Pest Megyi Hírlap, 1980. augusztus (24. évfolyam, 179-204. szám)
1980-08-17 / 193. szám
/*/> I Miíuriíi Vi L AG Pí-OL£TÁKJAi;EGYESÜLJETEK! Központi megemlékezés Nagykoroson AlMSZiÉPPmMiCVaBIZOTTStoEfeAfÉBCraTAMJtoUPM XXIV. ÉVFOLYAM, 193. SZÁM Ára 1.60 forint 1980. AUGUSZTUS 17., VASÁRNAP Gyorsabb tempó az utómunkáknál Megtermett az ország kenyere Pest megyében is befejeződik ma az aratás Az alkotmány 31. évfordulóján S. Hegedűs László, Hanga Mária Pest megye dolgozóival ünnepel — Óvoda-, iskola-, sportpálya-, művelődésibáz-áfadás — Munkás—paraszt találkozók Megtermett az ország kenyere, a betakarítás döntő többségével végeztek már a gazdaságok — állapította meg Soós Gábor mezőgazdasági és élelmezésügyi államtitkár szombaton a tárcaközi mező- gazdasági koordinációs bizottság ülésén. Mint az államtitkár elmondta: összességében a kalászos gabona 93 százalékát takarították be. Az őszi árpa aratása három hete befejeződött, a búza 94, a tavaszi árpa 87, a rozs 77, a zab 70 százalékát aratták már le. A többi növénynél általában az érésben, a fejlődésben kéthetes elmaradás tapasztalható. A gazdaságok nehéz őszi munkálatok elé néznek, hiszen a termések kései érése miatt általában két héttel rö- videbb idő áll rendelkezésükre. Ebben az időszakban 2,4 millió hektár mélyszántást, 4 millió hektár műtrágyázást, 300 ezer hektár szerves trágyázást kell megoldani. A munkálatokhoz gondoskodtak megfelelő gépparkról és alkatrészutánpótlásról. Befejeződik a búza aratása a Pest megyei termelőszövetkezetek földjein is, pont kerül a sok hetes, izgalmakban, váratlan eseményekben bővelkedő nagy nyári munka végére. Mikor ezek a sorok az olvasó kezébe kerülnek, a váci járás néhány gazdaságában még szorgalmasan róják a búzatáblákat a nagy teljesítményű kombájnok, nyergükben a fáradhatatlan pilótákkal. Mert, amint a Pest megyei Tanács mezőgazdasági osztályának szakfelügyeleti csoportjánál megtudtuk, a kisnémedi, a kosdi, a perőcsényi, a beme- cebaráti, a tahitótfalui és a nagykovácsi termelőszövetkezetekben maradt még vissza az összeshez viszonyítva jelentéktelen mennyiségű vágnivaló búza a hét végére, s várhatóan vasárnap estig elkészülnek vele. A többi gazdaságban a tavaszi árpa, a zab és a mustár betakarítása jelent sürgető tennivalót, egyszóval pihenésre nincs idő, legfeljebb némi fellélegezésre. Vannak azonban olyan gazdaságok is szép számmal a megyében, amelyek a szomszédos Ncgrád megye vagy a távoli Borsod megsegítésére siettek. A gombai Fáy András, a süly- sápi Tápiómente, a tapióbics- kei Április 4., a maglódi Rákosmezeje, a tápiószentmárto- ni Aranyszarvas és a tápió- völgyei Zöldmező tsz kombájnjai — szám szerint 22 — a Az utolsó hektárokat vágják Barcza Zsolt felvétele Borsod megyei határban vágják a kenyémekvalót. Nyolc kombájn pedig Nógrádban vendégeskedik, természetesen munkával. A kosdi Lenin Tsz-ben is úgy összejöttek a munkák a hét végére, hogy alig győzte felsorolni Pál Tibor főmagtá- ros. Míg a gazdaság nyolc kombájnja a penci határban a tavaszi árpát aratta, a sződi tsz kölcsöngépei Vác alatt a takarmánybúzát vágták. A nagy esőzés miatt átázott talaj alaposan próbára tette az aratás hajrájában is a kombájno- sokat. Nyomukban folyamatos a szalmabetakarítás, a tarlóhántás, de a lucernakaszálás is, és szüretelték az őszibarackot a kosdi gyümölcsösben. Nagyüzem volt a Szilasmenti Termelőszövetkezetben is. Galambost Bertalan, a gyógynövény-feldolgozó ágazat vezetője elmondta, hogy a szalmabálázás és kaszálás még nagy területen hátravan, s folyamatosan járják a kombájnok a gyógynövénytáblákat is. Most éppen a fehér mustár van soron: pénteken és szombaton csaknem száz hektárról 10 vagon mustárt arattak le a kere- pestarcsai és a csömöri határban, s viszik további feldolgozásra a konzervgyárakba. Tartott az ügyelet és a megfeszített munka a Budapesti és Pest megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalatnál is. Karsay István kereskedelmi igazgatóhelyettes elmondta, jó lisztnek való került a malmokba a megye gazdaságaiból. Kiváló megyei gazdaságok is Kedden nyílik az OMÉK Kedden nyílik meg és szeptember 4-ig tart nyitva a 69. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár Kőbányán. A kiállításon több mint 100 hazai vállalat, valamint 24 ország és Nyugat-Berlin legújabb termékei, technológiai újdonságai mutatkoznak be, képet adva az elmúlt 5 év agráripari, élelmiszergazdasági fejlődéséről. Az OMÉK naponta reggel 9 órától este 7 óráig tart nyitva, kivéve a megnyitó napját, amikor délután 2 órától fogadja a látogatókat a kiállítás. A belépődíj 15 forint, ugyanannyi, mint a legutóbbi, az 5 évvel ezelőtt megrendezett kiállításon vnU. Diákok és katonák 5 forintos jeggyel léphetnek be. A szakmai rendezvényeken 40 forintos belépővel lehet részt venni. A lovasbemutatókat állóhelyen tíz, ülőhelyen 20 forintos jegygyei nézhetik meg az érdeklődők. A szakmai bemutatók mellett színes a vásár program- kínálata. A bemutatópályán rendszeresen felvonulnak a legújabb típusú mezőgazdasági gépek, különféle vetélkedőkre kerül sor, a gyermekek pedig pónilovagláson vehetnek részt. A szokásosnál több ven déglá tóipari egység költözik, ki a vásárra, bőséges kínálat önálló kiállítóként lesz j len az OMÉK-on a többi között a gödöllői Búza-Borsó Termelési Rendszer. Érdeklődésre tarthat számot a du- navarsányi Petőfi és az ócsai Vörös Október termelőszövetkezet, mely elismerten jól integrálja — alaptevékenysége mellett — a kistermelőket, a háztáji és a kisegítő gazdaságokat Eddig 230 ezer 174 tonna gabonát vásároltak fel, a tervezett mennyiség 93,7 százalékát, örvendetes, hogy étkezési búzából eddig a tervezettnél 2,4 százalékkal többet vettek át a gazdaságoktól. Ebből 10 ezer 230 tonna lett a javító minőségű búza, közü- le a legtöbb a GK-Tiszatáj, az MV—4 fajtákból került ki. G. M. . A régi és szép hagyomá- ' nyoknak megfelelően színes, érdekes rendezvényekre kerül sor Pest megyében is az alkotmány ünnepén. Egyebek között munkás—paraszt találkozókat tartanak, kiállításokat Ma: Újságok, folyóiratok új köntösben Interjú Csöndes Zoltánnal, a Szikra Lapnyomda vezérigazgatójával (3. oldal) Elsősorban űz olvasók nyertek Írásunk a megye két könyvesházát mutatja be (4. oldal) Földi-ági ellenőrzés Közlekedésbiztonság az autópályákon (6. oldal) Mindig más mérleggel mérve Igaz történetek, rólunk, emberekről (7. oldal) Száguldás az életért Riportereink a gödöllői mentőállomáson jártak (8. oldal) Változik-e az időjárás? Tudományos kutatások tapasztalatai (10. oldal) Emlékkő a község kapujában Szob hétszáz éves Három évig élt itt Kodály Zoltán Szob fennállásának 700. évfordulója alkalmából tartottak tegnap délután ünnepi nagygyűlést a helyi József Attila Művelődési Központ nagytermében. Az ünnepségen részt vett Frankó János, az MSZMP váci járási bizottságának első titkára és Hor- váthné dr. Udvaros Mária, a váci járási hivatal elnökhelyettese. Megjelent az eseményen dr. Borát Endre, Pest megye 29-es választókerületének országgyűlési képviselője, az MSZMP Szentendre városi bizottságának első titkára is. Az elmúlt hét évszázad legfontosabb eseményeit Himmer Lőrinc, a nagyközségi tanács elnöke ismertette a részvevők előtt. Szob 700 esztendős létét egy Kézai Simon által írt műre alapozzák a helytörténészek. Kun László krónikása 1280- ban Sob néven szerepelteti a községet. Ahogy múltak az évek, úgy változott a település neve is, hívták Zoobnak, Zwbnak, Zubnak, s mielőtt végső nevét megkapta volna, Zoby volt. Egy érdekesség: Szobon volt állomásfőnök Kodály Zoltán apja, Kodály Frigyes — 1883 és 1885 között —, és 3 éves koráig ott élt a zeneköltő is. De nemcsak a régmúlt emlékeit idézte fel Himmer Lőrinc, hanem beszélt a közelmúlt, az 1945 óta eltelt időszakról is. Ezután emlékérmeket adott át azoknak, akik a legjobban segítették a község fejlődését. Az emlékérmeket Szabó lm- szobrászművész, szobi latos készítette. Ugyancsak helyi művész, Ziman Ixtjos al- . kotása az emlékkő, melyet \egnap délután helyeztek el a község bejáratánál. A kő a 700 éves évfordulónak állít emléket. A szombat délutáni ünnepi nagygyűléssel egyidőben került sor a 11. szobi napok megnyitására. A kiállításokkal. hangversenyekkel, baráti találkozókkal és sportrendezvényekkel színesített eseménysorozat fő célja az, hogy életben tartsák a községben. és a környékén még meglevő népi hagyományokat, ápolják és erősítsék a határmenti községben és a szomszédos Csehszlovákiában élők közti barátságot. Ez utóbbit szolgálja az a baráti találkozó is, melyet ma délelőtt rendeznek a helyi nevelőotthon dísztermében, a magyar és csehszlovák határmenti járások párt-, állami és tömegszervezeti vezetőinek részvételével. K. É. nyitnak, ünnepélyes keretek között avatnak majd fel több új létesítményt. Pest megye központi ünnepségére Nagykőrösön kerül sor, 20-án délelőtt 10 órakor, a Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakközépiskola udvarán. Csípő Balázs, a Hazafias Népfront városi titkára mond megnyitót, majd S. Hegedűs László Pest megyei 24. választókerületének országgyűlési képviselője, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára tart ünnepi beszédet. Járási ünnepségek Budai járás: Piliscsabán a Garancsi tó mellett tartják a budai járás ünnepségét. A délelőtti pro grämten járási amatőr együttesek bemutatóján kívül népi muzsika is szórakoztatja majd a vendégeket. Délután 15 órától kezdődik az alkotmánynapi ünnepség. Köszöntőt Fetter Gyula Pest megye 23. számú választókerületének országgyűlési képviselője, a PEMÜ főművezetője mond. Az egész napos rendezvénysorozatot tűzijáték zárja. Ceglédi járás: A Ceglédber- celen rendezendő megemlékezés is színes, érdekes programot ígér. Itt Giba László, az Egyetértés Tsz elnöke lesz a szónok. Dabasi járás: Bugyi községben kezdődik az ünnepség, 14 órakor. Szatmáry Gyula, a Tesedik Sámuel Tsz elnöke, a községi pár,t-vto tagja mond beszédet. Munkás—paraszt találkozóra, tömegsport-rendezvényekre is sor kerül. Gödöllői járás: a Vácszent- lászlón tartandó ünnepség szónoka Pálinkás Istvánná Pest megye 3. sz. választókerületének országgyűlési képviselője, a túrái Magyar—Kubai Barátság Termelőszövetkezet brigádvezetője. A 10 órakor kezdődő megemlékezést sportvetélkedők és kulturális programok színesítik majd. Monori járás: az augusztus 20-i ünnepség színhelye a ve- csési Jókai Színpad, ahol beszédet mond dr. Erdős Ervin, a járási hivatal elnökhelyettese. A délután programját változatos szórakoztató és riportműsorok gazdagítják. Nagykátai járás: az ünnepséget 19-én rendezik Szentlő- rinckátán, ahol Kálmán János, a járási pártbizottság titkára lesz a szónok. Ráckevei járás: Kiskunlac- házán tartják a nagygyűlést. Kovács Antalné, a Pest megyei pártbizottság tagja, a Hazafias Népfront megyei' biKeresett a kisméretű tégla Évente hatvanmillió Pilisborosjenő környékén az agyagos Búdai-hegység jó alapanyaggal szolgál a téglagyártáshoz, a Budai Tégla- és Cserépipari Vállalat ötös számú gyáregysége ideális helyen működik. Több mint egy évtizede kezdte meg munkáját az I-es telep, amely egymaga 17 millió darab téglát állít elő évente. Három esztendővel ezelőtt lépett be a termelésbe a Il-es telep, s így 60 millióra nőtt a kapacitás. A saját agyagbányával rendelkező gyárban 150-en dolgoznak, főként helybeliek. Ám Solymárról, Ürömről, Pilisvö- rösvárról is sokan járnak a téglagyárba. Bognár János gy áregységvezető tájékoztatása szerint az első félévben 1 millió téglával termeltek többet a tervezettnél. Kisméretű téglából az I-es üzem 7 millió 700 ezret, a Il-es üzem 4 ezer híján 21 milliót készített. A második félévben 32 milliót akarnak gyártani. — Hová szállítanak Pilisbo- rosjenőről építőanygot? — kérdeztük. — Elsősorban Budapestre és a környék TÜZÉP-telepeire — mondta a gyáregységvezető. — A termékek negyven százalékát állami vállalatok rendelték meg. A legtöbb kisméretű téglát azonban magánépítkezők keresik alapozáshoz és belső térelválasztáshoz. Az igény még mindig több, mint ameny- nyit teljesíthet a gyár. Naponta elfogy a megtermelt meny- nyiség. A minőségre sem lehet panasz. A kisméretű téglák 96 százaléka első osztályú és nagy szilárdságú. Er. K. zottságának titkára lesz aszó* nők. _ Szentendrei járás: délelőtt fél tízkor avatják Szigetmonostoron az iskola új tornatermét, amelyet a járási ün-, népség keretében adnak át rendeltetésének. Ünnepi megemlékezést Sipos Árpád, a Hazafias Népfront Pest megyei bizottságának titkárhelyettese mond. Váci járás: már hagyomány, hogy a járási alkotmánynapi ünnepségeket a Szobi napok rendezvényeinek keretében tartják. Ez alkalommal augusztus 19-én 17 órakor kezdődik az ünnepség, ahol Vágvölgyi József, a Pest megyei Tanács általános elnökhelyettese lesz a szónok. Városi ünneps égek Cegléden augusztus 19-én délután három órakor a MEZŐGÉP Vállalatnál lesz megemlékezés, ahol dr. Horváth Géza, a városi tanács végrehajtó bizottságának titkára mond beszédet. Dunakeszin, az ünnep előestéjén, 19-én találkozik a város lakossága. Villást László tanácselnök-helyettes mond beszédet. | Érden, a művelődési központban a 19-én délután 16.30 órakor kezdődő ünnepség szónoka Dizseri Sándor, a Hazafias Népfront városi bizottságának tagja lesz. Gödöllőn, augusztus 19-én a kastély előtti teraszon a Szi- lasmeti Tsz új kenyerének ünnepélyes átadásával kezdődik a megemlékezés: ezt követően a társadalmi munkában élenjárókat köszöntik és műsor szórakoztatja az egybegyűlteket. A szónok Földi Sándor, a Hazafias Népfront városi titkára. Százhalombattán 19-én 15 órakor kezdődik ünnepi gyűlés. Előadó: Sokorai Istvánná, a Hazafias Népfront városi bizottságának titkára. Ezt követően 20-án délelőtt tíz órától a DKV csónakházában sport- és kulturális műsor várja a város lakosságát. A napot szabadtéri bál zárja. Szentendrén a Pest megyei Művelődési Központ és Könyvtár lesz az augusztus 19-én délután 2 órakor kezdődő ünnepség színhelye, az ünnepi szónok Rozgonyi Er- nőné dr., a művelődési központ igazgatója. Avatások Jelentős, a városok, községek lakosságának életkörülményeit javító létesítményekkel gazdagodik a megye az ünnep alkalmából. Egyebek között Nagykovácsiban 50 személyes óvoda, valamint művelődési ház, iskola gyarapítja a községet. Albertirsa vízművel, Dabas és Mende 8 tantermes iskolával lesz gazdagabb. Szentlőrinckátán Hanga Mária művelődési miniszterhelyettes adja át rendeltetésének az új nyolctantermes iskolát augusztus 19-én. Sziget- szentmárton is iskolával gyarapszik. Szigetmonostoron pedig tornateremmel és más kiegészítő létesítményekkel bővül az oktatási intézmény. Gödöllőn 60 lakás .és iskolai tornacsarnok átadása teszi szebbé az ünnepet. Mogyoródon augusztus 20- án sportpályát is avatnak. KÖZÉLET Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a . Központi Bizottság titkára szombaton fogadta a hazánkban üdülő Nguyen Duy Trinht. a Vietnami KP Politikai Bizottságának tagját, a központi bizottság titkárát. A szívélyes, elvtársi légkörben és az egyetértés szellemében lezajlott találkozón kölcsönösen tájékoztatták egymást az MSZMP és a Vietnami KP, a Magyar Népköztársaság és a Vietnami Szocialista Köztársaság munkájáról és időszerű feladatairól. Véleményt cseréltek a nemzetközi helyzet, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom kérdéseiről. Kifejezték eltökéltségüket a két testvérpárt, a két ország és nép barátságának és együttműködésének további elmélyítésére. Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke Indonézia függetlenségi napja alkalmából táviratban üdvözölte Szuharto elnököt.