Pest Megyi Hírlap, 1980. július (24. évfolyam, 152-178. szám)

1980-07-06 / 157. szám

1980. JÚLIUS 6., VASÁRNAP "xMdm 5 Pomázi újdonság Kettős céllal A felvásárlási idény egyik újdonsága a pomázi felvá­sárló teiep. A helybeli és a környékbeli kistermelők való­ságos zarándokhelye lett megnyitása óta. Laszlovszki Szilveszter telepvezető szavai, tapasztalatai is alátámasztják ezt a megállapítást: — Az időjárás miatt a gyü­mölcsátvétel tulajdonképpen csak a múlt hónapban kez­dődhetett meg. Ezen a tájon főként a cseresznye, az egres, a ribizli, a málna a sláger, később a sárgabarack. Hét­köznapokon 10—12 mázsát hoznak be a termelők, vasár­naponként még ennél is töb­bet. A vasárnapi felvásárlás igen kifizetődőnek bizonyul, hiszen a háztáji gazdaságok­ban, kiskertekben ilyenkor jut a legtöbb idő a szüretre. Az idén eddig már hatezer nyulat is átvettünk, s kisebb mennyiségben galambot. Egyébként a galamb az éti­csigához hasonlóan keresett exportcikk. Ez utóbbiból az idén 20 mázsát gyűjtöttünk be. Helyes kezdeményezésnek bizonyult az is, hogy a pomá­zi telepen nemcsak felvásár­lással foglalkoznak, hanem szolgáltatást is nyújtanak a kistermelőknek. Az állattar­táshoz szükséges tápok és ter­mények árusítása nagy sikert aratott a vásárlók körében: 150—200 mázsa fogy belőle ha­vonta. A folyamatos ellátás biztosított, a Kömyei Állami Gazdaságból és a helyi mun­katerápiás intézet gazdaságá­ból. Ősztől bővül a tápválasz­ték. Fertőtlenítőszer, nyúl- és galambketrec is vásárolható a pomázi telepen. Tápiógyörgyén minden gond közös A fiatalság - cselekvés, akarat A már felnőtté érett gene­rációk mindig némi nosztal­giával emlegetik a fiatalságot. Ám a fiatalság nemcsak ál­lapot, hanem képesség is, az élethez kapcsolódás sajátos ké­pessége, amely független az anyakönyvbe bejegyzett évek számától és az emberben meg­őrzött nyitottság, vitalitás, többet akarás jellemzi. A szükség teremtette Egy személyes élmény — Varró Istvánnal, Tápiógyörgye tanácselnökével és Szuhai Adél könyvtárossal folytatott esz­mecserém kapcsán fogalmazó­dott meg bennem ez a rövid gondolatsor, amely még ki­egészült Varró István meg­jegyzésével: — Azt hiszem, ellentétben sok kislélekszámú településünkkel, Tápiógyörgye fiatal község. Két beszélgetőpartnerem, éveik számát és lelkesedésü­ket tekintve egyaránt fiata­lok, a megvalósult és jöven­dő tervek pedig a község fia­talságát bizonyítják. Varró Ist­ván mondja: — Van bölcsődénk — nem sok község mondhatja el ma­gáról — óvodánk, — az óvo­dai ellátás majdnem százszá­zalékos — egyműszakos isko­lánk és sokak szerint a me­gye egyik legszebb zeneis­kolája is a miénk. — Hogy sikerült megvalósí­tani mindezt? — A lakosság majdnem fele kisgyermekes, a szülők dol­goznak, alapvető követelmény volt a gyermekintézmények létrehozása és a szükség meg­teremtette az összefogást. Tá­piógyörgyén minden gond kö­zös. A vállalatok, üzemek, in­tézmények és nem utolsósor­ban a lakosság minden erejé­vel támogatja a község fej­lesztését. Számokkal igazol­ható tény, társadalmi munka- vállalásban az elsők között va­gyunk a megyében. A- beszélgetés rövid időre monológgá alakult át. Varró István fiatalos hévvel sorolta mindazt, amire joggal büsz­kék; a zeneiskolát, ahol zon­gora, ütős, fa- és rézfúvós (ez a legnépszerűbb} hangszerok­tatás folyik és a legtöbb zene- pedagógusnak letelepedési le­hetőséget is biztosítottak; az iskolát, amelyben természete­sen van tornaterem és nyelvi laboratórium; az orvosi ellá­tást (két körzeti, egy gyer­mek- és egy fogorvosunk van); az 1978-ban felépült Faluhá­zat, amely a többi kis telepü­lés számára is (az országban eddig mindössze két ilyen in­tézmény van!) követendő pél­da lehet Faluház, úszómedence ■ A Faluház funkciója össze­tett — egyrészt közművelődé­si feladatokat lát el, másrészt helyet ad a párt-, a KISZ-, az úttörőszervezetnek. Alkoholellenes klub Ócsán KÖZISMERT az alkoholiz­musnak az egyénre, a család­ra és általában á társadalom­ra gyákörolt römboló hatása. Elég csupán arra utalni, hogy az alkoholizmus a válási okok között a második helyen áll. A gyámhatóságoknál és okta­tási intézményeknél nyilván­tartásba vett veszélyeztetett gyermekek 35 százaléka a szülők alkoholizmusa miatt került hátrányos körülmények közé. Az alkoholizmus komplex Jelenség, ezért az ellene való küzdelem nem nélkülözheti a meggyőzést, a széles körű tár­sadalmi összefogást. Ennek egyik észköze — többek kör zött — az alkoholellenes klu­bok működése. A legutóbb a megyében hetedikként Öcsán alakult ilyen a község állami és társadalmi szervei­nek, valamint gazdasági egy­ségeinek együttműködése eredményeként. A klub gondolata a község­ben még másfél évvel ezelőtt, az ifjúkori bűnözés megelőzé­séről rendezett kerekasztal- beszélgetésen vetődött fel. Emellett szólt — egyebek kö­zött —, hogy a helyben lakó kiskorúak veszélyeztetettsé­gének okai közt első helyen szerepel a szülők alkoholiz­musa, magas az alkoholista betegek száma, és sajnos nem kevés a visszaeső sem. Ezért a község vezetői intézkedési tervükbe vették a klub létesí­tését. Az elhatározást tettek kö­vették. A szervezést, így az anyagi feltételek társadalmi felkutatását a Vöröskereszt helyi szervezete vállalta, dr. Baranyai Imréné titkár veze­tésével. Felkeresték az üzeme­két és á különböző gazdasági egységek vezetőit, akikben tá­mogatókra találtak. A gazdál­kodó szervek összesen 35 ezer forintot ajánlottak fel. A la­kosság, a dolgozók körében — nem egy alkoholistával is be­szélgetve — agitáltak, érvel­tek a klubmozgalom érdeké­ben. Érthető volt az idegen­kedés, bizalmatlanság, mivel új létesítményről volt szó, de többen személyes részvételüket is felajánlva támogatták a kezdeményezést. Az előké­születi munkában sokat se­gítettek a titkárasszonynak a különböző szakmai szerveze­tek képviselői. Így például a község hivatásos ifjúságvédel­mi pártfogója, Ruttkai Imre. A szervezés félidejében még kérdéses volt, hogy a klub hol kaphat helyet. A néphadsereg egyik alakulata segített: fel­ajánlották, hogy helyiséget, fűtést és világítást biztosíta­nak, valamint biliárd, rex és egyéb játékfelszerelést bocsá­tanak az új intézmény ren­delkezésére. Ezek után együtt voltak a feltételek, következhetett a klub alakuló gyűlése. Ezen részt vett a helyi párbizott­ság titkára, a községi ta­nácselnök, a vb-titkár, a gyermek- és ifjúságvédelmi albizottság tagjai, a Hazafias Népfront elnöke, a Vöröske­reszt titkára, a gazdasági egy­ségek vezetői, valamint a néphadsereg képviselője. Ott volt a járási hivatal elnök­helyettese, igazgatási osztály- vezetője, a megyei gyermek­Az alakuló ülés résztvevői nek egy csoportja: a hozzá­szóló dr. Simon Lajos, a Pest megyei Gyermek- és Ifjúság­védő Intézet igazgatója. és ifjúságvédő intézet igazga­tója és hivatásos pártfogója, a járási rendőrkapitányság vezetője és helyettese, továb­bá a megyei főügyészség kép­viselője. A BARÄTI beszélgetés résztvevői további segítségük­ről biztosították a szabad idő­klubot. Megalakult a kilenc­tagú vezetőség, melynek el­nöke a néphadsereg egyik tisztje lett. Az egyelőre 15 tagú klub foglalkozásait min­den héten csütörtökön dél­után 5 órától tartja. Dr. Orell Ferenc Most éppen a fiatalság már régóta élő igényét szeretnék valóra váltani. — Mi lesz ez? — Úszómedence. A valahai Györgyeiek kastélyparkjában (a kastély maga szociális ott­hon), ideálisan szép környe­zetben fogjuk kialakítani strandunkat, egy 25x12 mé­teres nagymedencével és egy gyermekpancsolóval. A mun­kát majdnem teljes egészében az ifjúság vállalta. — Milyenek a fiatalok la­káslehetőségei? — Viszonylag kedvezőek. Mire családalapításra kerül a sor, általában az indulási fel­tételek is megvannak. Igaz, nagyon sok a szülői segítség, a közös, családi építkezés, de a tanács is hozzájárul, ked­vezményes telkek biztosításá­val. Van mód támogatásra a magántulajdonban levő, üre­sen álló házak megvételénél is. Ilyen esetekben általában a vételár 10 százalékát kell csak kifizetni, a többire hosszúle­járatú kölcsönt ad az OTP. Virágzó gyümölcsfák — Melyek a jövő feladatai, tervei? — A legnagyobb munkát most éppen az intézményes szemételszállítás megszervezé­se adja. Továbbra is fontos feladatunknak tekintjük a község szépítését, az utcák, közterek fásítását, a parkok rendbentartását, az árkok tisz­títását. Idén, új ötletként, min­den ballagó nyolcadikos diák elültetett egy fát. Nyárfákat ültettek a zeneiskola udvará­ba, a Táncsics Mihály utcába, a Tó utcába ... Sok helyre jutott. Jövőre viszont már csak gyümölcsfákat akarunk ültet­ni, szeretnénk, ha Tápiógyör­gye tele lenne virágzó, gyü­mölcsöt adó fákkal. Ennek né­mi hagyománya már van is. Elég sokan egyéni kezdemé­nyezésből, spontán ültettek ki a házuk elé gyümölcsfát. A fiatalság valóban nem­csak tünékeny, egyszeri álla­pot, a fiatalság a cselekvés, a sokatakarás. Mint Varró Ist­ván mondja, Tápiógyörgye nem öregedő település, hanem fiatal község. S. H. K. Birkapörkölt, Rózsa Sándor-pecsenye Valamivel többet is... Ifjú Doroszlay Lászlóval, a kiskunlacházi Kiskun étterem vezetőjével egy-két évvel ez­előtt Apajpusztán, a kiskun­sági lovas- és pásztornapo­kon sikerült megismerkednem. Birkapörköltet főzött. A ren­dezők mint környékszerte is­mert, kitűnő szakácsot hívták meg. A neve vendégcsalogató márka volt. De ugyanilyen jó hírnévnek örvend szűkebb pátriájában Kiskunlacházán is. — Az apámtól örököltem... — mosolygott. — Ez jelképe­sen is értendő. Édesapámat évtizedek óta jól ismerik szak­mai berkekben, az egész or­szágban. Vendégül látni, szó szerint A Kiskun éttermet a Rác­keve és Vidéke Áfész üzemel­teti. Egy III. osztályú — ke­vésbé vonzó — bisztró is tar­tozik hozzá. Idős Doroszlay Lászlót itt sikerült elérnem. Nyugdíjasként is dolgozik mint üzletvezető-helyettes. Most 68 esztendős. Negyvenkét évvel ezelőtt már vendéglős mester volt. Ez akkoriban magas szakképesítésnek számított. A Kiskun vezetését id. Do­roszlay László 1963-ban vette át. A felesége konyhafőnök lett ugyanott. Akkortájt a vendéglő még kisforgalmú, is­meretlen hely volt. Most? Most éppen a fordítottja. — Hogy miért? Ezt a fiam jobban el tudná mondani. Ö tovább lépett, túlszárnyalt en­gem. A jó hagyományokat Dersze, amelyeket a feleségem és én bevezettünk, ő is meg­őrizte. Mert amikor a vendég bejön, fogadni kell, lesegíteni a kabátját, hellyel kínálni, vagyis a szó szoros értelmé­ben vendégül látni. És ínyenc­ségekkel is kell szolgálni. Mi például saját receptek szerint sütünk, főzünk. Specialitásunk a birkapörkölt, a birkagulyás és a Rózsa Sándor-pecsenye. Hétköznaponként délután 6 órától cigányzenével, szomba­ton és vasárnap tánczenével várjuk vendégeinket. De nem akarok én dicsekvőnek látsza­ni. Jöjjön, nézzen meg vala­mit — invitál az irodába, ahol egy díszes keretbe foglalt oklevelet mutat. (Több is van egyébként.) Ezt a Kiskun szo­cialista brigád kapta, 1975. május 1-én, az MSZMP XI. kongresszusa és hazánk fel- szabadulásának 30. évfordu­lója tiszteletére kezdeménye­zett szocialista munkaverseny­ben elért eredményeiért. Az oklevelet Kádár János írta alá. A szülők örökébe lépett A három Doroszlay gyerek közül László lépett a szülők örökébe. Miért, hogyan lett vendéglátós ? — Már gyermekkoromban sok időt töltöttem az édes­anyám mellett a konyhában — otthon is, az étteremben is. Az anyám nagyon jól főzött. Akármilyen nagy adagról volt szó, sikerült megőriznie az ott­honos ízeket. Sokat tanultam tőle. Középiskolásként, a szünidőkben, felszolgálóként a dömsödi Kék Duna strand­vendéglőben dolgoztam az apám keze alatt. Magától ér­tetődött, hogy vendéglátós le­szek. Ifjú Doroszlay László nem tudta, hogy miről beszélgettünk az elébb az édesapjával. Így aztán tőle is megkérdeztem, hogy szerinte milyen a jó vendéglátás. — Jó konyha, udvarias és gyors kiszolgálás. Minimum azt kell nyújtani, amit a ven­dég a pénzéért joggal elvár — hangzott a tömör válasz. — De inkább valamivel többet. S hogy ez náluk nemcsak szólam, bizonyítják a forgal­mi adatok. A tavalyi bevételi tervük 11 millió forint volt, amelyet 13 millióra teljesítet­tek. Ebből a saját készítésű étel forgalma 5 és fél millió forint volt a tervezett 3 mil­lió 900 ezer helyett. S ez az utóbbi Pest megyében, de ta­lán az országban is egyedül­álló teljesítmény! Főnök úr, ez pompás volt! Beszélgetésünk vége felé mondja ifjú Doroszlay László: — Rengeteg jó van ebben a szakmában. Ha például a ven­dégek szólnak, hogy főnök úr, ilyen pompás halászlét még nem ettem, akkor én remekül erzem magam. Más helyen, más munkakörben azt hiszem, nem is tudnék dolgozni. Szente Pál Ceglédi építkezők, kertészkedők Szombat délután a Budai úton Hasznosan telik a hét vége Ismerősöm tanácsát (busz- szol menj) semmibe véve juszt is vonattal utazom, s ott, ahol a vaspálya hosszan kanyarodik, leszállók. Lassan, ropogva, cikkanva húz ki a furcsán megdőlt szerelvény. Nem sokkal később vasutas­forma embertől érdeklődöm a Budai úti hobbitelkek hollé­te felől. Végigmér, aztán el­mutat a messzeségbe: arra. Amikor elindulok, a hátamon érzem, gyanakodva néZ utá­nam. Ládákkal és úgy nézem, kerti szerszámokkal megrakott Zsiguli kombi döccen át a síneken zörögve, a túloldalon gyorsít, a megperdülő kerekek felverik a port. Szállingózik, ropog fogaim alatt. A ve­gyesboltban leöblítem egy üdítővel, közben körülnézek. Néhány májkonzerv és szardí­nia porosodik a polcokon, a kenyér kevés, a sörösládák glédában állnak. Sok közülük már üres. Kinizsik és téglák Néhány kilométerrel odébb (tényleg busszal kellett volna jönnöm), kiderül, hogy mi lett a KiniZsik sorsa. Az egyik telken építkeznek, s egy bi­kinis hölgy tégla helyett most épp az üvegeket adogatja fel az állványra. A mester (csak gondolom, hogy az) gyakor­lőtt mozdulattal emeli a szá­jához a palackot. Nem ő, ha­nem a tulajdonképpeni épít­tető — aki most segédmun­kásként ténykedik, egyébkénl az egyik téeszben gépkocsive­zető — válaszol kérdésemre. — Csak a hétvégeken csi­náljuk, akkor érünk rá. De nyár végére biztosan tető alá hozzuk, ugye? Ránéz a mesterre, az! rá­bólint, kézfejével megtörli a száját, aztán újból felveszi a simítót. Az asszonyka gon­dosan árnyékba helyezi a vízzel telt vödröt (benne van­nak a bontatlan sörök is), majd odalép a vöröslő tégla­rakáshoz ... ★ A következő kertben két asszony is szorgoskodik. A ház köré futtatott sztőlőlugast babrálgatják, kötözik az indá­kat. — Nincs is jobb, mint a termelői bor! — szólok be, mert érzem, hogy mondanom kell valamit, nem elég csak bebámulni. — Ez? Mind csemegeszőlő — mondja az egyik asszony a három közül. — Hát a férfiakat hol hagy­ták? — kérdezem. — Azok? Csak estére jön­nek ki, most dolgoznak. A férjem meg a fiam a KÖZ- GÉP-nél, a vejem a hordó- gyárban. — Délutánosok? — Nem, csak előbb bevá­sárolnak, azztán elmennek a menyemért is, mert őt ünne­peljük holnap, a születésnap­ján. — Elférnek itt éjszaka is? — intek a házra, amely leg­feljebb két kis szobából, pa­rányi konyhából állhat. — Miért ne férnénk? Volt itt már nagyobb vendégsereg isi Paprika a Bosnyákra A kitartó gyaloglástól meg­izzadok. Megtörlöm a homlo­komat, közben nekitámaszko­dom egy kerítésoszlopnak. Bent, a drótháló túlsó oldalán, félmeztelen férfi bogarászik a zöldellő ágyások között. — Nem lenne jobb a hű­vösben? — kérdezem, s a dió­fa felé mutatok. A lomb ár­nyékában, pokrócon, fiatal srác hasal, olvas. — Azt nézem, mi kárt tett ni eső a paradicsomban — hangzik a válasz. — És mi a helyzet? — Kapálni kéne, mert a gyomok nagyon is lábra kap­tak körülötte. — Szeretik a lecsót? — Hát persze. De a papri­ka még igen drága, most még mi is úgy vennénk bent, Cegléden. A fa alá mutat. — A fiam a legnagyobb pusztítója. Most érettségizett, színjelesre. Ahol fóliasátrak takarják a négyszáz négyszögölnyi telek egynegyedét, ott per­sze nem gond a lecsóké­szítés. Az egyik sátor ol­dalfala felhajtva, belátni. Éppen paprikát szednek, pa­kolnak ketten. Beszólok. — Megfőzik-e? — Dehogy! — feleli a férfi. — Visszük a Bosnyákra az éj­jel- . — Érdemes? — Ha nem lenne az, nem csinálnánk — válaszolja az aszony, mint utóbb kiderült: konyhavezető valahol Ceglé­den. — Miért nem a városba vi­szik, a piacra? A férfi összedörzsöli a jobb keze hüvelyk és középső uj­ját, mutatja: a pénz! Na, persze. Meg hát, gondo­lom, van olyan is, aki nem ko- fálkodik szívesen a szűkebb pátriájában. Elköszönök. A ka­pu előtt álló autóban ráisme­rek az egv vagy két órája lá­tott Zsiguli kpmbira. Kempingszékben A férfi újságot olvas, egv fémvázas kempingszékben el­terülve, a ház előtt. A konyhá­ból edénycsörömpölés hallat­szik, bizonyára mosogatnak odabent. A csendéletet (idillt?) két kissrác egészíti ki, akik egy korcs kuvaszt abajgatnak. A kétszintes ház — a tulajdo­nosok és a telek nélkül is — saccra megér vagy háromszáz- ezret. — Eladó? — Van félmilliója? Visszakozok, a kutya dühös csaholással ront neki a kerí­tésnek. V. I.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom