Pest Megyi Hírlap, 1980. április (24. évfolyam, 77-100. szám)

1980-04-11 / 84. szám

1980. Április n, péntek K/unap 3 Tündöklő gondolni forradalmára Emlékezés József Attilára (Folytatás az 1. oldalról) munkásmozgalomnak. Kom­munistaként élte át a náciz­mus hatalomrajutását, a spa­nyol Guernica tragédiáját, a fasizálódó Magyarország sod­ródását az újabb világháború felé. Az embert iszonyatos pró­báknak vetették alá ezek az évek. A kor kihívásai több nagy tehetséget letérítettek a humanista útról, ö átélte a drámai konfliktusokat, de vá­laszaiban nem engedett sem a hazug útvesztőknek, sem a ha­mis látszatoknak. Félelmetes igazmondó volt; az igazat mondta, nemcsak a valódit. Egyéniség és közösség, sze­mélyes lét és a társadalmi em­ber egymásrautaltságát, egy­mást feltételező, egymásért ki­áltó végleteiben egysegét szó­laltatta meg. És aki felnőtt felelősséggel élte meg azt a kort, annak lá­za igenis felszökhetett az el­viselhetetlen világ sebeitől, az írhatott csüggedt, kétségbeesett verseket is, jogosan érezhette olykor azt is, hogy ... a semmi ágán ül szívem... Hasznos feltárni az életraj­zi tényeket, lehet kutatni be­tegségének kórtörténetét, és vitatkozhatunk akár halálának körülményeiről is. Csak egyet nem lehet: letagadni költésze­tének lényegét, azt, hogy mű­vészileg legyőzte a megval­lott szorongást, a sivárságot, a semmi érzését. A társhoz, szerelmeshez, családhoz, osztályhoz, nem­zethez és emberiséghez tarto­zás minden erejét, gazdagsá­gát mozgósította a kor fenye­getései, a magány ellen. Tud­ta, hogy ... egymás nélkül sötétben vagyunk..., hogy az egyénnek csak közösségben van esélye emberré lenni, em­bernek maradni. Amikor leginkább magáról beszél, akkor is mindannyiunk kifejezője; amikor pedig a munkásokról, a város pere­méről, a szocializmusról, a ha­záról, az emberi létről szól, ak­kor is legmélyebb önmagát vallja meg. Ezért írta jogosan, hogy rá gondol — szántván — a paraszt, hogy őt sejdíti a munkás teste két merev moz­dulat között. Egész költészetén végigvo­nul a szerelem, a felszabadító egymásratalálás és egybeolva­dás vágya. Tudta: kettős te­her és kettős kincs, / hogy sze­retni kell. Az élet kevés bol­dog, beteljesült pillanatot adott számára Talán vala­mennyiünknél jobban átélte, milyen, amikor nagyon fáj, mégis ő fogalmazta meg a legteljesebben a meglett em­ber gyötrelmekkel és szép szenvedélyekkel teli szerelmét. Nincs költő, akinél ennyire személyes életté s költészetté tisztult volna minden, amit megélt s megérzett korából; akinél oly magától értetődően fonódna össze a politikai és a szerelmi vallomás: Ügy kellesz, mint a paraszt­nak a fold, a csendes eső és a tiszta nap... Ügy kellesz, mint a dolgos tömegnek munka, szabadság, kenyér s jószavak. Csak aki milliókkal él és érez együtt, tudja önmaga vá­gyait és szenvedéseit egyszer­re belülről és kívülről is lát­ni, értelmezni. Akinél a ma­gánélet és közélet nem elvá­lasztható, csak az tudja tra­gikus magányát a közös irán­ti hűséggel viselni. Csak az tud Adyhoz, Bartókhoz hason­lóan virrasztani. A munkásosztály költö/e volt és marad Verseiben ezerféleképpen je­lent meg a munka, amely szá­mára egyszerre volt a kizsák­mányolás színtere és az em­beri gazdagság forrása. Tud­ta, hogy korában a munka milliók számára elnyomoro- dást jelent, de azt is hirdet­te, hogy csak a munka, maga az emberi alkotás hozhat föl­szabadulást. Tudta, hogy a szabadság rend nélkül embertelen anar­chia, a rend szabadság nélkül pedig lélektelen erőszak. Forradalmár volt. Nemcsak a meglevőt mutatta fel, és nemcsak ígérte azt, ami majd eljön, hanem a múlt, a jelen és a jövő között a tudatos emberi cselekvéssel teremt történelmi folytonosságot. Át­éli a veszedelmet, megérti az aggodalmakat, de ezekre vi­lágtörténelmi igazságának bir­tokában ad választ. A törvénykereső ész, a tün­döklő gondolat forradalmára volt, aki a felülkerekedő em­bertelenségben azt kiáltotta: ... emberek, nem vadak, el­mék vagyunk! József Attila nem szövetsé­get kötött a munkásokkal, egy volt velük. Nyoma sincs köl­tészetében a leereszkedésnek, nem helyettük, — általuk, őértük, velük alkotott. Mert mindenekelőtt költője volt a munkásosztálynak. Az első, aki a munkásosztály éle­tét, a XX. századi város pe­remének világát, az osztály elesettségét — erejét, hamis ábrándjait — igaz álmait, munkáját és gépeit, mozgal­mának és ideológiájának kife­jezéseit a legmagasabbrendű költészet világába vonta. A magyar lírában a nép századokon keresztül — Pető­finél, Adynál is — szükség­képpen és elsősorban a pa­rasztságot jelentette, ő a ma­gyar költészet népiségét tette teljessé és korszerűvé azzal, hogy a művészetben vívta ki a munkásosztály számára azt a jelenlétet, amelyet az a nemzet életében máig betölt. Mégsem munkásköltő, ha­nem a munkásosztály költője. Költészetének egyetemessége a munkásosztályt történelmi hi­vatásából fakadt. Az utca és a föld fiának tudta magát, s költőként azt fejezte ki, amit ma nemzeti egységnek, az internacionaliz. must is magába foglaló szo­cialista hazafiságnak neve­zünk. Korokon átívelő klasszikus A 30-as évek Magyarorszá­gán mindenki másnál teljeseb­ben és hitelesebben 6 fogalmaz­ta meg a nemzet valódi sors- kérdéseit, s adott rájuk máig érvényes költői választ. Az antifasiszta küzdelem, a nem­zeti felszabadulás, magyarság és Európa, nemzeti felelősség- tudat és proletár internacio­nalizmus ügyének marxista szellemű egységében gondol­kodott és alkotott. Kommunista volt, minden sérelme, tévedése ellenére is hű maradt világnézetéhez s a forradalom ügyéhez. Soha nem tévesztette össze a mozgal­mat egy-egy emberrel vagy akár embercsoporttal. Természetesen lehet és kell is kutatni József Attila és a párt viszonyának történetét, de az életmű bizonyítja, hogy ő halála percéig kommunista forradalmár volt. Költői nyel­vünkbe — anyanyelvűnkbe — foglalta az egész szocializ­must, annak csaknem minden árnyalatával. Ezt megmutatni a világnak nemcsak nemzeti büszkeség, hanem a világirodalom gaz­dagítása is. Művét korhoz kötöttsége emeli korokon átívelő klasz- szikus értékké, hazához kö­töttsége teszi mélyen interna­cionalistává. Érdemes ezen mindazoknak elgondolkodniok, akik féltik a költészetet a társadalmi tuda­tosságtól, akik a művészetet érzik veszélyben, ha azt a valóság birtokbavétele során a munkásmozgalom, annak t :- dománycs világnézete ihleti. A szabadság rendje ma egy­re inkább nemcsak külső, ha­nem belső rendet is jelent: a közösség és a személyiség, az életmód és a fegyelem, az em­beri minőség és a kultúra, a gondolatok és az érzelmek rendjét egyaránt. Az elmúlt 35 év küzdelmei során ebből az eszményből mind több vált és válik való­ságunkká. De ma is nap nap után meg kell küzdeni érte ellenségeinkkel, az új ordas eszmékkel. Nézzünk szembe önmagunk­kal: vajon költészetének min­den igazsága áthatja-e tette­inket? Ismerjük-e úgy őt és önmagunkat, ahogy ö ismerte korát és önmagát? S vajon mennyire öltött testet a gya­korlatban a marxista gondo­lat, hogy az egyes ember gaz­dagsága a másikból, a közös­ségből táplálkozik? S meny­nyit kell még tennünk azért, hogy mindenki megértse: hiá­ba fürösztöd önmagadban, / csak másban moshatod meg arcodat? Milyen feladataink vannak a szabadság és rend harmó­niájának megteremtésében? Hogyan kell küzdenünk a tár­sadalmilag tudatosabb és tar­talmasabb demokráciáért? Nem könnyed válaszokkal, hanem felelős töprengéssel tartozunk önmagunknak. S el­sősorban ezzel vagyunk hűek a költőhöz is. Nem tanárai, tanítványai akarunk lenni S mi lenne, ha ma élne? — teszik föl a történelmietlen kérdést. Kapna-e levegőt? Igen, de bizonyára elégedet­len volna. Ahogy látjuk mi is, látná ő is azt a vajúdást, ahogy a szabadság a rendet —' s a rend a szabadságot — világra hozza. ,5 Talán .elégedetlen lenne a dolgozó nép gyülekezetével, mert még nem eléggé oko­sak, de osztozna törekvéseik­ben, hogy azzá legyenek, hogy felnőjenek mindenütt történel­mi feladatokhoz. Hiszen nyug­talansága, a munkásmozgalom hibáit is bíráló szava saját ko­rában is cselekvő forradalmi- ságából fakadt. De mindig volt és van meg­valósítható és a jövőre, a kö­zösségre mondott igen. Nem terhek és nehézségek nélküli világ kell nekünk, hanem az ezekkel való okos küzdés lehe­tősége, a valóságismereten alapuló remény. Nem azon fordul meg az ember igazi embersége, hogy felhőtlen derűt hazudjon a vi­lágnak, hanem hogy kiküzdje az értelmesebb, a szebb, a de­rűsebb életet. Ami tegnap még alig elérhető, ködös, messzi jö­vőnek látszott, az ma megha- ladnivaló múlttá változik. Fontos frissen tartani azt a gondolatát is, amelyet munká­soknak szóló szabadelőadásá­ban fogalmazott meg: nem szükséges, hogy én írjak ver­set, de úgy látszik, szükséges, hogy vers írassák, különben meggörbülne a világ gyémánt­tengelye. A szocialista építés tapasztalatai is azt bizonyítják, hogy a művészet semmi mással nem pótolható forrása önisme­retünknek, fejlődésünknek, hogy a kulturális forradalom kibontakozása elválaszthatat­lan nagy céljaink elérésétől. Klasszikus értelemben örök ez az életmű. De körülmé­nyeink közt közvetlenül idő­szerű a teljessége. Nem enged­jük feldarabolni örökségét. Életében, halála után is annyit és annyiszor oktatták s oktat­ják emberségből, magyarság­ból, költészetből és marxizmus­ból, hogy itt az ideje már ki­mondanunk: nem vizsgáztató tanárai, hanem tanítványai akarunk lenni annak a költő­nek, aki ma már valóban egész népét tanítja, s nem középis­kolás fokon. ★ A díszünnepség második ré­szében Mart énvelem a hűség van jelen... címmel ünneoi műsor következett. József At­tila alkotásait és a róla írt műveket neves előadóművé­szek tolmácsolták. Bevált kezdeményezés a Csepel Autógyárban Dr. Márkája Imre igazságiigymJniszter Pest megyében A bűnözés egyik kulcskér­dése: milyen arányban stabi­lizálódik a társadalomban egy konokul törvénysértő réteg. A közvélemény egy része a sza­bad élet csábításai és a bű­nözés akadémiájaként aposzt­rofált börtönök emlegetésével hajlamos bizonyos ördögi kör­ről beszélni. Ez az álláspont azonban túlságosan egyoldalú, hiszen a büntetőpolitika egyik alapvető feladata az ördögi kör — lehetőségekhez mért — széttörése, a visszaeső bűnö­zés visszaszorítása. A nehéz emberek társadalomba való integrálódását pedig immár több jogintézmény — rendőri felügyelet, pártfogó felügye­let, társadalmi utógondozás — kívánja több-kevesebb siker­rel biztosítani. Két év tapasztalaim Voltaképpen e rehabilitáció egyik viszonylag új kezdemé­nyezése a szigetszentmiklósi kísérlet. A vállalkozás lénye­ge: a Csepel Autógyár 1978 óta intézményesen kívánja elősegíteni a börtönből sza­badult személyek beilleszke­dését a szabad életbe. A nagyüzem, az Igazságügyi Mi­nisztériummal kötött megálla­podás alapján, képességüknek megfelelő munkahelyen alkal­mazza a többszörös elítélteté- sük miatt pártfogó felügyelet alá helyezett személyeket, emellett támogatja továbbta­nulásukat, és az igénylőknek munkásszállást biztosít. A kétéves egyezmény ta­pasztalatait tegnap a Tököli Büntetésvégrehajtási Intézet­ben dr, Markója Imre igaz­ságügyminiszter, Balogh Lász­ló, a Pest megyei pártbizott­ság titkára és dr. Novák Bé­la, a Csepel Autógyár vezér- igazgatója, valamint munka­társaik értékelték. . Dr. Zalka Miklós, a megyei bíróság elnöke részletes be­számolójában elmondta, hogy az autógyár elsősorban a többszörösen büntetett elő­életű, családi háttérrel nem rendelkező, gyökértelen em­berek patronálását vállalta. Általában 50—60 egykori el­ítélt dolgozik az üzemben, közülük többen feltételesen szabadultak a szigorított őri­zetből. Az utóbbiak többsége éppen ezért különösen fegyel­mezett, hiszen a börtönbírók által előírt kötelező magatar­tási szabályok megsértése a börtönbe való visszarendelés­sel járhat. Megfelelő körülmények Az utógondozás során gon­dot okoz, hogy a pártfogó fel­ügyeletesek (pf-esek) nagy ré­sze korábban alkoholista volt. A régi életmód folytatásának megelőzéséért jelentős részü­ket (40 százalékukat) a párt­fogó eltiltja az italboltok lá­togatásától. Érdekes jelenség, hogy a pf-esek többsége a kétágyas szobákból álló mun­kásszállót csak átmeneti szük­ségmegoldásnak tekinti, s igyekeznek mielőbb albérlet­hez jutni, ami a környéken nem túlságosan nehéz. Az 500 —1000 forint körüli albérleti díj az átlagos 4—6 ezer fo­rintos keresetek mellett nem jelent elviselhetetlen anyagi megterhelést. Dr. Zalka Miklós kiemelte, hogy az utógondozás egyik fontos eleme a rendszeres or­vosi felügyelet. A szabadultak között ugyanis több leromlott szervezetű, illetve pszichopata személy található, akiknék egészségügyi ellenőrzése és gondozása indokolt. A beszá­moló megállapította, hogy a pf-esek keresete a gyárban megfelelő, néhányuk teljesít­ménye és fizetése átlagon fe­lüli. A lehetőségeket jellem­zi, hogy az egyik 1977 de­cemberében szabadult pártfo­golt időközben gépkocsit vá­sárolt. Üzemcsarnok épül Korábban gyakran gondot okozott, hogy az elítéltek több ezer forintos rabkeresményü­ket néhány nap alatt elköl­tik. Újabban a börtönbírák e pénz 2—3 ezer forint feletti részét éppen ezért letiltják, s ez az összeg csak a pártfogó engedélyével költhető el. A megyei bíróság elnöké­nek előadása után dr. Markó­ja Imre és dr. Novák Béla értékelte az autógyári rehabi­litáció társadalmi jelentősé­gét. A program végén a résztvevők a tököli börtön te­rületén megtekintették a Cse­pel Autógyár 30 milliós be­ruházással épülő új üzemcsar­nokát. - , Felmentések — kinevezések A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa Papp Árpád, vezérőrnagyot, a munkásőrség országos parancsnokát — ér­demei elismerése mellett — tisztsége alól felmentette és nyugállományba helyezte. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa Borbély Sándort ve­zérőrnaggyá, a Miniszterta­nács pedig a munkásőrség or­szágos parancsnokává nevezte ki. Csütörtökön a munkásőrség országos parancsnokságán Né­meth Károly, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára a Központi Bizottság nevében köszönte meg Papp Árpádnak a munkásmozgalomban és a munkásőrségben végzett több évtizedes eredményes munká­ját, és átnyújtotta a Népköz- társaság Elnöki Tanácsa által adományozott Vörös Zászló Érdemrendet. Ezután beiktatták új tiszté­be Borbély Sándort, a mun­kásőrség országos parancsno­kát. Az ünnepségen részt vett Méhes Lajos, az MSZMP Poli­tikai Bizottságának tagja, a Budapesti Pártbizottság első titkára, Borbándi János mi­niszterelnök-helyettes, ott vol­tak a megyei pártbizottságok első titkárai, valamint a mun­kásőrség budapesti és megyei parancsnokai. ★ A kormány Várkonyi Pétert, a Minisztertanács Tájékoztatá­si Hivatalának elnökét e tiszt­ségéből, az Elnöki Tanács ál­lamtitkári funkciójából — ér­demei elismerése mellett, a Népszabadság főszerkesztőjé­vé történt kinevezése miatt — felmentette. Egyidejűleg Baj­nok Zsoltot, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatala elnö­kévé, az Elnöki Tanács pedig államtitkárrá nevezte ki. B. E. Etetik a permetezőt Az Örkényi Béke Mgtsz-ben háromszázharminc hektáron termesztenek lucernát. A napokban befejezik a növény vegyszeres gyomirtását. „Tankol” az egyik permetezőgép. A buchenwaldi eskü JTsküszünk, hogy harcunkat mindaddig folytatjuk, ameddig az utolsó bűnös is a népek ítélőszéke elé kerül... Gyökerestül kiirtani a fasizmust — ez a mi jelszavunk! A béke és a szabadság új világának felépí­tése — ez a mi jelszavunk! Az idézet a buchenwaldi esküből való, abból az ünnepé­lyes fogadalomból, amelyet a náci haláltábor életben maradt foglyai tettek szabaddá vá­lásuk után. Buchenwald csak egy volt a hitleri Né­metország koncentrációs táborai közül. Nem is a legnagyobb — gondoljunk csupán Auschwitzra. Nem is a legelső, hiszen Dachauba például már 1933-ban deportálták a német munkásmozgalom résztvevőit. Csak egy volt abból a háromszázból, ahová a má­sodik világháború végéig 18 millió embert hurcoltak 32 országból — köztük majd 500 ezer magyart. Ahol meggyilkoltak 56 ezer mártírt, megölték Ernst Thälmannt, a német proletariátus vezetőjét. Csak egy, ahol az em­bertelenség, a gonoszság tombolt. Ahol éhez- tetéssel, gázkamrákkal, golyóval, kényszer- munkával, akasztással, orvosi kísérletezgetés-, sei gyilkoltak le 11 millió ártatlan áldozatot. Ahol éveken keresztül füstölt a krematóriu­mok kéménye. De Buchenwald felszabadulása mégis kü­lönbözik a többi táborétól: foglyai maguk indultak rohamra őreik ellen. 1945. április 11-én a láger illegális ellenállási bizottságá­nak vezetői megadták a jelet a felkelésre, s mire az amerikai hadsereg csapatai elértek hozzájuk, már megrohamozták az SS-őrség lőtornyait, áttörték a drótkerítéseket. Hősies­ségükre, szenvedésükre, s minden sorstársuk­ra emlékezünk a mai évfordulón: április 11-ét, az Ellenállók Szövetségének kezdemé­nyezésére a náci koncentrációs táborok fel­szabadításának nemzetközi napjává nyilvání­tották. Mert az emlékezésre szükség van — na­gyobb, mint valaha. Halványodnak a világ­égés rémségei; egyre kevesebbet tudnak á múltról a fiatalabb generációk. Világméretű tiltakozás tudta csak megakadályozni, hogy az NSZK-ban elfogadják a háborús bűnök elévüléséről szóló törvényt. Pedig nem sza­bad feledni: a fasizmus tanulsága a mának, s a holnapnak is szól. Ahogy a buchenwaldi áldozatok emlékművének avatásakor, a haj­dani eskü felelevenítéseként hirdették: ......fogadjuk, hívek maradunk az antifasisz­ta harc hagyományaihoz; fogadjuk, ugyan­azzal a hősiességgel, amellyel bajtársaink küzdöttek, harcolunk mindazok ellen, akik egy harmadik világháborút készítenek elő; fogadjuk, hogy együtt minden békeszerető emberrel, minden erőnkkel azon leszünk, hogy a világot megszabadítsuk az atomhá­ború nyomasztó veszedelmétől...” |y ia is, mi is hozzá kell hogy tegyük: es- iu küszünk! K ■

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom