Pest Megyi Hírlap, 1980. április (24. évfolyam, 77-100. szám)

1980-04-12 / 85. szám

ííeírr ~M ■KTunap 1980. ÁPRILIS 13., SZOMBAT Milliós tüntetés Teheránban Baniszadr figyelmeztetése az Egyesült Államok szövetségeseihez Abol Hasszán Baniszadr irá­ni elnök pénteken a Tehe­ránban tartott „nemzeti egy­ségmenet” csaknem egymillió részvevője előtt erősítette meg országa „eltökéltségét”. mind az Egyesült Államokkal, mind pedig az Irakkal szembeni konfliktusban. Kiemelte az iráni nép mozgósításának és egységének szükségességét. Beszédében az elnök felhívta a nyugat-európai országokat és Japánt: saját érdekükben szakítsanak az Egyesült Álla­mokkal. Az-Irakkal keletkezett konf­liktusról szólva az iráni el­nök kijelentette: ha országát újabb iraki támadás érné, „képtelen lenne visszatartani csapatait attól, hogy benyo­muljanak Irak területére”. Baniszadr szerint az iraki nép csak „az alkalmat várja, hogy fellázadjon” Szadjam Hussze­in elnök uralma ellen. Bani­szadr hangsúlyozta az iráni hadsereg ütőerejét és elszánt­ságát arra, hogy megvédje az ország határait. Mohammad Mokri, Irán moszkvai nagykövete pénteken a szovjet fővárosban tartott sajtókonferenciáján részlete­sen beszámolt az Egyesült Ál­lamok Irán-ellenes politikájá­ról. A nagykövet elmondotta: a megszállt nagykövetség ira­tai között egyértelmű bizonyí­tékokat találtak arra nézve, hogy az Egyesült Államok a forradalom győzelme után is felforgató tevékenységet fej­tett ki Iránban. A gazdasági intézkedések mellett az Egyesült Államok nem riad vissza a nyílt kato­nai fenyegetéstől sem, hadi­hajók egész seregét küldi % a Perzsa-öbölbe, és úgy véli, hogy Olymódon sikerül majd megtörnie az iráni népet — folytatta a nagykövet. Iránban azonban megkezdő­dött a teljes mozgósítás és rö­videsen áo millió iráni áll majd fegyverben, hogy szük­ség esetén megvédje hazáját — jelentette ki a nagykövet. Irán és Irak között csütörtö­kön tovább mélyült a válság. A határvidéken rövid fegyver­nyugvás után csütörtök este kiújultak a harcok. A határkörzetben folyó har­cok méreteiről egyelőre lehe­tetlen pontos képet alkotni. A teheráni rádió szerint az iraki erők nagyobb területeket ké­pesek tűz alá venni: a lövedé­kek már a határtól tíz kilo­méterre 1 csapódnak be, s az ágyútűz 'több épületet romba döntött. A Qasr-I-Shirin ha­tárváros közelében folyó össze­csapásban állítólag a felek he­likoptereket is bevetnek. Hadi Sadmehr tábornok, iráni ve­zérkari főnök csütörtökön túl­zottnak nevezte a légicsaták­ról szóló sajtójelentéseket. Bagdad még nem adott ki közleményt a harcokról, de az iraki sajtó élesen és szünet nélkül támadja Iránt, s sze­mély szerint Khomeini ajatol- lahot. Az INA hírügynökség csütörtökön arab összefogást sürgetett Khomeini ellen. Irán vezetői viszont az iraki kormányzat megdöntésére szó­lították fel „iszlám testvérei­ket”. Zbigniew Brzezinski, az ame­rikai elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója amerikai lap- szerkesztők előtt mondott be­szédét használta föl arra, hogy tovább szítsa az ellenségeske­dést Irán és Irak között. Fel­szólalásából kiviláglik, hogy Washington imperialista érde­keinek szolgálatába kívánja állítani a két iszlám ország ellentétét, ürügyként akarván felhasználni azt a fegyveres beavatkozásra. Nairn Haddad, az iraki for­radalmi parancsnokság taná­csának tagja a The Washing­ton Post című amerikai lap­nak adott nyilatkozatában kö­zölte, hogy Irakból az elmúlt napokban 5700 — iraki ál­lampolgársággal nem rendel­kező — személyt utasítottak ki. Hamarosan újabb húszez­ret szólítanak föl távozásra. Nairn Haddad megerősítette, hogy az iráni—iraki határon fegyveres összecsapások zajla­nak. Cáfolta azonban az iráni sajtó értesüléseit, amelyek szerint a két ország hadsere­gei között tüzérségi harc folyt volna, vagy hogy az iraki lé­gierő gépei behatoltak volna Irárf légterébe. Kuvaiti palesztin források­ból származó értesülések sze­rint Jasszer Arafat, a PFSZ Végrehajtó Bizottságának el­nöke közvetítéssel kísérlete­zik Irán és Irak között. Kül­döttség élén várhatóan fel fogja keresni a két országot. A magyar kultúra napjai Moszkvában ­Záróhangverseny Ünnepi záróhangversennyel fejeződtek be pénteken Moszkvában a magyar kultu­rális napok, amelyeket ha­zánk felszabadulásának 35. évfordulója alkalmából ren­deztek meg a Szovjetunióban. A hangversenyről helyszíni közvetítést adott a szovjet rá­dió és a televízió is. QIRT-Ii3és Prágában Közös rádió- és tv-program Az OIRT nemzetközi rádió- és televíziószervezet igazgató tanácsa háromnapos üléssza­kot tartott a szervezet szék­helyén, Prágában. Foglalkoztak azzal, hogyan működjenek együtt a tagszer­vezetek a Lenin születésének 110. és a fasizmus fölötti győ­zelem 35. évfordulója alkal­mából, valamint a kommu­nista és munkáspártok esedé­kes kongresszusairól készülő műsorok kialakításában. Meg­vitatták továbbá a moszkvai nyári olimpia közvetítésének közös tennivalóit. Az SZKP KB bejelentene Részt vesz a Avatás Kolozsvárott Magyar főkon Kormányközi megállapodás alapján pénteken felavatták a Magyar Népköztársaság ko­lozsvári ' főkonzulátusának hi­vatali épületét. A megnyitó alkalmából Rajnai Sándor, Magyarország rendkívüli és meghatalmazott nagykövete fogadást adott, amelyen meg­jelent Roska István külügy­miniszter-helyettes és dr. Sze- pes István, a Magyar Népköz- társaság kolozsvári főkonzul­ja. Román részről Stefan Mo- cuta, a Kolozs megyei pártbi­zottság első titkára, a Kolozs megyei néptanács vb-elnöke, az RKP KB Politikai Végre­hajtó Bizottságának póttagja, Constantin Crisan, az RKP kolozsvár—napocai bizottsá­gának első titkára, a város polgármestere és Georghe Badsescu, a román külügy­minisztérium konzuli igazga­tója vett részt. Ott voltak a helyi párt-, állami, társadal­mi és kulturális élet neves személyiségei. Roska István pohárköszön­tőjében méltatta az esemény jelentőségét, majd hangsú­lyozta : hazánk különösen fon­tosnak tartja a magyar—ro­mán kapcsolatok bővítését. Constantin Crisan pohárkö- szöntőjében kiemelte: „Kife­jezzük reményünket, hogy a Magyar Népköztársaság ko­lozsvári főkonzulátusa tevé­kenységével hozzájárul az or­szágaink között meglevő jó­szomszédi kapcsolatok erősí­téséhez, és tovább mélyíti a román és magyar nép közötti barátságot.” Pénteken Moszkvában hiva­talosan bejelentették, hogy az SZKP KB megkapta a Fran­cia Kommunista Párt és a Lengyel Egyesült Munkáspárt meghívását az európai kom­munista- és munkáspártoknak a béke és leszerelés kérdései­ről tartandó találkozójára, amelyet április 28—29-én tar­tanak Párizsban. Az SZKP Központi Bizottsága megvizs-*| gálta és elfogadta a meghívást. I Az SZKP KB válaszlevelé­ben kifejezi egyetértését a len­gyel és a francia testvérpárt véleményével, amely szerint a jelenlegi helyzetben a párizsi találkozó fontos politikai ese­mény és annak bizonyítéka, hogy a kommunista pártok ak­tív szerepet játszanak a bé­kéért és a leszerelésért vívott harcban. Diplomáciai aktivitás Űj-BelBiben Sokoldalú együttműködés A leszerelés — NDKállásfoglalás a bécsi tárgyalásokról „A bécsi tárgyalások igen bonyolult szakaszukban van­nak, de a nyugati résztvevők megfelelő politikai készsége esetén lehetőség lesz a haté- , kony munkára a május kö­zepén kezdődő 21. forduló­ban. Konkrét egyezményter­vezet szövegének kidolgozása gyakorlatiasabbá tenné a munkát, s ennek — ezzel a konstruktív szakaszba lépés­nek — megvannak az előfel­tételei” — jelentette ki pén­teki berlini nemzetközi sajtó- értekezletén Andre Wieland nagykövet, a közép-európai haderő- és fegyverzetcsök­kentési tárgyalásokon részt vevő NDK-küldöttség vezető­je. Az NDK-diplomata hozzá­fűzte, hogy a szocialista or­szágok Bécsben — a tárgya­lások megszakítására irányu­ló- egyes nyugati próbálkozá­sok ellenére — türelemmel folytatják erőfeszítéseiket, bár nem titkolják, elégedetlenek az eddigi eredményekkel. „Az NDK megítélése szerint a* fegyverzetek korlátozását és a leszerelést szolgáló haté­kony intézkedések megtétele a nemzetközi helyzet kulcs­kérdése, s egyben szorosan összefügg a Német Demokra­tikus Köztársaság nemzeti ér­dekeivel” — mondotta. Zimbabwe első államelnöke Pénteken Salisburyben az egy hét múlva függetlenné váló Zimbabwe választott el­nökévé nyilvánították Canaan Banana metodista lelkészt. Hivatalosan április 17-én éj­félkor válik államfővé, akkor, amikor Robert Mugabe mir niszterelnök kormánya ünne­pélyes keretek között átveszi a hatalmat a brit átmeneti közigazgatás irányítójától. Lord Soames főkormányzótól. A leendő Zimbabwében a tényleges hatalom Robert Mu­gabe miniszterelnök kezében lesz. Az államfőnek főként protokoll jellegű szerepet szánnák. Inaira Gandhi Indiai miniszterelnök Üj-Delhiben fogadta Bohuslav Chnoupek csehszlovák külügyminisztert (jobbra). Pham Van Dong vietnami kormányfő hivatalos indiai tárgyalásai után országjáró' körútra indult. Kasmírba uta­zása előtt az őt búcsúztató Indira Gandhi miniszterel­nöknek azt mondta, hogy a rendkívül forró fogadtatás, amelyben részesült, demonst­rálja Vietnam és India ki­emelkedően baráti kapcsola­tait. A vietnami kormányfő várhatóan vasárnap érkezik vissza Hanoiba. Az indiai—vietnami hivata­los tárgyalások eredményeként Üj-Delhiben' a két ország tu­dományos és műszaki együtt­működéséről szóló megállapo­dást írtak alá. Ez elsősorban a mezőgazdaságra, erdőgaz­dálkodásra és a vegyiparra terjed majd ki. Indiai részről vietnami tudományos-műsza­ki küldöttséget hívtak meg. ★ Csütörtökön Indira Gandhi miniszterelnök fogadta a hi­vatalos látogatáson Indiában tartózkodó csehszlovák kül­ügyminisztert, Bohuslav Chnoupeket. Véleménycserét folytattak az Ázsiában kiala­kult helyzetről és kétoldalú kérdésekről. A csehszlovák külügymi­niszter Gustáv Husák államfő, a CSKP KB főtitkára részé­ről Csehszlovákiába szóló meghívást adott át. Indira Gandhi a meghívást elfogad­ta. Chnoupek csütörtökön In­dia külügyminiszterével, Na- raszimha Raóval is találko­zott. Húszéves a Csillagváros Az űrhajózás Ma az űrhajózás napját ün­nepeljük. Ez a dátum — ápri­lis 12. — egybeesik a szovjet — és a szocialista országokból kijelölt — űrhajósok otthona, a Csillagváros fennállásának 20. évfordulójával. Az űrhajósok városa, ahol a Jurij Gaga- rínról elnevezett kiképző köz­pont is van, két évtizeddel ezelőtt létesült Moszkva kö­zelében. A kiképző központ húsz év alatt negyven űrrepülést ké­szített elő, ennyi programhoz képzett ki űrhajósokat —csu­pán a jelenlegi ötéves terv időszakában 14 rajtot készí­tettek itt elő. A szovjet űr­hajósokkal együtt itt tanultak az eddig végrehajtott inter- kozmosz-expedíciók külföldi résztvevői: Csehszlovákia, Lengyelország, az NDK űrha­jósai, jelenleg pedig magyar, vietnami, kubai, mongol és román űrhajós jelöltek készül­nek föl feladataikra. Az űr­hajósok kiképző központját, a kozmikus program teljesítésé­ben szerzett kimagasló érde­meiért, fennállásának 10. év­fordulóján Lenin-renddel tün­tették ki. A központ, amely­nek első növendéke Jurij Ga­garin volt, most is nagy len­dülettel folytatja a kiképzést a Szoljuz—Szaljut program végrehajtásához. Az űrhajózás e kettős ün­nepe alkalmából az APN munkatársa interjút készített Alekszej Leonovval, aki egyi­ke volt az első hallgatóknak. Ma ő az űrhajós-kiképzőköz­pont helyettes parancsnoka. Leonov elmondta, hogy a Csillagváros megnőtt, s fel­nőttek lakói is. Sok minden megváltozott 20 esztendő alatt, de sok minden mind­máig Gagarinhoz fűződik. Az első kommunista szombatokat még Gagarin szervezte, ez a hagyomány azóta is él. Ak­koriban raktuk le a mai la­kóházak, iskolák alapköveit — mondotta Leonov —, ültettük az első fákat. Azóta évente néhány szombatot rászánunk, és rendbe hozzuk a gyerekek sportpályáit, játszótereit, ta­vasszal és ősszel virágokat, fákat ültetünk. A tó igazi büszkeségünk —* - mocsaras kis patak volt itt régen. Leonov beszámolt arról is, hogy a Csillagvárosnak mú­zeuma is van, amelynek meg­alapítása ■ is Gagarin nevéhez fűződik. Az űrhajósok a mú­zeumnak adják azokat az em­léktárgyakat, amelyeket aján­dékba kaptak. Ezek száma már körülbelül hatezer. ­Az űrutazás itt, a Csillag- városban kezdődik. Aki űrre­pülésre indul, beírja a nevét a Gagarin dolgozószobájában levő emlékkönyvbe. Olyan ez, mint a hűségeskü a hős előd által megkezdett ügy iránt: ö, sajnos, már nincs velünk, de mindig él szívünkben, mai és holnapi tetteinkben őriz­zük emlékét — mondotta Leo. nov. Forró hangulatú ünnepségek Párt- és állami vezetők, az űrhajózás irányítói, tudósok, űrhajósok, a szovjet hadsereg magas rangú parancsnokai je­lenlétében tartották meg pén­teken Moszkvában az űrhajó­zás napja alkalmából megren­dezett nagygyűlést. Borisz Petrov, a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának alelnöke, az Interkozmosz Ta­nács elnöke tolmácsolta az új űrexpedíció résztvevőinek a szovjet emberek üdvözletét és jókívánságát, kívánt jó mun­kát nekik a tudományos prog­ram teljesítéséhez. Méltatta a múlt év legnagyobb 'szabású űrkutatási eseménye, Ljahov és Rjumin 175 napos expedí­ciója eredményeit, s beszámolt a szovjet űrkutatás egyéb eredményeiről is. A Szovjetunió — hangoz­tatta Borisz Petrov — igen nagy jelentőséget tulajdonít a szocialista országok együttmű­ködésének az űrkutatásban. Ugyanakkor más országokkal is sikeresen együttműködik, így Indiával és Franciaország­gal, tavaly szovjet hordozóra­kéta vitte pályára a második indiai mesterséges holdat, elő­készületben van a harmadik is, elvi megállapodás jött lét­re a közös szovjet—indiai űr­utazásról. Franciaországgal is gyümölcsöző az együttműkö­dés, s itt is tervbe vettek kö­zös űrutazást. ★ A visontai Gagarin Hőerőmű­dolgozói pénteken az erőmű előtti téren álló Gagarin-szo- bornál emlékeztek meg az űr­hajózás napjáról. Méltatták az űrhajózás jelentőségét, a szov­jet űrhajósok kimagasló sike­reit, és megemlékeztek a név­adó életútjáról, az űrhajózás­ban betöltött úttörő szerepé­ről. Egyidejűleg beszámoltak arról is, hogy a Gagarin Hő­erőmű dolgozói a névadóhoz méltóan álltak helyt a terme­lésben: az év elejétől mosta­náig egymilliárd 208 millió kilowattóra villamos energiát termeltek, s ezzel nyolcmillió kilowattórával túlteljesítették időarányos tervüket. Az ünnepség résztvevői vé­gül elhelyezték az emlékezés virágait a Gagarin-szöbor ta­lapzatán. A baloldali ellenzék kongresszusa Kairóban Kairóban csütörtökön meg­kezdődött az egyiptomi bal­oldali ellenzéket képviselő Nemzeti Haladó Párt első kongresszusa. CSAK RÖVIDEN... BALOLDALI fegyveresek elfoglaltak három falut Sal­vador Chalatenango tartomá­nyában, a hondurasi határ mentén — közölték csütörtö­kön hivatalos források. BÉCSBEN pénteken megtar­tották az Olaf Palme volt svéd miniszterelnök vezette nem­zetközi leszerelési bizottság el­ső nem hivatalos ülését, ame­lyen szervezeti és pénzügyi kérdéseket vitattak meg. A PRÁGAI székhellyel mű­ködő nemzetközi egyházi bé­keszervezet, a Keresztyén Bé­kekonferencia (KBKj három­napos kibővített elnökségi ülést tartott a nyugat-német­országi Mülheimben. A pénte­ken délután véget ért tanács­kozást, amelyen öt földrész országaiból csaknem 50 egy­házi személyiség vett részt, dr. Tóth Károly budapesti re­formátus püspök, a KBK el­nöke vezette. A JAPÁN főváros központ­jában élénk érdeklődés köze­pette kezdődött meg egyide­jűleg két magyar kiállítás. A forgalmas Sindzsuku negyed Odakju áruházában népművé­szeti bemutató vonzza a láto­gatókat. Az ikebukurói város­rész Szeibu áruházában nagy tömeg látogatta az ugyanek­kor megnyílt magyar élelmi- szeripari kiállítást. A SZÍRIÁI fővárosba érke­zett pénteken Kuba külügy­minisztere. Az ázsiai és közel- keleti körúton levő ISidoro Malmierca számos nemzetközi problémáról tanácskozik. A főként marxistákat és nasszeristákat tömörítő párt (teljes néven: Egységes Hala­dó Nemzeti Tömörülés Pártja) az egyetlen szervezett politi­kai erő Egyiptomban, amely kezdettől fogva elutasította Szadat elnök „békekezdemé­nyezését”, az Izraellel kötött különbékéhez vezető folyama­tot. A Nemzeti Haladó Párt kongresszusát Khaled Mohied- din, a párt elnöke, a néhai Nasszer elnök egykori harcos­társa, volt szabadtiszt nyitot­ta meg. Az immár négy éve működő párt alapító kong­resszusként tartja számon most első ízben sorra kerülő legmagasabb szintű tanácsko­zását. A kongresszus célja, hogy kidolgozza a párt új, hosszú távra szóló stratégiá­ját. ★ Csütörtökön Tripoliban két­lapos értekezletre ültek össze a szadati megalkuvó politiká­val szembehelyezkedő szilárd­ság frontjához tartozó államok — Algéria, Líbia. Szíria, a JNDK — külügyminiszterei és a PFSZ képviselője.

Next

/
Oldalképek
Tartalom