Pest Megyi Hírlap, 1980. június (24. évfolyam, 127-151. szám)
1980-06-29 / 151. szám
FOGLALKOZÁSI ÁRTALOM Cj§> á$tk w FELVILÁGOSÍTÁS W ILLUZIONISTA Lévay JenS rajzai Megadott sebességgel, dugó nélkül Számítógépes forgalomirányítás autóúton cs -pályán Tervezik az Ml-es út és az M7-es autópálya nzámítógépes forgalomirányítási műszerének a kiépítését. Ennek segítségével ugyanis minden időszakban biztonságosabbá és folyamatossá válik majd a közlekedés. Néhány éven belül megszűnhet például a nyári vasárnap esténként a budapesti közös bevezető szakaszon tapasztalható áldatlan állapot. A rendszer mérésadatgyűjtő berendezéseinek kifejlesztésére három évvel ezelőtt kapott megbízást a Kandó Kálmán Vilíamos- ipari Műszaki Főiskola számítástechnikai tanszéke. A KPM közúti főosztályának a felkérésére dr. Bársony András főiskolai tanár és munkatársai nem kisebb feladatot vállaltak, mint hogy a hazai ipar termékeiből szerkesztik meg az adatfelvevőt és -értékelőt. Természetesen volt még néhány követelmény; ne kerüljön túlzottan sokba, legalább annyit tudjon, mint hasonló külföldi berendezések, és nagy pontossággal, biztonsággal működjön. Az első informátor kísérleti jelleggel már működik; a marton vásári csomópontnál építették be az út burkolatába az érzékelő detektorpárokat. Percenként érzékelik az áthaladó forgalmat és a segélykérő telefonkábelen keresztül nemcsak a járművek számáról, hanem sebességükről és a járműfajtákról is tudósítanak. A segélykérő kábeleit annak idején már a későbbi feladathoz is méretezték. Külön stratégia A kutatók munkája olyannyira sikerrel járt, hogy a fejlett ipari országok szakemberei is érdeklődnek a számítógépes forgalomirányítási rendszer e nélkülözhetetlen alkotóeleme iránt. Ebben szerepe van annak, hogy a magyar berendezés valamivel többet is tud külföldi rokonainál. Az azzal egybeépített táblavezérlő kézzel is működtethető. Ez — áramzavar, vagy az automatikák esetleges hibája esetén — nagy előny. Ugyancsak vonzóvá teszi, hogy roppant egyszerű. Képzett szakember másfél óra alatt elsajátíthatja a rendszer kezelését. A mérnökök a mérésadatgyűjtőt az Elektronikus Mérőkészülékek Gyára EMG 666-os kalkulátorára, programozható kis számítógépére alapozták, s ehhez társították a többi szerkezetet, például a VILATI detektor- jait, a display-készülékeket. A berendezést most a Közúti Közlekedési Tudományos Kutatóintézet szakemberei vallatják. Több éves feladat vár rájuk. Ahhoz ugyanis, hogy a számítógépes forgalomirányítási rendszer működésbe léphessen, meg kell ismerni az M 1-es és az M 7-es, valamint a környező utak forgalmának nagyságát, törvényszerűségeit, ki kell dolgozni az adott forgalmi helyzetnek megfelelő közbeavatkozás és tájékoztatás stratégiáját. Érzckeiő a burkolatban A tervek szerint 160, a martonvá- sárihoz hasonló önműködő mérőhelyet alakítanak ki, hogy hol — csomópontoknál, nagyobb emelkedők elején-végén stb. —, annak eldöntése a KÖTUKI szakembereire vár. Mindenesetre, az adatszolgáltató hálózat teljes kiépítése után folyamatában lehet majd követni az M 1—M 7 forgalmát, és szükség esetén be lehet avatkozni. A számítógép percre pontosan informálja majd az autópályarendőrség, az Ütinform és az autópálya-főmérnökség ügyeleteseit a kialakuló konvojokról, azok nagyságáról, sebességéről. Így következtetni lehet a várható torlódásokra, és időben tehetik a megelőző intézkedéseket. A szomszédos mérőhelyek adatainak ugrásszerű, hirtelen változásából a balesetekre vagy más forRejtett gondolat SE: Más, ha vadítják, úgy bokrosodik meg / Én akkor vadulok, ha szelídítenek. könyvjutalmat nyertek: Nádházi István (Budakalász, Tanító út 1. 2011), — Veszdák Ferencné (Vámosmikola, Szabadság u. 15. 2635), — szepetneki János (Dunakeszi, Kápolna u. 11. 2120), — Forszt Mihályné (Göd-felső, Révay u. 9. 2132), — Prokopp Pál (Nagykovácsi, Bá- pya u. fi. 2094), — Tóbiás Gábor (Budapest, Bálint György utca 6., V. 16. 1039), — vincze Ferencné (Kerepestarcsa, Toldi M. u. 3. 2143), — Kovács Mihály (Ma- josháza, Petőfi u. 12. 2339), — Sirkai Ferencné (Tatabánya, Esztergomi u. 13., V. 8. 2800). — Péter Mária (Dunavarsány, Bajcsy-Zsilinszky u. 58 . 2336). GYERMEKREJTVÉNY Pajtások! „Utazás a Föld körül” sorozatunk mai címe: A Föld legfontosabb alagútjai, I. VÍZSZINTES 1. Átnyújt. 3. ATS. 6. Az okozat szülője. 8. Egyszerre több férfi udvarias megszólítása. 9. Térfogat, terjedelem, divatos latin szóval. 10. A káka közepe! 11. Már az elején bepótol! 12. Biztatószó. 13. Szürkésbarna tollazatú, a galambok rendjébe tartozó madár. 16. Alacsony rangú tisztviselő volt a múltban. 18. Függ. 20. A kan betűi, keverve. 21. Francia város, 1309—1387 között a pápák székhelye volt. 24. Ki lett a győztes? (két szó). FÜGGŐLEGES 1. Az autó fontos része. 2. Éneklő kettősök. 3. 10,3 km hosszú alagút Ausztriában, 1884-ben épült. 4. Ez is osztrák alagút, hossza 8,6 km, épült 1909-ben. 5. Svájci és olasz alagút, hossza 19,8 km, épült 1921-ben. 6. Baljóslatú jel (latin szó). 7. Makacs, önfejű. 13. Olasz alagút Milánó és Genova között, 8,3 km, épült 1889-ben. H. Ilyenkor. 15. Forma, figura. 17. ősrégi húros hangszer, Európába az arabok hozták a XIV. században. 19. Éjszakai pihenőhely. 22. Az izmokat köti a csonthoz. 23. Tagadószó. Pajtások! A megfejtett alagutak nevét írjátok le egy levelezőlapra, és július 6-ig küldjétek be a szerkesztőséghez. A helyes megfejtők részt vesznek a júniusi jutalomsorsolásban. VÍZSZINTES th 1. Szókcp. 9. Tartomány Kasmírban. U. Paul Valery (1871—1945) francia költő érdekes megállapítása a gondolatoktól; folytatása a függőleges 1. szám (zárt betűk itt: K, E, K). 16. Orsó. 17. Szivarvég! 18 .............meg a holló" (mese). 19. Va n Ilyen vizsga is, irat is. 20. Egyfajta bútor. 22. istállószalma. 23. Vigyázzunk csak. 24. „Száll.... szájról szájra.” 26. Két égtáj jele. 27. Illattal párosult zamat. 28. Rö. 30. Gazdasági épület. 31. Rudakra állított, szalmatetejü szénaszln. 32. Az első európai úszó, aki egy percen belül úszta a 100 métert (István). 34. Amerika névadója. 37. Minden héten. 38. Hangosan síró. 39. Alsóbbrendű állat. 40. Vízmosás. 41. Méreg része! 42. Elegyít. 43. Tea — németül. 46. A hízó sorsa. 48. Tömött. 49. Ritka férfinév. 52. Észlel. 54. Talál. 56................kapitány”, Fi rkas Imre operettje. 58. Fiatalok havi folyóirata. 59. Az Operaház koreográfusa és rendezője. 63. Tova. 64. Légi szellem Shakespeare: „A vihar” című művében. 65. Ügy megüt valakit, hogy az a földre kerül. „ FÜGGŐLEGES k 1. A mondás befejező részé (zárt betűk: B, R. K). 2. Ilyen módon. 3. Magas építmény. 4. vonatkozó névmás. 5. 0 C'fok alatti hőmérséklet. 6. Fogat része! 7. Vés. 8. Egyházi átok. 9. Négylábú. 10...........carte.” II. Gríz. 12. írósz erszám, névelővel. 13. Papagájnév. 15. A Száva mellékvize. 20. Az éttermi asztalokon többféle is áll. 21. A pincébe. 24. Neves francia fizikus és csillagász (D. F., 1785—1853). 25. Tűzhányó fő nyílása. 27. A „Tetemrehívás” arája (Arany János). 29. Koros. 30. Zúdít. 31. Vörösmarty Mihály költeménye. 32. Liget. 33. Dátumrag. 35. Az „Ezerjó” hazája. 36. A függőleges 32. számú sor vége. 37. Gyógyfürdő. 39. A magasba tart. 42. A kör kerületének része. 43. Apafi erdélyi fejedelem nagy hatalmú első tanácsosa (Mihály). 44. Nem keveset és nem is sokat. 45. Küldörlc. 47. Szomszédos betűk a teljes ábécé elején. 50. Molnár Ferenc: „A Pál utcai fiúk” című regényének egyik alakja. 51. ... -fárl. 53. A hangok művészete. 55. Női név. 57. Seb betűi. 59. Asztal közép! 60. Tűzhely sütőtere. 61. Rangjelző. 62. A mese vége! BEKÜLDENDŐ SOROK; vízszintes 14. és függőleges 1. Megfejtési határidő: 1 hét. A JÜN1US 15-1 SZAMBÁN MEGJELENT KERESZTREJTVÉNY MEGFEJTÉf X 3 5 C'o t q 10 •H e e (M <5 (6 * 2D u • 12 23 OH galmi lehet. akadályokra is következtetni Indulás rádióra Három, négy év múlva a rádió — feltehetően gyakrabban jelentkező — Útközben című műsora már olyan tanácsokat adhat a vasárnapi balatoni autósoknak, hogy ha biztonságosan és folyamatosan akarnak hazautazni, várjanak egy órát az indulással; vagy ellenkezőleg, azonnal keljenek útra, de csak nyolcvannal haladjanak. Hogy miért csak nyolcvannal? Mert kezd összegyűlni néhány kilométerrel előbb az autósereg, értelmetlen lenne hát a száguldás, úgyis csak dugó várna rájuk. Nincs messze tehát az idő, amikor a számítógépes forgalomirányitás révén csökkenthetők lesznek az Ml- es és M 7-es csúcsforgalmi dugói, s nagy valószínűséggel meg lehet előzni majd a ráfutásos baleseteket, a tömeges karambolokat is. Mindennek azonban az a feltétele, hogy az autósok tartsák be a rádión, vagy a központtól távirányított jelzőtáblákon adott tanácsokat, utasításokat. Kevesebb benzinnel Higgyék el, hogy a számítógép pontosan ismeri a helyzetet, nem téved, s tudja, mit csinál. Ráadásul a benzinmegtakarítás — a mérések szerint — egy hétvégi balatoni útnál Ladánként élérheti a 2—3 litert is. S a 16 tavaszi-nyári hét végén 25—30 ezer autó robog vagy cammog oda-vissza az M 1-esen és az M 7-esen. DEREGÄN GÁBOR Hét vége az M7-esen. A rádió és televízió műsorából VASARNAP KOSSUTH RÁDIÓ 5.55: Rákóczi-induló. 6.00: Hírek, időjárás-jelentés. 6.05: Kellemes vasárnapot! 7.23: Élelmiszermagazin. 8.00: Hírek. Ütközően. 8.10: Öt kontinens hét napja. 9.20: Magyar Múzsa. 8.26: Kálmán Imre operettjeiből. 10.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 10.03: Útközben. 10.09: A két flamingó Madarász. 11.14: Vasárnapi koktél. Közben: 12.03: Hírek. 12.10: Édes anyanyelvűnk. 13.00: Rázós úton. 13.10: Legszebb stúdiófelvételeinkből. 13.48: Rádiólexikon. 14.18: Operettfelvételekből. 14.40: Pillantás a nagyvilágba. 15.00: Hírek, időjárás-jelentés. Ütközően. 15.14: Skót szimfónia. 15.52: A zsidó háború. 17.00: Hírek. Útközben. 17.10: Titkárnők ideje. 17.20: Opera-müvészlemezek. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.30: Hírek. Ütközően. 18.45: Diákkönyvtár hangszalagon. 20.00: A Rádió Dalszínháza. 20.50: Népdalcsokor. 21.45: Bartók falun. 22.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 22.10: Sporthírek. Totó. 22.20: Híres előadóművészek lemezeiből. 24.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 0.10: Dzsesszfelvételekből. 0.25: Himnusz. PETŐFI RÁDIÓ 7.00: Az unitárius egyház félórája. 7.30: Orgonamüvek. 8.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 8.05: Mit hallunk? 8.33: Miska bácsi levelesládája. 9.00: Az NDK néphadseregének központi zenekara játszik. 9.20: A tegnap slágereiből. 10.00: Láthatatlan múzeum. 10/0: Hírek. 10 í: Erdőben bújdosó nap. 11.00: Ismeretlen ismerősök. 12.00: Jó ebédhez szól a nóta. 12.57: Hanglemez — MK, 13.01: A leghübb barátság. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.05: Híres zenekarok albuma. 14.30: Hírek. 14.33: Táskarádió. 15.30: Munkásigazgatók. 18.00: Népdalok. 16.30: Hírek. Ütközően. 16.35: Operettrészletek. 17.00: Slágerek mindenkinek. 17 55: Mit üzen a rádió? 18.30: Hírek. 18.33: Szemből, halál. 18.41: A stúdió H felvételeiből. 18.53: Nótakedvelőknek. 19.40: Szállj, régi dallam! 20.10: A vasárnap sportja. Totó. 20.30: Hírek, Ütközően. 20.38: Társalgó. 22.35: Kellemes pihenést! 24.00: Hírek. Időjárás-Jelentés. 0.10: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ 9.00: Tévétorna. 9.05: óvodások filmműsora. 9.25: Tccumseh. NDK kalandfilm. 11.10: Hírek. 11.15: Pirx kalandja!. 12.00: Nótaszó. 12.20: Reklám. 14.05: Akiket a pacsirta elkísér. 16.00: Csehszlovák spartakiád. 17.10: Vakáción a Mézga család. 17.35: Versenyző vagyok. 17.55: Lehet egy kérdéssel több? 18.40: Tévétorna. 18.45: Esti mese. 19.00: A Hét. 20.00: Hírek. 20.05: Utolsó völgy. 22.05: Telesport. 23.10: Hírek. HÉTFŐ KOSSUTH RÁDIÓ 4.25: Jó reggelt! — Zenés műsor. 8.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 8.05: Műsorismertetés. 8.25: Mit üzen a rádió? 9.00: Tükör előtt. 9.10: A hét zeneműve. 9.40: Ki kopog? 10.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 10.05: Kisiskolások műsora. 10.35: Kamaramuzsika. 11.19: Fegyvertársak. 11.39: Az elmés nemes Don Quijote. 12.00: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.35: Válaszolunk hallgatóinknak. 12.50: Zenei érdekességek az elmúlt hét műsorából. 14.41: A nagy Regdon Mihály. 14.54: Édes anyanyelvűnk. 15.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 15.10: Kórusfesztivál. 15.28: Zsákbamacska. 16.00: Útközben. 16.05: Goldmark-felvételeink. 16.31: Válságok és teóriák. 17.00: Hírek. Ütközően. 17.10: Amatőr zenei együttesek felvételeiből. 17.23: Püthagorasz. 18.02: Filmzene. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.30: Esti magazin. 19.15: Évszázadok mesterművei. 20.02: Csak arra vagyok kíváncsi... 21.02: Népdalest. 22.00: Hírek. Időjárás-jelentés.' 22.15: Sporthírek. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: A kamarazene kedvelőinek. 23.16: Oratórium. 24.00: Hírek. Időjárás-jelentés. O.io: Magyar Csaba táncdalaiból. 0.25: Himnusz. PETŐFI RÁDIÓ 4.25: Jó reggelt! — Zenés műsor. 8.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 8.05: Nóták. 8.20: Hírek. 8.33: Hollós Lajos: A toronyból. 8.40: Slágermúzeum. 9.30: Kultúránk kishatárforgalma. 10.00: Zenedélelőtt. 11.55: Pillanatkép. 12 Oí): Népdalok. 12.30: Hírek. 12.33: Kis magyar néprajz. 12.38: Tánczenei koktél. 13.25: Kinek kell a könyvtár? 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől ötig... a rádió kívánság- műsora. 17 00: Csak egy Földünk van. 17.30: ötödik sebesség. 18.30: Hírek. 18.33: Zeneközeiben. 19.30: Hegedűs Tibor műsora. 20.30: Hírek. 22.20: Nóták. 23.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 0.10: Műsorzárás.