez, s a Déry- életműhöz kapcsolódást illeti: Makk finom, de igen jelentőssé váló, meghatározó ötlete, hogy a Philemon és Baucis öregemberét ugyanazzal a színésszel — a kitűnő Páger Antallal — játszatja, aki A téglafal mögött egyik epizódfigurája, s aki elviszi magához a novella végén azt a Bódit, akit munkatársai a sofőr temetése után megaláztak, kiközösítettek. Philemon és Baucis háza ugyanaz a ház, egy öreg épület valahol az óbudai domboldalakon, egy elhanyagolt, gazos, pusztuló kertben. így kötődik át a két novella mondandója, s így illeszkedik bele az írói világba, amelyet még az is aláhúz, hogy az öregember a Philemon és Baucis első képsoraiban egy Déry-kisregény — a Niki — részletét olvassa fel kissé nagyothalló feleségének. Makk új filmje mintegy tisztelgés is Déry előtt. Egyben utolsó filmszerepe egy nagy művésznőnek, Bulla El- mának, aki a második novella öregasszonyát játssza meg- | rendítően. A kétdimenziós gyilkos Minden lehetséges. Még az is, hogy mozihősök lövöldöznek a gyanútlan mozinézőkre a filmvászonról, s nemcsak jelzésszerűen, hanem valóságosan is, valódi hullákat produkálva. Minden lehetséges; a miáltalunk ismert háromdimenziós világ mögött létezhet egy ugyanolyan valóságos másik, de kétdimenziós világ. Ezt a fikciót viszi filmre az olasz Giuliano Montaldo A kétdimenziós gyilkos című filmjében. A film úgy indul, mint egy szabvány bűnügyi történet: az egyik moziban egy western vetítése közben halálos lövés éri az egyik nézőt. Nyomozás kezdődik, s az esemény rekonstruálása közben, a film újravetítése alatt, ugyanannál a résznél újabb halott „keletkezik”. Űjabb nyomozás; már valamennyi jelen volt nézőről tudunk mindent, megismertük a nyomozókat is, de a rejtély még mindig nem oldódott meg. Ismét rekonstruálás, és természetesen ismét egy hulla; ezúttal a makacs és korlátolt rendőrfőnök az áldozat. No, de ki a gyilkos? Senki a jelenlévők közül — illetve a vetített western egyik figurája... A kérdés most már csak az, hogy mi ez a film: krimibe oltott sci-fi, vagy sci-fibe oltott krimi? Vagy egyszerűen csak egy rosszul kigondolt és a nézőt nem meglepő, hanem átejtő slusszpoén (záró ötlet) „felvezetése”? Részemről hajlok rá, hogy erről van szó ... Hálókocsi Százszor „megénekelt” helyzet: két idegen ember a véletlen folytán kényszerűen összekerül néhány órára, s ezalatt felfedik saját sorsukat, énjüket, a másikról alkotott véleményüket; esetleg össze is jönnek egy futó szerelmeskedés erejéig, aztán mindegyik megy tovább a maga útján, a maga életében. Dra- goslav Ilic jugoszláv rendező ezt az elkoptatott témát igyekszik felmelegiteni. Hőseit, egy nőt és egy férfit, egy hálókocsi fülkéjében hozza össze. De ez a két ember annyira érdektelen marad a számunkra, egyéniségük, sorsuk oly sablonos, hogy a bőven adagolt érzelgősség sem tudja felkelteni figyelmünket irántuk. Sőt... Takács István I
