Pest Megyi Hírlap, 1980. június (24. évfolyam, 127-151. szám)

1980-06-26 / 148. szám

Bővítés - összefogással Felgyorsultak az ecseri művelődési ház bővítésének munká­latai. Olykor szombatonként sem csendes az építési terület. Legutóbb például a helyi tanács és az AIsó-Tápiómenti Aíész több szellemi és fizikai dolgozójával együtt Kozár László, Ecser tanácselnöke és Kiss István, az Alsó-Tápiómenti Afész igazgatósági elnöke is részt vett a társadalmi munkaakcióban. Kókai Ferenc felvétele Nyugdíjasok napja Törődés az idősebbekkel Köszönet és meghatódottság H ajdúszoboszl ón Üdülő tsz-tagok Gyarapodtak a berendezések A járás termelőszövetkeze­teinek, valamint az Építőipari Szövetkezeti Közös Vállalat­nak Hajdúszoboszlón van kö­zös üdülője. A népszerű fürdővárosban tavaly már a korábbinál több tsz- és vállalati dolgozó üdül­hetett egyhetes turnusokban. Az elmúlt esztendőben tapé­tázták a hálószobákat, s egyéb korszerűsítéseket is végeztek az üdülőben. Ebben az évben került sor a folyosók és előterek festésé­re, az étkezőhelyiségekbe asz­talokat, székeket vásároltak. A fenntartási költségekre 800 ezer forint jut a közös kasszából ebben az esztendő­ben. Egyébként már megkezdő­dött az üdülési szezon, vala­mennyi turnusban akadt je­lentkező nemcsak a nyári hó­napokra, hanem az utószezon­ra is. Megható és bensőséges ün­nepség színhelye volt a mono- ri nagyközségi szakmaközi bi­zottság székháza. Az épület adott otthont — amely egyéb­ként a községben élő idősebb nemzedék napközi otthona — a nyugdíjasok évenként ismét­lődő találkozójának. A nem túl jó időjárás ellenére is a közel kétszáz meghívott idős ember közül mintegy százhar­mincán jöttek el a találkozó­ra. Az ünnepség elején Rigó István köszöntötte a nagyköz­ségi szakmaközi bizottság ne­vében a megjelent idős ven­dégeket. Meleg szavakkal kö­szönte meg az idős emberek munkáját, őszinte segítségét, amellyel eddig is sokat tettek a mindennapok gondjainak megoldásában. A nagy családi ünnepségek hagyományait megőrizve, tisztelettel szólt azokról, akik ezen az eseményen már nem vehettek részt és további jó egészsé­get kívánt valamennyi nyug­díjasnak. Ezután kezdődött a rövid ünnepi műsor, mellyel a nagy­községi KISZ-bizottság és a Társadalmi Ünnepségeket Szervező Iroda kedveskedett a meghívott vendégeknek. A halk és megható fuvolaszóló után verses összeállítás hang­zott el az idősek tiszteletére. A műsor zárásaként Felszner János, a nagyközségi KISZ-bi- zottság titkára meleg szeretet­tel és őszinte tisztelettel kö­szöntötte a mindig tenni kész, munkában és közéletben élen­járó idős, nyugdíjas embere­ket, akik kétkezi munkájuk­kal teremtették meg a haza és a' szűkebb környezet gaz­daság és társadalmi fejlődé­sét, a mai ifjúkommunisták munkáját, mozgalmi életét könnyítő változásokat. A megható program után Kiss György, a nagyközségi tanács végrehajtó bizottságá­nak titkára a községi párt- és tanácsi szervek nevében mon­dott köszönetét az idős embe­rek községfejlesztő munkájá­ért, a társadalmi aktivitásu­kért. A köszönet hangján szólt a nyugdíjasok odaadó, becsüle­tes munkájáról, igyekezetéről, mellyel elősegítették környe­zetünk gyarapodását, szebbé tételét. Az ünnepi köszöntők után a KISZ-fiatalok virággal kedveskedtek a találkozón megjelent legidősebb nyugdí­jasoknak. A nap programja ezután uzsonnával és baráti beszélgetéssel folytatódott. Vidám zsivaj töltötte be a szombat délutánt: az először végzett monori középiskolások gyülekeztek a Kossuth Tsz ud­varán huszonöt éves találkozó­jukra. Pécstől — Miskolcig mozgósítottuk a 25 évvel ez­előtt végzett diákokat és hoz­zátartozóikat. Mindenki egyformán örült a régvárt találkozásnak. A ta­nári kart a fiúk első középis­kolás osztályfőnöke, Bereznay- né dr. Bajcsi Klára tanárnő képviselte, akinek vezetésével a biológiaelőad$ban rendhagyó magyarórát tartottunk. Az ak­kor végzett 21 lány és 11 fiú egymás után mondta el élete Küldötteket választottak A közelmúltban zajlott le a közalkalmazottak szakszerve­zete megyei küldöttértekezle­te, ahol egyebek között megvá­lasztották az országos érte­kezlet küldötteit. A fontos fó­rumon a monori járást Dudás Mihályné, az ecseri nagyköz­ségi tanácsnál működő szo­cialista kollektíva vezetője képviseli majd, míg az SZMT küldöttévé dr. Erdélyi Lajost, a járási szakszervezeti bizott­ság titkárát választották meg. rövid történetét. Mire a rend­hagyó magyaróra végére ér­tünk megérkezett Mészáros ta­nár úr is. A volt diáktársak szomorúan vették tudomásul, hogy a 10 éves találkozó óta tanáraik közül Oláh István, Dobossy tanár úr, Fila Márton, Kozár Dezső elhunyt. Ugyan­csak kegyelettel emlékeztünk meg elhunyt osztálytársaink­ról, Czeglédi Máriáról és Opavszki Manyiról. A találkozó végén mindenki azzal búcsúzott: gyakrabban találkozzunk! Fekete Benő, a monori Kossuth Tsz főkönyvelője Level esi ád ónkból Régi diákok találkozója A választók bizalmából Mindig a közösség érdekében Akad még bőven tennivaló Ecseren ­Amikor a tanácsülés félide­jén túl az egyik szünetben a zsúfolt teremből átültünk a szomszéd helyiségbe Varga Dániel rendőr főtörzsőrmes­terrel, beszélgetésünknek mindvégig sajátos, semmihez sem hasonlító hangulatot köl­csönzött a lázas sürgés-forgás, élénk beszélgetések egybeol­vadó zsongása,. Emberpróbáló munkák — Most választottak először tanácstaggá a 39-es körzet élére. Ezzel a felelősségteljes megbízatással közel 200 ecse­ri lakos tisztelt meg. Terüle­tem a Határ út, a Vörösmarty út és az új lakótelepen egy névtelen utca. Első megol­dandó feladatom már adott is: szeretném megszüntetni a lakónegyed járdagondját. Sze­rencsére én már kevesebb gondot örököltem elődeimtől: az ivóvíz-, a csatorna- és az elektromos hálózat tökélete­sen megoldott a tanács részé­ről, sőt területem úthálózata is jó a nemrég befejezett fel­újítások nyomán. — Most, hogy tanácstag let­tem, megnövekedett lehetősé­gem s hatásköröm a nekem bizalmat szavazók érdekében dolgozni. Az eddigieknél is töobet tehetek majd le a kö­zösség asztalára. I az, ez a te­vékenység nem újdonság szá- m mra. Korábban az orvosi lakáson három napot, az is- koában két napot teljesítet­tem, s az épülő művelődési házon is dolgoztam társadal­mi munkában. Nagy örömmel vettem mindig is részt az ilyen emberpróbáló közös munkákban. — Magánéletéről, minden­napi munkájáról mit monda­na el? — 1936-ban születtem egy Szolnok megyei községben, az 1 ezer 300—1 eze“ 400 lakosú Tiszaigaron. Parasztcsaládból származom. 1963-ban kerül­tem Ecserre albérlőként, majd a tanácstól kaptam telket a volt sportpályán, ami Maglód és Ecser között volt. Három évvel később építettem egy szoba konyhát, majd folyama­tosan bővítettem úgy, hogy most gyönyörűen rendben va­gyunk. Huszonöt éve élek békésen a nejemmel. Kocsit is vettünk. Szóval elértem a célomat, elégedett vagyok. Fiam autószerelő, most kato­na, s lehet, hogy hivatásos lesz belőle. Türelem, önfegyelem — A Belügyminisztérium állományába 1963-ban kerül­tem, azon belül is a buda­pesti közlekedésrendészethez. Bent az egységnél három éve vagyok járőrvezető. Nagyon jó odabent a kollektív szel­lem. Munkatársaim, felette­seim nagyon örültek, amikor megmutattam megbízólevele­met, miszerint itthon, Ecse­ren, tanácstag lettem. Ez idáig a rendőr főtörzsőrmes- terségig vittem. Ehhez a 8 XXII. ÉVFOLYAM, 148. SZÁM 1980. JÜNIUS 26., CSÜTÖfeTÖK A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA A’ Egy hét Szód ligeten Újabb ismereteket szerezhetnek KlSZ-alapszervezeti titkárok továbbképzése A járás KISZ-ailapszervi tit­kárainak hagyományos nyári egyhetes továbbképzésére az idén július 14—19. között ke­rül sor a Pest megyei KISZ- bizottság vezetőképző iskolá­jában, Sződiigeten. A Duna partján, festői kör­nyezetben felépült KiSZ-isko- la 1980-ban már ötödik alka­lommal ad otthont a titkári felkészítésnek, melyen járásunkból 70 if­júsági vezető fejlesztheti tovább mozgalmi ismere­teit az 19S0—Sl-e3 akcióév feladatainak minél sikere­sebb teljesítése céljából. Az egyhetes tábor vezetői. Buda Dénes, a megyei KISZ- bizottság ifjúmunkás felelőse és Radnits Erzsébet, a KISZ- iskola tanára tartalmas és él­ményt adó tananyagot és programokat állított össze a továbbképzésen részt vevő ipa­ri, mezőgazdasági üzemek, va­lamint a lakóterületi KISZ- vezetők részére. A kétszázfős táborban a monoriakkal együtt fejleszthe­tik tudásukat Vác város és a Csepel Autógyár ifjúkommu­nistái is. Az előadások során a fiatalok megismerkednek az MSZMP XII. kongresszusának dokumentumaival, a gazdasági fejlesztés időszerű kérdéseivel, a KISZ-vezetők feladataival és a szocialista demokrácia ak­tuális kérdéseivel. Részlete­sebben is megismerkednek az ifjúsági szövetség eszmei, po­litikai nevelőmunkájával, az alapszervezetek közösségfor­máló hatásával és az idei ak­cióév hátralevő feladataival. Az előadások meghallgatása után az ifjúsági vezetők kon­zultációs kérdéseket tehetnek fel a témák előadóinak, majd utána kisebb csopor­tos foglalkozások kereté­ben egymás között is ki­fejthetik véleményüket a hallottakról, kiegészítve azokat saját alapszervezeti tapasztalataikkal. A felkészítés ideje alatt a járás KISZ-fiataljai között töl­tenek egy napot a járás párt­ós állami vezetői is, akikhez a részvevők kérdéseket intézhet­nek a KISZ-tagok.at érdeklő témákban, melyre a vezetők ott helyben választ adnak az érdeklődőknek. Az előadások mellett a tá­borban természetesen szóra­kozhatnak és kikapcsolódhat­nak a titkárok. Mindennap délután és este változatos és érdekes kulturális és sport- rendezvényekre kerül sor. me­Mendén, 18 órakor: ifjúsági klubfoglalkozás és a csilla­gászszakkör összejövetele. Monoron, 18-tól: angol nyelvtan.oiyam (a művelődési háában) és a motorosklub fog­lalkozása (a HNF-szákházban). Pilisen, 16-tól: a bábszak­lyek között szerepel ismerke­dési est, filmvilág-vetélkedő, akadályverseny, tábori tízpró­ba, tréfás szellemi vetélkedő, sportbajnokságok és hagyomá­nyos búcsúest. A felkészítésen részt vevő fiatalok, közül 50 társadalmi munkás ve­het részt a börzsönyi út­törővasút korszerűsítésé­nél, melynek során bebi­zonyíthatják rátermettsé­güket a • vasútépítési mun­kákban, parkosításban, tereprendezés­ben. Az egyhetes továbbképzésen részt vevő 'járási ifjú­kommunisták bizonyára ta­pasztalatokban és élmények­ben gazdagodva térnek majd haza Sződligetről és felkészül­tebben, nagyobb lendülettel folytatják majd mozgalmi munkájukat az alapszerveze­tekben az akcióév hátralevő feladatainak maradéktalan végrehajtásáért. F. J. kör, 18-tól: a sakkszakkör, a fotó- és ifjúsági klub összejö­vetele, 11—tőd: logopédiai tan­folyam, a moziban, 17.30-tól: Akiket a forró szenvedély he­vít. Úriban, 14.30-tól 18.30-ig: könyvtári órák. Nyelvtanfolyam Monoron A nap kulturális programja Ifjúsági klubfoglalkozások, szakkörök A fiatalok kényelmesebbek Szolgáltatás közmegelégedésre Expressztisztitást is vállalnak Az értékes fekete férfiöl­tönyt Péteriből hozták, alkal­mi ruha, a közeljövőben nem is lesz rá szükség, mégis exp- ressztisztítást kértek, három napon belül patyolattisztán, élesre vasalva veheti át a meg­rendelő. általános, a három ipari, a .tiszthelyettesképző és a mar­xista—leninista középiskola mellett önfegyelemre, kitartó munkára és állándó egyéni tanulásra volt szükségem. Ügy érzeip, megbecsült tagja va­gyok a testületnek. Barátok a közlekedésben — Mi kellett ahhoz, hogy idáig jussak? Életcél, amit a rendőri hivatásomban talál­tam meg. Persze, mint min­den hivatásnak, ennek is van­nak nehézségei. Néha órák, máskor percek, vagy pillana­tok alatt kell reagálni az adott helyzetre, nagy értéke­ket és emberéleteket menthe­tünk meg, ha időben kiszűr­jük a gépjárműközlekedésből a szabálysértőket. — Volt már veszélyhely­zetben? — Igen. Az akkoriban még kevésbé , kivilágított Vörös Hadsereg útjára mentünk ki halálos kimenetelű gázoláshoz intézkedni, amikor a sötétben kishíján elütött egy alig kivi­lágított gépkocsi. Ehhez ha­sonló eset, sajnos, többször előfordult. Mégsem vagyunk elfogultak. Sok vezetőtől így búcsúzom: maradjunk bará­tok a közlekedésben ... Aszódi László Antal Igaz, így 30 százalékkal ma­gasabb a tarifa, mégis sokan kérik azzal a meggondolással, hogy mielőbb legyen az otthon, a ruhásszekrényben. o A helyi lakosságon kívül persze nemcsak Péteriből hoz­zák a tisztítanivalókat, jönnek Vasadról meg Pilisről is — hangoztatja Monostori Sándor- né, a Patyolat törzsgárdatagja, aki már 12 éve vezeti közmeg­elégedésre Üllőn a vállalat 20 éve — a járásban elsőnek megnyílt — valóban szolgálta­tásnak számító üzletét. Igaz, akkor még méretes szabóság­gal is foglalkoztak, itt készí­tették az Állami Népi Együttes Ecseri lakodalmas című tánc­játékához valamennyi ruhát. Bár eléggé a - község szélén található a népszerű felvevő­hely, az üzletvezető szerint azonban mégis könnyen meg­található, közvetlenül a főút­vonal mellett, ahol ,a leállósáv az autók részére nyugodt meg­állást biztosít. A forgalom a 70-es évekhez viszonyítva megnégyszerező­dött, bizonygatja a vállalat ki­váló dolgozója címmel is ki­tüntetett üzletvezetője. A tisz­tító vállalat kocsija minden délelőtt pontosan megjelenik, hozza-viszi a gondosan, szá­mokkal és névvel ellátott cso­magokat. Nem is akadt még el cserélésre vonatkozó panasz. Még a tisztítás minőségére sem. © Persze, nemcsak háromna­pos expressztisztitást válla­lunk, van tíznapos terminus is, amely még a fehérneműk piperetisztításara is vonatko­zik. Az átvevő pult mögött a függöny inkább téli, sötétebb színű ruhákat, öltönyöket ta­kar, megszokták már, hogy a nyári időszak a legalkalma­sabb ilyen holmik tisztítására, azáltal a tisztítóüzemben nin­csenek munkacsúcsok, egyen­letesen dolgozhat az üzem. Megszűnt már az a maradi nézet, felfogás, hogy a mosás asszonyi kötelesség, hozzák már az idősebbek, korosabbak, mert nehéz már a mosógép kiszolgálsa is. A lakásokat szebbé, otthono­sabbá teszi a süppedő sző­nyeg, a redősen hullámzó füg­göny. A por, a füst, a lábbeli persze még a legnagyobb elő- yigyázat mellett is foltokat, nyomokat hagy. A tisztítás szükségszerűvé válik, hiszen a tiszta környezet, frissen vasalt, illatos ruha még a közérzetet is kedvezően befolyásolja. Hozzák is. viszik is naponta, amellett a vállalat foglalkozik bőrruhák tisztításával is. © Persze, nem mindig „extra” finom holmik kerülnek erre az átvevő pultra — fejeződik be a beszélgetés. Aszfaltútépítők, keverőüzemének olajos, vattás és munkásruháival gyakran megáll itt a gépkocsi, szívesen vállaljuk a tisztítását, hiszen a Patyolat nem a haszonra, a nagyobb jövedelem elérésére törekszik, feladatát maradék­talanul igyekszik ellátni, amely nem más, mint valóban a szolgáltatás: Kiss Sándor

Next

/
Oldalképek
Tartalom