Pest Megyi Hírlap, 1980. május (24. évfolyam, 101-126. szám)

1980-05-18 / 115. szám

A Irar sói felhívás nyomán A lengyel főváros várja az európai értekezletet Varsó készen áll az európai katonai enyhülési és leszerelési értekezlet megrendezésére. A helyszín megválasztása igaz­ságos, hiszen a lengyel fővá­ros lakosai óriási áldozatokat holtak a második világháború idején, amikor a fasiszták megpróbálták letörölni a föld színéről a Visztula part­ján elterülő várost — mutat­nak rá az APN tudósítói. A Varsói Szerződés tagálla­mai politikai tanácskozó tes­tületé Varsóban tartott ünnepi ülésén felhívást intézett az európai biztonsági és együtt­működési értekezlet okmányait aláíró országok vezetőihez. Javasolta, hogy o november­ben Madridban sorrakerülö tanácskozáson vitassák meg és egyeztessék a katonai eny­hülési és leszerelési konferen­cia megrendezésével kapcso­latos konkrét lépéseket. Az APN tudósítói utalnak arra, hogy a katonai eny­hülésről és a leszerelésről tar­tandó konferencia összehívá­sának gondolata nem újkeletű. Ezt tudják Nyugaton is, de úgy tesznek, mintha' ez a ja­vaslat nem hangzott volna el már korábban is. Nyugaton azt állítják, hogy a Szovjetunió „óriási katonai erővel rendel­kezik” és ezért a nyugati or­szágoknak először „utol kell érniük” a Szovjetuniót, és csak azután ülhetnek le vele tárgyalni. Európában a helyzet ag­gasztó. A NATO vezérkara az elmúlt év decemberében dön­tést hozott amerikai rakéták Nyugat-Európában való el­helyezéséről. A NATO nem is olyan régen még elismerte a két katonai csoportosulás kö­zött fennálló erőegyensúlyt. Ugyanakkor a nyugati fél a bécsi haderő- és fegyverzet- csökkentési tárgyalásokon egyoldalú követeléseket tá­maszt a szocialista országik­kal szemben, akadályozva a lényegi előrehaladást. A varsói felhívás több konk­rét javaslatot ajánl a Nyu­gatnak, olyanokat, amelyeket napirendre lehetne tűzni a Varsóban tartandó értekezle­ten. Megállapodhatnának pél­dául abban, hogy a térségben nem növelik a fegyveres erők létszámát. A Varsói Szerződés tagálla­mai készek más javaslatokat is meghallgatni és figyelembe venni. A lényeg az, hogy az enyhülésnek a 70-es években elért eredményeit a 80-as években megőrizzék, sőt to­vábbfejlesszék — mutatnak rá az APN tudósítói. •AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANACS LAPJA XXIV. ÉVFOLYAM, 115. szAM Ára 1.60 forint 198°- JIÄJCS 18-> VASÁRNAP Gromiko bécsi tárgyalásai A szovjet külügyminiszter elutazott az osztrák fővárosból Szombaton délben elutazott Becsből Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter, aki részt vett az osztrák állam- szerződés aláírásának 25. év­fordulóján, és kétnapos bécsi tartózkodása idején számos nyugati kollégájával folytatott kétoldalú megbeszéléseket. Andrej Gromiko szovjet és Edmund Muskie amerikai kül­ügyminiszter pénteken Bécs- ben nyílt eszmecserét folyta­tott a nemzetközi helyzetről Az eszmecserét mindkét fél szükségesnek nevezte. A Muskie-val folytatott1 esz­mecsere után Gromiko tíans- Dietrich Genscher nyugatné­met külügyminiszterrel ta­lálkozott. Nyílt, tárgyszerű megbeszélésükön áttekintették Gromiko és Muskie Bécsben a tárgyalóasztalnál Traktorokkal a háztájiban Magágyba került a tengeri Jót kötött a kajszi, a cseresznye Pest megyében A hét végére gyakorlatilag r ...................... befejeződött Pest megyében a legfontosabb tavaszi munka, a tengeri vetése. A silókuko­ricával együtt több mint 100 ezer hektáron került a föld­be. A nagyüzemekben dolgozó szakembereknek a gyakori esőzés sok gondot okozott, s csak a nyújtott műszakok, az éjszakai munka beve­zetésével tudtak úrrá lenni a nehézsé­geken. Példásan jól szervez­ték meg a kukoricavetést a toki Egyetértés Tsz-ben is, ahol minden órát kihasználtak az ültetésre. Ha kellett éjjel települtek át a gépekkel olyan táblára, ahol nem hullott csa­padék, s a talajra rámehettek az óriástraktorok is. Nem ke­vés gondot jelentett a közös gazdaság számára az sem, hogy a mintegy ezer háztáji és kisegítőgazdaság összesen 500 hektárnyi területén, öt községben kellett traktoraik­kal dolgozni. Az elmúlt esztendőkben az átlagosnál jóval magasabb ho­zamokat értek el a gabona­termesztésben a solymári Pi­lisvölgye Tsz-ben. Az idén is mindent megtettek annak ér­dekében, hogy a tavalyi ered­ményeket megismételjék. A nemrégiben lezúdúlt felhősza­kadásszerű eső azonban csök­kentette reményeiket. Fél óra alatt 54 millimé­ter eső hullott, és a meredekebb lejtőkről szinte magával ragadta a fel­ső, maggal bevetett réteget. Itt és más gazdaságokban Kiskunlacházán százhatvanöt hektáron termeszt az Idén zöld-, illetve paradicsompaprikát a Petőfi Termelőszövetkezet. A kertészet dolgozói gépek segítségével ültetik a palántákat. ezért szükség lesz némi pót­lásra. A nagyobb szarvasmarha­állománnyal rendelkező gaz­daságokban a napokban a lu­cernabetakarítás felé fordul a figyelem. Egy-két napon belül befe­jeződik a paprika- és a para­dicsompalánták szabadföldi kiültetése is. Nincs jelentősebb lemara­dás a zöldségtermesztés­ben sem. A határjárás során azt ta­pasztaltuk, különösebb ok nincs a pesszimizmusra. A gabonák állapota kielégítő. Az is igaz azonban, hogy nagyok az eltérések az egyes táblák között. Bükkös-patak Sapkacsiga és kövirák Hol van már a petényi már­na, a kövirák, a hólyagcsiga vagy a sapkacsiga? Nosztalgi­kus a kérdés, annál a patak­nál, melynek útja a Dömör- kaputól — Szentendrén át — a Dunáig vezet és amely va­lamikor a Bükkös nevet kap­ta. Ebben a patakban ugyanis már csak néhány példánya él ezeknek a víziállatoknak. Kü­lönösen a petényi márnából van kevés; nemcsak a piszkos víz pusztítja, hanem az orv­halászok is. Nyilván nem tud­ják, hogy ezt a halat kizáró­lag tudományos célra, az Or­szágos Természetvédelmi Hi­vatod engedélyével szabad ki­fogni. Kihalóban a forrásmo­ha is; lelkes gyűjtőik akvá­riumokba hordják innen. A sz<- várványos pisr>-*^gh6l pedie ma mindössze néhány, min­dent túlélő példány található a patakban. így, ha valaki vé­letlenül meglát egyet, joggal hiheti látomásnak. És ameny- nyiben tovább szennyeződik a Bükkös-natak vize, és tovább­ra is többen összetévesztik a patak völgyét a szeméttelep­pel, akkor hamarosan a még most meglevő élőlények is ki­pusztulnak a vízből. Ennek elkerülésére dolgozta ki a patak völgye védetté nvil- vántásának tervét Forral Sán­dor, a Hazafias Népfront szentendrei körzeti bizottságá­nak titkára. Térképekkel, raj­zokkal és fényképekkel il­lusztrált tanulmánvában nem csupán a fenyegető pusztulás esélyeit vázolja fel. számos konkrét javaslatot is tesz. K. É. Végezetül a szőlő és gyü­mölcs fejlődéséről szólva el­mondható; biztatók a termés- kilátások a csonthéjasokban. Szépen virágzott és jól kötött a kajszibarack, a cseresznye, de a meggy is. V. B. a kétoldalú szovjet—nyugatné­met kapcsolatok problémáit és szó volt a mindkét felet érdeklő időszerű nemzetközi kérdésekről is. Gromiko ezután találkozott Kurt Wáldheimmel, az ENSZ főtitkárával. Waldheim és Gromiko tárgy­szerű eszmecseréjén a világ- szervezet tevékenységével ösz- szefüggő kérdésekről, minde­nekelőtt az ENSZ fő felada­táról: a nemzetközi béke és biztonság megerősítéséről, to­vábbá néhány időszerű nem­zetközi kérdésről volt szó. Andrej Gromiko szombaton a reggeli órákban találkozott Emilio Colombo olasz, majd pedig Lord Carrington brit külügyminiszterrel. Tárgyalá­saikon elsősorban nemzetközi kérdésekről volt szó. A szovjet külügyminiszter utolsó hivatalos programjaként a délelőtt folyamán felkereste hivatalában Bruno Kreisky szövetségi kancellárt. Hivatalos programja után Andrej Gromiko találkozott Franz Muhrival, az Osztrák Kommunista Párt elnökével. A két politikus megbeszélése a két párt kapcsolataira jel­lemző szívélyes, elvtársi lég­körben folyt le. A találkozón jejen volt Mi­hail Jefremov, a Szovjetunió ausztriai nagykövete, vala­mint Johann Steiner, az Oszt­rák Kommunista Párt Közpon­ti Bizottsága külügyi osztályá­nak vehetője. Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió külügy­minisztere szombaton hazaér­kezett Moszkvába. Púja Frigyes külügyminisz­ter, aki Bécsben részt vett az osztrák államszerződés 25. évfordulójának ünnepségein, szombaton hazaérkezett. Ma: Legfontosabb az őszinteség Bemutatjuk Pest megy* 13. választókerületének ország­gyűlést képviselőjelöltjét, (3. oldal.) Tanító leszek magam is... Híradás a Zsámbékl Tanító­képző Főiskola végzős növen­dékeinek első ballagásáról. (4. oldal.) A bürokrácia feketepiaca Bíróságon végződött a tel­kekkel való visszaélés. (6. ol­dal.) ismétlődő én, te, ő Elemző riport a társas kapcso­latokról. (7. oldal.) Feleslegek nélküli formák Budapesti beszélgetés Ameri­go Tóttal. (8. oldal) A forró föld titkai Miként hasznosítható a tűz­hányók energiája. (10. oldal.) A Dózsa-toborzó emlékére Szoborcsoportot avattok tegnap Cegléden Közel s távoli történelmi események emléknapjaiban gazdag a megújulást hozó május. Az egymást követő szép ünnepek sora Cegléden egy- gyel bővült. 1514 májusában az egykori feljegyzések szerint éppen ezekben a napokban hívta harcba kaszás népét Dó­zsa György, s szavára Ceglé­den emberek ezrei álltalT csa­tasorba. Tegnap, a toborzó beszéd em­léknapján, ismét bensőséges esemény zajlott. Szoooravatás volt a Dózsa György lakta­nyában, ahol szépen rende­zett környezetben állították fel Kiss István Kossuth-díjas szobrászművésznek, az MSZMP KB tagjának, a Magyar Kép­ző- és Iparművész Szövetség elnökének impozáns alkotását, Dó^sa György szoborportré­ját. Az ünnepségen- részt vett az alkotóművész, meghívást kaptak a Dózsa György ne­vét viselő aranykoszorús szó-* cialista brigádok képviselői, a Várkonyi István általános is­kola Dózsa György úttörőcsa­patának küldöttei, az ifjúgár­disták és a KISZ-esek. Ott voltak a város és a járás párt­ós állami vezető testületéinek képviselői. Látványos katonai tisztelet­adás keretében zajlott az ün­nepség. Farkas Gábor ve­zérőrnagy olvasta fel az ava­tóparancsot. Évin Sándor vezérőrnagy, az MSZMP Pest megyei Bi­zottságának tagja, a helyőrség parancsnoka mondott ünnepi beszédet, majd megkoszorúz^ ták a szobrot. Az Internacionálé hangjai után a' katonazenekar patto­gó ritmusú indulójának kí­séretében díszJépésben vonult el a díszalegység az ünneplő közönség előtt. E. K. Kerékpáron az olimpiára Matara: hétién Középiskolások erőpróbája Pest megye középiskoláiban a ballagással lezárult a tanév a végzős diákok számára. Az írásbeli érettségik hétfőn kez­dődnek, s huszonnegyedikéig tartanak. Huszonegy Pest megyei gim­názium 44 negyedik osztályá­ban 1089-en tanultak idén, s — mint ismeretes, nem köte­lező az érettségi vizsga — mindannyian érettségiznek. A maturandusok többsége az iskolában ad számot magyar­ból, matematikából, fizikából, kémiából, biológiából, és az idegen nyelvekből, de jó né- hányan az egyetemeken és főiskolákon tesznek közös írás­beli érettségi-felvételi vizsgát, így 182-en matematikából, 187-en fizikából és 140-en bio­lógiából. Az idei érettségi érdekessé­ge, hogy az elsőként sorra ke-, rülő magyar irodalom és nyelv vizsgatételeit a' Magyar Rádió is ismerteti a Kossuth és Petőfi adón 19-én reggel 1 óra 45 perckor. A szóbeli vizsgákra egyéb­ként június 10. és 25. között kerül sor. Ugyancsak érettségi előtt áll­nak a megye 16 szakközépis­kolája 28 végzős osztályának tanulói is, 752-en. Ök ugyan­abban az időben vizsgáznak, mint a gimnazisták, de má­jus 20-án, 21-én 15 tárgyból szakmai érettségit is írnak. Százhuszonhatan közülük is közös felvételi-érettségi vizs­gára jelentkeztek az egyete­mekre és főiskolákra. A szakközépiskolákban 313- an nemcsak az érettségi vizs­gát, de a szakmunkásvizsgát is leteszik. A szóbelik június 9-én kezdődnek. A 16 Pest megyei szakmun­kásképző intézetben még nem ért véget a tanév, június 7-én lesz a ballagás, s két hét fel­készülési idő után 64 szakmá­ból csaknem 2 ezren vizsgáz­nak majd. A dunaújvárosi Gere János, a székesfehérvári Samu Attila és az orosházi Szita Antal hosszú kerékpártúrára ké­szülnek. A hatezerötszáz kilométeres út célja Moszkva, az olimpia. A fiatalok június 15-én indulnak. (Pintér Márta felvétele) KÖZELET Simon Pál nehézipari mi­niszter vezetésével szombaton hazaérkezett a magyar kül­döttség a lengyelországi Ust- ronból, ahol részt vett a KGST fémkohászati állandó bizottságának 52. ülésén. Az ülés jóváhagyta a színesfém- kohászat energiatakarékossági együttműködési munkaprog­ramját, amiben Magyarország elsősorban az alumíniumipar­ral — mely közismerten sok energiát fogyaszt — érdekelt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom