Pest Megyi Hírlap, 1980. március (24. évfolyam, 51-76. szám)

1980-03-25 / 71. szám

CEOLÉDI A PEST MEGYEI HÍRLAP CEGLÉDI JÁRÁSI ÉS CEGLÉD VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXIV. ÉVFOLYAM, 71. SZÁM 1980. MÁRCIUS 25., KEDD Mindig az igényekhez igazodnak Az abonyi művelődési házban Az abonyi Petőfi Művelődé­si Házban évrőd évre változik a szakkörök száma. Hol több, hód kevesebb. A számok szem­léletesen mutatják, a lakosság nem szereti a lejárt, elcsépelt, idejétmúlt összejöveteleket és, ha tehetik, , új szakirányokat és formákat találnak a csopor­tos foglalkozásokhoz. Az igé­nyekről, a lehetőségeknől és a megvalósításról Skultéty Sán­dor igazgatót kérdeztük. Tevékeny barkácsolók — Kérdőíves felméréseink nem vezettek sikerre, ezért más módot kellett találnunk az emberekkel való kapcsolatte­remtésre, a találkozásra, be­szélgetésre. A legjobb formát az élet hozta. A hozzánk for­dulók igényeit egyeztettük a hasonló korosztályba tartozók­kal, s minden esetben formáló­dott, finomodott az eredeti el­képzelés. Elhangzott az a meg­jegyzés, hogy a tanulók keve­sebbet találkoznak olyan alap­vető szerszámokkal, mint ré­gen és az otthoni apróbb javí­tásokat is az adott szolgáltatás emberei végzik. Mint tősgyöke­res abonyi, helységünkben szinte mindenkit ismerek. Az utcai beszélgetéseik, a csoportos viták egy új barkácsszakkör létrehozását serkentették. Ez, mint már látni, okos ötlet volt. A fiatalabbak a barkácsolással, az otthoni javítgatással megis­merkednek. Gyakorlatként el­végzik a művelődési ház kar­bantartását is. így nálunk minden ajtó jól nyílik, min­den lámpa jól működik és a vízvezetékekkel sincs semmi baj. A tanultak természetesen otthon kamatoznak leginkább, ahol kisebb szerelésekhez nem kell szakembert hívni. Tetszetős kézimunkák — A kézimunka szakkör úgy 15 éve működik. Ez is közvélemény-kutatásunk ered­ménye: ne szüntessünk meg semmit, amire igény van. Kő­vágó Sándorné vezetésével 40 asszony hímezi a csodálatosan szép népi motívumokat. Mun­káikkal számos országos ki­CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Eladó í szobás szö­vetkezeti lakás azon­nali beköltözéssel, va­lamint kétszer három­száz négyszögöl szőlő épülettel, városhoz tíz­perc, Cegléd, Csatorna utca 10, _______________ 80 9 négyszögöles sző­lő. beköltözhető la­kóházzal olcsón eladó. Benczédi Mihály, Ceg- léd. Eötvös tér 6, 2700. Éladó Mucsányi Ist­ván Xn. kér. Bede 3. szám alatti azonnal beköltözhető háza, 608 négyszögöl telek­kel. termő 450 négy­szögöl ezerió szőlővel, gazdasági felszerelés­sel. Érdeklődni lehet: Cegléd IV. kér. Vak Bottyán utca 41., vagy IV. kér. Lachner György utca 6. szám alatt. 2 hold puszta földet bérelnék, ami kertész­kedésre alkalmas. Megkeresést „Szak­ember 110 500” Jeligére kérem a Hírlapkiadó Vállalat kirend. Ceg­léd, Teleki utca 30. Bzám. __________________ 30 0 db 2 éves Zala- gyöngye gyökeres sző­lővessző sürgősen el­adó. Cegléd, Jókai utca 17, szám.________ Ör egszőlőben egyéni területen 1148 négy­szögöl Jó szőlő eladó. Érdeklődni lehet: Ceg­léd X. kér. Déllő utca 18. szám.______ 63 0 négyszögöl föld a Budai úti megálló­nál és 1 db 75 lit. hűtőszekrény e'adó. Cím: Cegléd. Virág utca 4. számi_________ Budai ÓH megállóhoz közel 800 négyszögöl szőlő, énülettei eladó. Érdeklődni lehet: Ceg- léd. Virág utca 18, Volga szgk. árverésre kerül március 28-án délután 15 órakor. Cegléd. Bacsó Béla utca 32, szám alatt. Szívbeteg idős férfi gondozónőt keres. Jól- főző előnyben. Hnd- ruszky Kálmán. Ceg­léd. Eötvös tér 1.. (volt cslrke-oiacl ■ Ház eladó. Érdeklőd­ni: Cegléd, Sza’kai István utca 61. szám. Eladó Cegléden 300 négyszögöl gyümöl­csös, félkész épület­tel. Érdeklődés 17 óra után: Cegléd 10-854­es telefonon._________ Ig ényes férfi részére bútorozott szoba ki-, adó. Cegléd, Szövet­ség utca B. ép. I. emelet 3.______________ Kü lön bejáratú búto­rozott szoba kiadó; Cegléd, Somogyi Béla utca 4. szám. Debreceni kertes há­zam elcserélném ceg­lédi kertes házért vagy üres telekért. Érdeklődni lehet: Ceg­léd, Széchenyi út 43— 45. földszint 9. Elcserélném tanácsi, központi fűtéses 2 szoba összkomfortos lakásomat 2 és fél­szobásra vagy 2 szo­bás tanácsi kertesre. Térítést, fizetem. Ceg­léd. Kozma Sándor utca 5'a. I. emelet, 5. aitó, C léocsőház. Egy műszakban dol­gozó. józan életű fér­fi részére bútorozott szoba. fürdőszoba- használattal kiadó. Cegléd, Kozma Sán­dor utca 5 a. szám. I. emelet, 5. ajtó. C lép­csőház. Garázs eladó. Érdek­lődni lehet este 17 órától. Cegléd. Köz­társaság utca 31. szám, A épület. A lépcső­ház. III. emelet, 19. ajtó, ___________________ Bú torozott szoba nő részére kiadó. Ce»léd. Zerge utca 7.' íKálvá- ria temető mögötti. Elcserélném budapes­ti 2 szobás összkom­fortos lakásomat ceg­lédi hasonlóért vagy Msébb családi házért. Érdeklődni lehet: Ceg­léd XIi. kér. Kor­mond dűlő 67. szám alatt. Katona Mihály- nál. 800 négyszögöl hobbi­telek eladó. Érdek­lődni lehet: Ceeléd. Csolnak utca 13. szám. Bútorozott szoba, konyha. soejz fiatal házaspárnak kiadó. Cegléd vn.. Várkonyi István utca 11. szám. Cegléd, Batthyány ut­ca 42. számú beköl­tözhető ház eladó. Érdeklődni lehet: Cegléd. Teleki utca 22, szám alatt.________ Eladó 2 részes gyer­mekkocsi. Cegléd, Kőrisfa utca 4. szám. Haszonélvezettel la­kás eladó. Cegléd, Bulcsú utca 6'a, 800 négyszögöl Jő sző­lő Zöldhalomban el­adó. Érdeklődni lehet: Cegléd, Kertész utca 31. sz. _________________ Cs engeri dűlőben 6Ö0 négyszögöl föld, 8 férőhelyes Istállóval eladó. Villany, kút van. Érdeklődni a helyszínen Szeleczkl Istvánnál. Eladó egy db hízó Cegléd IV. kér. Sü­veg utca 1. szám. Cegléden, a Hét vezér utcában 400 négy­szögöl porta eladó, villany és fúrott kút van. Érdeklődni le­het: Cegléd, Teleki utca 22. szám. Csemő belterületén 2 db 360 négyszögöles porta eladó. egyik portán 24 méteres kút van. Érdeklődni lehet: Cegléd, Kossuth tér 6. m. e'melet 19. Eladó 2 heverő és 4 fotelszék; Cegléd, Al­kotmány utca 47. Eladó sötét hálószoba bútor ágybetéttel együtt. Érdeklődni lehet 13 órától 16 órá­ig. Cegléd. Szép utca 44. szám.______________ NDK mély gyermek- kocsi eladó. Cegléd, Fürst Sándor utca 13. Molnárék._____________ El adó egy konyha- szekrény. Cegléd, Széchenyi út 27. szám. Eladó beköltözhető ház. Cegléd. Harmat utca l. szám.________ 38 0 négyszögöl hobbi­telek eladó a Gyura dűlőben. Érdeklődni lehet: Cegléd. Föld- yári Károly utca 14. Zöldhalomban eladó 536 négyszögöl szőlő. Érdeklődni lehet: Ceg­léd. Juhász Gyula ut­ca 38. számi Skultéty Sándor igazgató a szakkörükben készült kerámiát mutatja. állításon bemutatkoztak, részt vettek a Kisjankó Bori nevé­hez fűződő népművészeti be­mutatón is. Már több okle­velet és serleget kaptak jutal­mul. Munkáik az abonyi ott­honokban is szép számmal he lyet kapitak. Tánc és irodalom — Képzőművész-körünkből öten már a Dél-Pest megyei Nagy István képzőművészeti csoport tagjai. Heiling György rajztanár vezetésével fiatalok és idősek egyaránt szívesen rajzolnak, festenek, agyagot formálnak. Alkotásaik már be­járták az országot, számos ki­állításon vettek részt. Irodalmi szakkörünk sok kellemes estét szerzett a hely­belieknek. A Bánk bán-est, a bemutató után nagy visszhan­got váltott ki a nézőkből, akárcsak az előző előadások. Szívvel-lélekkel készülnek a szakkör tagjai egy-egy fellé­pésre. Megtalálhatjuk köztük az általános iskolásokat és a nyugdíjast is egyaránt. — A Búzavirág táncegyüttest a Dél-Pesit megyei Áfésszal közös fenntartásban működ­tetjük. Az együttesnek 40 fel­nőtt és épp ennyi gyermek a, tagja. — Csupán ízelítőként emlí­tettem néhány szakkörünk leg­főbb jellemzőit. Közös mind­annyiban, hogy igényli a la­kosság, szívesen jönnek a szak­köri tagok. Színvonalasak, eredményesek a foglalkozások. A legtöbb csoport Abony jó hírnevét öregbíti. Udvari Gábor A kongresszusi küldött Tevékeny és dolgos fiatal Elismerik, becsülik munkatársai Hajnal Gyula hajnalban kel. Tavasztól késő őszig azonos forgatókönyv szerint telnek napjai. A lucerna első sarja- dásától, április végétől, min­den reggel fél hatkor felka­paszkodik E—280-as silókom­bájnjára; s addig térül- fordul a kiszemelt táblán, amíg le nem vágja a szarvasmarhák napi ellátásá­hoz szükséges mennyiségű friss zöldtakarmányt. Amikor ezzel végez, leteszi a gépet, és a gépműhelyben folytatja az aznapra rendelt szerelőmun­kát. Vasárnaponként sem ma­rasztalhatja az ' ágy: 'az álla­toknak akkor is pontosan kell enni adni, és ő kötelességtudó, késedelem' nélkül indul hát. Az első sikerek A huszonkilenc esztendős fiatalember az abonyi Ságvári Termelőszövetkezet mezőgaz­dasági gépszerelője. Jókedvvel végez minden rábízott felada­tot, hiszen szereti a szakmá­ját. — Tizennégy éves voltam, amikor a gépállomáson szak­munkástanuló lettem. Már 1966 nyarán részt vettem az aratásban, mint- segédvezető ültem a kombájnon. Amikor itt learattunk, mentünk Gyért környékére. Hatvannyolcban a kombájnos bevonult, akkor már önállóan dolgoztam, per­sze figyeltek rám és én örül­tem, mert sikerült bizonyíta­nom. Gépszerelő lettem, de szántottam, vetettem, minden gépen dolgoztam, amikor fel­szabadulva az akkori Lenin Tsz-be kerültem. Nem sokka! később a vadonatúj SZK- kombájnok egyikén száz va­gon fölötti teljesítménnyel megnyertem az ifjúsági kate­góriában a betakarítási ver­senyt. Tizennyolc esztendősen különdíjat kaptam — sum­mázza a kezdeti éveket a gép­műhely irodájában Hajnal Gyula. — 1970-ben Ságvári Endre Tsz néven egyesült az abonyi Lenin és a Kossuth. Akkor arattam utoljára. Emlékeze­tesen rossz volt a nyári időjá­rás. Eső, eső után jött, még szeptemberben is a földeken kínlódtunk. A következő év­ben körzeti szerelő lettem, egy év múlva katonának vittek. Alig múlt el egy esztendő a mundérban, „kiváltott” a má­sodik gyerekünk születése. A szövetkezetbe visszatérve ala­kult ki a már említett mun­karend, amely tart azóta is. — Amikor szakmunkásta­nuló lettem, beléptem a KISZ- be, s előbb vezetőségi tag, később szervező titkár vol­tam. Vezetőképző iskolát vé­geztem. 1971 óta vagyok párt­tag, öt éve a tsz pártvezetősé­gének tagja, s ugyanennyi ide­je veszek részt a nagyközségi pártbizottság munkájában. A legutóbbi nagyközségi pártér­tekezleten beválasztottak a végrehajtó bizottságba. Párt- megbizatásom kezdettől fogva a párt sorainak erősítése, az ifjúság körében, végzendő munka volt. Időközben elvé­geztem a marxista—leninista esti középiskolát, megismer­kedtem a munkásmozgalom történetével. A politika és a szakmám egyaránt érdekel. Voltam szakmai tanfolyamo­kon, hivatásos gépjárműveze­tői engedélyt szereztem, vala­mennyi kategóriára érvényest. Most a karcagi mezőgazdasági gépészeti szakközépiskola el­sőéves diákja vagyok. Fontos megbízatás — Abban, amit itt felsorol­hattam, nagy része van a fe­leségemnek, hiszen megérté­sére, segítségére egyaránt szükségem van. Gyűlések, tár­sadalmi megbízatások töltik ki a szabad időm egy részét. Hajnal Gyula a megyei pártértekezleten a járás kép­viseletében kapott szót. A ter­melőszövetkezeti szocialista brigádmozgalomról beszélt. Illetékesként fogalmazta meg tapasztalatait, hiszen a Bán­ki Donát ifjúsági szocialista brigád, amelynek tagja, arany­koszorús kollektíva. Érdeklő­dést és egyetértést váltottak ki szavai. A gödöllői egyetem aulájában a megyei pártérte­kezlet résztvevői kongresszusi küldötté választották. Bugány István, a tsz párt- alapszervezetének titkára a szövetkezetét, az ottani kom­munistákat ért megtisztelte­tésről beszélt. Arról az öröm­ről, amelyet saját neveltjük munkája, közéleti szereplése okoz a közösségnek. Ácsai Sándor, a gépműhely főnöke még a gépállomásról ismeri Hajnal Gyulát. Jó munkás­nak, szakmailag, politikailag képzett fiatalnak tartja, akit elismernek és becsülnek a munkatársai is. Sokoldalúan képzett — Gyula érdeklődik az új iránt — kapcsolódott a be­szélgetésbe Bíró Béla gépesí­tési főmérnök. — Időnként fel­hívom a figyelmét a szaklapok egy-egy cikkére, s ha elolvas­sa, tovább foglalkozik a témá­val. Általában olyan kérdé­sek ezek, amelyek jobbá teszik a napi munkát. — Minden munkámat legjobb tudásom szerint végzem. Ügy szeretek dolgozni, hogy örö­möm teljen benne és elége­dettek legyenek vele mások is — mondotta búcsúzóul Hajnal Gyula. T. T. Cegléd a hazai lapokban A 16-i Népszabadság február száma dr. Braun Soma születésének 90. évfordulójáról emlékezett meg. A kecskemé­ti születésű középiskolai ta­nár az első világháború után a ceglédi gimnázium tanára lett, majd a Tanácsköztársa­ság idején a városi direktó­rium tagja volt. Az Élet és Irodalom feb­ruár 16-i számában Magyar Antal tollából olvashatunk Bobory Károly ceglédi szüle­tésű lelkészről, akit több tár­sával együtt ítéltek várfog­ságra 1853-ban a „honvédse­reg reorganizálásában” való részvételért. A Piacszolgálat, a Termelő- szövetkezetek Értékesítő, Be­szerző és Szolgáltató Közös Vállalkozásának időszaki tá­jékoztatója több oldalas cikk­ben foglalkozik idei, máso­dik számában a ceglédi terü­leti központ munkájával. A Meghatározó tevékenység cí­mű írás kereskedelmi for­galmukról, partnereikkel te­remtett gyümölcsöző kapcso­latukról ír. A rejtett tartalé­kok nyomában című cikk ■ területi központ és a dán- szentmiklósi Micsurin Terme­lőszövetkezet kapcsolatát is­merteti több oldalon, szá­mos fényképpel. Harcmodor Film és eszmecsere Szerdán délután 14 órai kez­dettel a ceglédi Szabadság Filmszínházban bemutatják Dárdai István Harcmodor cí­mű új filmjét. A vetítés után a közönség a rendezővel talál­kozik és beszélgetést folytat­nak a látottakról. Bővítik a sertéstelepet Tavaszi szorgoskodás Ceglédbercelen az Egyetér­tés Termelőszövetkezet mellék­üzemében teljes erővel folyt a munka a hét végén. A gép­műhelybeliek ugyancsak dol­goztak. A szövetkezet karban­tartó építőgárdája is fontos feladatot talált magának: egy színből műhelyt készítenek, s annak az oldalfalait alapozták. A traktorosok egy része te­reprendezéssel foglalatosko­dott. Halaszthatatlan volt ez a munka, mert a napokban Fogós dolgok Néha több színben játszunk Csatlakozom a morgolódók- hoz, akik nem szeretnek ka­méleonként több színben pompázni, pedig akaratuk el­lenére gyakorta ezt‘teszik. A szín általában a tenyéren és az ujjhegyeken telepszik meg kitartóan, nehezen adja meg magát. Pirosat-kéket fog az Ultra Daisy mosogatószer fla­konjának felirata, fehéren-fe- ketén jelzi tenyéren is a sza­vatossági határidőt huzamos ideig a tejes tasakról oda ra­gadt festék, .ha nem vigyá­zunk. Az igen kellemes ízű Márlca meggy ital piros ba­juszkát rajzol a sietve hör- pölő szája szögletére. Érdekes jelenség, mert a meggy pél­dául gyümölcsként nem tesz ilyet. Ludas csak a színező­festék lehet. Ha az ember a régen keresett, s most újból kapható Derby keksz tasakját bontja, megnézheti a kezét: megzöidülnek az ujjal, féme­sen zöld csillogással, vetek­szik a szín a gyíkocska bőré­nek pompás színével, va«v a hozzálátnak a sertéstelep 15 millió forintos rekonstrukció- I Boney M. együttes sziporkázó jához. I Bittereivel. Elszíneződünk — és tisz­tálkodunk. Ki mosószerrel próbálkozik, mert a szappan nehezen viszi, ki hypóhoz, más citromléhez folyamodik. Volt, aki megpróbálta a fö­lösleges színt kólával leszed­ni. Külpolitikai hírekből hal­lotta, hogy szavazáskor Zim- babweban is ezzel távolítot­ták el az emberek a jelző fes­téket a kezükről. Ott sike­rült — itt nem, mert az il­lető nem tudta, Coca-Colát, vagy Pepsit használjon? S az üdítő ital viszi-e például a zöldet ? De félre a továbbszínezés- sel. Tény, hogy vannak cso­magolóanyagok. amelyeken fog a felirat. Nem olcsó a festék, sem a csomagolás. A vevő a vásárolt áruval együtt ezt is megfizeti. Nem lehetne jó választással. takarékos megoldással mindenkinek a kedvére tenni? Az áru is el­keljen, a szín is a burkolaton maradjon? E. X. Keresse Sei A LEÉRTÉKELT ÁRUK VÁSÁRÁT A CEGLÉDI MŰVELŐDÉSI HÁZBAN NAGY VÁLASZTÉKBAN, 30-40-50%‘OS ÁRENGEDMÉNNYEL KAPHATOK DIVATOS NO!, FÉRFI- ÉS GYERMEKCIPŐK. PULÓVEREK, FEHÉRNEMŰK, VALAMINT MÉTERÁRUK. Papucs formájú női félcipő, drapp és csauszínű 230 Ft Női szandál, piros és fehér színű 158 Ft Férfi farmernadrág 257 Ft Férfi farmeröltöny 492 Ft f®| #

Next

/
Oldalképek
Tartalom