Pest Megyi Hírlap, 1980. május (24. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-01 / 101. szám
1980. MÁJUS 1., CSÜTÖRTÖK 11 Felkérjük tudósítóinkat, hogy a május elsejei megyei labdarúgó-mérkőzésekről május 3- án. szombaton 12 és 15 óra között adják le telefonon jelentéseiket szerkesztőségünknek, a szokott formában. Sorsolás és ötpróba Az Aranyjelvényesek az olimpiára akció utolsó felvonásaként május 25-én, amar- gitszigeti Űttörőstadionban tartják meg az izgalmas sorsolást: a 2185 pályázó közül ki lesz a 200 moszkvai utazó? Erről számolt be sajtótájékoztatóján Spiegl József, a KISZ KB honvédelmi és sportosztályának vezetője. Elmondta azt is, hogy két héttel az előbbi esemény előtt kerül sor az Aranyjelvényesek ötpróbája tömegsportakció nyitányára. A sorozat a Velencei-tó körüli futással indul, a férfiaknak 28, a nőknek 14 kilométert kell megtenniük. Postagalamb, modell, léggömb Parádés programok a pályaavatókon Egy régi farmosi sportoló — Terék Attila — egykori sporttársaitól fényképet, oklevelet, zászlót, újságcikket, plakátot, egyéb dokumentumot kér. Ezekből rendeznek ugyanis majd kiállítást Farmoson, méghozzá az új öltöző klubtermében ... Minden bizonnyal a későbbi emlékek közé bekerül a mai esemény is, a május 1-S pályaavató. Most adják át a csaknem egymillió forintos költséggel készült játékteret, valamint az új öltözőépületet. A termelőszövetkezet, a tanács 400—400 ezer forinttal segített, s ehhez társult a spórtbarátok jelentős társadalmi munkája. Cross Abonyban,cross Vácott Reggel 9-től 1 óráig kispályás focitorna mozgósítja a helyeket, majd 14.30-kor a jelenlegi, s az egykori farmosi labdarúgókat láthatja a közönség. A nagykátai járási bajnokságban játszó farmosi gárda a helyi öregfiúk együttessel találkozik. A kispályás focisták 15.40-kor döntik el az elsőséget, majd a nagykátai repülőmodellezők bemutatója tarkítja a programot. A megnyitó ünnepség 16.30- kor lesz, kigyúá az olimpiai láng, s az ünnepi beszédet Bagyinszky Károly tanácselnök tartja. Ezt követően ezer postagalamb repül a magasba, s valamennyi gyermeknézőt léggömbbel aiándék óznak meg... öt órakor kezdődik a Nagy- káta—Monor—Cegléd járások közötti válogatott labdarúgómérkőzés, melynek tétje a megyei döntőbe jutás. Dabason is pályaavatő lesz, a dunaújvárosi NB l-es labdarúgók „közreműködésével”. A Fehér Akác Tsz brigádjai — társadalmi munkával — készítették az új játékteret, a régi mellé. Nemzeti bajnokságban játszó csapat vendégeskedik Tá- piószecsőn is, éspedig az NB II Középcsoportjának éllovasa, a Csepel. Tavalyelőtt, amikor az MNK-ban e’vmás ellen játszottak, akkor szövődött a barátság a két klub között. ★ A pályaavatók, s a bajnok: találkozók mellett jó néhány jelentős esemény színesíti az ünnepi műsort. A kosárlabdázók a május 1. vándordíjért vetélkednek. Monorom a József Attila Gimnázium, valamint a Kossuth Általános iskola ad otthont 9.15- től a serdülő, ifjúsági és felnőtt férfi-női együtteseknek. A röpösök két helyszínen vetélkednek 8.30-tól a megyei elsőségért; a lányok Szentendrén a Móricz Zsigmond Gimnáziumban, a fiúk Ráckevén az Ady Endre Gimnáziumban. Május 3-án Cegléden, 14 órakor kezdődik a nemzetközi ifjúsági birkózóviadal, amelyen elindul Pest megye válogatottja is. Ugyanezen a napon Szolnokon a Damjanich uszodában, a Pest megyei szövetség megbízásából, az Abonyi Tsz SK rendezi a csapatbajnokság második fordulóját, s a májusi ünnepi versenyt. A 17 számból álló viadal 10 órakor kezdődik. R. L. Az Érd nehéz erőpróbái Divatba jött a cross! A különleges sportág eseményeiből minden hétre jut egy viadal. Legutóbb Lacházán bőgtek fel a motorok, az országos bajnokság második fordulójában. A 250 kcm-es kategóriában a kaposvári Németh Kornél volt a leggyorsabb, akis- kuníacházi Czuni előtt. Az 500-asoknál hazai győztest avattak, CZ motorján Borka volt a legjobb. A bemutató autócross-vetélkedő második helyén a múltkori tahitótfa- lui viadal győztese, Soltész (Szentendrei Petőfi) végzett. A soroksári Vörös Október SE pályaavatója május 2-án, pénteken 14 órakor kezdődik 1 X-. AUPiliscséven. Érdekesség, hogy a nyitányt csapatversennyel kapcsolták össze, és a 250, valamint az 500 kcm-es kategória mellett a 125 köbcentisek meghívásos vetélkedőjét is lebonyolítják. Vácott is crossviadalra készülnek, itt május 10—11-én rendezik meg a Minicross Kupa második fordulóját. Az eseményre a Naszály lejtőin kerül sor (képünkön a tavalyi váci crossparádé egyik látványos jelenete). Abonyban szintén a cross gazdagítja a május elsejei sportprogramot, amelynek műsorában kispályás labdarúgás és kézilabda is szerepel majd. Cegléden kezdett A prievidzai birkózó Euró- pa-bajnokságon Sipos Árpád az 57 kg-os súlycsoportban az ötödik helyen végzett. A magyar kötöttfogásban ez nem számít különösen nagy eredménynek — ám egy 19 esztendős ifjútól, aki néhány hete még odahaza is ismeretlen volt, s csupán * második tartalékként került be végül a felszabadulási viadal magyar csapatába! __ Még ennél is többet mond azonban az, hogy birkózására felfigyelt a kontinens — irta a Népsvort. S hogy először hol figyeltek fel rá? Cegléden. — Már 6 évesen ott voltam a szőnyegen, s hivatalosan kilencévesen rajtoltam versenyen a Ceglédi Vasutas színeiben. Kenéz Béla, Bállá István. Fábián Pál foglalkozott velem. Az első aranyat szabadfogásban szereztem az 1975-ös úttörő-olimpián. Aranytermése azóta szépen gazdagodott a Bp. Honvéd színeiben szereplő ifjúnak, aki most is gyakran lejár Ceglédre, felkeresi régi klubját. — De nem is kell hazamennem, hogy Pest megyeiekkel találkozzak. Sokan va- . gyünk a piros-fehéreknél, így a berccli Kecskeméti István, akivel együtt kezdtem a Vasutasban, Kovács Béla, Gombár Dezső, az unokaöcsém, s hogy teljes legyen a családi kép, bátyám, Sipos Győző is itt van. Bizonyára ők is sokat faggatták legutóbbi sikereiről. Az Európa- bajnokságon például a világbajnoki bronzérmes nyugatnémet Pas- sarelli, valamint a belga Mewis tartozott legyözöltjei sorába. A körbeverések fura végkövetkezménye, hogy a két sportoló megelőzte őt. Nem fél a nagy nevektől, bizonyára ez is sikerének egyik titka. Május 10-től ő is hivatalos a válogatott ausztriai edzőtáborozására, s a törökországi Izmirben augusztus 25 —30. között sorra kerülő junior Európa-bajnokság is várja. Sőt még az olimpiai kiküldetésre sem esélytelen a Hegedűs Csaba szövetségi kapitány bizalmát élvező fiatalember. Az ötkarikás versenyeken már eddig is jó néhány olyan sportoló szerepelt, szerzett dicsőséget hazánknak, aki pályafutását Pest megyében kezdte. — Reitter — A kézilabdázók mérkőzéseit pénteken és szombaton tartják. A fér- íi NB I B-ben a Cegléd már tegnap lejátszotta mérkőzését. A többi csapatunk programja. PÉNTEK NB I B. Férfiak. Dunákeszi—Dunaújvárosi Építők (17). nb II. Férfiak. Iklad—KÉV Met- rő (10.30). Megyei bajnokság. Nők. Váci Forte—Dunavarsány (10). SZOMBAT NB I B. Férfiak. Szilasmenti SK Csömör—Salgótarján (17). NB II. Nők. Jánoshalma—Váci PENOMAH (11). Jászberényi Lehel SC—Csepel Autó (10.30). Megyei bajnokság. Nők. Gödi TK —Budakalász (9.30). Ceglédi VSE— Dány (10). Tóalmás—Budaörs (15), Dunakeszi—Hernád (10). Férfiak. Nagymaros—Verőcemaros (10). Abony—Dunai Kőolaj (11.30), Tököl—Váci Fonó (10), Budakalász—Váci Híradás (18). Csepel Autó—GEAC (10). Solymár— Ráckeve (17), Hernád—Gödöllői SC (10). ★ A megyei labdarúgó-bajnokságban kettős forduló következik. Különösen nehéz feladat előtt áll a harmadik helyezett Érd, amely május 1-én a listavezető Kartal- hoz utazik, május 3-án pedig az élmezőnyben tanyázó ráckevei együttest fogadja. CSÜTÖRTÖK Az ifjúsági előmérkőzések 10, a fetaőtt-találkozók 17.30-kor kezdődnek, az elölállőlt otthonában. Budaörs—Pilis (Silye, Temesvári, Hummel). Göd—EGSZÖV (Szarka, Bailla, dr. Varga). Gödöllő—Döm- söd (Kalmár. Lázár. Győr). Dunai Kőolaj—Szokolya .(Nagy J„ B. Tóth. Tóth T.), Kereoestarcsa— Vácszentlászló (Cinkotán. Hűvé, Hídvégi. Oldal). Kartal—Érd (Soós. Szabó K.. Horváth G.). Ráckevei Aranykalász—Iklad (Csönge, Szpi- szár. Balogh). Sülysáp—Perbál (Szabó J„ Horváth J„ Halász), Ceglédi VSE—Szentendrei Petőfi (Boros. Márk, Berkesi). Búcsúmeccs Dr. Basa Antal galgahévízi kézilabdázó szombati búcsúmeccsére invitált levelében. ..Múlik az idő. egyre kevesebb a lehetőségem az edzésekre. a mérkőzésekre, s így húszéves pályafutás elteltével búcsúznom kell. Május 3-án 15 órakor GalgaJié vízen egy olyan játékosokból álló Pest megyei válogatottat fogadunk, melynek sportolóival sok emlékezetes csatát vívtunk, s az évek során szoros barátság szövődött velük. A déli órákban a falu közepén levő tsz-központban találkozunk. maid az ebéd után 15 órakor kezdődik a mérkőzés az épülettől mintegy 5C0 méterre levő pályán. A tervezett me- r:veválogatottban az NB-t is megjárt, illetve most is ott játszó kézilabdázók kannak helyet. Szabó Miklós (Fót), Czlpó, Jeszenszky, Varsányi, Sima, Urbán. Hoffmann (FTC) — íme. néhány szereplő. Nemcsak 'Basa búcsúzik szombaton, hanem a hévíziek kapusa is. 15 éves szereplés után. Csehszlovákia-Magyarország 1-0 Futball helyett sárga lapok SZOMBAT Az ifjúsági előmérkőzések 16. felnőtt-találkozók 17.30-kor kezdődnek. Pilis—Göd (Kiss E.. Tóth T.), Szentendre—Budaörs (Kapitány. Hűvé. Soós). Perbál—Ceglédi VSE (Bokor, Érseki. Csönge), Iklad—Sülysáp (Kedves, Faragó, Sándor), Érd—Aranykalász (Temesvári. Horváth J.. Szabó I.) Vácszentlászló—Kartal (Szendirő, Paloi'ái, Hummel). Szokolya—Ke- repestarcsa (Angyal. Váradi, dr. Varga). Dömsöd—Dunai Kőolaj (Toldi. Szpiszár. Szarka), EGSZÖV —Gödöllő (Orosházi, Gergely, Ho. moki). Megyei kézilabda-bajnokság A Verőcemaros gélrekordja A megyei kézilabda-bajnokság tavaszi, negyedik fordulójában a verőcemarosi férfiak dobták a legtöbb gólt: egy híján negyvennel terhelték meg az abonyiak hálóját. A nőknél a legnagyobb különbségű győzelmet a Váci Forte aratta a Gödi TK-val szemben. ■ Férfiak GEAC—Hernád 25-19 (13-8). Ld.: Veres (12), ill. Kiszel (5). Váci Híradás—Csepel Autó 21-16 (9-7). Ld.: Kiss (5), ill. Varga Zs. (5). Váci Fonó—Budakalász 17-16 (10-8). Ld.: Pápa és Kovacsics (4—4). ill. Valentin (6). Dunai Kőolaj—Tököl 14-12 (9-7). Ld.: Koller (G), ill. Beszkid és Aglcs (4—4). Verőcemaros—Abony 39-12 (16-4). Ld.: Czipó (11), ill. Nagy T. (4). Nagymaros—Ráckeve 21-13 (10-5). Ld.: Kardos (7), 111. Kovács (7). Solymár—Gödöllő 27-13 (12-6). Ld.: Behovits és Král (8 —8), ill. Sasvári és Szüfka (4— 4). Nők Budaörs—Dunakeszi 22-14 (11-7). Ld.: Kővári (6), ill. Farkas, Ná. dal és Csomósné (4—4). Dány— Tóalmás 13-12 (9-5). Ld.: Sebestyén (5). ill. Szabóné (3). Érd— Cegléd 16-10 (8-4). Ld.: Késztloir (2), ill. Törőcsikné (7). Váci Forte—Gödi TK 32-11 (13-6). Ld.: Sulyánszki (5), ill. Mészáros (7). Dunavarsány—Hernád 22-15 (12-8). Ld.: Burghardtné (13). ill. Balázs M. (9). Egy nyolcas Megyei totópályázatunk 25. hetére 802 darab szelvény érkezett. A maximumot jelentő nyolcas telitalálatot egy pályázónak sikerült elérnie, így egyedül ő kapja a 100 darab totószelvényt, amit postán küldünk el részére. A nyertes: Bulejsza János (Vác, Burgundia u. 2.). CSEHSZLOVÁKIA— MAGYARORSZAG 1-0 (0-0) Kassa, 35 ezer néző. V: Kacprzak (lengyel). Csehszlovákia: Sémán — Fiala (Barmos). Jurkemik (Vojácek). Ontlrus, Gőgh — Kozák, Pannika. Radimec — Janecka. Nehoda. Masny (Vizek). Magyarország: Katzirz — Paróczai, Bálint. Garaba. Tóth J. — Pál. Nyilasi (Kovács I.). Zombori — Fazekas. Törőcsik. Váradi. G: Nehoda. Jó: GSgh. Panen- ka. Radimcc. ül. Bálint, Tóth J. Akik a szumót vagy a cselgáncsot kedvelik, valószínűleg kitűnően szórakoztak a labdarúgó-mérkőzéshez csak nehezen hasonlítható összecsapáson. A kilencven perc nagy részében ugyanis csupán vagdalkozás folyt, labdával és labda nélkül egyaránt. Már az első negyedóra is csalódást keltett, ám később kiderült: ez volt a találkozó legjobb időszaka. A hetedik percben Panenka bal oldali beívelése okozott zűrt a magyar védelemben, még szerencse, hogy ha más nem is — a kapufa mentett. Három perccel később a magyarok előtt adódott helyzet, ám egy ígéretes Váradi—Zombori—Tóth J. akció végén Pál a 16-oson belül valószerűtlenül rosszul találta el a labdát. Ezt követően Nyilasinak akadt egy fejese (Sémán védett), majd Nehoda (aligha önszántából) tizen- egyesgyanúsan bukott, de Kacprzak bíró — akinek nevét könnyebb kimondani, mint ítéleteit megfejteni — nem látott szabálytalanságot. A második félidőben színesebb lett a játék, Igaz, csupán a sárga lapok miatt. Paróczai már az első játékrészben kapott egyet, a szünet után Garaba, Kozák, Ond- rus, Zombori és Nehoda folytatta a sort. Kacprzak játékvezető végérvényesen főszereplővé lépett elő, és különleges produkciójára a 72. percben feltette a koronát: Radimec beívelését követően a rutinos Nehoda rögtönzött kézitusában verekedte át magát • Garabán, s miután a bíró nem fújt, a csehszlovák csatárnak a góllövéssel már nem volt gondja, 1-0. Még egyenlíthetett volna a magyar csapat, de Zombori nagy lövését Sémán irigylésre méltó mozdulattal hárította. S hogy mit lehet mondani a találkozóról? A mérkőzés lezárult, felejtse el... H. I. Mesterlövészek A megyei labdarúgó-bajnokság 26. fordulója nem hozott jelentős változást a góllövő lis- tá élmezőnyében. 25 gólos: Gajdos (Pilis). 16: Kapa (Érd). 15: Pauli (Érd), Ligeti (Aranykalász). 14: Pákái (D. Kőolaj), Földes (Aranykalász). 13: Szurgent (Dömsöd), Balázs, Horváth), (ÉGSZÖV). 12: Gerhát (Kartal), Tóth K. (Perbál). 10: Varga (Ceglédi VSE), Králik (D. Kőolaj), Szabadi A. (Gödöllő), Száraz Z. (Kartal). Drahos (Aranykalász). 9: Siklósi (Budaörs), Árky (Dömsöd), Mészáros (Göd), Kovács (Aranykalász), . Motolai (Sülysáp). 8: Tóbisz (Dömsöd), Vaskor, Király (ÉGSZÖV), Száraz Á. (Kartal), Gyenes (Szentendrei Petőfi), Kovács III. (Perbál). Labdarúgás — járási szinten RÁCKEVE Dunaharaszti MTK—Szigetszent- mlklósi TK 0-2, Lenin Tsz SE H —Tököl 3-1, Lenin Tsz SE I—Kis- kunlacháza 5-0. Dunavarsányi Petőfi I—Délegyháza 7-0, Makád— Halásztelek 0-6, Dunavarsány— Szigetbecse 1-1, Dunavarsányi Petőfi II—Apa) 6-3, Szigethalom— Aporka 6-1. Az élcsoport: 1. Dunavarsányi Petőfi I 44, 2. Lenin Tsz SE I 43. 3. Szigetszentmiklósi TK 42 ponttal. MONOR—CEGLÉD Abony—Üllő 1-1. Péteri—Gyömrő 1- 0 (!), Nagykőrös—Karatebétlen 2- 1, Dánszentmiklós—Mende 5-1, Albertirsa—Gomba 8-1. Nyáregyháza—Ceglédbercel 0-1. A Törtei— Vecsés és a Maglód—Monor találkozó elmaradt, mert a játékvezető nem ielent meg. Az élcsoport: 1. Vecsés 35. 2. Albertirsa 31. 3. Üllő 31 (egy mérkőzéssel k íresebbet látszott), 4. Nagykőrös 30. 5. Gyömrő 29 ponttal. A következő fordulóból kiemelkedik a szombati Gyömrő—Albertirsa rangadó. BUDA Üröm—Biatorbágy 1-5. Piliscsaba —Diósd 0-1. Pilisvörösvár—Tárnok 0-0. Pilisszentiván—Páty 3-0. Zsámbék—Törökbálint 0-1. Budakeszi— Sóskút 1-0, Nagykovácsi—D. Kőola) H. 3-0. Az élmezőny: 1. Törökbálint 39. 2. Pilisvörösvár 31, J. Sóskút 29 ponttal. Sakkfordulók A megyei II. osztály ötödik fordulójának eredményei: Maglód— Dunakeszi II. 7,5-4,5; Törökbálint —Ráckeve 9-3: Aszód II.—Malinovszkij SE 5-7: Dabas II.—Hévíz- györk 2-10; Galgamácsa—Ráckeve 4-8 (az első fordulóból elmaradt mérkőzés); Malinovszkij SE—Da- bas II. 10-2 (a negyedik fordulóból elmaradt találkozó). A Galgamácsa—Ócsa *és a Mechanika- Túra összecsapásra később kerül sor. Az flesöpört: 1. Hévízgyörk és Malinovszkij SE 39.5—39.5 pont, 3. Maglód 32.5 ponttal. A bajnokság hatodik fordulóját május 2-án, 9.30 órai kezdettel rendezik. A párosítás: Pilis—Gal- gaimácBa, ócsa—Maglód. Dunakeszi II.—Dabas II.. Malinovszkij SE— Törökbálint. Hévízgyörk—Aszód II. A Ráckeve—Mechanika találkozót május 11-re halasztották. APRÓHIRDETÉSEK ÁLLÁS A Dunamentj Regionális Vízmű- és Vízgazdálkodási Vállalat árszakértői munkakör betöltésére pályázatot hirdet. A munkakör betöltésé- hez_ okleveles árszakértői végzettség, vagy pénzügyi- és számviteli főiskola szükséges. Bérezés: a kollektív szerződés szerint. Jelentkezés helye: Dunamenti Regionális Vízmű- és Vízgazdálkodási Vállalat személyzeti osztály Vác, Híradó út 3. 2600. Telefon: n— 622. ADÁSVÉTEL Albertirsa belterületén, jó közlekedéssel eladó 200 n.-öl kerttel szoba, konyha, kamrás ház. „Sürgős, előnyös PmH 101 129” jeligére a kiadóba. Eladó Gödöllőn, Isa- szegi út 3. alatti lakás, két szoba összkomfort, kert, melléképületek, földszinten, déli fekvésű magántulajdon. Érdeklődni lehet: bármikor. _________ Eladó! 2 szoba összkomfortos ház, központi fűtéssel, 320 n.- öl. Dabasi Csárda mögötti utca. Dabas II., Sa^al Imre út 5. ZL Wartburg Lirn. vajszínű, 3 éves eladó. T.: 265—641 este 7-től.___________________. Pilisen a vasútállomáshoz közel (5 percnyire) szoba, konyha, 555 n.-öl, déli fekvésű, kertészkedésre a’kal- mas, telekkel eladó. Érdeklődni: Pilis, Bocskai u. 3. 3 szobás, komfortos családi lakóház hagyatéki ingóságokkal, ács szerszámokkal, azonnali beköltözéssel eladó. Nagykőrös V. kér. Teleki u. 6. Érdeklődni lehet : 1980. május 2-án 10 órától 16 óráig a helyszínen. Cegléd. Alkotmány utca 58. szám alatt 249 négyszögöl házhely eladó. Érdeklődni lehet: Cegléd, Bezerédi utca 31. szám alatt. Eladó UC-s Lada 1200as. Cegléd, Köztársaság u. 12. V. 1. 1500-as Lada, 3 éves eladó. Érdeklődni: Újszilvás, pedagógus lakás, Mizsei. Pénteken (24-én) eltűnt airedaile terrier, 1,5 éves kan kutyám. A kutya frissen trim- melt (nyírott), 60 cm magas fekete-barna állat. Vasárnap reggel a besn.yői cukrászda környékén látták. A megtalálót magas jutalomban részesítem. Dr. Vörös Gábor. Gö- HV Méhészeti lakótelep 6. 2100. Munkahelyi telefon: 6, 36-os mellék. Egész évben nevelnék csirkét, viszonteladónak vagy baromfi kereskedőnek,. megegyezés szerint. Csongrád, Ék-köz 8. Oriáskrizantém, sokféle újdonság. Válaszbélyegért árjegyzéket küld. Tőkés kertészet, Salgótarján.