Pest Megyi Hírlap, 1980. április (24. évfolyam, 77-100. szám)

1980-04-04 / 80. szám

1980. Április 4., péntek

A MINDENNAPOKHOZ ADTAK ÖNMAGUKBÓL MÉG VALAMIT

Szerdán, a hazánk felszabadulása 35. évfordulójának tiszteletére rendezett megyei központi ünnepségen, a váci művelődési központban nyújtotta át dr. Mondok Pál, a megyei párt-végrehajtóbizottság tagja, a megyei tanács elnöke, a Pest megyei Tanács Alkotói díjait — mint arról tegnap beszámoltunk. — A megye legmagasabb elismerését az idén hárman kapták meg.

Ipacs László, a Budapest környéki Tüzép vezérigazgatójaként évtizedek óta aktív szervező munkával jelentős áruforgalmi eredményeket ér cl. A családi házak építéséhez szükséges anyagok biztosításával nagy szerepe van megyénk lakásépítésének eredményeiben. Három évtizede tagja Érd tanácsának és munkája nagymértekben segítette a település várossá válását. A díjat a megye érdekében végzett kimagasló társadalmi munkájáért kapta.

Papp József, az MSZMP Vác városi Bizottságának első titkára. Három évtizedes szervező munkája eredménye egyebek közt a váci művelődési központ építése, a város kereskedelmi ellátásának megfelelő kialakítása. Sok más, Pest megyét és Vác városát gazdagító munkából is kivette részét. Tevékenységét több kitüntetéssel honorálták, ezek sorában a m&stani a kiemelkedően hasznos munkáért, a társadalmi embernek szól.

Pándi Kiss János, a megyebeli Pánd szülötte, akinek szobrait Budapesten és az országban mindenütt láthatjuk. Piiisvörösvárott és Vácott is' megtalálhatjuk egy-egy alkotását, melyek az emberről, az emberhez szólnak. Sok alkotását szülőfalujának ajándékozta. Hat évtizedes művészi munkájával érdemelte ki a megye dolgozóinak elismerését és a kitüntetést.

Pándi Kiss János szobrászművész

P

Papp József, a váci pártbizottság első titkára

Életem teljessége a munka

letrajzi regénynek is kitűnő téma lenne C — sugallják a jegyzetlapok. Nagy törté- r nelmi kort tükrözhetne a parasztsiheder- ként párttitkár lett Papp József sorsa. A dánszentmiklósi Micsurin Termelőszövetkezet néhány száz holdas elődjénél, 1948-ban kezdődött ez az életpálya. Termelőszövetkezet akkor, 19 éves párttitkárral. És a közös gazdaság az évtizedek alatt kiállta a próbát, a hajdani téeszpárttitkár pedig mindvégig a pártapparátus munkása maradt. Sohasem csinált egyebet, dolgozott a monori, a régi szobi és a szentendrei járási bizottságon, s a közeli jövőben lesz egy évtizede, hogy az MSZMP Vác városi Bizottságának első titkára.

— Talán hihetetlen, de nekem az ötvenes években volt könnyebb a pártmunka. Fizikailag valóban kimerítőek voltak az éjszakába nyúló taggyűlések, a falujárások, az agitáció; ráadásul kerékpárral, vágy egy rossz motorbiciklivel jártam a községeket. Persze már nincs ilyen, este öt-hat órakor többnyire otthon vagyok. Mégis, most minden sokkal bonyolultabb, már csak nagyon felkészülten lehet az emberek elé állni, mert kizárólag így tudom meghatározni a feladatokat és számon kérni a végrehajtást. Lehet, hogy szigorú vezetőnek tartanak, de én csak így látom biztosítva a rendet, ha mindent megbeszélünk a munkatársaimmal. Én úgy gondolom: miközben irányítjuk és figyelemmel kísérjük a városi pártszervezetek belső életét, illetve javítani igyekszünk saját módszereinken; kiemelt feladatunk a városfejlesztés támogatása, mert enélkül nincs politizálás, ezzel alapvetően összefügg a lakosság hangulata.

S ha valaki tíz év után most először látogatna a városba, az valószínűleg eltévedne és az idegenvezetője alig győzné sorolni: négyezer új lakás épült, bővült-szépült a kórház,

12 és 16 tantermes iskolával gyarapodtak a váciak, a három nagyáruház évi forgalma meghaladja a 400 milliót, a zeneiskola orgonája rangos események rendezésére ad lehetőséget, az utak nagyobbik fele szilárd burkolatú ... és ez o felsorolás esetleges.

— Hiszek benne, hogy üzemeink és a lakosság áldozatokéra is képes az értelmes célokért. Ezért fontos, hogy minden ötéves tervnek legyen egy olyan létesítménye, amely emléket állít a társadalmi összefogásnak. Korábban iyen volt a Madách Imre Művelődési Központ: 10 milliót kaptunk a megyétől és 60 milliót tett ki az üzemek pénzbeli segítsége és a lakosság önkéntes munkája. Ugyanilyen. most a harminckét' munkahelyes szakorvosi rendelő. Nem volt könnyű. A 62 milliós költségnek több mint félét a város teremtette elő. A legutóbbi kommunista műszakon 527 ember dolgozott társadalmi munkában az építkezésen. Az ösz- szefogás azzal az eredménnyel is jár, hogy a közvéleménynek ígért határidő előtt három hónappal, most április 2-án felavattuk az intézményt.

El sem kezdődött a VI. ötéves terv, de a város vezetői már elhatározták, hogy egy korszerű sportcsarnok építéséhez veszik igénybe a váciak összefogását. Papp József egy kicsit a sajátjának érzi ezeket a létesítményeket, hiszen, nemcsak a politika eszközeivel segítette létrejöttüket. Felelősséget érez működésükért'is. A város legszebb pontjának a Március 15. teret tartja, a legkedvesebbnek mindig azt, ahol valami éppen épül.

— Az életemet teljesen betölti a munkám,

elégedett vagyok a sorsommal. Csak, ha a városra gondolok, akkor vagyok türelmetlen és nyugtalan — önkéntelenül felemeli a hangját, észreveszi és szünetet tart. — Napközben állandó készenlétben és feszültségben élek. Esténként és a pihenőnapokon is egy- egy probléma megoldásán gondolkodom, ösz- szegezem a tapasztalatokat, jegyzeteket készítek

__ Nincs kedvtelésem, ha úgy -tetszik,

ho

bbim, olvasni szeretek Jókait, Mikszáthot és Zolái. Szabad időmben otthon vagyok, nem veftem gépkocsit, sem telket, horgászni se szoktam, jószerével még baráti társaságom sincs. Gondoltam is rá: mit kezdek majd az

időmmel, ha egyszer nyugdíjba megyek Pedig mióta unokám van, jobban számolom az évek múlását.

Kr. Gy.

Ipacs László, a Budapest környéki Tüzép vezérigazgatója

Hiszek abban, amiért dolgozom

A Budapest környéki Tüzép vezérigazgatójáról, Ipacs Lászlóról, Érd város megyei tanácstagjáról leírtam már egyszer: a megye patriótája. Most, idő múltán keresve sem találok jobb jelzőt, s akkori ítéletemben csak megerősít a kitüntetés, de még inkább beszélgetéseink visszatérő gondolata:

— Elengedhetetlennek tartom, hogy az ember patrióta legyen, méghozzá a megye patriótája. Elkötelezettsége legszűkebb hazája iránt követeli meg tőle, hogy a dolgokat ösz- szefüggéseiben lássa. S csakis így, megyei szemüvegen át nézve a tennivalókat, tud igazán alkotó, hasznos részese lenni a kisebb és nagyobb közössége életének.

A kisebb közösség — Érd városa — maga Is külön világ; a nagyobb pedig, Pest megye, sok külön világ furcsa összecsengése. Ebben a megyében — így fogalmaz Ipacs László — itt zakatol az ország.

— Egyszer valaki azt mondta: Magyarországon van tizennyolc megye és Pest megye. Találó volt a gondolata, mert már a tizenkilenc közül egyik sem hasonlít a másikra, ez a mi megyénk a legkülönösebb mind közül.

S nem azért, mert más, hanem hogy helyzeténél, múltjánál, lélekszámánál fogva itt kon- ' centrálódTk mind az az ellentmondás, ami ma jellemzi hazánkat. Ilyen körülmények között cselekedni és jót cselekedni egy közösségért, nagy és és szép feladat.

ötven éve él Érden, akkoriban még a nagyközség tisztességét sem érdemelte ki a település. öt ven év alatt városnyi nép költözött be a településre és majd ennyien hagyták el a legföljebb átmeneti szállásnak tekintett nagy falut. Azon kevesek közül, akik idevalósinak mondhatják magukat, az egyik Ipacs László. A tanácsók megalakulása, 1952 óta tanácstag. Egy lendülettel dolgozott a hajdani nagyközség, a mai város virágzásán. Sok kétkedő között az egyik, aki hittel hisz városa jövőjében.

— Alapvetően optimista természet vagyok. Azt hiszem, nem is lehetnék más, hiszen anélkül, hogy az ember bízna abban, amiért dolgozik, nem is szabad vállalnia a munkát. Optimista voltam akkor is, amikor jóval szerényebb körülmények között kellett építeni Érdet, s nem kisebb a reményem most sem,

amikor még több felelősséget, még nagyobb követelményeket állít elénk a város jövője.

— S mi az, ami hűti lelkesedését?

— Egy dolgot hiányolok, de nagyon: még mindig keveset törődünk a környezetünkkel. Nem csupán érdi, megyei sajátosság ez is, dsnát én itt élek, ezért bánt, ha látom, hogy az emberek egy része elfelejt kinézni a kerítésen és nem veszi észre az elhanyagolt árokpartot, a szemetes utcát. S ahhoz, hogy az effajta gondolkodást 'megváltoztassuk, hosz- szabb idő kell, mint egy város felépítéséhez. Amit tehetünk, az az, hogy saját példánkkal neveljük társainkat. Hiszen, így mondják, amilyen a környezete, olyan az ember.

Ipacs László irodája a főváros nyolcadik kerületének mállott falú Práter utcájában van. Idebenn gordonkahangon üti a falióra az egészeket, a mállott falú házakat is megszépíti az ablak felé kapaszkodó sok virág.

M. A.

á hosszú holnapokhoz szólok

.ánd, Budapest, Itália, majd újra a magyar főváros és újra Pánd. a kéíeze: lakosú alföldi falu. Ha Pándi Kiss János szobrászművész életéről, munkásságáról beszélünk, nem feledkezhetünk meg ezekről a helyekről, sőt, arról sem, hogy a nevek aligha véletlenül sorakoznak éppen a fenti sorrendben egymás után. A dombra húzódó utcájú kis településé, ahol 1905-ben szegény parasztok gyermekeként született, a tanulóévekben, májjá a munka évtizedeiben otthont adó Budapesté és Olaszországé, végül újra Pánd neve, ahol az elmúlt őszön kiállításon mutatta be munkáit — de ahonnan egyébként sem tudott véglegesen soha elszakadni.

A Százados úti művésztelep öreg fái között, ahová már alig hallatszik be a motorzúgás a közeli Kerepesi útról, Pándi Kiss Jánös műtermét keressük. Közben sorra hagyjuk el az épületeket, amelyekben a telep 1909-es megalakulása óta főbbek között Kallós Ede, Medgyessy Ferenc, pór Berta- lan, Sidló Ferenc dolgozott. Itt alkotott 1945- ig Kisfaludi Stróbl Zsigmond is. Egykori műteremlakása előtt kőből faragott őzikék őrzik az időt. Odabent, a hatalmas ablakú műteremben a polcon kisplasztika-változatok. A megformálóval, Pándi Kiss Jánossal együtt nézegetjük a művekét, miközben félévszázados pályájára emlékezik.

— Az Iparművészeti Iskola esti tanfolyamán Lux Elek irányításával tanultam a fafaragást. Még nem voltam húszéves, amikor Itáliába érkeztem. Kéjőbb ösztöndíjat kaptam az olasz államfői, három évig a római Képzőművészeti Főiskolán képeztem magam.

Szép, tanulságos évek voltak ezek, mestereitől a kisplasztika, a portré, a monumentális művészet titkait egyaránt ■ eltanulta. 1931-ben megkapta a világhírű olasz klasszicista szobrász, Canova műtermét, ahol egyébként több mint száz évvel korábban gyakran megfordult a nagy magyar előd, Feren- czy István is. Portrék, mitológiai ihletésű alkotások kerültek ki keze alól, nemcsak tudása növekedett, körülményei is egyre rendezettebbek lettek. Azután mégis hazatért.. Egy olyan művet megalkotni, amelyben a téma, a kötöttségek ellenére a kiszolgáltatottságon. is túlmutató emberséget akarta és tudta érzékeltetni.

— Édesapámnak az első világháború elején be kellett vonulnia, s elesett az elsők között: A pándi hősi emlékműben, amelynek elkészítésével 1937-ben- bíztak meg, őt formáltam meg; elindulása, búcsúzása jelenetét. Neki, s vele azoknak kívántam emlékművet állítani, akik nem a háborút akarták, hanem a békét, akik nem akartak elszakadni családjuktól, a falutól.

Pándi Kiss János klasszicizáló szellemben fogant, mitológikus alakoktól jutott el addig, hogy a harmóniát az itt és most élő ember életében keresse. Törekvéseit a fel- szabadulás után valósíthatta meg, művészete akkor teljesedhetett ki igazán. A műtérem polcain sorakozó vázlatok, kisplasztikaként, terrakottában megőrzött változatok, a fényképek számos, közterekre, közintézményekbe került szoborról beszélnek. Hajógyári munkás, Diszkoszvető, Győztes, a Szojuz—I. hősi halált halt pilótájának, Vlagyimir Ko- raarovnak a portréja — és sorolhatnánk tovább az emlékműveket, köztéri, olykor díszítő jellégű szobrokat.

Közben persze új és új kisplasztikák. is készültek. Az 1971-es Kohászemlékekről így ír egyik méltatója: „A konstruktívnak tűnő újszerű alkotáson kohászok, kohók, présgépek, emelentyűk, szerszámok plasztikája fedi a pilléreket, és az antik gondolatok reminiszcenciái csendülnek ki a diadalkapura emlékeztető konstrukcióból. Alkotásában korunk gondolata és dinamikája feszül.” Tovább folytatta már Rómában megkezdett, a népek barátsága szellemében készült portrésorozata formálását, érmeivel pedig, amelyek sajátos színekkel gazdagították a magyar plasztikai művészetet, a mai értelmiség típusait örökítette meg. A felsorolás azonban akkor sem lenne teljes, ha újabb és újabb műcímeket említé- riénk. Mindegyik azt a benyomást erősíti, hogy tökéletes ismerője az emberi testnek, hogy a művekben a humánumot, az életörömet akarja kifejezni, hogy a római iskola eszményeitől Indulva valóban a ma emberének kérdéseihez jutott közel. Ahogyan ő maga fogalmazott:

— Amikor egy művész alkotásaiban érzékeltetni tudja az ember helyét a társadalomban, s ezt a lehető legegyszerűbb eszközökkel teszi hitelessé, mögötte felismerhető a kor, amelyben él, akkor eljutott a korszerűségig.

Tegyük hozzá: az ilyen művészt az alkotáson túl is ezer szál köti a valósághoz, az útnak indító tájhoz, közösséghez. Az ősszel Pándon, majd Nagykátán megrendezett Pándi Kiss János-kiállítás, amelyen a betegségekből felépülő, de ma újra agyagot formáló művész is részt vett, a szülőfalunak ajándékozott három szobor jól bizonyítja ezt a ragaszkodást, tenniakarást, úgy is fogalmazhatjuk, a jelenlét igényét. Amikor távozóban a fák között művészi hitvallására gondolok: a gyorsuló idő parancsára nem a múló mának, hanem a hosszan tartó holnapnak alkotok, hozzáteszem: a mában élve; azt felmutatva.

P. S z. E.

1

J