Pest Megyi Hírlap, 1980. június (24. évfolyam, 127-151. szám)

1980-06-03 / 128. szám

1980. JŰXItJS 3., KEDD •iJÜAav Cél: gyorsan és olcsón Végleg itt maradtak Irigylem Szabó Jánost, Bányai Pált, Resch Györgyöt, a 26. számú építőipari válla­lat százhalombattai főépítés­vezetőségének dolgozóit. Vá­rost építettek. Nekik beszéde­sen vall minden épület, élő történelemkönyvek, egy tele­pülés megalapításának, fejlő­désének hiteles tanúi. Az épí­tőiparral jöttek Százhalombat­tára, akkor még egyikük sem gondolta, hogy végleg itt ma­radnak. Szabó János főépítés vezető, a helyi fáma szerint egyet jelent a 26-ossal, kezdettől fogva irányítja a 180 em. bért foglalkoztató telepet. Öt dicsérik egy-egy szépen ki­vitelezett, modern létesítmény átadásakor, s őt szidják, ha csúszik a határidő, javításra szorul a vadonatúj lakóház. Először téglából... — Hálátlan és mégis szép mesterség építőnek lenni — egészíti ki. — A városkép munkánkról kiállított bizo­nyítvány, s bizony nem min- dig jó jegyek találhatók ben­ne. Amikor 1960-ban ideke­rültem, alig mertem hinni, hogy tíz év múlva, a kopár síkság helyén 15 ezer em­bernek otthont adó város áll majd. Az ÉVM speciális — a kiemelt nagyberuházásokkal, s a hozzá kapcsolódó létesítmé­nyekkel foglalkozó — vállala­taként kaptuk a megbízást, hogy önálló építésvezetőség létrehozásával építsük meg az erőművet, az olajfinomí­tót, s a lakótelepeket. Duna­újváros után a második nagy­szabású feladatra vállalkoztunk. Az ipari nagyüzemek létesí­tésében, telepítésében társ- és alvállalkozók is közremű­ködtek, ám a lakóházakat — a Pannónia telep kivételével — önállóan építettük. Az el­sők még téglából készültek, hangulatos homlokzati díszí­téssel, jó masszív burkoló­anyagból, végig a csőcsorda mentén. Máig is büszke va­gyok rájuk. 1969-ben a dunaújvárosi házgyár panelelemeit felhasz­nálva, s az ottani tervezőiro­da típusrajzait adaptálva, új­fajta, korszerű technológia szerint folytatták az építke­zést. Céljuk az volt, hogy küllemre tetszetős, funkció­jának jól megfelelő lakóháza­kat húzzanak fel gyorsan és olcsón. Amíg a hatvanas évek végén évente 60—80 otthonba költözhettek az ideérkező mérnökök, szakmunkások, a hetvenes évek közepén felfo­kozott ritmussal, kibővült kapacitással, teljes erőbedo­bással már évente 180—240 lakást adtak át. A tempót most is tartják, annak ellené­re, hogy munkaerőhiánnyal küszködnek. 1977-ben 17 mun­kahelyes SZTK-rendelőintézet- tel gyarapodott a város, egy év múlva birtokukba vehették a gyerekek a könnyűszerkezetes technológiával létesített óvodát is. Sorra építették a tízemele­tes toronyházakat, meg a köz- intézményeket: a postát, az üzleteket, s a centrumban le­vő Százhalom éttermet. Többet vagy jobbat? — Számunkra örökké feszí­tő kérdés: mi a helyesebb? — morfondíroz Szabó János. — Kevesebbet vállalni, ám, azt magas színvonalon meg­oldani, vagy eleget tenni az egyre nagyobb mennyiségi követelményeknek, a sürgető igényeknek azon az áron, hogy így csak gyengébb minőséget produkálunk. Sajnos, a ket­tőt jelenlegi munkaerőhiá­nyunk miatt együtt képtele­nek vagyunk megoldani. Min­den erőfeszítésünk ellenére az építkezések befejező szaka­szában kapkodás, óriási hajtás van, egyszerűen nincs hogy önigényre alapozott szakmaszeretetről, nagyfokú hozzáértésről árulkodó, szín­vonalas munkát követelhes­sünk meg dolgozóinktól. Leg­alább hetven emberünk hiány­zik, nincs elegendő segéd­munkás a kőművesek mellé, szakipari szerelőkkel sem ál­lunk fényesen. Gépesítünk, amit lehet, ám, az ügyes mesterkezet nehezen tudjuk pótolni. nyugdíjba mennek. A bejá­rás, avagy az otthontól való különélés nehézségeit még jó pénzért sem vállalják mosta­nában. A szigorú munkamo­rál érvényesülésének gátat szab, hogy a munkaerőkeres­let — főképpen a segédmun­kások körében — nagyobb a kínálatnál. Könnyen veszik a kalapjukat egy-egy dorgálás, vagy éppen anyagi szankció után. Utánpótlás vékonyan csörgedezik, sem a dunaújvá­rosi, sem az érdi szakmun­kásképzőből nem tudnak fia­talokat idevonzani. Alkotó módon Azt mondja, konszolidálódott az építőipar. Akik az iparte­lepítés hőskorában érkeztek Százhalombattára, s meggyö­kereztek a városban, lassan A város vezetőinek egyen­rangú társaiként, a beleszó­lás és az' aktív részvétel igé­nyével dolgoznak együtt. Munkájukhoz komoly támoga­tást kapnak, s a bírálatokat is egyenesen, szókimondóan közlik velük. A hónapok óta veszteglő daruért, amelynek a művelődési ház alapozásán kellene szorgoskodnia, kaptak már elég megjegyzést. Olykor mód, i méltatlanul is, hiszen a daru ’ a Luca-szék módjára készülő szerelési-technológiai tervek hiánya miatt áll mozdulatla­nul. Várat magára az új be­vásárlóközpont átadása is... — Mindent megteszünk, ám erőnkből többre most nem futja — jegyzi meg a főépí­tésvezető. — Ügy hiszem, az eddig felépített 800 lakás és számos középület már bizo­nyította a városnak: értük vagyunk! Az elmúlt tíz évben egyetlen, s cseppet sem nagy horderejű garanciális javítást végeztünk a lakók kérésére. Erre büszkék vagyunk. Arra is, hogy tágas, szellős, szer­kezetében jól áttekinthető vá­ros alakult ki kezünk mun­kája nyomán. SZAZHAUDMBATTAI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA Katedra és közélet Megosztani A város pedagógusainak ki­lencven százaléka nő. Matal lányok, asszonyok láthatók a katedránál, állnak helyt az oktató-nevelő munkában, a közéleti tevékenységben, s otthon, a második műszak so­rán. Akárcsak dr. Kránitz Jó­zsef ne, a 2. számú általános is­kola igazgatóhelyettese, akivel a múlt héten tartott városi pe­dagógusnapi ünnepség kapcsán a tanári pálya örömökkel és gondokkal zsúfolt hétköznap­jairól beszélgetünk. — Tantestületünkben az át­lag életkor 35 év. Vitalitással teli, talpraesett, kísérletező kedvű nevelők vesznek körül. Évente legalább tíz új kolléga kerül hozzánk. Korántsem azért, mert nagy a fluktuáció — ellenkezőleg, 5—10 éves törzsgárdatagok dolgoznak ná­lunk —, hanem mert a terjesz­kedő város, az egyre szaporo­dó gyereksereg miatt folyton növelnünk kell az oktatói lét­számot is. Hogy a felsorolt pozitívumok ellenére miféle gondokkal küszködünk, érzé­keltetésül egy adat: a tantes­tület tíz százaléka, folyton cserélődő felállásban, gyer­mekgondozási segélyen van. Nem ritkán 10—12 kolléganő óráin kell a bennlevőknek helyettesíteni betegségek, kü­lönféle jogos távollétek miatt. Fogadóiskola vagyunk, kettős szempontból is. Az ideköltöző új városlakók gyerekeit hoz­zánk íratják be. A körülbe­lül kétezer százhalombattai is­kolás korú gyermekből, ezer­H'ivószámuk: 270 Állandóan készenlétben Felberreg a telefon. Szemlét Ferencné, az Országos Mentő- szolgálat százhalombattai állo­másának gazdasági ügyvezető­je fölemeli a kagylót. Arcvo­násaiból érzékelem: ezúttal ártalmatlan, apró hivatali ügy­ben hívták. De volt, amikor kevésnek bi­zonyult a két keze, hogy tart­sa a kagylót, a menetlevél­tömbbe jegyezze gyorsan a te­lefonáló szavait, s riassza ügyelptes kollégáit: útban a baba, irány a budapesti Ró- kus-kórház! Előfordult, hogy elhalkult a szirénaszó, mert az ápolók se­gítségével világra jött a cse­csemő. A 23 éves Borbély Jó­zsef éjjel fél tizenkettőkor egy Marianna nevű, szépen fejlett kislány, a 33 éves Solt Miklós hajnaltájban, a buda­örsi laktanya közelében egy Zoltán nevű kisfiú születésé­nél bábáskodott. WSSSWSSJWSSSSSJWSMk Nappal egy, éjszaka két perc a kivonulási idő, vagyis a te­lefonhívástól a teljes felkészü­lésig tartó intervallum. Hosz- szú évek óta L okos István gépkocsivezető ül a volánnál, lia a varosnatarokon kívül történt balesethez riasztják őket, az URH adó-vevő ké­szülékén értesítik a Pest me­gyei mentőszervezet irányító- központját, hogy a legköze­lebb tartózkodó kocsit küld- hessék a helyszínre. — Egy szállító- s egy úgy­nevezett esetkocsink van — említi Solt Miklós. — Mind­kettő állandóan készenlétben áll. A mentőállomáson gyógy­szerek, elsősegélynyújtásra, friss, gyors kötözésre szolgáló eszközök is rendelkezésünkre állnak. A könnyebb balesetek­kel többnyire a városi SZTK- rendelőintézete foglalkozik, csak abban az esetben látjuk el a rászorulókat, ha orvos he­lyett hozzánk fordulnak. A sú­lyos balesetek — például a legutóbbi karambol a 6-os or­szágúton — sérültjeit Pestre, a Szobi utcai Mentőkórházba szállítjuk. Hívószámuk: 270. Ismeri mindenki a városban. S nem mindig valós panasszal csör­getik fel őket. Akadnak rosz- szul sikerült tréfák, hisztéri­kus esetek is a praxisukban. S megkezdődik az idő- és tü­relemrabló nyomozás. Mert minden bejelentést komolyan kell vennünk. Részegeket, garázdákat csitítanak, tanácsot adnak, őrködnek mások testi­lelki épsége fölött reggeltől es­tig. — Havonta 260—280 órát vagyunk szolgálatban. A ke­reset 3500—3800 forint között mozog. Kollégámmal együtt bejárók vagyunk, eddig nem sikerült helyben lakáshoz jut­ni. Hivatásnak tartjuk a mun­kát, pedig kereshetnénk ké­nyelmesebb állást, ahol van szabad hétvége és ünnep is — vallja Borbély József. Csöndes a szolgálat, néma a telefon, fgy a jó. Hadd le­gyen egyszer nyugodt éjsza- kájukl magunkat háromszázzal mi foglalkozunk. S nálunk vállainaa. állást az újonnan érkező pedagogusoK is. — Milyen az oktatás színvo­nala? — Biztosan akadnak tamás- kodók, akik kétségbe vonjak: nők kézéből is ki Kér ül net le- gyeimezett, kemény tartású gyerek. A tekintély, az okos erély privilégiuma úgy tűnik meg a férfi tanároké. Lehet, elfogultságból mondom, de az oktató-nevelőmunkában nemre való tekintet nélkül, a telje­sítményt szabad csak vizsgál­ni. TÍ2Í állandó szakkört ve­zetnek, fakultatív oktatások keretében foglalkoznak a jó képességű tanulókkal, korrepe­tálják a gyengébbeket, kirán­dulásokat, múzeumlátogatáso­kat, kiállításokat szerveznek- rendeznek, napköziben ügyel­nek, ezerféle dolgot intéznek — hadd ne soroljam tovább ... Munkájuk tartalmas, színvo­nalas, de ami még lénye­gesebb; a gyerekek egészsége­sek, értelmesek. — Hogyan jut idő a közéleti szereplésre? — A hétköznapok java ré­szét az iskolában töltő peda­gógusként, gyakorló háziasz- szonyként mondom: rejtély, hogyan bírják sokfelé osztani magukat. A tantestületből négy kolléganő tanácstagjelölt, többen, aktívan munkálkodó tagjai a Hazafias Népfront vá­rosi bizottságának, a Vöröske­reszt-szervezetnek, párt-, illet­ve KISZ-tagként megbízatá­sokat vállalnak, s ha úgy adó­dik, társadalmi munkát végez­nek. önigényből, meg muszáj­ból is. A pedagógusok szem előtt vannak, ha hiányoznak egy közérdekű eseményről, feltűnik, szóvá teszik. — Előfordult ilyesmi? Hang­jában elfojtott szemrehányás bujkál... — Hallottam egy megjegy­zést, miszerint sajátos, külön­álló réteget alkot a város pe­dagógusgárdája. A barátságok, a munkaidőn túli . beszélgeté­sek egymás között szövődnek, nem fonódunk össze kell ők ód- Den a műszaki értelmiségiek­kel. Hiányolnak bennünket a művelődési házak kulturális programjairól. Való igaz, idő s energia hiányában gyakran távolmaradunk a rendezvé­nyekről, ám ez nem jelent kívülállást. Várjuk, hogy _ az új művelődési központ fóru­mot teremtsen az értelmisé­giek számára, összekovácsolja, közösséggé szervezze az együtt­gondolkodásra, vitára kész em­bereket. Betűvetés Kovács Ferencné építő­ipari segédmunkás írni-ol- vasni tanul. A még fiatal, 3R éves cigány származású asszony analfabéta. Mun­kahelyén becsülik, tisztes­ségesen berendezett lakásá­ban él a Rózsa Ferenc kör­úton, s egyik legszorgalma­sabb tanulója a dolgozók esti iskolájának. Késő es­te, amikor lepihen a csa­lád, a lámpafény füzetek és könyvek fölé görnyedő alakjára hull: betűket for­mál, szavakat tagol, szá­mokkal viaskodik. Kovács Ferencné különös jelenség Százhalombattán, egy olyan településen, ahová a fejlett technika jól kép­zett mérnökök százait von­zotta, ahol az országos áV lagot túlszárnyalóan magas a műszaki értelmiség ará­nya. A városi pártbizottság agitációs és propaganda munkacsoportjának május 26-i ülésén a felnőttoktatás helyzetét tárgyalták. Azzal a céllal is, hogy feltérké­pezzék: kikben él tovább­tanulási szándék? Hiszen az ipari nagyüzemekben meg­valósított, magas szintű technológia megköveteli az általános-szakmai művelt­ség szüntelen gyarapítását. A felnőttoktatás tárgyi­személyi feltételei kedve­znek, a pedagógusok a szük­séges technikai eszközök birtokában tartalmas mun­kát végezhetnek. A Ságvá- rí általános iskolában mű­ködő esti és levelező tago­zaton, évente akár 400—500 emberrel tudnak foglalkoz­ni. Az órákon mégis sok az üres pad, egyre inkább csökken a létszám. 1975-ben több mint négyszázan kap­ták meg a 7—8. osztály el­végzését tanúsító bizonyít­ványt, az idei tanév végén már alig kétszázan veszik át. Mindez azt is tükrözi, nincs hiteles felmérés a tanulásra — képzésre szo­rulókról, gyanítható, a munkásszállókon élők köré­ben jóval többen nem fe­jezték be a nyolc általánost annál az adatnál, amit a felnőtt tagozat vezetője tud. Nemtörődömségből, érdek­telenségből vagy termelés­centrikus szemléletből ere­dően, ugyanis némelyik helybeli kisüzem nem ad reális tájékoztatást. A két nagyvállalatnál működő ok­tatási csoport már átfogó, hiteles képet nyújt dolgo­zóinak végzettségéről, s a továbbtanulókat egy-egy osztály elvégzése után, 500 forint jutalommal, munka­idő-kedvezménnyel segítik. Nem véletlen hát. hogy a hőerőműben és az olajfino­mítóban tíz százalékon aluli a 8 általánost nem végzettek aránya, a kisüze­mekben viszont eléri a húsz százalékot. Nagyüzem a könyvhéten Az ünnepi könyvhétre tör­ténő felkészülés sok munkát adott a Művelt Nép Könyv­terjesztő Vállalat százhalom­battai raktára dolgozóinak. Az ország különböző részeire küldtek az újdonságokból, s gazdag készlettel látták el a helyi könyvesboltot is. Az oldalt írta: KaLutek Magda, Fotó: Györik János * Márton Béla: Naplemente lett a Szovjet Képzőművészek Egyesületének. — Bejártam Verhovinát — mondja. — A felkelő nap már a szabadban talált. Lázasan festettem. Ott aludtam, ahol az este ért. Fiatal voltam, a táj és az élet szerelmese. A hegyek talán még őrzik az if­júságomat. í tt is festett. A százhalom­J battai Öváros régi épüle­teit, magasba kapaszkodó hor­hosait megörökítő olajfestmé­nyeiből vásárolt a városi ta­nács is. Ha elkészül az új mű­velődési ház, tárlatot rendez­nek műveiből. 1978-ban a szekszárdi Babits Mihály Mű­velődési Központban már volt önálló kiállítása. Szél borzolja a kert füvét, esteledik. Odalenn megcsillan a Duna... csillan a Duna Béla festőművésznél művész. Aztán hazamentem Rozsnyóra, róttam kopott kö­vezetét — témát kerestem. Mi­kor legutóbb Rozsnyón jártam, rámköszön egy öreg utcasep­rő. — Béla úr, maga az?! — Az utolsó ember volt, aki föl­ismert. Később Uzsgorödra ke­rültem, s szovjet állampolgár­ként több évtizeden át éltem az Uzs folyó partján berende­zett műterem-lakásban. Uk­rán festőbarátaim sokat segí­tettek. önálló kiállításokat is rendezhettem: 1972-ben tele­pedtünk le Magyarországon fe­leségemmel. Fiam később Bul­gáriába nősült. Mi idehúzód­tunk Százhalombattára, ebbe a csöndes óvárosi házba, közel a Dunához. Utcarészletek, folyópartok, hegyoldalak, völgyek láthatók tempera, pasztell és olajké­pein. Nézem a szemét, simo­gatva pásztázza életének régi színtereit. Nem törekedett mindenáron korszerűségre, .egyszerűen festett. A Kárpá­ton túli iskola hagyományaiból a díszítő jelleget, a dús szín­skálát, a markáns tónusokat használta fel. kiállították al­kotásait Kijevben, a Sevcsen- ko-tárlaton is. 1960-ban tagja Odalenn megc Látogatóban Márton A nappalok itt csöndesek. ** A hegyoldalhoz tapadó utcát elkerüli a forgalom. Ha kilép a verandára, kibontako­zik előtte a táj. Nézheti az ösz- szehajló fák karéjában csillo­gó Dunát. Kószálhat a szűk óvárosi utcákon is, csavaroghat lenn a folyóparton Cézár ku­tyával vagy olvasgathat a kert­ben. Márton Béla 67 éves festő­művész Százhalombattán él, az óvárosi Ke ve közben. Szí­ves vendéglátó, sürög, magya­ráz. képeket mutat, beszél. Ro­busztus ember. Fiatal korától szakadatlanul fest, hivatásos képzőművész. — Apám rozsnyói hentes­mester volt, s kivándorolt Amerikába. Én az Egyesült Államokban születtem, a Penn­sylvania állambeli Clairton- ban. Anyámat elsorvasztotta a honvágy. Visszahajóztunk, de csak búcsúpillantást vethetett a szülőföldre Korai halála után rokonok neveltek fel. Az egykori Brünnben, majd Cab- loncban tanultam festeni. Ipar­művészeti szakiskolát végez­tem olyan mesterek keze alatt, mint Tichy Kálmán grafikus és Jindrich Prohászka festő-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom