Pest Megyi Hírlap, 1980. június (24. évfolyam, 127-151. szám)

1980-06-29 / 151. szám

/ ÉVZÁRÓK UTÁN, A NAGYVAKÁCIÓ KEZDETÉN... A bizonyítvány üres lapjai Rövidre fogva így meséli el a történteket az általános iskola igazgatója: Volt egy tehetséges leány tanítványunk, akit otthoni rossz helyzete miatt szinte a tenyerükön hordtunk, az egész tantes­tület. Nem kedveztünk neki, hanem segítettük, s abban bíztunk, valami módon — a család ellenére — középiskolába, s kollégiumba juttatjuk. Most fejezte volna be a nyolcadikat. S azért a volna, mert januárban a gyerek harmadik nap nem jött iskolába. Kimentünk hozzájuk. Az édesanyja közölte: a leányt a jövendőbelije családja elrabolta, s különben sem tér vissza az iskolába, mert terhes, eskü­vő lesz, ha ad papírt a tanács, ha nem. \ történet színhelye nem valami eldugott falucska, hanem — Vác. Kinek fáj ez? Kiosztották a múlt héten a bizo­nyítványokat a megye általános is­koláiban. Öröm és könny, dicséret és korholás. Családok ezreiben egyik sem, hanem: közömbösség. Az is­kola, s még inkább a bizonyítvány, de leginkább a gyermek iránt. Nem járt iskolába, hát nem járt. Nem ka­pott bizonyítványt, hát nem kapott. Kinek fáj? Kinek fáj ez? Így az anya, akivel szemben állok, aki villogó szeme tü- zével égeti az osztályfőnököt, aki elkí­sért ide. A kapuban állunk. Az én gyerekem, érti, az én gyerekemI Ez nekem szól. Mert azt kérdeztem, va­jon — én bohó, bíbelődhet ő ilyes­mivel — nincs-e lelkiismeretfurdalá- sa, mert kétségessé teszi fia jövő­jét? A gyerek, mint annyiszor koráb­ban, most sem található otthon. Hol van? Az apjával, dolgozik. Hol? Ah­hoz magának semmi köze. Hinném, valahol a múlt mély bugyrában va­gyunk, történelmi leckeként téved­tünk ide vissza, az emlékezet puszta fölfrissítéseként, ám nem, ez kétség­telenül Monor, a városiasodó járási székhely, s az időpont 1980. Csak az asszony szeme, tekintete merő anak­ronizmus, úgy áll a kapuban, mint aki hízott jószága tolvajait csípte el. Hangja is akkora. Néhányan megáll­nak, de azután gyorsan tovább siet­nek. Nem jó ezzel a családdal még egy pillanatnyi megtorpanás erejéig sem összeakaszkodni. Tapasztalatok figyelmeztetnek rá. A férfit hétszer ültették már le szomszédok, isme­retlenek ütlegeléséért; garázdaságért. A fiú... — kezdeném újra, remény­telenül bár, de mondva a magamét az asszonynak, ő azonban útszéli ajánlattal vágja el a mondatot, hogy mit tehetek, ha megengedi, s bevág­ja a kaput. Az osztályfőnök vékony­ka kis teremtés, halottsápadt most lányos asszony arca. Mondtam magá­nak, hogy kár jönni. Bólintok. Két ló és szekér Pest megyében minden tanév vé­gén üres marad bizonyítványok szűn­ni nem akaró seregének sok ezer lap­ja. Szűnni nem akaró sereg; évente 2300—2700 között van azoknak a gyerekeknek a száma, akik év köz­ben kimaradva, nem fejezik be a tan­évet, akik osztály ismétlésére kény­szerülnek hosszú mulasztásaik — de: az eseteknek csak kisebb részében betegség miatti hiányzásaik — követ­keztében. A megye általános iskolái­ban a nyolcadik osztályt ún. normál korban végzi el száz nyolcadik osz­tályos közül — az 1978—79-es tanév adatai szerint — 86 gyermek. Továb­bi tíz van, aki egy évvel később hagy­ja maga mögött az iskolát, s bizony akadnak olyanok is, akik tizenhat évesen még csak a hatodiknál, hete­diknél tartanak. S azok, akik el sem kezdik az első osztályt... ? Parancsnokait mint tilalomfákat említi a körzeti megbízott, én meg azzal felelek, hogy semmit sem kér­dezek a családfőtől, akit éppen — szabad itt leírni ezt a kifejezést? — kihallgat. Kiballagok a tenyérnyi iro- dácska előtt álló szekérhez, amelyen rajta az egész család, ha család; ki­lencen. Nyomozó úr kérem... — kez­di az asszony. Most kellene azt mon­dani, nem, nem az vagyok, a ható­sági közeg színlelése büntetendő... Mondja az asszony tovább: Nyomozó úr kérem, van az uramnak papír, tes­sék elhinni, vásárolunk mi rongyot, bőrt, van rá papír, nem vagyunk mi olyanok, akik lopnak. Száraz a tor­kom. Valamit mondani kellene. Mit? Mi törekszünk, nyomozó úr kérem, csak hát ennyi van. A két ló, szé­pek ugye. meg a szekér. Nem tudunk mi megülni egy helyen, tudom én, az a baj velünk, hogy szeretjük fe­jünk fölött az eget. Krákogok: Nincs magukkal semmi baj. Hála istennek, nyugtázza az asszony, mintha hiva­talos verdiktet hallana. Hanem a gye­rekek ... — folytatom. Ó istenem, hát azokkal mi baj lenne — függesz­ti rám a tekintetét, s közben nagy mozdulatokkal keresztet vet —, egészséges az mindannyi, tiszták, tes­sék megnézni.../_ Iskolába hogyan járnak? Erre az asszony megköny- nyebbüL O, hát az iskola, az van mindig nekik, tanítom én őket, meg ha valahol maradunk, akkor bevi­szem én őket, tessék elhinni, csak az a baj, hogy ha az uram mondja, Ilon, menni kell, akkor menni kell, ő parancsol. Tíz évvel ezelőtt a megyében a ci­gány gyermekek ötvenhét százaléka maradt ki az első osztályból, illetve kényszerült az első osztály ismételt megkezdésére. Ma ez az arány vala­mivel harminc százalék fölött van. Ennyire futotta. Kevés? Nem hi­szem, hogy az, mert itt évszázadok hagyományával kell perbe szállni. A nyolcadik osztályt azonban e gye­rekekből minden száz közül csupán harminc végzi el. Aminek valahol ott van az eleje, hogy — bár külön­leges elbírálásban részesülnek az óvodai felvételnél — a szülők nem élnek a gondozta tás, az iskolára föl­készítés első lépcsője kínálta emelő­vel. A fék fogni kezd Cegléden még pedagógiai munkabi­zottságokat is szerveztek az általános iskolákban, hogy újabb módját lel­jék meg a kimaradók, az osztályt többször ismétlők, az iskola figye­lemsugarából kibúvók ügye tanul­mányozásának, sorsuk segítésének. Itt hallom a kemény mondatot: van­nak gyerekek, akiknél tudomásul kell venni, hogy képezhetetlenek. Ami sajnálatos: növekvő számban van­nak ilyenek. Négy-öt esztendei meg­feszített munkával annyi érhető el, hogy írni, olvasni, eléggé kezdetle­gesen ugyan, de megtanulnak. Eny- nyi? Ennyi. S utána? Igen, ez az utá­na a fájdalmasan fölénk ágaskodó kérdőjel. Én, az idegen zavarhatom nagyon Margitot, mert csak harmad­szorra sikerül olvashatóan leírnia: két osztályt jártam a kicsi iskolában. A kicsi iskola: a gyógypedagógia sze- mérmetes elnevezése a számára. Het­vennyolc ilyen működik a megyé­ben összegen, s az ott képezni pró­bált gyermekek száma négyezer fölött áll már. Jó volt a kicsi iskolában, mennél újra Margit? Jó volt — feleli a hangok tagolásával —, de már nem megyek. Miért nem, nem szereted? S úgy érkezik a válasz, mint hirtelen arculcsapás, tagolatlanul, egy szuszra kimondva: Mert hülye vagyok, ezt kiabálták nekem az utcán a gyere­kek. A város pedagógusainak tapasz­talatai szerint a nyolcadik osztályt el nem végzett gyermekek között saj­nálatosan sok a tehetséges, a jó ké­pességű. Amíg tehát az egyik olda­lon tudomásul kell vennie — ha va­lóban tudomásul kell vennie — a tár­sadalomnak, hogy folyamatosan emelkedik a nehezen képezhető, vagy képezhetetlen gyermekek száma, ad­dig a másik oldalon ott sorakoznak azok, akik a maguk jövőjével fizet­nek szüleik felelőtlenségéért vagy kö­zömbösségéért, a tankötelezettségi törvény végrehajtásában érdekelt szervek nehézkességéért, látszat­humanitásáért. Mert több helyen hal­lottam: ha megbüntetjük a szülőket a gyermek iskolába nem járása mi­att, akkor a gyermektől vesszük el a forintokat. Biztos? S ha a kocsmá­tól? Vagy attól nem lehet? Miniszteri expozéban, a tanköte­lezettségi törvény országgyűlési tár­gyalásakor hangzott el: Az általános iskolából való kimaradás miatt a gyermek olyan hátrányokkal kerül az életbe, amelyek később már igen nehezen vagy egyáltalán nem pótol­hatók. S ha ez a jelenség tömeges méretű, az már egész nemzetünk tár­sadalmi, aazdasági előrehaladását fé­kezheti. Ogy tűnik, a fék fogni kezd. Egyre gyakoribb gond a termelőága­zatokban a valóban fejlett technika kezeléséhez, karbantartásához elő­teremteni a kellő képzettségű mun­kaerőt. S képezni csak azt lehet, aki az első lépcsőfokon, az általános is­kolán túljutott... túlbukdácsolt leg­alább, azaz forma szerint, papír alap­ján, valamennyit tud. Valameny- nyit... A ceglédi járás iskoláiban a felső tagozaton az óráknak csak va­lamivel több, mint a kétharmadát tartották a megfelelő szakos képzett­ségű tanárok; Vácott ez az arány 96 százalék fölött van. Ugyanannyit tud a két helyen iskolába járó gyerek­tömeg? Tehet ellene bármit is, hogy ő — szülei — ott él? Benne minden feleletben Szakemberek hűvös tárgyilagos­sággal vagy perzselő szenvedélyes­séggel sorolják, mi minden lehet oka annak, hogy a nyolc hatra, háromra, egyre soványodik. A család gyakori költözése, az állandó lakó- és mun­kahely hiánya; a szülők közömbössé­ge; a hivatalos szervek nehézkessége és érthetetlen liberalizmusa; a nem egységes iskolaérettségi vizsgálat; a rossz családi körülmények; az ok­tatás tárgyi, személyi feltételeinek sokféle hiánya; a tanévvesztések is­métlődése ... Okok, okok, okok... Ezek azonban elvont okok, s ezért egyszeriben személytelenné válnak, nem lehet senkinek a mellé­re bökni, te, s csakis te vagy a fele­lős. Felelősök kellenek nekünk, vagy — legalább — alapfokon képzett em­berek? Szónoki kérdés, de: kérdés. Felelni kell rá. Az azonban rossz felelet, ha a há­rom osztályt járt fiatalember a költ­ségvetési üzemnél többet keres, mint felelős vezetője, a diplomás. Az azon­ban rossz felelet, hogy a segélyt, a pótlékot, a társadalom sok címen adott forintjait azok kezébe teszik, akik abból tízet a kocsmába, s egyet haza visznek. Az azonban rossz fele­let, hogy a KISZ-szervezet azzal kez­di: jó diszkó van nálunk, s nem az­zal, hány osztályt jártál. Az azon­ban rossz felelet, amikor a tanácsel­nök azzal intézi el a tankötelezettsé­gi törvényt, hogy adjon följelentést az iskola, akkor mi majd intézke­dünk. Az azonban rossz felelet, hogy én sem jártam ki a nyolc osztályt, mégis ember lettem, miért hiányoz­na a gyereknek ... Minden feleletben, a jókban és a rosszakban egyaránt mi vagyunk. Mi: egyének és a társadalom. Pest megyében az iskolás kort el­ért minden száz gyerekből beírattak kilencvenötöt 1976-ban, s 98,6-et 1979-ben. Pest megyében a legutóbbi években, esztendőnként átlagosan 5874 felnőtt vett részt a szülők aka­démiája, a szülők iskolája előadás- sorozatokon. A megyében az általá­nos iskolásoknak alig több, mint a negyede kaphat csak napköziben el­helyezést. Pest megyében építették az ötödik ötéves tervben országosan a legtöbb általános iskolai tanter­met; a tantermek harmadát még a most befejezett tanévben is váltva — több műszakban — használták ... Nemcsak a gyermekek bizonyítvá­nyában várnak kitöltésre, kitölthe- tésre seregestül az üres lapok. MÉSZÁROS OTTÓ Mi-Szórakozva, hasznosan megkezdődött a nyári nagyvakáció. Az idén valamicskét kur­títottak belőle, de azért így is kerek két hónap pihenést jelent a diákok, nevelőik és szüleik számára is. Ismét le­futott egy év, betelt egy oldal a bizonyítványban. Üj gon- • dók jelentkeznek azoknál a családoknál, ahol felsőbb is­kolába lép, pályát választ, vagy hamarosan katonai behívóját vár­ja a gyerek. Az új gondok jelentkezése előtt mégiscsak itt ez a két hónap, amikor táborozni, nyaralni vagy nyári munkára mennek a fiatalok. Megcsendesedik a ház, lazíthat a család. Jól megérdemelt pihenőjüket élvezhetik a pedagógusok is, bár többségük nyáron újabb kötelezettséget vállal a napközikben, táborokban a sport- és kulturális rendezvényeken. Ok a nemzet mindenesei, munkájukat, szakértelmüket, lelkesedésüket nyáron, a szünidőben sem nélkülözheti társadalmunk. A diákok viszont zavartalanul élvezhetik a szünidei szabadsá­got. Szeptember elsejéig lényegében csak az a dolguk, hogy pihen­jenek, erőt gyűjtsenek. Persze nem kötelező a semmittevés szá­mukra sem. Szép és kedves feladatok várnak rájuk például otthon, a családi környezetben. A diáklányok sokat segíthetnek a nyaralás­ra való felkészülésben édesanyjuknak. A fiúk a ház körüli apróbb munkákhoz adhatják kölcsön fizikai erejüket, ügyességüket. Szin­te természetes, hogy minden vakációzó diák átveszi ilyenkor a háztartás, a bevásárlás, a kisebb testvérek foglalkoztatásának gond­ját. A szülőket a nyári nagy meleg jobban megviseli, mint gyere­keik fiatal szervezetét, pedig számukra is fontos, hogy szabadságuk alatt jól kipihenhessék magukat, kellő energiát akkumulálhassa­nak a hosszú őszi, téli napokra. Az otthoni besegítés mellett, bőségesen jut idő strandolásra, mozira, tévénézésre, sportra táborozásra, bel- és külföldi turista- utakra. Van, aki megfelezi a vakáció két hónapját. Most, gyorsan ál­lást keres magának. Egy hónapig „ráver”, augusztusban aztán pénz­zel és minden más szükségessel felszerelve egy teljes hónapot csak a pihenésnek sportolásnak, szórakozásnak szentel. A diákmunká­sokat nagyon várják az üzemekben, az állami gazdaságokban, ter- melőszövétkezetekben, sőt a háztáji gazdaságokban is. A KISZ építőtáboraiban országos hasznú, nagyberuházások építőivé válhat­nak a munkát vállaló diákok. Ma már nem formális, kipipálandó feladat egyetlen üzem, politikai, vagy társadalmi szerv számára sem a diákok foglalkoztatása. Az egyéni vakációs programok természetesen sokkalta gazda­gabbak. Ismerek középiskolás diákot, aki az olvasásnak szenteli a nyári hónapokat. Mások szociológiai, néprajzi, helytörténeti kuta­tásokkal kívánnak foglalkozni a nyár folyamán. Szerény, de hasz­nos célja nagyon sok kisdiáknak, hogy a következő hetekben meg­tanuljon kerékpározni vagy úszni, elsajátítsa a közúti közlekedés, a KRESZ szabályait. Mások különböző szaktáborokban gyarapítják ismereteiket. Ez így is van rendjén, hisz’ csupán semmit tenni olcsó és gyorsan megunható időtöltés. Valami programféle nyáron is jó, különben gyorsan unalmassá válik a szünidő. A táborozás, az utazások, a fürdés, csónakázás, egyáltalán a nyári közlekedés elég sok veszélyt jelent valamennyiünk, de kü­lönösen az általános iskolások, a tinédzserek számára. Hiába fi­gyelmeztetik őket jó előre szüleik, nevelőik, az úszómesterek, a strandfelügyelők, a közlekedési rendőrök, vasúti kalauzok, mégis minden nyáron szomorú baleseti, halálozási adatokkal kell zárni a vakációs mérleget. Nyáron történik a legtöbb közlekedési és vízi­baleset, ilyenkor szedi áldozatait a víz, a gépkocsi és a vonat. Ta­nács, szabály, utasítás — tudom, hogy nem szívesen hallgatnak ezekre a serdülőkorúak, de ha viharos a Balaton, szélverte a Duna, tényleg nem szabad beúszni a bójákon túl. Bármily zsúfoltak a vonatok, nem lehet stopolni az autópályákon. Jéghideg üdítő, és fagylaltfogyasztás valóban betegséget okozhat. Pénz, szállás, cél ■nélkül valóban veszélyes kóborolni a nyári országutakon, üdülőhe­lyeken. Az elhamarkodott és felelőtlen ismeretségkötés sajnos gyak­ran a rendőrségre juttat becsületes, jószándékú fiúkat és lányokat is. A szabadság szabados értelmezése súlyos erkölcsi és anyagi káro­kat okozhat. Nem festjük természetesen falra az ördögöt. Csupán arról van szó,’ hogy nyáron, a vakáció adta lazább formák, az egyénre nagyobb felelősséget hárítanak, mint egyébként. Könnyebb a tanév tervszerű keretei között kikerülni a veszély­zónáikat, mint nyáron, távol a családtól, szülőktől, barátoktól. A vakáció sok-sok öröm, kellemes óra lehetőségét rejti tarso­lyában. Azt viszont, hogy ki, hogyan él ezekkel a lehetőségekkel, mindenki maga dönti el. Reméljük, hogy a diákfiatalok töbr lége számára sok szép emlék forrása lesz az idei nyár is. Végté’ _; ezek az évek jelentik életük legboldogabb, legérdrtes^bh ^dő^znkat ^ Vízparti nyár Kőhegyi Gyula grafikája

Next

/
Oldalképek
Tartalom