Pest Megyi Hírlap, 1980. június (24. évfolyam, 127-151. szám)

1980-06-05 / 130. szám

6 1980. JÚNIUS 5., CSÜTÖRTÖK Százhalombattán Válogatott—Plock Százhalombattán a kétna­pos jubileumi kézilabda torna keretében ma délután a ma­gyar férfiválogatott a lengyel Wisla Plock együttesével mér­kőzik 16.30 órai kezdettel. ★ A megyei női bajnokságban ma 18.30-kor lesz a szombat­ról előrehozott Budakalász— Budaörs mérkőzés. Innen-onncn Londonban megkezdődött a nagy­szabású nemzetközi öttusaverseny, amelynek mezőnyében ott vannak a magyarok is. Az első napon a lovaglást bonyolították le, s ebben Császári és Maracskó szerepelt a legjobban: az olasz Petronival és a nyugatnémet Bockmannal egyaránt 1100 pontos eredményt értek el. Csapatban is magyar siker szüle­tett. Ostraván húsz ország atlétáinak részvételével nemzetközi verseny­re került sor. a magyarok közül Janák Mária szerepelt a legjob­ban. aki a női gerelyhajításban 61.20 m-rel a második helyen vég­zett. Üj világrekord született a női 100 m-es síkfutásban: Leningrádban a szovjet Ludmilla Kondratyeva 10.87 másodperces eredményt ért el, és ezzel átadta a múltnak az NDK Marlies Göhr 10.88 másodperces régi világcsúcsát, amelyet három évvel ezelőtt Drezdában futott. Pest megyei csapatsiker Ceglédi tornaverseny — bemutatóval Hazai sikert hozott a Ceg­lédi Vasutas sportcsaimokban a Pest megye—Gsongrád me­gye válogatott leánytomász- viadal. A Hámori Csilla. De- metrovics Kriszta (túrái ak), Vörös Erika, Pető Mónika, Petrik Erika, Sághi Tünde. Randos Gabriella, Prohászka Tímea (ceglédiek) összeállítá­sú együttesünk 170,1 ponttal nyert. 0 míg az ellenfél 168,9-et gyűj­tött. Az egyéni összetett versenyt 16 tornász közül a csongrádi Lehelvári Anita nyerte. Pető Mónika holtversenyben 2—3. lett, Randos Gabriella a 4., Vörös pedig a 6. helyen vég­zett. ök szerepeltek tehát a legjobban, de említést érde­mel még a 9 éves Demetro­Magyarország-Ausztria 1-1 Örülhetünk c döntetlennek Népstadion. 20 ezer nézd. V: Lattanzi (olasz). Magyarország: Mészáros — Paróczai, Bálint, Garaba, Tóth J. — Pásztor, Nyilasi (Soós), Kereki, Csong­rádi (Kuti) — Kiss L. (Ester­házy), Törőcslk. Ausztria: Kon- cilia — Pospischil (Preges- bauer), Obermayer, Weber, Zuenelll — Hattenberger (Pich­ler), Prohaska, Kreuz, Jara — Schachner (Steinkogler), Krankl. GóllövSk: Kiss L. (12. perc), Jara (75. perc). Jó: Mé­száros, Törőcsik, ill. oberma- yer, Prohaska, Kreuz, Jara. "Az Alpokat lakó osztrákok otthon érezhették magukat: ahogy a Népstadionban fújt, hasonló hevességgel ta'án csak a Grossglockneren süvít a szél. A kezdőrúgást végző Petének annál szokatlanabb lehetett a júniusi tél, s talán az is, hogy — hideg ide, hideg oda — a magyar csapat néhány játé­kosa végigácsorogta a mérkő­zést. Nem így az osztrákok, akik a Prohaska—Kreuz—Jara hármas vezérletével pillanatok alatt magukhoz ragadták a kezdeményezést. A második percben Jara 22 méteres lövé­sét hárította Mészáros, majd Krankl és Kreuz mesteri ak­cióját követően az osztrák kö­zépcsatár „ezerszázalékos” helyzetbe hozta Schachnert, a szélső azonban két méterről sem találta el a kaput. A túl­oldalon viszont az első veszé­lyes magyar támadás gólt ho­zott. Kiss és Törőcsik kénysze­rítőzött, majd Törőcsik jobb­ról úgy emelte középre a lab­dát, hogy a felugró Kiss nem is igen hibázhatott, 1-0. A játék mit sem változott, to­vábbra is az osztrákok dik­tálták a tempót. Prohaska les­gólját követően Kreuz reme­kül bújt ki a védők közül, ám hatméteres fejesét Mészáros („enyveskezű” és stílusos volt, mint Arséne Lupin) szép moz­dulattal védte. A 30. percben Krankl egymaga átjátszotta a teljes magyar védelmet, a szó­ló végén azonban ő is mellé lőtt. A félidő utolsó részében Paróczai gólveszélyes ívelése és Krankl közeli fejese kel­tett izgalmat, ám a hálók érin­tetlenek maradtak. A szünet után Is az oszt­rákoké volt a pálya, s az 54. percben újból egyen­lítési alkalom nyílt a vendé­gek előtt: Jara mesterien in­dította Prohaskát, a középpá­lyás belőtt labdája Mészáros kezéről Krankl lábára, onnan az alapvonalon túlra pattant. Negyedórával később a csere- játékos Pichler átadását Pro­haska perdítette kapura. Mé­száros ismét mentett. A 75. percben már a magyar kapus is tehetetlen volt: az előretö­rő Obermayer bécsi keringőt járt a magyar védők között, majd .Tarához emelt, s a szőke játékos nyolc méterről, éles szögből hatalmas gólt lőtt, 1-1. Mészöly cserékkel próbált fris­síteni, ám az új játékosok sem mutattak többet, mint a le­vonulók. Még szerencse, hogy az osztrákok az utolsó ne­gyedórában már elégedettek voltak a döntetlennel. Ez az eredmény azonban főként ne­künk kedvez... Hegyi Iván A váci női kézilabda-rangadón Fölényes Forte-győzelem Hetek óta nem tudott pontot szerezni a Csepel Autó NB Il-es női kézilabdacsapata, ezúttal Du­naújvárosból távozott vesztesen. Duna vidéki Vendéglátó— Csepel Autó 16-13 (11-6) Cs. Autó: Gere — Temesi (6), Kovácsné (2), Szentivánszky (2), Balázs (2), zwickné (1), Kézdi. Csere: Kovács, Mága, Pető, Misek. Ezúttal a jó védekezésért dicsér­hető a Pest megyei csapat. Ebben sokat Javultak az elmúlt fordu­lókhoz képest. A támadójátékban viszont rengeteg hiba volt. Kiej­tett labdák, kihagyott ziccerek „jellemezték” az együttest, amely nagyobb összpontosítással meg­nyerhette volna ezt a találkozót. V. K. A megyei bajnokság legutóbbi fordulója általában a papírforma jegyében zajlott. Vácott a női rangadón végig fölényben játszott a Forte. A Budaörs 25 percig ered­ménytelen volt, 8-0 után lőtte el­ső gólját. Férfi felnőttek Tököl—GEAC 27-23 (13-13). Gö­döllő. Ld: Agics (7), ill. Vida (7). Tököl—Budakalász 18-16 (10-7). Tö­köl. Ld: Szarvas (7), ill. Valentin (8). D. Kőolaj—n-ckcvc 25-16 (11-1). Ráckeve. Ld: Koller J. (3). ill. Kovács (6). Nagymaros—GEAC 21-19 (12-10). Verőcemaros. Ld: Hornyák (7), ill. Veres (7). cs. Autó—Abony 37-32 (17-17). Abony. Ld: Tóth, Diószegi (11—11), ill. Berta (12). solymár—Váci Híradás 27-17 (11-9). solymár. Ld: Král (9), ill. Nyári (5). Váci Fonó— Gödöllő 23-21 (16-11). Gödöllö. Ld: Pápa (7), ill. Sasvári (7). Verőce­maros— Hernád 25-21. Ifjúságiak Tököl—Budakalász 22-19. Abony— Cs. Autó 25-16, Solymár—váci Hír­adás 29-9, Váci Fonó—Gödöllő 24-23. Női felnőttek Ceglédi VSE—Dunakeszi 9-8 (6-1). Dunakeszi. Ld: Törőcsikné (6). ill. Csomósné (4). Érd—Duna- varsány 13-8 (5-3). Érd. Ld: Töreki (6), ill. Burghardtné (7). Dunake­szi— Dány 16-7 (1-3). Dunakeszi. Ld: Csomósné (5). ill. sződl (1). Cegléd—Tóalmás ll-g (6-3). Ceg­léd. Ld: Törőcsikné (5), ill. sza- bóné. Kormányné (3—3). Érd—Bu­dakalász 19-6 (10-1). Érd. Ld: Tö­reki (7), ill. Inczédi (3). Budaka­lász—Dány ii-7 (4-3). Budakalász. Ld: Vogel (4), ill. Sebestyén (3). Gödi TK—Hernád 13-9 (5-3). Göd. Ld: Artner K. (5), ill. Nagy, or- szágh (3—3). V. Forte—Budaörs 13-4 (8-0). vác. Ld: Bayer (5), Sulyánszki (4). Ili. Borsós, Hanek, Kővári, Susa (1—1). Ifjúságiak Dunakeszi—Cegléd 19-6, Érd—Du- navarsány 12-2, Cegléd—Tóalmás 6- 5, Érd—Budakalász 6-2, Dunake­szi—Dány 17-6, Budakalász—Dány 7- 2, Göd—Hernád 9-6, V. Forte— Budaörs 27-10. Berthóty Attila A Pest megyeiek közül a ceglédi Pető Mónika szerepelt a legjobban a válogatott viadalon vies, valamint Prohászka tel­jesítménye. A szerenkénti gyakorlatok során sok volt a rontás, első­sorban gerendán és korláton. Talajon és ugrásban jobban ment, ugrásban Petrik és Há­mori végzett az első két he­lyen, a talajgyakorlat ezüst­ös bronzérmén Pető és Ran­dos osztozott. Nagy sikert aratott az óvodás csoport bemutatója, A kisgyerekek gyakran ragad­tatták tapsra a közönséget Nagy sikerrel szerepelt az ak- robatikai válogatott. E dina­mikusan fejlődő sportág kép­viselői, így Bucsánszki Erika és Köteles Györgyi duplaszal- tós gyakorlatát sokáig tapsol­ta a közönség. A női páros, valamint a női hármas is lát­ványos gyakorlatot mutatott be. A világbajnokságra készülő­dő válogatottak mellett akro­batikus ugrásban a Ceglédi Vasutas tosznászai is „fellép­tek”. Vörös, Randos, Pető, Pet­rik, Gyarmati és Prohászka bebizonyította: ugrásban is járatos. Egymást követik az erő­próbák, és a Ceglédi Vasutas s'porto- lói számára jó felkészülést je­lentett az újabb állomás előtti tornászgála. Legközelebb jú­nius 7-én a fővárosban első­osztályú versenyen mutatják be tudásukat. Érmek — 203 Pontosan másfél hónappal az olimpiai játékok megkezdése előtt Moszkva készen áll arra, hogy biztosítsa a ver­senyekre érkező sportolók, hi­vatalos személyiségek, bírók, újságírók, s nem utolsó sorban a több százezer turista meg­felelő elhelyezését és ellátá­sát. Az előkészületek befeje­ző szakaszáról a Szovjetszkaja Kultúra összefoglaló cikke szá­mol be az olvasóknak. A moszkvai olimpián 21 sportág versenyeit bonyolítják le, s 203 versenyszámban osz­tanak érmeket. A szovjet fő­város korábban is számos, nemzetközi mérkőzések meg­rendezésére is alkalmas sport- létesítménnyel rendelkezett, az olimpiára azonban újakat is építettek, s a már megle­vők nagy részét felújították. Korszerű, első osztályú szál­lodák, új kempingek és mo­telek létesítésével 27 ezerrel növelték a szállodai férőhe­lyek számát, s a kijelölt és megfelelően átalakított diák­otthonok is felkészültek a tu­risták fogadására. A turisták ellátásáról két­százötvenegy étterem, kávézó gondoskodik -— egyszerre 90 ezren ülhetnek asztalhoz. 6300 autóbusz, 4000 személygép­kocsi szállítja a részvevőket és a turistákat, 165 moszkvai útvonalon élveznek elsőbbsé­get az olimpiai járművek. A játékok előtt nagyszabású fel­újítást hajtottak végre a vá­ros központjában, igen sok műemlék épületet hoztak helyre, folyik az utak javí­tása, a parkosítás. Maratonhajtásban Keceli elsőség Az országos kettes fogathaj­tó-bajnokságon Kecelen mara­tonhajtásban, a Pest megyei Bozsik József (Tápiószentmár- ton) végzett az élen, csupán 7,5 hibapontot szerezve. Az akadályhajtásban négyen végeztek hibapont nélkül, köz­tük a győztes keceli Lovász mögött Bozsik. Az összetett versenyt Tóth Baranyiné (Kecskemét) nyer­te, Bozsik második lett. Három nyolcas Megyei totópályázatunk 30. hetére 809 darab szelvény ér­kezett. A maximumot jelentő nyolcas telitalálatot három pályázónak sikerült elérnie. Sorsolás alapján Tóbiás Ist­ván 34, a másik kettő 33—33 darab totószelvényt kap, amit postán küldünk el részükre. A nyertesek: Tóbiás István (Szob, Vörös Hadsereg u. 35.). Kismaréi Sándor (Nagykőrös, Gát u. 15.), Vilmos László (Isaszeg, Aulich u. 8/eJ. Járási labdarúgó-eredmények BUDA A vasárnapra kisorsolt felnőtt és ifjúsági mérkőzéseket itt is szom­baton tartják, 15.30, ill. 17 órai kezdettel. DABAS Kakucs—Gyál 3-3, Hernád II.— Alsónímedi 1-3, Felsőpakony—Ta­társzent györgy 1-1, Bugyi KSK— Inárcs 3-3, Öcsa—Hernád 1-6, Ör­kény—Üjhartyán elmaradt, később kerül sorra. A listavezető Dabas biztos győzelemmel vette a Tá­borfalva elleni akadályt. Az élme­zőny: 1. Dabas 45. 2. Hernád 41, 3. Kakucs 39 ponttal. Még egy forduló van hátra. GÖDÖLLÖ Valkó—Isaszeg 3-0, Nagytarcsa— Pécel 2-6, Hévízgyörk—Mogyoród 2-2, Veresegyház—Dány 2-0, Do- mony—Zsámbok 1-0, Bag—Aszód 0-2, Erdőkertes—Galgahévíz 1-1, Malinovszkij SE—GEAC 1-3. Az él mezőny befejezés előtt két for­dulóval: 1. GEAC 51, 2. Pécel 49 (egy mérkőzéssel kevesebbet ját­szott), 3. Aszód 42 ponttal. Az első két helyezett szombati műsora: GEAC—Galgahévíz, Veresegyház— Pécel. MONOR—CEGLÉD Gyömrő— Nagykőrös 2-1, Vecsés —Dánszentmiklós 2-0, Üllő—Mag­lód 3-0, Monor—Abony 1-1, Ceg- lédbercel—Mende 2-2, Péteri—Al- bertirsa 1-3, Gomba—Karatetétien 1-3, Törtei—Nyáregyháza 4-0. Az élcsoport: 1. Vecsés 43 (egy elma­radt mérkőzéssel), 2. Üllő 43, 3. Abony 37, 4. Albertirsa 37, 5. Nagykőrös 36, Gyömrő 36 pont­tal. A szombati fordulóból kiemel­kedik a Nagykőrös—Vecsés, a Dánszentmiklós—Üllő és az Abony Albertirsa mérkőzés. A lottótárgynyeremények gyorslistája az 1980. június 3-án meg­tartott május havi lottó ju­talomsorsolásról. melyen a 21. heti szelvények vettek részt. A gyorslistában az alábbi rövidítéseket hasz­náltuk: A Vásárlási ut. 1000 Ft. B Trabant Lim. 601. tip. szgk. ut. C Lada 1200 tip. szgk. ut. D Minimat 65 tip. automata mosógép 13 700 Ft. E Színes tv 21 900 Ft. F Szerencse-ut. 30 000 Ft. G Kemping ut. 26 000 Ft. H Otthon lakbér, ut. 25 000 Ft. I Iparcikk-ut. 25 000 Ft. J ZETKA 350-es motorke- rékoár 21 000 Ft. L Televízió 10 000 Ft. M Vásárlási ut 10 000 Ft. N Vásárlási ut. 9000 Ft. O Vásárlási ut. 7000 Ft. P Vásárlási ut. 5000 Ft. R Vásárlási ut. 4000 Ft. S Vásárlási ut. 3000 Ft. T Vásárlási ut. 2000 Ft. 8 400 623 N 8 405 856 R 8 421 555 H 8 426 7 88 K 8 432 021 R E 437 254 I 8 447 720 M 8 453 186 M 8 473 835 M 8 479 118 J 8 484 351 P 8 494 817 L» 8 505 233 H 8 515 749 I 8 520 982 M 8 526 215 I 8 531 448 O 8 547 147 M 8 552 380 J 8 562 846 M 8 568 079 R 8 573 312 S 8 578 545 F 8 583 778 M 8 589 Oil F 8 594 244 O 8 599 477 T 8 604 710 T 8 625 642 H 8 641 341 N 8 651 807 I 8 683 205 S 8 688 438 T 8 709 370 S 8 714 603 N 8 719 836 M 8 725 069 S 8 751 234 N 8 772 166 M 8 782 632 S 8 850 661 L 8 855 894 R 8 861 127 R 8 866 360 S 8 882 059 M 8 887 292 T 8 897 758 O 8 902 991 L. 8 908 224 S 9 939 125 T 9 944 358 F 9 949 591 T 9 954 824 M 9 960 057 F 9 965 290 N 9 970 523 P 9 975 756 K 9 980 989 H 9 986 222 T 9 991 455 E 9 996 688 T 44 743 808 L 44 749 041 I# 44 754 274 M 44 759 507 L 44 764 740 M 44 769 973 O 44 775 206 P 44 780 439 O 44 785 672 K 44 796 138 L. 44 806 604 R 44 811 837 N 44 822 303 K 44 827 536 O 44 953 128 N 44 958 361 M 44 963 594 R 44 968 827 1» 44 974 060 J 44 979 293 O 44 989 759 S 44 994 992 M 55 754 040 T 55 759 273 L 55 764 506 N 55 769 739 L, 55 774 972 R 55 801 137 M 55 806 370 T 55 811 603 T 55 827 302 P 55 816 836 M 55 832 535 O 61 363 816 I 61 369 049 M 61 379 515 H 61 384 748 I 61 389 981 I 61 400 447 N 61 405 680 S 61 410 913 M 61 416 146 N 61 421 379 N 61 426 612 P 61 431 845 T 61 437 078 T 61 442 311 M 61 452 777 J 61 458 010 T 61 463 243 T 61 468 476 R 61 478 942 H 61 489 408 P 61 494 641 P 61 499 874 S 61 505 107 P 61 510 340 T 61 520 806 D 61 536 505 J 61 557 437 N 61 562 670 R 61 573 136 G 61 578 369 O 61 583 602 R 61 588 835 H 61 599 301 L 61 604 534 N 61 620 233 L 61 625 466 O 61 630 699 S 61 635 932 T 61 656 864 J 61 667 330 N 61 677 796 T 61 683 029 N 61 709 194 M 61 730 126 R 61 735 359 M 61 740 592 K 61 751 058 R 61 761 524 M 61 771 990 R 61 777 223 T 61 782 456 O 61 792 922 O 61 798 155 F 61 8Co Ű2- N 61 81 j úól M 61 824 320 F 61 829 5o3 N 61 834 786 N 61 840 019 N 61 845 252 O 61 850 485 H 61 855 718 F 61 680 951 F 61 866 184 Rf 61 871 417 F 61 881 883 O 61 887 116 M 61 892 349 M 61 897 582 J 61 902 815 M 61 908 048 N 61 913 281 O 61 918 514 P 61 923 747 P 61 928 980 P 61 934 213 O 61 939 446 P 61 944 679 It 61 949 912 M 61 955 145 N 61 960 378 N 61 965 611 P 61 986 543 R 61 997 009 M 64 958 887 M 64 964 120 O 64 974 586 I 64 979 819 P A nyertes szelvényeket 1980. június 25-ig kell a to­tó-lottó kirendeltségek, az OTP-fiókok, vagy posta út­ján a Sportfogadási és Lot­tó Igazgatóság címére (1871 Budapest V., Münnich Fe­renc u. 15.) eljuttatni. A gyorslista közvetlenül a sorsolás után készült, az esetleges nyomdahibákért felelősséget nem vállalunk. A közölt számok Budapes­ten és Pest megyében vá­sárolt lottószelvények nye­reményei« APRÓHIRDETÉSEK Felvételre keresünk gépírói gyakorlattal rendelkező női mun­kaerőt, műszaki elő­készítő munkakörbe, azonnali belépéssel. Jelentkezni a szövet­kezet műszaki vezető­jénél lehet: Péceíi Vegyesipari Szövet­kezet Pécel, Maglód! út 31. Munkahely megközelíthető Bu­dapestről a 69-es autóbusszal is. A Dunakeszi Hűtőház felvételre keres veze­tői szintű, gyakorlat­tal rendelkező önálló belkereskedelmi ügy­intézőt, gyakorlott mérlegképes végzett­ségű pénzügyi cso­portvezetőt, gyakorlott és szakképzett nor­mást. Jelentkezés: Dunakeszi-Üjtelep, személyzeti vezetőnél. Műszaki csoportveze­tői állás betöltésére pályázatot hirdet a Monor Nagyközségi Közös Tanács V. B. Az állás betöltéséhez felsőfokú építőipari végzetség és legalább 3 éves szakmai gya­korlat szükséges. Fi­zetés a 15/1977. (XII. 11.) MüM. számú ren­delet módosításaként 1/1980. (I. 7.) MüM. számú rendelet alap­ján. Jelentkezés sze­mélyesen vagy írás­ban : Monor nagyköz­ségi Közös Tanács El­nökénél (Monor. Kos­suth L. u. 71. 2200). Gépészmérnök és mű­szaki rajzoló házaspár 15—15 éves gyakorlat­tal állást keres Mono- ron vagy környékén. „Lakásváltozás miatt 209 616” jeligére a Fel- szabadulás téri hir­detőbe. A Fővárosi Tűzoltó­parancsnokság FELVÉTELT HIRDET gépkocsivezetői (személy, teher, autóbusz), tűzoltói, valamint géplakatos és asztalos szakmunkás munkakörök betöltésére. Jelentkezés a személyzeti osztályon (Budapest Vili., Szántó Kovács János u. 1.). Rokkantnak való hasz­nálható tricikli, lánc­hajtásos, újszerű el­adó. Érdeklődni: gö­döllői kastélyban, Nagy Gyulánál. Eladók hétszázas, öt­százas, háromszázas szalagfűrész gép, négy­százas kétszázötvenes, kétszázas, egyengető gyalugép, másfélcolos centrifugál szivattyú, colos rángatós kút. Cegléd, Vécsei utca 47. sz. Biatorbágyon, a Via­duktnál, kitűnő köz­lekedéssel Pestre (Vo­lánbusztól 20 percre) eladó azonnali beköl- tözhetőséggel régi tí­pusú ház, 2 szoba, 2 konyha, présház, pince, kút az udvar­ban, telek kerített, 240 n.-öl kerttel, irányár 190 000 Ft. Érdeklődni telefon: 135—267, 8—20 óráig. ___________ Há romszobás lakás eladó OTP-átvállalás- sal. Nagykőrös, Vágl I. lkt. iV/a. fszt 12. 62 éves elvált lakatot és mérlegkészítő há­zasság céljából meg­ismerkedne uu -oá év körüli, lehetőleg vidéki hölggyel. Két szoba összkomfortos lakással, nyugdíjjal rendelkezem. Levele­ket: „Rózsa” jeligére a Gödöllői Hírlaphoz. 62 éves elvált lakatos és mérlegkészítő, há­zasság céljából meg­ismerkedne 50—55 év körüli, lehetőleg vidé­ki hölggyel. Két szo­ba összkomfortos la­kással, nyugdíjjal ren­delkezem. Varró, Gö- döllő, isaszegi út 41. Vidékieknek! Nyelv- tanítás 80 forinttól havonta levelezéssel, angolul, németül, fran­ciául, oroszul, olaszul, spanyolul, telefone- tikusan (835—761). Dok­tor Farkas külföldi­diplomás szaktanár, Budapest. Tábornok huszonegy. 1149. KORSZERŰ, ESZTÉTIKUS Kiváló hő- és hangszigetelés Műanyag ajtók, ablakok, lambériák gazdag választékával várjuk kedves vásárlóinkat a Budapest környéki Tiizép Váiialat telepein. Vevőszolgálat és szaktanácsadás: Budapest Vili., Práter u. 22.

Next

/
Oldalképek
Tartalom