Pest Megyi Hírlap, 1980. augusztus (24. évfolyam, 179-204. szám)

1980-08-17 / 193. szám

A PEST MEGYEI HÍRLAP VÄCI JÁRÁSI ÉS VÁC VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXIV. ÉVFOLYAM, 193. SZÁM 1980. AUGUSZTUS 17., VASÁRNAP Egy végre nem hajtott határozat nyomában II. A közös megegyezés várat magára Botanikuskerti hagyományok Hangverseny után, könyvkiállítás Furcsán hangzik, ha azt mondjuk: a termelőszövetkeze­tek erdőgazdálkodási együtt­működése vajúdásának csupán anyagi okai vannak? Pedig er­ről van szó... Az elmúlt két esztendő alatt többször próbálkoztak a gazda­sági társulás megalakításával, ám mindig akadtak aggályos­kodó téeszvezetők, s érveik többnyire nem is megalapozat­lanok, ámbár sok bennük az előítélet. A leggyakrabban ar­ra hivatkoztak, hogy nem tisz­tázott: ki, milyen arányban ré­szesedik a nyereségből, így maradt a régi nóta, vagyis vé­leményük szerint a gesztorsá­got, vállaló gazdaságnál csapó­dik majd le a haszon nagy ré­sze. Fóti kezdeményezés A vita tehát a pénz körül fo­lyik, ám mégsem vádolhatjuk anyagiassággal a szövetkezete­ket. Természetes dolog, hogy mindenhol igyekeznek megfog­ni a forintot. Az egyre nehe­zebbé váló gazdálkoaási körül­mények is arra ösztönzik a szakembereket, a közös gazda­ságok tagjait. Az erdők állapota azonban ettől még nem javul, sőt elkép­zelhető, hogy tovább romlik. Mi hát a megoldás? A jóti Béke Termelőszövet­kezet vállalkozott arra, hogy megszervezi a gazdasági társu­lást. Több alkalommal meghív­ták a járási téeszvezetőket, de nem mindig sikerrel. Ezeken a foghíjas tanácskozásokon így aztán nem is mindig sikerült eredményeket elérni. A fóti kezdeményezésnek több ellen­zője akad, köztük a gödi gaz­daság is, amely egyébként már nagyságánál fogva is nagyobb lehetőségekkel rendelkezik. Ám míg a Dunamenti Tsz vezetői csak szavakban fejezték ki el­térő véleményüket, addig a fó­tiak elkészítették egy társulási szerződés mintáját. Ebben leírják: az együttmű­ködés célja, hogy a váci járási termelőszövetkezetek erdőgaz­dálkodási tevékenységét össze­hangolja, elősegítse a fejlesz­tést, s; a gazdálkodás hatéko­nyabbá tételét. Emellett közö­sen vásárolnak fontos gépeket, új, korszerű technológiákat, ezzel megteremtve a komplex erdőgazdálkodást. Az összefo­gás kiterjedne még a termé­szetvédelemre és a vadgazdál­kodásra is. Az új társulás tevékenységi körébe a telepítéshez kapcso­lódó tervezési feladatok mel­lett az erdészeti szaporítóanyag beszerzése, a megtermelt fa­anyag értékesítése, a motor­fűrészek megvásárlása és ti­pizálása, a szakmai irányítás ellátása tartozna. A közös va­gyont a téeszek pénzben, ál­lóeszközben és felhasználható vagyontárgyakban adnák ösz- sze, ezek közül az állóeszkö­zök a tagszövetkezetek tulaj­donában maradnának. A monori példa A fóti javaslat nagy hibája, hogy nem tartalmazza egyér­telműen a nyereség felosztását. Ezt pedig minél előbb tisztáz­ni kellene, hiszen jelenleg emiatt folyik a vita. Jó példaként hadd említsük meg a Monori Járási Erdőgaz­dálkodási Társulást, amelyet hét szövetkezet alakított meg három esztendővel ezelőtt. A szerződést lapozgatva kiderül, hogy a taggazdaságok már az induláskor megállapodtak: a kezdéshez szükséges forgóala­pot — mintegy 3 millió 368 ezer forintot — közösen te­remtik elő. Ennek az összeg­nek nagy része beruházási cé­lokat szolgál. Ezt a pénzt azok­ból a befizetésekből szedik Ösz­sze, amelyeket a közös gazda­ságok az erdőterület arányában fizetnek a társulásnak, hektá­ronként csaknem ezer forintot. A monori járásiak szerződé­sében külön fejezet szól az el­számolás módjáról. Eszerint a társulás a saját bevételekből fedezi a termeléssel kapcsola­tos összes költségeket, a tiszta nyereség felosztásáról, illetve az esetleges veszteség viselésé­ről — az éves elszámolás jóvá­hagyásakor — a társulati ülés dönt. Igen fontos a megállapo­dásnak az a kitétele is, amely szerint általában az a szabály érvényes, hogy az egyes tag- gazdaságok a nyereségből va­gyoni hozzájárulásuk arányá­ban részesednek, s a vesztesé­get is ilyen arányban térítik meg. A haszon egy részét azon­ban a közös vagyon növelésé­re használják fel. Bevétel, kiadás A társulásban az elszámolás lehetőleg olyan időpontban tör­ténik, amikor valamennyi téeszben a mérleget készítik, így abban már szerepeltetni tudják az együttműködésből származó bevételeiket, kiadá­saikat. A szerződés szerint a A Képes Újság legutóbbi száma oldalas cikkben mutatta be a szép példát: dr. Fieszl Borbála főorvos kezdeménye­zésére hogyan hozták létre a rehabilitációs célüzemet? A Vendéglátás közölte Mészáros Gyula érdekes hely- történeti kutatásának eredmé­nyét: az országhatárokon túl is jól ismert hurka és a molnár­csusza hiteles receptjét. A Daily News, a Budapes­ten megjelenő angol nyelvű na­pilap munkatársa bemutatta a Magyar Hajó- és Darugyár Váci Gyárát és az ott készü­lő népszerű konténercsaládot. KORTALANSÄG. Az em­ber megszokta: ahogy az idő múlik, az élőlények, a tárgyak úgy öregednek, kopnak. S most mégis: ez a város, túl a matu­zsálemi ezer esztendőn — fia­talodik! Városrészekké terebé­lyesedő lakótömbök szorítják vissza, egyre kisebbé a koro­sabb negyedeket: a Burgun­diát, meg a többi évszázado­kat megélt, az otthont keresők­nek menedéket nyújtó épület­sort. Eltűnnek, beépülnek' a kertek is. Nagyapám egykori kukoricatábláján most a DCM-lakótelepi srácok szalad­gálnak, szülőházam udvarán, a Bacsó Béla úton meg hatal­mas családi ház épült néhány esztendeje. Megújul, látvá­nyosságot kínál erre minden, ám ez a fiatalodás a születés és a halál, az épülés és a pusztulás feneketlen körforgá­sa. Szomorú vagyok egy ki­csit hát: mindaz, amit mosj látok, újabb ezer év múlva az enyészeté lesz. Csak emlék ... Fóbia. Ha kinézek az ab­lakon: beton, sivár föld, be­ton barna, szürke színben, váltakozva. Ha most a falra tekintek: fakultnak tűnő tapé­ta, lábam alatt egyhangúnak látszó szőnyegpadló. Mestersé­ges mikrovilág ... Mielőtt a Földváry térre költöztünk, tagok ekkor döntenek az új be­ruházásokról és a tartálékalap képzéséről is. Dönteni kell Ezek a lényeges részek hiá­nyoznak a fótiak javaslatából, enélkül pedig nem lehet meg­alakítani a gazdasági társu­lást A vitát a továbbiakban meg lehetne előzni, ha a szak­emberek részletesen kidolgoz­nák az elszámolás módját, a téeszek pedig az ismételt uj­jal mutogatások helyett leül­nének tárgyalni, s megegyez­nének. Tiszteletben kell tarta­ni a közös gazdaságok érdekeit, de ezt nem lehet érvényesíte­ni az államérdek rovására. Márpedig a szövetkezetek er­deinek alacsony színvonalú mű­velése a népgazdasági vagyon egyértelmű herdálása! A fóti kezdeményezéshez ed­dig két termelőszövetkezet, a kosdi és a sződi jelentette be csatlakozását, ám ez még nem jelenti az együttműködés létre­jöttét. Vajon mikor alakul vég­re meg az erdőgazdálkodási társulás? Furucz Zoltán (Vége) A Fonómunkás arról írt, hogy a Pamutfonóipari Válla­lat váci üzemében augusztus 1. és 29. között valamennyi KISZ-alapszervezetben tag­gyűlést tartanak. A Népművelés e havi szá­mában Váradi Géza, a Pest megyei Művelődési Központ és Könyvtár csoportvezetője elemzi, hogy mit jelent Vác- nak a főváros közelsége? A Népszava képes híradás­ban számolt be arról, hogy a Magyar Selyemipar váci bé­lésszövőgyárában új csehszlo­vák szövőgépek beállításával korszerűsítették a termelést. Nagymaroson, egy csendes kertes házban laktunk. Este, ha kihunyt a tévé képernyője, még kiültünk a szoba ablaka elé, s a csillagokat néztük: fe­lettünk ragyogott a tejút, s amíg a milliónyi fénypont ra­gyogását bámultuk, mélyeket lélegeztünk a Duna felől sodort hűvös nyáresti levegőből... Néha elfeledkezem, hogy körü­löttem most a város. Az ab­lakhoz kocogok — orrom a védelmet alig nyújtó szúnyog­hálóba nyomom — s tudom megtelik a vágóhíd felől hul­lámokban érkező trágyaillat­tal. A Fa-desodorra egyáltalán nem hasonlító szagtól most menekülök: a kánikula elle­nére becsukom az ablakot. Közben elátkozom azt, akinek csak ennyire tellett fantáziájá­ból, ilyen sivár világra, csak kőre, betonra. A reggeli, fá­radt ébredést — az ágyból nyomorékként kászálódok ki — már megszoktam. ZÖLD NÉLKÜL. Titok, hát elárulom: ezen a lakótele­pen az ajánlottnál jóval keve­sebb zöldterület jut egy-egy lakosra. A pontos számadatra nem emlékszem, nem emle­getjük oly sűrűn, hogy meg­ragadt volna bennem. Zöldte­rület: csenevész nyárfák, dísz­cserjék, silány gyep. Ennyi Évről évre a nyári hangver­senyek színhelye: Vácrátót. A botanikuskertet, ahol évente egy alkalommal — hagyomány- szérűén — Mozart muzsikája is felcsendül, a múlt század hetvenes éveiben Vigyázó Sán­dor gróf építtette, a kor han­gulatának megfelelően, angol­park mintájára, romantikus stí­lusban, s Jámbor Vilmos (1825 —1901) — a kor egyik legkivá­lóbb kerttervezője — tervezte. A kivitelezési munkálatokban részt vett az a Szudéta-vidék- ről származó Band Henrik, aki 1872—1913 között itt főkertész is volt. A három méter magas kő­fallal körülzárt negyvenkét holdas területen „zenélő” vízi­malom, a szigeti gótikus kolos­torrom, a sziklából épített alag­út és vízesés ma is látható. A tulajdonos — alapító és fia — Vigyázó Ferenc halála után, az új tulajdonosok (Zichy Do­mokos, majd Debreczeni Sán­dor) hanyagsága következtében a kert pusztulásnak indult, és csak a második világháború befejezése után, 1954-ben kez­dődtek meg az újjáépítés mun­kálatai. Ebben szerepet ját­szott, hogy 1952-től a Magyar Tudományos Akadémia lett a tulajdonos, és létrehozta bota­nikai kutatóintézetét, melynek egyik osztálya foglalkozik a kerti munkákkal. Először 1969-ben rendeztek szabadtéri hangversenyt a Vi- gyázó-kastély teraszán. A mar- tonvásári koncertek a beetho- veni hagyományt igyekeznek megőrizni; Vácrátót: Mozart csupán. Most a négyemeletes tömbök között játszótereket és parkot alakítanak ki. Hadd kérjem, talán még nem késő: ezen a meglehetősen nagy te­rületén ültessenek néhány gesztenyefát vagy hársfát, sok-sok olajfát, óriássá terebé­lyesedő platánokat. Nem baj, ha a szemben levő házból nem fognak a képembe bámulni, s én sem látom, mint porolja egy távolabbi szomszédom a porszívó zsákját a negyedik emeleti ablakban, önként le­mondok e látványosságokról! AZ ÖREG. A váratlanul elémtáruló kép olyan hihetet­lennek tűnt: az országút mel­lett, közel a faluhoz, egy cse­nevész diófa árnyékában pi­henő öregember ült, térdére te­rített aktatáskáján, fehér szal­vétán szalonnázott. Napbarní­totta almaarcán ősz borosták csillantanak a lombok között átfurakodó fénysugarakban. Mint egy festmény. Megálltam a kocsival, kiszálltam, s néz­tem :' az embert meg a mögöt­te elnyúló, búzából font hosz- szú bronzövet. Ö szólított meg: „Maga is földet akar?— kérdezte. Megráztam a fejem.” Azt hittem, maga is, mert olyan városi embernek néz­tem magát. Azok jönnek ide földért, házért, az öregek pe­zenéjének ad otthont, a barokk művek mellett Az elmúlt évek­ben olyan karmesterek álltak a különböző nagy zenekarok élén, mint a három évadban is vezénylő Ferencsik János; 1979-ben Kobayashí Ken-lchi- rónak tapsolhattak az érdek­lődők. Az 1980. évi koncertek első közreműködője az angliai turnén sikeresen szereplő Liszt Ferenc Kamarazenekar volt. A rapszodikus időjárás és az aznap közvetített olimpiai megnyitó nem kedvezett a mű­sornak, így is közel félszáz embernek jelentett felejthetet­len élményt a kamarazenekar szereplése. A második hang­verseny Mozart műveit szólal­tatta meg az Állami Hangver­senyzenekar Németh Gyula vezényletével. A hegedűver­senynél Stefan Ruha, román hegedűművész is közreműkö­dött A kellemes időben meg­tartott hangverseny mintegy nyolcszáz érdeklődőnek nyúj­tott színvonalas szórakozást. A napokban több váci te­lefonelőfizető kapott udvarias hangú értesítést, amelyben az Észak-Pest megyei Távközlé­si Üzem vezetősége arról tá­jékoztatta a címzettet, hogy a közeljövőben — technikai okok miatt — megváltozik a hívószám. dig bolond fejjel kótyavetyé­lik el a fedelet a fejük fölül. Nincs ez jól, az biztos. Mert milyen máma a világ? Rohan­nak ész nélkül, idegeskednek, oszt végül a temetőbe lökik őket. A fiam is elment a vá­rosba. Neki nem kellett a föld, azt mondta, ott jobb az élet. Ügy hagyott itt minket, mint­ha a pestistől menekülne ...” IDEGENEK. Valaki minden este egy barátinak éppen nem nevezhető, magyar nyelvű külföldi adót hallgat, de olyan hangosan, hogy vagy ötven méterről tisztán értek minden szót. Egy közeli szomszédcsa­lád rendre veszekszik, kiabál­nak, szitkozódnak. Valaki más éppen barkácsol, a fúrógép za­katolása idáig hallatszik ... Emberek élnek körülöttem. Fiatalok, öregek, szomorúak és boldogok, szépek és csúnyák, okosak és buták. Emberek, akiket alig, vagy egyáltalán nem ismerek. A szomszédom fiatal család, a másik szom­széd középkorú asszony, nála valamivel fiatalabb férjjel. Akik lejjebb laknak, ismerő­sök. Akik felettem? Akik a többi tömbben? Nem, nem tu­dom kik ők. Honnan jöttek, s mit akarnak, mit álmodnak — nem tudom. A lakótelep több ezer idegennek ad otthont. Nincs egy közös helyiség, ahol találkozhatnánk, ahol beszél­gethetnénk. így demokratikus fórummá a lépcsőház, a ját­szótér, az utca lépett elő... Gyanítom, nem csak én érzek így: ez a haza egy kicsit tíz­millió idegen országa. F. Z. A második hangversenyhez kiállítás is kapcsolódott. Váci György, kétszeres aranydíjas váci könyvkötőmester színes tablókon a könyvkötés fázisait, a tárlókban a díszes kivitelezé­sű könyveit mutatta be. Az érdeklődők természetesen csak egy részét láthatták annak a hatalmas gyűjteménynek, mely vándorkiállításként szin­te már bejárta az egész orszá­got, s hazánkon kívül Krakkó és Kassa is megcsodálhatta ezt a szinte egyedülálló életművet. Sz. F. Kétszáz füge Kisvácott, a Dózsa György út 39. számú ház udvarában sokan megfordulnak, hogy megtekintsék azt a hatalmas fügefát, amely 200 gyümölcsöt termett az idén. A fügék fo­lyamatosan érnek, s ha hosszú lesz az ősz, valamennyi meg­bámul, s ehetővé válik. Molnár Sándor távközlési üzemvezetőtől kértünk tájé­koztatást: mi tette indokolttá a számcseréket? Elmondta, hogy küszöbön áll a Mara: téri távbeszélő- központ bővítése, s lehetővé válik újabb előfizetők be­kapcsolása. Ennek egyik elő­feltétele az, hogy a mostani első ütemben mintegy 80 elő­fizetőnek a számát megváltoz­tassák. Ez a változtatás érint kö­zületi és egyéni előfizetőket. A következő ütem időpontja 1981 második fele, amikor le­hetőség lesz a további fejlesz­tésre. Jelenleg a Földvári té­ren fektetik a kábeleket, s közben a távbeszélőszolgálat zavartalanságát kell biztosíta- niok. Átmenetileg a hívott szám jelentkezése előtt sípol néha a készülék — ezt el kell viselnünk a fejlesztés érdeké­ben. Azt is megtudtuk, hogy megjelentetik rövidesen az új váci telefonnévsort, s ez tar­talmazza majd a számváltozá­sokat. valamint az 1979-ben kiadott nagy alakú telefon­könyv megjelenése utáni mó­dosításokat. P. R. Labdarúgás Ma a járási I. osztályú lab­darúgó-bajnokság második fordulójára kerül sor. A mér­kőzések 14.30 és 16 órakor kezdődnek. A párosítások: Sződliget—Letkés, vezeti: (Ferencz K., Strell), Verőce­maros—Szob (Petrovics, Var­jú II.), Szokolya—Dunakeszi (Kunya, Nagy S..), Esze T. SE —Galgavölgye (10 órakor, ve­zeti: Tóth J., Petro­vics), Ipolydamásd—Nagyma­ros (Nagy N., Vrbán), Kós- pallag—Márianosztra (Tóth L., Pusztai G.), Váchartyán — Vácduka (Vidra, Jackó), Orvosi ügyelet Augusztus 18-tól, hétfőtől az alábbi orvosok tartanak éjszakai ügyeletet a városban. Hétfőn dr. Kreiner Lenke, kedden dr. Bénik Gyula, szer­dán dr. Molnár János, csütör­tökön dr. Vajta Gábor, pén­teken dr. Bea Mátyás, szom­baton és vasárnap dr. Gulyás Zoltán. Az ügyeletet a régi kórház épületében (Vác. Már­cius 15. tér 9.) a 11—525-ös te­lefonszámon lehet hívni. A beosztás hétközben meg­változhat! Moziműsor Kultúr Filmszínház (Lenin út 58.) augusztus 18-tól 20-ig: Walt Disney állatbirodalma (csak délután 4 órakor játsz- szák a neves amerikai ren­dező nagy sikerű, színes ter­mészetfilmjét), — este 6 és 8 órakor: Sebességláz (színes olasz kalandfilm, Il-es hely­árakkal). ISSN 0133—1759 (Váci Hírlap) Új helyen a gépek ' Két éve kezdték meg a munkavédelmi intézkedési terv végrehajtását a Hazai Fésűsfonó és Szövőgyár váci fonógyá­rában. Ennek során a teljes géppark 80 százalékát telepítették új helyre, s ezáltal sikerült a közvetlen balesetveszélyt meg­szüntetni. A képen: már új helyén dolgozik a gyűrűsfonógép, a megtelt csévéket Czeglédi Józsefné rakja a szállítókocsiba. Barcza Zsolt felvétele Változó világ A város, amely körülvesz minket Vác a hazai lapokban Elkészült a telefonnévsor hűiért sípol a készülék?

Next

/
Oldalképek
Tartalom