Pest Megyi Hírlap, 1980. április (24. évfolyam, 77-100. szám)

1980-04-20 / 92. szám

1980. ÁPRILIS 20., VASÁRNAP HASZNOS TÁJÉKOZTATÓ Szabadtéri néprajzi múzeum Bár jócskán benne járunk az 1980-as évben, nem tart­juk hibának, hogy most jelent meg a szentendrei Szabadté­ri Múzeum Téka című tájé­koztatójának 1979/3. száma. A múzeum ugyanis április 1-én nyitotta meg kapuit a látoga­tók előtt. A régiek mellett új kapukat is nyitott — a már korábban felépült, a Felső-Ti- sza-vidék népi építészetét be­mutató épületek mellett egyre teljesebbé válik az Őrség és a Kisalföld népi építkezési mód­szereit, lakásbelsőit, falusi élet­módját bemutató együttes. ÍJj telepítések Ä tájékoztatót tehát éppen időben vehetik kézbe azok a szerencsés látogatók, akik a kis példányszám ellenére hoz­zájutnak, s ’ képet kaphatnak arról, milyen munkát végez­tek, milyen eredményeket ét­iek el a múzeum dolgozói az elmúlt évben. Az egyik legna­gyobb változás, hogy tavaly létrejött a múzeum saját épí­tő-kivitelező részlege, amely egyrészt jelentős anyagi meg­takarítást jelent, másrészt a külső vállalkozóknál szaksze­rűbben, eredményesebben dol­gozik. Tavaly októberben avat­ták a mándoki görögkatolikus templomot; a szilágy sár kányi kovácsműhely átadásával to­vább bővültek a már koráb­ban is végzett munkaben.u- tatók lehetőségei. Összesen tíz épületet bontottak le eredeti hélyén és szállítottak a mú­zeum területére az elmúlt esz­tendőben, tizenegyet megvásá­roltak; a műtárgygyűjtemény 1736 darabbal gyarapodott. A gyűjtemény szó persze nemcsak tárgyakat jelent — ezt jelzik a számvetésben fel­sorolt adatok —, hanem fel­mérésekét, fotókat, rajzokat is. A népi építészeti felmérés 70, a tanya- és présházfelmérés 69 tétellel, a fotógyűjtemény 4423 felvétellel gyarapodott. Az in­tézmény megvásárolta Tóth János építészmérnök hagya­tékát — ezzel is jelentős archív anyag került birtokába. Hogy a múzeum területén látható épületeken túl milyen, a nagy- közönség számára is látható eredményekhez vezet e gyűj­tőmunka? Az elmúlt években a kutatók tollából a többi kö­zött 11 tudományos és isme­retterjesztő cikk, sok kiállítás­megnyitó és ismeretterjesztő előadás szövege született; ju­TV-FIGYELÓ Siker. Szó se róla, remek ötlet volt útjára indítani a Siker című sorozatot, hisz’ abban olyan hazánkfiaival, illetőleg azoknak olyan cse­lekedeteivel, csinálmányáival ismerkedhetünk meg, ame­lyek valóban érdemesek az országos tapsra. Az első ilyen bő egy óra remek volt! Sokáig fogunk emlékezni a benne fellépte­tettekre, és legalább annyira azokra a gazdasági vezetők­re, akik helyszíni zsürizőkként a minősítést tüstént el is vé­gezték. Főképpen ettől a szemtől szembe mondástól pezsdült meg igazán Vitray Tamás legeslegújabb vállalko­zása. ' Aztán — vajh ki tudja miért? — az ítéletmondók trió­ja nem jelent meg többé, ha­nem ismét Csak a veterán te­lefonos szavazásra biztatták a dobozgazdákat. És hát azok az újabb fil­mes, interjús portrék is ... Tisztesség ne essék szólván, de adásra adás: mind kevés­bé érdekes személyiségek ke­rülnek a kamerák és a mikro­fonok elé. A njaguk helyén értékes, vállalkozó kedvű, megbecsülésre érdemes vala­kik, de amúgy viszont kevés­bé olyanok, hogy érdeklődés­sel figyelje őket a legfőbb műsoridő öt-hat — avagy még több — -milliónyi tévéző je. Legutóbb például láttunk egy talajjavító szer feltaláló- párost. Jó, örvendjünk annak a sötétes lének, de amúgy egy terjedelmesebb híradóri­port, vagy a Hét egyik kép­sora is elég lett volna e téma földolgozására. Aztán az a melltartóvarrós- di! Ez is megörvendeztethet számos, a kisipari körülmé­nyek közepette dolgozó asz- szonyok foglalkoztatásáért fe­lelős valakiket — no meg azo­kat, akik ezen árucikk valutá- ris ellenértékét bekönyvelik —, dehát végtére is nem mondható elsőrendű szenzá­ciónak az efféle dolog. No és az orchideás téesz! Mit mondjunk? Ügyes a vál­lalkozás, szépek a virágok — ám mindez az ügyesség és szépség sokkal jobban illett volna a Falujárás egy bizo­nyos nézőcsoportnak szóló összefoglalójába. A három ifjú színművész kabarézását meg már ne is említsük. No nem azért, mintha kevéssé értenének a szakmájukhoz, de az ő sike­rük színházi siker, és ha iga­zán akkora e vállalkozásért a lelkesedés, akkor azt kívána­tos tenni, amit más esetek­ben: rögzíteni az egészet, az­tán siDcrsetni. mondjuk, egy szombat éjszakán. így ugyan­is csak belekóstolhatott az előfizető, s úev maradt, fé­lig sem jóllakva ... Őszintén mondva, ha azt a fanatikus művészi gyógytor­násznőt nem látjuk, s nem értesülünk mindarról, ami az ő megszállott igyekvése dol­gában történt, illetve — saj­nos — nem történt, hát tel­jességgel hiányzott volna minden izgalom. Kezünket széttárva kénysze­rülünk tehát elsóhajtani, mi­szerint ilyesféleképp (de)for- málódott át ez az — ismé­teljük — remek alapötleten nyugvó adásfolyam. Miért, miért nem? Legfel­jebb találgatni lehet, azt gon­dolván, hogy valójában ma­guk a nézők a ludasok, mert nekik kellene olyan címeket és neveket elpostázniuk, ame­lyek, illetőleg akik megérdem­lik a nyilvánosságot. Tehát az eddigieknél tágabbra nyi­tott szemmel pásztázzuk vé­gig környezetünket, keresve: hol is bújkál az a felfedezés­re érdemes siker. Akácz László tott erő egy nemzetközi ta­nácskozás megrendezésére is. Ennek tudományos hasznát — közvetett módon — a látogatók is érzékelhetik majd. Bodonhajó Ismeretterjesztő írások — ezek közé kell sorolnunk a Téka harmadik számának né­hány rövid cikkét is — o lát­hatót teszik érthetőbbé — hi­szen a múzeum területén be­mutatott épületekhez, berende­zési, használati tárgyakhoz kapcsolódnak. Szó esik ezek­ben a göcseji és az őrségi szeres településekre jellemző úgynevezett hajlított házról, a Sopron vidéki németség élet­módját jellemző lakóházról, két, somhegyi üveghutában a múlt században készült üveg­tárgyról, a kisalföldi, német hatásra kialakult pajtasorról, a Sopron környéki német fal­vakban készült halottasládák­ról, amelyekben a fiatalok a házasságkötéskor megkapták a halotti stafirungot is. „Ma már meglehetősen ritkán fordul elő, hogy nép­rajzi tárgygyűjtés közben az ember nem akar hinni a sze­mének — írja Balassa M. Iván. — Pedig ez történt, amikor öcsényben (Tolna nie­gye) megpillantottam a csó­nakot — mert az, egy fából faragott, úgynevezett bodon­hajó volt!” Szenzációsnak szá­mító tárggyal is gyarapodott hát a Szabadtéri Néprajzi Mú­zeum. A csónak, amelyet a tu­lajdonosok emlékezete szerint a „robotos” világban faragtak, s ámellyel a gyakori árvizek idején a „högyet”, vagyis a szőlőhegyet közelítették meg, a kutató szerint valószínűleg az 1850-es évek előtt készült. P. Sz. E. Filmjeink külföldön Francia, NSZK-beli és más fesztiválokon szerepelnek ma­gyar filmek. A nagy hagyo­mányú oberhauseni nemzet­közi rövidfilmfesztáválon Mész András Távolban egy bíbor vitorla, Fehéri Tamás Protokoll szerint és Szirtes András Hajnal című alkotása képviseli a magyar filmgyár­tást. Itt legutóbb 1978-ban Gyarmathy Lívia Kilencedik emelet és Jankovics Marcell Küzdők című művét nagydíj­jal tüntették ki. VEZETÉS, DEMOKRATIZMUS AZ ISKOLÁKBAN Adminisztrátor vagy Fejlődik, változik korunk is­kolája. Nem először írjuk le ezt a mondatot. Az új tanter­vek, az iskolái élettel kapcsola­tos dokumentumok, szervezeti - formaváltások, aránymódosu­lások mindenkit érintenek, aki valami módon kapcsolatba ke­rül az oktatással, neveléssel; tanárt, tanítót, szülőt egyaránt. A változások között is szembeötlő — a nevelés kor­szerű tételének egyik fontos eleme — az iskolai demokra­tizmus fejlődése. Erről, az eredményekről, a gondokról kérdeztük dr. Novák Istvánt, a Pest megyei Tanács művelő­dési osztályának vezetőjét Nem formálisan A korábbinál kevesebb ma az okunk a panaszra az iskolai élet demokratizmusa ügyében. Az iskolák rendtartásban elő­írt fórumain a gyerekek, szü­lők, pedagógusok, mozgalmi vezetők egyaránt alaposan tá­jékozódhatnak, s kifejthetik véleményüket Az iskolai élet túljutott a demokratizmus pusztán formai lehetőségein. A gond inkább az, hogy a le­hetőségek különbözőképpen, különböző mértékig telítődnek tartalommal. — Mit jelent ez az egyes ese­tekben? — A legjobb gyakorlatot folytató iskoláknál például a nevelőt beavatják az egész is­kola vezetésének problémáiba, a kisebb munkaközösségek fel­adatokat kapnak a továbblé­pés kimunkálásában, részesei a döntéseknek, sajátjuknak ér­zik a szabályokat, a teendőket egyaránt Elvétve fordul elő a bírálók, az ellenvéleményt hangoztatok hátrányos megkü­lönböztetése, mellőzése, s egyre ritkább a formalizmus, a diktatórikus vezetés. — Az egészséges fejlődés egyik jele, hogy nemcsak a tanítási órán, hanem az iskolán kívüli foglalkozásokon is vál­tozik a légkör: oldottabb. A pedagógusok, a tanulók kap­csolata egyre inkább munka­központú, feszélyezettségtől mentes, a kisdiák bátran kér­dezhet, mondhat véleményt, megtorlás nélkül tévedhet A szülők körében is mind keve­sebben vannak, akik — netán a testi fenyítést — alkalmaz­zák. — Az Iskolák kapcsolata egyre javul a társadalmi & tö­megszervezetekkel, a gönd csak az, hogy többnyire az együttműködési elvek helyett az ügyeket egyeztetik, s ez nem ritkán következetlenséghez ve­zet — Nyilvánvaló probléma: a már említett egységes elvek el­térő értelmezése, valóra váltá­sa. Ez ügyben az iskolavezetők­re hárulnak a legnagyobb fel­adatok. Öt évre — Mi jellemzi az iskolák ve­zetőit, mi okozza a gyakorlat egyenetlenségeit? — Ahhoz, hogy ezt megért­hessük, tekintsünk vissza né­hány évre: 1974-ben rendelet írta elő, hogy az alsó és kö­zépfokú oktatási intézmények vezetőit határozott időre, öt évre kell kinevezni. Ezzel egy­idejűleg rohamosan növeked­tek, s növekszenek ma is, az iskolai neveléssel szembeni követelmények. Mi történt? Megnövekédett az igazgató hatásköre, önállósága, felelős­sége. Ugyanakkor csökkent biztonságérzete. — Mi lett ennek a következ­ménye? — Nézzük csak a számokat! A megye 223 általános iskolai igazgatója közül a határozott időre történő kinevezés előtt 102-en voltak igazgatók. A töb­bi álláshelyen változás történt, néhol többször is. Hetvenket- ten vezetői gyakorlat nélkül kerültek az iskolák élére, s ál­talában az a jellemző, hogy kevés helyettes lépett elő saját iskolájában igazgatóvá. Annál többen vannak, akik más tan­testületből kerültek igazgatói állásba. Ma Pest megyében az iskolavezetők 17 százalékának hosszabb a vezetési tapasztala­ta 15 évnél, s 67 százalékot megközelítő azok aránya, akik tíz évnél rövidebb ideje veze­tik az iskolákat. — Nem káros a tapasztalat­lanság? — Az igazgatók zöme kimon­dott, vagy kimondatlan szo­rongással fogadta a határozott idejű kinevezésre való áttérést. Ezt mutatja, hogy az áttérés idején az igazgatók egyhatoda lemondott, egyhatoduk pe­dig, mivel közel állt a nyug­díjhoz — nem fogadott el újabb megbízást. A többség vi­szont vállalta a korábbi mun­kájának eredményeivel való szembesítést. JEGYZET Művek és mecénások MINDIG DOLGOZOTT Vá­cott néhány művész, de 1972 óta a város vezetői tervsze­rűen törekednek arra, hogy új alkotók telepedjenek le, hogy részt vegyenek a tele­pülés fejlesztésében, kulturá­lis arculatának alakításában. A többi között ez áll a váro­si tanács egyik előterjeszté­sében. Szervezett zenei élet alakult ki itt, a kórusok, a kamarazenekar rendszeresen fellépnek az üzemekben, la­kótelepeken, a kórházban, Le- hotka Gábor orgonaművész és mások teljesítménye nemzet­közileg is elismert. A képző­művészek nem kötődnek szo­rosan egyes intézményekhez, de sokoldalú tevékenységgel részt vesznek az országos mű­vészeti közéletben. Ma már költő is él a városban, a fo­tóművészek pedig a határo­kon túl is nagyra értékelt- munkát végeznek a diaporá- mafesztiválok megrendezssé- sével. Ügy tűnik tehát, nincs na­gyobb gondjuk a váci művé­szeknek, közöttük a festők­nek, szobrászoknak, grafiku­soknak, iparművészeknek. A városi tanács öt műtermes lakást bocsátott rendelkezé­sükre, hét művész a gombai telepen alkothat. A lehetősé­gekhez képest vásárlásokkal is támogatják a munkát, igaz, itt némi aránytalanság mutatkozik: tavaly két műre, Földváry Csaba Pávák és B’askó János Emberpár című alkotására 152 ezer forintot költöttek, míg a többi váci képzőművésznek összesen 27 ezer forint jutott. Nem tudom, erről az arány­talanságról esett-e szó akár pozitív, akár negatív értelem­ben magánbeszélgetéseken, korábbi hivatalos találkozó­kon. Azon a tanácskozáson, amelyen legutóbb a város kul­turális életének vezetői s az itt élő mintegy harminc al­kotó vizsgálták a helyi művé­szet, művészetpolitika aktuá­lis kérdéseit, szó volt ugyan a támogatásról, de nem első­sorban a vásárlásokról, ha­nem a tágabban értelmezett anyagi, erkölcsi mecenatúrák­ról. Feltették azt a kérdést is: egyáltalán mi történt az el­múlt években, hogyan oldód­tak meg azok a gondok, ame­lyek már a korábbi eszten­dők hasonló fórumain is el­hangzottak? A KÖLCSÖNÖS TÁJÉKO­ZÓDÁS igénye tette hát szük­ségessé a megbeszélést, rész­ben pedig .azok a problémák, amelyek a város dolgozóinak művelődési szokásait, igénye­it, zenei, képzőművészeti (s most maradjunk ezen, a terü­leten) műveltségét jellemzik. Különösen a több ezernyi be­járó van nehéz helyzetben, közülük minden második na­ponta két óránál többet uta­zik. Ilyen körülmények között igen nehéz a művészet és kö­zönség új, igazán tartalmas kapcsolatát kialakítani. Vagy talán erre nincs is szükség? Most az is elhang­zott — Igaz, csak egyetlen hozzászólásban —, hogy akik eljönnek a kiállítótermekbe, azok úgyis megnézik a műve­ket, akik pedig nem, azokkal ne is törődjünk... Persze jó­zanabb nézetek is hangot kaptak, szó volt olyan for­mákról, módszerekről, ame­lyek új rétegekhez hozhatnák közel a művészetet, a vizuá­lis kultúrát. Igen — de mit kívánnak a dolgozók, illetve az ő nevük­ben cselekvő vezetők? A megbeszélés akkor vált iga­zán érdekessé, amikor az egyik vállalat igazgatója és a művészek között fellángolt a vita: ki, mit vár a másiktól? Az üzemek örömmel' adnak fórumot a bemutatkozásra, a művek és a dolgozók vélemé­nyének szembesítésére — hangzott el —, ugyanakkor elvárják, hogy a kiállított al­kotások a dolgozók szépérzé­két fejlesszék, úgy, hogy azok később a saját fizetésükből is áldozzanak a művészetre, vá­sároljanak alkotásokat. VAN TEHAT LEHETŐSÉG, ahogyan egyébként számos, országosan is sokszor emlege­tett példa bizonyítja — a kö­zeledésre, a közös cél eléré­séért végzett munkára. Hi­ányzik azonban még a ho­gyan? kérdésre a meggyőző felelet, és — a tanácskozás legalábbis ezt jelezte — a gazdasági vezetők hajlamosak saját, nem biztos, hogy he­lyes ízlésüket, mesevőzódésü- ket a valódi értékekkel szem­ben érvényesíteni. Az üzemi vizuális nevelésben az eddi­ginél sokkal nagyobb szere­pet kellene kapniuk a jól képzett népművelőknek, s maguknak a művészeknek. Az utóbbiaknak persze nem úgy, hogy energiájukat gyakorlati szervező munkára fordítják, hanem úgy, hogy megvalósít­ható és megvalósítandó kon­cepciót dolgoznak ki. Ezek a kérdések persze egészen elméleti, szinten is to­vább boncolhatok. A tanács­kozáson viszont sok szó esett a konkrétumokról: a lassan megvalósuló grafikai műhely­ről és új műtermekről, az üz­lethelyiségről, amelyre sürgő­sen szükség lenne, s amely­ben fiatal váci művészek mu­tatnák be, árusítanák alko­tásaikat. Beszéltek arról, hogy a tanácsnak meg kellene akadályozni: dilettánsok ké­szítenek okleveleket, plaket­teket különböző vállalatok­nak; elhangzott, hogy a volt Kúria épületét egy állandó és időszaki kiállításoknak egy­aránt helyet adó galéria ki­alakításával hasznosíthat:- ék. A tanácsi vezetők néhány kérdésre megnyugtató, né­hányra további vitára ösztön­ző választ adtak — ezekre a vitákra, baráti beszélgetések­re a megállapodás szerint a jövőben rendszeresen, sor ke­rül. A KULTURÁLIS DECENT­RALIZÁCIÓ elvei országosan még nem kimunkáltak, Vác művészeti, kulturális múltja és jelene azonban szinte kö­telezi a helyi szakembereket, vezetőket, hogy már most ki­dolgozzák erre vonatkozó sa­ját koncepciójukat. Éooen a decentralizáció —( az itt élők. dolgozók érdeke — követeli, hogy ne várjanak országos vagy megyei irányelvekre. P. Szabó Ernő — Azt tapasztaltuk, hogy sok tehetséges fiatal került igazgatói beosztásba, többéves tanári, mozgalmi vezetői gya­korlattal. Akik vezetési tapasz­talat nélkül lettek igazgatók, azoknak esetenként két-három évébe telt, míg beletanultak teendőikbe. Ha nem állt mel­lettük nagytudású helyettes, akkor még ennél is tovább tar­tott Ezért különös gondosságot igényel az új vezetők képzése, továbbképzése. A kezdeti ta­pasztalatlanság nem tekinthető károsnak, de leküzdése sürge­tő feladat. Előnye viszont en­nek a nemzedékváltásnak, hogy pedagógiai tekintetben frissítést kaptak az iskolák: rá­termett, ötletgazdag, fiatal igazgatókat. Amit tennünk kell — Miként könnyíthető a kezdő igazgatók munkája, s miként tehető alaposabbá? — Sokféleképp. Például ko­rai bizonytalanságuk határo­zottan csökken felkészítésük­kel. Ma már az iskolavezetők többsége túljutott a vezetésel­méleti alapoktatáson, s a na­gyobb iskolák igazgatói e na­pokban fejezik be a tovább­képző tanfolyamot. Jelenleg hatvan szaktanár tanul okta­táspolitikai ismereteket, s kö­zülük jó néhányan alkalmassá válnak majd az igazgatói, ve­zetői feladatok végzésére. — Nehéz azonban csaknem minden igazgató helyzete, mert sok olyan teendő is rájuk há­rul, amely nem őket illetné. Adminisztratív, az ügyintézés­sel kapcsolatos tennivalókról van szó. Ezek egységes jellem­zője, hogy lekötik az igazga­tók idejét, energiáját, amely egyébként a fő feladatukhoz, a nevelő munka irányításához kellene. Az elmúlt két eszten­dőben felülvizsgáltuk az isko­lák igazgatóhelyetteseinek szá­mát. Az eredmény az, hogy a nagyobb iskolákban második, néhol harmadik igazgatóhe­lyettes is megkezdhette tevé­kenységét. A huszonhat, vagy még több tanulócsoportos isko­lákban iskolatitkár könnyíti az adminisztratív munkát. — És a kisebb iskolákban? — Ott sajnos nem változtató hattunk. Tény az is, hogy ■ az iskolagondnokságok mai szer­vezetei és ‘ működési rendje segíti a munkát, de még ez sem elégséges. Némelyik gond­nokság túlterhelt, kislétszámú, ezért sok gondnoki munka ma­rad a vezetőkre. S még más is: a munkajogi, munkavédelmi, tűzrendészen, közegészségügyi előírások ellenőrzése, gazdál­kodási és ügyviteli teendők. Mindezekért felelős az igazga­tó s tételesen számon kérhetők tettei. Ez az egyik oka, hogy a pedagógiai irányítás — ami korántsem ellenőrizhető téte­lenként — a háttérbe szorul­hat. A helyzetnek — ha nem változna — a tanuló, a gyer­mek látná kárát. — Hogy ne így legyen, azért a tanév végén újabb tanfo­lyam indul a kezdő igazgatók­nak, s rriég addig egyhetes pe­dagógiai elméleti és gyakorla­ti kurzuson vesz részt a megye minden általános iskolai igaz­gatója. A jövő tanévtől pedig megalakulnak a járási igaz­gatóhelyettesi munkaközössé­gek is. Vasvári G. PáL Két hét ráadás A nagy érdeklődésre való tekintettel az eredetinél két héttel tovább, május 3-ig lá­togatható a „Művészet és tár­sadalom” című jubileumi ki­állítás a Műcsarnokban. Naponta ezrek egyéni ér­deklődők és csoportok, dolgo­zók és diákok, vidékiek és bu­dapestiek keresik fel a tár­latot. A kiállítás gazdái jól felké­szültek a látogatók fogadásá­ra: egyszerre több csoport szakavatott vezetését vállalják, segítik az eligazodást az ese­mények. a tárgyak világában. Továbbra is várják a csopor­tok — általános és középisko­lás osztályok, szocialista bri­gádok és vidéki vendégek je­lentkezését, s tárt kapukkal fogadják a látogatókat az ün­nepek alatt is: május 1-én, 15 órától, 2-án és 3-án egész nap.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom