Pest Megyi Hírlap, 1980. április (24. évfolyam, 77-100. szám)
1980-04-23 / 94. szám
Radioaktív mérőműszer Körülbelül ezer izotópos, rádioaktív sugárzással működő mérőberendezést használnak a hazai üzemekben, vállalatoknál. Csupán a timföldgyárakban mintegy 200, a cementgyárakban pedig már 100 ilyen készülék működik. Ezek több mint 90 százalékát a Magyar Tudományos Akadémia Izotóp Intézetében fejlesztették ki és állították elő, itt két évtizedes múltja van ennek a munkának. Az izotópos mérések előnye, hogy folyamatosan az anyag érintése, károsodása nélkül történnek, s a mért adatokból könnyen következtethetnek a szakemberek az átlagértékekre. Amíg egyéb — például fénysugaras, ultrahangos — mérőeszközök működtetése energiát emészt fel, s folyamatosan felügyeletet, karbantartást igényel, addig a rádióaktív sugárzás előállítása sem energiát, sem különös karbantartást nem követel, működési megbízhatósága pedig szinte 100 százalékos. Az MTA Izotóp Intézetében kifejlesztett mérési eljárásokat az ipar minden területén alkalmazhatják. A szakemberek véleménye szerint a hazai készülékek korszerűségben elérik a nemzetközi szintet. Az intézet kutatógárdája kifejlesztette a készülékhez kapcsolódó ellenőrző berendezést is, amely esetleges üzemzavar esetén azonnal jelzi a hiba «kát. Korrózióálló védőbevonat Rövidesen befejezik á PEVDI gyömrői vegyi gyárában az Ikarus-programhoz készülő kapaszkodó alkatrészek 150 darabos kísérleti szériájának gyártását. Az elektrosztatikus szóró- berendezéssel vékonyabb, de időt állóbb korrózió védőréteget hordanak fel a kapaszkodókra. A képen: Kézér Lászlóné és Hegedűs Istvánná, a konvejor-pályára helyezi az alkatrészeket. Macsuha Andrásné kezeli az elektrosztatikus szórópisztolyt. Barcza Zsolt felvételei A geológusok és a föld mélye A Balaton környékén kutatnak ŐRI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA ____ / . . „, „ . . . XX II. ÉVFOLYAM, 94. SZÁM 1980. ÁPRILIS 23., SZERDA Kölcsönös bizalom Cselekvésre ösztönző légkörben Reális számvetés a jó példákról A napokban a jelölő gyűlések megtartásával megkezdődtek az előkészületek belpolitikai életünk kiemelkedő eseményére, az országgyűlési képviselő- és tanácstagi választásokra. Január 8-án dől el. hogy kik képviselik majd egy-egy közösség érdekeit a különböző fórumokon. E fontos feladat mellett lehetőség kínálkozik a számvetésre, az ejmúlt időszak munkájának értékelésére is. Ezt a visszatekintést Üllőn sem mulasztották el, igaz, van is mit számba venni. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a feladatok meghatározása rangsorolása találkozott a lakosság reális, jogos igényeivel, helyeslésével. A felszabadulás óta a nagyközség fejlődésének legeredményesebb szakaszát zárja az idén. A településfejlesztésre fordított pénzösszeg meghaladta a 60 millió forintot, a lakosság, a társadalmi szervek és gazdasági egységek összefogása pedig újabb 12 millió forinttal járult hozzá a község gyarapodásához. Felépült az új 16 tantermes iskola, az óvodákban több mint 400 gyermek elhelyezésére van lehetőség. Üllőn hozták létre az első könyvesházat a megyében, amely haellátási igényeit a gazdasági egységek, szövetkezetek és ipari üzemek is segítették kielégíteni. A Cegléd és Környéke Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat beruházásában például felépült egy korszerű, minden igényt kielégítő ABC-áruház. Ugyancsak a ceglédiek jelentős összeget szántak a vegyesbolt korszerűsítésére is. Bővült az eladótér, színvonalasabbá vált az ellátás. A toldaléképület felhúzása után az üzletben helyet kap a húsfeldolgozó is, s így megoldódik a jelenleg még kieső településrészek húsellátása. Az elmúlt években a Monorvidéki Áfész is bővítette szolgáltatásai körét. Az ecseri takarékszövetkezet fiókot létesített a nagyközség központjában. Évről évre növekszik a lakosság betétállománya, és sokan veszik igénybe a különböző szolgáltatásokat is. Sokáig lehetne még sorolni az eredményeket, amelyek a párt-, állami és a tömegszer- vezetek, valamint a lakosság közös akaratából, munkájával születtek meg. A kölcsönös bizalom, az együttmunkálkodás öröme egészséges, cselekvésre ösztönző légkört teremtett. Ennek hatásai újra és újra megnyilvánulnak a jelölő gyűlések alkalmával is. Ez az egyetértés, tenniakarás egyben politikai állásfoglalás is. Erre az erőre támaszkodva túl lehet jutni az akadályokon, meg lehet oldani a jövő feladatait. K. L. Hibaigazítás Busa, nem búza Lapunk tegnapi számában „A hét végén is dolgoztak a gépek” című írásunk harmadik hasábon levő első bekezdésének második mondata értelemzavaró nyomdahibával jelent meg. A helyes szöveg: „Teljes egészében lehalászták a 4-es számú tavat, amelynek állományát zömmel külföldi megrendelőkhöz szállították, 100 mázsa busát pedig Gyomán dolgoztak fel.” SPORT —SPORT —SPORT —SPORT —SPORT lesztések mellett a lakosság élet- és munkakörülményeit, Olyan barna a bőre, mintha Afrika partjainak divatos fürdőhelyén üdült volna heteken át, pedig még a Balaton hínáros vizének fakó tükrét is csak messziről látja, pedig a Bauxitkutató Vállalat ott dolgozik a környéken, dehát a fúrótornyokat nem lehet gazdátlanul hagyni. Béki Péter méterenként veszi a talajmintát, nem mindegy tehát, hogy milyen mélységben található a barna por, az alumínium alapanyaga, a bauxit. Nagy kiterjedésű mezőnél ez a méteres vastagság millió tonnát is jelenthet. Nagyon oda kell figyelni hát, még akkor is, ha esik, esetleg ha hétágra süt a nap. Innen a barna szín. Csak a hétvégeken van otthon Üllőn, a lakókocsitábor Balatonnoszlopon tanyázik. — Tizenkét fúrótornyot ellenőrizek és nem is lelki- ismeretlenül — vallja a fiatal geológus, aki már közel két éve barangolja a nagy víz környékét, ahol bauxit után kutatnak. Hosszú évtizedekre elegendő mennyiséget rejt még arrafelé a föld mélye. — Amikor a lelőhelyek kiterjedését, a réteg vastagságát a fúrások alapján megállapítjuk, jön a nehezebb rész, a mennyiségszámítás, amelynek eredménye tisztán megmutat; ja: mennyi a kitermelhető mennyiség. Szabad óráiban a fiatal geológus az angol nyelvkönyvet forgatja, közel már az államvizsga ideje. Ebben a foglalkozási ágban nélkülözhetetlen a nyelvtudás, a szakmai fejlődést elősegítő szakkönyvek nagy része angol nyelven jelenik meg. — A fúrótornyaink egyéb- ' ként 600 méterig bírnak a föld mélyébe hatolni, ez a mélység viszonylag elegendő is, hiszen a fehér arany alapanyaga a felszín közelében helyezkedik el, akadt olyan gazdag lelőhely is. ahol a disznók túrták ki. Persze a felszíni fejtés a gazdaságosabb, a mélyebben, 300—400 méteres lelőhelyeken a szénbányákhoz hasonló aknák épülnek. A beszélgetés során megtudjuk még, hogy a talajminták a vállalat balatonalmádi központjának laboratóriumába kerülnek, ahol azt állapítják meg. hogy mennyi abban a „nemes anyag”. A bauxitból ugyanis különböző nagy hőhatások és vegyi eljárások során timföldet nyernek, amelyből már a világpiacokon annyira keresett alumíniumot állítanak elő. Persze vannak meddő fúrások is, melyek helyén nem gazdaságos a kitermelés. Ilyenkor aztán továbbáll a korszerű gépekkel felszerelt csoport. Ez a terület geológiaiig alaposan feltérképezett, az ásványi anyagban feltételezhetően gazdag lelőhelyek nagyságának, mélységének megállapítása a csoport feladata, ők már az új évezred első évtizedeinek dolgoznak ... K. S. A nap kulturális programja Gyömrőn, 16 órától: a gyermekklub foglalkozása, 18-tól: a népi tánccsoport próbája. Monoron, 15-től: ismeret- terjesztő előadás, Közel-Kelet és az arab világ problémáiba Vetőmag Vállalatnál), 17-től: asztalitenisz-edzés (a Munkásőr úti iskolában), 18-tól az irodalmi színpad foglalkozása (a gimnáziumban) és a cigány ifjúsági klub összejövetele (a művelődési házban), 10-től 12-ig és 14-től 17-ig: Korszerű táplálkozás — egészség című kiállítás (a Vigadó feletti kiállítóteremben), a moziban, 16-tól, 18-tól és 20-tól: Szenzáció! Bilisen, 18-tól: ifjúsági klubfoglalkozás. Üriban, 14-től: a modellező szakkör összejövetele (az általános iskolában). marosan a közművelődés központjává vált. A Gyömrö—Üllő közös vízmű átadásával egészséges, jó ivóvízzel látták el a lakosságot. Az év végéig a víz eljut azokra a területekre is, ahol a hálózat műszaki akadályok miatt még nem épült ki. Javult az energiaszolgáltatás, a közvilágítást szinte teljesen korszerűsítették. Az eltelt négy esztendőben sokat javult az utak állapota is; Ezer méter szilárd burkolatú közúttal és 3 ezer négyzetméter járdával gyarapodott _ az úthálózat, s ebből 500 négyzetméter társadalmi munkában készült el. Külön meg kell említeni a Kistemető utca lakóit, akik saját költségükön, szabad idejüket feláldozva építették meg az úttestet. A parkterület szintén társadalmi összefogás révén 13 ezer négyzetméterrel bővült, s a nagyközség elnyerte a tiszta, virágos község címet. A tanácsi beruházások, fejÉletek is múlhatnak rajtok Az üllői általános iskola adott helyet a járási ifjú vöröskeresztesek elsősegélynyújtó versenyének. A jelmondat. „Rajtad múlik az élete” akár felnőtteknek szóló felhívásként is hangozhatott volna. Gyorsan, pontosan A verseny szellemi totó kitöltésével kezdődött, ahol mind egészségügyi, mind a Vöröskeresztet érintő kérdésekre kellett gyors és pontos választ adni. Ezt követően állomásonként váltakozó gyakorlati feladatokat kellett megoldaniuk, olyanokat, amelyek az életmentést hivatottak szolgálni. Nem jelentett gondot az újraélesztés ábécéje, de az sem je- tette zavarba a versenyzőket, hogy egy feltételezett tömeges baleset láttán, már az első percekben el kellett végezniük a legsürgősebb teendőket. Meg kell állapítanunk, azok az iskolák, amelyek elküldték versenyzőiket, alaposan készítették fel az ifjú vöröskereszteseket. Ezért elsősorban az IVK tanárelnököknek és egészségügyi dolgozóknak jár köszönet. Meglátszott a versenyzők tudásán az ö példamutató szakmai munkájuk. Nagy versengés A verseny során végig nagy küzdelem folyt az első helyezésért, de a középmezőnyben is nagy volt a versengés. Első helyezést ért el Vecsés 3. számú iskolája, másodikak Üllő csapata és harmadikok 'ettek Vecsés 1. számú általános iskolájának ifjú vöröskeresztesei. Az első helyezést elért csapat részt vesz a megyei elsősegélynyújtó vetélkedőn, amely Kiskunlacházán lesz április 26- án. Versenyzésükhöz sok sikert kívánunk A Vöröskereszt járási vezetősége Sár ősi Róbertnek, a Vetőynagtermeltetö és Értékesítő Vállalat dolgozójának az IVK-vetélkedő díjkiosztó ünnepségen köszönte meg az odaadó, fáradságot nem ismerő munkáját, amelyet elsősegély- nyújtó oktatóként a járás területén kifejt. A munkahelyek, a középiskolák és az általános iskolák nagy szeretettel hívják és várják tanfolyamvezetőnek. További munkájához jó erőt és egészséget kívánunk! Köszönet Köszönjük az üllői általános iskola vezetésének. Pokorny Róbert igazgató és Varga Gizella IKV tanárelnökön keresztül valamennyi pedagógusnak és munkatársnak a verseny zavartalan lebonyolításához nyújtott segítséget és vendégszeretetüket Bánföldi Györgyné a Vöröskereszt járási vezetőségének titkára. Nyáregyházi ifisiker Eredmények és gólok Válogatottunk ismét pályára lép A monori—ceglédi összevont járási labdarúgó-bajnokság legutóbbi fordulójának részleges eredményeit tegnapi lapunkban közöltük. További eredmények: Ceglédbercel— Albertirsa 2-1. Teljesen megérdemelten győzött a lelkes hazai gárda a halvány teljesítményt nyújtó albertirsaiak ellen. Mindkét hazai gólt Pe- szeki I. szerezte. Karatetétien —Dánszentmiklós 3-1. A hazai csapat jobban kihasználta helyzeteit, s ezért győzött. Bálint játékvezető kitűnően dirigálta a mérkőzést, pedig egyedül volt. Mende—Maglód 0-0. Igazságos döntetlen született a küzdelmes mérkőzésen. Nagykőrös—Abony 3-1. Remek akciógólokkal győzött a körösi tizenegy. Az abonyi- ak is stílusosan játszottak, de csatáraik a legbiztosabb helyzeteket is kihasználatlanul hagyták. A BAJNOKSÁG AI.LÄSA: 1. Vecsés 22 15 5 2 61-17 35 2. Üllő 21 13 4 4 54-20 30 3. Gyömrö 22 12 5 5 52-19 29 4. Albertirsa 22 12 5 5 48-21 29 5. Nagykőrös 22 11 6 5 58-28 28 6. Monor 22 12 2 8 48-35 28 7. Abony 22 13 1 8 55-31 27 8. Törtei 22 10 3 9 37-36 23 9. Maglód 22 10 2 10 39-32 22 10. Karatetétien 22 8 5 9 35-35 21 11. Nyáregyháza 22 7 4 11 31-55 18 12. Mende 22 6 3 13 23-44 15 13. Dánszt.-m, 22 6 1 15 36-71 13 14. C.-bercel 22 6 — 16 30-63 12 15. Péteri 22 5 1 16 27-60 11 16. Gomba 21 4 — 17 27-93 8 IFJÚSÁGI EREDMÉNYEK: Vecsés—Üllő 3-0, Ceglédbercel —Albertirsa 2-1, Gomba—Péteri 5-3, Gyömrö—Törtei 1-0 Karatetétien—Dánszentmiklós 2-3, Mende—Maglód 2-1 Nagykőrös—Abony 4-0, Monor —Nyáregyháza 1-2. A rangadón megérdemelten győzőt' a jobban játszó vendégcsapat. SERDÜLŐ EREDMÉNYEK: Abony—Pilis 4-1, Monor— Gyömrö 10-0, Maglód—Vecsés 7-1, Albertirsa—Dánszentmiklós 1-2, Nagykörös- Ceglédi VSE 4-0, Sülysáp- Üllő 3-1. II. OSZTÁLY: Ecser—Törtei II. 2-0, Maglód II.—Vecsés II. 4-2. ★ Megváltozott a monori— ceglédi és a nagykátai járási labdarúgó-válogatott találkozóinak időpontja. Május 1-én Farmoson játszik a két csapat, a visszavágóra egy héttel később, május 8-án, a nagykőrösi sporttelepen kerül sor. ★ A hétfő esti szövetségi napon a Vecsés—Üllő rangadóról esett a legtöbb szó. Általános volt a vélemény, hogy a vecsésiek rutinosan játszottak, s ennek köszönhették győzelmüket. Az üllőiek amiatt keseregtek, hogy csatáraik a legbiztosabb helyzetekben is hibáztak, s ez megbosszulta magát. Vecsésen most már biztosak abban, hogy övék lesz a bajnoki cim, s ők képviselhetik a két járást az osztályozón, amelyen a tét a megyei bajnokságba való jutás. G. J. Mai labdarúgómérkőzések A Magyar Népköztársasági Kupa megyei selejtezője: Vecsés—Kartal. Vecsés. 17 óra. Vezeti: Halász (partjelző: Horváth J„ Győr), Gyömrö— rápiószentmárton. Gyömrö. 17 óra. Temesvári (Váradi, Mo- csaij.