Pest Megyi Hírlap, 1980. április (24. évfolyam, 77-100. szám)

1980-04-20 / 92. szám

1980. ÁPRILIS 20., VASÁRNAP xMdapi A sziklafal koszorúként veszi kö- -ilül a bányát. A hegygerincen ro­busztus erőgép jár, sínpár kanyarog a magasbatörő sziklafalhoz. A sziklá­kat válogató berendezésekből szünet nélkül hullik a kő. A masinák mel­lett évszázados szerszámokkal dol­goznak az emberek, szinte puhának tűnő kalapácsütéseik alatt darabokra hasad a szikla. Már a századforduló előtt is működött Dunabogdányban a kőbánya, dinasztiák nőttek fel itt, nehéz, fárasztó munkában. Nyáron a verejtékkel keveredett kőpor marta, télen a hideg gémberítette a munká­sok tagjait A kőbánya megtartja munkásait Aki beleszagol a kőbányászok életé­be, vagy hamar elmegy, vagy egy életre itt marad. Végigtekintve a középkorú bányászok sorát, alig lelni közöttük olyat, aki ne lenne törzs- gárdatag, akinek az életét ne a bá­nya töltené be. Igaz a' helybelieknek jó munkalehetőséget ad, megkíméli őket az időtrabló ingázástól. Hivatalosan a vízügyi igazgatóság­hoz tartozik a bánya, ellenőrzését a Budapesti Kerületi Bányászati Fel­ügyelőség látja el. Évente csaknem 280 ezer tonna követ termelnek ki a munkások, melyet a partner vállala­tok folyami mederszabályozáshoz, útépítéshez használnak. Reggeltől estig érkeznek a követ szállító uszá­lyok a Duna-partjára, a teherautók a bányába újabb rakományért. S bár az emberi erőt egyre inkább a gépek helyettesítik, a sziklafalak árnyékában utolsó mohikánokként dolgoznak barakkjaik előtt a kővá­gók, a riccerek. Ügy ismerik a ke­mény anyagot, mint kezükön a rán­cokat. Mindannyian többnyire idősebb emberek, a nyugdíj előttiek, gyerek­fejjel kezdték a munkát a bányában. Ma már megbecsült emberek, mun­kájukat többször ismerték el jutal­makkal, kitüntetésekkel. Dunabogdány határában éjjel-nap­pal morajlik a bánya. Az itt kiter­melt kőre szüksége van az országnak. Ezt a felelősséget érzik azok a bá­nyászok is, akik életük hosszabbik részét töltötték el itt. Fotó: HALMÄGYI PÉTER Jelöltjeim Nincs erkölcsi vesztes Ki mellett döntsék? Június 8.-ig, az országgyűlési képviselő-választásig még jó néhányszor felteszem ma­gamnak a kérdést. Nem hozakodnék elő ezzel a személyes dilemmával, ha nem tudnám, hogy velem együtt sokezer váci polgár töpreng ugyan­ezen. Az történt ugyanis, hogy a Haza­fias Népfront Pest megyei Elnöksé­ge kettős javaslattal élt, s a hét péntekjén megtartott jelölő gyűlés résztvevői is a választás napjára hagyták a döntést. Vácnak, a 28-as számú országgyűlési választókerület­nek így most két jelöltje van. A betűrendet követve: Koltai Imre, a Cement- és Mészművek váci gyára igazgatója és Pádár Sándor, a Hír­adástechnikai Anyagok Gyára mű­szaki igazgatóhelyettese. Az a tény, hogy két mérnökemberről, gazdasá­gi vezetőről van szó, még nem tör­vényszerűen nehezíti a választást. Idestova tíz éve ismerem őket, vél­hetném tehát egyikőjüket szimpatiku- sabbnak, közvetlenebbnek, a másikat agilisabbnak, egyenesebbnek, eset­lég jobb szervezőnek, vagy képzet­tebb irányítónak. Kötődés a városhoz Visszalapoztam a két gyárról szó­ló írásainkat, riportjainkat. Jóné- hányszor kényszerültünk kényes, kellemetlen kérdéseket feltenni ne­kik a viharos történelmű DCM-rőI, a HAGY-ről. Soha sem tértek ki az egyenes válasz elől. Az alkalmi ta­lálkozások benyomásai — belátom — lehetnek felszínesek is. De pró­bálja az ember eltitkolni igazi én­jét azok elől, akikkel évekig dol­gozik együtt. A jelölő gyűlés is bi­zonyság rá, mindketten népszerű, megbecsült emberek munkahelyü­kön, hiszen tucatnyi felszólaló bi­zonygatta szenvedélyesen, hogy mi­lyen jó kollégák. Ott is elhangzott, hogy nemcsak a gyárhoz, hanem a városhoz is elszakíthatatlan szálak­kal kötődnek. Koltai Imre élete a DCM történetével fonódik egybe, Pádár Sándor már középiskólába is Vácott járt, a Hajógyárban kezdte mérnöki pályáját, a HAGY-ban — alig múlt ekkor harmincéves —, fő­mérnök, majd műszaki igazgatóhe­lyettes lett. Koltai Imre mint a KISZ-védnökséggel épült nagyberu­házás első KISZ-titkára, Pádár Sán­dor pedig az ifjúsági mozgalom szervezőjeként, a városi KlSZ-vég- rehajtóbizottság tagjaként lett iga­zán ismert ember Vácott. Keressünk tehát a döntéshez va­lamilyen más kapaszkodót. Például azt az ilyen esetben aligha elhanya­golható tulajdonságot, hogy melyi­kük képes túllátni irodája ajtaján és a gyárkapun, a kisebb közösség érdekei szolgálatán túl a nagyobbat, a város lakóit is szolgálni? A DCM igazgatója már túl van a negyvenen, így a közéleti szereplés évei is hosszabbak valamivel. Há­rom évig volt elnöke a Hazafias Népfront városi bizottságának, most a megyei bizottságban és a Szak- szervezetek Megyei Tanácsa elnök­ségében képviseli a város dolgo­zóit. Mint ifjúsági, később mint gaz­dasági vezető segítette, szervezte a deákvári Ságvári klub munkáját, az itteni sportkombinát építését. Része van a városi-'járási rendelőintézet, a művelődési központ, a Radnóti úti általános iskola, a Pokol szigeti út­törőtábor elkészültében. A másik deákvári iskola, á Petőfi Sándor pe­dig ugyancsak a DCM segítségével korszerűsödik, gyarapodik évről év­re. Sürgető tennivalók Pádár Sándort is úgy ismerték meg Vácott, mint fáradhatatlan szervezőt, ö nyerte meg az üzemek­ben dolgozó diplomásokat először a fiatal mérnökök és közgazdászok mozgalmának, segítségével alakul­tak meg a városban először az ifjú­sági szocialista brigádok, egyik irá­nyítója volt a már említett művelő­dési központ társadalmi munkásai­nak, a deákvári KISZ-lakások épí­tőinek. Mint a városi párt vb gaz­dasági és szövetkezetpolitikai bizott­sága társadalmi munkatársa jelen­tős részt vállalt az ötödik ötéves terv kidolgozásáBan és végrehajtásá­ban. Fontos szempont lehet a válasz­tásnál, hogy melyikük a felkészül­tebb, az alaposabban képzett szak­ember. Mindketten bizonyították már, hogy szakmájuk elismert kép­viselői, de felkészültek az egyre ne­hezebbé váló feladatokra is. A DCM igazgatója már mérnök-közgazdász képesítést is szerzett, most a Po­litikai Főiskola hallgatója. Azt hiszem a legtöbben úgy va­gyunk vele, hogy végül is arra ad­juk majd a voksunkat, aki véle­ményünk szerint többet tesz majd a Földvári téri lakótelep, Kisvác, Sejce, az Alsóváros vagy Deákvár fejlődéséért. Ezért kérdeztem meg tőlük, hogy megválasztásuk esetén mit sorolnak a legfontosabb, a leg­sürgetőbb teendők közé? , Koltai Imre: — Nagyon sokat fejlődött a vá­ros, de sok a feszültség a sürgető tennivaló is. Magam, akárcsak Pá­dár Sándor, deákvári vagyok, s tu­dom, hogy itt is mint a város más részében is nagyon alacsony szín­vonalú a kereskedelmi ellátás. Már­pedig ezen gyorsan változtatni kell, hiszen százak, ezrek mindennapját keseríti a sorbanállás, a várakozás, az áruhiány. Sok a bejáró munkás, s Vác-' ról is ezrek utaznak naponta Buda­pestre. A vasútállomás — ennek el­lenére — nemcsak elavult, hanem balesetveszélyes, évtizedek óta ígé­rik újjáépítését. A vonatok az elemi higiéniai követelményeknek sem felelnek még, a buszok gyakran túl­zsúfoltak. Ezen a területen is sok a megoldandó feladat. — Idén 370 millió forintos költ­séggel befejeződik a DCM sokat em­legetett portalanítási programjának harmadik üteme. Ezzel az erejű­hez képest, felére csökken a íeve- gőszennyeződés. A maradék nor el­tüntetése viszont nem képzelhető el másképpen, csak a gyár teljes re­konstrukciójával együtt. Ez pedig nemcsak a város, hanem a népgaz­daság hasznát is szolgálná, hiszen több és olcsóbb cementet tudnánk termelni. Ennek is szószólója lennék a Parlamentben. Ne meggondolatlanul Pádár Sándor: — Ügy vélem, hogy a város jö­vője alapvetően két , dologtól függ. Az egyik: hogyan fejlődik a gazda­sági élet. Ha jól működő, gazdago­dó üzemeink vannak, az együtt jár a város gyarapodásával is. A másik tényező: sikerül-e az eddigieknél jobban a megye és az ország vér­keringésébe bekapcsolódni lakóhe­lyünkkel? Többet kell tennünk pél­dául az idegenforgalom fejleszté­séért.. Egyelőre azonban nincs szál­loda, turistaház, tömegeket vonzó nyári kulturális program. A helyi közlekedés még a távolságinál is rosszabb. Deákvárról a Földvári tér­re eljutni körülményesebb, mint onnan Budapestre. — Ügy gondolom, hogy a város fejlesztéséhez jó alapot nyújt a most formálódó ötéves terv. Ennek megoldásán kell a város új képvi­selőjének is szívvel lélekkel dolgoz­nia. Több figyelmet kell viszont for­dítani arra, hogy a tervszerűség ter­jedjen ki minden területre. Ne kezd­jen a város olyan meggondolatlan, szakszerűtlen építkezésekbe, mint aminek például a deákvári utak esetében vagyunk tanúi. Szoros a verseny Nem mernék rá fogadni, hogy ki lesz Vác város, és az én képviselőm az országgyűlésben. Szoros verseny-* re számítok kettőjük között, de egyiküknek végül is több szavazatot kell kapnia, mindketten nem lehet­nek képviselők. — Gondolnak-e erre? — Végül is azonos platformon vagyunk mind a ketten, ugyanazo­kért a célokért dolgoztunk eddig is. Ha nem engem, hanem Imrét vá­lasztják meg, akkor is tudom, hogy megfelelő ember kapott bizalmat, válaszolja Pádár Sándor. — Nekem is ez a véleményem je­lölt társamról. Persze azért nem ujjonganék, ha én kapnám a keve­sebb szavazatot. — Ezek a szavak Koltai Imrétől származnak. Eme utóbbi, a győztesről, illetve a vesztesről szóló kérdést feltettem Pálmai Lászlónak, a városi pártbi­zottság titkárának is, aki már mint KISZ-vezető is együtt dolgozott a két képviselőjelölttel. — Olyan két jelöltet választott a gyűlés, akiket az egész város is­mer, becsül, tisztel, s nem túlzók ak­kor sem, ha azt mondom — szeret. Mindketten annyi szolgálatot tettek már a köznek, hogy azt az emberek nem felejtik el. Ez az oka, hpgy ennek a választásnak nem lehet er­kölcsi vesztese, s hogy abban is biz­tos vagyok, mindketten továbbra is szívvel-lélekkel szolgálják a várost.’ CSULÁK ANDRÁS

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom