Pest Megyi Hírlap, 1980. március (24. évfolyam, 51-76. szám)

1980-03-01 / 51. szám

v/frtfíOT 1980. MÁRCIUS 1., SZOMBAT Könyvforgalom A statisztikai átlag tanúsaga szerint az ország minden la­kosa 240 forintért vásárolt könyvet tavaly; hazánkban összesen több mint 2 milliárd 453 millió forintot — az el­múlt évinél 7,4 százalékkal többet — költöttek könyyek- re. A vidéki állami terjesztés gazdája, a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat 903 millió forintos forgalmat ért él. A forgalom területi adatait összevetve is kitűnik, hogy a falun élő emberek közül is mind többen gyűjtenek otthon házi könyvtárat, a televízió és egyéb szórakozási lehetőségek mellett időt szakítanak a kul­túra legfőbb hordozóira is. Míg a városi üzletekben 1 milliárd 621 millió forintért vásárolt könyvet a lakosság az elmúlt esztendőben — 8 szá­zalékkal többet, mint koráb­ban —, addig a falusi köny­vesboltokban 8,7 százalékkal nőtt a forgalom. KONCERTSOROZAT Tavaszi muzsika Több komoly zenei koncer­tet hirdet március-áprilisra a Zeneakadémia programja. Ezek ' között négy hangver­senyből álló sorozatra válthat­nak bérletet az érdeklődők: egy-egy műsorban neves ha­zai művészek mellett vendég­együttes is fellép. Először — március 6-án — az Éder vo­nósnégyest hallhatják a zene­barátok. Műsorában Bartók, Mozart és Schubert muzsikája szerepel. Április elején Ban­da Ede gordonka- és Lux Eri­ka zongoraművész tart kon­certet — Bach, Beethoven, Couperin, Schubert, Valentin! egy-egy művét tolmácsolják. Frank Péter, Pauk György és Ralph Kirschbaum is fellép a Zeneakadémián: Beethoven és Brahms egy-egy trióját adják elő. A sorozat befejezéseként Bach-kantáta, -hegedűverseny és Mozart-divertimento szere­pel a Capella Academíca mű­során. Bacher Mihály két alka­lommal szerepel március 22-én Beethoven-, április ,22-én pedig Brahms-művaket zongorázik. A három tavaszi kamaraest előadói — március 26-tól kez­dődően neves együttesek, Tát­rai Vilmos hangversenymester dirigálásával a Magyar Ka­marazenekar Csajkovszkij, Ge- miniani, Pergolesi és Volk- man dallamait tolmácsolja. A Liszt Ferenc kamarazenekar — Rolla János vezényletével — Bach-, Bartók- és Händel-, Gluck-, Mozart-művet tűz műsorára. Neves hazad és külföldi zon­goraművészek szereplésével rendezik meg a> Nyolc hang­verseny a Zeneakadémián című sorozatot március 25-tői június 8-lg. MŰVÉSZETI CSOPORTOK ÉRDEN Sokoldalú embereket nevelnek „ Törőcsik Tünde negyedik osztályos, óvodás kori rajzá­val díjat nyert egy pályáza­ton. Három éve tagja az érdi művelődési központ gyermek képzőművészeti körének, akár a Verb testvérek, az ötödikes Andrea és a másodikos Erika. Szülői felügyelettel jöttek a foglalkozásra, nem azért, mintha ügyefogyottak lenné­nek, hanem azért, mert Pusz- tazámorról utaznak Érdre a rajzolás kedvéért. — Ma szabad óránk volt — mondja Andrea, amíg összete­keri a rajzlapokat. — Minden­ki azt rajzolt, amit akart. Máskor verseket, meséket il­lusztrálunk, vagy más felada­tot ad Emil bácsi. Látvány és gondolkodás Emil bácsi — azaz Eőry Emil fiatal szobrászművész — körbejár az asztalok között, egy-egy megjegyzést tesz a zsírkrétával készült munkákra, majd elbúcsúzik a gyerekek­től: — Viszontlátásra, egy hét múlva. A kicsik elkocognak, a falakon már csak a felnőtt­csoport munkái jelzik, hogy a terem hetente két este a kép­zőművészeké. — Sem a felnőtt-, sem a gyermekkor célja nem az, hogy művészeket neveljen — szögezi le Eőry Emil, amikor egy csendesebb sarokban lete­lepedünk —, hanem az, hogy minél több értő nézőjük le­gyen a műalkotásoknak. Olyan, aki ismeri a különböző techni­kákat, komponálási módokat, alkotómódszereket. A felnőt­teknél persze mégsem ilyen egyértelmű a dolog: a tagok egy része művészeti iskolába készül, vagy tanárképzőbe jár, fi ez a kör a felkészülésben se­gít. A baj az, hogy a többiek közül sem mindenki értő néző, hanem mindjárt művész akar lenni. Pár hónapig járnak a körbe, azután már csak a la­kásomon keresnek, hogy men­jek el megnézni, milyen dol­gaik vannak otthon. Tehát máris kész, kiállításra érett művésznek érzik magukat. Mások viszont megrettennek, mert kezdetben kevés az is­meretanyaguk. Megértem őket, mert magam is autodidakta vagyok, ezért a látvány megér­tésére nevelést a kezdetektől indítom. — A gyerekek palában csak azért jönnek, mert szeretnek rajzolni? — Igen. Belső szükségletük­nek érzik a rajzot. Harmadik éve foglalkozom velük, azt hi­szem, a céljaimat igazán majd velük érem el. A saját életük­höz kapcsolódó témákat raj­zolunk, olyan verseket, mesé­ket illusztrálunk, amelyek kö­zel állnak hozzájuk. A lényeg az, hogy felnőttként elsősor­ban a mit? és a miért? kér­désre tudjanak felelni. Tehát nem az a legfontosabb, hogy a sokszorosító technikákat is­merjék, hanem az, hogy a gondolkodásuk változzon. Ezt célozzák a művészetről foly­tatott beszélgetések is. A gye­rekeknek tetszik ez a munka, a foglalkozásokon felszabadul-' tak, vidámak — és mégis ko­molyan dolgoznak. Pávakör, citera Alapvetően tehát az érdek­lődésnek megfelelő feladat neveli a művészeti csoport tagjait. Természetesen ösztö­nöz az év végi kiállítás, a rajzverseny, a nyári rajztábor is, de mindez a legfőbb cél megvalósulását segíti: sokol­dalú, a lényeges kérdésekre figyelő emberek legyenek a művészeti kiscsoportok tagjai. A tételt persze meg is fordít­hatjuk: a sokoldalú, közösségi ember nevelésének egyik leg­hatásosabb eszköze az amatőr művészeti csoport. Értő befo­gadóvá nevel, egyben olyan emberré, aki munkahelyén, emberi kapcsolataiban is tel­jes értékű. Éppen ekért áll a párt tizenkettedik kongresszu­sának irányelvei között: „To­vábbra is ösztönözzük a sza­bad idő eltöltésének kollektív formáit." Nos, ami ezen belül a mű­vészetekhez kötődő csoportok munkáját illeti, az érdi műve­lődési központra igazán nem lehet panaszunk: a rajzoló gyerekek például minden év végén kiállításon mutatkoz­nak be, rendszeresen díjakat szereznek a május elsejei vá­rosi rajzpályázaton. A helyi adottságokon alapul az ifjú népművész. Káka Rozália ve­zette pávakor és a felnőttek nótafacsoportja, hiszen a vá­rosban mintegy háromszáz bukovinai székely család él. A két csoport a Bukovinából hozott gazdag népköltészeti és népzenei örökséget élteti to­vább — és ismerteti meg gya­kori fellépései során az érdek­lődőkkel. Egy év alatt hétről huszonötre nőtt az énekkar tagjainak száma — a jövőben a művelődési ház és a helyi Áfész közösen működteti, ez a támogatás további fejlődést ígér. — Ezzel persze nem értünk a végére — mondja Kováts Róbert, a ház művészeti elő­adója. — A citerakör például felnőtt zenekarból, az ezt ki­egészítő énekkarból és gyer­mekcsoportból áll; rendszere­sen fellép fúvós zenekarunk, értékes munkát végez a Ma­gyar Ballada Együttes. A „C” kategóriába sorolt bábcsoport Dági Zoltánná tanárnő veze­tésével a 4. számú általános iskolában működik, igen sike­resen. Gyakran tart előadáso­kat, műsorukat a közeljövőben a televízió is sugározza. ­A jövő közönsége A balett- és népitánc-okta- tás sem hiányzik a házból. Szinte teljes tehát a művé­szeteket az aktív tevékenysé­gen keresztül bemutató, meg­szerettető csoportok köre. Gye­rekek, fiatalok, felnőttek jár­nak hétről hétre a foglalkozá­sokra, vagy mutatkoznak be a közönség előtt, hogy a si­ker, az elismerés tovább ösz­tönözze őket, még jobban összekovácsolja a közösséget. Mégsem a teljesítmény a leg­fontosabb — ezt újra és.újra le kell szögezni —, hanem az átélt élmény nevelő hatása. Jól tudjuk, milyen súlyos gondokkal kell küzdeniük a sok ingázó lakta települések­nek, közöttük Érdnek a köz- művelődés területén ,is. A mű­velődési ház vezetői éppen ezért nem egy, hanem minden réteg tagjait várják, a csopor­tokba. Ezen túl azonban úgy vélik — a gyermekekre kell .legjobban figyelni. A jö­vő közönségére. P. Szabó Ernő UJ GALÉRIÁK A bőség nem okoz zavart Egy nagy festő hagyatéka Vártuk hangzott. a hírt, mely el- llosvai Varga Ist­ván özvegye a nagy festő vég­akaratát teljesítve véglegesí­tette a képek jogviszonyát, amikor örökösnek mindany- nyiunkat, az egész társadalmat nevezte meg. Ezzel jelentősen nőtt Szentendre és népünk kulturális vagyona, egy kima­gasló festői életmű vált köz­kinccsé. A város telítődik, de nem lehet telített soha abban a metamorfózisban, ahogy a festők városa, a múzeumok metropolisa lesz éppen az itt született mesterművek révén. Lassan Szentendre egyetlen galériává bővül, múzeumutcák sorává. A gazdagság, az ér­ték kötelez. A legnemesebb értelemben vett zarándok- hellyé válik, ahol nemcsak népünk, hanem egyre inkább az emberiség tiszteleg Kovács Margit, Barcsay Jenő, Czóbel Béla, Kerényi Jenő, Ilosvai Varga István klasszikus minő­sége előtt. A közönség milliós létszámúvá növekszik — s Bakuból, Tokióból, Párizsból, Los Angelesből, Sydneyből, Csobánkáról — őt világrész távoli és egészen közeli he­lyeiről érkezik. Nincs vége a sornak, hiszen Vajda Lajos, Ámos Imre, Korniss Dezső, Kondor Béla, Miháltz Pál és mások művészete is e város­sal elkötelezett. Idők során az ő műveik is szentendrei mú­zeumi elhelyezést igényelnek. Nem hiszem, hogy ez a bőség zavart okozhatna, csupán fi­gyelmünket és kötelességünket sokszorosítja. Azt, hogy a vá­ros bensőségének megtartásá­val csöndet nem sértő, de a maradandóságot kivívott mű­vekhez vezessük a növekvő létszámú közönséget. Ezen feladat elől nem térhetünk ki — s ez a folyamat év­tizedekre előre meghatározza a város kulturális arculatának fejlesztését, mely különös ka­rakterén alapul. Így és most Ilosvai Varga István új mú­zeumának is magán kell visel­nie az alkotó egyedi törvé­nyeit, azt, hogy az örök érvé­nyű festmények társaságában láthassuk valóban páratlan lepke- és káktuszgyűjtemé- nyét. Ez a pillangó- és nö­vénykörnyezet még inkább ki­«ir® emeli nemcsak Ilosvai Varga István életének fontos mellék- állomásait, hanem akaratlanul és szavak nélkül jellemzi fes­tészetének báját és érzékeny- . ségét. Ilosvai Varga István: Csendélet abrosszal Tóth Menyhért emlékezeté Alig távozott Tóth Menyhért körünkből —, máris megkez­dődött az .életművét gondozó pezsdülés. Sok tisztelője van a festők között, művészetének emberségre hallgató mértéke egyre több fiatal alkotónak jelent példát. Így a Kisduna Galéria vezétője, Bakallár Jó­zsef érmet készít róla, s ezzel az emlékplakettel kívánják jutalmazni a Kisduna Galéria legjobb kiállító művészeit és a közreműködő művészettörté­nészeket. Ezt a készülő bronz­érmet a Fővárosi' Szabó Ervin Könyvtár támogatja, az ön­téshez szükséges összeget a Kulturális Minisztérium biz­tosítja. Ezzel párhuzamosan Ráckeve is jelentkezett azzal az igénnyel, hogy Tóth Meny­hért Galériát alapítson a mű­velődési házban. A tervet Rú­zsa Mária ambicionálja. He­lyesen, abból indul ki, hogy Kecskeméten épül a Tóth Menyhért Múzeum, így a rác­kevei gyűjteménynek eleve más célt szabad kitűznie. Itt, ebben a kisgalériában azon műveket gyűjtenék egybe, me­lyek Tóth Menyhért tisztele­tére készültek, készülnek. Gy. Vad Erzsébet már meg is festette Tóth Menyhért erzsé­beti otthonát és Bakallár Jó­zsef, Bodnár Ede, Pánti Imre, Czinege Sándor szintén árrá készül, hogy méltó módon em­lékezzen Tóth Menyhért fe­lejthetetlen emberségéről, fe­hér izzású művészetéről. E ráckevei minigaléria tartal­mazhatná Tóth Menyhért egy­két rajzát is és megrázó ének­hangját, melyet szintén Ba­kallár József festőművész ad­hatna át archívumából. Amit Tornai József Szabó Lőrincről írt, az Ilosvai Var­ga Istvánra "és' Tóth Meny­hértre is vonatkozik. Ök is úgv távoztak, hogy műveikkel, képeik tiszta és tisztító sugár­zásával velünk maradnak. Losonci Miklós SZÍNHÁZI ESTEK Tanítónő Bródy drámája a Népszínházban KlaSSZikUS. E jelzővel bátran illet­hetjük a szerzőt is, legföljebb néhány teoretikussal vitába keveredünk. Mégis izgalmasabb, hogy a Népszínház józsef­városi kamaratermében bemutatott mű konfliktusát érezzük klasszikusnak. Ab­ban az értelemben, hogy- nem vesztett feszültségéből a hétnél több évtized alatt, ráadásul félelmetesen időszerű. S nemcsak olyan értelemben, hogy a szubjektum igyekszik megtartani szu­verenitását a környezetével szemben, hanem akár algebrai képletnek tekint­hetjük a dráma konfliktusrendszerét. Bródy Sándor, mint mindenben, amit irodalmilag elkövetett, ezúttal is evi­denciára épít: a sztori köznapi. Külö­nösségét az érzelmek tobzódásával te­remtette meg. Figurái annyira ragasz­kodnak a kialakult helyzetükhöz, hogy az már megtestesült konzervativizmus és ezért erőszakolt minden Bródy- happy end. Pedig műveiben együtt ta­láljuk a szélsőségekre is kész igazság- szeretetet és az apró megalkuvásokat. Stílusában viszont ötvöződik mindaz, amely az elmúlt századforduló irodal­mában jelentős irányzatnak számított; 'persze a Zola-fél$ filozófiai naturaliz­musba ágyazva. Ezért szokták Bródyt a szecessziósok táborába sorolni, rá­adásul a magyar szellemiségben gyanús, ami népszerű. Az első százas szériát a Tanítónő érte meg a hazai színháztörténetben: az egykori Vígszínház Varsányi Irén fő­szereplésével egyfolytában százszor ad­ta elő Bródy darabját. S most is biztos­ra vehetjük, hogy a Népszínház utazó­társulatai között a Tanítónőt játszó kompánia aratja az évad sikerét. Erre elsősorban a dráma adja a garanciát. bár az előadást is a jobb produkciók közé kell sorolni. Amit a rendezés meg­oldott az nagyobb részben dicséretes, azt hiányolhatjuk, amire nem futotta erejéből. * Sikerült megteremteni a dráma mi­liőjét Csinády István díszleteivel: igazi, poros magyar falu polgárszalonját lát­juk (sajnos Tordai Hajnal jelmezei nem harmonizálnak az előadással). Ugyan­csak jó áz iskola-díszlet is, mind lát­ványban, mind a játéktér kialakítása szempontjából. Kedvesen és jó ritmus­ban kezdődik az előadás, de Petrák Jó­zsef rendező nem tudja fenntartani a kezdeti feszültséget, így a produkció kiscé visszaesik, s csak a második fel­von ; közepétől tudja bekapcsolni a nézőt a játékba. Egyébként — s ez tá­volról sem csak a színészeken múlik — akkor van igazi feszültsége a játék­nak, mikor Tóth Flóra és az ifjú Nagy István együtt van a színpadon. Valószínűleg ez a rendezésből is kö­vetkezik, s az sem kizárt, hogy a ren­dezői szándék ellenére. Mert a tanító­nő és a parasztmágnás ifjú szerelmi harca oly mértékig kap hangsúlyt, hogy megbillen a darab gondolati mérlege. Ez a Tóth Flóra csak szerelmi reláció­ban létezik; belsőleg nem a falu urai­val küzd meg, hanem önmagával, hogy elfogadhatja-e az ifjú Nagy által fel­kínált lehetőséget, vagy sem. Petrik láthatóan nagyon koncentrált Flóra alakjára, s így kicsit elsikkadnak a konfliktus ellenpontján állók, akik pe­dig megtestesítik azokat, akik szembe- szállnak a változásokkal, akik hatal­muk mámorában személyiségeket aláz­nak meg, akik úgy érzik: hivatalukkal együtt megkapták tulajdonba az egész környezetüket. Ez okból nem süt, nem éget a mostani színpadra állítás, csak derekasan sugall asszociációkat. A színészek is mintha éreznének ha­sonlót: keresik helyüket a produkció­ban, a funkciók tisztázottak ugyan, de a hangsúlyok nem, s ez akkor okoz ki­sebb zavart, amikor sok szereplő van a színen. Ugyanakkor érdeme az elő­adásnak, hogy sikerült csaknem telje­sen egységes játékstílust teremteni. Zubor Ágnes egyértelműen rászol- *gált az elismerésre és a sikerre: izgal­mas Tóth Flóra. Hosszan sorolhatnánk a példásan megoldott jeleneteit. Bár ő is nehezen lendül játékba, de a második felvonás szerelmi részlete és a harmadik felvonásban a krajcár ajándékozása emlékezetes művészi él­ményt ad. Drámai ereje még elsősor­ban a direktben feszült jelenetekben érződik, az érlelődő idő azonban a nagy színészegyéniségek közé emelheti. Beregi Péter szintúgy jól oldja meg feladatát, de többször is darabosnak, ki­számítottnak tűnik az ifjú Nagy István szerepében. Túl bohémnak fogja fel a figurát, Molnár Ferenc Liliomját jut­tatja eszünkbe. A sok jó helyzetmeg­oldás ellenére sem érezzük, hogy kon­taktust teremtene partnereivel és a nézőkkel, mintha elutasítaná a ráosz­tott szerepet, bár kiválasztása nem rendezői tévedés. Ebben az előadásban a nézőknek több szerencséjük van a női szereplők­kel, mert az öreg Nagy Istvánt megsze­mélyesítő Szigeti C éza sem tud a sze­rep rangjára emelkedni, minden külö­nösebb kifogás nélkül hatástalannak érezzük játékát. A Nagyasszonyt meg­formáló Lestyán Kati viszont nagysze­rű figurát teremtett. Eltért ugyan az emlékünkben élő Dayka Margit féle megoldástól, de ez nem csökkenti az alakítás értékét. Lestyán szikárul ke­gyetlen. bűvölve számító és mégis mél­tóságteljes figura. A dráma egyik pil­lére Tuza tanító úr, de Köves Géza megoldásában idegbeteg, gyagya, ál­tudós lett, s a tanítónő melletti helyt­állása nem jelentett valós ellenpólust. Viszont a darab előadásának egyik leg­nagyobb értéke Siménfalvy Lajos sze­repformálása. egészen kiváló Főúrt te­remtett: amit ebben az alakban fel­mutat az a „sápkóros úri Magyaror­szág”. Jó színészi alakítást láthattunk Nyer­ges Ferenc (Kántor): Balogh Judit (Kántorkisasszony); Lázár Sándor (Prí­más); és Vénh Ferenc (Szolgabíró) meg­oldásában. Említeni kell még a Postás figuráját, márcsak a kis szerep—nagy szerep örök vita miatt ist az egy jele- netes szerep is hatalmas lehetőség. Bosszantóan kihasználatlanul hagyta Gelnóczy Imre. JÓt S rOSSZat, sorolhat egymás mellé az ítélőszemű néző. És persze vitatkoz­hat is: a darabon, az előadáson, a ren­dezésen és az alakításokon. Egy dolog vitathatatlan: ezt az előadást meg kell nézni. Lesz rá lehetőség márciusban és áprilisban Pest megye több művelődési házában. Krlszt György

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom