Pest Megyi Hírlap, 1980. május (24. évfolyam, 101-126. szám)

1980-05-08 / 106. szám

MQN( ŐRI ínon A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXII. ÉVFOLYAM, 106. SZÄM 1980. MÁJUS 8., CSÜTÖRTÖK Cikluszáró csoporlülés Gyermekvédelem - összefogással A megyei tanácstagok mo- nori járási csoportja a napok­ban tartotta cikluszáró ülését, melynek egyik napirendi pont­jaként tájékoztató hangzott el a hátrányos helyzetű tanulók­kal való foglalkozás során adó­dó gondokról, feladatokról. Kovács Éva, a járási hivatal művelődésügyi osztályának ta­nulmányi felügyelője szólt e fontos témáról, visszapillantva a múltra, s összegezve a jelen tennivalóit. Alkotmányunkban is szere­pel, a családjogi törvény is ki­mondja: a gyermek- és ifjú­ságvédelem feladata a kisko­rúak egészségi, szellemi és er­kölcsi veszélyeztetésének meg­előzése, a veszélyeztető okok feltárása és felszámolása, a ve­szélyeztetett fiatalok védelme, nevelése. A monori járás gyermek­védelmi szempontból kö­zepesen veszélyeztetett te­rület. Budapest közelsége miatt sok a betelepült család, akiknek többsége nem rendelkezik meg­felelő lakással — s ez önmagá­ban is hátrányos helyzetet te­remt a gyermekek számára. Az ingázás is lehet veszélyforrás: a felügyelet nélküli, csavargó kiskorúakat eredményezhet. A járásban 236 cigánycsalád is él — 92 ezek közül azoknak a csa­ládoknak a száma, amelyek gyermekéi távolról sem élnek megfelelő körülmények között. A múlt évtől 3 éves korig védőnők ügyelnek a rájuk bí­zott gyerekekre — 17 védőnő, 41 körzetben. A bölcsődei fel­vételeknél ők jelzik elsőként azt, kiket kell előnyben része­síteni, ám ez nem jelent töké­letes megoldást, hiszen a já­rásban egyelőre négy község- 1 - 1”4 bölcsődei hely van mindössze. Az óvodák intenzív fejlesztése ellenére, s a 130 szá­zalékos kihasználtság ellenére is 790 gyermeket nem tudtak felvenni az idén. Háromezer- kilencszázötvenegy gyermek járhat óvodába, közöttük ve­szélyeztetett helyzetben élők is, e körülményt ugyanis az óvodai felvételeknél' is messze­menően figyelembe veszik. Két éve nevelési tanácsadó alakult a járási székhelyen. Szakemberei gyakori csa­ládlátogatásokkal, a gyerr mekintézményekkkel szo­ros kapcsolatot teremtve Igyekeznek jól ellátni a rá­juk háruló, nem kevés fel­adatot. Egyre koordináltabbak az is­kolaérettségi vizsgálatok is, nagy biztonsággal szűrődnek ki az iskolaéretlen, illetve szel­lemi fogyatékos gyerekek. Hát­rányuk — megfelelő pedagó­giai irányítással — egyre csök­kenhet. Számuk, sajnos, nem kevés, s évről évre nő. Hat ál­talános iskola mellett 17 kise­gítő tanulócsoport működik, az idei tanévben 227 gyerek jár ilyen csoportokba. Mivel a veszélyeztetett, a hátrányos helyzet oka főleg a szülői felügyelet hiápya, igen nagy súlyt kap a napközi ott­honos ellátás. A járás 28 isko­lája közül mindössze kettőben nincs napközi foglalkoztatás, de e két helyen is tervezik mi­előbbi beindítását. Az óvodákban és iskolákban gyermekvédelmi megbízottak dolgoznak, akik összefogják és irányítják a gyermekvédelmi munkát saját területükön, s kapcsolatot tartanak a gyám­ügyi tanácsi előadókkal. Az összehangolt munkában — mely a felderítést, a megelő­zést foglalja magában minde­nekelőtt — komoly segítséget jelent a szülői munkaközösség gyermekvédelmi aktívahálóza­ta. Sokat tesz a hátrányos hely­zetű gyerekekért az úttörő- mozgalom is. Segítik a közös­ségbe való beilleszkedést, ak­ciókat szerveznek, például „Bukásmentes őrsök” létreho­zását, s az intenzív, differen­ciált foglalkozások is az előbb- relépést szolgálják. A végső eset, amikor már az összefogás, a környezet igyekezete sem segít, a gyámhatósági intézkedés. Tavaly 212 család ügyével kel­lett foglalkoznia a gyámható­sági ügyintézőknek, s 52 kisko­rú került a járásból állami gondozásba. összefoglalva mégis megál­lapítható: fokozódott a felde­rítő, megelőző munka, egyre tervszerűbbé vált és válik, erő­södik a gyermekvédelmi tevé­kenység. K. Zs. Gyömrői rendezvények Megkezdődtek a kulturális napok Irodalmi találkozások, szórakozás A gyömrői kulturális na­pok megrendezése már hagyo­mánnyá vált a 12 ezer lélek­számú nagyközségben. Az idei nyitány május elsején volt, a strandkertben megrendezett majális keretében fellépő he­lyi aluatör csoportok nagy si­kert arattak bemutatóikkal. Ugyancsak ezen a napon hir­dették ki a helytörténeti pá­lyázat eredményeit. Gyerekek örömére Május 17-én kerül sor az id. Pál Mihály baráti kör újabb összejövetelére. Egy nappal ké­sőbb színes klubműsort láthat­nak, amelynek fénypontja a divatbemutató lesz. Zenetörténet — képekben címmel az általános iskolák felső tagozatos tanulói zenei vetélkedőn bizonyíthatják be, mennyire ismerik az elmúlt év­Vöröskereszt Áldozatkész mozgalom Elismerés és köszönet az aktíváknak Mint lapunk más helyén hí­rül adjuk, május 8-a a Vörös- kereszt világnapja. Szerte a világon megemlékeznek, érté­kelik munkáját, tevékenysé­gét, Mindenütt — mindenkiért! — világnapi jelmondat. A mo­nori járásban a több mint öt­ezret számláló tagság és aktí­vahálózat is így gondolkodik és lassan talán ez lesz égést járásunk szemléletére a jel­lemző. Önkéntes véradók Kétezerszáz azoknak a szá­ma, akik beteg embereken se­gítenek, a karjukat nyújtják egy-egy vérvétel alkalmával. Évek óta nő a véradók szá­ma és vele arányosan a le­vett vér mennyisége is. Idős, magára hagyott em­berek patronálását, segítését több száz vöröskeresztes aktí­va végzi önzetlenül. Muriká- jukra nagy szükség van, hogy az idős emberek életük utolsó szakaszát ne az elhagyatott- ság, az elmagányosodás jelle; mézzé. Több ezer ifjú vöröskereszt tes az általános iskolákban is­merkedik meg a jelszó lénye­gével, tartalmával. Az ő mun­kájuk, az ő lelkesedésük táp­lálja szervezetünk állandó fia­talságát. Társadalmi megbecsülés Szervezetünk családvédel­mi tevékenységét, meghatároz­ta kormányzatunk népesedés­A vendégkönyvben lapozva Derűsebb, boldogabb hétköznapok Ügyes kezű lányok, asszonyok, férfiak — Nagyon szép minden! — ... hogy milyen ügyesek a lányok, asszonyok?!... Ilyen, s hasonló jelzőkkel il­lették a sülysápi művelődési házban bemutatott kézimun­ka-remekeket a látogatók. Az elismerés ezúttal amatőröknek, a Tápióvölgye Tsz' lányainak, asszonyainak szólt.-A­Aranyos Lajosné, a termelő- szövetkezet személyzeti veze­tője, az oktatási és kulturális bizottság elnöke mondja: — Nagy várakozással ké­szültünk a kiállításra. A szebb­nél szebb gobelinek, hímzések, egyéb kézimunkák között vá­logatva — melyeket lányaink, asszonyaink készítettek sza­bad idejükben — kellemes gon­dunk volt; közülük mit is mu­tassunk be? Aranyosné gobelinjeit, var­rott kézimunkáit is ott láttuk a kiállításon. — Melyik a kedvesebb? — A gobelin ... Lágy szí­neket használva, főleg tájképe­ket szeretek csinálni — nekem ez a legkedvesebb. Jól sikerült a válogatás. A gobelinek, hímzett szettek, asz­talterítők, blúzok mellett a napjainkban oly divatos színes suba faliszőnyegek, csomózás­sal készült faliképek is helyet kaptak, dicsérve készítőik szépérzékét, kézügyességét. Dinnyés Istvánné, Hajdú Ar- pádné, Csaba Jánosné, Anta- licz Mária, Szűcsi Erzsébet, Kosztolányi Kálmánná, Nagy Jánosné — csupán néhány név a sok közül. Csaba Jánosné, a kiállítás egyik szervezője újságolja, mu­tatja: — A hímzett blúzt, amit raj­tunk lát, kimondottan erre az alkalomra készítettük el... A kiállításon igaz, szerény kisebbségben, az erősebb nem is .képviseltette magát. A láto­gatók közül sokan megcsodál­ták a férfiak készítette fa-, va­sas munkákat, üvegfonatokat. Ez utóbbival szerepelt a ki­állításon a termelőszövetkezet egyik nyugdíjasa, a 73 éves Kerkuska Károly: — Fiatal koromban, szabad időmben, jobbára veszőkosara­kat fontam, s csak jóval ké­sőbb, az 1960-as évek elején ta­nultam meg a£ üvegfonást, amivel ma is szívesen foglala­toskodom. örömmel mondja el, hogy erre a tevékenységre 11 éves unokáját is megtanította már. A jól sikerült kézimunka­kiállítást néhány napos nyit- vatartása alatt több százan te­kintették meg. Közöttük azok a kedves járásunkbeli vendé­gek, akik a május elsejei ün­nepség sülysápi résztvevői vol­tak. ......amit a Tápióvölgye Ter­melőszövetkezet lányai, asz- szonyai bemutattak, az szívet, lelket gyönyörködtető —' gra­tulálunk! Sok ilyen hasznos te­vékenység tegye boldogabbá, derűsebbé hétköznapjain­kat .. ■ ! ” — olvastuk a ven­dégkönyvet lapozva Cselényi Dezsőnek, a monori járási párt- bizottság első titkárának elis­merő sorait. • Ja ndő István politikai célkitűzése. Tevé­kenységünkkel az anyaság és a többgyermekes család társa­dalmi megbecsülésének eme­lését szolgáljuk. Minden esz­közzel harcolunk a terjedő al­koholizmus ellen, melynek veszélyessége mind a társa­dalomra, mind a családra rendkívül veszélyest Pest megyében két közúti elsősegélynyújtó hely műkö­dik, Monoron és Maglódon. Több mint száz azoknak a száma, akik nyári ügyeletet vállalnak szabad idejükből, bajbajutott embertársaik meg­segítésére ebben az esztendő­ben is. A világnapon megköszönjük mindazoknak az áldozatkész munkáját, akik segítik a tisz­tasági mozgalom, a polgári védelmi feladatok végrehajtá­sát. A szervezetünk iránti tár­sadalmi megbecsülést tükrözi a minden évben jó munkával kiérdemelt kitüntetések ado­mányozása. Kitüntetések Járásunk az elmúlt évek­ben egy kormánykitüntetést, több vöröskeresztes munkáért arany, ezüst és bronz fokoza­tú kitüntetést tudhat magáé­nak, melyeket a legjobbak kaptak, a jók közül. Az idei esztendőnek is két kitüntetettje vari. Gratulá­lunk mindkettőjüknek és raj­tuk keresztül mindazoknak, akik segítették munkánkat. Bánföldi Györgyné, a Vöröskereszt járási vezetőségének titkára. A nap kulturális programja Maglódon, 13 órától: a fúvós- zenebarát-kör foglalkozása (az általános iskolában), 18-tól:-az ifjúsági klub összejövetele (a KISZ-helyiségben). Mendén, 18-tól: az ifjúsági klub és a csillagászszakkör foglalkozása. Monoron, 18-tól: angol nyelvtanfolyam (a művelődési házban), a motorosklub foglal­kozása (a HNF helyiségében). Pilisen, a moziban: Skalpva­dászok. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik druga édes­anyánk, nagymamánk, dédma- mánk és testvérem, özv. Kedves Jánosné temetésén megjelentek, nagy fájdalmunkban velünk együtt éreztek. Gyermeki, unokái, dédunokái és testvére. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, is­merősöknek, jó szomszédoknak, a tsz. vezetőségének és dolgozói­nak, akik felejthetetlen férjem és édesapánk, Zachár Mihály te­metésén részt vettek, sírjára ko­szorút, virágot helyeztek, részvé­tükkel bánatunkat enyhitették. A gyászoló család. századok alkotóit és a kortárs szerzőket. Gazdag, eseménydús lesz a május 25-i gyermeknapi prog­ram. Délelőtt a kisdobos- és út- . törőavatás keretében kötik a kék és piros nyakkendőket a gyerekek nyakába, majd játé­kos szellemi vetélkedővel foly­tatódik a rendezvény. Délután aszfaltrajzversenyt tartanak, majd Mókavár címmel vidám összeállításon szórakozhatnak önfeledten a gyömrői gyere­kek. Méltó módon köszöntik a pedagógusokat május utolsó napján. A virágcsokrok és a köszöntő mellett zenés irodal­mi ajándékműsorral kedves­kednek a tanároknak, tanítók­nak, amelyen fellépnek Vitai Ildikó és Varga Tibor előadó- művészek. Június 1-től 9-ig tart az ün­nepi könyvhét, s ebből az alka­lomból kiállítással egybekötött vásárlási akció lesz a könyv­tárban. Június 1-én Pálfy Mar­git előadói estjére kerül sor az ifjúsági klubban. Rendhagyó irodalomóra Kedves és régi ismerőssel ta­lálkozhatnak a felső tagozatos tanulók június 3-án. Sellei Zol­tán előadóművész vezeti ezen a napon a rendhagyó iroda­lomórát, sok-sok verssel, pró­zával színesíti műsorát Június 9-én Molnár Gábor, a közkedvelt író — aki több évtizedig élt Dél-Amerikában az Amazonas vidékén — láto­gat Gyömrőre, s találkozik fia­tal és idősebb olvasóival. Ki­emelkedő jelentőségű lesz a jú­nius 14-i szocialista brigádta­lálkozó, amelyre a helyi gaz­dasági egységek kollektíváit hívják és várják. Részvételük­kel bonyolítják le a munkás­művelődési tanácskozást, ame­lyen a vitaindítót követően mindenki elmondhatja vélemé­nyét, hogyan lehetne még töb­bet tenni a munkások közmű­velődéséért. Hagyománynak számít már, hogy a művelődési évadot kö­vetően házi bemutatón szere­pelnek a művelődési ház kis­csoportjai. Az idén június 15- én kerül sor erre az esemény­re. Gyömrői találkozás címmel június 22-én megnyitják Gyömrő t képzőművészeinek gyűjteményes kiállítását. Dél­után térzenével egybekötött szoborkerti látogatás lesz az ÉSZKV kertjében, majd gyömrői sétával fejeződik be a napi program. Tábortűz a réten Július 3-án helytörténeti ka- marakiáilítás Írsz, eze*i érté­kelik majd a benyújtott pályá­zatokat. Július 5-én zárul a kulturá­lis napok eseménysorozata. Ezen a napon Rákóczi-emlék- tábortűz lesz a Mánya-réten, azon a helyen, ahol a híres hadvezér ismert buzdító beszé­dét elmondta a csatába induló katonái előtt. Gér József Felelgető Dévai Nagy Kamilla és Szentpál Mónika „Felelgető” címmel ad összeállítást a XX. századi magyar költők, zenéi­ből, május 14-én, 19 órakor a járási művelődési házban. Fofószakkör indul A monori járási művelődési házban ideális helyet sikerült teremteni egy induló fotó­szakkör számára, s a felsze­relés, amely az e hobbinak hódolókat várja, ugyancsak szép. Bármikor jelentkezhet­nek az érdeklődők a művelő­dési házban, s kellő számú je­lentkező esetén kezdődhetnek a szakember által vezetett szakköri foglalkozások. Természetjárók Közalkalmazottak részvételével A Közalkalmazottak Szak- szervezete járási bizottsága az idén is számos sportprogra­mot, túrát szervez. Ezen belül is elsősorban a természetjáró mozgalmat segíti, támogatja, amely az utóbbi időben igen közkedveltté vált a tanácsi dolgozók körében. A legközelebbi — május 17-i kirándulás úticélja a termé­szetvédelmi területté nyilvá­nított csévharaszti ősborókás. A szép környezetben megrende­zendő gyalogtúra körülbelül 10 kilométer hosszúságú. Bővebb tájékoztatást a szakszervezeti bizalmiaktól kaphatnak az ér­deklődőit. v Korszerűbb hajtóművek A Monori Vasipari Szövetke­zetben a II. negyedév elején megkezdték a robbanásbiztos hajtóművek nullszériájának gyártását. Jobb oldali képün­kön: Szalisznyó Benő a rob­banásbiztos hajtóműház fura­tait készíti. Szállítás előtt műszeresen ellenőrzik a hajtóművet. Bíró Károly ellenőrzés közben (alsó kép). Barcza Zsolt felvételei

Next

/
Oldalképek
Tartalom