Pest Megyi Hírlap, 1980. március (24. évfolyam, 51-76. szám)

1980-03-26 / 72. szám

8 JwMtr '4/f?ßr “M Kfimap 1980. MÁRCIUS 26., SZERDA Történelem, művészet; kultúra VETÉLKEDŐK, BEMUTATÓK - NÉGY HELYSZÍNEN Eseményekben gazdag vasárnap volt a mostani. Rö­viden összefoglalva: a hét végén rendezték meg a váci művelődési központban a szövetkezeti néptáncosok VIII. országos találkozójának egyik területi döntőjét, Csömö­rön vasárnap délután, a Galga menti nemzetiségi ha­gyományőrző együttesek mutatták be tudásukat, Szent­endrén és a budapesti Munkásmozgalomtörténeti Mú­zeumban KISZ-fiatalok versengtek. Ahogyan a tegnapi lapunk helyett anyagtorlódás miatt a maiban közölt tu­Szövetkezeti táncosok Vácott Népi hangszerek, az ország különböző tájegységeinek da­lai, csizmák és cipellők dobo- gása-kopogása tették hangos­sá szombaton és vasárnap a váci művelődési központot. Két napra ezerszáz táncos vet­te birtokába a házat: itt ren­dezték a Kulturális Miniszté- riuhi, az OKISZ, a SZÖVOSZ és a TOT által meghirdetett szövetkezeti néptáncosok VIII. országos találkozója egyik területi bemutatóját. A találkozón hat megye — Fejér, Veszprém, Komárom, Somogy, Nógrád és Pest — va­lamint a főváros huszonöt táncegyüttese és hagyomány- őrző csoportja vett részt Egy részük minősítésre is jelent­kezett, mások csak bemutatót tartottak; a találkozó azon­ban, amelyet Weisz György, Vác város tanácsának elnöke nyitott meg, minden résztve­vő számára igazán hasznosnak bizonyult. Nemcsak azért, mert összehasonlíthatták munkáju­kat a többiekével, hanem azért tes műsorából azonban hiány­zott a stílustisztaság. Ez a hiányosság kiküszöbölhető, mert a fiatal táncosok leg­többje tehetséges, lelkes és ér­tékes a csoportok által bemu­tatott koreográfia, zenei anyag is. A sok rokonszenves pro­dukció nem tette könnyűvé a bírálók dolgát. Az, hogy a jú­niusi országos találkozóra mely együttesek jutnak to­vább, csak az összes területi bemutató után dőlhet el, az viszont bizonyos, hogy a ta­lálkozó igen jól szolgálta a rendezők célját, amelyet dr. Csicsay Iván, a Pest megyei Tanács elnökhelyettese zár­szavában így fogalmazott meg: .. i feladatunk, hogy a folklór kincseit a változó társadalmi környezet, a foglalkozás- és életmódbeli átalakulás viszo­nyai között is megőrizhessük, ápoljuk, a művészet és a szó­rakoztatás szerves részévé te­gyük. Hogy ez így van, arról a váci közönség a gálaesten, a legszínvonalasabb együttesek bemutatóját látva, élvezve győződhetett meg. A színvonal persze minősítést is érdemelt: a zsűri a Pest megyei együtte­sek közül egyet arany, hármat ezüst, kettőt bronz fokozatú csoporttá minősített. Nemzetiségi együttesek Csömörön Mindennapi látvány Csömö­rön a dúsan redőzött, sok­szoknyás népviselet. Ünnepek­kor a díszesebb, a hétköznapo­kon a szerényebb változatát viselik a falu hagyományőrző, szlovák nemzetiségű asszonyai. Nemcsak a legidősebbek, ha­nem a középkorosztályhoz tar­tozók is szívesen bújnak a ré­gi divatot idéző ruhadarabok­ba. Így nem véletlen, hogy az alig hatezres lélekszámú g adott otthont a IV. emberekből álló zsűri körében is. Keszler Mária, a Népmű­velési Intézet munkatársa, Tóth Béla karnagy, Lamy István, a Magyarországi Szlo­vákok Demokratikus Szövetsé­gének osztályvezetője és Pet­ras Anna néprajzkutató érté­kelte a látottakat. Az úttörőszemléken, talál­kozókon sikerrel szereplő, szép eredményeket elért püs­pökhatvani gyermekcsoport ez­úttal is jó híréhez méltó pro­dukcióval lépett színpadra. Az országosan is legjobb nemzeti­ségi együttesek sorába tarto­zó vendéglátó csömöriek pá­vaköre Emlékezés című ösz- szeállításával megérdemelt nagy tapsot kapott. Prózával is fűszerezett fonójátékával az acsai együttes is kiérdemelte a zsűri dicséretét. A nemrég újjáalakult kerepes tárcsái cso­port ugyancsak szép teljesít­ményt nyújtott. A bemutatók sorát vidám bál zárta, amelyen a talpalá- valót az ikladi fúvószenekar szolgáltatta. Míg a nagyterem ben a mulatság folyt, a zsűri hosszas értékelés után döntöt­te el, hogy a püspökhatvani gyermekcsoport és a csömöri pávakör képviseli majd a Gal- ga menti nemzetiségeket a má­jusi, galgamácsai gálaműsor­ban. Játékos ismeretszerzés a Várban tudásukat, is, mert néhány együttes be­mutatója a magyar mellett ízelítőt adott a hazai dél­szláv, német és szlovák nem­zetiség néptánckultúrájából, a hazai cigányság hagyomány- őrző munkájából is. De miért éppen Vác kapta a területi bemutató rendezésé­nek megtisztelő feladatát? Egyrészt azért, mert a szö­vetkezeti együttesek hetedik találkozójakor, Szentendrén a Pest megyeiek magas színvo­nalon rendezték meg a terüle­ti bemutatót, másrészt azért, mert itt egyre több rangos tánc-, hagyományőrző- és nemzetiségi együttest találunk, olyanokat, mint a bagi Muha- ray Elemér népi együttes, a tápiószecsöi hagyományőrző népi együttes, a nagytarcsai, maglódi, lórévi, szigetszent- mártoni, szigetújfalui nemze­tiségi csoportok. Mozgalmas táncélet jellemzi Pest megyét, S a néptánc nemcsak színpa­di produkcióként népszerű, hanem a mindennapi életben, a különböző családi ünnepe­ken is jelen van. Végül azért eshetett a választás Vácra, mert a Pest megyei szövetke­zetek áldozatkész támogatói a mozgalomnak. Amit a néptánc megyei szín­vonaláról írtam, a többi be­mutatkozó együttesre is jel­lemző volt. S még egy általá­nosítható vonás: a változatos­ság, a néha túlzottan is szí­nes, eltérő stílusú számokból összeállított műsor. A talál­kozó zsűrijének ugyanis al­kalma volt az idei öt terüle­ti találkozó közül már meg­rendezett szekszárdival össze­hasonlítani a vácit, s azt ál­lapíthatta meg: a szekszárdin nemegyszer rossz tartást lát­tunk a táncosoknál, ez itt nem volt jellemző. Nem egy együt­Galga menti népművészeti ta­lálkozó nemzetiségi szakági versenyének. A rendezvényso­rozat keretében a Galga-vidé- ken élő népművészek — hím­zők, fafaragók, mesemondók — és együttesek mutatják be egymásnak, az érdeklődő nagyközönségnek, miként ápolják, viszik tovább megelő­ző korok ránk maradt nemes értékeit, hagyományait. Az acsai, a püspökhatvani, a kér epe star csai szlovákok, az ikladi németek, a gödöllői délszlávok és a vendéglátó csömöriek bemutatója szín­vonalas, érdekes vasárnap dél­utáni látványosságot ígért. Míg a közönség a kellemes szóra­kozás reményében igyekezett a Petőfi Sándor művelődési házba, a résztvevő csoportokat az foglalkoztatta, a találkozó végén vajon kik jutnak to­vább a májusi, galgamácsai gálaműsorba. A szakemberek hiányolták, hogy á galgagyör- ki együttes, s két kiváló szó­listájuk nem vett részt a be­mutatón. , A több órás programot az ikladi fúvószenekar térzenéje nyitotta meg, majd a csopor­tok látványos menettánccal vonultak át a művelődési ház­ba. Nem csalódtak produkció­jukban azok, akik a kicsinynek bizonyult teremben még a több órás ácsorgást is vállalták a látvány, az élmény kedvéért. Sorra léptek színpadra a nem­zetiségük legszebb dalait, tán­cait, egy-egy ünnephez kötődő szokásait felelevenítő csopor­tok. Nemcsak a felnőttek, ha nem a gyermekek is, akik szü­leiktől leshették el, vagy az ál­talános iskolai szakkörökben tanulhatták meg a jellegzetes táncokat, a tréfás gyermekjá­tékokat. Nagy sikert arattak a színvonalas bemutatók, a szak­Akik vasárnap szabad idejü­ket arra szánták, hogy sétálja­nak Budapesten, a Várban, is­merkedjenek nevezetességei­vel, bizonyára meglepődve fo­gadták, hogy jegyzetfüzettel, írószerszámokkal felszerelt, hogy összemérjék ügyességüket. A vetélkedőt Maczkó Jó­zsef, a KISZ Pest megyei Bi­zottságának titkára nyitotta meg, majd Rigárt József alez­redesnek, a magyar néphad­csoportokba verődött, izgatott fiatalok láthatók mindenütt: a Nemzeti Galéria csarnokaiban, a Történeti és Munkásmozgal­mi Múzeum termeiben. Nem úgy festettek, mint akik tárlat­nézésre indultak: verseny láz, drukk, jókedv fűtötte őket. — Vajon mi történik itt? — kér­dezték sokan a múzeum mun­katársaitól. — Fiatalok vetél­kednek reggeltől estig! — hang­zott a válasz. Vasárnap a KISZ Pest me­gyei Bizottsága szervezésében Budapesten a Várban került sor a hagyományos — immár negyedik alkalommal megren­dezett — munkásmozgalmi ve­télkedőre. Valamennyi városi és járási KISZ-bizottság el­küldte versenyzőit e nagysza­bású tavaszi seregszemlére, s így több mint 600 — ipari és mezőgazdasági üzemekben dol­gozó ifjúmunkás, középiskolás diák és szakmunkástanuló — KISZ-es érkezett a helyszínre, sereg politikai főcsoportfőnök­sége munkatársának beszéde után kezdődött a nagy izga­lommal várt verseny. A fiatalok három csoport­ban vetélkedtek. A feladatla­pok kiosztása után sorra jár­ták a Nemzeti Galériát, a Tör­téneti és a Munkásmozgalmi múzeumot, hogy a tárlókban látható-olvasható rekvizitu- mok vallatása után választ ad­hassanak a kérdésekre. Nem volt éppen könnyű dolguk: az érdekesen, formabontóan szer­kesztett vetélkedő forgató- könyvében komoly fejtörést, logikai készséget, lexikális föl­készültséget igénylő feladatok sorjáztak. Eredményhirdetésre nem ke­rült sor, a kitöltött feladatla­pokat az elkövetkező napok­ban értékelik a KISZ megyei bizottságán. Annyi bizonyos: az első helyezett csapatra 10 napos csehszlovákiai, a máso­dik és harmadik helyre ke­rült csapatra pedig belföldi utazás vár. Fiatal előadók Szentendrén Képünk a csömöri népművészeti találkozón készült, az iklaíli hagyományőrző népi együttesről A KISZ Központi Bizottsága és a Kulturális Minisztérium azzal a céllal indította meg a Művészet és ifjúság akciót, hogy a fiataloknak széles körű lehetőséget biztosítsanak a mű­vészeti alkotásokkal, előadó- művészekkel való találkozásra, hogy bemutatkozási alkalmat teremtsenek a fiatal amatőr alkotóknak, csoportoknak. Nos, a vasárnap a Pest megyei Mű­velődési Központ és Könyvtár­ban rendezett megyei sereg­szemle igazán változatos, szín­vonalas programot kínált. Az épület folyosóját a vi­zuális művészetek vették bir­tokukba. Kohl János, Sziget­vári Attila, Wéninger Margit, Csorba Attila, Koncz Dezső, Puha Ferenc faragásai, kerá­miái, rajzai, fotói, a dömsödi művelődési ház és a sziget- szentmiklósi rajzkör összeállí­tásai nemcsak Szentendrén adnak élményt: az Alkotó If­júság pályázat keretén belül országos kiállításon is szere­pelnek majd. A művelődési központ szín­háztermében és a Duna-parti ifjúsági klubban a nyolc váro­si és járási elődöntőből to­vábbjutott szólisták és együt­tesek kaptak fórumot. A mint­egy kétszázötven jelentkező közül ötvenkilenc egyéni in­duló és csoport jutott el Szent­endrére, bogy bemutassa ének­és hangszeres tudását, előadói készségét, felkészültségét. Nem egy csoport, szólista igen színvonalas műsort mu­tatott be. Ezek közül azok, akik nem juthattak tovább, értékes tárgy- és könyvjutal­mat kaptak, akik pedig a leg­jobbak voltak, az országos döntőkön szerepelnek. Színját­szásban a dunakeszi Radnóti Irodalmi Színpad produkciója bizonyult a legsikeresebbnek, a vers- és prózamondók közül a gödöllői Neumann Nándor, a ceglédi Plangár Judit és a du­nakeszi Horváth Olivia. A pol- beat kategóriában a ceglédi Farkasházi István és a Hajdú —Bori duó jutott tovább, az énekkarok közül a váci Sztá­ron Sándor Gimnázium III. e. osztályának leánykara, a szóló­énekesek közül a gödöllői Lengyel Judit, szólóhangsze­resként a dunakeszi Legindi Gábor és a ceglédi Varga Pál. A népművészet, a folklór ápo­lói közül a nagykátai Tápió- mente Együttest, a Birinyi Jó­zsef—Hajnal István hangsze­res duót, a népdalokat éneklő pomázi Gyenis Katalint, és a táborfalvi Jókai Mór Művelő­dési Ház együttesét találták a legjobbnak a bírálók. Az eseményekről tudósítottak: Gáspár Mária, Kahutek Magdolna és P, Szabó Ernő Fotó: Barcza Zsolt RÁDIÓFIGYELŐ KIJÁRÓK. A bejárók, mint fogalom, és mint mindenna­pos gyakorlat-szokás, különö­sen Pest megyében, ismert: azokat az ingázókat foglalja magában, akik rendszeresen járnak munkába, a kisebb te­lepülésekről a nagyobbakba, sőt esetünkben a legnagyobba, a fővárosba. A legújabb — a kongresszusi előkészületek so­rán napvilágot látott — adat szerint: megyénkből mintegy 160—180 ezren utaznak Buda­pestre naponta — tehát rend­szeresen — dolgozni. Nem tudom, mennyire tűnt fel az ezzel az utóbbi adattal együtt nyilvánosságra hozott másik, de azzal összefüggő ellenszám. Nevezetesen, hogy ugyankkor mintegy 60—70 ezren járnak ki Budapestről Pest megyébe, ugyancsak na­ponta, azaz szintén rendsze­resen, dolgozni. Ez az utóbbi jelenség, aho­gyan mondani szoktuk, emel­kedő tendenciát mutat. Oly­annyira, hogy másutt a vilá­gon: már nagyon is jellemző- meghatározó-korfestő tünet. Nemcsak az Egyesült Álla­mokban, ahol ez fölöttébb természetesnek hat a roha­mos méretű urbanizáció ellen­tételezése, a vidékre való vá­gyódás miatt, hanem Észak- Európában is. Sőt: ma már a Szovjetunió sem marad le a fejlődésnek erről a sajátos, tipikusan XX. század végi, mintegy „ezredfordulós” meg­nyilvánulási formájáról. A Petőfi rádió műsorában, amelyet erről a témáról, Ki­járók címmel, a körzeti stú­diók állítottak össze, jó ka­lauzunknak bizonyult a szer­kesztő Győri Béla, s a mű­sorvezető László Lajos. Számunkra különösen an­nak a mozigépésznek az ese­te lehetett figyelemfelkeltő, aki a Pest megyei Moziüzemi Vállalat dolgozójaként a ceg­lédi Szabadság mozihoz tar­tozik ugyan, de minden reg­gel vándorútra kél: falvakba, tanyaközpontokba. Az óvodá­soknak tartott vetítéssel kez­di a napot, s a felnőtteknek rendezett mozielőadással fe­jezi be. Vallja, hogy közmű­velődési feladatot lát el. De azt sem tagadja, hogy tevé­kenységének mozgató rugója az a 80 forint is, amit elő­adásonként kap. A megbecsülés tehát köl­csönös. A falvak megbecsülik a városból hozzájuk bejárót. S a városból oda kijáró — s tulajdonképpen ez az ő neve — megbecsüli és kielégíti a falvakban, a tanyaközpontok­ban, napról napra, terjedő kívánságot, igényt a kultúra, a művelődés, a közművelődés iránt. A fejlődés iránt. A fejlődés, mint látjuk- halljuk, íme, kétirányú. KÖNYVRŐL KÖNYVÉRT. A sikeres irodalmi rejtvény­műsor, amelynek nem hátrá­nya a bevallott s nyilvánvaló könyvpropaganda, legutóbb is kellemes, tanulságos tíz per­cet nyújtott a helybeli közön­ségnek, csakúgy, mint az or­szágos hallgatóságnak: a Mű­velt Nép Könyvterjesztő Vál­lalat százhalombattai könyv­szolgálatából. Tudni kell azonban, hogy ez a verseny is, mint minden versengés, csak akkor igazi, ha a rész­vétel a valódi győzelem, amelyhez a díj csak pluszként járul. Simon Gy. Ferenc--- t TV-FIGYELŐ Ollantay. Meg kell hagyni: igazán imponáló az az igyeke­zet, amellyel Rajnai András újabb és újabb tévejátékait a maga jól ismert technikázásá- val készíti. Vagyis úgy, hogy óriásokat terel a törpék köze, fejet vág, lábat metsz, tárgya­kat úsztat a levegőben — egy­szóval végigpróbálgatja, mi minden jeleníthető meg a képernyőn. S persze azt sem szabad el­felejteni, hogy a fentebb jel­lemzett históriarögzítési mó­dozatokat nem minden néző fogadja hozsannázva. Sőt, olyanok is akadnak, akiket kifejezetten idegesít az ilyen szemfárasztó keveredés. ■ A fönt nevezett rendezőhöz is eljuthatott e berzenkedés híre, mert újabban mintha már kevésbé igyekezne bril­lírozni. Jól példázza ezt leges­legújabb termégke, a Televí­ziós mesék felnőtteknek című sorozat soros darabja, az a bizonyos Ollantay, akit amúgy az Andok vezéreként emle­getnek. De mit hoz a sors! Most hogy végre a füleknek is dol­guk akadhatott, hát éppen egy olyan drámaféleség mon­datai jutottak el az értelemig, amelynek elemei innen-onnan igencsak ismerőseknek tűntek. Mert ilyesféle Pacsakutik atyát — aki szépséges leányát nem adja csak úgy oda hol­mi jött-ment Ollantayaknak — nem egyszer láttunk, s olyan törvények is szolgáltak már színjátékok alapmotívumául, hogy a Nap leszármazottai nem keveredhetnek csak a Nap ivadékainak vérével, és így tovább, meg így tovább... Egyszóval ez az egész An- dok-tövi mese nem hatott va­lami eredendően újnak és is­meretlennek. Inkább amolyan összetákolt csinálmányként ke­rült az előfizetők elé, akik mellesleg — a műsorújság böngészgetése közben — azt is megtudhatták, hogy ez az ál­lítólag egyetlen fönnmaradt inka dráma nem is biztosan inka dráma Másolgatták, for- dftgatták, amíg végre a jelen, sok-sok kéz nyomát magán viselő formája kikerekedett. Már ha jelen esetben egyálta­lán szóba hozható bármiféle kerekség. Körúti ház. Még a legke­vésbé éber tv-nézőnek is fel­tűnhet, hogy micsoda erőfeszí­téseket hajtanak végre mos­tanság a Szabadság téren megvidításaink céljából. A legeslegújabb nevetéseknek most, szombaton az Egy ház a Körúton című sorozat első részének nézése közben kel­lett volna felharsanniuk. Még­pedig igen-igen féktelenül, hisz’ azok a régi kupiék, blüettek és dramolettek, haj­dan veresre pirították a lelkes nézők orcáit. Kellemetlen dolog bevallani, hogy a szóban forgó vállalko­zás — amely voltaképpen an­nak a Teréz körút 46. (ma Lenin körút 106.) szám alatt máig működő színi intéz­ménynek szándékszik hangos- képa» emléket állítani — első traktusában inkább fanyalgás- ra, mintsem nekiszabadult ka­cagásra ingereltek. Pedig a keret — Bárdi György és Garas Dezső ze­nészkettősének kedélyes szó­váltása — nem valami rossz találmány. (Párbeszédükben legföljebb ha az zavart, hogy szinte mindent kétszer mond­tak.) Annál kevésbé volt szeren­csés viszont maga az irdat­lanul hosszúnak tűnő műsor­időt kitöltő válogatás! Az elő­búvárkodott irományok és dallamocskák egészen más­ként hatnak ma, mint hat­hattak egykor. De nem csak az egymást követő számok széptani értékeivel volt baj, hanem azzal is, hogy a szer­kesztők megpróbálták belopni a tévébe az egész kicsi szín­házat. Amúgy mindenestül: színpadával, nézőterével együtt. Ez a fogás pedig a le­hető legteljesebben elidegení­tette a tévénézőt; mintegy ki­zárta az odabentiek intim egvüttlétéből. Mindezek után nem csoda, hogy csüggedten várjuk a folytatást. Híradó. Kétszer is feltűnt Pest megye neve a szombat esti Tv-híradóban. Előbb a kommunista műszakokról szó­ló beszámoló élén, amely azt örökítette meg, hogyan telje­sítődnek a különféle — főkép­pen az építőiparban dicsére­tesen látványos — vállalások; majd pedig akkor, amikor Nagymaros új egészségházát, ezt az oly sok cél szerint hasznosítható gyógyító köz­pontot mutatták, mintegy példaként, hogy lám, milyen gyorsan és milyen széppé le­het megformálni az efféle in­tézményeket. Ez is, az is őszinte örömé­re szolgálhatott szűkebb or­szágrészünk minden lakójá­• Akácz László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom