Pest Megyi Hírlap, 1980. július (24. évfolyam, 152-178. szám)

1980-07-12 / 162. szám

Villanyszerelés: hét mi 11 iáért Sürgeti az idő az építőket... Munkában a Kossuth brigád tagjai — A munkaterületet nem kaptuk meg az ígért idő­ben, mintegy kéthónapos az elcsúszás — állapítja meg Molnár Benjámin, a Pest megyei Villanyszerelő Válla­lat művezetője. — A követke­ző idősszakban tehát már a szükség diktál, több alvállal­kozóval kell együtt, azaz egy­más mellett dolgozniuk az embereinknek. Ilyen körülmé­nyek között nehéz lesz tar. tani az eredeti határidőt, pe­dig legalább a kezelőépület teljes szerelésével el kellene készülni augusztus 20-ig. A helyszín Monor, a mun­katerület pedig az épülő új vízmű, ahol a villanyszerelők hat-hétmillió forint értékű munkája teszi majd lehetővé a létesítmény üzembe helyezé­sét. Hornok Ede, a Kossuth szo­cialista brigád vezetője biza­kodó. — IgaZ, nem sok a hátra levő idő, de az építőiparban bevált gyakorlat, nogy jú­liusban es augusztusban van a legnagyobb hajtás. Tehát, ha ezután nem jón közbe va­lami különleges akadály, raj­tunk nem múlik, megteszünk minden tőlünk telhetőt. Es a brigád sokra képes. Tavaly például 20 millió forint ter­melési érték született a ke­zünk nyomán. A művezető súg: Hornok Ede 1958 óta dolgozik a vál­lalatnál, a legjobb szakembe­rek egyike. Sok munkahelyen megfordult a hosszú évek so­rán, méltán érdemli ki társai bizalmát. A brigád fegyelmez Lehetséges-e 22 ember ösz- szefogása és irányítása, mi­kor is gyakran különböző te­rületeken dolgoznak egy idő­ben? — motoszkál fejemben a kérdés. A brigádvezető mint­ha kitalálná a gondolatomat. — 1973-ban, amikor meg­alakultunk, mindössze nyol­cán voltunk. Úgy találtuk, ép­pen elegen. Igen ám, de egy­re bővült a vállalat profilja, egyre többféle munkát bíz­tak ránk. Örültünk a biza­lomnak, a nagy feladatoknak. S amint igyekeztünk a leg­jobb embereket a közössé­günkbe vonni, alig vettük észre, hogy egyre nőtt a lét­számunk. És az is igaz, a töb­biek is szívesen beléptek vol­na a brigádba, jobb munkára Ösztönöztük tehát az embe­reket. Másrészt pedig, bár könnyebb kevés ember össze­tartása, viszont így látványo­sabbak, értékesebbek az ered­ményeink. A Kossuth brigád arról hí­res, hogy szükség esetén bát­ran éltek a fegyelmezési esz­közökkel. Azokat, akiket nem tudtak megnevelni, például lógtak a munkából, vagy ita­loztak, kizárták a közösség­ből. — A villanyszerelés veszé­lyes foglalkozás, itt mindig észnél kell lenni, nem lehet hibázni. Nagy az egymásra utaltság, s ez fontos összetartó erő. De is, hogy a vállalat biztosítja az egyenletes kere­seteket — magyarázza Hornok Ede, s közben követjük a tég­lavonulatot. Arra ugyanis, amerre a kábelt fektetik, vé­gig téglákat raknak ki az útszélen. Szükség lesz rájuk az árok betemetése előtt. így érünk el a vasúti töltéshez, ahol néhány munkás egy nagy gödröt temet be éppen. — Nem sikerült az első kísérlet, sajnos feljött a ta­lajvíz. így, a töltés másik ol­dalán kell ismét próbálkozni — mondja egy fiatalember.— A töltés alatt elég nehéz lesz áthúzni a kábelt. Szakma — papír nélkül Molnár László — szintén kossuth'os — csak négy éve dolgozik a vállalatnál. Laka­tosként és hegesztőként vet­ték őt föl a nagykátai egy­ségbe. Munkája közben az­után olykor területre is ki­küldték a műhelyből, s egy­szerre azon vette magát ésZ- re, hogy kintragadt. — Autóbusz visz és hoz bennünket naponta, így jól ki lehet bírni a vándoréletet — mondja. — És tudja, óha­tatlanul sok mindent megta­nul az ember ilyen munkahe­lyeken. Ennek pedig még otthon is hasznát veszem. Nem kell mestert hívni, magam is megjavítom, ha valami el­romlik. Milyen a brigádunk? összetartunk. . Sok közöttünk ugyan a betanított munkás, de nem túlzók, mostanra vetek­szenek ügyességben és tu­dásban a szakemberekkel. És amit lényegesnek tartok: a főnökök is tudják, ki, mire képes. Visszafelé, a vízműhöz ve­zető úton, teherautó húzna el mellettünk. Molnár Benjámin ugyanis gyorsan leállítja őket. Mikula István villanyszerelő a Kossuthban, ő is csak gya­korlatban tanulta ki a mes­terség fortélyait. Tápióságról, a Nagykátától 14 kilométerre fekvő kisközségből került a Pest megyei Villanyszerelő Vállalathoz. — Nézze, én hálás vagyok a cégnek, van végre egy jó szakmám — gyújt rá egy ci­garettára. — Miután mi nem áram alatt dolgozunk, hanem csak új kábeleket fektetünk, ez nem annyira veszélyes. Vízműszerelésben nincs nagy gyakorlata a brigádnak, ha­sonló munkánk nem sok volt még. Most itt, Monoron, egyéb­ként is még csak a kezdetnél tartunk; várjuk a telepet a belső szereléshez. No, dol­gunk van azért. Például Gom­bára is kivisszük a kábelt, ami legalább hét-nyolc kilo­méter ide. Hasznos újítás Teherautó dudál ránk, a voian mogul erősen napoarm- tott arcú lérú mosolyog ki. Aztán csak kiszáll, nozZána ballag. — r önök! Megyek az újabb adag tégláért — jelenti Hor­non Edenek, s indulna is azonnal. ' Kiderül: ő szintén tápió- sági, JNagykata kórnyekero. hozza autóbusszal társait; a origódnak pedig alapító tag­ja. A gépkocsivezetés az úja-io szakmája, vagyis, amint he lyesbít, eZ az egyetlen. . — Villanyt szerelek ugyan több mint nyolc eve, de isko­lapadba nem ültem be egy bizonyítványért — mondja Nagy István. — Jó ötletnek tartom, hogy a munkásokat szállító autóbuszvezetők nap­közben rendesen dolgoznak, ez nem régi újítás a vállalatnál. Nem is kellemes nyolc órán keresztül csak táblébol- ni, várakozni. Most péloau teherkocsival szállítok. A mi brigádunkban egyébként sincs lazítás. Igaz, ha kiszolgálnak bennünket rendesen anya- meg gépekkel?! Csak dolgoz­ni kell. És természetesen egy­mást segítve. De hát ezért tartozunk össze... Dodó Györgyi A nap kulturális programja Gyömrön, 10-tőI 18 óráig: a gyömrői művészek tárlata. Mendén, 9-től: a kézimunka­szakkör; 14-től: a gyermek­klub foglalkozása és a gyermek tánccsoptort próbája. Monoron, í5-től: a gyermek klub összejövetele, a moziban, 16-tól: A bumfordi, 18-tól és 20-tól: Halálos tévedés. Pilisen, a moziban. 17.30- tól: Vállalom főnök. T ermészetjárók Országos találkozón Szombaton és vasárnap ren­dezik meg a közalkalmazottak országos természetjáró talál­kozóját. Járásunkat a sülysápi nagyközségi tanács dolgozói "képviselik, ha alkalmazott és családtagja vesz részt a két­napos eseményekkel megtűz­delt országos találkozón. Labdarúgás, 7979/80 Tartalékok, ifik és serdülők Mérlegen a második vonal teljesítménye ötvennégy csapat vett részt a monori—ceglédi összevont járási labdarúgó-bajnokság 1979/80-as idényében. Az I. osztályú felnőtt bajnokság ta­pasztalatairól már beszámol­tunk. A tartalék — vagy más­képpen II. osztályú bajnokság­ban 12 csapat indult. A na­gyobb egyesületek tartalékcsa­patai és a . kisebb települések gárdáiból állt össze a mezőny. A gyömrőiek végig egyenle­tes teljesítményt nyújtva sze­rezték meg teljesen megérde­melten a bajnoki címet. A második helyen az ecseriek végeztek. Ősszel még senki sem gondolta, hogy talpra áll ez a csapat. Az új vezetőség és a szakvezetés azonban ha­mar rendet csinált, s tavasszal már veretlenek maradtak. Má­sodik helyük azt jelenti, hogy az I. osztály utolsó helyezett­jével, Gombával osztályozőt játszhatnak a felkerülésért. A sülysápi és a maglódi tartalék­gárda is dicséretesen szerepelt. A többi csapat csak a jobb he­lyezésért küzdött. Különösen feltűnő -volt a vasadiak gyen­ge szereplése ebben a bajnoki évadban. Gondot jelentett, hogy sok találkozó elmaradt, amelyeket a szövetség 3-0-as győzelemmel hagyott jóvá. A jövőben még jobban oda kell figyelni erre a bajnokságra. Jó lenne, ha olyan egyesületek, mint Abony, Üllő, Monor, Pi­lis is indítanának csapatot, ezáltal a színvonal bizonyára tovább emelkedne. Bemek bravúrt vitt véghez a nyáregyházi ificsapat, hi­szen megszerezte a bajnoki cí­met. Olyan neves együtteseket hagyott maga mögött, mint a monori, a nagykőrösi, a vecsé- si, az abonyi és a gyömrői ti­zenegy. Pedig ezek a csapatok összehasonlíthatatlanul jobb körülmények között készülhet­nek valamennyi találkozóra. A nyáregyháziak azonban felrúg­va minden papírformát, végül két pont előnnyel végeztek a tabella élén. Huszonnégy győ­zelem és két döntetlen mel­lett mindössze négy vereség csúszott be, s gólarányuk is imponáló, 92—29. Legna­gyobb riválisuk a monori és a nagykőrösi ificsapat volt. A bajnoki címet végeredmény­ben azzal hódították el, hogy a monoriakat tavasszal saját otthonukban fektették kétváll- ra. A vártnál gyengébben sze­repelt az üllői, az albertirsai és a maglódi ificsapat. Sok tenetséges játékos sze­repelt a csapatokban. Az egyesületek azonban még min­dig kevés gondot fordítanak a fiatalok nevelésére, képzé­sére. Kevés gárdánál működik szakképzett edző, s ez gátolja az eredményesebb felkészí­tést. A jövőben nagyobb lelki­ismeretességgel kell az egye­sületekben a fiatalokkal fog­lalkozni, csak így érhető el a színvonalemelkedés, s az, hogy egyre több tehetséges játékos jusson szóhoz a fel­nőtt gárdákban. Színvonalasnak ítélhetjük meg a serdülőbajnokságot, amelyben az abonyi fiatalok szerezték meg az aranyérmet. Több sportkör először indítot­ta el csapatát, hozzátehetjük azonnal, az újoncok nem val­lottak szégyent. A gyömrőiek például ősszel mindössze két A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXII. ÉVFOLYAM, 163. SZÄM 1980. JÚLIUS 12., SZOMBAT ŐRI Korszerűbb államigazgatás Ügyfélszolgálati iroda a tanácsnál Gyorsan és bürokráciamentesen A házasságkötés bejelentése is az ügyfélszolgálati irodá­ban történik. Ottjártunkkor Sztahó Erzsébet és Pálfai Sán­dor monori-erdei lakosok jelentették be Tóth Lajosnénak házasságkötési szándékukat. Bihari Károlyné felvétele Éppen tíz esztendővel ez­előtt alakultak meg ország­szerte a nagyközségi taná­csok, elsősorban azzal a cél­lal, hogy a lakosság legfon­tosabb ügyeit helyben intéz­hesse. A volt járási tanácsok hivatalokká alakultak, a ha­táskörök nagy része a taná­csokhoz került ettől az idő­ponttól kezdődően. Szűkebb pátriánkban hét nagyközségi tanács működik, egyre színvonalasabban lát­ják el az államigazgatási fel­adatokat, a hatósági ügyinté­zést. Több településen sokat tettek a kulturáltabb ügyinté­zés és ügyfélfogadás elősegí­tése érdekében. Ennek egyik jó példája a monori ügyfélszolgálati iroda működése, amely tavaly december óta áll a lakosság rendelkezésére. Az iroda a volt Volán-köz­pont helyén, a Petőfi utca elején található. Két jól kép­zett, nagy gyakorlattal rendel­kező tanácsi dolgozó teljesít mindenapi szolgálatot ezen a helyen: Bokros Imréné iroda­vezető és Tóth Lajosné anya- köiiywezető. Amint Bokros Imrénétől megtudtuk, az ügyfélszolgála­ti iroda szervezetileg az igaz­gatási csoporthoz tartozik. A vezetői, munkairányítási jogo­sultságokat a vb-titkár egyet­értésével a csoport vezetője gyakorolja. Az ügyrendnek Két esztendővel ezelőtt új, minden igényt kielégítő óvo­dával gazdagodtak a vasadi­ak. Mögötte furcsa kontraszt­ként sokáig ott roskadozott a gerendákkal megtámogatott, pontot szereztek, tavasszal vi­szont tízet, s ezzel a 11. he­lyen végeztek. Visszatérve az élmezőnyre, az abonyiak mellett kitűnő teljesítményt nyújtottak a monoriak és a nagykőrösiek is. A ceglédiek tavasszal visz- szaestek, ugyanis csaknem tel­jesen kicserélődött a játékos- állomány. Elismerés illeti a dánszentmiklósiakat, akik a 6. helyet szerezték meg az erős mezőnyben. Az új bajnokságban remél­hetőleg még több serdülőcsa­pat kapcsolódik be a küzdel­mekbe, s ez mindenképpen a további színvonalemelkedést eredményezné. ★ megfelelően ott intézik az úllatkísérő lapok és az állat­tartással kapcsolatos ügyeket. A munkakönyvek kiadása, a munkaerő kiközvetítésével kapcsolatos teendők is az ő hatáskörükbe tartoznak. Fon­tos feladatuk a népességnyil­vántartással, a ki- és bejelent­kezésekkel, valamint a házas­ság anyakönyvezéssel kapcso­latos ügyek intézése. Naponta átlagosan 30—-19 monori, monori-erdei és péteri lakos keresi fel az ügyfélszolgálati irodát. ■Elégedetten távozhatnak, mert avult épület is. Valahogy megfeledkeztek róla. Talán még most is ott áll­na, ha a helyi sportkör nem határozza el, hogy márpedig abból az épületből öltöző lesz a sportpályán. A KISZ-fiatalok, az ifjú sportolók már hozzá is lát­tak, hogy mentsék a menthe­tőt. Minden használható anyagot összeszedtek, kiemel­ték az ajtókat, ablakokat, le­bontották a tetőt. Már csak a négy puszta fal mered az ég felé, de az sem sokáig, mert a tégla js kincsnek számít. Minden az új öltözőbe lesz beépítve, s nagyrészt társa­dalmi munkában. A letűnt épület helyét pedig befüvesí­tik, s így az óvodásoknak is nagyobb terük lesz a moz­gásra, játékra. Hogy mindez miért érdemel említést: azért, mert egy jó ötlettel, kis be­fektetéssel, önzetlen munká­val sok ilyen apró dolgot le­het összehozni. K. udvarias bánásmódban része­sülhetnek. A két jól felké­szült dolgozó minden tanácsi vonatkozású ügyben hasznos felvilágosítással szolgál, a megfelelő osztályokra, illetve csoportokra küldi az oda be­térőket. Hétfőtől péntekig 8- tól 12-ig, illetve 13-tól 16 óra 30 percig tart nyitva az ügy­félszolgálati iroda. A rövid fennállás óta hamar népsze­rűvé vált a választópolgárok körében, hiszen gyorsán, bü­rokráciamentesen intéznek ki­sebb és nagyobb ügyeket egy­aránt. A monori iroda jő szolgá­latot teljesít az államigaz­gatási munkában. Több nagyközségi tanács is kísérletezik valami hasonló­val. Így például már Vecsé- sen is kirajzolódtak a leendő ügyfélszolgálati iroda körvo­nalai, a fejlődési tendencia azt mutatja, hogy néhány éven belül valamennyi nagyközség­ben hasonló szervezettségű irodák működnek majd. G. J. Vasárnap, Vecsésen Nyári ssartakiád és felEDOSZ- sportnap Amint arról már hírt ad­tunk, július 13-á.n, vasárnap Vecsésen a sporttelepen ren­dezik meg az első járási ME- DOSZ sportnapot. A Pest me­gyei Testnevelési és Sporthi­vatal intézkedése nyomán ez­zel a versennyel egybekötve tartják meg a falusi dolgozók nyári spartakiádvetélkedöjét is. A rendezők valamennyi ver­senyszámban a helyszínen, regei 8 órakor fogadják el a nevezéseket. Kettős haszon Jó ötlet - önzetlen munka Társadalmi akció Vasadon Orvosi ügyelet a járásban A teljesség igénye nélkül értékeltük a második vonal csapatainak teljesítményét. Mindenesetre az örvendetes, hogy ilyen sok csapat még egyetlenegyszer sem szerepelt a különböző szintű bajnoksá­gokban. Csapataink zöme néhány napon belül megkezdi a felké­szülést az 1980/81-es bajnok­ságra. Mit is kívánhatnánk valamennyi egyesületnek: Le­gyen sok örömük saját csapa­tuk játékában, legyenek szín­vonalas mérkőzések, s akkor az eddiginél is több szurkoló lesz majd kíváncsi a mérkőzé­sekre. Gér József Gombán, Bényén és Káván: dr. Pénzes János (Gomba, Bajcsy-Zs. u. 3.), Gyomron: központi ügyelet (Steinmetz kapitány u. /12.. telefon: 26.), Monoron, Monori-erdőn, Csév- haraszton, Vasadon és Péteri­ben: központi ügyelet (Mono­ron, az egészségházban), Mag­lódon és Ecseren: dr. Pápes Tibor (Maglód), Pilisen és Nyáregyházán: központi ügye­let (Pilis, Rákóczi u. 40.), Süly­sápon és Úriban: dr. Gáspár István (Sülysáp), Üllőn: dr. Koncz Lajos, Vecsésen: dr. Fekete Károly tart ügyeletet vasárnap. Ügyeletes gyógyszertár: Mo­noron a főtéri, Vecsésen a Halmi-telepi. Ügyeletes állatorvos: dr. Ga­lambosi János Csévharaszt, Állami Gazdaság. Beteg áilatck bejelentése a járás területén: szombaton 12-től 16 óráig és vasárnap reggel 8-tól 13-ig Monoron, a főtéri gyógyszertárban, egyéb időpontban az ügyeletes állat­orvos címén.

Next

/
Oldalképek
Tartalom