Pest Megyi Hírlap, 1980. március (24. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-12 / 60. szám
A PEST MEGYEI HÍRLAP CEGLÉDI JÁRÁSI ÉS CEGLÉD VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXIV. ÉVFOLYAM, 60. SZÁM 1989. MÁRCIUS 12., SZERDA Jászkaraj enő, Árpád Tsz Fáiia alatt terem a paradicsom Takarékosan gazdálkodnak A Jászkarajenő és Kőröste- tétlen területén — a mintegy 8600 hektáron — gazdálkodó Árpád Termelőszövetkezetben az 1978—79-es telet az őszi búza sínylette meg a legjobban: a száraz, fagyos időjárás miatt tavaly áprilisban 173 hektárnyit ki kellett tárcsázni a vetésből, mert gyengén kelt. (A terméshozam 1979-ben mindössze 23,7 mázsa volt hektáronként.! Tavaly őszi búzából az 1978. évinél 41 hektárral többet: 1163-at vetettek, s aggódva figyelték és figyelik a növény áttelelését. Míg a decemberi időjárás kedvező volt, s a januári is, addig a februári és március eleji fagyok már komolyabban veszélyeztették és veszélyeztetik a termést. Egyelőre azonban, előzetes és óvatos becslések szerint is: minden jel arra műtat, hogy idén a búza hozama lényegesen nagyobb lesz a tavalyinál. Hogy a zsenge gabona fejlődését meggyorsítsák, februárban hozzáfogtak s március elejére már végeztek is a búza fejtrágyázásával. Műtrágyából — bár a vetés- területet a tavalyihoz képest megnövelték — ugyanannyit használtak fel, mint' 1978-ban, vagyis az elmúlt évinél takarékosabban gazdálkodtak. A szerves trágyát szükség szerint használják: ezzel az anyaggal is okosabban kell bánniuk. A trágyakezelés és -tárolás máris szakszerűbb, mint a megelőző években. Az Árpád Tsz kertészetében a fóliaházakban már megjelentek az első, borsó nagyságú paradicsomok is. A palántákat 10 ezer négyzetméteren ültették el. A fóliaház egyébként újdonság: a hollandi ágyakat megszüntették, helyettük mintegy másfél milliós költséggel fóliasátrakat állítottak fel. Beruházásnál maradva: idén összesen ötmillió forintot költenek gépvásárlásra az Árpád Tsz-ben. E vásárlások közül megemlítendő az erdészetük részére beszerzendő T 130-as lánctalpas traktor a tartozékaival: tolólappal és tuskókiemelővel. Egyéb, már meglevő gépeik téli nagyjavításával időben elkészültek, de a közeljövőben is nyomasztó gond marad az alkatrészhiány. Erőgépeikre a takarékosság jegyében központilag állapították meg az üzemanyagnormákat, az egy normálhektárra megengedett maximumot. A gépekre szerelt üzemanyag-számlálók jelzik: bizonyos litermennyiség elfogyasztása után a járművet a szervizbe kell vinni, ellenőrzésre, adagolóbeállításraAz Árpád Tsz tehenészetében tavaly egy tehén átlagosan 4141 liter tejet adott. Ez kevés, a tervezett értéknél is lényegesen kisebb volt. Idén kedvezőbb hozamra számítanak: január—februárban nyolc százalékkal több tejet értékesítettek, mint a tavalyi év hasonló időszakában. Ugyanazon mennyiségű abrakfelhasználás mellett a tej literenkénti zsírtartalma is: 3,8 helyett 4,05 százalék volt a legutóbbi felmérések alkalmával. S ez, a jövőre nézve mindenképpen biztató jel. 1 A tsz a járásban az egyetlen olyan gazdaság, amely haltenyésztéssel is foglalkozik. Nyolcvannégy hektáros tavukban szépen gyarapodnak a tavaly betelepített halivadékok. Az úgynevezett egynyaras kis pontyokat továbbte- nyésztésre adják el a halgazdaságoknak. Mint azt dr. Lakos László, a szövetkezet elnöke elmondotta: az öttagú halasbrigád egyelőre még csak a hálókat javítja, de a hónap végén vagy április elején megkezdik a lehalászást. V. I. Szombaton A nagyközségért dolgoznak Minden közreműködőre számítanak Albertirsán a 1 napokban magtartolták a szocialista bri- gdok vezetőinek találkozóját, amelyen tavalyi társadalmi és kulturális tevékenységüket értékelték és az idei terveket ismertették. Nagy Gábor, a nagyközségi pártbizottság titkára nyitotta meg az összejövetelt, majd Bíró Zoltán tanácselnök ismertette az eddigi eredményeket és a további tennivalókat. Elismeréssel állapította meg, hogy a községbeli üzemek és termelőszövetkezetek szocialista brigádjai jó munkájukkal sokat tettek a település gyarapodásáért, szépítéséért. A társadalmi munka értéke 7,5 millió forintot tett ki, s ezzel az összeggel — Abony után — a második helyezettek az egy főre jutó pénzmennyiséget tekintve. A lakosság feladata most az óvoda és az iskola építésének befejezése, hiszen erre a célra a megyéi tanács a VI. ötéves tervben nem tud pénzt adni. önerőből kell folytatni azt, amihez már eddig is nagyon sok társadalmi munkát adott a község. Az eddigi önként vállalt erőfeszítések gyümölcseként a felújított, két csoportos, _ ötven gyereket befogadó óvodát március 17-én birtokba vehetik a kicsik. Az őszi tanévkezdésre elkészül az új iskola is, ha jönnek a segítőtársak a hívó szóra. A tervekben szerepel az általános iskola egyik épületének átalakítása óvodává, s ha ez megvalósul, minden igényjogosult gyereket elhelyezhetnek. Bíró Zoltán elmondotta, hogy a tanács az egyre csökkenő — 1979-ben 4,5 millió, 1980-ban 1,5 millió forintos — költségvetésből nem tudja a kívánt mértékben fejleszteni a közműhálózatot. Ebben is segítettek a brigádok, amelyek több száz méter járdát építettek. A település egészségügyi ellátását javítja, hogy sikerült betölteni a negyedik körzeti orvosi állást. E hónap közepétől a Pesti úti felújított rendelőben dr. Kiss Ferenc körzeti orvos fogadja a betegeket.. Szükségessé válik még egy orvosi körzet kialakítása. Pénzügyi alapjainak előteremtését a VI. ötéves terv első felében remélik. Az egész községet érintő bejelentés volt, hogy napokon belül át- I adják a községi ivóvízhálózatot, s ezt követően megkezdődhet a közületek és 800 la- lakás bekötése. Albertirsán alapvető gond, hogy a köztisztaság nem megfelelő, és a tanácsnak a közterületek rendbentartására csupán egyetlen embere van. A szép, tiszta környezetért végzendő munkában számítanak a szocialista brigádok közreműködésére. A nagyközségi népfront-, KISZ-bizottság, a Petőfi Sándor úttörőcsapat felhívását Bíró Zoltán tolmácsolta, amely szerint március 15-re olyan társadalmi munkaakciót kezdeményeznek, ahol nemcsak a brigádokra, hanem az úttörőkre is számítanak. A lakóhely szépítésén így gyerekek és felnőttek együtt fáradozhatnak. A felhívást követően ar jelenlevők javaslatot tettek a munkavégzéssel kapcsolatban. A Dimitrov Tsz néhány brigádja vállalta, hogy játszóteret építenek az Ady és Sallai utca sarkán álló üres telken. Más kollektívák a közintézmények technikai berendezéseinek karbantartását, javítását ajánlották fel. Pánczél Ferenc, a Móra Ferenc Művelődési Ház igazgatója a Jót s jól! kulturális brigádvetélkedő múlt évi eredményeit ismertette, majd az idei versenyfeladatokról szólt. F. Sz. Kiáíltás A Magyar Népköztársaság kitüntetései címmel kiállítást rendez az abonyi Petőfi művelődési ház, a tanácsháza dísztermében. Március 14-én délután öt órakor Pataki Ferenc helytörténész, nyugalmazott szakfelügyelő mond megnyitót. A kiállítási anyag Molnár József nyugdíjas gyűjteménye. Az érdeklődők március 15-től 22-ig' délelőtt 8—12 óráig te- I kinthetik meg. Új kapcsolót kap a mosógép A GELKA ceglédi háztartási gépeket javító részlegében havonta több száz (berendezést javítanak meg. A kép előterében: Kalocsai Ferenc egy automata mosógép programkapcsolóját cseréli. . Apátl-Tóth Sándor felvétele Segítenének utat javítani Mit tud az úthenger, mire képesek a javítógépek? — Erről készít felmérést, saját gépparkját értékelve a ceglédi Városgazdálkodási Vállalat. Megbeszéléseket folytatnak, tervezik hogy Dél-Pest megye területén, önköltségi alapon segítenének a települések útjainak javításában. A téli munkákban, a síkosság megszüntetésében már most is segítettek a városhoz közeli településeken. Knáról a kollégiumban Március 13-án, csütörtökön este - fél nyolc órai kezdettel a ceglédi Dózsa György középiskolai kollégiumban előadást tartanak a Kínai Nép- köztársaság katonapolitikájáról. Az előadó a kollégium meghívott vendége, Ságvári Pál >esz. Kényszerleszállás Március 12-én, szerdán este a ceglédi Dózsa György ifjúsági klubban Szilágyi Domokos költészetéről beszélgetnek a fiatalok. Az eszmecserének a Kényszerleszállás címet adták, a költőtől kölcsönözve. Lesz nyuszi és csengős bárány Már husvétra készül a Füszért Piackutatás előzi meg a.beszerzést Az új év új feladatokat hozott a FŰSZERT ceglédi fiókja kollektívájának. Az egy éve alakult Dél-Pest megyei Áfész kérésére vállalták Al- bertirsa, Mikebuda és Dán- szentmiklós térségének ellátását is. Így összesen ötszáz bolt, üzlet árufeltöltésének gondja hárul rájuk. A tél nálunk a déligyümölcsök szezonja is. Januárban, februárban ' egyenletesen ellátták megrendelőiket kubai narancscsal és grape-fruittal. Annak ellenére, hogy a kubai narancs forgalma megduplázódott. az előző év hasonló időszakához viszonyítva, s háromszáz mázsa fogyott belőle. még nem érte e4 a másfajta narancsok keresletét. Amíg Budapesten, Szolnokon és más városokban kapós, Cegléden szinte egyáltalán nem fogy a citrancs. Ennek talán az is oka, hogy az enyhén fanyar za- matú, rendkívül vitamindús gyümölcsöt helytelenül fogyasztják. Keresztben kell kettévágni s ízlés szerint cukorral meghintve, kiskanállal ehető, levéből pedig a limonádéhoz hasonló frissítő ital készíthető. Banánból a tavalyihoz hasonló az ellátás. A minap kaptak az üzletek kisebb ! mennyiséget. Egyéb déli csemege — a mazsolát és olykor a mandarint kivéve — csak elvétve jutott a pultokra. Úgy látszik, a családok karácsonyi, szilveszteri bevásárlásaik alkalmával túlságosan feltöltötték éléskamráikat alapvető élelmiszerekkel. Ezekből ugyanis az első két hónapban jelentősen visszaesett a forgalom. Főként rizst és cukrot vettek kevesebbet. Bőséges konzervkészleteikből, amelyeket piackutatás alapján halmoztak fel, tetemes meny- nyiségű fogyott ezekben a hetekben. Különösen keresettek a főzelékek, de kelendő a befőtt, a húskonzerv és a savanyúság is. Igaz, a tavalyi kedvezőtlen terméseredmények miatt őszibarackból némileg kevesebb befőtt készült, ám a többi áruféle megfelelő vitaminkínálatot jelent a friss zöldáru megjelenéséig. örvendetesen nő az érdeklődés az üdítő italok, a szörpök, s az új termékként forgalmazott rostos őszi-, és sárgabarack, továbbá alma ivóié iránt. Édességből van elegendő, bár darabáruból és díszdobozokból elkelne a választékbővítés. Már februárban megkezdték a húsvéti áruk szállítását a boltokba. Nyusziból, csengős bárányból és egyéb csokifigurákból a tavalyihoz hasonló, gazdag ellátást ígérnek. Az igényeknek megfelelően, növelik a tojásdrazsék mennyiségét. Alapvető árucikkekből jól felkészültek a nagy megrendelésekre. Sok zsír, margarin, étolaj, mák, liszt, dióbél, vaníliás cukor, sütőpor, kókus2- és csokireszelék várja a vásárlókat, és hamarosan mazsola is érkezik. Kávé, tea, rövid ital, bor, pezsgő lesz elegendő. Számottevően növelték a Pepsi Cola, az Orange, a Deit üdítők, a szörpök és a rostos gyümölcsös ivólevek raktárkészletét. Bíznak benne, hogy húsvétig újabb szállítmány kubai és algíri narancs és banán is érkezik. Ügy mondják, a gondos piacfelmérés, a megfelelő raktárkészlet és az időben megkezdett húsvéti áruszállítás körültekintő előkészület az üzletek jó ellátására. K. D. Áramot hozó vezeték A járás büszkesége a Viny. nyica—Albertirsa közötti 750 kilovoltos távvezeték, amelynek fogadóállomása az elmúlt hónapokban lépett üzembe A hatalmas oszlopok átformálták a táj képét. MÁRCIUS 15-IG: OLCSÓ NAPOK ceglédi cipőboltjában, DIVATOS NŐI, FÉRFI ÉS GYERMEKCSIZMÁK, BUNDACIPÓK, FÉLCIPŐK 40—5Q%-OS ÁRENGEDMÉNNYEL KAPHATOK. Néhány cikk az áruválasztékból: Férficsizma %íiK* Kossuth Lajos tér 9. Női csizma Lánykacsizma, 35-38-as méretű Száras gyermekcipő 23—26-os méretű 648 Ft helyett 324 Ft 402 Ft helyett 200 Ft 386 Ft helyett 200 Ft 128 Ft helyett 77 Ft I