Pest Megyi Hírlap, 1980. augusztus (24. évfolyam, 179-204. szám)
1980-08-03 / 181. szám
1980. AUGUSZTUS 3., VASÄRNAP Habán tálak Habán és sárközi mintás népi kerámiákat készítenek Kaposvárott, a Fazekas Háziipari Szövetkezetben. Termékeik nagy részét az NSZK-ba exportálják, de Lengyelországba és az NDK-ba is eljutnak az írókával és ecsettel díszített tálak, tányérok és vázák. A díszítő motívumokat a hagyományos elemek gyűjtése alapján készítik a szövetkezet munkásai, kivitelezői. Képünkön: a díszítőműhelyben. , MINDEN A HELYÉRE KERÜLT MÁS EZ A TÁBOR Szellemi alapozás start előtt VJ ISMERETEKKEL KÖNNYÍTIK AZ ÁTMENETET Nem azokról a diákokról van szó, akik ilyen tájt az építőtáborokban dolgoznak; ők a vakációban is tanulnak. A Pest megyei magyar irodalmi és nyelvi szaktábor lakóiról van szó, akik tíz napot töltenek Szigetszentmártonban, Fura napirend A táborlakók napirendjében ez áll: 6.45 óra — ébresztő, reggeli torna. 7 óra — tisztálkodás, takarítás, / i 7.45 óra — zászlófelvonás, i 8 óra — reggeli, i. 8.30 .óra — foglalkozás. — Hogy ez utóbbi szó mit takar? Tanulást — hangzik a felelet Mezei Judittól, a nagykőrösi Kossuth Lajos általános iskola tanárától, a tábor vezetőjétől. — Délelőttönként 4—5 negyvenöt perces foglalkozást tartunk, kisebb szünetekkel. Akárcsak az iskolai órák, a különbség csupán annyi: kötetlenebb formában, sok beszélgetéssel. Tananyagunk is van, a középiskolai előkészítő magyarfüzet, rengeteg feladattal. Akik idejöttek, a nyár tíz napját tanulásra szánták. No nem azért, mert megbuktak, mert vizsgára készülnek, ellenkezőleg: a 44 gyerek idén végezte el a 8. osztályt, s kivétel nélkül mindanyian már középiskolások, mert felvették őket gimnáziumokba, szakközépiskolákba. Tehát jó tanulók. A magyarázat más: fizikai dolgozók gyermekei ők, s a tábor célja az, hogy megkönnyítse számukra az átmenetet az alsó és a középfokú oktatás között. Magyarból szinte mindegyiküknek négyesötös osztályzata volt, s hogy mégis szükségük van a felkészülésre, annak oka: a legjobb szorgalommal is csak nehezen pótolhatnák maguk azt, amit például egy értelmiségi családban felcseperedett gyerek otthon tanult. Mi arra törekszünk, hogy/ a meglevő ismereteiket összefüggésbe hozzuk, hogy amit irodalomból, nyelvtanból elsajátítottak, azt ne különállóan kezeljék, hanem a történelem, a művészet, a társadalom fejlődésével együtt a korok jellemzőiként helyezzék el világképükben. Természetesen ehhez átismételjük a felső tagozat négyévi ismeretanyagát. Nincs osztályzat Botyik Katalin Domonyból: — Édesanyám ápolónő, édesapám ács, én egészségügyi pályára készülök. Talán orvosnak, ha sikerül. A kedvenc tantárgyam a kémia és a biológia, az aszódi gimnázumba jelentkeztem. A táborba pedig azért, mert sokat olvasok, érdekel az irodalom. Kellemes itt tanulni; egymással is sokat vitázunk, nem kell súgni, felelni, a padban feszengeni, s nincs osztályzat sem.... Somodi Erika Hernádról jött: — a legjobb? Talán az első nap volt, amikor összeismerkedtünk. Már a legelső foglalkozáson megtanulhatták néhányan: a kijelentő módnak az a jele, hogy nincs jele. Az őrsünk neve is hasonló: Névtelennek hívnak minket, mi vagyunk az Anonymus őrs. Nagykőrösre jelentkeztem óvónői szakközép- iskolába, magyarból mindig ötösöm vollt, szeretném, ha később is az lenne, mert aki gyerekeket nevel, annak ismernie kell az irodalmat, a nyelvtant. Apu vegyésztechnikus, anyu szövőnő. Ck azt szeretnék, ha zenei pályára mennék, öt éve hegedülök, így zeneiskolába is járok majd. Itt nagyon jó a társaság, most éppen a novellaestre készülünk, Karinthy Röhög az osztályát adjuk elő. — Azért jöttem a táborba, mert a matematikát úgyis meg kell tanulnom, elektrotechnikai szakközépiskolába készülök — így Tóth György Nagytarcsáról. Jó, hogy felfrissítjük azt is, amit ötödikben tanultunk, meg új dolgokat is hallunk. Gondos Judit, a váci Sztáron Sándor Gimnázium első osztályában tanul ősztől: — itt találkoztam egy leendő iskolatársammal, Antal Erzsivel, aki ugyanoda jár majd, ahová én, csak a D osztályba. Egy őrsbe kerültünk. Így már mind a kettőnknek lesz ismerőse az első tanítási napon. A tábor haszna? Az, hogy a magyarázatok nyomán érthetőbb lesz, amit korábban tanultunk, s hogy ismétlünk. Otthon magamtól aligha tenném meg. Tárgyi tudás Nemcsak a diák, a tanár sem pihen, Mócsai Gyrögyné, a szentendrei, központi általános iskola pedagógusa: — az a tapasztalatom, hogy a táborlakó gyerekek tárgyi tudásával kevesebb a gond, annál több az ismereteik forgatásával. Meglepően keveset tudnak például a reformkorról, így hiába ismerik alaposan Kölcsey vagy Vörösmarty költészetét, a mondanivalójukkal nehezen boldogulnak. Ha a tábor ideje mindenre nem is elég, arra, hogy a kettőt kapcsolatba hozzák, igen. Sokat is kérdeznek, érdeklődőek, jobban, mint az iskolában. Felelevenítjük a foglalkozásokon a kötelező olvasmányokat is. Mindez úgy hiszem nélkülözhetetlen ahhoz, hogy megállják a helyű két majd a középiskolában. — Reszeli Soós István idén érettségizett a nagykőrösi Arany János gimnáziumban ifi vezető: — Idén negyedszer jöttem a magyar szaktáborba Nekem, s a másik három ifivezetőnek jutott a feladat: a délutánok programját szer vezzük meg. Sajnos a szélvihar az első héten közbeszólt, Elmaradt a tábortűz, de nem az ismerkedési est. Volt már szellemi vetélkedő, kirándulás Dömsödre a Petőfi Múzeumba, és a Petőfi-emlékfához, lesz még novellabemutató, vers- és prózamondó verseny, sportvetélkedő. Ha az idő jobbra fordul, dunai fürdés is, s talán a zárótábortűzre sor kerülhet. Ami érdekes: a gyerekek még úttörőnyakkendőt viselnek, s rengeteget faggat' nak: milyen lesz a gimná' ziumban, hogyan lehetnek KISZ-tagok. Más ez a tábor. Már az őszre figyelnek, arra, hogy felkészülten láthassanak a tanuláshoz. Nemcsak ők tartják fontosnak. Mezei Judit tábor' vezetőtől tudjuk: az ingyenes szaktáborba — gazdája a Pest megyei Tanács, a megyei Üt' törőelnökség, és az SZMT központi könyvtára — utánuk még két csoport érkezik Szi gets zen tmártonba, hogy az orosz nyelv és a matematika tárgyaiból erősítse tudását. V. G. P. A népi kultúra kincseit megőrzik. RÉGI MESTERSÉGEK EMLEKE A szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum munkatársai még emlékeznek rá: amikor a mándoki görög katolikus templomot eredeti helyén bontották, hogy a múzeumba áttelepítsék, az egész falu ott volt A néphit azt tartotta ugyanis, hogy a szentélyben levő, mintegy méternyi magas és ugyanilyen széles, kocka alakú oltárláb helyén valamikor egy hatalmas tölgyfa állt, s ennek magas rönkjéből faragták az oltárlábat, köré építették a templomot. Hogy azután nagyot csalódtak-e az emberek az egyszerű, gyökér nélküli fakocka láttán, vagy nem, azt nem tudni; Boronaszerkezet Az viszont bizonyos, hogy ennek ellenére igazán szerethették ezt a íölgyboronákból ácsolt, fenyőfa zsindellyel fedett „cerkó”-t, azaz templomot. Nemrégiben a szabadtéri múzeumban igen idős mándoki ember járt, egyetlen vágya volt — mondta —, hogy még egyszer láthassa a kicsi, de igen szép épületet. A múzeum területén levő dombra persze azoknak is érdemes felkapaszkodni, akiknek személyes emlékei nem fűződnek a templomhoz, hiszen a legkorábbi — 1670-ben épült — hiteles, boronaszerkezetű építészeti objektummal ismerkedhetnek meg. A múzeumi helyreállítás során a szakemberek arra törekedtek, hogy az 1670—1870 közötti állapotot rögzítsék, így elhagyták a később épült tornácot, visszaállították a csün- gő-szatufás tetőszerkezetet, kialakították az ikonállvány falát. Az épület így szemléltetheti megfelelően az Északi- és Keleti-Kárpátok területén kialakult görögkeleti, illetve görög katolikus templomtípüst, amelynek párhuzamai a déllengyel, keletszlovák, valamint az ukránok és románok lakta területen is megtalálhatók. így — a külső falakról a későbbi eredetű festékréteget is levetve — mutathatja be igazán a területen kialakult ácstechnikát — és így válhat igazán esztétikai élménnyé is. A templom körül zsindellyel fedett boronakerítés, közötte s a templom között a cinterem; alig díszített, rusztikus hatású keresztek jelzik, hogy még a múlt század elején is a templom köré temetkeztek az emberek. Odabent, az intim hangulatú térben részben valóban Mándokról, részben a hasonló templomokból idekerült tárgyak, ikonok idézik a múlt század közepének mándoki közösségi világát, a Ti- sza-könyök építészeti, hitvilági és tárgytörténeti emlékeit — megmentve és a közművelődési célok szolgálatába állítva Tűzifogók A dombról leereszkedve csak néhány száz métert kell tennünk, hogy Kelet-Magyaror- szágról a Kisalföldre érjünk, a népi ácstechnika után egy egészen más építési móddal találkozzunk. A mándoki templomhoz hasonlóan ugyanis ettől az évtől a kisalföldi építménycsoport néhány részletével is találkozhatnak a néprajzi múzeum látogatói, mégpedig a magyarfalvi lakóházzal és a Szilsárkányból áttelepített kovácsműhellyel. Természetesen nemcsak az épületekkel (bár például maga az 1812-ben épült községi kovácsműhely sem jelent érdektelen látványt), hanem az egykori belső tér kialakításával, berendezésével is, sőt, a műhelyben az idősebb és fiatalabb Vitéz Lajos, dömsödi kovácsmesterek révén a régi mesterség hagyományaival * is ismerkedhetünk. Lovat patkóinak, különböző szerszámokat, használati tárgyakat kovácsolnak. Ez persze azt is jelenti, hogy valóban minden a régi helyén van, hogy a kohóban ott a tűzi cipó, a hűtővályú, ott vannak a tűzifogók, ott a kalapácsok, fúrók, vágók, lyug- gatók. Minden a helyén. A sarokban még a dikó is ott áll, amelyen a mester vagy a segéd pihenhetett egykor, ahogyan az előtérben, a patkoló- színben lovakat köthetnénk a falból kiálló vaskarikákhoz, ahogyan patkolás előtt az ökörpatkoló állás emelőszerkezetével magasba emelhetnénk az állatot, hiszen az álló szarvasmarhát nem lehet patkolni. Ökör ugyan nincs a bemutatóhoz, de a hatalmas füves területet birkanyáj legeli — ez a karbantartás legolcsóbb módszere. A kisalföldi házsor most mintha eredeti helyén állna, épülne tovább — érezzük —. s annál is inkább, mert a kőművesek éppen a süttöri (ma Fertődhöz tartozik) házat építik, természetesen a hagyományos technológiával, s régi, nagyméretű, tömör téglát használva. A han. gúlát akkor sem változik, ha megkeressük a sorban a 'magyarfalvi (harkai) lakóházat, amely a Sopron környéki németség századfordulós lakás- kultúráját mutatja be. A hosz- szú épületet meg a nyitott tűzhely falán is látható díszeket szemlélve, azt gondolnánk, módos gazdacsalád lakásáról van szó. Azután kiderül, hogy csak a Felső-Tiszavidék lakás- műveltségéhez hasonlítva gazdag ez a környezet, valójában a két tájegység közötti gazdasági, a termelési kultúrában is megfigyelhető különbségekről van szó. Három család is lakott e házban; az egyik berendezett szoba-konyha arról beszél, hogy a közeli városok erőteljesen éreztették hatásukat a bútorkultúra változásában, a gyári termékek használatában. Hangversenyek Jóval korábban polgárosul- tak ezen a tájon még a szegényebb parasztrétegek is — erről győzi meg a látogatót a szoba berendezése. A többi, éoülő, vagy már a belső tér kialakítására váró kisalföldi ház láttán pedig joggal véljük, hogy már most igen gazdag képet kapnak az érdeklődők a népi kultúra, életmód jellegzetességeiről — változatairól. A néprajzi múzeum köz- művelődési munkájának hatását tovább növelik a bemutatók, a kovácsolás, őrlés-kenyérsütés, vajköpülés; a szövéssel a bemutatónapokon a látogatók is megpróbálkozhat, nak. Kell szólni arról, hogy a nyáron jó néhány hangversenyt rendeznek itt, augusztus 20-án pedig ifjú népművészek és iparművészek porté, káiból kirakodóvásárt tartanak. De érdemes azt is megemlíteni: legalább a hétvégeken sűríteni kellene a buszjáratokat a múzeumhoz. P. Szabó Ernő VILÁGNYELVEKEN A magyar tudomány Évente mintegy 900 idegennyelvű kötet hagyja el a magyar nyomdákat csaknem 3,5 millió példányban. A magyar kultúra, tudomány eredményei közül a nyári hónapokban, az idegenforgalmi csúcs időszakában is több világTV-FIGYELO Olimpia. Keii ggy csapat! — ismételgette Mándy Iván és Sándor Pál Régi idők focija című filmjében Garas Dezső, bőrlabdaszerelemmel megál- dott-megvert pesti mosodás remek alakítója, aki — mondhatni — még a foszladozó alsóneműjét is annak a bizonyos együttesnek az összeverbuválására áldozta. Igen, kell egy csapat. Általában mindenféle közcél szolgálatához kell egy csapat — hát még egy olyan testedzési világesemény látványának szak- és élményszerű továbbításához, mint az olimpia. Most, hogy a két héten át tartó közvetítéssorozat véget ért, bizton állíthatjuk, hogy ami a Budapestről Moszkvába érkezett riportercsapatot illeti, az teljes egészében megfelelt az ideg- és izompróbáló követelményeknek. őszinte dicséretükre több ok is szolgál. Elsősorban a kommentárok szakszerűségét kell megemlíteni. Azt a nyilvánvaló hozzáértést, amely még a szabályok és előírások dzsungelében járatlan előfizetőknek is föltűnhetett. Akárha előre betanult szöveget mondtak volna, úgy sugár- zódtak szét a mikrofonba mondott — szinte szóhiba nélküli — elemzések, bennük pedig azok az adatok, arányok, versenyhistóriai összevetések, amiket fejben tartani mór önmagában is tudósi teljesítmény. Másodsorban e mél tat ókhangvételének általános higgadtságát kell díjazni. "Míg a rádiósok többsége máig sem hagyta oda azt az olaszosan harsány stílust, addig a mi tévéseink csak ott és akkor hujjantották el magukat, ahol és amikor végképp elkerülhetetlen volt. (Például most, legutóbb Vitray Tamás a Fólián—Vaskuti kettős pénteki diadalának magyarázatakor.) Harmadjára pedig az idehaza maradtak teljesítményének jár ki az a képletes értelemben vett csillagos ötös. Egykét bakitól eltekintve zavartalanul terelték szabályozott folyómederbe ezt az óceánnyi műsort. S míg ezt tették, al- kalmankint véleményt — egy- szer-másszor igen határozott véleményt — is nyilvánítottak. Hogy mást ne említsünk, innen, a Szabadság téri stúdióból hangzott el a legtömörebb, egyben a leginkább elmarasztaló jellemzés az egykor aranyérmes, majd most bronzmedálióssá visszacsúszott vízilabdázókról. Egy szó, minit száz: ezt a világ- és olimpiai csúcsokban oly gazdag olimpiát úgy láthattuk, ahogyan azt kellett. Valamivel több órányi terjedelemben ugyan, ám annál élvezetesebben. EsztrÁd. Annyit szidják a szintén Szabadság téri eredetű zenés-táncos csinálmányo- kat. Most, hogy a BBC Még egyszer ... című könnyűzenei összeállítását végigfigyeltük, kénytelen-kelletlen megállapíthatjuk: jogtalanul. Mert akár az itteni rögzítésekben, ezekben a brit fölvételekben is inkább dobódott, mint lendült a láb; szegényesen ötlet - telen volt a környezet; no és. hát a hangok gazdái is olyasféleképp tettek, amint azt egyszer keményen beléjük oktatta a,rutinos dkltanár. Akácz László nyelvre lefordított alkotás kerül az üzletekbe. A magyar történészek nemzeti bizottsága immár hatodik alkalommal publikálja — angol, francia, német, illetve orosz nyelven — a magyar történetkutatók eredményeit tanulmánygyűjtemény formájában. A 49 tanulmányt tartalmazó két kötet a történet- tudomány aktuális kérdéseivel foglalkozik, betekintést nyújt a hazai történettudomány elmúlt öt esztendei munkájába, több terjedelmes beszámolót is közzétesz fiatal kutatók tollából. Angol nyelven jelenik meg Haiman György tanulmánya az 1650 és 1702 között élt magyar betűmetszőről és tipográfusról, Tótfalusi Kiss Miklósról. Angol nyelven adják közre Sólyom László tanulmányát, „A polgári jogi felelősség hanyatlása” címmel. 1923-tól jelenik meg a Corpus vasorum antiquorum (az ókori vázák gyűjteménye) című sorozat az akadémiák nemzetközi szövetsége szerkesztésében, egységes irányelvek szerint, azonos kiállításban. E nemzetközi könyvfüzérben, amelyben a világ múzeumaiban őrzött antik vázákról közölnek tudományos publikációkat, minden ország a saját anyagát dolgozza fel. Szilágyi János György megjelenés előtt álló könyve, amellyel Magyarország bekap-, csolódik a nemzetközi sorozatba, a Szépművészeti Múzeum gyűjteményének etruszk vázáit. valamint a campaniai vöröslakkos vázákat mutatja be fényképes dokumentációval, technikai leírással.
