Pest Megyi Hírlap, 1980. március (24. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-23 / 70. szám
A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXII. ÉVFOLYAM, 70. SZÁM 1980. MÁRCIUS 23., VASÁRNAP Medicinák búra, bajra Gondos patikai pontossággal Szombattól hétfőig tartó ügyelet A kígyóemblémás Szent Ilona gyógyszertárában Szántó Károly gyógyszerész a 30-as években vastagfalú csészékben dörzsölte, kavarta mozsártö- rőhöz hasonló alkalmatossággal a gyógyhatású medicinákat Üllő főterén, ahol most a tanács adócsoportja működik. Persze, a jellegzetes patikaillat messze érezhető volt. Ötszáz vény Az átható illatot ma már száműzte a gyógyszergyárak dolgozóinak szorgalmas keze, szépen adj úsztálva sterilen kapják a patikák a hatásosabbnál hatásosabb készítményeket. Ami a múltra emlékeztet a Faiskola utcai gyógyszertárban, az a mérhetetlen tisztaság. — Pedig naponta több mint 500 vényt váltanak be itt, a község egyetlen gyógyszertárában, ez majd ugyanannyi személyt jelent. A vény nélküli vásárlás sem kevés. Több mint ezerféle gyógyszert adunk ki naponta — tájékoztat Balogh Benjáminná vezető gyógyszerész. — ötezer 500 gyógyszer, tea és gyógyvíz között persze akad itt is, ami pillanatnyilag hiányzik, de van helyette azonos hatású és rendeltetésű készítmény. — Gondot okoz nekünk — folytatódik a beszélgetés —, hogy a kényelmes anyukák iskolába alig járó gyereket küldenek a vénnyel, aki út közben hazafelé elfogyaszthatja a csokoládéhoz hasonló drazsiro- zott készítményt, ami nagyobb dózisban életveszélyt jelent. Ahogy ez a közelmúltban meg Is történt. A gyors orvosi és kórházi beavatkozás mentette meg a fiatal életet. A legdivatosabb gyógyszer még mindig a nyugtatók családjához tartozó Andaxin és a Seduxen. No, meg a Valerian. Gyerekkorunk minden betegségére írt, gyógyulást jelentő gyógyszere a Bayer Aszpirin ismét eredeti minőségben kapható, ez csak azért érdeme] említést, mert napjainkban az infarktus megelőzésében vélt jótékony szerepe kavart nagy vitát a világ orvostársadalmában. Felelőtlen szülők A 15 tagú tevékeny kis közösségben a két gyógyszerésznek három technikus is segítségére van a nagy figyelmet kívánó munkában. Itt mindig sokan vannak, készülő gyógyszerekre várnak. A vastagfalú csészéket még ma is elő kell venni, egyes készítmények ösz- szeállítása itt történik, a kanalas orvosságokat is itt készítik. És ez nem pillanatokat vesz igénybe. A kapkodás, a sietés, pillanatnyi lankadó figyelem bizony súlyos következményekkel járhat. — Az ötvenes évek elején, amikor ez a gyógyszertár elkészült, a csodájára jártak, bámulnivalóan szép volt, üzlettere is tágasnak látszott, ma valahogy kopottnak, kicsinek, szűknek tűnik. Alig pában férnek be. Vagy esetleg a község nőtte ki? Valószínű. Azóta ugyanis a társadalom minden tagja biztosított lett, a gyógy- ellátás ingyenessé vált. A gyógyszertár dolgozóinak kedvessége, gyorsasága némileg nyugtatja ugyan az esetenként háborogni készülő indulatokat, de a beteg természetéből adódóan a várakozás ideje alatt, különösen ha a lábán is taposnak, egyre nyugtalanabbá válik. Készségesen Ebből a tapasztalatból indult ki a kedves modorú vezető gyógyszerész, amikor szombat déltől hétfőn reggelig tartó ügyeleti szolgálatot valóban élővé tette, csengetésre készségesen azonnal nyílik az ajtó, amikor nemcsak az életmentő gyógyszereket adják ki. Üllőn tehát végre megoldódott a kényes kérdés, hétvégeken és ünnepnapokon a gyógyszertár ügyeleti szolgálata minden gyógyszert készségesen kiad.,. Kiss Sándor A kongresszus tiszteletére Tizenkét kilométeres távon Átadják a legjobb sportolók díjait Az MSZMP XII. kongresz- szusa hétfőn kezdődik. A nagy jelentőségű esemény tiszteletére a KISZ járási bizottsága, a járási ÁISB, a járási tömegsportbizottság és a mono- ri-erdei Bagi Ilona Úttörőcsapat 12 kilométeres távon mezei futóversenyt rendez ma délelőtt 9 órakor Monori-er- dőn. Az ünnepélyes megnyitó a monori-erdei általános iskolában lesz, majd ezt követően átadják a monori járás 1979. évi legjobb sportolóinak a díjakat. Az induló kisdobosok, úttörők, serdülők, ifjúságiak és felnőttek különböző távokon mérik össze erejüket. A csapatokban a legjobb öt versenyző eredményét értékelik. Valamennyi kategóriában az első három helyezett egyéni és csoportoklevél díjazásban részesül. A legeredményesebb iskola és KISZ-alapszervezet elnyeri az erre a célra alapított vándorserleget. Amint Szalontai Attilától, a verseny egyik főrendezőjétől megtudtuk, jó idő esetén két- hárőmezer résztvevőre számítanak. Ami a jó időt illeti, az bizony egyelőre bizonytalan, remélhetőleg ez nem zavarja a nemes versengés lebonyolítását. G. J. líj szolgáltatás A Monori Járási Szolgáltató Szövetkezet monori Petőfi utcai szolgáltatóházában néhány nap óta új szolgáltatást vezettek be. Az emeleten lévő helyiségben manikür- és pedikűr részleg nyílt, amely az egyik héten 13-tól 21-ig, a másikon reggel 7-től 15-ig fogadja a vendégeket ________ Né pszerű üzlet Sülysápon, a vasútállomással szemben az Also-Tápiómenti Áfész a közelmúltban nyitotta meg az iparcikkeket árusító boltját. Az üzlet hamar népszerű lett a helyiek körében. Arra számítanak, hogy a forgalom, amely máris nagy, tovább emelkedik, hiszen ugrásszerűen nő a vásárlók száma is. Helyi munka Két műszakot terveznek Varroda a közös gazdaságban A monori Kossuth Termelőszövetkezet Péteri úti alkatrészraktára rekordidő alatt vált egészen más rendeltetésűvé, három hét kellett csupán hozzá, hogy modern, csinos, központi fűtéses varroda kerüljön a helyére. A hét közepén fel is avathatták az egyelőre húsz lánynak, asz- szonynak helyi munkalehetőséget biztosító kis üzemet, ahol a budapesti Április 4. Ruhaipari Szövetkezetnek készítenek bérmunkában színes és fehér munkaköpenyeket. Egyelőre egy műszakban dolgoznak, de a tervek szerint kát műszakra fejlesztik fel a varrodát, ahol az első műveletektől a vasalásig, s a csomagolásig mindent elvégeznek az ügyes kezű dolgozók. Teljesítményük egyelőre naponta 120—130 darab köpeny, ez a mennyiség azonban a gyakorlattal együtt bizonyára nőni fog. A helyi munkaalkalom vonzó, toborozni sem kellett a munkaerőt, sőt, nem is tudtak helyet biztosítani minden jelentkezőnek. K. Zs. Vallatják a múltat A három tavasz emlékére Gyömrői úttörők vetélkedője A gyömrői Ságvári Endre úttörőház II. Rákóczi Ferenc bélyegszakköre, valamint a/. id. Pál Mihály baráti kör helytörténeti csoportja március 25- én. kedden 15 órakor vetélkedőt rendez. A kérdéseket u Három tavasz témaköréből állították össze. A részvevőknek válaszolniuk kell az 1848—49-es szabadság- harc, a reformkor, a Magyar Tanácsköztársaság és munkás- mozgalom kialakulására és történéseire, továbbá ismerniük szükséges a felszabadulás eseményeit, eredményeit is. A rendezők minden helyi iskolából négy csapatot hívtak meg, a csapatok létszáma hat fő. Nem maradtak magukra a felkészülő gyerekek, hiszen ajánlásokat, különböző könyveket is kézhez kaptak az elmúlt hetekben. A zsűri és a rendezők bíznak abban, hogy a vetélkedőn jól felkészült csapatok képviselik majd a gyömrői iskolákat. Kiállítások Két nap kulturális programja Táncest gépzenére, próbák SPORT - SPORT -SPORT - SPORT-SPORT Mai fociajánlatunk Esélyesebbek a hazaiak Csütörtökön, pénteken alaposan ránk ijesztett az időjárás, visszatért a tél, s ez bizony alaposan tönkretette a labdarúgópályák állapotát. A megyei bajnokságban a pilisiek otthonukban fogadják a feljavult ikladi gárdát. A hazaiaknak van esélyük a győzelemre. Esélyesek a sülysá- piak is Kerepestarcsán. A monori—ceglédi összevont járási labdarúgó-bajnokságban három mérkőzés emelkedik ki. Első helyen kell megemlítenünk a Nagykőrös— Albertirsa rangadót. Ez a két csapat az elmúlt szezonban még a megyei bajnokságban játszott, s akkor is jó mérkőzéseket láthatott a közönség kettőjük összecsapásán. Ezúttal az albartirsaiak szerepelnek jobban, a nagykőrösiek sehogvsem tudnak magukra találni. Kettőjük mérkőzésén ma mégis a nagvkő- rösieknek adunk több esélyt a győzelemre. Nyilván fűti őket a visszavágás vá"ya is. hiszen ősszel Albertirsán 3-0 arányú vereséget szenvedtek. A " Maglód—Abonv találkozón is bizonyára jól szórakozhat a közönség, ősszel fél tucat góllal nyertek az abo- nyiak, s most a maglódiak visszavágásra áhítoznak. Nehéz lénne tippelni erre a találkozóra, döntetlenhez közeli eredmény várható. A Monor—Üllő 90 percet is nagy várakozás előzi meg. A találkozón valamivel esélyesebb az üllői tizenegy, de a mononak valószínűleg mindent megtesznek, hogy ne így legyen. A Mende—Törtei, a Karatetétien—Péteri, a Dánszent- miklós—Nyáregyháza találkozók hazai győzelmet ígérnék, ugyanakkor a vendégeik esélyesebbek a Ceglédbercel—Ve- csés és a Gomba—Gyömrö találkozókon. Megkezdődik a tavaszi forduló a II. osztályban és a serdülőknél is. Az üllői tartalékcsapat visszalépett a bajnokságtól, helyettük Törtei 11-őt osztotta be a járási labdarúgó-szövetség. Az Ecser— Nagykőrös II. találkozó emelkedik ki a programból, míg a serdülőknél a Vecsés—Abony összecsapáson várható nagy harc a győzelemért. G. J. Gyomron, 17 órától: ifjúsági klubfoglalkozás, holnap, 16-tól: a kerámia szakkör; 18- tól: a kertbarátkor foglalkozása, kondicionáló torna (az 1. számú iskolában) és az id. Pál Mihály baráti kör hely- történeti csoportjának összejövetele. Maglódon, 16-tól: discó- műsor, 17-től: a kertbarátklub foglalkozása (a sportszékházban). Mendén: honismereti kiállítás, 14-től: A jóságos pillangó (mesejáték), holnap, 19-től: a népi együttes próbája. Monoron, 9-től 12-ig és 14- től 17-ig: Szitamappa 1919. című képzőművészeti kiállítás (a Vigadó fölötti kiállítóteremben), a moziban, 16-tól, 13-tól és 20-tól: Hair. Hét-* főn: képzőművészeti kiállítás, 17-től: az asztaliteniszklub edzése (a Munkásőr úti iskolában) és a Nők Lapja klubjának foglalkozása (a HNF-székházban), 18-tól: kondicionáló torna (a gimnáziumban), a moziban, 16-tól, 18-tól és 20-tól: Hair. Pilisen, 18-tól: táncest gépzenére, a moziban, 17-től: Vadnyugati mackókaland, 19- től: Váltságdíj, holnap, 16- tól: a gyermek irodalmi színpad; 17-től: az asszonyklub; 18-tól: a Csepp irodalmi színpad foglalkozása és kismotorvezetői tanfolyam, a moziban, 17-től: Fekete fülű fehér Bim,;i—II. Kotró a tréleren Alig emlékszik már valaki Monori-erdőn a jó forgalmú Mótkus presszóra. Nem jelentett konkurenciát a közeli népszerű Autócsárda, állandó törzsvendégei voltak és nem is kevesen. Azután jó másfél évtizeddel ezelőtt, a háztulajdonos üzletvezető, Ceglédi Emil mégis véglég lehúzta a rolót. Most a négyes számú úton Monor és Üllő között találkoztunk. Az út szélére húzódva pihenteti a sárgán villogó, hat hatalmas keréken futó Tátráját. Erejét száz lóerőben mérik, hiszen maga is húsz tonna és az apróbb létesítményeket, házakat úgy söpri el, mintha sosem lettek volna a föld színén. Mögötte ott nyújtózkodik a véget alig érő, 40 keréken járó tréler, kotró amelynek hátán jókora lovagol. — Ez a különleges jármű az ÉPFU tulajdona, és mindig a Vízügyi Igazgatóságnak fuvarozunk. Most Sülysápra visszük ezt a kotrómasinát, hóin aura is van már program, Mezőtúrra indulunk cölöpverővel — mondja Ceglédi Emil. — Amióta becsuktuk« boltot, ennél a vállalatnál dolgozom. Szeretem ezt a foglalkozást, a viszonylagosan kényelmes életmódot biztosító vendéglátást nem sajnálom ... Sok volt mindig a kötekedő, elégedetlen részeg ember. Hát inkább lehúztam a rolót. Szó, mi szó, ez is egy hatásos módja az alkoholellenes küzdelemnek... K. S. Orvosi ügyelet Gombán, Bényén és Káván: dr. Pénzes János (Gomba, Bajcsy-Zs. u. 3.), Gyomron: központi ügyelet (Steinmetz kapitány u. 12., Telefon: 26), Monoron, Monori-erdőn, Csév- haraszíon. Vasadon és Péteriben: központi ügyelet (Monoron, az egészségházban), Maglódon és Ecseren: dr. Gábor Zsuzsa (Maglód), Pilisen és Nyáregyházán; központi ügyelet (Rákóczi i*. 40.), Sülysápon és Úriban: dr. Papp Ágoston (Sülysáp), Üllőn: dr. Balázs László, Vecsésen: dr. Németh Gábor tart ügyeletet. Ügyeletes gyógyszertár: Monoron a főtéri, Vecsésen a János utcai. Ügyeletes állatorvos: dr. Zimonyi Károly, Gomba, Lenin u. 25. Beteg állatok bejelentése a járás területén: vasárnap reggel 8-tól 13 óráig Monoron, a főtéri gyógyszertárban, egyéb időpontban az ügyeletes állatorvos címén. Sülysápi találkozó a is aktív, dolgos korosztály / A társadalmi munkából is kiveszik részük Sülysápon, az Alsó-Tápió- menti Áfész kisvendéglőjében tartotta meg összejövetelét a helyi nyugdíjas klub. A bensőséges hangulatú ösz- szejövetelen több mint százan jelentek meg. A beszámolóban elhangzott, hogy a klub, amely immár hároméves múlttal rendelkezik, betölti funkcióját, lehetőségeket teremt a munkában elfáradt emberek szabadidejének hasznos eltöltéséhez. ★ A klub társadalmi vezetősége az elmúlt év során jól szervezte és irányította a közös munkát. Több alkalommal voltak közös kirándulásokon, az ország különböző tájain. Ellátogattak Egerbe, Gyulára, ahol múzeumokat tekintettek meg. Tartottak zenés-táncos találkozókat, amelyek emlékezetesek maradtak. Jó együttműködést alakítottak ki a nagyközség politikai, tanácsi és társadalmi szerveivel. Társadalmi munkát is végeztek: ilyen volt például a sápi részen levő játszótér felszerelésének a karbantartása és a 2. számú óvoda kerítésének renoválása. Taglétszámuk ugrásszerűen megnőtt, jelenleg százhuszonTöbb mint százan vettek részt a közgyűlésen. heten vannak. Sós Mihály, a klub elnöke elmondta, hogy ez év márciusától a sülysápi művelődési ház nyugdíjasklubjaként működnek majd. Itt jönnek össze havonta két alkalommal, ugyanis a művelődési ház rendelkezésükre bocsátja a legkülönbözőbb társasjátékokat. Társadalmi munkát a régi sportpálya rendbe hozásánál, valamint a művelődési ház környékének rendszeres takarításánál kívánnak végezni. A beszámoló után sor került a vezetőség újraválasztására. A klub elnöke ismét Sós Mihály lett. Az összejövetel ügyességi, zenés-, táncos versenyekkel fejeződött be. Kép és szöveg: Kókai Ferenc