Pest Megyi Hírlap, 1980. június (24. évfolyam, 127-151. szám)
1980-06-14 / 138. szám
1 rrsr tif-ovr.t 1980. JÜN1US 14., SZOMBAT BRONZ- ES RÉZKOR A legújabb ásatások Ígéretes bronzkori lelőhely feltárását jelölték be Szolnok megye régészeti térképén a Damjanich János múzeum munkatársai. A megye déli részén, a Tiszazugban található tiszaugi kéménytető határrész már a múlt század végén X ismert volt a föld mélyében rejlő értékeiről, de tényleges hitelesítő feltárásokra mindmáig nem került sor. A magyar régészeti kutatás nagy adósságát törlesztik azzal, hogy ezt a területet a Nemzeti Múzeum és az Eötvös Lo- ránd Tudományegyetem régész-tanszékének a közreműködésével az idén vallatóra fogják. A telep — a világszerte ismert tószegi bronzkori településhez /hasonlóan — három-három és fél méter vastag rétegsorból áll. Ugyancsak az idén kezdődik meg a tiszaugi Kisér-park rézkori településének a feltárása. Ezen a lelőhelyen a két világháború között már folytak leletmentések, de a háború viharában a feltárt anyagok és a hozzájuk kapcsolódó dokumentációk jórészt elpusztultak. Ásatások kezdődnek Tiszaugtól keletre, a Tisza- parton, egy Árpád-kori település helyén is. A tiszazugi részen folytatott leletmentésekkel a később épülő csongrádi Tisza III. vízlépcső tározójának helyén fellelhető régészeti kincseket mentik meg. A SIKERT A DIPLOMA MERI Szakmunkások az egyetemre A szakmunkások egyetemifőiskolai előkészítő tanfolyamának — SZÉT — feladata, hogy elősegítse a példamutató magatartást tanúsító fiatal, szakmunkás képesítésű, fizikai foglalkozású dolgozók egyete- mi-főskolai felvételét, továbbtanulását. 1974-ben minisztertanácsi rendelet hívta életre a SZET- et. Az ország 5 SZET-igazga- tóságának egyike Gödöllőn, az Agrártudományi Egyetemen dolgozik. Itt intézik mindazoknak a szakmunkásoknak fel- készítési ügyeit, akik az ország agrár-felsőoktatási intézeteiben szeretnének tanulni. Feltételek Mit is kell tudnunk a SZET- ről? Először is azt, hogy lényege a 26 hétig tartó intenzív képzés, amelynek során a négy felvételi tárgy — a matematika, a fizika, a biológia és a kémia — közül kettőt- kettőt, valamint a világnézetünk alapjai című tárgyat tanulják a tanfolyam résztvevői. Természetesen ahhoz, hogy a képzésnek ebben a formájában részt vehessen a szakmunkás, több feltétel is szükségeltetik. Mint például a szakmunkásbizonyítvány, a fizikai dolgozói munkakör, a vállalat egyetértő ajánlása, a KIÁLLÍTÓTERMEKBEN A rajz harmóniája letöltött katonaévek, s a 30 évesnél fiatalabb kor. És persze az is, hogy a jelentkező a tanfolyam felvételi vizsgáján is helyt álljon. A SZÉT első évében, 1975- ben 128-an kezdték így a felkészülést az egyetemi-főiskolai tanulmányokra. Egy évvel később 64-en, majd egy évre rá 37-en. 1978-ban nem indult tanfolyam, mert kevés volt a jelentkező — mindössze 14 tanuló kezdhetett volna tanulni. Tavaly 53-an vettek részt a SZET-en, s idén 40-en láthatnak majd a felkészüléshez. Vajon mi az oka, hogy csökkent a SZÉT-tanfolyamok létszáma? Aki válaszol, ár. Fekete László adjunktus, a gödöllői SZET-igazgatóság vezetője: Ösztöndíj vagy kereset? — Az első esztendőben, 1975-ben a MÉM 30 nagyobb mezőgazdasági üzemet, szövetkezetét, élelmiszeripari vállalatot jelölt ki arra, hogy azokból toborozzuk a SZET-re jelentkezőket. Ezeknek a vállalatoknak mindegyike jól gazdálkodónak számított, s jó szakember-ellátottságúak. Nem csoda hát, ha az első csoport után — ugyanebből a körből — kevesebb továbbtanulásra induló fiatal került ki, hiszen az első jelentkezéskor megfogyatkoztak tartalékaik. Másrészt ezek a vállalatok nem is voltak igazán érdekeltek abban, hogy a SZET-et válaszszák embereik továbbk:rzcsí- re, ugyanis akiket tanulni Küldtek, azok hiányoztak a munkából, több mint hat hónapon át, s erre az időre is megkapták átlagbérüket. Közrejátszott az is, hogy a SZÉT nem kapott megfelelő propagandát, s az első években többnyire azok jelentkeztek, akik ismerősöktől, jószándékú munkahelyi vezetőiktől értesültek a lehetőségekről. — Akad még egy lényeges ellentmondás, nevezetesen anyagi jellegű: az egyetemek, főiskolák nappali tagozatára felvett szakmunkások tanulmányaik idejére — 3—5 évre is — kapták átlagkeresetüket. Nyilvánvaló, hogy ha ugyanazon az évfolyamon tanuló két- fiatal közül az egyik havi 4—5 ezer forintból él, míg a másik, aki érettségi után kezdte felsőfokon a tanulást, havi 500 forint ösztöndíjat kap, ak’Víf Ifj. Eácz József: Tusrajz. Pantl Mihály alig harminc- három éves — Misch Ádám tanítványa, de Bartl József kolorizmusa és Deim Pál törekvései vonzzák. A ráckevei művelődési házban nemrég rendezték meg harmadik önálló kiállítását. Képzeletünk azon rétegéhez szól, mely telített műszaki fogalmakkal — ezt a belső tájat tükrözi vissza számunkra, de immár nem fogalmakkal, képletekkel, hanem ebből a forrásból fakadó festészettel. Van ereje láttatni ezt a képpé alakított környezetet átlós színmezőkkel, ékalakú, rácsos formátumokkal. Amit vállalt, amit alkot — ' képzőművészetünk egyik pólusa — szükség van rá, szükség van arra, hogy ez a szemlélet, ez a megoldás is kristálytiszta változatokat eredményezzen. Építész-festő Ifj. Rácz József építőművész és festő egy személyben. Nagykőrösön született 1935- ben — ő alkotta Mongóliában a darhani húskombinátot. Tervezői tevékenysége mellett rendszeresen fest és rajzol is. Mostani sorozata finom és érzékeny. Elegáns aktrajzok mellett kitűnik portré-pasz- teiljeivel, különösen szép a Segesvárt idéző rajz és az „Esőben” címet viselő pasztell. Alkotóereje két műfajra osztódik, s a rajz harmóniája segíti az építészeti álmok megvalósulását is. Az külön eredmény, hogy a nagykőrösi Rácz család három nemzedéke együttes sikereket ér el. ld. Rácz József nemrégen kapta meg a Képzőművészeti Főiskola aranydiplomáját, s nagykőrösi, alföldi sorozatát most mutatják be Békésen — ahol Pro Űrbe díjat kapott sifj.Rácz József fia, Rácz Tamás megkapta az indiai nemzetközi gyermekraj zpályázatának ezüstérmét. Vándortárlat Cegléden, az MSZMP Járási és Városi Bizottsága székhazának előcsarnokában láthatók azon alkotások, melyek a nyáron vándortárlat formájában a környéken • is növelhetik a festészet iránti érdeklődést. Orosz István pedagógus és festő. Több ■ irányban ku tatja lehetőségeit, olykor a légies atmoszférát kedveli, máskor a szerkezet szerzi meg pri mátusát. Legjobb képe a „Kö dös Bodrog”, ahol a formák a maguk súlytalanságában érik el a bensőséget. Losonci Miklós kor az utóbbi sokkal rosszabb helyzetben van. Másrészt a szakmunkások is különböző munkahelyekről jöttek, s szélsőséges határok között ingadozott fizetésük: ugyanazt a SZET-tanfolyamot végzett, s ugyanarra a főiskolára került két hallgató közül a kisebb keresetű 3600, a nagyobb fizetésű — ő korábban vájár volt — 8 ezer forintot kapott ... A sors iróniája, hogy amikor az egykori vájár visz- szakerült munkahelyére üzemmérnökként, 3500 forintos lett a kezdő fizetése. Az első oklevelesek — 1978 a változás éve volt. Ebben az esztendőben nem indulhatott nálunk tanfolyam, s ekkor kértük a Mezőgazdasági es Élelmezésügyi Minisztériumot, hogy az ágazathoz tartózó összes vállalat és szövetkezet szakmunkásai jelentkezhessenek a SZET-re. így a következő őszön — miután a 30 helyett már 3000 mezőgazdasági és élelmiszeripari üzem Kapóst körlevelet tőlünk, 169- en jelentkeztek, s közülük 35-en a feltételeknek és a felvételi vizsga követelményeinek is megfeleltek. — Hogy nem többen, annak az oka egy másik változás. Az iménti anyagi ellentmondást feloldandó 197 8-ban úgy ren- uelkeztek, hogy a kor a obi átlagkeresettől függetlenül havi 2 ezer forint legyen a keresettérítés, s ez a felsőfokú tanulmányok idején évente 100- forinttal nőjön. Ez jó néhány jelentkezőt visszariasztott, hiszen na peic„ul valaki 6 ezer forintot keresett korábban, harmadára csökkent a pénze. — Végezetül ide kívánkozik még néhány tudnivaló: elsősorban az, hogy a SZÉT sikeréről nem az árulkodik, hányán végzik el a tanfolyamot, hanem az, hányán fejezik be sikerrel az egyetemet, főiskolát. S ha már erről szólunk: az első SZET-esek közül 25-en idén kaptak oklevelet, a többiek pedig szinte kivétel nélkül mindannyian tanulnak még az egyetemeken, főiskolákon. — A másik említésre méltó tény, hogy míg a korábbi években a jelentkezők főlég a mezőgazdasági szakmák iránt érdeklődtek, most eltolódott az arány azok javára, akik a gépészmérnöki pályára készülnek. Vasvári G. Pál Fekete — fehér... Mit vettél a pénzemen? Adtam neked ... E sok bolondozasra, onajok, sona- joK ieiroppentésére alkalmas gyermekjátéknak hatalmas pedagógiai jelentősege közismert: helyes értékrend kialakítására nevel. Kedves játék. Am komolyra fordul, ha az állam megkérdezi a szocialista üzemet: ... mit vettél a penzemen? Adtam neked... Konkretizáljuk: adtam neked minden dolgozóra 95U forintot, hogy szociális, kulturális és sportcélokra költsed. Ennyit adtam, mert ennyi telik a pénztárcánkból. Elég ez, vagy kevés? Ha akarom fekete, ha akarom fehér. Végül is ezer dolgozónál már majdnem egymillió, tekintélyes összeg. Csak az a kérdés: hogyan osztjuk el? A legnagyobb hányadot természetesen a szociális kiadásokra fordítjuk, hiszen a szociális ellátottság közvetlenül kapcsolódik a léthez, amely meghatározza a tudatot. Meg, alapvonásaiban, de nem teljes egészében. Ráadásul a tudat visszahat a lét minőségére. Mielőtt megvádolnának, hogy filozófiai alapigazságokat hangoztatok, bevallom: egy népművelő jut eszembe, aki afelett méltatlankodott, hogy nem sokat várhatunk a munkahelyi művelődéstől, amíg az üzemek többszörösét költik sportra, mint a munkásművelődésre. A sport és közművelődés lehetőségeinek szembeállítására egy adatpár teremtett alkalmat. A szentendrei járási pártbizottság a közelmúltban vizsgálta a munkásművelődés jelenlegi állapotát. A járás kilenc legjelentősebb üzemét keresték fel, s kiderült, hogy tavaly egész évben 970 ezer forintot fordítottak kulturális célra, miközben egyedül a Óbuda Termelő- szövetkezetben több mint 3,5 milliót költöttek a sportra — nem egészen a tömegsportra. Gyorsan tegyük hozzá: a reprezentatív vizsgálat szerint a szabadidő eltöltésének népszerűségi listáján az olvasás a harmadik, a sportolás a hetedik helyen szerepel. Tanulságos számokat hozott felszínre az Országos Közművelődési Tanács munkásművelődési felülvizsgálata is, amely többek között kiterjedt Vácra. Kérdőíveket küldtek ki a város 35 üzemébe, 25 helyről vissza is érkezett a kérdőlap. Ezek közül a vállalatok közül 17 helyen működik közművelődési bizottság, bár a rendelet értelmében immár három éve mindenhol létre kellett volna hozni ezeket a szervezeteket. A pénzügyi alap felhasználása érdekesen alakult az elmúlt évben. Íme néhány kiragadott adat: a Fortegyárban a keret 11, a Híradástechnikai ‘ Anyagok Gyárában 9, a Vízműnél 13, a nyomdánál 6 százalékát számolták el közművelődési célra. Akadnak szélsőséges példák: a Finomszövőgyárban 2 (kettő), a Húsipari Vállalatnál 35 százalék a munkásművelődés anyagi részesedése. S ezt a képet még módosítja a tételes felhasználás: a 17-ből tíz vállalatnál (köztük a húsiparinál) kirándulásokra és társadalmi ünnepek (nőnap) rendezésére fordították a j forintok jelentős részét, hat j termelőegységben a szakmai és politikai továbbkép- ; zés költségét. Nem akarjuk megnyug- tatni a társadalom lelkiismeretét, de amikor a munkásművelődés szűkös pénzügyi feltételeire panaszkodunk, akkor az esetek többségében nem az összegek nagyságára kellene gondolni, hanem a felosztás arányaira, sőt az elosztás módjára is. Arról már nem gondol^ kodni kellene, hogy a munkás művelődés re szánt pénzt valóban erre a célra is költsék. Hogy törvény és rendeletek parancsa ellenére ne számolhassanak el protokolláris jellegű rendezvényeket, vacsorákat, kirándulásokat és személy- szállítási költségeket, mint közművelődési kiadásokat. Hogy a fekete-fehér játékban ne lehessen „igen is, meg nem is”... Játék? A valóságban nem az. S a folytatás: ... mit vettél a pénzemen ... Bárhol érdeklődtem, senki sem tudott arról, hogy egy munkahelyi (nem feltétlenül gazdasági beosztású) vezetőt felelősségre vontak volna a költségfelosztási arányok miatt, vagy a közművelődésre szánt pénz idézőjelbe mondott átcsoportosításáért. Kriszt György Új anyanyelvi kaleidoszkóp Háromszáz színes, tanulságos írás egy kötetben. Háromszáz intelem, figyelmet felkeltő megállapítás, a lényegre való utalás, ha úgy tetszik, kifejező szó, amit naponta használunk, de néha nem tudjuk az értelmét. Mert, bár magyarnak születtünk, de közülünk sokan még ma sem használják jól anyanyelvűket, egyszerűen nem tudnak magyarul szépen, helyesen beszélni, írni, s főleg nem tudják a szavakat megfelelően használni. Pedig a szavaknak erejük van, velük fejezzük ki gondolatainkat, társalgunk, értjük meg egymást, hozzuk mások tudomására gondolatainkat. Szép beszéd Néha nagyon bántó, amikor a rádióban, a televízióban a riporter rosszul fejezi ki magát, olykor pedig nem odavaló szavakat, jelzőket, szófűzést, szófordulatot használ. Olyan vidéken nőttem fel, Biharban, ahol az irodalmi magyart beszélték falum lakói: olyan ízesen és szépen fejezték ki magukat az emberek (ez a vidék adta a hazának Bessenyeit, Kölcseyt, Aranyt, Sinkát, Szabó Pált, hogy csak néhány nevet említsek), hogy még felnőtt koromban is szívesen hallgattam az idős parasztok tiszta szavait, a mondatok kerekségét, a kiejtés világosságát A költővel vallom, hogy „a némák beszéde is szívenüt, élvezem, ami szép, de a frázis fülemet tépi szét”. Foglalkozásomnál fogva kéziratokat olvasok, s legjobban mindig az bosszant, ha a fiatal újságíró kollégáknál azt látom, hogy bár a szakterületüket nagyon értik, de körülményesen fogalmaznak, s mondanivalójukat olyan divatszavakkal „ékesítik”, amelyek egyáltalán nem tudományosak, nem is köznapiak, hanem tudálékosak, a szakma bennfentességét hivatottak sejtetni. Illyés Gyula írja a Magyar beszéd című munkájában: az emberek általában azt hiszik, hogy szépen, „művészien” írni azt jelenti, hogy egyszerű gondolatait is az ember jól felcifrázva, bonyolultan adja elő. Ennek éppen az ellenkezője az igaz — írja Illyés. — Szépen az ír és beszél, akinek sikerül még a bonyolult gondolatait is egyszerűen és vi- gosan előadni. Tanulni a sírig Erre törekednek a nyelvészek, a nyelvművelők is. Gondozzák, ápolják anyanyelvűnket, s kis írásaikban arra igyekeznek rámutatni, hogy mikor mit helyes használni, hogyan lehet a szavakkal szépen, okosan bánni. Hangoztatják, hogy nem elég magyar anyanyelvűnek születnünk, tanulnunk kell magyarul a sírig. Ehhez járul hozzá az a háromszáz kis cikk, amely ebben a kötetben össze van gyűjtve. A szerzők merítenek a szavak tárházából, rámutatnak a szavak értékére és megítélésére, foglalkoznak rétegnyelvek, nyelvrétegek jelentőségével, a tövek, a képzők, a jelek, a ragok használatával, a betűvetés gondjaival, vizsgálják a nyelv zeneiségét, s végül a stílust is bonckés alá. veszik. Megállapítják, hogy n stílus maga az ember. Ferenczy Géza ír erről, mondván, hogy sokat állítják: íróink nyelve nagyon eldurvult, eljasszosodik a magyar nyelv. Véleménye szerint nem a magyar nyelv durvult el, hanem aki használja. Ne a nyelvet hibáztassuk, hanem azt, aki nem illően veszi szájára, tollára. Nem igaz az a mondás, hogy( a szép beszédet, a helyes kifejezést, a helyénvaló szavakat nem lehet megtanulni. Dehogynem, csak türelem kell hozzá és idő, s ne sajnáljuk erre az időt. Nemcsak könyvekből lehet tanulni, hanem minden élő beszédből, abból, hogy megfigyeljük beszélőtársainkat, s igyekszünk azokat a hibákat elkerülni, amiket az ő beszédükben felfedezünk. Ehhez akar hozzájárulni ez a könyv is, amelynek már van egy elődje, hiszen a Gondolat kiadásában már 1971-ben megjelent az Anyanyelvi kaleidoszkóp. Az új kötet ilyen értelemben szerves folytatása a korábbinak, természetesen egyetlen olyan cikket sem tartalmaz, amely ott korábban megjelent. Tehát teljesen új művet tart az olvasó kezében, s ha az Élet és Tudomány nyelvi rovatában bővebb terjedelemben szó is volt a kötetben szereplő témákról, az azért van, mert a szerzők ezeket az írásokat rendezték sajtó alá frissítették fel. Minden érdeklődő Érdemes mindenkinek forgatni ezt a nyelvművelő kötetet, különösen érdemes azoknak, akik érdeklődnek nyelvünk titkai iránt, bár a szerzők nemcsak szakmabelieknek, s elsősorban nem nekik, hanem anyanyelvűnk minél helyesebb és minél szebb használatára törekvő, művelt vagy művelődésre kész olvasók ezreinek, tízezreinek szánták. Hiszen sehol sem ellenkezik annyira a hivatali nyelv az élő nyelvvel, mint nálunk, hol pedig erre a legkevesebb szükség van, mivel maga az irodalmi nyelv sem tér el a népétől, hanem abból meríti nemcsak az erejét, de a színét, üdeségét is. Gáli Sándor i * 4