Pest Megyi Hírlap, 1980. augusztus (24. évfolyam, 179-204. szám)

1980-08-02 / 180. szám

HF.GYf.T 1980. AUGUSZTUS 2., SZOMBAT Sajói érdekünk Nagyobb fegyelmet a közutakon Fél év alatt hét halálos áldozat Az elmúlt félévben Szent­endrén, illetve a járás terü­letén hét ember vesztette éle­tét. imások felületessége miatt. Hét halálos kimenetelű köz- lekelési baleset töntént. Óvnak a szabályok A közlekedési szabályok összessége — a KRESZ-elő- írásaiban szabályozza a jár­művek és a gyalogosok moz­gásának követelményeit a közutakon. A szabályok köl­csönös betartásával megelőz­hető a baleset, a személyi sé­rülést, az anyagi kárt okozó esemény. Tehát a KRESZ a megelőzést szolgálja, a közle­kedők élet és vagyonbizton­ságát akarja megóvni. Éppen ezért a szabályok tisztelet­ben tartása mindannyi unknak saját érdeke. A Dunakanyar az ország egyik kedvelt kiránduló- és nyaralóhelye. A szezonban, a hétvégeken sóik tízezer gép­kocsi halad át a járás terüle­tén, kitűzött célja felé, éppen ezért nem közömbös, hogy a 11-es úton, vagy a város és járás más útjain, milyen a közlekedési fegyelem. Sajnos, nem lehetünk elégedettek. A KRESZ megtartásának megkövetelése elsősorban rendőri feladat, de társadal­mi igény is. Ma már minden városban, járási székhelyen, így Szentendrén is, működ­nek széles (társadalmi össze­fogással a közlekedésbizton­sági tanácsok. Feladatuk: sa­játos eszközeikkel, propagan­dával, s más felvilágosító módszerekkel az embereket a helyes és balesetmentes köz­lekedésre nevelni. Elrettentő példák Góth Lajosné dr., rendőr­főhadnagy, szabálysértési elő­adó elém teszi a statisztikai adatokat, amelyekből kitűnik a közlekedő emberek egy ré­szének tragikus következmé­nyeket okozó, vétkes könnyel­műsége. Íme egy elrettentő példa: Hunyadi Ferenc, tahi- tótfalui lakos, saját tulajdo­nát képező gépkocsiját áten­gedte az ittas állapotban le­vő Srankó Károly és Török Lajos, ugyancsak tahitótfalui lakosoknak. Csak az idejében foganatosított rendőri intéz­kedésnek köszönhetően nem történt semmi baleset. De tör­ténhetett volna... Hunyadi Ferenctői a jogo­sítványt hat hónapra bevon­ták, s 5000 forint pénzoünte- tés megfizetésére kötelezték. Srankó Károly 4000, Török Lajos pedig 3000 forint pénz­büntetést kapott. A város és a járás terüle­tén az elmúlt féiév alatt ti­zenkilenc ittas vezetőt vontak felelősségre. Az ittasság azon­nali büntetése: a jogosítvány elvétele. Igen ám, csakhogy a következő adat, mely szerint 28 esetben enegedély nélküli veztést fedeznek fel a rend­őrök, azt sugallj a, hogy a jo­gosítvány nélküliek továbora is használják autóikat falu­jukban, hiszen úgy gondol­ják: otthon vannak. Balesetveszély A másik, gyakran előfor­duló, súlyos következménye­ket okozható szabálysértés: a gyorshajtás. A Közlekedésbiz­tonsági Tanács, de a rendőr­ség is figyelmezteti a gyors- haj tóikat, gondolják meg, mert szabálysértés esetén a pénz- büntetés mellett lehetőség van a vezetői engedély bevonásá­ra is! A 11-es útnak Szentendre előtt kettő, a városoan egy, s utána ismét egy olyan pont­ja van, melyekről fokozott balesetveszélyessége miatt ér­demes szót ejteni. Gyakori színhelye balese­teknek az Omszki parknál le­vő és a luppasziigeti elága­zás. Itt sok gépkocsivezető nem veszi figyelembe a ki-be kanyarodásnál a kötelező el­sőbbségadás kötelmét. A városban, a belső kör­úton, a Bükkös pataknál fel­Néhány jó hír Intézkedett a tanács Hirdetőtábla, parkoló, beteglátogatás Tájékoztató táblák A városban sok kisiparos tevékenykedik, ám a lakos­ság mégsem tudja, ha vala­melyikük munkájára szükség lenne, hol találjuk őket. A városi tanács technikai rész­lege, most Szentendre két pontjára, a bevásárló központ parkolójánál, s az Ady End­re úton épülő új Gazdabolt területén, két információs hirdetőtáblát helyez el, fel­tüntetve azokon a szolgálta­tással foglalkozó vállalatok és kisiparosok nevét, telephelyét, lakcímét. Ideiglenes parkoló A városi TÜZÉP-telep előtt, a Vasúti villasoron gyakran okoznak forgalmi akadályt az ott várakozó lovas kocsik és teherautók. A városi tanács most kötelezte a TÜZÉP-tele- pet, hogy telephelye előtt az útpadkán ideiglenes parkolót alakítson ki. Ellenőrzés Az egészségügyi és szociális bizottság ellenőrizte a Mező­gazdasági Gépgyártó Vállalat (Kocsigyár) táppénzes helyze­tét. A vizsgálat megállapítot­ta, hogy a táppénzes napok száma az üzemben stagnál. Külön vizsgálták az 1—3 na­pos, az üzemi balesetből ere­dő és egyéb megbetegedések miatt keletkezett táppénzes napok számát. Ennek alap­ján a bizottság javasolta, hogy az üzemi kollektíva rendszeresen látogassa az ott­honukban levő táppénzes be­tegeket, elősegítve így is mi­előbbi visszatérésüket a mun­kába. Leányfalu Délszláv nyelvművelő tábor Csak egy pillanatra zár be A nyelvművelő tábor au­gusztus 10-én zárja kapuit, de csak egy pillanatra, mert még aznap megkezdődik ugyanott a német nemzetiségi nyelv­művelő olvasótábor. Tegnap, pénteken Leányfa­lun, az általános iskolában megnyílt a tíz napig tartó délszláv nyelvművelő tá­bor, harminc résztvevővel. A tábor vezetője Belos Péter, a csobánkai általános iskola igazgatója. festett zebra környéke ugyan­csak veszélyes. Az út itt elég hosszan lejt a gyalogátkelő­hely felé, s az amúgy is gyor­suló kocsikat felelőtlen veze­tőik még nagyobb sebességre ösztönzik. A város után Leányfalu a kritikus hely. Nyáron a szép strand sok kirándulót vonz, de a fürdő előtti parkolóhely kicsi, a gépkocsi-tulajdonosok aútóikat a 11-es úton hagy­ják úgy, hogy vagy teljesen, vagyi félig felállnak a járdá­ra, a gyalogosok kénytelenek az úttesten közlekedni. Értékek — szem előtt Még valamiről szót kell ej­teni, amit a közmondás így fogalmaz meg: alkalom szüli a tolvajt. A gépkocsivezetők — noha gyakran egész nap nem használják járművüket — táskarádiót, magnót, s más értékes használati tárgyakat hagynak benne, feltűnő he­lyen. A járás területén gya­kori az autófeltörés. A rend­őrség nem tud minden autó mellé őrszemet állítani, de nem is feladata; viszont annál inkább érdeke a tulajdonos­nak, hogy értékeit ne hagyja szem előtt. Tereprendezés Új játszótér A Felszabadulás lakótelep alatti beépítetlen területen, a VÁTI által elkészített tervek alapján, a Városgazdálkodási Vállalat megkezdte a terep- rendezési munkákat. Ag új játszótér, elkészülte után, a különböző életkorú gyermek- csoportok játszó- és sport­igényét is kielégíti majd. Békés Itala estje Nosztalgia kávéház Mint arról már a múlt hó­napban beszámoltunk, a Nosz­talgia kávéház apró kis udva­rán dobogót ácsoltak, s azon minden hónapban más-más ér­dekes műsorban gyönyörköd­hetnek a résztvevők. Ma este 8 órai kezdettel, Békés Itala színművésznő, ön­álló, a Nosztalgia kávéház pa­rányi udvarára tervezett Egy csók és más ... című műsorá­val lép dobogóra. A mai este után Békés Ita­la színművésznő ugyanitt, augusztus 8-án, 9-én, 15-én és 16-án megismétli műsorát, minden alkalommal este 8 órai kezdéssel. SZENTENDREI A PEST MEGYEI HÍRLAP SZENTENDREI JÁRÁSI ÉS SZENTENDRE VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA Budakalászon Bevásárlóközpont épül A VI. ötéves terv beruházása Budakalásznak 11 ezer lako­sa van, a főváros közvetlen szomszédságában, karnyújtás­nyira a majd’ minden komfort­tal fölszerelt békásmegyeri la­kóteleptől. Agglomerációs köz­ség. A nagyközség egyik legna­gyobb gondja: a kereskedelmi ellátás, pontosabban a bolthá­lózat helyzete. Elöljáróban szö­gezzük le: a jelenlegi bolthálózatot már régen kinőtte Budakalász. Az ugyanis elég volt a falunak, de nem az agg­lomerációs nagyközségnek. Éppen ezért a nagyközségi ta­nács és pártbizottság a héten a meghívott illetékes vállalatok képviselőivel megtárgyalta a kereskedelmi hálózat fejleszté­sének lehetőségeit. A kérdés fontosságára való tekintettel az értekezleten ott volt a Pest megyei Tanács me­zőgazdasági és élelmezési, va­lamint tervosztályának kikül­döttje, a Nyugat-Pest megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat, a Szentendre és Vi­déke ÁFÉSZ, a Pest megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vál­lalat, az Óbuda Termelőszö­vetkezet illetékesei. Együttesen keresték az utat, amelyen járva enyhíthetnek a nagyközség gondjain. Karsai Miklós tanácselnök eíoljáróban ismertetted ténye­ket: az üzletek kicsik, gyengén felszereltek, elavultak. Sok gon­dot okoz a boltok nyitvatartási rendje, a nagyközségnek még ma sincs egész nap nyitva tartó üzlete. Mindez feszültsé­geiket okoz, amelyek feloldása a tanács és az érdekelt vállala­tok együttes feladata. A nagyközségi tanács egy újonnan felépítendő, legalább 600 négyzetméter alapterületű bevásárlóközpont részére, köz­ponti helyen területet ad, vala­mint vállalja'a tervek elkészí­tését, s a kivitelezői kapacitás előteremtését. A meghívott vállalatok ille­tékesei hangsúlyozták, hogy is­merik a nagyközség gondjait, de nem mulasztották el felso­rolni saját nehézségeiket sem. Mindenesetre örvendetes tény, hogy kedvezően fogadták a tanácselnök előterjesztését, s megállapodtak abban, ha a ta­nács biztosítja a területet, a terveket és a kivitelezőt, akkor 1983-ban megkezdik az új be­vásárlóközpont építését. Ami késik... Nyilván sok tapasztalat alapján született meg a népi bölcsesség segítségé­vel a közmondás: ami ké­sik, nem múlik. Eddig én is hittem benne, ám hitem most Kisoroszi községben megingott. Kételkedésem oka egy jegyzőkönyv, amely „... felvéve a Kisoroszi Községi Tanács hivatalos helyiségében 1979. június 28-án ... vízhálózat bővíté­se tárgyában...” Kisoroszi, noha határában kezdődik a Fővárosi Víz­művek védett területe, s azon belül kútrendszere, a jegyzőkönyv tanúsága sze­rint .. Megtartott hely­színi szemlén megállapítást nyert, hogy a Rózsa utcában kb. 200 fm. hosszú veze­tékkel a közkutas vízellá­tást meg kell oldani... a Duna utca sarkán közkutat kell elhelyezni...” A jegyzőkönyvet 1979. június 28-án írták alá, te­hát több mint egy eszten­deje. Csakhogy az aláírás óta nem történt semmi. Nos, hitem a közmondás­ban ezért rendült meg. Ami késik: abból nem lesz semmi?.., Automata segítség Negyvenezer rostirón Stlfl® AS A PEVDI szentendrei írószergyárában egy műszak alatt 40 ezer darab rostirónt állítanak össze az automatagép segít­ségével. A késztermékek jelentős részét exportra is szállítják. Számítógépes adatbázis Felére csökkentett határidő Jelentősen sokasodott az adócsoport munkája Egyeseket tán ingerel a meg­állapítás: a városi tanács pénz­ügyi osztályának adócsoportja, Föld alatti vonalak Árok - telefonkábelnek Ássák azt az árkot a Posta Központi KábclUzemének dol­gozói, amelybe majd új vezetéket fektetnek. Munkájuk révén javulnak a városban a telefonvonalak. Kalapos Árpád csoportvezető­vel az élen, jól és eredménye­sen dolgozik. Ez a megállapítás a legutóbbi végrehajtó bizott­sági ülésen hangzott el, s ki­mondója dr. Sólymos Mária, a Pest megyei Tanács adócso­port-vezetője volt. Ha az adócsoport jól dolgo­zik, akkor beszedi, ha kell, be­hajtja az adót, s ennek az adó­zó állampolgár, gondolom, nem örül. Sőt! Lehet, hogy ingerült lesz... Az adózók száma a városban 1978- ban 5970, 1979-ben 6497 és az idei esztendő első félévében 6742 volt. A növekvő számok jelentik azt is, hogy az adócso­port munkája tetemesen meg­növekedett. Feladatukat, köztük az adó­kivetést is, körültekintően, minden szempontot alaposan mérlegelv? látják el, s hogy ez mennyire így van, bizonyítja a fellebbezések (1978-ban 19, 1979- ben 18 és az idei év első felében 8) csekély száma is. És még valami: az ügyintézés megfelelő határideje. Az adócsoportnak harminc napon túl intézett ügyirata már három esztendeje nem volt. A további gyorsítás érdekében 1978-tól az adóigazolás kiadá­sát, nyilatkozat zárolását, va­gyoni bizonyítványt, üzleti könyv hitelességét, kereseti ki­mutatást — az adócsoport dol­gozói azonnal intézik. De a harmincnapos határidőt felére csökkentve intézik el az állam­polgárok lakbér-hozzájárulás­sal kapcsolatos ügyeit, a hon­védelmi hozzájárulás visszafi­zetését, valamint az adó- és ér­tékbizonyítványok kiadását. Jövő év január 1-től a leg­korszerűbb adatfeldolgozási rendszert vezetik be a megye városaiban. A lakossági adók teljes körű számítógépes fel­dolgozása — a pénzforgalmi adatok mellett — az egyes adó­tárgyról és adóköteles jövedel­mekről az eddigieknél majd pontosabb tájékoztatást fog nyújtani Szentendrén is. A fel­dolgozás adatbázis létrehozá­sával kezdődik majd, s annak elkészítése is a csoport feladata. Az oldalt írta: Karácsonyi István Fotó: Veress Jenő

Next

/
Oldalképek
Tartalom