Pest Megyi Hírlap, 1980. június (24. évfolyam, 127-151. szám)

1980-06-19 / 142. szám

Tűre, Galgahévíz Alakuló tanácsülések Túrán szerdán délelőtt tar­totta alakuló ülését a nagy­község tanácsa, amelyen részt vett Furulyás János, a me­gyei párt-végrehajtóbizottság tagja, a vácszentlászlói Zöld­mező Tsz elnöke, Pálinkás Istvánná országgyűlési képvi­selő és Falvai Sándor, a me­gyei tanács kereskedelmi fel­ügyelőségének vezetője is. Á tanácstagokat és a vendégeket Takács Gyula nyugalmazott tanácselnök, a tanácstagok nesztora köszöntötte. Ezt követően Kissné Kere­kes Erzsébet, a Hazafias Nép­front nagyközségi bizottságá­nak elnöke terjesztette elő a bizottság javaslatát az öttagú ügyrendi bizottságra, amely megállapította, hogy az öt­venhat tanácstag mandátuma megfelel a törvényes előírá­soknak. A Hazafias Népfront bizottsága javaslatára a testü­let tanácselnöknek választot­ta Morvái Istvánt, társadalmi elnökhelyettesnek pedig Kúti Gábort, a helyi áfész főosz­tályvezető-helyettesét. Sor ke­rült a végrehajtó bizottság tagjainak megválasztására, il­letve eskütételére is. A ki­lenctagú végrehajtó bizottság tagja lett Morvái István ta­nácselnökön, Visy György vb- titkáron és Kuti Gábor el­nökhelyettesen kívül Dolányi Sándor, Kardos Imre, Mácsai István, Szendrei Ferencné, Szilágyi Péter és Tóth Mi- hályné. A tanácsülés — a galgahé- vízivel együtt — megyei ta­nácstagnak Csonka Tibort, megyei tanács elnökhelyette­sét választotta meg. ★ A túráival csaknem egy idő­ben zajlott a galganevizi községi tanács alakuló ülé­sé, amelyen az új végrehajtó bizottság megválasztásáig Briski József, az általános is­kola igazgatója elnökölt, o köszöntötte a megjelent ta­nácstagokat és az ülésen részt vevő vendégeket, köztük Csonka Tibort, a megyei ta­nács elnökhelyettesét és dr. Süpek Zoltánt, a járási hiva­tal elnökét. A Hazafias Népfront helyi bizottsága javaslatára, ame­lyet dr. Basa János, a HNF elnöke terjesztett élő, megvá lasztották az ügyrendi bizott­ságot, amelynek vezetője, Gá­bor József közölte, hogy a község háromezer választó- polgárát képviselő negyven tanácstag mandátuma törvé­nyes. Ezután, ugyancsak a HNF-bizottság javaslatára újabb ciklusra tanácselnöknek választotta Barna Jánosáét. Társadalmi elnökhelyettes Vess Róbert, a Volán 23-as Vállalat beruházási osztályve­zetője lett. A galgahévízi tanács vég­rehajtó bizottságának tagja lett a tanács elnökén, társa­dalmi elnökhelyettesén és Majnik János vb-titkáron kí­vül Danyi József, Farkas Er­zsébet, Homoki András és Simon Győző. F. I. Elsők a megyében Széles alapú utánpótlás Alapos oka volt az ünnep­lésre a bagi Dózsa György Művelődési Központ és a Gal- ga vidéke Áfész Muharay Ele­mér népi táncegyüttesének. A csoport tagjai elnyerték a MÉ­SZÖV vándorserlegét, amelyet a Fogyasztási Szövetkezetek Pest megyei elnöksége alapított, hogy évről évre ezzel jutal­mazza a megye legeredménye­sebben működő szövetkezeti együttesét. Bízni a hagyományokban A serleg átadására családias jellegű ünnepségen került sor, A jó hangulatú estén a ven­dégeket és a kitüntetett cso­port tagjait Jamrik László ta­nácselnök köszöntötte. — Aki elveti a nép, az em­beri szellem hagyományait, aki elveti a múltat, mire épí­ti a jövő reményeit? Aki nem bízik a hagyományok­ban, sivárnak látja a jövőt, mondotta a tanácselnök, mért nem tudja, hogy az emberi­ség minden korban micsoda értékeket teremt. A Muharay együttes nem készült az ünnepi estre mű­sorral. Nem hívtak közönséget. A csoport tagjai úgy tudták, hogy a szokásos próba lesz. Hat órát mutatott az óra, ami­kor a fél hétkor kezdődő pró­bára az első táncosok megér­keztek. Látták a vendégeket, s hallották a hírt: a csoport elnyerte a megye legjobb szö­vetkezeti együttese részére alapított vándorserleget. Sku- czi Lajos és társai futottak haza, volt, aki kerékpárra pat­tant, beszólt társainak: öltöz­zenek ünneplőbe! Gyerekek, lányok, legények, asszonyok népviseletbe öltöz­tek, s úgy gyülekeztek. Díszes serleg Az elnök köszöntő szavaira az asszonykórus dallal felelt. Bag faluja, szép helyen van ... És következtek sorban a szebbnél szebb dalok. Táncol­tak a KISZ-esek, pengették húrjaikat a citerások, játszott a népi zenekar, a színpadon négy korosztály tagjai együtt mutatták be a bagi gyerekjá­tékokat és táncokat. Hegedűs György, a MÉSZÖV titkárságának vezetője lépett a csoport elé. — Elismerést és jókívánságokat hoztam — kezdte köszöntőjét —, s aztán megindokolta, miért lett a ba- giaké a serleg. Sehol sincs olyan széles alapú utánpótlás, mint Bagón. A gyerekek, az ifjak nagy száma indokolta, hogy a bagi művelődési köz­pont vitrinjét díszítse a ser­leg. Nagy taps, aztán egy ferge­teges csárdás fogadta az elis­merő szavakat. Ifjabb László Zoltánná díszes zsebkendőt adott cserébe. — Hogy ott Pes­ten sokáig emlékezzenek az együtt töltő.! estére! Akik most kezdik Nagy Pál, a csoport legidő­sebb tagja szorongatja a serle­get, s mutatja Máté Istvánné- nak: Látod, Ilonkám, hogy ez a mi falunkba került, ehhez a mi bukós-csárdásunícnak is köze van. Máténé szeme bol­dog büszkeséggel csillog. Széli Márta, a csoport fiatal tánc­oktatója sorba jár, gratulál a táncosaknak. Hamarosan cso­port veszi körül, s hallgatják a fiatal táncoktatót. A fiatalok zömmel középis­kolások, puszta jelenlétükkel mondanak ellent a népművé­szét elhalásáért aggódóknak. De rajtuk kívül hány asszonyt ismerünk Bagón, meg a Galga mentén, akik éppen most kez­denek hímezni, tányért festeni. Hány férfit, akik a térdükön citerát fésülgetnek, vagy élet­képeket, szobrokat faragnak. Hányán szeretnek ma is hosz- szan beszélgetni az esti vagy baráti csendben. Hány szólás, közmondás, gúnynév, versezet születik ma is, a mai életről. A teremtés vágya vonzza az embereket a kórusokba, hogy munka után énekeljenek, ez hozza össze a falusi zenekaro­kat, népi együtteseket, hogy legtöbbször saját gyönyörűsé­gükre muzsikáljanak, táncolja­nak, játsszanak. Fcrcsik Mihály GODpLLOl v/tífia író—olvasó találkozó A PEST MEGYEI HÍRLAP GÖDÖLLŐI JÁRÁSI ÉS GÖDÖLLŐ VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA VII. ÉVFOLYAM, 142. SZÁM 1980. JÚNIUS 19., CSÜTÖRTÖK Népi ülnökök lesznek Mérlegelni a cselekedetek rugóit Nemcsak a különféle bi­zottságokat, tisztségviselőket választják meg a napokban az alakuló tanácsüléseken; a né­pi ülnökök személyéről is döntenek a testületek. A já­rásból és a városból együtt kilencven népi ülnököt dele­gálnak a gödöllői járásbíró­ságra, ötöt pedig a Pest me­gyei bíróságra. A városi ta­nács tegnapi ülésén a jelöltek listáján ott szerepelt annak a hat árammérőgyárí dolgozó­nak a neve is, akiket a gyár kollektívája, a munkatársak javasoltak a fontos társadal­mi feladatra. íme a névsoruk: Balogh Elek készletellenőr, Bokodi Imréné rajztáros, Far­kas Erzsébet betanított mun­kás, dr. Hegyi Józsefné elekt­roműszerész, id. Hemmert Miklós anyagátvevő rneós és Major Istvánná műhelybeíró: valamennyit megválasztotta a tanács. Fontos szerep A gyár párttitkára, Szűcs László miközben bemutatta őket elmondta, hogy a jelölő gvűlésen egyhangúlag hagy­ták jóvá mind a hat dolgozó jelölését. Munkatársaik, a kollektíva tagjai javasolták őket s elmondták, hogy nemcsak munkájukkal elége­dettek: érdeklődésük, közéle­ti érzékenységük, lelkesedé­sük is biztosíték arra, hogy a bíróságokon, mint laikus bírák is megállják a helyüket. A gyár, még ha -munkaerő­gondokkal küzd is, szívesen engedi el dolgozóit — véleke­dett . a párttitkár —, nem azt nézzük, hogy egy-egy hónap­ra kiesnek az itteni munká­ból, hanem, hogy a.bíróságo­kon nélkülözhetetlen szerepet töltenek be, egyben megbe­csülést vívnak iki az egész gyárnak. r Eletnyi tapasztalat Két jelölt bemutatására vállalkozhatunk: Hemmert Miklós és dr. Hegyi Józsefné beszélt kérésünkre megbízatá­sáról. Hemmert Miklós volt könnyebb helyzetben: — Először 1939-ben válasz­tottak meg népi ülnöknek, s azóta is mint laikus bíró működöm. Most is szívesen fogadtam a jelölést, hiszen az évek során meggyőződtem ar­ról, hogy fontos a szerepünk. Nem feladatunk a jog téte­les, pontos ismerete; legyen szó akár bűntető, akár pol­gári ügyekről, érzéseink, ta­pasztalataink, véleményeink alapján kell állást foglal­nunk. Hemmert Miklós elmondta azt is, hogy évente egyszer egy hónapra foglalják el he­lyüket. A hívatásos bírákkal együtt hozzák meg az ítéle­teket, s még arra is joguk van, hogy a tanácsban eset­leges különvéleményről fel­jegyzést készítsenek, s azt a felsőbb bírósághoz küldjék. Nem ritkaság az sem, hogy különösen a fiatalabb bírák szak-ér tel mét saját tapasztala­taikkal egészítik ki. Igazságérzet — Eskünk kötelez bennün­ket — folytatja Hemmert Miklós — feddhetetlennek kell lennünk minden tekintetben, hogy meggyőző legyen a sza­vunk, az állásfoglalásunk. Dr. Hegyi Józsefné is pon­tosan megfelel ezeknek a kö­vetelményeknek: munkahe­lyén megbecsült, tekintélyes tagja a kollektívának, régóta szakszervezeti bizalmi. A né­pi ülnökség azonban új tár­sadalmi megbízatása lesz. — Most jelöltek először, ke­veset tudok még a. bíróságok­ról, a népi ülnökök feladatai­ról. Egy (jlolog azonban biz tos. úgy érzem, az igazságér­zetem kisegít majd a nehéz ügyekben is. A tapasztalatok hiánya nem akadály, amint megtudtuk, minden évben a népi ülnökök akadémiáján készítik fel a laikus bírákat s a népi ülnö­kök kézikönyve is minden szükséges tudnivalót tártál máz. S bár Hegyiné eddig alig-alig fordult meg tárgya­láson, elképzeléseiben mintáz igazság fóruma él az intéz­mény: — Azon leszek, hogy kö­rültekintően -mérlegeljek. Az ember sokat hall, olvas a bű­nözőkről. Én szeretném felde­ríteni azokat a körülménye­ket, amelyek cselekedeteik mögött meghúzódnak. Meg fogom kérdezni, milyen volt a családi életük, mit hoztak magukkal az iskolából, a munkahelyről, s a megítélé­süknél ezeket is figyelembe veszem majd. S legyen valaki akár ta­pasztalt, akár kezdő népi ül­nök, ennél emberibb hitval­lással nem is kezdhetne mun­kájához a sokadik vagy az első ciklusban. Gáti Zoltán író—olvasó találkozón be­szélgettek a járási-városi Ju­hász Gyula Könyvtár legszor­galmasabb látogatói Jókai An­nával. Képünkön: A panasz le­írása című könyvét dedikálja Horváth Istvánná nyugdíjas­nak. Czangár Gyula felvétele Szintvizsga Gondoskodjak az utánpótlásról Sok kisiparos foglalkoztat, illetve nevel ipari tanulót, gondoskodik a szakmai után­pótlásról. A gödöllői Botlik ö. Ferenc autószerelőnél pél­dául a legutóbbi, év végi szintvizsgán gyakorlati jártas­ságukból, képességeikből ha­tan adtak számot. Közülük egy saját tanulója volt. A szakember csaknem 25 éve dolgozik a szakmában, s ed­dig huszonötén - harmincan sa­játították el nála a mesterség get. Városi moziműsor Goodbye és ámen. A csap­da bezárul. Színes, olasz bűn­ügyi film. Kísérőműsor: Ma­gyar Híradó, 14 éven aluliak­nak nem ajánlott. > Kezdési idő: 6, 8 óra. / Névadó ünnepség a gépgyárban Névadó ünnepséget tartottak a Gödöllői Gépgyárban, ame­lyen hat dolgozójuk gyereke kapott nevet: Balázs Ferenc és Ferencné: Ágnes; Katzer Ervin és Ervinné: Péter; Lányi Ala­dár és Aladárné: Miklós és Róbert! Reményi Gyula és Gyulá- né: Ildikó; Rózsás Bálint és Bálintné: Edina. Felvételünkön: az ünnepeltek egy csoportja. Benke István felvétele Járási labdarúgás I GEAC nyerte a bajnokságot \ A járási labdarúgó-bajnok­ság heti szövetségi napján mérsékelt volt az érdeklődés, pedig az összejövetelnek szen­zációja is akadt. Az Isaszeg —Nagytarcsa ifjúsági találko­zóra az utóbbi csapat nem ér­kezett meg, s ez a tény más együttesekre is sorsdöntő volt. A hír kapcsán összeült az el­nökség és a fegyelmi bizott­ság. A versenykiírás 10. pont­jának d. fejezete értelmében, ha a felnőtt, illetve ifjúsági csapat sorozatosan (három esetben) nem áll ki, törölni kell a bajnokságból. Ez a fe­jezet azt is hangsúlyozza, hogy az ifjúsági csapat sportsze­rűtlen magatartásáért a fel­nőtteket is büntetni kell. Ezt érvényesítette az elnökség. Mivel a nagytarcsaiakat tö­rölték a bajnokságból, válto­zás történt az élen, A GEAC megnyerte a bajnokságot, s igy nem kell döntőt vívnia a péceli együttessel. Az utolsó forduló rövid története. Zsámbok—Bag 2-2 (2-0). Vezette: Födi (Máthé, Un­ger). Szezon végi, barátságos han­gulatú mérkőzés. Aszód—Erdőkertes 3-0 (mér­kőzés nélkül). Erdőkertesen búcsú volt és három lagzi, ezért nem utaz­tak el Aszódra. Galgahévíz—Honvéd Mali- novszkij 3-0 (mérkőzés nél­kül). A Honvéd szolgálati elfog­laltság miatt nem utazott el Galgahévízre. A csapat szö­vetségi képviselője közölte, nem kívánják lejátszani az elmaradt mérkőzést. Dány—Domony 3-1 (1-1). Vezette: Köti (Rácz, Bodor). Az erősen tartalékos Do­mony az első 45 percben még jól küzdött, s ekkor változa­tos volt a játék. Szünet után 11-esből lőtt góllal vezetéshez jutottak a dány iák, s a befe­A bajnokságot nyert GEAC csapata. Balró! jobbra, álló sor: Nagy Béla edző, Szarka József, Szedlár András, Tóth Jenő, Katalin Péter, Fülöp Zoltán, Pálffy Jenő, Daróczi Sándor, Szpisják Tibor intéző. Guggolnak: Farkas Sándor, Tóth Albin, Kovács Károly, Nagy Zoltán, Kiss István, Bozsér Ró­bert, Tóth Sándor, Vidács Lajos. Csiba József felvétele jezés előtt nem sokkal tovább növelték előnyüket. A talál­kozó sportszerű volt, a játék­vezetők és a közönség is di­cséretet érdemel. Mogyoród—Veresegyház 2-1 (1-1). Vezette: Imre (Surman, Ré­pást). Számos helyzetet hagyott ki mindkét csapat, végül a sze­rencsésebb győzött Erdélyi Lajos két góljával. Pécel—Hévízgyörk 2-0 (2-0). Vezette: Maszlag (Gzene, Keglovits). A györkiék csonka csapat­tal kezdtek és játszottak az első negyedórában. Ekkor kapták a két gólt, majd ki­egészült az együttes és utána méltó ellenfélnek bizonyult. Isaszeg—Nagytarcsa 5-0 (1-0). Vezette: Széki (Németh). A 78. percig sportszerű mérkőzés tolj7! a pályán. Ek­kor szabadrúgáshoz jutott az Isaszeg, a rúgáshoz leállított labdát azonban Seibán, a nagv- tarcsaiak játékosa a bírónak rúgta, amiért az felmutatta a piros lapot. A levonuló Ssi- bón arcul köpte a játékveze­tőt, aki ezért véget vetett a mérkőzésnek. Tara—Valkó 8-0 (-1-9). Vezette: Legéndi. Ritkán látható sportszerű mérkőzés, a valkóiak a sok gól ellenére az utolsó percig derekasan küzdöttek. Gól­szerzők: Pásztor, Seres és Bíró 2—2, Szilágyi és Gazsó 1—1. Ifjúságiak-: Zsámbok—Bag 0-2, Dány— Domony 2-0, Mogyoród—Ve­resegyház 3-0, Pécel—Hévíz­györk 2-2, Túra—Valkó 6-0, Erdőkertes és Nagytarcsa nem utezott a mérkőzés szinhe- b,Ars. Cs. J. i i

Next

/
Oldalképek
Tartalom