Pest Megyi Hírlap, 1980. augusztus (24. évfolyam, 179-204. szám)
1980-08-23 / 197. szám
NAGYKŐRÖSI A PEST faEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA Vevőcsalogató arak Mégiscsak kettőn áll a vásár XXIV. ÉVFOLYAM, 197. SZÁM 1980. AUGUSZTUS 23., SZOMBAT Diákok segítenek Betakarítás mindennap Immár több mint egy hete befejeződött az aratás az Arany János Termelőszövetkezetben. Azóta elkészültek a Végső értékelések, s tudjuk, hogy a közös gazdaság kom- bájnosai, Boros József, Pesti Balázs, Ronkó Sándor, Patonai Ferenc és Tóth Ferenc valóban jól dolgoztak, s versenyük szoros eredményt hozott Sokévi átlag Egyébként, mint Holló Ferenc főmezőgazdásszal kiszámoltuk, a gabonabetakarítássai talán harmincán sem foglalatoskodtak. A kertészeti termékek betakarítása ebben a gazdaságban jóval nagyobb csúcsokat hoz a munkában, mint az aratás. Ettől függetlenül nem volt könnyű feladat a csaknem 900 hektárnyi gabonaterület termesének a magtárba juttatása. Sok gondot okozott a csapadékos időjárás, s előfordult a kombájnoknál alkatrész- hiány is. A nehézségeket felejteti azonban az idő, s csak az öröm marad, mely maradéktalan, ha az eredményeket nézzük. Persze számításba kell venni, hogy az Arany János Termelőszövetkezet földjei gyengébbek a környező gazdaságokéinál. Nem termett hát 70 mázsa búza hektáronként, de az ösz- szehasonlítás sem lenne teljes értékű, mert a rekordot nagyobb hozamú takarmánybúza termette két éve, az idén pedig csak kenyémekvalót mértek a mérlegek. Meghálálták az időjárást és a sok munkát a rozsföldek is. A tervezettnél tíz mázsával többet termeltek hektáronként. Az őszi árpa is lényegesen többet | hozott a sokévi átlagnál. Ki hinné? Lapozzuk tovább Holló Ferenc lömezögazüász mindent tuao iratait. „A meggynél álljunk meg, mondja, niszen rengeteg munkans volt a 63 hektárnyi ültetvény termésének oetatcarításaval. Szerencsére a Petőfi Sándor, a il. Rákóczi Ferenc és a Kossuth Lajos általános iskola diákjai nagyon kitettek magukért. Amit szedtek, külföldön is lehetett értékesíteni. Nekik is köszönhető, hogy az árbevételünk nagyjából megfelelt a tervezettnek, noha a termés kevesebb volt annál.” Hát igen, hektáronként csaknem négy mázsával. Hiába, hideg volt a tavasz. Ám a szedőknek sem mindig kedvezett az időjárás. Elhúzódott az érés, a rázógépnek nyújtott műszakban kellett dolgoznia. A meggyszüret után a nyári alma szedéséhez fogtak hozzá a dolgozók, sőt, lassan már az utolsó szem ízletes gyümölcs is ládába kerül. A termés, ma már elmondhatjuk, megfelel a várakozásnak. Közben a szántóföldi kertészetben megkezdődött a paradicsomidény. Ha minden jól megy, legalább 500 vagonnyi piros bogyó jut el ebből a gazdaságból az üzletekbe, s elsősorban a konzervgyárba. Eddig a kézi szedők kaptak munkát, de éppen ezen a hét végén indulnak a gépek, s dolgozni kezd a paradicsomlét gyártó berendezés is. A paradicsom betakarítása a számítások szerint ötven napig tart majd, s bőségesen ad A szolnoki rádió műsora Augusztus 25-től 31-ig Hétfő, 17.00: Hírek. A Snoopy együttes énekel. 17.10: A kiskertek kedvelőinek. 17.20: Virágénekek. 17.30: Erős magyarok. 18.00: Alföldi krónika. 18.15: Soul-muzsika. 18.26: Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. Kedd, 17.00: Hírek. A King Singers együttes és Serge Lo- ma énekel. 17.15: Üttörő híradó. 17.30: Vasutaskórusok bemutatója Szolnokon. Részletek a június 28-i hangversenyből. Üzemi lapszemle. 18.00: Alföldi krónika. 18.15: Afric Simone és az Osibisa együttes énekel. 18.26: Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. Szerda, 17.00: Hírek. Csider István mezőtúri népművész ci- terázik. 17.15: Farmer és nyakkendő. Ifjúsági magazinműsor. 17.45: Beatparádé. 18.00: Alföldi krónika. 18.15: Cliff Richard énekel. 18.26— 18.30: Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. Csütörtök, 17.00: Hírek. 17.05: Hétközben. Aktuális magazin- műsor. (A stúdióban: Az Á3 igazgatója, a szakszervezetek munkavédelmi felügyelője. A tűzoltóparancsnok és a baleseti sebész válaszol a riporter kérdéseire. Téma: Az utóbbi hónapok baleseti statisztikája) 18.00: Alföldi krónika. 18.15: Tánczene a szerzők előadásában. 18.26—18.30: Hírösszefoglaló. lap- és műsorelőzetes. Péntek, 17.00: Hírek. 17.05: Ritmusrodeo. 17.35: Kulturális figyelő. 18.00: Alföldi krónika. 18.15: Nóták. 18.26—18.30: Hírösszefoglaló, műsorelőzetes. Szombat, 9.00: Hétvégi kaleidoszkóp. 9.30: Operettalbum. 9.50: A művese. 10.10: Carlos Santana és együttesének felvételei. 10.25: Hírösszefoglaló, műsorzárás. Vasárnap, 9.00: Lapszemle. 9.05: Békési népdalok. 9.15: Ahol a Körösök találkoznak. 9.45: András Tamás dzsesszelőadó műsora. 10.00: Műsorzárás. 19.30: Sport és muzsika. Az adások mindennap a 222 méteres középhullámon hangzanak el. munlkát nemcsak a földeken szorgoskodóknak, hanem a szervezőknek is. Óráról órára meg kell teremteni az átvétel, a szállítás, az előfeldolgozás és a szedés teljes összhangját. Egyetlen kiló leszedett paradicsom sem állhat valahol félretéve, jó sorára várva. Az idő ugyanis a minőség ellen dolgo zik. Míg emiatt piros termés hívogatja a gépeket, valamivel távolabb zöldellő földek várják a betakarító'kat. Ott most kaszálják másodszor a petrezselyem levélzöldséget, több mint hatvan hektáron. S eddig, ki hinné az apró levelekre te kintve, már nem kevesebb mint 60 vagonnyi volt a termés. Megéri a közös gazdaságnak ezzel a növénnyel foglalatoskodni, hiszen a sűrű vetés ellenére értékesíthető valamennyi a petrezselyemgyökérből is. Kertészkedők Mit hoznak a következő hetek? „Nagyon sok munkát’ mondja a főmezőgazdász. Kezdődik a szilva, a télialmaszü- r'et is. Nem lehet késlekedni az őszi vetésekkel sem. Bizony szükségünk lesz a diákok segítségére, s talán még a honvédségére is. Gépeket, főként szállító járműveket is -kell bérelnünk. Valamennyi terménynek időben el kell jutnia a rendeltetési helyre. Kertészkedő szövetkezetben késő őszig tart az ’„aratás”... F. P. Hirdetés-dömping az újságokban, a rádióban, a televízióban: a legkülönfélébb kis- és nagykereskedelmi vállalatok, szövetkezetek hívják fel figyelmünket árengedményes akcióikra. Magnót, öltönyt, szobafestést, tányért, sportszert és sokféle ruházati cikket, hol ezt. hol azt kínálnak olcsóbban. Sajátos akciókat hirdet a 38 Skála Áruház, valamelyest hasonlókat szerveznek a Centrum áruházak. Ez utóbbiak— hogy fokozzák a hatást —, a hirdetésekben nem is árulják el, melyik napon mit adnak olcsóbban: menjen csak be a vevő, nézzen körül, majd megtalálja. És — nem titkolt vágyuk —, talán mást is vesz, nem csupán az átmenetileg leszállított áruterméket. ~ Régi gyakorlat Hogyan egyeztessük össze ezt a jelenséget azzal a ténynyel, hogy az idén számos iparcikk árát felemelték, másokét — ruhaneműekét — csökkentették? Az idén az egész árrendszer reformja kezdődött meg, vagyis módosultaik azok az árak, amelyeken a termelők kereskednek egymással, illetve amelyeken a termelők a viszonteladókat kiszolgálják. A termékeknek az eddiginél szélesebb körében a vállalatok kezébe került az ármegállapítás joga. Természetesen, bizonyos szabályok tiszteletben- tartása mellett, bizonyos nép- gazdasági célokat szolgáló elvek szem előtt tartásával kötelesek az árakat kalkulálni. Az árszínvonal tendenciája — mint azt tapasztalhatjuk — emelkedő, még akkor is, ha több termék árát hatóságilag csökkentették. Az áremelkedés hatására azonban valamelyest csökkent a kereslet, és alighanem ez a tény készteti most a kereskedelmi vállalatokat vevőcsalogató ár- csökkentésekre. Sőt, nem is csupán a kereskedelmi vállalatok járulnak hozzá anyagilag: az árcsökkentésekhez, hanem olykor á termelők is. Sok esetben közös érdekük a vásárlási kedv felkeltése, a növelése. És előveveszi meg gondolkodás nélkül, ami éppen megtetszik a kirakatban. Halogatja a vásárlást. Emellett a múlt év végén, a várható áremelkedések hírére, sokan olyasmit is vettek, amire nem volt azonnal szükségük, vagyis előrehozták vásárlásaikat. Mindez együtt vezetett a kereslet idei mérséklődéséhez. Becsülni a vásárlót Tegyük hozzá: ez a mérséklődés sem egyértelmű. Nem vásárolunk kevesebbet, mint tavaly, csak arról van szó, hogy a forgalom növekedésének üteme mérséklődött. A végeredmény azonban az, amivel kezdtük e cikket: most engedményes vásárokat hirdet a kereskedelem. S ez egyértelműen jó jel. Egyrészt, mert élhetünk a lehetőséggel, olcsóbban szerezhetünk be ezt- azt. .Másrészt — és alighanem ez a fontosabb —, kibontakozóban van egy olyan kereskedelmi gyakorlat, amely az eddiginél jobban megbecsüli a vásárlót, amelynek fontos, hogy eladjon. Kereslet, kínálat / Az árak kétirányú mozgása — emelése és a csökkentése — egyúttal segíti kialakítani a kereslet és a kínálat összhangját. Ez a vevő számára azt jelenti, hogy könnyebben megtalálja a keresett árukat, bár vásárlásainak természetesen határt szab a pénztárcája. Előnyös folyamatnak vagyunk tanúi abban a tekintetben is, hogy a kereslet és a kínálat közelítése egymáshoz visszaszoríthatja a spekulációt. Ha van áru, ha a kereskedő el akar adni, akkor nem dug semmit a pult alá. Ellenkezőleg: hirdeti, hogy mi olcsóbb. így alakulhat ki lassan az a helyzet, amelyben ismét a vevő lesz az úr, akit a kereskedő kiszolgál. G. Zs. Piaci jelentés Elegendő paradicsom Pénteken élénk piac volt, nagy zöldség-, dinnye- és gyümölcsfelhozatallal. Baromfit ezúttal kevesebbet kínáltak a szokásosnál. A szemestermény-piaccm a búza literjét 5, az árpát és a morzsolt kukoricát 4,50 forintért mérték. A gyümölcs- és zöldségpiacon a csemegeszőlőt 20—24, a kajszibarackot 12—16, az őszibarackot 8—12, a nyári almát 6—10, a körtét 7—12, a sermina szilvát 5, a vörös szilvát 3—4, a görögdinnyét 6—7, a sárgadinnyét 4—8, a burgonyát 5—6, a paradicsomot 5, az uborkát 4—6, a fehér káposztát 2—4, a kelkáposztát 4—5, a zöldpaprikát 10—14, a vöröshagymát 7—8, a zöldbabot 9, a karalábé darabját 2—3, a zöldség csomóját 3,50—4 forintért adták. A baromfipiacon a tyúk párja 150—200, a vágni való csirke 65—180, a lúd 300, a japán kacsa 140, a tollas sar- jú liba darabja 100, a naposcsibe 10, a hetes csibe 13, a tyúktojás 2 forint volt. A Halászati Szövetkezet árudájában az élő halat 40, a csirkecombot 70, a májat 70, a csirkeaprólékot 24 forintért mérték. Az áfész a vörös szilvát 1,50 forintért vásárolta cefrének. SPORT - SPORT-SPORT - SPORT-SPORT Edzés hetenként két napon A megyei DC-rendszerű serdülő fiú asztalitenisz-csapatbajnokság állása az őszi mérkőzések előtt: Moziműsor szik a régi, jól bevált gyakor1. Ceglédi VSE I. 15 13 2 64-11 26 latot, amely azt mondja:nagy 2. Nagykőrösi Kinizsi L 15 13 2 64-11 26 Konvoj. Színes, amerikai kaforgalom — szerény haszon. 3. Ceglédi VSE II. 15 12 3 61-14 24 landfilm, III-as helyáron! 14 Vagyis: akár alacsonyabb áron, 4. ÉGSZÖV MEDOSZ éven aluliaknak nem ajánlott! de fogyjon több termék! Jobb (Kiskunlacháza) 15 11 4 57-18 22 Előadás kezdete: 6 és 8 órakor. olcsóbban eladni valamit, 5. Monori SE I. 15 11 4 / 48-27 22 A stúdióteremben mint egyáltalán nem, mint a 6. Gödöllői SC 15 10 5 46-29 20 Csodabogyó. Mesesorozat. raktárban tárolni. 7. Nagykőrösi Kinizsi II. 15 8 7 42-33 16 Előadás kezdete: délután fél Vajon a tényleges árakon a 8. Ceglédi VSE III. 15 8 7 40-35 16 4 órakor. lakosság nem tudná megvásá9. Perbáli Tsz SK I. 15 8 7 40-35 16 Talpalatnyi föld. Magyar rolni a szóban forgó iparcikke10. Monori SE II. 15 7 8 35-40 14 film. Előadás kezdete: délután két? De, minden bizonnyal 11. Vecsési SE I. 15 5 10 28-47 10 fél 6 órakor. meg tudná. Csakhogy az ár12. Gödi TK I. 15 5 10 21-54 10 Edith Piaf. Színes, zenés emelkedésnek lélektani hatá13. Nagykőrösi Kinizsi III. 15 4 11 22-53 8 francia film a nagy énekesnősa is van. Amikor egyszerre 14. Perbáli Tsz SK II. 15 4 11 20-55 8 ről. Csak 16 éven felülieknek! drágul meg több áru, akkor 15. Vecsési SE II. 15 1 14 5-70 2 Előadás kezdete: este fél 8 óramindenki jobban meggondol16. Gödi TK II. 15 — 15 7-68 — kor. ja, mire adja ki a pénzét, nem 17-19. Váci Izzó I., II. III. visszaléptek. körösi urv enaet< *s a fiata Szürke hétköznapok Volt egyszer egy évforduló A szürke hétköznapok egymásutánja közül megkülönböztetett szeretettel emeljük ki ünnepeinket. Csoportok, közösségek örömmel találnak alkalmat arra, hogy megemlékezzenek a hagyományokról. Nagy öröm egy város vagy község életében is, ha fennállásának kerek évfordulója alkalmával rendeznek találkozót. Ötletadók Kocsér község három éve emlékezett meg centenáriumáról. A községi párt- és tanácsi vezetés, a tsz gazdasági vezetőinek támogatásával a községi Hazafias Népfront szervezésében emlékbizottság alakult, amelynek feladata az előkészítési munkálatok kidolgozásán túl az ünnep eljöttével a tervezett háromnapos program le- bonvolítása volt. A bizottság elnökéül Antal Domokosnét választották, aki évtizedek óta foglalkozott Kocsér történetével. Nos, 1977. augusztus 12-én, az ünnep első napján emléktáblát avattak fel a tanácsháza falán, megyei, járási, valamint Jászapáti és a szomszéd települések küldöttei jelenlétében. A tábla az alapítóknak és a dolgos elődöknek állít emléket. A faluközpont gondozott parkjában megindították a társadalmi munkával épített szökőkutak ami egy ideig vígan ontotta a vizet. (Később csak hétvégekén működött. Tavaly és az idén már ekkor sem. Joggal merül fel a kocsériak panasza: „talán elszökött a szökőkút?”) Az egykori falumagot keretező főútvonalak szélén száz platánfa emlékeztet ma is a százéves jubileumra. Növekedve dicsérik az ültető kezeket, az akkori KISZ-es fiatalokat és úttörőket. Hűs árnyékukban szeretettel emlékeznek azóta is a falubeliek az ötletadókra. Széles körű gyűjtőmunkával gazdag helytörténeti gyűjtemény nyílt meg a jeles napon. Volt érdeklődő bőven. Z ászló szál agozás Egy tekintélyes vendégkönyv félig megtelt a látogatók bejegyzéseivel. Szakemberek is elismeréssel nyilatkoztak róla. A tárgyi, néprajzi emlékek mellett található ott a község történeti múltját feldolgozó tabló is, egykori iratok fénymásolataival, amelyek a községgé szervezést dokumentál- «vei. ják. De ma már ezt senki sem láthatja. Az ajtó zárva -van. A kifüggesztett nyitvatartási rend régen elmosódott. A „Helytörténeti gyűjtemény Kocsér” kiírás nem olvasható már, megette az idő vasfoga. Vajon néhány száz forint nem volna-e tervezhető a művelődési ház költségvetéséből, időleges nyitvatartás finanszírozására? Persze, kereshető más megoldás is. Mindenesetre nem szabad engedni, hogy porosodjanak a kincsek a kis teremben. A századik évforduló alkalmával új képeslap is jelent meg a községről. De elfogyott. Nem kapható sem a postán, sem a boltban. Csak újra kellene rendelni belőle... Aztán mire emlékezzünk még a 103. évforduló alkalmával? A meghatott hangulatú ünnepi nagygyűlésre, a zsúfolásig megtelt művelődési házban, ahol könnyes szemmel hallgatták a helybeliek és a jászapáti vendégek az ünnepi szónokot, aki felelevenítette a szép küzdelmes múltat és a gazdag jelent. Volt zászlósza- lagozás, kölcsönös ajándékváltás az anyaközség küldöttségéTetszett a jászapátiak műsora is. Mindenki tudta azt is, hogy nyomtatásra készen áll a község százéves története, amelynek kiadására az anyagi fedezetet az akkori két termelőszövetkezet vállalta. Tizenegy hónap múlva kezükbe is vehették a kocséri olvasók. (S vajon minden kocséri család a kezébe vette-e?) Falugyűjtemény Tehát sok szép mindenre emlékezhetünk, ha három évre visszatekintünk. S mi van most? Csak a platánfák zöldellnek, s a lelkesebb kocséri családok polcait díszíti a szép nylonkötésű könyv. De a többi alkotásnak és kezdeményezésnek nincs folytatása. A száaéve» jubileumi rendezvények kivitelezői elfáradtak? Letették a közéleti tevékenység zászlaját? Vagy még- inkább, hol vannak az új zászlóvivők, akiknek a munkája nyomán újra csobogna a szökőkút, nyitva tartana a falugyűjtemény, jegyeznék tovább a krónikát, lenne újra képes- levelezőlap és jubileumi sport- rendezvény? S talán lehetne készülni a legközelebbi jelentős évfordulóra is, mert eddig Kocsér történeiében mindig akadtak, akik jeles ünneppé avatták a negyed-, fél- és az egészszázados évfordulókat. B. T. lók remek helytállása. Az első csapat még a naponta edző, NB I-es utánpótlást jelentő ceglédiekkel is állja a versenyt, de a többiek is sokat fejlődtek. A kinizsisek teremhiány miatt csak hetente két napon tudnak edzeni. Szombati sportműsor Atlétika, Budapest: az ifjúsági egyéni csapatbajnokság országos döntője. Atlétika, kézilabda,' kispályás labdarúgás, röplabda, sportlövészet, teke, Gödöllő: a MEDOSZ versenyeinek megyei döntője. Birkózás, Kiskunfélegyháza: országos serdülő kötöttfogású Kiskun Kupa-viadal. Vasárnapi sportműsor Birkózás Kiskunfélegyháza: országos serdülő kötöttfogású Kiskun Kupa-viadal. Labdarúgás Kinizsi-sporttelep, 15 óra: Nagykőrösi Kinizsi ifi—Vecsési SE ifi, 17: Nk. Kinizsi—Vecsési SE, összevont járási I. osztályú bajnoki mérkőzés. Modellezés Százhalombatta: megyei körrepülő modellező bajnokság. Sulyok Zoltán ISSN 0133—Í108 (Nagykorost Hírlap)