Pest Megyi Hírlap, 1980. március (24. évfolyam, 51-76. szám)

1980-03-30 / 76. szám

A Váci Hírlap kérdez Mit jelent önnek a rendelő ? Vélemények az átadás előtt A társadalmi összefogás emlékműveként emlegetik vá­rosszerte az április 2-án át­adásra kerülő rendelőintéze­tet, amely eredetileg nem is szerepelt Vác V. ötéves ter­vében. Harminckét munkahe­lyen, korszerű körülmények között kezdődhet. majd meg a gyógyítás az új létesítmény falai között, ám amíg ide el­érkeztünk, rengeteg erőfeszí­tésbe került: párttagok és párton kívüliek, szocialista és munkabrigádok, fizikai mun­kások és alkalmazottak veze­tők és beosztottak ajánlották fel segítségüket, kétkezi munkájukat. A siker nem is maradt el. Kollektív támogatás — Mit jelent önnek a ren­delő? — Ezt a kérdést tettük fel városunk vezetőinek, or­vosoknak. Íme a válaszok: Papp József, a váci pártbi­zottság első titkára: — Vác minden ötéves terv­ben egyre gyorsabb ütemben gyarapszik. S hogy számítha­tunk a lakosság támogatásá­ra, az üzemek, intézmények összefogására, bizonyítja egyebek között a IV. ötéves tervben átadott művelődési központ, s most a rendelőin­tézet ... Amikor annak ide­jén felvetődött megépítésének gondolata, s felmértük lehe­tőségeinket, örömmel tapasz­taltuk, hogy a város vala­mennyi gazdasági egysége fel­ajánlotta támogatását. Ennek révén mintegy 30 millió fo­rint gyűlt össze, s ebben a hatalmas összegben benne voltak a kommunista műsza­kok értékei is. Ilyen biztos háttérrel már könnyebb volt a tárgyalás az Egészségügyi Minisztérium illetékeseivel, akik szintén egyetértettek el­képzeléseinkkel. A pártbizott­ság rendszeresen figyelemmel kísérte a munkálatokat, ha kellett, mozgósított. Ügy ér­zem, a rendelőintézet törté­nete is bizonyította, hogy szá­míthatunk az emberekre, mint ahogy várjuk segítségü­ket a következő ötéves terv egyik legnagyobb beruházásá­nál, a városi fedett sport- csarnok építésénél. Weisz György, a városi ta­nács elnöke: — A rendelő nekem, mint betegnek, szerencsére nem so­kat jelent... No, de félre a tréfával: természetes a vá­ciak igénye a korszerű, kul­turált egészségügyi ellátásra. Az új létesítmény alapterüle­te kétszerese lesz a réginek, s véleményem szerint leg­alább harminc évre megoldja gondjainkat. Az eredeti el­képzelés 55 millió forintos költséggel számolt, ám most- már tudjuk, hogy az építke­zés több, mint 62 millió fo­rintba kerül. A teljes műsze­rezettséghez további 10 millió kellene, ezért jobbára a régi rendelő felszerelését visszük át, s használjuk tovább. De nem vagyunk türelmetlenek: amit eddig végeztünk, hatal­mas munka volt! , Dr. Kollgr Lajos, a Szonyi Tibor Kórház igazgató főor­vosa: — Talán furcsa, amit mon­dok, de szerintem a renJalő átadásával az összes már meglevő egészségügyi létesít­mény értéke megduplázódik! Hiszen ezzel a gyógyító mun­ka sokkal magasabb színvo­nalú lesz. Megszűnik a bete­gek küldözgetése, a párhuza­mosság, s a betegek a legta­pasztaltabb szakemberek munkáját vehetik igénybe. Nem sorolom tovább, de hadd említsem meg: a rende­lőintézet átadásával egy újabb jelentős létesítménnyel gyarapodik az az egészség­ügyi centrum, amely az el­múlt esztendők alatt itt ki­alakult. Azon túl, hogy növe­kedett az agyak száma, át­adtak egy korszerű véradóál­lomást, két elmepavilont, majd1 egy újabbat, s egy bel­gyógyászati pavilont is. Fej­lesztettük röntgenosztályun­kat, s koraszülött-részleget hoztunk létre. Elképzeléseink szerint e folyamat újabb állo­mása lesz a kórház mellett épülő mentőállomás, a me­gyei egészségügyi mosoda megépítése, s nagyon szeret­nénk, ha a létesítmények so­ra még egy műtőtraktussal felszerelt felvételi blokkal is bővülne. Javuló ellátás Dr. Gecseg Gyula, a városi rendelőintézet igazgató főor­vosa: — Legelőször is dolgozóink nevében hadd köszönjem meg a megyei, a városi párt- és állami vezetésnek, a váci üzemek, intézmények vezetői­nek és dolgozóinak azt a pó­tolhatatlan segítséget, amit az építkezéshez nyújtottak. Hi­szen, hogy mennyire nagy szükség volt az új rendelőre, azt nem csupán mi orvosok, hanem a betegek is megítél­hetik. Ügy érzem, az új léte­sítményben szorosabbá válik majd a kapcsolat a kórház és a szakrendelések között, s így a járóbeteg-ellátás színvona­lát nagymértékben emelhet­jük. A két intézmény közös laboratóriumot és röntgent tart majd fenn, ezzel lénye­gesen lerövidül egy-egy vizs­gálat ideje. Egységesítjük ad­minisztrációinkat is, s a be­tegirányítás segítségével sze­retnénk elérni, hogy minden kivizsgálásra elegendő idő jusson. Fehér László, a Dunamenti Regionális Vízmű- és Vízgaz­dálkodási Vállalat pártbizott­ságának titkára: — Vállalatunk 1978. június 15-én szocialista szerződésben védnökséget vállalt az épít­kezés felett. Emellett kiemelt feladatként kaptuk a városi pártbizottságtól az emberek Vasárnap, március 30-án délelőtt 10 órakor a Lenin úti művelődési központban Ko­csis Iván fotóművész, a Du- íakanyar Fotóklub elnöke előadást tart A fotográfia mű­fajai címmel a 8-as terem­ben. Ezzel egy decemberig tartó sorozat indul el. A Pest megyei Fotó Szakbizottság1 tervei alapján a programban szerepelnek — az előadáso­kon kívül — módszertani na­pok, szentendrei látogatás, dunakeszi továbbképző tábor. Augusztus 17-től 21-ig Vác ad otthont a IX. nemzetközi diaporáma fesztiválnak. A Pest megyei Művelődési Központ és Könyvtár felügye­letével működő megyei fotó szakbizottság mindjobban Vácra teszi át működési te­rületét, és bázisa a Dunaka­nyar Fotoklub lesz. Teknős Erzsébet, a Madách Imre Mű­velődési Központ vizuális előadója a szakbizottság ve­zetője. A félév legjobb kéve címmel pályázatot írtak ki, amelyen minden, megyénk­ben lakó amatőr fotós részt vehet. Június 15-ig lehet a Megélénkül a Meséiét képeket leadni a Madách Im­re Művelődési Központba, no­vember végéig bírálják el a beérkezett anyagot. Kiírták az 1. Pest megyei színesdia-versenyt is, mely­nek november 7. a beküldési határideje, és december ele­jén várható az eredményhir­detés. P. R. Exportra Hűtött csemegék Húsz százalékkal növelte exportbevételét az elmúlt év­ben mélyhűtött élelmiszerek­ből a Magyar Hűtőipar. Ter­mékeiket elsősorban az NSZK- ban, Svédországban és Ang­liában értékesítették. Nem tö­megében, hanem minőségében volt jobb a tavalyi munka, innen származik a többletha­szon. A hűtőipar eredményei­hez jelentősen hozzájárult a korszerű Dunakeszi Hűtőház, ahonnan elsősorban szamó­cát, szilvát, málnát, ribizlit küldtek külföldre. mozgósítását. Elmondhatom, akárkihez fordultunk, minde­nütt segítőkészséget tapasz­taltunk. A nemrég készült számvetésünk szerint a város üzemei mintegy 15 ezer órá­nyi társadalmi munkával já­rultak eddig hozzá a határ­idő előtti átadáshoz. A leg­többet a Vízmű, a Forte, a Hazai Fésűsfonó váci gyára, a Híradástechnikai Anyagok Gyára, a Könnyűipari Gép­gyártó Vállalat váci gyára, az Egyesült Izzó váci gyára és a Taurusz Gumiipari Vállalat váci gyára segített. Dicséretet ' érdemel a DCM Palotás István vezette fűtés- szerelő szocialista brigádja is. De az emberek nemcsak kö­zösségekben, hanem egyénileg is jöttek dolgozni. Hadd em­lítsem meg, hogy Salgói An­tal az öntödéből 700, Guzma László a Vízműtől 600, Vitá­lis István a fonógyárból és Riszl Aladár 550—550, Nofi- szer József a Fortéból 500 óra társadalmi munkát vég­zett, s még sorolhatnám to­vább: a lista csaknem másfél száz nevet tartalmaz! Egyéni segítség Ezek hát a vélemények, amelyekből kirajzolódik a rendelő építésének története. Azt már csak megemlítjük, hogy az utolsó simításokra, az atadás előtti sok-sok apró- cseprő munkára is akad bőven jelentkező. A kongresszusi kommunista műszakon az Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat, a tejüzem és a kór­ház mintegy félezer dolgozója tevékenykedett az épület ta­karításában, a végső befeje­zésen. F. Z. \£AJGJ A PEST MEGYEI HÍRLAP VÁCI JÁRÁSI ÉS VÁC VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXIV. ÉVFOLYAM, 76. SZÁM 1980. MÁRCIUS 30., VASÁRNAP Folyamatosan dolgoznak a gépek Tavaszi munkák a kosdi határban április 13-ig a földbe kell, hogy kerüljön. A gazdaságban mintegy 1 ezer 500 hektárnyi az a terü­let, amelybe tavaszi növények telepítését tervezik. A néhány nappal ezelőtti hideg, havas időjárás előtt sikerült a terü­let legnagyobb részén a talajt előkészíteni. Az őszi búza és a lucerna fej trágyázását is időben befejezték. — A sok csapadék miatt kissé laza volt a talaj az őszi búza termőterületén, amelyen megkezdtük a hengerelést. Ebből egyébként 830 hektár­nyit vetettünk, s közel 400 hektárnyi a lucernásunk. Ha szükséges, akkor... A búza jelenleg még nincs az ilyenkor szokásos fejlődési állapotban, bár, a lucernával együtt, még különösebben nem befolyásolja növekedését a hűvösebb időjárás. — Ahhoz, hogy a tervezett határidőket tartani tudjuk, minden időt a lehetőségeink szerint ki kell használnunk. Ha szükséges, akkor az ünne­pek alatt is dolgozni fognak a gépek. Április első napjaiban el kell vetnünk a tavaszi ár­pát is, hiszen ha azzal néhány napot késünk, az a termés- eredményeken is mérhető lesz. Jelenleg az volna jó, ha kis­sé szelesebb lenne az időjá­rás, s húsvétig nem hullana több csapadék. Bár a föld­jeinken sehol sem áll a víz, a Rád és Penc határában levő Az idei időjárás kissé meg­tréfálta a mezőgazdaság szak­embereit. A hosszúra nyúlt tél, néhány napos késedelmet okozott az időszerű tava­szi feladatok elvégzésében, bár a szakemberek vélemé­nye szerint az eddigiek külö­nösebben nem okoztak kárt az őszi vetésben. A kosdi Lenin Termelőszövetkezetben is ki­javították a téli kényszerpi­henő alatt azokat a gépeket és felszereléseket, amelyekre a tavaszi munkák elvégzésé­hez szükség van. Feladatterv — Szövetkezetünkben tava­szi feladattervet készítettünk, amely egészen májusig meg­határozza a növénytermesz­tési főágazat tennivalóit — mondotta Pápai György főága- zatvezető. — A tervben opti­mális határidőket szabtunk meg, emberekre, gépekre le­bontva a munkát. Így a 128 hektárnyi tavaszi árpa április 3-ig, a 600 hektárnyi lucerna felszabadulásunk ünnepéig, a 223. hektárnyi mustár pedig Áprilisi előzetes Est a költészet napján Jön a Grúz Állami Népi Együttes Tavasz, nyári időszámítás, sokféle igénnyel jelentkező közönség. Minderre figye­lemmel kellett lenni az ápri­lisi program összeállításánál. A hónap második napján a Saratin nevű Grúz Állami Né­pi Együttes mutatja be lát­ványos műsorát a színházte­remben. Ott kap helyet 9-én a V. Moto-Rock és a Láma együttes hangversenye. A sort a költészet napján rendezen­dő irodalmi est folytatja, Csá­szár Angéla, Székhelyi József, Jordán Tamás, Papp János és mások fellépésével. Mindenki kedúére — ez a címe a 14-i vidám szórakoztató műsornak. Néhány név a közreműködők sorából: Petress Zsuzsa, Fel­földi Anikó, Géczy Dorottya. 15-én Ábrahám Pál Bál a Sa- voyban című nagyoperettjével jön Vácra a szolnoki Sziglige­ti Színház. A 21-i műsoros est első felében Alfonzó lesz a színpadon, a szünet után Urbán Katalin és Bojtor Imre énekel. Lesz diákbál is a 37- es és a 40-es teremben, a Kedves Família együttes köz­reműködésével. A gyermekek számára is sokféle műsorról gondoskod­tak, különösen a tavaszi szü­net idejére. A Didergő király című mesejátékot Pádua Il­dikó meseszínháza mutatja be. Walt Disney rajzfilm-csokrot vetítenek Farkas a tilosban címmel. Kékesi István vezeti a japán papírhaj toga tás cí­mű foglalkozást. A költészet napján Lód óriás lesz cím­mel délelőtti műsorban ven­dégszerepei P audits Béla és Wágner Gertrud, a Madách Színház két művésze. A Bubu- bérlet tulajdonosainak Cs. Szabó István rendez bábelő­adást Kalap-kaland címmel. A szolnoki Szigligeti Színház Varázspálca címmel mutatja be ifjúsági előadását. Három kiállítást iktattak az áprilisi műsorba. Vasas Ká­roly szobrászművész tárlata nyolcadikáig lesz megtekint­hető. A költészet napján nyí­lik a József Attila emlékkiál­lítás és április 15-én a Le­nin életét, munkásságát bemu­tató képsor. Ugyanakkor nyolc váci művész (Bakos Ildikó, Markó Erzsébet, Mizser Pál, Cs. Nagy András, Nagy B. István, Orvos András, Sáros András Miklós és Szüts Mik­lós Szentendrén rendez közös váci tárlatot. Mozgalmas a klubok, szak­körök és a TIT-műsora; ezek­ről esetenként adunk előzetes tudósítást. P. R. kötöttebb talaj megnehezíti a munkálatokat... A szövetkezetben a szüksé­ges vetőmagok rendelkezésre állnak. Szerződés szerint, ha­táridőre szállítottak a mono- riak elegendő mennyiséget. Kedvező eredmények A szövetkezetben 1978-ban három évre 'tervezett gyü­mölcstelepítési program is kezdődött. Az első két évre tervezett 123 hektárnyi meggy és szilva telepítése időarányo­san befejeződött. Az eddigi tapasztalatok szerint az ere- dés foka is jónak mondható, meghaladja a 94 százalékot. — A termő gyümölcsös metszése befejeződött, jelen­leg a lemosó permetezés és a műtrágyázás folyik a teljes területen. Őszibarackból ,77, almából 12, fekete ribizliből 12, málnából 45 hektárunk van, az új telepítésű gyümöl­csösön kívül. Ebben az évben a gyümölcstelepítési program keretében még 40 hektárnyi szilvát és 17 hektárnyi megy- gy-t ültetünk el. Volt már a korábbi években is példa arra, hogy a tavasz késve ér­kezett — magyarázta Pápai György. — De ez csak a munkák befejezésének a ha­táridejét befolyásolja. Abban, hogy az idei termés milyen lesz, a májusi időjárás játsz­hat fontos szerepet. Reméljük, hogy az kedvezően alakul.. Cs. J, Orvosi ügyelet Hétfőn dr. Kreiner Lenke, kedden, dr. Bénik Gyula, szer­dán dr. Molnár János, csütör­tökön dr. Vajta Gábor, pén­teken dr. Bea Mátyás, szom­baton dr. Molnár János, va­sárnap dr. Kreiner Lenke, hétfőn dr. Afra Tamás tart ügyeletes orvosi szolgálatot Vácott a régi kórház épületé­ben (Március 15. tér 9.). Az éjszakai és ünnepi ügyeletet teljesítő orvosokat a 11—525- ös telefonszámon lehet hívni. A beosztás hétközben meg­változhat. Kézilabda: Felborult a papírforma Szolnokon a Damjanich Ku­páért játszott a Forte női kézilabdacsapata, és az igen erős és rangos mezőnyben az előkelő harmadik helyet sze­rezte meg. EREDMÉNYEK Váci f’orte—Ózdi Kohász (NB I B) 11-11 (7-4). Váci Forte—Szegedi Textil (NB II) 13-6 (6-4). Váci Forte—Szolnok (me­gyei I. o.) 19-10 (7-5). A mérkőzéseken: Sziebigné, Zagyi (kapusok), Farkas E. (5), Farkas I. (6), Kurdi (3), Bekéné (8), Bayer (6), Győri (2), Mo­gyoródi (3), Kovács (3), Bagi (5), Brezovszki (2), Oláh (6), Lukács (5) (mezőnyjátékosok) szerepeltek. Az első, Ózd elleni mérkő­zésre nem állhatott ki vér­mes reményekkel a csapat, mivel az eddigi találkozókon rendre az NB I/B-ben szerep­lő Kohász csapata nyert, s ezen a tornán is biztosan haladtak az első hely felé. A szombati találkozón azonban felborult a papírforma, a váci lányok fegyelmezett játékukkal szin­te végig irányították a mér­kőzést, ügyesen lelassították az ellenfél csapatát, s az utolsó percek kivételével keményen, gyorsan és mindig jó ütemben védekeztek. Ám a nagy lehető­ségtől, hogy megverhetik a magasabb osztályú ellenfelü­ket, megijedtek, melyet az Ózd ki tudott használni, és meg­mentette az egyik pontot, mely mint később kiderült, a tor­nagyőzelmet jelentette szá­mukra. A Szegedi Textil elleni ta­lálkozón a tartalékosán felálló ellenféllel szemben a Forte is az addig cserepadon játszó játékosait szerepeltette, akik becsületesen helytálltak. Vasárnap a Tisza Cipő (Martfű) csapata volt az ellen­fél, s bizony, a váci csapat fia­tal játékosai megérezték a ru­tinos Bekéné hiányát,-aki csak szombaton tudott a csapattal tartani. Nagyon hiányoztak a csapat átlövői, akik sérülés és betegség miatt nem játszhat­tak. Az első félidő első felében a váci csapat jól tartotta ma­gát, de a félidő vége felé so­rozatban hagyták ki a helyze­teiket, melyet a rutinos ellen­fél kihasznált, és a félidő vé­gére biztos vezetést szerzett. A második félidőben már sokkal jobb teljesítményt nyújtott a csapat, de a Tisza Cipő első félidőben szerzett előnye sok­nak bizonyult. A Szolnoki Spartacus csak az első félidőben tudott — úgy ahogy — lépést tartani a váci csapattal, akik ezen a mérkő­zésen egy idényre való gól­helyzetet hibáztak el. A győze­lem azt jelentette, hogy a For­te végül is a torna harmadik helyét szerezte meg. A harma­dik hely a mezőny ismeretébe igen szép teljesítmény, mely nek értékét emeli, hogy a csa pat sérülések, betegség é: egyéb okok miatt — Békési ka pus, Lánczi, Herédiné és rész ben Bekéné hiányzott — egyet len alkalommal sem tudót legjobb összeállításban kiállni A PENOMAH NB Il-es nő kézilabdacsapata Cegléden ját szott Magyar Népköztársaság Kupa-mérkőzést. PENOMAH—Ceglédi VSE 11-7 (6-5) PENOMAH: Sluch — Fisch Rétiné (1), Kucsa, Csőkéné (2) Szpiszár (5), Oroszkiné (4) Csere; Vígh, Kittiinger, Ser főző. A teljesen irreális körűimé nyék közt lejátszott találkozón végig nagy küzdelem folyt, s az NB II-be feljutott váci lá­nyoknak nagyon meg kellett küzdeni a győzelemért. A Ceg­léd esőtől ázott salakos játék­tere nem volt ideális küzdőtér egyik csapatnak sem. ★ A hét végén a Forte újabb tornán szerepel, mégpedig az új évben első alkalommal sza­bad téren. A tornát a Csavar SK együttese rendezi budapesti otthonában, ahol a rendező csapat mellett a Postás SE és a III. kerületi TTVE lesznek a váci csapat ellenfelei. Ny. J.

Next

/
Oldalképek
Tartalom