Pest Megyi Hírlap, 1980. április (24. évfolyam, 77-100. szám)

1980-04-24 / 95. szám

1980. ÁPRILIS 24., CSÜTÖRTÖK %Miiap 5 Képek Szigetszentmiklósról Még épül, de már lakják... Mozambikban: konténerszerviz Gazdag profil, stabilitás Nem hiszünk a jóslatok­ban. Ámbár szívesen hittünk volna azoknak, akik váltig állították — elsősorban a hi­deg, tartós télre hivatkozva —, hogy idén végre kellemes, meleg, és hosszú lesz a ta­vasz. Sajnos a jó idő hetekig váratott magára, hiába mu­tatta a naptár április köze­pét. Fáztunk. Bár kék volt az ég a fejünk fölött, összehúz­tuk magunkon a kabátot Hor­váth János főépítésvezetővel Szigetszentmiklóson. Beszél­getni is egy már teljesen el­készült. lakókat váró épület­be húzódunk be. — Terv szerint haladt ta­valy a lakásépítés, év végéig átadtunk 180 lakást. Szerke­zetileg 270 lakás összeszerelé­sével végeztünk. A fűtés meg­oldása — hőközpont híján, egy ideig ugyan okozott fej­törést —, de a szükséges idő­re két teljesen felújított thermo-konténer kazánt he­lyeztünk üzembe. Ezekkel 210 család komfortját biztosíthat­juk — sorolja csak úgy, fej­ből. Csinos szobák Az épületben, amelynek lépcsőházában állunk, hatvan lakás várja a gazdáit. A fő­építésvezető kalauzol fölfelé, a legfelső szintre. A készülő la­kótelep valamennyi épülete négyemeletes, magasabbak­nál már kötelező a lift, talán azért is. Két lakás ajtaját is szélesre tárja előttem: az egyik hatvankét, a másik, a kisebb, ötvennégy négyzetmé­ter alapterületű. Szemet gyö- nyörködtetők a színes-virágos mintás tapétázott szobák, a szőnyegpadlók színe is min­den helyiségben különböző. — Idei lakásépítési progra­munk alapján százötven la­kással gazdagítjuk Sziget- szentmiklóst — mondja már lefelé jövet Horváth János. — Március 20-án átadtunk egy harminc lakásos épületet — az ott szemben, az a kicsi, mutat ki a kapun —, a má­sik százhússzal, szerződés sze­rint, november 30-ra kell el­készülnünk. Miután jóval több a kész, összeszerelt la­kás, csupán a szakipari sze­relésen múlik, hogy hány ott­hon készülhetne el év végé­ig. A PÁÉV-nek igen szűke téren a kapacitása, egyszerű­en nem vállalhattunk 150-nél több lakást. Ha besegítené­nek azok a vállalatok, ame­lyek dolgozói itt jutnak majd otthonhoz, mindenki jól jár­na. Elsősorban villanyszerelők­re és asztalosokra lenne igen­igen nagy szükség, az utóbbi szakemberekből különösen égető a hiány. — Másodmagammal vagyok itt asztalos, s nézzen csak kö­rül, mi minden munka _ vár ránk — fogad Gond : János, a 120 lakásos épület harma­dik emeletén. — Most éppen az ajtók beállítása a legsür­gősebb dolgunk, de ránk vár majd a szekrények, vagy pél­dául a függönytartók felsze­relése is. Itt azután sokolda­lúnak kell lennie egy szak­munkásnak, mindenhez érte­nie jtell. A főépítésvezető súg: kér­dezzem csak meg a fiatal asz­talost, miért különleges nap számára a december 18-a? Megteszem, bár csöppnyi ér­tetlenséggel. A válaszból azon­nal megértem. — Tudja mit jelent tíz év albérlet után saját otthonhoz jutni? — felel kérdéssel. — Mi tavaly december 18-án költöztünk ide be az egyik kétszobás lakásba — pardon, hivatalosan egy és fél szobás —, nekünk ez örökre ünnep­napot jelent. A vállalatom nem csupán azzal segített, hogy hozzájuthattunk a la­káshoz, hanem kaptam 72 ezer forint hosszú lejáratú, kamatmentes kölcsönt is. Vigyázz! Tűz! Kevés izgalmasabb látvány van, mint egy épülő ház, be­lülről. Jólesik benézni min­den zugba, színessé képzelni a ma még szürke betonfalakat. Az első szinten fura vezény­szóra figyelek föl: tűz! Nem vicc: ezután azonnal lövés is hangzik. Baji Györgyöt a lét­ra tetejéről csalogatom le, éppen nagy mérgelődés köz­ben találom. T- Ilyet még nem látott — indulatoskodik. — Minden negyedik-ötödik szög után be­döglik a pisztolyunk. És tud­ja miért? Mert a pisztoly svájci, a hozzá használt pat­ron viszont csehszlovák, a szögek pedig a hazai ipart di­csérik. Hát ez a kooperáció nem túl sikerült. Mi minden­esetre csak a mérgünket nyeljük, a munka pedig alig halad. Pedig most nagyon sürgős lenne. A szögeket azért lőjük be, hogy fel tudjuk szerelni a műanyag csöveket — a villanyvezetékekhez. Szombat-vasárnapra érkezik egy asztalosbrigád, nekik kell itt a kész terep. Baji György, a villanysze­relők irányítója, egyben a Puskás Tivadar szocialista brigád vezetője. 1958 óta dol­gozik már a PÁÉV-nél, az inasévek leteltével is hű ma­radt a vállalathoz. — Csak ketten jöttünk át a másik lépcsőházból — mu­tat ki a folyosóra —, a többi srác ott maradt, az alapveze­tékek szerelését végzik. Meg­értjük a sürgős postamunkát, ámbár az, hogy olykor be sem fejezhetünk valamit, na­gyon nehezíti a dolgunkat. Betartva a technológiai sor­rendet, könnyebb lenne. Faburkolattal szebb Bólogatva helyesel társa, Molnár Ferenc, aki ugyan­csak törzsgárdatag a javából, alapító tagja a brigádnak is. — Ismerjük a vállalat hely­zetét, el kellene ide is még vagy hat villanyszerelő. Mit tehetünk? És nekünk a mi­nőségre is nagyon kell ügyel­nünk, másként, hogy lehetne nyugodt a lelkiismeretünk? Nem véletlenül nyertük el kétszer is a vállalat kiváló brigádja címet. Nem várhatom meg az újabb vezényszót — különben is fi­gyelmeztetnek, hogy csak messziről nézhető, amit mű­velnek, a betonszilánk ugyan­is pattog, balesetveszélyes —, megjelenik ugyanis Gonda Já­nos. Homoktengeren gázolunk át. de a lakott épületek kö­zött már rendes út készült a Pest megyei Üt- és Hídépítő Vállalat jóvoltából. Éneikül természetesen a beköltözést sem engedélyezték volna Nem titkolt büszkeséggel nyitja a negyedik emelet 14- es ajtót. — Kicsit rendetlenség van — mentegetőzik, de túloz. Igen szépen berendezett a la­kásuk, sőt a konyhában egy­két praktikus újításra is fel­figyelek. Az üres, szabad fa­lat teljesen faburkolattal bo­rították, a tűzhely mellett pe­dig jó másfél méter magas­ságig körbe csempézte a konyha végét. így nem kell félniük, magyarázza, hogy fel­fröccsen a zsír. a csempe könnyen, gyorsan tisztítható. I Elcsodálkozom viszont, amint egy asszonykát megszólítok a ház előtt — ő a másik lép­csőházban lakik —, és öröm helyett őszinte bosszúság tük­röződik az arcán, amint hall­ja, hogy a lakásukról kérde­zem. Jövőszínezgetés — Első látásra tetszetősek, nem tagadom. De azután?! — és kicsit legyint. — Rosszul záródnak az ajtók és az ab­lakok, emiatt huzatos a la­kás. Vagy: a szőnyegpadlót több darabból rakták le, és nincs rendesen leragasztva De elválik a lészorító gumi­szegély is. Na és a WC? 1 Mostanig vagy tízszer javít­tattuk. Vágner Istvánná gyermek- gondozási segélyen van; Cse­pelen, férje édesanyjáéknál laktak, decemberig. A rezsit nagyon magasnak tartja, fő­ként emiatt is szívesen men­ne már dolgozni. Ám a két csöppséget nem tudja elhe­lyezni, a lakótelepen csak később épül óvoda és bölcső­de. Csak üröm — és semmi öröm tehát? Mégis az utóbbi tűnik erősebbnek: — Néhány év múlva mi is tősgyökeres szigetszentmiklósinak érezzük majd magunkat. Anyagilag is könnyebb lesz, és örülhetünk új életünknek, megváltozott életformánknak. Akkor már a jelenlegi, építés miatti gon­dokat is elfeledjük — mond­ja búcsúzóul. Nem könnyen oszt igazsá­got Győri Györgyné a három­éves Zoli és a másfél éves Gyuri között. Mindkettő egy­szerre akar a kisautóba ülni. Hangos sírásuktól bizony alig halljuk egymás szavát, csak akkor nyugszanak meg, ami­kor csodák-csodája, mégis mindketten a volán mögé ke­rülnek. — Én nagyon boldog va­gyok, és elégedett, akkor is, ha több mint kétezer forint a havi kiadásunk, és nem élhe­tünk nagylábon — mondja. — Férjem vállalatától, a Cse­peli Papírgyártól 83 ezer fo­rint kölcsönnel segítettek, de, hogy itt lehetünk, azt is a vállalatnak köszönhetjük. Pesterzsébeten egy üzlethelyi­ségben laktunk, képzelheti, most meg ez a két és fél szabás lakás. Nem helyeslem, hogy sokan morognak, elége­detlenkednek, állandóan hall­juk, ez sem jó, az sem jó. Ki­sebb hibák talán akiadnak a lakásban, de szóra sem érde­mesek, szerintem. És már a jövőt is színez- geti, amikor parkok lesznek a telepen, amikor fű lesz az utak mentén, s nem homok­buckák, amikor helyben vi­hetik bölcsődébe, óvodába a kisgyerekeket, amikor saját autóbuszmegállója lesz a la­kótelepnek. És persze az is jó lesz, ha nem kell húsért át­menni Pesterzsébetre, mint manapság, s ha nem csupán a kenyér és a zöldség szerez­hető be a nagyközségben. Vagyis, ha valóban, még tel­jesebb otthonuknak érezhetik majd Szigetszentmiklóst. Dodó Györgyi Korszerűbb vendéglők Pest megyének a turisták által korábban alig látogatott tájai is egyre vonzóbbak. A kirándulók most már nem­csak a Dunakanyart, hanem például Nagykátát és környé­két is fel-felkeresik, bár itt a turistaforgalom zömét még az átutazók, az egy-két órá­ra pihenni, étkezni megállók je­lentik. Ezt felismerve, a Nagy- káta és Vidéke Áfész vezetői néhány évvel ezelőtt elhatároz­ták, hogy erejükhöz mérten fokozatosan korszerűsítik ven­déglátóipari hálózatukat. Eddig a legtöbb pénzt a szentmártonkátai üzletekre fordították. A Tölgyes Csárda bővítésével kezdték, majd egy presszó és kocsma átalakításá­val folytatták: a két üzletből sikerült egy hangulatos presz- szót kialakítaniuk. Ugyancsak Szentlőrinckátán felépítettek egy új vendéglőt. Szatmári Imre, az áfész osz­tályvezetője szerint a Kertész vendéglő egyaránt kivívta a szentmártonkátaiak és az át­utazó turisták elismerését. Az idén április 2-án megnyitották a Hordó vendéglőt is, melynek folyamatos ellátására az áfész szerződést kötött a Magyar Állami Pincegazdaság nagy- kátai kirendeltségével. Egreskátán a Birka csárdát, Tápiószecsőn egy korszerűtlen kisvendéglőt építettek újjá. Ez utóbbit a megnyitása óta Grill csárdának nevezik. Mivel a pénzük kevés, anya­gi erejüket inkább a karban­tartásra és a korszerűsítésre összpontosítják. így került sor például a tápióbicskei úgyne­vezett tsz-büfé és a tóalmási Strand-büfé felújítására is. Érdekes, jól megfigyelhető ] jelenség, hogy egy vállalat rendszerint csak egy, vagy né- | hány termékével válik széles körben ismertté. Ha kimond­juk az ÉGSZÖV nevét, amely mögött a kiskunlacházi Építő­ipari és Gépipari Szövetkeze­ti Közös Vállalat rejtőzik, azt hiszem, sokunknak csupán a közkedvelt Totya kazánok jutnak eszünkbe, melyekből tavaly is hatezer darab ké­szült. Mostanra azonban a vállalatnak kibővült a profil­ja. a központ öt gyáregység és a betonelemgyár munkáját szervezi, irányítja. — Melyek idei legfőbb cél­kitűzéseik? — kérdezzük Sipos István főmérnököt. — Tavalyi -árbevételi ter­vünk megközelítette a 900 millió forintot, nyereségünk pedig 136 millió forint volt. Létszámunk is magasabb lett a számítottnál; meghaladta a 3200-at. Mindezt jó alapnak találtuk az 1980-as terv ösz- szeállításához. Lehetőségeinket mérlegelve, termelésfelfutást nem terveztünk, sőt, figye­lembe véve az anyagárak ala­kulását, 870 millió forint ár­bevétel elérését tűztük célul. — Országos gazdasági je­lenség, hogy az 1980-as év szűkös esztendő lesz a beru­házási lehetőségeket tekintve. Mi a helyzet az ÉGSZÖV-nél? — Idén először, szinte sem­miféle saját építőipari beru­házást nem terveztünk, mind­össze 30 millió forintot szán­hattunk fejlesztésre; gépek és szállítási eszközök beszer­zésére. Meglevő kapacitásain­kat kell maximálisan kihasz­nálni. Más területen nincs rende­lésgondja a vállalatnak. Fel­adataik közül néhány jelentő­sebb: gyártanak 400 konténer­házat; a tavalyinál több ka­zánt; Ráckevén 89 lakásos há­zat építenek, amelyet jövőre vehet át a beruházó. Ugyan­csak Ráckevén nyolctanter­mes általános iskola is ké­szül. — Munkásaik az idén is dolgoznak külföldön? Hírne­vet, no meg devizát szerezve ezáltal az országnak1 — Kétszázhúszmillió forint a szocialista és tőkés reláció­ból származó árbevételi ter­vünk. Elsősorban a korábban megkezdett munkát folytatva, az ITDK-ban és Csehszlová­kiában dolgoznak munkásaink. Üj tennivalóink közül hadd emeljek ki néhány érdekeseb­bet: Algériában egy kenyér­gyár szakipari munkáiban működünk közre, Irakban szervizüzemeket szerelünk, Mozambikban pedig konté­nerszerviz létesítését vállaltuk. — A vállalatokra, országo­san, a fokozatos létszámcsök­kenés a jellemző. Sok helyütt panaszkodnak a munkaerő- hiányra. Hogyan lehetséges, hogy az ÉGSZÖV-nek viszont mintegy 300 fővel lett több a munkása? — Elsősorban a külföldi munkahelyekre akadt sok je­lentkező. Hogy mi vonzotta hozzánk a munkásokat? Re­mélem, nem hangzik nagyké­pűségnek: a jó hírnevünk és a vállalat stabil helyzete. Salakbetonblokkok Folyamatosan haladnak a munkálatok Dabason a 86 la­kásos lakótelep építkezésénél. A Dél-Pest megyei Tanácsi Építőipari Vállalat dolgozói salakbetonblokkokat használ­nak a főfal építéseinél. Halmágyi Péter felvétele GOMBÖ PÁL: dóütörtöhi hokiéi * Ezeket a történeteket Z. K. pszichoanalizátor ^ kollégámtól hallottam, aki főfoglalkozásban ^ ideggyógyász. Ihletett, hogy úgy mondjam, rá- § bukkanó típus, aki képes a legbonyolultabb tü- § néfcefc és betesfségtípusok szövevényéből is ki- S hámozni az egyszerű valóságot. Mivel ő az ese- s teket a közeljövőben akadémiai értekezésében S nyilvánosságra hozza, jóiüagam csak átabotá- S ban ismertetem szavait. Útvonal H. S. 46 esztendős korreferens a következő panasszal állított be hozzám: — Kérem, én egy egyszerű Trabant birto­kosa vagyok. Ezért persze még nem jönnék panasszal ideggyógyászhoz. Hanem, tessék megérteni, én a Rózsadombon lakom és külső Zuglóban dolgozom. Az útvonal oda nem is olyan kellemetlen: le a Bimbó úton, a Mar- git-hídon át a Körút következik a Rákóczi útig, onnan végig a Thököly úton, aztán egyetlen kanyar és már egyenesben is va­gyok. Hanem, kérem, egyre sűrűbben, már induláskor valamiféle rejtett erő ragadja meg a karjaimat és felfelé indulok el, ráté­rek a Pusztaszeri útra, onnan aztán le a Bécsi útra, azon tartok kifelé, mindig csak kifelé, egészen az óbudai temetőig, onnan egy de­rékszögű fordulattal a Szentendrei út irányá­ba. Odaérve visszatekintek Budapestre, majd elhagyom, végigszáguldok Szentendrén, meg sem állok Visegrádig. Ott megvárom a kom­pot, közben a karjaimat nézem, az akaratom ellenére kormányzó tenyereimet. Miután át­keltem Nagymarosra, könnyedén visszaindu­lok Üjpest felé, illetve már előbb elkanyaro­dom Rákospalotának és onnan jutok be kül­ső Zuglóba. Olyan ez kérem, mint egy álom, mintha hipnotizálva volnék, de közben ér­zékelem az akadályokat és megállók, ha pi­ros a lámpa. így beszélt H. S. korreferens, tekintete ag­gódó jelleget tükrözött, kezeit pedig lassan, de határozottan tördelte. — Ma is így történt? — kérdeztem én. — Ma is így történt — válaszolta ő. — Persze reggel hallgatta a híreket! — kérdeztem én, mintegy megállapítóan. — Valóban? — válaszolta ő, mintegy kér­dően. — Akkor hallotta, hogy ma érkezik fővá­rosunkba a Szivacs-szigetek kormányfője — mondottam és már meg is volt a diagnózis, amelyre összefoglalómban térek ki. Rádiózás — Kényszercselekvés rabja lettem! — ezzel a felkiáltással és megüvegesedett szemekkel lépett be rendelőmbe Gy. Gy. 34 esztendős középkalkulátor. — Mesélje el részletesen a tüneteket — biztattam. — Kérem. Hangsúlyozom, hogy teljesen rendszertelenül jelentkeznek, helyesebben szólva inkább csak jelentkezik, olyan mint egy lelki allergia, amelynek nem tudni a kiváltó okát, mivel, mint mondottam, nincs szabály, egyszerre csak van. Hirtelen, afféle előtünetként viszketni kezd a farom, éspedig jobboldalt, ahol a pénztárcámat hordom. És akkor, szinte azonnal, odarohanok a rádióhoz és kinyitom. A Kossuth rádiót hallgatom, akármi is a műsor. Előadás a Húsvét-szigeti szobrokról, a Magma együttes vagy a falurá­dió — én fülelek. Közben előkeresem a zseb­rádiómat és egész nap, tessék megérteni, még ha utazom is a villamoson, sorban állok a személyazonossági igazolványért, vagy titkos arámmal találkozom a Pintyőcske espressó- ban, én csak hallgatom. Titkos arám el akar hagyni, főnököm át akar helyezni a külső tűzrendészethez. Doktor úr, gyógyítson meg! — Lelki allergia — mondottam. — Hmm, nem is rossz. Most figyeljen, szavakat mon­dok és ön válaszoljon, hogy viszket-e vagy nem viszket. — Igenis. — Szobor. — Nem viszket. — Cipő. — Viszket. Hol egy rádió? — Benzin! Feleljen. — Viszket. — Kávé. — Juj, rádiót nekem! — Pázsit. — Elállt a viszketés. — Dohány! — Viszket, viszket, viszket! — Megvan a diagnózis — mondottam, ön­ben bizonyos szavak hallatára híréhség tá­mad. A diagnózis pedig ... Virágbolt Aggódó férj hozta el rendelésemre felesé­gét, dr. W. E. bírósági elnöknőt, akinek élet­kora is volt, de bizonytalan. — Lassan bolondnak nézik — panaszolta. — Nem a munkájában, ott korrekt és körül­tekintő, hűvös, valamint humánus. Hanem mikor vásárolni megy. Először a szomszéd- asszony mesélte, hogy a közértben kért eser­nyőt. Azután megtudtam, hogy egy könyvkö­tészetben érdeklődött divatos kalapok iránt, majd hanglemezboltban kért Kent cigarettát. Végül tegnap saját maga mondta, hogy járt egy virágüzletben, orvosi szénért. — Ahá — mondottam —, küldje be a ked­ves feleségét. — Vásárolt-e ön autógumit — kérdeztem az elnöknőtől —, amely hiánycikk, edénybolt­ban? •*- Igen — felelte egyszerű, de művelt mo­sollyal. — Vasárnap, étteremben vásárolt már zacskós tejet? — Igen. — Hát patikában vásárolt-e már könyve­ket? — Hogyne, utoljára Szentendrén. — Asszonyom önben súlyos formában fej­lődött ki a feltételes reflex! — hirdettem ki a diagnózist. összefoglalás: Mert valamennyi esetben, igenis, a feltételes reflexről, erről az egyszerű, mondhatnám állatian egyszerű kényszercse­lekvésről van szó. Első betegem már jó né­hányszor várakozott órák hosszat egy-egy külföldi vendég érkezésekor. Útlezárás a fő­város hosszában, koccanás, biztosító — kép­zelheti az élményeit! Második betegem bizo­nyos árukban annyiszor tapasztalt árrende­zést (kellemetlen élmény!), vagy megnyugta­tó közleményt arról, hogy egyelőre szilárdak az árak (pozitív élmény), hogy türelmetlen híréhség és a pénztárca helyén fellépő visz- ketegség vett rajta erőt. Ami pedig az utol­só esetet illeti, tudja mi derült ki? Hogy a bírónő a virágboltban, igenis kapott orvosi szenet, ami a patikában hiánycikk!

Next

/
Oldalképek
Tartalom