Pest Megyi Hírlap, 1980. július (24. évfolyam, 152-178. szám)

1980-07-18 / 167. szám

A Dán Kommunista Párt elnöke Kádár Jánosnál Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára csütörtökön fogadta Jör­gen Jensent, a Dán Kommu­nista Párt elnökét, aki pihe­nés céljából tartózkodik ha­zánkban. A szívélyes, elvtánsi légkörű találkozó során köl­csönös tájékoztatásra került sor a két párt tevékenységé­ről, s véleménycserét folytat­tak a nemzetközi élet, továb­bá a nemzetközi kommunista mozgalom néhány időszerű kérdéséről. A megbeszélésen részt vett Gyenes András, az MSZMP KB titkára. PEST MEGYEÍ VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS XXIV, ÉVFOLYAM, 167. SZÁM Ára 1.20 forint 1980. JÚLIUS 18., PÉNTEK MlíM-cikkek exportra Külföldön is versenyképesek Sarlós István látogatása Nógrád megyében Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára csütör­tökön Nógrád megyébe láto­gatott. A megyei pártbizottság salgótarjáni székházában Gé- czi János, az MSZMP Nógrád megyei Bizottságának első tit­kára fogadta és tájékoztatta a megye helyzetéről, eredmé­nyeiről, feladatairól A ven­dég ezután felkereste a Lam- part ZIM salgótarjáni gyárát. A gyárlátogatás után Sarlós István a megyei pártszékház­ban párt-, tanácsi és tömeg- szervezeti vezetőkkel, nép- frontaktivis+,ákkal találkozott, akiknek időszerű politikai kérdésekről tartott tájékoztató előadást. Látogatásának befe­jező állomása a szurdokpüs­pöki Béke Tsz volt. A termékszerkezet korsze­rűsítése, a versenyképes áruk gyártása, a jó minőség ma már a kül- és belföldi pia­con is egyaránt alapvető kö­vetelmény. A termelési profil átalakításában az elmúlt öt évben egészen tavalyig nem múlt el olyan esztendő a Pest megyei Vegyi és Divat- cikkipari Vállalat életében, melyet ne ez a törekvés jel­lemzett volna. Megszüntették a szőnyeg, a kötöttáru, azalu- grafiikai, a bútoripari termé­kek gyártását. Helyettük olyan új árukat kerestek, me­lyek kedveltek kül- és bel- honban egyaránt. — Valóban így Van — mondja erről Lendvai István­ná, a PEVDI közgazdasági osztályának vezetője. — Ma­napság már elengedhetetlen követel­mény a piaci kereslet pontos isme­rete, a külföldön is verseny- képes áruk gyártása. A ter­mékszerkezet átalakítása a PEVDI-nél egyelőre befeje­ződött. Igazodva a belföldi, valamint a határainkon túli igényekhez, nyereségesen ter­melünk. A tervek szerint pilis­A XXII. nyári olimpiai já­tékokra Moszkvába utazó ma­gyar sportolókat csütörtökön ünnepélyesen búcsúztatták a Ferihegyi repülőtéren. A bú­csúztatásnál megjelent Korom Mihály, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Maró- thy László, a KISZ KB első titkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Borbán- di János miniszterelnök-he­lyettes, Buda István államtit­kár, az OTSH elnöke és V. J. Pavlov, a Szovjetunió magyar- országi nagykövete. , Az ünnepség nyitányaként a Himnusz hangzott el, majd a különgép előtt a betonon fel­sorakozott sportolók elé Páder János, az OTSH elnökhelyet­tese lépett ki és jelentést tett a dísztribünön levő vendégek­nek. Buda István válaszbeszédét mondja Ezt követően Borbándi Já­nos miniszterelnök-helyettes üdvözölte a sportolókat és a megjelenteket. A miniszterelnök-helyettes beszédét követően Buda Ist­ván államtitkár, váz OTSH el­nöke köszönte meg a lelkesítő szavakat, s ígéretet tett arra, hogy a magyar sportküldött­ség valamennyi tagja legjobb tudásához mérten igyekszik helytállni a moszkvai olimpiai játékokon. A katonazenekar a Szóza­tot játszotta, majd a Rákóczi- induló hangjaira az a 140 sportoló és vezető, aki csü­törtökön indult a szovjet fő­városba, beszállt a MALÉV TU—154-es különgépé’oe. A repülő 11 óra előtt néhány perccel emelkedett a magasba, és indult Moszkva felé. A magyar sportolók második nagy csoportja pénteken dél­előtt utazik az olimpia szín­helyére. buda István államtitkár, az OTSH és a MOB elnöke ve­zette csaknem másfél százas delegáció, amelyet a Sereme- tyevo II. repülőtéren a szov­jet szervező bizottság képvise­lői fogadtak, megérkezett Moszkvába. A rövid ünnep­ség után a sportolók és kísé­rőik társasgépkocsikban az olimpiai faluba siettek, ahol mindjárt elfoglalták szállásu­kat. (Borbándi János beszédét a 6. oldalon ismertetjük.) szentiváni üzemünkben — ha­sonlóan a ceglédi gyáregysé­günkhöz — NSZK-beli cégtől vállalunk bérmunkát. Erre azonban leghamarabb 1981- ben kerülhet sor. — Hogyan teljesültek eddig idei exportterveik? — Szocialista országokba, a Szovjetunióba, Bulgáriába, Csehszlovákiába, Lengyelor­szágba, a Német Demokrati­kus Köztársaságba szállítjuk áruinkat. Exporttervünk az első félévben 106,7 millió fo­rint volt. Ezt eddig 95 millió forintra telje­sítettük. — Szállítunk árukat Auszt­riába, Angliába, Finnország­ba, az NSZK-ba, Svédország­ba és Jugoszláviába is. A terveinkben 50 millió forintos tőkés export szerepelt az (El­ső félévben, melyet 52 millió­ra teljesítettünk. A szocialis­ta és tőkés országokban is a legnagyobb a kereslet író­szereink iránt. Hozzá kell azonban tennem: nagy a konkurrencia, s az eredmény hosszú évek koope­rációs együttműködésének gyümölcse. Ügy gondolom, hogy következetesebb piacku­tatással, okosabb reklámmal termékeink még nagyobb si­kert arathatnak kül- és bel­földön. — Az idei évben is biza­kodóak vagyunk. A mostani esztendőben 903 millió forint­nyi árbevételt terveztünk, sze­rintünk ez az egyes alap- anyagárak emelkedése elle­nére is teljesül — mondta be­fejezésül az osztályvezető. V. F. Szélé, gyümölcs, borgazdaság Új termelési rendszerek A csonthéjasok gazdája Törökbálint Az olimpikonok a Ferihegyi repülőtéren Harmincnégyre nőtt a ker­tészeti termelési rendszerek száma: összesen 530 partner üzem termelését szervezik. A MÉM két újabb termelési rendszer működését engedé­lyezte, az egyik az egri szölő- és borgazdasági, a másik pe­dig a törökbálinti csonthéjas gyümölcstermelési rendszer. . A jól működő kertészeti termelési rendszerek termő- területe mintegy ezer hektár, ami a nagyüzemi zöldség-gyü­mölcs, szőlő- és gyógynövény­területnek több mint negyedét teszi ki. Várható, hogy a rendszerek száma a jövőben emelkedik, mert az a tapasz­talat, hogy egy-egy rendszer­szervező bizonyos területen felül nem szívesen terjeszti ki az együttműködést. A legna­gyobb integrált területek a gyümölcstermelésben alakul­tak ki, közülük is az első he­lyen áll a Nyírkert társulás 9500 hektárral. Az eredményeket mutatja, hogy sok fontos növényfaj hektáronkénti hozama 8—20 százalékkal magasabb, mint amennyi a rendszer megala­kulása előtti időszak átlaga volt. A kívülálló üzemek ho­zamaihoz viszonyítva 10—30 százalékkal több a rendszerek átlagtermése, szőlőből, téli al­mából, őszibarackból, meggy­ből, paradicsomból. A szőlő, a fűszerpaprika, a vöröshagyma, a zöldborsó szűkített önköltsé­ge 7—20 százalékkal alacso­nyabb a rendszerekben, mint az azokon kívüli nagyüzemek­ben. A MÉM adatai szerint vi­szont nem bizonyosodott be a rendszerek fölénye a műtrá­gyázás hatékonyságában a pa­radicsomnál és a fűszerpapri­kánál, valamint az önköltség tekintetében a téli almánál és a paradicsomnál. A szőlő- és gyümölcstermelő rendszerek telepítésszervező munkája kiemelkedő. A ter­vezési szolgáltatásban, a sza­porítóanyag beszerzésében a telepítés kivitelezésének irá­nyításában és a speciális gép­park felállításában egyaránt elismerést érdemel szervező munkájuk. Ezek eredménye­ként a rendszerek az V. öt­éves tervidőszak üzemi tele­pítéseiből eddig 42 százalékos arányban vették ki részüket a mintegy 25 százalékos terü­leti részarányokkal szemben. Losonczi Pál fogadta Eric Heilt Losonczi Pál, az Elnöki Ta­nács elnöke csütörtökön a Par­lament Nándorfehérvári ter­mében fogadta Eric Neilt, a Nemzetközi Élettani Társaság leköszönő elnökét, Knut Schmidt-Nielsent, a most meg­választott új elnököt s a tár­saság. vezető testületének tag­jait, akik a XXVIII. élettani világkongresszus alkalmából tartózkodnak Budapesten. A szívélyes légkörű eszmecserén részt vett Schultheisz Emil egészségügyi miniszter és Szentágothai János, a Magyar Tudományos Akadémia elnö­ke is. Csaknem négyezer előadás hangzott, illetve hangzik el az élettani kutatók budapesti kongresszusán. A kőbányai vá­sárterület 26 tanácsterme reg­geltől késő délutánig zsúfolt; nem egy szekcióülésre pótszé­keket állítottak be a rende­zők. A gazdag tudományos program melllett, számos alkal­mat kínálnak a szervezők a pihenésre, szórakozásra is. Az idegsejtek közötti inge­rületátvitellel foglalkozó szek­ció csütörtöki ülésén egyebek közt megállapították, hogy az idegrendszer felépítésére vo­natkozó „klasszikus” elképze­lés szerint, az egyes sejtek kö­zötti kapcsolódás láncszerű. Az utóbbi években végzett ku­tatásokban jelentős eredmé­nyeket ért el a Szentágothai János akadémikus vezetésével dolgozó magyar munkacsoport is. E problémák alapvető je­lentőségűek legbonyolultabb szervünk, az agy működésé­nek jobb megértéséhez. A vi­lágkongresszuson részvevő ku­tatók, ezért hamarosan tovább folytatják az eszmecserét: ősszel Stockholmban rendezik meg a II. Nobel-konferenciát, az idegsejtek ingerületátvitelé­nek kérdéséről, többek között Nobel-díjas tudósok részvéte­lével. , Befejeződtek Budapesten a magyar-török tárgyalások Á megbeszélések záró Jegy­zőkönyvének aláírásával csü­törtökön befejezte munkáját Budapesten a magyar—török kooperációs és kereskedelmi vegyes bizottság harmadik ülése. A jegyzőkönyvet Simon Pál nehézipari miniszter és Ekrém Ceyhün államminiszter, a két delegáció vezetője írta alá. A tárgyalásokon áttekintet­ték a kooperációs és az áru­forgalmi kapcsolatok fejlődé­siét. Megjelölték a termelési és értékesítési, valamint a har­madik piaci együttműködés konkrét feladatait a gyógy­szeripar, a vasútfejlesztés, a kohászat, a nyersanyagkiter­melés és a mezőgazdaság te­rületén. A kölcsönös áruforga­lom kedvezően alakult, értéke elérte az évi 100 millió dollárt, s ugyanakkor fejlesztése is kívánatos a termelési koope­rációk bővítésével, a forgalom növelésével és áruválasztéká­nak szélesítésével. A magyar export legfontosabb tételei a vegyi anyagok, a kohászati ter­mékek, az erőművi berendezé­sek és az autóbuszok, impor­tunkban pedig a nyersgyapot, a pamutfonal, a citrusfélék, a dohány és a krómérc. Budapesti tartózkodása so­rán Ekrem Ceyhün állammi­nisztert fogadta Lázár György miniszterelnök és Marjai József miniszterelnök-helyet­tes. Az utóbbi öt év mérlege Ülést tartott a Ruházatipari Dolgozók Szakszervezetének központi vezetősége A Ruházatipari Dolgozók Szakszervezetének központi vezetősége csütörtökön ülést tartott. Megtárgyalta a szak- szervezet legutóbbi kongresz- szusa óta végzett munkáról és az idei szakszervezeti válasz­tások tapasztalatairól előter­jesztett jelentést, majd sze­mélyi kérdésekben döntött. Az ülésen részt vett és felszólalt Jalcab Sándor, a SZOT főtit­kárhelyettese. A központi vezetőség Tóth Tibornét, a szakszervezet fő­titkárát érdemei elismerése mellett, központi vezetőségi és elnökségi tagsága érintetlenül hagyásával felmentette főtit­kári tisztségéből és megválasz­totta a szakszervezet elnöké­nek. Czerván Mártonnét, a SZOT szociálpolitikai osztá­lyának vezetőjét behívta sorai­ba, s megválasztotta az elnök­ség és a titkárság tagjának, a szakszervezet főtitkárának. Fekete Sándomét érdemeinek elismerésével, központi veze­tőségi tagságának érintetlenül hagyásával felmentette elnök­ségi tagságából és alelnöki funkciójából. A központi veze­tőség behívta soraiba Túli Istvánt és megválasztotta az elnökség tagjának, a szakszer­vezet alelnökének. A SZOT elnökségének ja­vaslatára a Magyar Népköz- társaság Elnöki Tanácsa Tóth Tibornénak, több évtizedes eredményes munkájának el­ismeréséül, nyugállományba vonulása alkalmából a Szo­cialista Magyarországért Ér­demrend kitüntetést adomá­nyozta. A SZOT elnöksége Fekete Sándornét eredményes munkája elismeréseként a Szakszervezeti Munkáért ki­tüntetés arany fokozatában ré­szesítette. A kitüntetéseket Jakab Sándor, a SZOT főtit­kárhelyettese adta át. Ünnepélyes búcsúztatás Ferihegyen Olimpikonjaink Moszkvában Elutazásuk előtt Borbánéi Junes üdvözölte a sportolókat

Next

/
Oldalképek
Tartalom