Pest Megyi Hírlap, 1980. május (24. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-09 / 107. szám
Megőrzik és feltárják Forrásértékű dokumentumok Amikor Nagykőrösön jelölték ki a Pest megyei Levéltár egyik fiókjának helyét, voltaképpen egy tudományos intézménnyel gyarapodott a város. Az ott dolgozók alapvető feladata, hogy megőrizzék a történettudomány számára fontos, forrásértékű iratokat és azokat feltárják a kutatás céljaira. Hozzáférhetően Fontos, hogy ezek a dokumentumok ne kallódjanak el, és minél jobb állapotban jussanak el utolsó állomáshelyükre. Ezt a Celt szolgáljak a levéltárosok rendszeres kiszállásai. Nagykőrösön, Cegleslen, a ceglédi és a nagykátai járásban — összesen mintegy 250 helyen — rendszeresen megjelennek a gazdálkodó egységeknél, a különféle intézményeknél, testületeknél és egyesületeknél, és gyakorlati tanácsokkal szolgálnak az ott folyó ügyiratkezeléshez. Vannak még helyek — dr. Böőr László levéltárvezető tapasztalatai szerint —, ahol nem teremtettek kellő rendet az ezzel foglalkozók, pedig nemcsak levéltári érdek, hanem az övéké is, hogy a különféle levelek, szerződések, periratok megfelelően összegyűjtve és hozzáférhetően kapjanak helyet. A felsorolt „irattermelők” történeti forrásértékű dokumentumait a levéltár megőrzi. Ez azért is megnyugtató, mert nem ' mindenütt ismerték még fel a náluk levő anyag jelentőségét. Csak akkor van becsülete a papírnak, amikor éppen szükség van rá. Még a saját maguknak fontos gazdasági, jogi jellegű iratokat sem tartják kellő becsben. Természetesen ez az általánosítás nem fedné a valóságot, mert bár például a termelőszövetkezetekre nagy mértékben igaz, a tanácsok ügyiratkezelésére nem jellemző a hanyagság. A pénzügyi szervek, az OTP, a Ma- gys? Nemzeti Bank és az Állami Biztosító házatáján rend van. Az iratözönre jellemzi, hogy például a ceglédi városi tanácsnál évente 18—20 folyóméter iratanyag képződik. (Levéltáros nyelven a polcokon egymás mellé sorakoztatott iratkötegeket mérik így.) Ez azonban elenyésző meny- nyiség a Nagykőrösi Konzervgyár évi 200 méternyi „terméséhez” viszonyítva. A kórházak, és az SZTK is hatalmas anyagmennyiség előállítói és őrzői. Mindez felveti a szükség szerinti selejtezés lehetőségét. Erre azonban csak a levéltár előzetes ellenőrzése nyomán kerülhet sor. Megadott szakmai szempontok alapján figyelik a későbbi évtizedek, évszázadok számára történeti forrásértékei jelentő anyagot. Nagy felelősség és felkészültség * kell minden ilyen döntéshez. Ez veti fel annak az igényét, hogy a levéltár szoros és rendszeres kapcsolatot tartson valamennyi hatáskörébe tartozó intézménnyel, üzemmel. Hatósági jogkörük, igaz nincs, ám ahol súly is mulasztást tapasztalna^, fe’jefen- tést tehetnek az ügyészségen. Erre a nagykőrösi gyakorlatban még nem volt példa. Érdekesség A levéltár a közművelődésben is fontos szerepet tölt be. Sajátos lehetőségeik, eszközeik vannak, amelyeket igyekeznek mind jobban kihasználni. A hagyományos ismeretterjesztő formákat alkalmazzák. A rendelkezésre álló anyagot felhasználva — a TIT városi szervezete keretében — rendszeresen tartanak ismeretterjesztő előadásokat, főleg történelmi témakörökben. Kiállításokat rendeznek, amelyeken eredeti dokumentumokat vagy azokról készült másolatokat (fotókópiákat) mutatnak be a közönségnek. Nemrég a Nagykőrös utóbbi 35 évében végbement fejlődését reprezentáló kiállításhoz adtak jelentős adatokat. A Pest megyei Levéltár nagykőrösi fiókjának gyűjtőköre kiterjed a megye valamennyi szövetkezetének iratanyagára, beleértve nemcsak a mezőgazdasági, hanem az ipari és a lakásszövetkezeteket is. Csupán érdekességként említjük, hogy például Ceglédről — a felszabadulást követő évektől kezdődően — összesen 58 mezőgazdasági termelőszövetkezet iratanyagát tartják számon. T. T. Színházi előadás A kecskeméti Katona József Színházban este 7 órakor Katona József: Ziska. Blaha-bér- let. ________ Moziműsor Ezüstnyereg. Színes olasz westernfilm. Előadás kezdete: 4, 6 és 8 óra. S^ŐRÖSI írfa A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIV. ÉVFOLYAM, 107. SZÁM 1980. MÁJUS 9., PÉNTEK Kitüntető ám a dobozüzemnek Megtakarítás - hazai lakkal A Nagykőrösi Konzervgyár dobozüzeme tavalyi munkája alapján elnyerte az Élüzem kitüntető címet. A kollektíva tevékenységét a gyáron belül elismerik. Két évtized alatt, .14 alkalommal nyerték el a szocialista munka műhelye, illetve a kiváló műhely címet. Élüzem először 5 évvel ezelőtt lett a dobozüzem, most kapták meg másodszor ezt az elismerést. Jobb minőség — A vállalatunknál folyó többféle munkaverseny közül legjelentősebb a műhelyek, a műszakok közötti verseny és a szocialista brigádmozgalom. Ezek az egészséges versengési formák az üzemek eredményeire és a vállalati gazdálkodásra is kedvezően hatnak. A tavalyi eredményeket a korábbi évekhez viszonyítva több erőfeszítéssel, nehezebb feladatok megoldásával értük el — mondotta Migaskó Lajos üzemvezető. A közös munka, a kollektíva szelleme, ereje szép eredményeket hozott. Az élüzem cím elnyeréséért nagyon komoly, felelősségteljes vállalásokat testűnk, s teljesítettünk. — A vállalat gazdasági és társadalmi vezetése sz'gorú szempontok alapján értékelte munkánkat. Tavaly több mint 2 milliós értékű anyagot és 250 ezer forint munkabért takarítottunk meg. A szállítási költségekét ésökkentettük. Javítottuk a termékek minőségét és megszüntettük a selejtes gyártást. Örömmel mondhatom, hogy - baleset- mentes évet zártunk. — Ügyeltünk üzemünk rendjére és tisztaságára is, a tisztasági versenyben második helyezést értünk el. A dobozüzem dolgozói bekapcsolódtak a kommunista műszakokba, és a térítésmentes véradómozgalomba. Különös figyelmet fordítottunk üzemünk tűzvédelmére. A vállalati vezetés elismeréssel szólt az üzem kollektívájának — a nem egy esetben — általános feladatokat meghaladó tevékenységéről és igyekezetéről. Vékonyabb lemez — Üzemünk termelési értékét á korábbi évhez viszonyítva 25 százalékkal növeltük, és jelentős eredményeket értünk el a tőkés importból származó anyagok megtakarításában. A dobozüzembe az alapanyagok és segédanyagok döntő többsége igen nagy értéket képviselő tőkés importból kerül be, például ónozott lemez, lakkok, festékek, ón, így az ezekkel való gazdálkodás rendkívül komoly mértékben és közvetlenül is hat a vállalat egészére. — Az iparban a lemezmegmunkáló vállalatok közül egyedül mi alkalmazunk nagy mennyiségű hazai lakkot tőkés import helyettesítéseként. Nagy figyelmet fordítottunk a gazdaságosabb termékelőállításra, ezért csökkentettük a használt lemezek vastagságát, konzervdobozok gyártásához speciális méretű — kevesebb hulladékkal járó — olcsóbb anyagokat hszmáltunk fel. A lemezmegmunkálásnál új technológiai eljárást vezettünk be, ami jelentős lakkmegtakarítást eredményezett. Itt ki kell emelnünk a lemeznyomdai dolgozók odaadó munkáját, akik segítették az új eljárás bevezetését és alkalmazását. — Az újítómozgalomba is eredményesen kapcsolódott be üzemünk kollektívája. Évek óta igen hasznos, munkánkat segítő, eredményesebb gazdálkodást biztosító újításokat vezettünk be, s alkalmazunk. Egyedül ők — Üzemünkben átlagban mintegy százhetvenen dolgoznak. Az év első 5 hónapjában 3 műszakban, a nyári szezonidőszak alatt csökkentet; létszámmal I műszakban, és novemberben, mikor a konzervgyártó üzemekből visszakerülnek a dolgozók, isméi több műszakban termelünk. — Az élelmiszeripar legnagyobb dobozüzeme a miénk, ahol lemezek megmunkálásával és konzervdobozok gyártásával foglalkozunk. Hatféle dobozt gyártunk, ezek közül a fél kilóst egyedül mi gyártjuk. Igyekszünk más vállalatok igényeit is kielégíteni, 9 vállalatnak szállítunk rendszeresen, termékeinkkel elégedettek. — Az üzem kitüntetése a kollektíva munkájának elismerése. Bizakodással tekintünk a jövőbe, mert az üzem valamennyi dolgozója igyekezete és felkészültsége biztosítéka annak, hogy a megnövekedett feladatokat sikeresen hajtjuk végre. K. K. Szombati jegyzet Ballagás előtt Hamarosan felcsendül a fehér blúzos lányok, sötét öltönyös fiúk ősi dala: Ballag már a vén diák... A középiskolákban lázas készülődés előzi meg a mostani szombatot. A társaikat búcsúztatók az idén nehezebb helyzetOen vannak, mint máskor, hiszen késve bontogatják színes szirmukat a virágok, amelyekből füzért fonhatnának táblára, kapura. Ez azonban nem lesz akadálya, hogy hagyományos módon kinek-kinek vállára tegyék a vándortarisznyát, benne a hamuba sült pogácsával. Az elsuhant diákévek emléke lesz majd a szögre akasztva, akárcsak a tabló. Az Arany János Gimnázium és Óvónői Szakközépiskola ebben az évben négy párhuzamos osztály száztíz növendékét búcsúztatja. A Toldi Miklós É’el- miszeripari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet ugyanezen a délelöt- tön a középiskolások két, a szakmunkásképzősök négy és a szakmunkások szakközépiskoláját végzettek két osztályát köszönti. Ballagnak a felserdült fiatalok, akikre hamarosan az érettségi próbatétele vár. Ám — úgy hírlik — ballagni fog a zsengébb korosztály is, az általános is kólát befejezők népes csapata, s mi több, az óvodások nagycsoportosai is. SPORT —SPORT —SPORT— SPORT—SPORT Járási diákfutó-bajnokság A járási diák futócsapatbajnokságot az eredeti időpontnál 3 nappal később rendezték Cegléden. A hűvös időben sorra került viadalon iskolánként, számonként 1—1 fő indulhatott, s az f—6. helyezések után járt pont. A körösi fiatalok jól helytálltak, közülük a gimnazisták mindkét nemnél továbbjutottak a megyei döntőbe. Dobogós helyezettek (13 egyéni és 4 váltószám volt); Fiúk, 1. korcsoport, 100 méter: 2. Széles (Gimnázium) 12,8 másodperc. 200 m: 2. Horváth (224-es Szakmunkásképző) 25,5; 3. Fritschek (Toldi) . 26,7 mp. 400 m: 1. Csinos (G) 58,2; 2. Farkas (Sz) 59 mp. 1500 m: 2. Járdi (T) 4í47,l; 3. Agócs (G) 4:49,8 perc. 3000 m: 3. Torics- ka (Sz) 10:44,8 perc. 4X100 m: 2. Nk. Gimnázium 50; 3. Nk. Toldi 50,7 mp. 4X400 m: 1. Nk. Gimnázium 4:06,2; 3. Nk. Szakmunkásképző 4:07,5 perc. Fiúk, II. korcsoport. 100 m: 1. Gál (G) 12,4; 3. Fülöp (T) 12,8 mp. 200 m: 2. Tóth (T) 27; 3. Iván (G) 27,5 mp. 400 m: 1. Germányi (G) 1:00,4; 2. Űjszá- szi (T) 1:01.7 perc. 1500 m: 3. Hajdú (G) 5:09,1 perc. Leányok, I. korcsoport. 200 m: 3. Hartyányi (G) 29,6 mp. 400 m: Bukorszki (T) 1:11.6 perc. 800 m; 2. Kristóf (T) 2:55,9 perc. 4X100 m: 1. Nk. Gimnázium 57,3; 3. Nk. Toldi 57,7 mp. 4X400 m: 1. Nk. Gimnázium 4:36.1; 3. Nk. Toldi 4:49,8 perc. 100 m: 3. Mészáros (T> 15.7 mp. Leányok, II. korcsoport.- 100 m: 3. Udvardi (T) 14,7 mo. 200 m: 3. Papo (G) 31.6 mp. 400 m: 1. Fischer (G) 1:06.3; 3. Henczi (T) 1:10.1 perc. 800 m; 2. Bez- zegh (G) 2:41.5 perc. A pontversenyben, fiúk (6 csapat közül): 2. Nk. Gimnázium 68; 3. Nk. Toldi 49; 5. Nk. 224-es Szakmunkásképző 37 pont. Leányok (7): 1. Nk. Gim- rl'zium 56; 3. Nk. Toldi 48 pont. KETTŐS TÜRÄN A Nk. Kinizsi 8 természetjárója Pomázon, Kőhegyen és környékén gyalogtúrán volt. Másnap részt vettek a hagyományos vöröskői országos felszabadulási emléktúrán, ahol városunk szervezett természet- barátait is képviselték. A 14 ezer jelenlevő 7 útvonalon közelítette meg a szobrot, ahol tisztelettel adóztak a hősök emlékének. A MAI SPORTMŰSOR Kosárlabda Gimnáziumi labdajáték-terem, 14 óra: Nk. Arany isk.— Ceglédi Gimnázium mini leány, 15: Nk. Pedagógus—Ceglédi (gimnázium felnőtt női, 17: Nk. Pedagógus—Gödöllői EAC II. férfi megyei bajnoki mérkőzés. Sakk TRAKIS Ifjúsági Klub, 18 óra: Nk. TRAKIS SC minősít,ő egyéni versenye, 19. játéknap. S. Z. Gazdag a májusi műsornaptár Megjelent a májusi műsorfüzet, amely ebben a hónapban is sokféle programot ígér. A tájékoztató élére nemzetközi esemény kívánkozott: a vöröskeresztes, egészségügyi és környezetvédelmi nemzetközi amatőr filmfesztivál megrendezése. Az Arany János Művelődési Központ emeleti dísztermében 19-én este hét órakor Geszner Jenő, városunk köztiszteletben álló zongora- művésze ad hangversenyt a Ceglédi Vasutas vegyes kar közreműködésével. A művelődési központ két kiállítást kínál: -ezekben a napokban a folyóiratolvasóban a kézimunka-szakkör munkái láthatók, majd május 15-én, délután öt órakor Rózsahegyi György festőművész munkáiból nyílik tárlat a kiállítóteremben, amelyet Szíj Rezső művészettörténész nyit meg. Folytatódnak a klubokban és a munkahelyeken az ismeretterjesztő előadások. Állandó foglalkozásaira hívja fel a figyelmet az ifjúsági klubház. A mozi változatos műsort kínál, a könyvtár a győzelem napjához kapcsolódó fontor történelmi eseményhez aján irodalmat az érdeklődőknek. Veszélyben, hátrányban Gyámolításra szoruló gyerekek Gondjukat viseli a társadalom kimaradt lányt, otthon a háztartásban foglalkoztatják, -a fiút az állatok körüli teendőkkel bízzák meg, s így nem teszik számára lehetővé az elhelyezkedést. Máskor a majomszeretet, a túlzott ajnározás, a gyerek Eltartása okoz gondot, holott már képes lenne rá, hogy a saját kenyerét megkeresse. Vannak persze olyan negatív családmodellek is, amelyek éppen nem a munkára, a kiegyensúlyozott életvitel elsajátítására mutatnak példát. Segélyben részesülnek A megelőzésnek nagy szerepe van a gyámügy területén is. Éppen ezért nélkülözhetetlen a társadalmi aktívák, a Hazafias Népfront, a Vöröskereszt kötelékében tevékenykedők közreműködése. — Jó példaként említhető, hogy vannak már a nemrég megalakult utca- és lakóbizottsági elnökök soraiban is olyan személyek, akik szívügyüknek tekintik ezt a kérdést, és nem restellnek jelzéssel élni, ha szükségét látják. Működik a városban egy hivatásos pártfogó felügyelő is, aki elsősorban a munkahelyekkel tart kapcsolatot védencei érdekeit képviselve. Neki kell társadalmi pártfogókat verbuválnia a rászorulók mellé. A tanács tavaly 44 családot részesített egyszeri rendkívüli segélyben A felhasználható összeg 40 ezer forint. A pénzt a tanév elején, illetve karácsony előtt folyósítják a szülőknek. Több esetben a gyerekek iskolai napközi otthoni térítés díját fizetik be ebből a pénzből, hogy legalább a kisdiák rendszeres élelmezését és tanári felügyeletét, jobb iskolai előrehaladását segítsék. Tamasi Tamás tudnak állítani, akiknek ugyancsak szükségük van a felnőtt gondoskodására, hogy megálljának a saját lábukon. Ha a lakáskörülmények tűnnek tarthatatlannak (általában sok a gyerek, szűk a lakás), akkor a lakásügyi hatósághoz fordulnak, javasolva a tágasabb családi otthon kiutalását. Előírt szabályok A hivatalnak van még egy fegyelmező eszköze, az úgynevezett magatartási szabályok előírása. Ez azt jelenti, hogy a renitenskedő gyereknek megszabhatja, hogy este meddig tartózkodhat az utcán, szórakozóhelyet milyen időközönként látogathat, és csak magatartásának javulásával lesznek gyakoribbak az engedélyezett diszkóprogramok, mo- zilátogátásokí Az ezt rögzítő jegyzőkönyvek egy példányát a rendőrségre is elküldik, úgy vélve, nem árt, ha a járőrök munkájuk közben figyelmet fordítanak a gyámügy védenceire is. A veszélyeztetett környezetben élő gyerekek a tanácsiak félévenként felkeresik, és környezettanulmányt készítenek. Ilyenkor nemcsak a szülők véleményét veszik figyelembe, hanem a szomszédokét, az iskoláét, tizennégy éven felüli, dolgozó fiatalkorú esetében a munkahelyét is. A tapasztalatok azt mutatják, az is előfordul, hogy az iskolát befejezett vagy abból tak, akiket utógondozásban részesítenek, 14-en vannak. Valamennyi szám mögött kibontakozó életsorsok húzódnak meg. Mivel a társadalmi kontroll eléggé tökéletesen működik, és szinte a születés pillanatától felcseperedéséig figyelemmel kísér minden gyereket, védőnők, óvónők, pedagógusok, munkahelyi vezetők, társadalmi szervek adhatják le a vészjeleket, ha valahol súlyosabb rendellenességet észlelnek. Karaj/ Kornélia gyámügyi csoportvezető szerint ez a jelző- rendszer eléggé érzékenyen működik, és feltehetően kevés olyan gyerek van, akinek sanyarú körülményeiről ne volna tudomásuk. Ahol a veszélyt konstatálják, a gyámhatóság — az intézkedési módok legegyszerűbbjével élve — figyelmeztetheti a szülőt, ha az ő hibájából került bajba a gyerek, illetve a kiskorúhoz intézheti intelmét, ha annak a magatartásában van a hiba. .Ilyen vétség például a csavargás, a kisebb lopás, az iskolakerülés, a szülőkkel szembeni tiszteletlenség. Ha részeges a szülő — statisztikánk szerint húsz esetben alkoholista —, alkoholelvonó gyógykezeltetés kezdeményezhető. Ha a gyerek a ludas, társadalmi pártfogó megbízása lehetne célravezető, aki rendszeresen figyelemmel kísérné magaviseletét. Ilyen személyeket inkább csak az utógondozottak mellé A társadalomkutatók szerint már szinte a gyermek fogantatásakor eldől, milyen körülmények közé születik, milyen családi körben nevelkedik. A jó példa később alkalmas, követésre méltó modell lehet a családot alapító fiatal számára. Sajnos, szép számmal vannak még olyan felnőttek is, akik méltatlanok arra, hogy szülőnek nevezzék őket, bár gyerekeik nekik is vannak. Az ilyen környezetbe születő apróság önhibáján kívül szenved apja-anyja italozó, erkölcstelen életmódja, durvasága, nemtörődömsége miatt. Vannak, akik elhanyagolják gyerekeik testi, szellemi fejlődését, más esetekben ugyan a szülők becsületes, rendes, dolgos emberek, de a túl népes család, a viszonylag alacsony jövedelem hátrányt jelent a gyerekek számára nevelkedésükben. A gyámügyi szakemberek a fenti esetekben veszé- lyezi:t"*t környezetben levő, illetve hátrányos helyzetű gyerekekről beszélnek. Kétszázan a listán Nagykörösön a városi tanács gyámügyi csoportjának nyilvántartásában kétszáz kiskorút tartanak számon ilyen szempontok szerint. Százhúszan a szülők szerény anyagi helyzete miatt kerültek fel a listára, ötven magatartási, egészségügyi, illetve környezeti okból. A már bűncselekményt elkövetett, próbára bocsátót-