Pest Megyi Hírlap, 1980. augusztus (24. évfolyam, 179-204. szám)

1980-08-09 / 186. szám

Forfa-cvoda Szeptember 10-én már gyer­meket fogad Gödöllőn a Stromfeld Aurél sétányon épülő 100 személyes Forfa- óvoda. Jobb oldali képűnkön: a Középmagyarországi Köz­mű- és Mélyépítő Vállalat dolgozói a távfűtést vezető elemeket rakják a helyükre. Alsó felvételünk: a gödöl­lői Városgazdálkodási Vállalat dolgozói az épület tetőszerke­zetét, fűtését és vízszerelését készítik. Barcza Zsolt felvételei LLOI tk* I Árammérőgyár Mellékfoglalkozásban Az év elejétől érvényben levő új rendelet szerint az országos munkaerőhelyzetben kialakult állapotok miatt, a vállalatok saját dolgozóikat is foglalkoztathatják mellék­foglalkozásban. Az Árammé­rőgyár a rendelet adta lehe­tőségeket kihasználva saját dolgozóihoz fordult segítsé­gért, hogy a sajtoló műhely­ben enyhítse a munkaerő- hiányt. A felhívásra eddig tizenöten jelentkeztek, akik a munka­idejük kitöltése után, napi négy órában, mellékfoglalko­zásban dolgoznak az alkat­részgyártásban. A kedvező ha­tás máris jelentkezett: javult az alkatrész-ellátottság. A szerszám- és üzemfenntartási műhelyekből további nyolc dolgozó vállalta a többlet- munkának ezt a fajtáját. A rendkívüli intézkedéssel sikerült tehát enyhíteni a munkaerőgondokat, amely az első félévben éppen a sajtó- lóban, az alkatrészgyártás el­ső ütemében volt a legna­gyobb. Harminchármán léptek ki, huszonnégy új dolgozót vettek fel, s ebben a nagy mozgásban kicserélődött a műhely állományának negye­de. Ok és következmény volt egyszerre a túlterhelés, amely 15—20 százalék között moz­gott. Ezen segítettek a mel­lékfoglalkozású dolgozók, akiknek munkájával teljes mértékben elégedettek a mű­hely vezetői. Hasonló akciót készítenek elő a műszerész 11. műhely­ben is, ahol á távösszegzők gyártása hirtelen felfutott, s ez -többletterheket jelent a kollektívának. A munka srőkí- nálat a gyár környékén to­vábbra sem ígér javulást s így a hullámzó terhelésű üze­meket valószínűleg a jövőben is ezzel a módszerrel lehet kisegíteni. Jobban ki lehet használni továbbá a bedolgo­zói rendszerben rejlő lehetősé­geket is. M. G. Vasárnaptól Magasfeszültség A tanács műszaki osztálya értesíti a város lakosságát, hogy az Elektromos Művek augusztus 10-én, vasárnap fe­szültség alá helyezi a Gödöllő —Máriabesnyő—Domonyvölgy szakaszon elkészült 20 kV-os légvezetéket. Felhívják a fi­gyelmet arra, hogy a vezeték érintése életveszélyes, ezért tilos. Az oszlopokra való fel­mászást, a vezetékek, szigete­lők erőszakos rongálását a jogszabályok büntetéssel fe­nyegetik. Ha valaki földre esett vezetéket fedez fel, ké­rik, hogy azonnal értesítse aZ ELMŰ gödöllői kirendeltségét. Telefonszám: Gödöllő 60. A PEST MEGYEI HÍRLAP GÖDÖLLŐI JÁRÁSI ÉS GÖDÖLLŐ VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA VII. ÉVFOLYAM, 186. SZÁM 1980. AUGUSZTUS 9„ SZOMBAT Kölcsönnel, szervezéssel Dolgozóit segíti a tangazdaság Új otthonok a borsóföld helyén Ha valamire azt mondhat­juk: ez vagy az a dolog vál­tozatos képét mutat, akkor a lakásügyekre, -helyzetekre fo-. kőzettan igaz. Eooen a vonat­kozásban a vágyak is külön­böznek, részben. érthetően: anany náz, ahány család, any- nyiiajta az elegedettseg, az átmeneti vagy tartós meg­nyugvás, vagy éppen a gond. Az utóobiról esik szó gyak- raoban, hiszen aki még nem tudta rendezni körülményeit, s szűkösen vagy éppen rossz, olykor tarthatatlan helyzetben van, az méltán vár jootoat, s tesz is érte. Szövetkezeti alapon Am eszembe jut azoknak a példája is, afrik — szerencsé­re taián nem sokan vannak — a legkiseob lenetóságet lát­va megostromolják a Hivata­lokat, társadalmi szerveket, mert az elfogadható, addig jó­nak tartott helyzetűkből még előibbre akarnak lépni. Az igény, a minőségi eiőbbrelé- pés hajszolása a legtöbb eset­ben jogos, de esetenként ép­pen azért visszatetsző, mert vannak, akik még ott tarta­nak, hogy az első igazi fész­küket sem tudták megrakni saját erejükből, meg az álla­mi vagy a vállalati támoga­tásokból. A hangos* gondolkodást nem egyéb indokolta m06t, mint­hogy hírét vettük: a gödöllői tangazdaságban nemrég meg­alakították a lakásépítő és fenntartó szövetkezetét. De ez nem azt jelenti, hogy csak mostantól törődnek azokkal az embereikkel, akik sok éve be­csületesen dolgoznak náluk, s általában olyanok voltak, vagy ma még olyanok a la­káskörülményeik, hogy rész­ben szervezési, részben szak­mai és anyagi támogatásra szorulnak. — Egy miniszteri rendelet 1967-ben írta elő, hogy az állami gazdaságok lakásépíté­si támogatást nyújthatnak dol­gozóiknak — mondja Luca Fe­renc, a tangazdaság szociálpo­litikai és oktatási előadója. — A fejlesztési alapból képezhe­tő a lakásépítési alap, s eb­ből lehet támogatásit adni a lakásépítéshez, illetve a vá­sárláshoz. Egy kicsit hosszú lesz a számsor, de hadd mon­dom el, hogy míg 1967-ben 200 ezer, 1970-ben 480 ezer, 1975-ben 780 ezer, 1979-ben már 1 millió forint kamat­mentes kölcsönt adott gazda­ságunk a dolgozók lakáshely­zetének javítására. Az idén hárommillió forint állt rendel­kezésre. Természetesen a tangazda­ságban sem mondhatják azt, hogy mindenkin tudtak segíte­ni, de amíg a korábbi évek­ben 10—14 között változott a kölcsönben részesülő csalá­dok száma, addig 1977-től ta­valyig évente 14—19 építtető, lakást vásárló dolgozójuknak jutattak anyagi segítséget. Az idén, a most megalakult, ti­zennyolc fős lakásszövetkézet tagjaival együtt 29-en része­sülnek ebből az alapból. Gyors számvetést is végez­tünk: a kimutatás szerint 1967-től 1974-ig éppen száz, az ötödik ötéves tervben, ez év közepéig, több mint hat­van család otthonteremtésé­hez járultak hozzá. Boldog huszonkilenc A pénz azonban nem min­den, tartja a közimondás. Ez úgy is igazolódott a tangaz­daságiak gyakorlatában, hogy az építtetőiét, akik a maguk fizikai erejét is adták a mun­kához, kedvezményes fuvar­ral, az elavult gazdasági épü­letek bontásából származó anyaggal is segítették. Ezek értékét, költségét önmagában mintegy kétmillió forintra be­csülik. Kartalon, Hatvanban — amelynek közelében egyik jelentős kerületük, a nagy­gombosi van —, valamint Gö­döllőn kedvezményes telek- vásárlási akciót rendeztek dolgozóik számára. Ezek szá­ma meghaladja a százat. A támogatottak többsége, Megkezdődik a pontvadászat Tizenhét csapat a járási labdarúgó-bajnokságban Egyed Miklós, László László. A játékvezető-küldő bizottság elnöke Ádám Mihály, tagjai: Surman József és Lovászi Bé­la. Az első forduló A Magyar Népköztársasági Kupa második fordulója után összegezték a helyzetet. Leg­utóbb a következő eredmé­nyek születtek: Veresegyház— Bag 2-0, Zsámbok—Dány 1-4, Isaszeg—Honvéd Malinovszkij SE 2-0, Domony—Mogyoród 3-2, Aszód—Erdőkertes 3-1, Valkó—Kerepestarcsa 1-1. A megyei MNK-ra továbbjutott csapatok: Isaszeg, Dány, Aszód, Hévízgyörk, Valkó és Veresegyház. A vasárnapi első forduló nagy küzdelmeket ígér. Ki­emelkedik a Bag—Hévízgyörk és a Pécel—Túra találkozó, de izgalmas játékot várnak a szurkolók a többi mérkőzésen is: Aszód—Domony, Erdőker­tes—Veresegyház, Galgahévíz — Valkó, Zsámbok—Isaszeg, Dány—Honvéd Malinovszkij SE. Reméljük a nyári felkészü­lés minden szempontból jól sikerült a csapatoknak, javult az erőnlétük, technikásabbak lettek a játékosok. Fontos szempont a sportszerűség is, jó volna, ha az idei bajnokság küzdelmeibe nem csúsznának fegyelmi eljárást követelő sza­bálytalanságok. Csiba József Ha a járási bajnokunk az osz- tályozót megnyeri, feljut a me­gyei I. osztályba, míg a 2., a 3. és a 4. helyezett a megyei II. osztályban játszhat. Ha a bajnok veszít, akkor az első három csapat játszik a megyei II. osztályban. mintegy nyolcvan százaléka fizikai állományban dolgozik, s negyven százalékuk a har­minc éven aluli fiatal. De ar­ról is érdemes szólni, hogy, bár a támogatást igénylők száma időközben növekedett, korábban a kéréseit felét tud­ták csupán kielégíteni, az el­múlt kst-három év alatt és az idén a támogatottak szám­aránya eléri a hetven száza­lékot. Önerőből Amint azt dr. Puskás At­illa, a tangazdaság igazgató­ja a lakásszövetkezet alakuló ülésén elmondotta: a szövet­kezet tagjai a gödöllői Köz­társaság és a Balogh Ádám utca által bezárt területen építkeznek majd, itt a tava­szon még borsóföld volt, de már lelkesítették és rendezték a területet, összesen 64 lakás építésére lesz mód. A tangazdaság 40, a városi tanács 24 jogosultat jelöl ki építkezésre, ez utóbbi fejében a közművesítésről a tanács gondoskodik. Azt; hogy a tan­gazdaság tizenhat dolgozója már szeptemberben hozzálát­hat az épületek alapozásához, mások is segítették, gyorsítot­ták: egyebek közt az Állami Gazdaságok Országos Köz­pontja, az OTP és a földhi­vatal. Az is szóba került, hogy bár a gazdaság több mindenben támogatja a lakásszövetkezet tagjait, például a művezetést adja, a falakat tavasszal az egyik építőbrigád húzza fel, ezt követően is sok munka há­rul a jövendő lakástulajdono­sokra. A tizenhat lakás át­adását egyébként jövő év de­cember 31-re tervezték.'-. / f\l Uj iroda Költözik az OTP Csütörtök óta nagy a sür­gés-forgás az OTP gödöllői fiókjában. Nem az ügyfelek szaporodtak meg váratlanul, hanem a sokszori kényszerű helyváltoztatás után most vég­re állandó otthonába költözik a hivatal. A Szabadság tér most elkészült egyik tízemele­tes épületének földszintjén ez­után kulturált körülmények között fogadhatják az ügyfe­leket. Mindenki jól jár tehát, amikor szerdán délután ün­nepség keretében átadják az új OTP-irodát Osztályozok A járási bajnokság sorrend­jét a bajnoki mérkőzéseken megszerzett pontok döntik el. Azonos pontszám esetén oda­visszavágó mérkőzéseket kell játszani. Minden egyesület a legjobb csapataival köteles kiállni, mind a bajnoki, mind a kupamérkőzésekre. Amit ed­dig elmondtunk, csak egy ré­sze természetesen a vaskos, három gépelt oldalas verseny- kiírásnak, amely részletesen foglalkozik a felnőttek, az if­júságiak és a serdülők küzdel­meinek szabályaival is. A járási labdarúgó-szövet­ség tisztségviselői és bizottsá­gai. A szövetség elnöke: Miklós János, titkára László László, tagok: Ádám Mihály, Molnár András, Szántai Béla, Kólya László, Fehérvári Fe­renc. Az intéző bizottság el­nöke: Varga István, tagjai: Versenykiírás A bajnokság kezdete előtt versenykiírás megvitatására s személyi kérdésekben való öntésre gyűlt össze a járási abdarúaó-szövétség. Az egyik lőadó Kovács Tibor, a városi- írási testnevelési és sporthi- atal vezetője volt. Mivel a ersenykiírás nem titok, s nert ismerete — emlékezzünk sak a tavaly év végi esemé- tyekre, amikor visszalépés niatt nem kellett lejátszani a Városi moziműsor Vadállatok a fedélzeten. Színes szovjet film. Csak a 4 órai előadásokon! Joseph Andrews. Színes, szinkronizált angol film. Csak 6 és 8 órakor, II.-es helyárakon. Tizenhat éven fe­lülieknek. Állatorvosi ügyelet Csömörön, Gödöllőn, Erdő­kertesen, Isaszegen, Kerepes- tárcsán, Mogyoródon, Nagytar­csán, Pécelen, Szadán, Veres­egyházon augusztus 10-én, va­sárnap: dr. Szőke Ferenc, Gö­döllő Stromfeld s. 16. Aszódon, Bagón, Dányban, Domonyban, Galgahévízen, Galgamácsán, Hévízgyörkön, Ikladon, Kartalon, Túrán, Val- kón, Vácegresen, Váckisújfa- lun, Vácszentlászlón, Versegen, Zsámbokon augusztus 10-én, vasárnap dr. Varró Imre, Túra, Dózsa György út 2. Szombati jegyzet Változások Két hét tulajdonképpen nem nagy idü. Mindössze tizennégy rövid nap, alig eiegendo valamire. Igaz, bibliai állítás: a világot hét nap alatt teremtették, s a csodák is csak három napig tartanak. Am a való­ság ennél szigorúbb, beosz- toob mértékkel mér. S két hét valóban aligha váltó; tat nagyot a környezetün­kön. De hogy mégsem kevés azt évről évre tapasztal hatom, amikor szaoadságo- mat távol töltöm a város tói. S ezzel alighanem má­sok is így vannak. Két hét távol az otthontól, a meg­szokott ismerős tájtól, a ro­konoktól, a barátoktól ala­posan kizökkenti az em­bert a rutinos életvitelből, s teljen csak el közben két hét, furcsa, kissé idegen szemmel érkezik vissza, első dolga, hogy alaposan körülnézzen, keresse az is­merős arcokat, dolgokat, s felmérje a változásokat. Most is így voltam vele, pedig amikor elmentem, tudtam, hogy nem készül semmi rendkívüli. Legfel­jebb tovább folynak az építkezések, legfeljebb bar- nulni kezd a gesztenyefa az ablakunk alatt, legfel­jebb kapunk néhány jó és rossz hírt. De a legfeljebb kitétel csak így, összegez­ve, a valóságszeletkéket át­karolva téveszthet meg, egyébként minden eset, történés önálló, sokak szá­mára jelentős követkéz ményekkel jár. S így nem is illik hozzá a legfeljebb minősítés. Hiszen mire érkeztem vissza? Két halálhírre pél­dául. Elhunyt Remsey Je­nő. Nem járt sokat szer kesztőségünkben, csak egy­szer volt itt az utóbbi há­rom évben, de az emléke­zetes maradt. Frissen, ko­rát meghazudtolva, akkor már túl járt a kilencvenen. az emelet lépcsőitől alig- allg szuszogva robogott be az ajtón, s nagy lendület­tel kezdte mondókáját. Mi kicsit megijedtünk. Sokszor volt már rá példa, hogy idősebb emberekkel nehezen vergődtünk zöld ágra; bizalmatlanok vol tak, nehezen hitték, amit mondtunk, annál többször ismételgették viszont saját álláspontjukat. Remsey azonban nem okozott csa­lódást, csodálatos szellemi frisseséggel mindig eggyel előbbre járt a gondolko dásban. Alig telt el öt perc és már készülődött is. Nem kezdett hosszú történetek be>jjedig nyilván sok min- denrotbeszélhetett volna. Pajkos kacsintás közepette kabátja belső zsebébe süly- lyesztette a kérdéses lap­számot és indult: tudja, hogy itt is dolgoznak, mindenkinek drága az ide­je. Pedig szívesen vettük volna, ha marad és beszél. Az ablakból láttuk, hogy fürgén, botjával éppencsak menetritmust verve az aszfalton siet át a forgal­mas úttesten. Biztosan sok dolga volt még. S kilenc­venöt évesen is lett volna. De ezalatt a röpke két hét alatt ... Reitmayer József is ma­gára hagyta műhelyét. Alig egy-két hónapja, hogy többször is irtunk róla, Kresz Albertiéi közös ki­állítását mutattuk be, mél­tatva tehetségét, emberi nagyságát. Aztán jött ez a két hét, amely természete­sen ugyanúgy illeszkedik az idő múlásába, mint a többi, egyenként vagy fü­zérre fűzve. Csak mi tün­tethetjük ki őket különös jelentőséggel. Nem az idő rövid vagy hosszú, csak az életünk változásai ver- getik a ritmust, tesznek fe­lejthetetlenné napokat, he­teket, hónapokat. A szabadságról visszatér­ve ismerkedek a régi-új környékkel. Amiből többen hiányoznak már, akik az­előtt szerves részei voltak. most helyettük folytat­juk ... Gáti Zoltán ISSN 0133—1951 (Gödöllői Hírlap) 1 I GEAC—Pécel döntőt — szük­séges is. A sportszerűséget szolgálja, ha játékosok, veze­tők és szurkolók egyaránt tisztában vannak a szabályok­kal. Ezért egy kis ízelítőt az idei kiírásból, amely néhány pontban eltér a tavalyitól. A bajnokság célja a labda­rúgás alapjainak szélesítése, a futball népszerűsítése, új te­hetségek felfedezése. A járási labdarúgó-bajnokságból való feljutásnak több feltétele van. Csak az a csapat léphet to­vább, amelyik olyan járási labdarúgó-bajnokságban ját­szik, ahol legalább 20 mérkő­zés volt egy évben, oda-vissza alapon, körmérkőzéses formá­ban. Ez tehát a mi járásunk­ban nem gond, a győztes jövő­re is megküzdhet az osztályo­zókon a megyei bajnokságba való feljutásért. További felté­tel, hogy az aspiráns csapat, illetve egyesület létesítményei megfeleljenek a megyei köve­telményeknek. Az ifjúsági és a serdülő csapatok nem ját­szanak a feljutásért, hiszen őket a felnőttcsapat automa­tikusan magával viszi. A járási bajnok oda-vissza alapon osztályozó! játszik Szentendre járás bajnokával. Vasárnap, augusztus 10-én nagy nap virrad a járás és a város labdarúgást szerető szurkolóira, s természetesen az aktív labdarúgókra, játékveze­tőkre, sportvezetőkre: kezdő­dik a járási labdarúgó-baj­nokság új idénye. Igaz, a nyi­tány csonka lesz, hiszen az egyetemi csapat, a GEAC, amely elbukott a megyei osz­tályozókon, s most újra itt próbálkozik, csak szeptember 7-én kezd Nagytarcsán, lévén játékosai egyetemisták, akik most még gyakorlatukat töl­tik. A N agy tar csa nem neve­zett, így az új pontvadászat­ban hétről hétre 17 csapat sze­repel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom