Pest Megyi Hírlap, 1980. július (24. évfolyam, 152-178. szám)
1980-07-04 / 155. szám
Furcsa kitüntetés Az amerikai képviselőház „bőkezűen” 50 ezer dollárt utalt ki 650 amerikai sportoló kitüntetésére. A versenyzők ugyan kiharcolták maguk számára a moszkvai olimpiai szereplés jogát, de a Fehér Ház döntése következtében a játékokon nem vehetnek részt. Az előterjesztő Bruce Vento demokrata párti képviselő a sportolók által hozott áldozat elismeréseként jellemezte a kitüntetés megadását. Felmerül a kérdés, vajon a kongresszus meg akarja édesíteni a sportolói számára készített keserű pirulát? Vajon a kitüntetések, amelyekkel Carter elnök fényűző ceremónia keretében, személyesen szándékozik felékesíteni a sportolókat, vagy az olimpia bojkottját támogatók Örömujjongása ellensúlyozhat- ja-e az amerikai sportolók többségének, a moszkvai olimpia megnyitásának küszöbén érzett kiábrándultságát és keserűségét... ? Rib/i: döntetlen Amszterdamban, a nemzetközi sakkverseny 5. fordulójában a magyar Ribli Zoltán sötéttel a holland Sosonko ellen játszott és döntetlent ért el. A verseny állása: Karpov 3,5, Timarín és Hort 3—3, Dolmatov és SoSonko 2,5—2,5, Ribli és Larsen 2—2, Van der Weil 1,5 pont. Csütörtökön- hazautaztak Szolnokról az úttörő-olimpián részt vett leány- és fiútomá- szok, atléták és kajak-kenusok. Csak a labdajátékok képviselői maradtak, de természetesen nem lesz sokáig ilyen, csonka a mezőny, hiszen pénteken megérkeznek a tollaslabdázók, a tájfutók és az úszók. A Pest megyeiek közül a legboldogabban a kaj akosok és kenusok hagyhatták el az ötkarikás játékok színhelyét. Két arany, két ezüst és két bronzérmet szereztek, amit szerdán lapunk zárta után hirdettek ki a rendezők. S hogy kik az érmesek? A váci Ligeti, Kovács fiú kettős, a portyakenu 500 méteres szármában diadalmaskodott, győri és budapesti egységeket megelőzve, Domus Éva pedig minikajak 500 méteren lett első. A két második hely a minikajak kétezer méteren versenyző nagymarosi fiatalember, Petrovics nevéhez fűződik, illetve az Míg az elmúlt évi bajnokságban 998 gól esett, idén valamivel kevesebbszer, 932- ször zörgött a háló, s ez 3,04-es gólátlagnak felel meg. Az őszi 484-es termést tavasszal 448 gól követte a labdarúgóknál. A rekordgyőzelem • a 11-1 tavasszal az ÉGSZÖV— Szokolya találkozón született. A legnagyobb góltermést az Aranykalász—Budaörs mérkőzés .(10-5) hozta, ősszel a rekordot a Ceglédi Vasutas— Szokolya 9-0-as eredménye tartotta. A 306 találkozó csaknem felén (142) a vesztes csapat gólképtelennek bizonyult, 30 meccsen pedig egyik fél sem tudta bevenni a hálót; 0-0-ás eredmény született. Összesen 26 eredmény fordult elő a következő megoszlásban: Harminckilencszer 2-1, hareszkimó kajak 500 méteren induló, Budakesziről jött fiú, Illyés nevéhez. S végül a harmadik helyezettek: a nagymarosi Makai kenu egyes 500 méteren és a Makai, Schögl páros kenu kettes 500 méteren lett bronzérmes. A röplabdázók befejezték csoportküzdelmeiket: a végelszámolásnál 2 vereséget és 1 győzelmet könyvelhettek el, így az 5—8. helyért csatázhatnak a budapesti Zápor utcai iskola és a. Síeged csapata ellen. Pénteken nem lép pályára egyetlen Pest megyei sportoló sem: a szabadidős programokat látogatják majd. A vezetők pedig az újonnan érkezőket fogadják. A Pest megyei tájfutók, úszók és tol- laslabdázók közül az utóbbiaknak van a legnagyobb esélyük a jó szereplésre. Csáki László például tavaly, a szegedi úttörő-olimpián aranyérmes volt... L. K. G. minchatszor 1-0, harmincnégyszer 2-0, harmincháro'mszor I- 1, harmincszor 0-0, huszonötször 3-1, tizenkilencszer 3-0, tizennyolcszor 2-2, tizennégyszer 3-2, tizenégyszer 4-0, tízszer 5-1, kilencszer 4-1, hatszor 4-2, 5-0, négyszer 6-0, kétszer 8-1, egyszer 3-3, 4-3, 5-2, 6-2, 6-3, 7-1, 8-0, 9-0, 10-5, II- 1. A tavaszi, tizenhét forduló küzdelmeit 68 ezer 900-an tekintették meg, mérkőzésenkénti átlagban 450-en övezték a játéktereket. Az őszhöz viszonyítva emelkedett a nézők száma, hiszen akkor 59 ezer 600-án voltak. A két félév küzdelmeit, a 306 találkozót 128 ezer 500 érdeklődő tekintette meg, átlagban 420-an. A második félévben a 9. forduló vonzotta a legtöbb nézőt, 5 ezer 700-at. Ekkor az ÉGSZÖV—Pilis találkozón 1500, az Érd—Kerepestarcsa mérkőzésen 1400 szurkoló volt. Míg tavaly 1500 néző jelentette a rekordot, idén 20000 néző volt a csúcs. Ennyien voltak őszszel a Dömsöd—Ráckevei Aranykalász, valamint áz Érd- Dunai Kőolaj mérkőzésen. Az érdi meccs tavaszi battai visz- .szavágója ugyancsak sok érdeklődőt, 1800 nézőt vonzott. A legnépesebb meccsek közé Az MLSZ-ben elkészítették a labdarúgó NB II három csoportjának beosztását. Az elmúlt évihez képest több változás történt, a Vác és a Vasas Izzó fúziója, valamint a feljutások és kiesések új helyzetet teremtettek. A Középcsoportban, ahol a három Pest megyei gárda szerepel, 14 együttes marad meg a régiek közül. Üj csapat a Váci Izzó MTE, az NB I-ből kiesett Székesfehérvári MÁV Előre, a Keleti csoportból átsorolt Balassagyarmat, a Nyugati csoportból átkerült Dorog és a KOMÉP utódja, az Oroszlány, valamint a megyei bajnokságból feljutott DÉLÉP. A csoport változatlan tagjai: SZÉOL AK, Bem SE, Kecskemét, 22. sz. Volán, Kossuth tartozik a Kartal—ÉGSZÖV találkozó is (1400,). Most is bebizonyosodott, hogy a rangadók vonzzák a legtöbb sportbarátot. " Érden mindig igen sokan buzdították kedvenceiket, így például a CVSE elleni meccsre 1300-an voltak kíváncsiak, holott ez nem tartozott a rangadók sorába. Néhány általános következtetés. A nézőszám például a meg- növekedett érdeklődést dokumentálja,' bár figyelembe kell venni, hogy ellenkező végletként néhány helyen alig 100—300 néző volt. így például a már említett, az albérletbe kényszerült Budaörs otthonában. A kirívóan nagy győzelmek, valamint néhány együttes szeszélyes hazai, s idegenbeli szereplése kiegyensúlyozatlanságról tanúskodik. Megállapítható az is, hogy az „ösz- szetett” első három csapata — ÉGSZÖV, D. Kőolaj, Kartal — szinte mindegyik táblázaton dobogón volt, s ez önmagáért beszél. A számok tükrében még sok szempontból lehetne vizsgálni a bajnokságot', de mi elsősorban azokat ragadtuk ki, amelyek nemcsak érdekesek, hanem tanulságosak is. Reitter László KÉSE, Bp. Spartacus, BKV Előre, Dunaújvárosi Építők, Szegedi Dózsa, Építők SC, Ganz-MÁVAG, Budafok, BVStJ, Pénzügyőr. A Keleti csoport csapatai: Salgótarján, Szolnoki MÁV MTE, Hódmezővásárhely, DUSE, Eger, Gyöngyös, MVSC, Szabó L. SE, Ózd, Kazincbarcika, Gyula, Papp J. SE, Szarvas, Lehel SC, Debreceni Kinizsi, Asztalos SE, Karcag, Nagybátony, Borsodi Volán, Hajdúböszörmény. A Nyugati csoport mezőnye: PVSK, Haladás, Olajbányász, Ajka, Sopron, Sabaria, Mo- hács-Véménd, Komló, Bauxitbányász, MÁV DAC, Bakony Vegyész, Bábolna. Pét, Várpalota, Keszthely. Fűzfő, Dombóvár, Rákóczi SE,. Sellye. Egy osztállyal feljebb játszhat: Dunavarsány, Fóti Tsz SE XVI. úttörő-olimpia Félidőhöz érkeztek a versenyek Az NB H csoportbeosztása Az ÚttrösztKÖZGÉP — A megyei osztályozók három csoportjában szerdán Játszották a második mérkőzéseket. Az I. csoportbeli mérkőzésen a dunavarsányiak egy óra elteltével már 3-0-ra elhúztak. Az utolsó 30 percben nagy fölénybe került a GEAC, szépített is, és nem sok hiányzott az egyenlítéshez sem. Dunavarsány—GEAC 3-2 (1-0) A II. csoport találkozóján nem kis meglepetésre, a minden csapatrészében jobb fóti együttes megérdemelten győzött esélyesebb ellenfelével szemben. Fóti Tsz SE—-Szentendrei Petőfi 3-1 (2-0) Miután a Dunavarsány korábban 2-0-ra verte a Törökbálintot, s a Fót 3-0-ra a Po- máz együttesét, a ráckevei és a váci járáslíeli bajnok már f élj ütött 'a megyei bajnokságba. Kiesett viszont onnan a Szentendrei Petőfi gárdája. Dabas—Üllő 3-1 (0-1) Aszódon, hatszáz néző előtt az első félidőben Tóth S. az üllőieknek szerzett vezetést. A második játékrész tizedik percétől kezdve azonban fokozatosan feljavultak a dabasiak, s egyértelmű fölényük gólokban is megmutatkozott. G.: Bálint, Krajcs, Fojta, ill. Tóth S. Jó: Bálint (a mezőny legjobbja), Pataki dr., Garajszki, Majevsz- ki, Fojta, ill. Csorba, Folt. A csoportban a Tápiószent- márton áll az élen, s a nagy- kátai járásbelieknek a vasárnapi, Üllő elleni találkozón már a döntetlen is elég a feljutáshoz. A férfi kézilabda NB I B- ben az Űttröszt KÖZGÉP együttese az elmúlt hét végén kétszer is pályára lépett. Először lejátszotta, s megnyerte a TFSE elleni, őszről előrehozott összecsapását, majd újabb két pontot szerzett az élmezőnyben álló Csepellel szemben. Űttröszt KÖZGÉP—TFSE 29-23 (12-7) KÖZGÉP: Turóczi — Nagy (10), Jónás (7), Túlik (8), Pásztor, Podhorszky (2), Gye- nes (2). Csere: Győré — Tóth, Lengyel, Malizs I., Malizs II. Jó iramú mérkőzésen az erőteljesebben játszó hazaiak biztos győzelmet arattak. Űttröszt KÖZGÉP—Csepel 16-15 (11-9) KÖZGÉP: Győré — Nagy (5), Jónás (5), Podhorszky, Túlik (4), Gyenes (2), Tóth. Csere: Árpád — Leirer, Malizs I, Malizs II, Lengyel. Végig nagy küzdelmet vívott a két csapat, általában a KÖZGÉP vezetett, de csak egy-két góllal, ennél nagyobb előnyt nem tudott szerezni. A hajrában, 14-14 után Jónás büntetőből kétszer is a hálóba talált, a vendégek erre — akcióból — csak egy góllal tudtak válaszolni. Július 25-énkezdenek A UPI hírügynökség amster- dami híre szerint megegyezett Portisch Lajós és Robert Hübner, hogy sakk-világbajnokje- lölti elődöntő páros mérkőzésüket az olaszországi Abano Termeben játsszák le. Kezdés: július 25. A másik elődöntőt Poluga- jevszkij és Korcsnoj között Buenos Airesben rendezik. APRÓHIRDETÉSEK ALLAS A Forte Fotokémiai Ipar felvételre keres lakatos- és villany- szerelő szakmunkásokat. Jelentkezni lehet: Vác, Vám u. 3. _____ A Monorvideki ÁFÉSZ felvételre keres íre- goli boltvezetőt, kiemelt bérrel és a 914- es üllői vas-műszaki boltjába vezető helyettest. Jelentkezés írásban vagy személyesen Üllő, Vörös Hadsereg u. 64. alatt a Központi iroda sze- mélyzeti osztályán. A Budaíruct budaörsi hűtőháza felvételi/e keres női munkásokat export csomagolásra Budaörs és környékéről. Munkásszállítás biztosított. Jelentkezés:/a budaörsi hűtőház (Budaörs, MÁV- állomás mellett) munkaügyi vezetőnél, (tel.: 666—651). ______ A PEMÜ Ceglédi Cipőipart Gyára keres gyakorlattal, és képzettséggel rendelkező személyzeti- és munkaügyi csoportvezetőt. Jelentkezés: PEMÜ Ceglédi Cipőipari Gyára Igazgatójánál, Fűtőhéz. u. ll.____ PE VDI felvételre keres dabasi. üzemébe mechanikai műszerészt, (varrógép műszerésznek). Jelentkezés : Dabas, Biksza Miklós 426. z. ADASt% VÉTEL Vácott kétszobás komfortos családi ház beköltözhetően eladó. Cím: Vác, Rákóczi tér 12; _____________ El adó Nagykőrösön, Szolnoki út 31. sz. alatt házrész. Érdeklődni : X. kerület Batthyány 26. Hegedűs. _______________ Sz oba, konyhás fél házrész, 240 n.-öl telekkel eladó. Nagykőrös, Kárász út 2. szám.______________ El adó 1 kiskerekű Babetta motorkerékpár. Cegléd, Török Ignác utca 6. szám. Eladó UC-s 7056 rsz. 412-es Moszkvics szgk. Érdeklődni lehet: Cegléd, Nyárfa utca 14/a._______________ Nagy csa ládi házamat eladnám vagy kisebbre cserélném. Nagy- kőrös T.. Jókai 29. Nagykőrösi, Homoly- tája 9. sz. alatti tanya eladó, villany van._______________ Kis Polski, 3 éves, vizsgáztatva, elsőkézből eladó. Cím: Peszeki, Csornád, 216Ü________________ Gell érl-hegyi 53 rrr’-es öröklakást cserélek Pest környéki kertes házra, -értékkülönbözettel. T.: 887—358. Cím: 1034. Zápor 15 B. Kalmár.____________ Jó állapotban levő Simson Moped SR 2E eladó. Érdeklődni: de. 12-ig vagy du. 5 után. Nagykőrös. Kálvin tér 10. (piac mögött). 130-as UT-s Fiat, alkatrészként egyben eiaao! Sükösd, Kossuth L. u. 84. sz. Cegiea hataraban tanya, 1600 négyszögöl területen,- szőlővel, gyümölcsössel, állattartásra alkalmas épületekkel, nagy lakóépülettel eladó. Közvetlen Mizsei betonút mellett. Érdeklődni lehet reggel 5 órától 7 óráig és délután 17 órától 21, óráig. Cegléd 10—360-as telefonon. __________ Telek eladó! Örboty- tyánban, állomáshoz közel 360 négyszögöl. Érdeklődni lehet: Hídvégi Pál, Gödöllő, Szilhát u. 21. sz. 2100. 8—12-ig._____________ Tr abant 601-es és 125 cm3 MZ motorkerékpár eladó. Érdeklődni: Cegléd, Szép utca 18. sz.______________ Megosztva is eladó Nagykőrös, Jókai u. 3. számú ház._________ Bút orozatlan szoba lány részére kiadó. Nagykőrös, Zrínyi u. 100. sz._____________ A Tázerdő elején 1200 négyszögöl zárt kert, kúttal, motorral, bekerítve, megosztva is eladó. Érdeklődni: Nagykőrös, Damjanich u. 11. Szabóéknál. ____________ El adó egy vattacukor-készítő gép egy hengerfúrő gép, egy műszerész esztergagép. Nagykőrös, Arany J. u. 32/b. Tel.: 341.___________ Nagykörös, Jókai u. 11. számú ház eladó. Érdeklődni: 14—16 óráig. __________ El adó hálószoba bútor, olaj kályha, 8 hónapos farkaskutya. Nagykő- rös. Szolnoki út 67. Eladó egy másfélszoba, plusz étkező- fülkés lakás. Cím: Árki Ambrus, Nagykőrös, Ceglédi u. 9/c. I. 5.________________ Venné k egy kétkerekű szobai rokkantbeteg kocsit. Kiss Dániel, Nagykőrös V., Koszorú u. 1. 2750. Nagykőrös város központban, főtéren kétlakásos, egyenként 110 négyzetméteres, emeletráépítési lehetőséget ajánlok. kertes házban, garázs lehetőséggel. Gáz és víz van. Érdeklődni: Deák tér 1. Makai._______ 4 éves Trabant Combi eladó. Érdeklődni: 17—20 óra között. Nagykőrös, Balia G. 59. SZ.________ El adó Nagykőrös. TI. Konzervgyár mellett, betonút felől megközelítve cserepes tanya és ZB rendszámú I-ada személygénkocsi. Érdeklődni: Bokros dűlő 34. sz., minden délután. Eladó 1600 négyszögöl tanya, 2000 négyzet- méter területű fűtött fóliával, vegyes tüzelésű gőzmozdony kazán ventillát.oros be- fúvókkaü Érdeklődni lehet minden na’vifj. T*th Györgv. Nagykőrös, 17. járás. Nyár- kú+rét 6/a. Pesti út mpnp+t. Eladó 24 rrr-es új faház. Cím: Cegléd, Mátyás kir. utca 8. Érdeklődni 15 órától. Kertes kis ház eladó. Nagykőrös, Zátony út 32. sz. Most vizsgázott UK írsz. Zsiguli eladó. Nagykőrös, Adám ü. út 20._____________ _ 44 8 n.-öl zárt kert, lugasszőiő + Boglárka típusú víkendház Felso-törökhegyen, panorámás kilátással eladó. Vác, Mellényi Ferencnénél, Karcsú Arzén u. 10. (2600). Háromszobás összkomfortos, gázfűtéses OTP-öröklakás + garázs eladó. Vác, Fran- kel Leó ú. 12. II. 2. Üzemképes, 350 cm3- es Velorex eladó. Sződliget, dr. Kemény J. u. 46, ___________ Mu nkagép eladó. Vác, Foktövl u. 10.____■ Má sfél szobás OTP- öröklakás azonnal beköltözhetően, kp. + OTP-átvállalással eladó. Érdeklődés szombat kivételével: Vác, Kölcsey u. 1. IV. em, 16., du. 5-től. _______ Verőce maros, Hunyadi u. 16. sz. házrész elhanyagolt állapotban, beköltözhetően eladó. Érdeklődés : Vác. Március 15. tér 23. Kristóf.__________ Vá c, Csatamező 76/6. sz. komfortos kis ház, 224 n.-öl gyümölcsössel eladó. __________ IY írsz. Zsiguli gépkocsi első kézből eladó. Érdeklődni lehet: 182—171 18 órától: Vác, Zrínyi u. 34. Bajtayné. ___________ ID írsz. Renault 4, lejárt műszakival eladó. Érdeklődés 19 óra után: Vác. Haraszti E. u. 67. n. em. 6. PS és PK födémpanelek különböző méretben kaphatók. Ráckeve és Vidéke ÁFÉSZ Dömsödi Tüzelő- és Építőanyag Telepén. A Petőfi MGTSZ (Kiskunlacháza. Dózsa Gy. u. 6.) bányakavicsot, saját kavicsbányájából, vasúton — irányvonattal — és saját tehergépkocsijával megrendelésre .szállít.' Figyelem. Az ATI nagykőrösi iskolája személygépkocsi, motorkerékpár és segédmotorkerékpár vezető tanfolyamot indít július 14-én a Petőfi iskolában. Jelentkezés és felvilágosítás a könyvesbolttal szemben, az újságárusnál. Szamócát telepít augusztusban? Biztosítsa a palántát már júliusban, ismét rendelhető az I. osztályú Gorella palánta 1 Ft/ db. Megrendelhető: Bibok Ferenc. Nagykőrös, Székely u. 7. Esküvői ruhakölcsönző nyílt a Délinél, nívós árukészlettel alakra is. Budapest XII., Greguss u. 6. Esküvőre legdivatosabb vőlegényi, koszorúslányi ruhák kölcsönzése vidékre. Budapest VII., Akácfa U. 27. SZÍVESEN LATJUK A SZÖVETKEZETI VENKüKEN PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szociálisa Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Megjelenik — hétfő kivételével — naponta. — Főszerkesztő: Sági Agnes. — Főszerkesztő-helyettes: Arkus István és Mészáros János. — Szerkesztőség: Budapest VIII., Somogyi Béla u. 6. Postacím: Budapest, Pf. 311. Irányftószám: 1446. — Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat, Budapest, Blaha Lujza tér 3. 1959. Felelős kiadó; Till Imre Igazgató. — A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja: 343—100 és 330—130. — Szerkesztőségi ""----------------------- titkárság: 142—228. FI ÖK.SZERKESZTÖSÉGEINK: Ceglédi Hírlap, Cegléd, Kossuth tér 1„ Pf. 19. 270L Telefon: 11—400. — Gödöllői Hírlap, Gödöllő. Szabadság út i pf. 14. 2100. Telefon: 81—96. MonorI Hírlap, Monor, Kossuth u. 78. Pf. 51. 2201. Telefon: 157. — Nagykőrösi Hírlap, Nagykőrös. Hősök tere#. 2750. Telefon: 398. — Váci Hírlap, Vác. Lenin út 43. Pf. 32. 2601. Telefon: 10—095. — A lapot előlállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél és a posta Központi Hírlap irodánál. ■ - - szeméiyesen vagy postautalványon, valamint átutalással a KHI 215—96 162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra: 30,— Ft.