Pest Megyi Hírlap, 1980. március (24. évfolyam, 51-76. szám)

1980-03-06 / 55. szám

1980. MÁRCIUS 6., CSÜTÖRTÖK 5 xMí ap Falujárás Pomázon Tovább szépül a község A fővárostól mintegy fél­órányi járásra lévő nagyköz­ség, Pomáz az utóbbi években rohamos fejlődésnek indult Az új arcú település napi gondjait, építési távlatait . te­kintette át a napokban a község vezetése, az immáron hagyománnyá vált falujáráson. A havonta sorra kerülő szemlén megnézik a vezetők, mi történt ottjártuk óta, mi a soron következő újabb fel­adat. Most, reggel nyolc órakor csípős hidegben indultunk kőrútunkra. Velünk tartott Dec si László, a nagyközségi pártbizottság titkára, Polgár Tibor, megbízott tanácselnök, dr. Demcsik Tamás, a tanács igazgatási csoportvezetője, dr. Tregele Kálmán, az ügyrendi bizottság elnöke, valamint Lents László, a gazdaságpoli­tikai bizottság titkára. . Őszi átadás Ütünk első állomása a köz­ség majdani új. központjához vezetett. Itt épül az ifjúsági és művelődési ház. — Az elhúzódó építkezést az idén szeretnénk befejezni — mondja Polgár Tibor. — Ter­vünk, hogy november hete­dikén átadjuk rendeltetésének. Körbekalauzol a hatalmas, kívülről is tetszetős épületben. Színházterem, a felső szinten különböző klubhelyiségek, könyvtár kap majd helyet, összesen 16 millió forintba kerül. A belső munkálatok vannak még hátra. Kivitelező a budakalászi költségvetési üzem. A ház előtti hatalmas tér­ségen zöld terület alakul, az Óbuda Tsz tervei alapján. Lesz itt ABC-áruház, iskola, óvoda, posta, szolgáltató köz­pont, távolabb pedig 1600 lakás épül folyamatosan. — Mindezekre a kővetkező ötéves tervben kerülhet sor, hiszen jól kell gazdálkod­nunk — teszi hozzá a látót takhoz a pártbizottság titkára. Mintegy negyedórás gyalog­lás után jutunk el szemlélő désünk újabb színhelyére. Közben elmondják a nagy­község vezetői, hogy régi gond­ja oldódik meg a településnek a most megépülő új úttal, mely Dobogókő felé vezet. A KPM által már javarészt el­készített 1111-esen biztonságo­sabban közlekedhetnek a jár­művek. Az út menti felszíni vízelfolyó a lakosságnak mos­tanában sok nehézséget okoz. Ezt a háztulajdonosoknak ön­erőből kell áthidalniuk, így biztosítva ingatlanukra a be­járást. Hiányzó elemek A dimbes-dombos utcájú helység eléggé talajvizes te­rületéhez érkezünk. Itt emel­kednek a hármas számú is­kola téglafalai. — Sajnos, áll az építkezés, pedig égetően sürgős lenne, hogy minél hamarabb elké­szüljön — mondja Lents László, Egyébként arról is neve­zetes, hogy a település minden kis zugát, utcáját nagyon jól ismeri. De nemcsak az utcá­kat, hanem a lakókat is. A jó tanácstagnak ez is segíti mun­káját. — Az Öbuda Tsz építi — folytatja a tájékoztatást — de a betonelemek hiányoznak, s így lassan halad a munka. Augusztus 20-ra szeretnénk átadni, hogy szeptemberben megkezdődhessen a tanítás. Ha ez nem valósul meg, akkor a másik két iskolában három műszakos oktatást kell beve­zetnünk. Ez sem a gyerekek­nek, sem a pedagógusoknak nem lenne jó! A Fővárosa 4. sz. ÉpáiőSpari Váiiaiai az 1980-81-es tanévre , SZAKMUNKÁSTANULÓKAT VESZ FEL a következő szakmákra: kőműves, ács- és állványozó, víz-, gáz- és központifűtés-szerelő, villanyszerelő, fapadlózó, műanyagburkoló, épületasztalos, épületburkoló, szobafestő, mázoló és tapétázó, épületbádogos. Jelentkezhetnek a jelenleg Vili. osztályt végző tanulók, továbbá azok a fiatalok, akik a 17. életévüket még nem tötötték be. Jelentkezni lehet személyesen, vagy írásban a vállalat személyzeti és oktatási osztályán (Budapest, Hámán Kató u. 3-5. 1096.). A vidéki tanulóknak teljes tanulóotthoni ellátásról gondoskodunk. MEZŐGAZDASÁGI DDL GŐZÖK! HASZNOS TÉLI TEVÉKENYSÉG a használaton kívüli VAS- ÉS SZÍNESFÉM HULLADÉKOK ÖSSZEGYŰJTÉSE a (MÉM) TELEPEK (Cegléd, Budaörs, Dunaharaszti, Érd. Gödöllő, Kiskunlacháza, Nagykáta, Pécel, Aszód, Cinkota, Monor, Nagykőrös, Pilisvörösvár, Vác, Szentendre) * az átvett anyagokért A JANUAR 1-TÖL ÉRVÉNYBEN LEVŐ ÁTVÉTELI ARAT FIZETIK A mezőgazdasági vas- és szinesfémgyűjtési akció március 31-ig tart Gyakorlaton a földmérők Az Asztalos János Kertészeti és Földmérési Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézetben földmérő szakemberek is ké­peznek. Az idén mintegy harminc fiatal végez a szakközép- iskolában. A képen: szakmai gyakorlaton a III. éves földmérő- tagozatos diákok. , Király Krisztina felvétele BSáxiájS mérleg Kistermelők tájkörzetben A meredek úton a Vörös­marty utcai lakótelepre érke­zünk. A közelmúltban átadott 117 lakásos panel-lakótelepen felerészben a tanács által ki­jelölt tulajdonosok, felerész­ben pedig az épitő, a 43. szá­mú ÁÉV dolgozói laknak. Sok gondot okoz az ideve­zető rossz út, elég nehéz az olajszállító Áfor-gépkocsinak megközelíteni a hőközpontot, amely 130 lakásnak ad meleg vizet. Kísérőim javasolják, néz­zünk meg egy lakást belülről. Búzás Lajosékhoz kopogunk be. A fiatalasszony szívesen fogad bennünket. A kétszobás, modern lakás kényelmes ott­hont nyújt a négytagú család­nak. — Olyan tanácstagok akti­vitására szeretnénk támasz­kodni, akik tenni is akarnak lakóhelyük szépüléséért, csi- nosodásáért — mondja a ta­nácselnök. — A társadalmi munkáknak is nagy hasznuk van, de az itt lakók szemléle­tén még sokat kell változtat­ni; mert nemcsak elvárni kell a tanácstól, társadalmi szer­vektől, hanem adni is! Társadalmi munka A lakótelep gyerekkönyvtá­rában melegszünk meg egy kicsit. Bodai Zsuzsa könyvtá­ros, hetente kétszer, így szom­bat délelőtt is, várja a látoga­tókat, játszókat. Mert a gyer­mekklub is működik a könyv­tárban. Bábkászítés, irodalmi délutánok szerepelnek a prog­ramban. A másfél fzer kötet sűrűn forog az olvasók kezé­ben. Hazafelé haladva elköszönő­ben még beszélgetünk. Megtu­dom, hogy az utóbbi tíz évben megduplázódott a település la­kossága. Ezt az iramot lakás­építéssel, közművesítéssel, szolgáltatással, közlekedés- fejlesztéssel bírni bizony ne­héz. Sok segítséget kap Po- máz a helybéli üzemektől; bármit kérnek készséggel áll­nak rendelkezésükre. A Pilisi Parkerdő Gazdaság például ingyen ad facsemetét a zöldte­rületek betelepítéséhez. Hasznos volt a falujárás, mert így mindig látható, hogy mi a legégetőbb tennivaló. A nagyközség vezetői havonta megteszik ezt a körutat. Bérczessy Lajos Fészek a fűzfán Tavaszhírnökök Sorra érkeznek a déli me­diterrán, zónából a tavasz ma­dárhírnökei. A szeszélyes idő­járás csak annyiban befolyá­solja a költözésük menetrend­jét, hogy a Magyarországon át­vonuló, északra igyekvő szár­nyasok tovább időznek a Fe­hér-tói és a pusztaszeri ter­mészetvédelmi területeken, mint máskor. Az előőrsök be­várják az utánuk jövő csapa­tokat. A nagyobb testű madarak közül megjelentek a méltó­ságteljes járású, fehér tolla­zatú kanalasgémek első pél­dányai. Széles csőrükkel az iszapot turkálva kutatnak élelem után. A téli vendégek közül időnként berepülnek a Tisza-partjáról a tavak fölé a rétisasok zsákmányszerzés reményében. Ezt a kipusztuló­félben lévő madárfajt szeret­nék újra visszatelepíteni a Tisza déli szakaszának árte­rületére az ornitológiái szak­emberek. Az öreg fűzfákon mesterséges fészkeket helyez­tek el, hogy ott tartsák az Alföld egykor jellegzetes óriás­madarait. Nem csökkent, sőt, tovább erősödött a háztáji szektor szerepe Pest megye mezőgaz­dasági életében. Hogy milyen szerves része már az a gaz­dálkodásnak, jelzik az adatok: a megyében levő kisgazdasá­gok — ház körüli kertek, hob. bitelkek, szőlő- és gyümölcs- ültetvények — száma elérte tavaly a 200 ezret, s összesen 80 ezer hektár területet foglalnak el. Hosszú évek óta tartó szerve­zés és előkészítés után ki­alakultak a termelési tradí­ciókat számbavevő, az adott klimatikus és talajviszonyok­ra alapuló tájkörzeteit. Így például a Galgavidéken, a laposan fekvő homokos alföl­di tájon, Dabas és Nagykőrös körzetében, valamint Vác és Alsónémedi környékén a mé­retes uborka, az újburgonya és a káposzta termesztését tartják célszerűnek, míg Zsámbok, Dömsöd, Szentlő- rinckáta vidékén a piacra, friss fogyasztásra szánt zöld­paprika és a kézzel szedett paradicsom termelésével fog­lalkoznak. A tájkörzetekben tavaly félmillió kistermelő dolgozott szorgalmasan. Tavaly a megyében tér- i melt zöldségfélék 40 százalé­ka származott a háztájiból, gyümölcsből pedig az össz- mennyiség csaknem 60 szá- ' zalékát adták a kisgazdaságok. Nagy tábora van a kisál­lattenyésztőknek is: a múlt évben kiemelkedő eredményt értek el a méhészek, nőtt a leadott baromfihús mennyisége is, s # emelkedett a felvásár­lás tojásból, házinyúiíoól, élő galambból. A Fogyasztási Szövetkezetek Pest megyei " Szövetsége első­sorban a piaci igényekhez igazodó, s az exportképes termékek előállításához nyúf- tott segítséget: tavaly 3 mil­lió palántát, 5 millió forint értékű szőlő- és gyümölcs­szaporító anyagot, 640 tonna vetőburgonyát adtak a kister­melőknek kedvezményesen. A kisállattenyésztők részére pe­dig előnyös feltételek mellett 2 millió naposcsibét és elő­nevelt baromfit, továbbá 8 ezer tenyésznyulat értékesítet. tek. Hogy egyre többen vállal­koznak állattartásra, hizlalás­ra, mutatja az adat, misze­rint a múlt évben 80 ezer ton­na szemes és táptakar­mány fogyott el a megyé­ben. Gazdára talált több, mint 2 ezer tonna műtrágya, 3 ezer korszerű permetezőgép, 133 ■ kistraktor és másfél millió négyzetméter fóliapalást is. A Pest—Nógrád—Komárom me­gyei Agroker az egyenletes műírágyiaellátás érdekében 27 áfész-boltban úgynevezett bi­zományi készletet halmozott fel a tápanyagokból, hogy so­hasem legyen hiány. Kisgépek­ből, különféle kerti eszközök­ből megfelelő a kínálat, ám előfordul, hogy némelyik kedveltté vált, de importból származó kisgépet vagy nö­vényvédő szert hiába keres­nek. Főképpen a rotációs kapákból, a na­gyobb motoros permete­zőkből szűkebb a válasz­ték. Szentendrén követésre méltó ötlettel a helyi fogyasztási szö­vetkezet tavaly, mezőgazdasági kisgép-kölcsönző boltot nyitott. K. M. Bába Mihály: •Szeretem az anyádat Nyugtalanul pillantott az asztal­ra doDOtt levélre Fazekas. Messziről megismerte anyósa szálkás betűit. Va­jon mit fundált ki megint? — töpren­gett, miközben levetkőzött, papucsot vett fel és bement a konyhába, ahol a fele­sége már a vacsorához készülődött. — Szia. Korai lesz a vacsora — simo­gatta meg felesége haját. — Szia. Nézni akarom a tévéműsort, azért készítek el előbb mindent. Ja, Pe­tikéin, levelet kaptam a mamától. — És mit ír? — Hogy két hétig nálunk fog vendé­geskedni. — Két hétig? — Aha. Tudom, hogy érzékenyen érint, mert nem nagyon kedveled a ma­mát. — Én szeretem az anyádat. — Mégis mindig veszekedtek. —r Semmi sem tetszik neki. Bármit mondok, megsértődik, meg gyanakszik, hogy mást akartam én mondani. — Éppen ezért akarok veled komo­lyan beszélni. — Most? Komolyan? — Aha. Na, gyere, zsupsz a fotelbe, gyújts rá és hallgass meg. Már mindent elterveztem, előkészítettem, sőt le is ír­tam, szóval nem kell jegyzetelned. Itt van ni, minden pontosan felírva— te­rítette ki a lapokat férje előtt. — Nagyon érdekes — jegyezte meg Péter mosolyogva. — Hallgatlak — bó­lintott. — Mert ha ezek utasítások, ak­kor biztosan van valami hozzáfűzniva­lód. — Van. Kezdjük az elején. Együtt megyünk ki az állomásra. Veszel egy csokor virágot, mosolyogva átadod és megkérdezed: hogy utazott a kedves mama? Mást semmit. — Akkor meg majd azt mondja, hogy azért vagyok hallgatag, mért nem tet­szik, hogy meglátogatott bennünket. — Résen leszek, elterelem a beszélge­tést, mondjuk a ruhájára. Széttárta kezét a férfi, mintha csak azt mondta volna: legyen, ahogy akarod. Figyelte felesége mozdulatait, aki a szétterített lapok között kuta­tott. — Megvan! — emelt fel Fazekasné egy nagyobb lapot. — Ez a legfonto­sabb. Tehát, ha beszélgettek, soha ne dicsérd a parasztokat, mert nem szere­ti. Ne szidd a főosztályvezetőket, mert azt hiszi, hogy a bátyusra célzol. Ke­rüld a sofőr szót, mert akkor az öcsit juttatod eszébe, aki nem akart tanul­ni, s így a család feketebáránya lett. Ne dicsekedj a munkáddal, ne higgye, hogy hencegsz. Ne emlegesd, hogy minden hónapban prémiumot kapsz, mert ne­ked esik, hogy a lánya, mármint én sem vagyok alábbvaló nálad. A többit ide felírtam, majd olvasd el. Nagyon fon­tos, drágám. Nyugodtan szeretném el­tölteni anyuval ezt a két hetet. Ja, igen, ami még ennél is fontosabb: ha haza­jössz, ne dobd le a zakódat, a cipőt, meg a nyakkendőt. A múltkor is pa­naszkodott, hogy tiszteletlen voltál vele szemben, papucsban ültél le mellé. — Nem szóltam neked arról, hogy a bátyus, amikor a mama karácsony után elutazott, azonnal felhívott, hogy a ma­ma panaszkodott neki, hogy te nem szereted, és ezt lépten-nyomon tudtára is adod. — Badarság! Én szeretem az anyá­dat, csak ... — Jó, jó, tudom — vágott szavába a felesége. — De én is ember vagyok, nincs kedvem állandóan szemrehányá­sokat hallgatni miattad. — Van egy ötletem, drágám. Szabad­ságot kérek erre a két hétre és eluta­zom. — Még csak az kellene! — kiáltott fel Fazekasné. — Sohase tudnád tisztá­ra mosni magad. Szentül meg volna győződve, hogy azért utaztál el, mert még látni sem akarod. — Igazad van — szontyolodott el Fa­zekas. — Nem utazom el. De reggel ko­rán elmegyek és este későn jövök ha­za. — Rossz ötleteid vannak. Akkor en­gem gyötörne, hogy miért engedlek kuj- torogni. Mert azt egy percig sem hinné, hogy olyan sok a munkád. A férfi idegesen eloltotta a cigaret­táját, felállt és járkálni kezdett a szo­bában. Töprengett. v — Az istenit neki — torpant meg. — Valamilyen kiútnak csak kell lennie. Vagy egész idő alatt veszekedés, sírás, rívás lesz! Csak egyet nem értek. — Ugyan mit? — Tényleg elfelejtette volna, hogy ő egy kovács felesége, egy melós felesé­ge? Mert olyan kispolgári pózt vett fel, hogy a falra lehet mászni tőle. — Péter! Elég! — kiáltott az asz- szony. — Nem tudtam, hogy ennyire gyűlölöd a mamámat! És már sírt, zokogott. Fazekas átölelte a vállát. — Csacsikám, hidd el, én szeretem az anyádat, csak nem vagyok hajlandó ezt a fura szerepet tovább játszani. Fazekasné bólintott és csüggedten ej­tette ölébe kezét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom