Pest Megyi Hírlap, 1980. március (24. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-07 / 56. szám
f Nagy cél Takarékossági terv Nagy célt tűztek ki az idei takarékossági terv elkészítésénél a Városgazdálkodási Vállalat dolgozói. A távfűtési osztály 460 ezer forint értékű energiát akar megtakarítani, az ingatlankezelési osztály az üzemeltetési költségek mér- léklésóvel kíván 410 ezer forinttal kevesebbet felhasználni. A távfűtésben az egy légköbméterre eső kalóriaértéket 2—3 százalékkal tervezik csökkenteni. Ferromechanika Átjátszó konténerek A posta, a rádió és a televízió műszaki igazgatósága az idén is rendel az aszódi Ferromechanika Ipari Szövetkezetben gyártott tévé-átjátszó konténerekből, amelyek a kedvezőtlen vételi lehetőségeket javítják kisebb környezetekben. Hamarosan ilyen berendezést állítanak fel Lábatlan- ban, Bgjánsenyén, Honton és Mecseknádasdon. A szövetkezetiek tárgyalnak a kapcsolatok kiszélesítéséről, s szó van arról is, hogy a tervezők korszerűsítik a tévé-átjátszó kon«- ténereket. Ajánlat fiataloknak Segédmotorvezetői tanfolyam Már több esemény is jelzi a tavasz közeledtét. A cinke nyitnikék jeladása mellett a közeli tavaszt jelzi, hogy a iiávízgyörki művelődési házban a napokban indul a tanfolyam a segédmotor-kerékpárosok részére. A hallgatók a tanfolyam befejezése után vizsgát tesznek, s engedélyt kapnak arra, hogy segédmotor-kerékpárjukkal részt vegyenek a közúti forgalomban. A tanfolyam elvégzése nemcsak az idősebbeknek, elsősorban azoknak a fiataloknak ajánlatos, akik ma még engedély nélkül próbálgatják a motorozást, veszélyeztetve saját és másak testi épségét is. A tanfolyamra még elfogadnak jelentkezéseket nemcsak Hévizgyörkről, de a környező községekből is. — Az ikladi Galgapartl Termelőszövetkezet háztáji ágazata tavaly 4,6 midldó forintos forgalmat bonyolított le. Elsősorban a sertéstenyésztés támogatásában, a hízók felvásárlásában jeleskedtek. Ä szakipari mkáf végzik A PEST MEGYEI HÍRLAP GÖDÖLLŐI JÁRÁSI ÉS GÖDÖLLŐ VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA VII. ÉVFOLYAM, 56. SZÁM 1980. MÁRCIUS 7., PÉNTEK Forradalmi ifjúsági napok ' Megemlékezés, koszorúzás, vita Bár a hózáporokkal, kemény hideggel beköszöntő március egyelőre nem a tavaszt idézi, de ez sem gátolhatja a KISZ-eseket abban, hogy készüljenek a forradalmi ifjúsági napokra, amely a mozgalom legjelentősebb tavaszi eseménye, s amit hagyományosan március 15-én, az 1848-as forradalom kitörésének napján kezdenek. Ezúttal a KISZ városi bizottságán érdeklődtünk; milyen programok, műsorok, események lesznek az április 4-ig tartó rendezvénysorozatnak. Jeles évfordulók Megtudtuk, hogy a város KISZ-eseinek képviselői ott lesznek valamennyi megyei rendezvényen, március 15-én a Vácott megrendezendő Pest megyei diáknapon és a kocogónapon is. Március 21-én tanácsköztársasági vetélkedő lesz, amelybe a városi csapat is benevez. Április 4-én Verőcemaros és Királyrét között rendezik meg a 35 év, 35 állomás elnevezésű akadályversenyt, erről sem hiányoznak majd a gödöllőiek. Ami a városi rendezvényeket illeti, a sort március 15- én a Petőfi téri megemlékezés s a költő szobrának megkoszorúzása nyitja. Itt tesznek esküt az újdonsült ifjúgárdisták is s még aznap délelőtt versmortdóverseny kezdődik a városi-járási Petőfi Művelődési Házban. A jelentkezők három kategóriában, kötelező és szabadon választott költemény elmondásával bizonyíthatják előadói képességeiket. Délután és este a Újkeletű tévhitek Kinek jó a könyvtár? Járásunk könyvtárainak állománya évről évre jelentősen gyarapodik. Hasonló tendencia jellemzi az olvasóik számának alakulását is, bár ez százalékosan sok helyen elmarad az előbbitől. Hiányolják az értelmiségieket is a látogatók sorából, legalábbis egy részüket. Hogy mi a jelenség tényleges oka, arról csak jelmérés rajzolhatna pontos képet. Feltehetően nem azzal az indok kai maradnak távol, amint azt egy éppen gyakori könyv tárlátogató, vezető beosztású személytől hallottam a minap: — Ha a hasonszőrűek megtudnák, hogy a könyvtárból viszem a könyveket biztosan kinevetnének, mondván: o fizetéséből még arra sem telik, hogy könyvet vegyen! — hangzott a nyilatkozat, miközben a hóna alatt fél tucat kötetet szorongatott. Megdöbbentem. Nekem meg sohasem jutott eszembe, hogy szégyellnem kellene a könyvek kölcsönzését, és bizonyára annak a többségnek sem, akik az átlagosnál magasabb fizetésük .mellett is felkeresik *z intézményt. Hiszem, hogy akik rendszeres látogatói a könyvtáraknak, nagyobb gondot fordítanak egyéni könyv- állományuk gyarapítására is, mint akik még nem látták helységük könyvtárát belülről. De egy könyvtárral e téren aligha lehet hosszú távon versenyezni. Azt gondolhatnánk, hogy a hiedelmek születésének, a valóság torz vissza tükrözéséneit, a tévhiteknek lejárt a kora. de úgy látszik, nem így van. Számos hiedelem születik ma is, és gyorsan elterjed. Az általánosabbakból egy csokorra- valót lehetne közre adni április elsején, hogy közösen derüljünk rajtuk. Van azonban ezeknek — akárcsak a köl csönzési históriának — egy árnyoldala is: akik mondják és terjesztik, sajnos, el is hiszik. B. M. város fiataljai és az egyetem hallgatói közös rendezvényeken ünnepelhetnek, szórakozhatnak, az egyetemi városrészben. Időszerű kérdések A város KISZ-esei részt vesznek a tanácsköztársaság katonájának, Kobzi János emléktáblájának koszorúzási ünnepségén s maguk szervezik március 21-én, a Tanács- köztársaság kikiáltásának 61. évfordulója alkalmából a megemlékezést a Stromfeld Aurél sétányon tavaly felavatott emlékműnél. Hazánk felszabadulásának 35. évfordulója tiszteletére április 3-án felszabadulási vetélkedőt rendez a KISZ városi bizottsága s az alapszervezetekben is mindenütt megemlékeznek a jeles évfordulóról. A fiatalok részt vesznek a vállalatok, intézmények ünnepségein is, az iskolákban külön megemlékezéseket tartanak. Ezek a hivatalos programok, de a forradalmi ifjúsági napok alatt az alapszervezetek önálló kezdeményezései is tág teret kapnak. Vitasorozatot tartanak a munkához való viszonyról, a munkaerkölcsről, napjaink e rendkívül időszerű kérdéseiről. Ezekbe a vitákba a KISZ-en kívüli fiatalok is bekapcsolódhatnak. Veterán—ifjúsági találkozókat is szerveznek, amelyeken az alapszervezetek, KISZ-bizottságok a Tanácsköztársaság, a felszabadulás résztvevőit, harcosait látják vendégül s faggatják az egykori eseményekről. Műsoros rendezvény Kulturális és sporteseményekben is gazdag lesz a hónap, már megkezdődtek a Tanácsköztársaság Kupa selejtezői, sakkban, asztaliteniszben, lövészetben, kötélhúzásban, kispályás fociban és kézilabdában mérik össze erejüket a fiatalok. Az aszódi nagyközségi tanács költségvetési üzemének dolgozói már a belső szakipari munkákon dolgoznak Aszódon a 3-as út mellett épülő ötlakásos lakóépületen. Barcza Zsolt (elvétel* IMI Takarékossággá! 30 millió A megváltozott gazdasági körülmények között az ikladi Ipari Műszergyárban is . az egyik legfontosabb feladat az idén az anyaggal, energiával való takarékoskodás, amely a munkaverseny, a szocialista brigádmozgalom egyik célja is. A kollektíváik belefoglalták vállalásaikba a többi között a tőkés importanyagok helyettesítését, hazai vagy szocialista anyagokkal való pótlását, amely 8 millió forint megtakarítást eredményezhet. J elentős költségcsökkentést jelent, ha sikerül valóra váltani az elképzelést: a gyártmánykonstrukciók korszerűsítésével kevesebb dinamószalagot, zománchuzalt, alumínium alkatrészt építenek bele a termékekbe. További lehetőségek rejlenek a selejt és a hulladék csökkentésében, a csomagolás korszerűsítésével, a szállítás ésszerűsítésével. A tavalyi árakat alapul véve a takarékossági intézkedési terv majdnem 30 millió forint megtakarítást irányoz elő. Csináld magad Barkácsszakkör Felnőttek részére kívánnak barkácsszakkört szervezni az aszódi Petőfi Művelődési Házban, ahol elegendő jelentkező esetén termet rendeznek be. A szakkör jelmondata Csináld magad! lesz. Agrártudományi Egyelem Gépek az izmok megmozgatására Röviden szerettünk volna beszámolni az Agrártudományi Egyetem tömegsportjáról: az év végi összegzés után a városi-járási sport- és test- nevelési hivatalban hívták fel a figyelmünket nagyszerű eredményeikre. De amikor Benedek Endrével, az egyetemi sportmozgalom egyik csupaszív vezetőjével leültünk, hogy csak a legújabb érdekességekről kérdezzük, hamar kiderült, oda a rövidség. Hiszen ha csak a vadonatúj lehetőségekről, próbálkozásokról ejtünk szót, már akkor külön fejezetcímekkel kell megszakítanunk a tájékoztatást. Kondiszoba Az első. a kondiszoba, a legizgalmasabb, ezt a kollégiumban rendezték be a tanév elején, szeptemberben: — A helyiség a fiúknak, és a lányoknak egyaránt alkalmas arra, hogy megmozgassák izmaikat, erősödjenek, — mutatta sorra a jobbnál jobb sporteszközöket Benedek Endre —, van- itt biztonsági súlyemelő berendezés, fekve és állvanyomáshoz, kézi erősítőszerek. homokzsákok, komplex bordásfal. Ki is próbálhattuk az ügyes szerkezeteket, a szobaevezőt es a kerékpárt, amelyen kerekeket hiába is keresnénk, állványon nyugszik s csak pedálja, kapaszkodóul szolgáló kormánya és sebességmérője van. Az egyik sarokban egy csinos masszírozó masina áll, de Benedek Endre nem a kövérség eltüntetésére ajánlja: — Megmondtuk a lányoknak, hogy ne is próbálják a felesleges kilók eltüntetésére használni, mert arra nem jó, csak elkeni a háj at. Fogyni, erősödni csak úgy lehet, ha elfáradunk, ha alaposan megmozgatjuk izmainkat. A masz: szőrgép az ázimok fellazítására alkalmas. De a lányoknak nemcsak a karcsúság titkát kellett elmondani, a szemléletükön is változtatni kell: sajnos, többségük nagyon nehezen csalogatható le a konditerémbe, vagy a sportpályákra, amelyekből szintén nincs hiány, s ha az idei tervek is valóra válnak, igazi sport paradicsomot találunk az egyetemi városrészben. De még mielőtt ezekről szólnánk, idekívánkozik egy megjegyzés. A konditeremről igyekeztünk minél csábítóbb képet festeni, holott csak az egyetemisták használhatják, s ők is csak zokniban: — Ezekre az elővigyázatossági intézkedésekre feltétlenül szükség van, hiszen a berendezés nem olcsó, s a terem festése, szőnyegezése időbe, pénzbe, munkába került. A kollégium melletti kis parkban korábban már berendeztünk egy erősítő pályát, s üveges szekrényekben a gyakorlatokat is közzétettük. Sajnos rövid idő alatt tönkretették az ismertetőket. Érthető tehát, hogy miért vigyázunk. S e szomorú tanulságon kívül talán még valamire jó volt a részletezés: ötletet szerettünk volna adni a városi sport irányítóinak is, nem lenne rossz egy hasonló termet berendezni valahol — esetleg a hamarosan elkészülő új művelődési házban, vagy éppen a megüresedő régiben, — ahol minden bizonnyal némi fizetséget sem sajnálna az ifjabb és középkorú korosztály az erősítőszerek használatáért és a szaktanácsokért. Követhető példa Tavaly készült el az egyetem alagsorában az asztalitenisz csarnok. Korábban lomtárnak használták a pincehelyiséget: — Némi harc árán mindenkivel sikerült megértetnünk, hogy nem szabad sajnálni a pénzt. Az egyetemen a szakemberképzéshez szervesen hozzá kell tartoznia a testkultúrának is, az edzettségre, a mozgásra való nevelésnek. Erre is kiválóan alkalmas az asztalitenisz-csarnok, ahol tizennégy asztalt helyeztünk el, miután kifestettük. rendbehozattuk a helyiségeket. Űj a szellőzés és a linóleumpadló, takarításról és őrzésről is gondoskodtunk, naponta négy órát tartunk nyitva. A pályák viszont egész nap. s ritka az a délután vagy este, amikor nem használják őket az egyetemisták, akiknek sportjáról nem is egy, de legalább négy vagy még többi: szerv gondoskodik. — Testnevelési tanszék, KISZ, kollégium, tömegsportbizottság, mindannyian azon vagyunk, hogy minél több sportolási lehetőséget teremtsünk, s hogy minél többen éljenek is vele. Sok múlik az egyetem vezetőin is, akik szintén igyekeznek megadni minden segítségét. Versenyszerűen is S a támogatásnak eredménye is van. A sportolási lehetőségek kétfelé ágaznak. Némi pontatlansággal s látszólagos ellentmondással az egyiket tömeg-versenysportnak nevezhetjük, s ez nem fából vaskarika. Tömegek: karok, évfolyamok, csoportok mérik össze erejüket 10 sportágban versenyszerűen, ősszel és tavasszal. Az eredményességet és a részvételt is pontozzák, a legjobbak az idén díszes kupát kapnak. A tömeg-tömegsport pedig az, amiről a korábbiakban volt szó: a pingpong, a kondicionálás, a délutáni focizás s a többi. A szervezők természetesen elsősorban a kollégiumra építenek, hiszen az egyetemisták nyolcvan százaléka állandóan itt lakik, ők azok, akiket a legkönnyebb mozgósítani. Nyilván népszerű lesz körükben a tavaszi újdonság: a fejelő- és a lábteniszbajnok- ság, s valószínűleg örülnek majd az ugyancsak áz idénre tervezett teniszpályatömb avatásának is. S akkor lesz csak igazi az öröm, ha majd elkészül a nagy sportcsarnok, amelynek az alapjait már lerakták az aulával szemben. G. Z. KEDVES FÉRFIAK! Máreins 7-én és 8-án MÁRCIUS 8-NŐNAP VAN■ a női és bnkfis 1 Ajándékot vásároljanak a Pest megyei Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat harisnyanadrágokat «Q, » gödöllői divatáruboltjában: Szabadság tér 7., 20 ^o-os árengedménnyel SS* aszódi divatáruboltjában: Kossuth Lajos u. 83. árusítjuk.